Időtlen idők óta készülök ennek a cikknek a lefordítására. Végre eljutottam idáig.
Keresgéltem, hátha valahol már megvan, de nem jutottam sokra. Emlékeim szerint az RPD-n fordult, annak az anyagai már kivesztek a gugli memóriájából.
Voltak olyan idők, amikor
kevés lány mutatkozott a san diegoi Comic-Con-on, ami egy évenkénti találkoója
a képregény/science-fiction/fantasy íróknak, kiadóknak. Most viszont itt vannak
és tele van velük a 6.500 fős H terem, és szuper-türelmesen várják végig az
összes fura dolgot – a végtelen Tron Legacy bemutatót és tájékoztatót, ahol a
közönségbeli túlokosok izgalomba jönnek olyan fura, becsapós dolgon, mint egy
autó. Majd a Final Destination-t is végigvárják, amiben egy rakás embert
felnyársalnak, lenyakaznak és habot vernek belőlük a mozgólépcsők és autók.
Hmm, micsoda lejáratott dolgok. És most az Astro Boy röpköd körbe és csipogja:
„Gépfegyverem van... a fenekemben?” A lányok nem igazán lelkendeztek. Végülis
ők azért jöttek reggel 5-kor, hogy lássák Robert Pattinsont, avagy R-Pattz-ot,
másképp Edward Cullent, az igazán dögös vámpírt, akit ő játszik a Twilightban, bár mostanra a szuper sikkes
öltözékük, amit miatta öltöttek magukra – forrónadrágok, Twilight pólók –
agyonizzadtak lettek és a sminkjüket újra kellene készíteni.
Végre a műsorvezető hangja
drámaian felzendült az elsötétedő teremben.
„És most...” - és a
süketítő, üvegtörő sikoltozás felhangzott. Három másodpercig mulattató is volt,
majd inkább kínzó lett. A műsorvezető végül egy tréfával folytatta:
„Mit tennétek, ha azt
mondanám: Ennyi, köszönjük, hogy velünk voltatok?”
Néhány fiú, akik
kedvezőtlenül fogadták a Comic-Con ezen új elemét, beleegyezően felbődültek:
„Yeah!!!”
A konferanszié végül
megkönyörült a tömegen és bemutatta a
New Moon, a Twilight sorozat
második, ebben a hónapban moziba kerülő filmjének megjelent szereplőit – ahogy
színpadra léptek, egyra hangosabb tapsvihar kíséretében: Ashley Green-t (Edward
vámpír húgát, Alice-t), Kristen
Stewart-ot ( Bellát, Edward ember-barátnőjét) és Taylor Lautnert, (Jacobot,
Bella jóképű barátját, aki néha farkassá változik). Majd teátrálisan folytatta:
„Azt hiszem, valaki van még
ott hátul...”
Pattinson farmerban, egy
agyonhordott flanell ingben, alatta pólóval, felbaktatott a színpadra kedves, bár zavarodott mosollyal
arcán és barátságosan intett párat. És a lányok már nem csak sikoltoztak.
Hiperventilláltak, őrülten vigyorogtak, egymás karjába kapaszkodtak, hogy
nehogy elájuljanak
.”Omigod, istenem,
Istenem!!!!”
A színpadon ülve a borzas, borostás idol
úgy tűnik, kínosan érzi magát. Kristen Stewarttal együtt izegnek-mozognak.
Mindenki azt feltételezi, hogy kínzó kapcsolatban van Robbal. A hölgy átöleli a
térdét, frissiben festett fekete színű rock-and-roll hajából egy tincset
tekerget. Rob saját nyakát dörzsöli, haját balról-jobbra simítja és a
szemöldökét húzogatja. De minden furcsa tikkjével együtt, nagyon zárkózott,
igazi Angol, kérdésekre adott idétlen válaszaival egyszerűen új okot ad arra, hogy elbűvölten érezzük
magunkat.
Kérdés: „Kedvelem a
zenédet. Gondolkodsz rajta, hogy részt veszel több ’nyílt-mikrofon’
rendezvényen?”
Pattinson:”Hm-hm, igen, úgy
értem, szeretnék. Én csak nagyon, olyan, uh, beszari vagyok, azt hiszem.”
Aaaahhh!
Leo és a Titanic óta nem
volt olyan fiatal színész, akit ennyire agresszíven kedveltek volna a 13 éves
lányok az egész világon. De ahelyett, hogy rendet vágott volna a szupermodellek
között, Pattinson, aki három bőröndből
élt az elmúlt évben, inkább látszik megrendültnek, félénknek és valahogy
bűntudatosnak.
„Próbálok nem megfulladni”
– mondja a san diegoi Hard Rock Hotel beli szobájában, aminek nappalijának a
padlóján sörös üvegek, maradék
tojásrántotta, félig megevett Twix csoki és egy koszos farmernadrág hever. És ő
csak a vetetlen ágyat veszi észre mindebből:
„Oh, egek. Elnézést ezért.”
Kora augusztus van. New
Yorkban forgatta a Remember Me-t, egy romantikus melodrámát, amiben egy
kivételezett helyzetben levő NYU diákot alakít, aki megpróbálja feldolgozni a
családját ért tragédiát. Nem igazán látta New Yorkot – magyarázza. Társasági
élete a város központjában levő csendes Waldorf Towersre korlátozódott, ahol is
két személy volt vele: a nővére Lizzy, aki a kihajtható kanapén aludt, és
legjobb barátja a színész Tom Sturridge, neki a kempingágy jutott. Vannak más
barátai is, de ők úgy néz ki, pénztelenek, és Pattinson túlságosan
feszélyezetten érzi magát ahhoz, hogy elhozza őket magához: „és utána egy
fasznak érzed magad.”
Az tuti, mindenkit az
őrületbe kerget folyamatos kesergésével, miszerint nem tud kimenni hotelszobájából. És arra, hogy képtelen
élvezni a rajongói hódolatát, saját hibájának érzi.
’Azt hiszem, nem az a
típusú srác vagyok, aki arra termett, hogy egy franchise-t csináljon” – mondja
– „nem igazán szeretem a tömeget.”
Ami a túlzott figyelmet még
kellemetlenebbé teszi az az, hogy úgy érzi, semmit nem tett, amivel ezt
kiérdemelte – vagy ami azt illeti a dícséretet sem. Többnyire nincs kedve
beszélni senkivel, de a csend zavarba hozza és végül egy csomó zagyvasággal
tölti ki az űrt, vagy csak idegesen röhögcsél. Gyakran kér elnézést – hogy
unalmas alak, a szobájához tartozó ronda terasz miatt, vagy az éppen elmesélt
történet miatt, amit valószínűleg már hallhattunk mástól, máshol. Amikor élete
meghatározó pillanatairól beszél, az egyetlen, amit fel tud idézni az a
feszengés.
Minden lehetséges módon
lebecsüli a saját munkáját. Amikor egy szerep bonyolult volt, azt mondja
róla:”fogalmam sem volt róla, hogy mit csinálok.”. Ha egy szerep könnyű, akkor
azt beszéli róla, semmit nem kellett csinálnom. Annak ellenére, hogy
kifejezetten szép – tökéletesen formált pirosnál is pirosabb ajkakkal, olyan
arccal, amilyent a romatikus költők álmodtak – ő úgy gondolja, hogy egy
rajzfilmfigurára hasonlít. Egyik lába rövidebb, mint a másik, aminek folytán –
biztosít róla -, úgy néz ki mint egy idióta.
„Kibírhatatlanul zavarnak
dolgok” – vallja be. Pédául, a new york-i paparazzik hada követte őt amíg
filmezett, végig azon aggódott, hogy „kilátszik a feneke vágata.”
És úgy tűnik, ez az új Leo
ráadásul egy „Okoska” is. Mindig van könyv a kezében, vagy zenén jár az esze,
vagy egy filmről akar veled beszélni, mondják színésztársai. Nagyon megszállottan akar teljesíteni és ez
boldoggá teszi, és folyamatosan figyeli a napilapokat mesélte a Remember me
rendezője, Allen Coulter: „Szinte ez a vallása.”
„Minden oka megvan egy fiatal színésznek arra, hogy félvállról
vegyen dolgokat, amikor egy első mozi ennyire jól teljesít” – mondja a New Moon
rendezője, Chris Weitz. „De ő és Kristen, mindketten nagyon-nagyon komolyan
vették és nem lazsáltak. Mindketten hihetővé, élővé akarták tenni karakterüket
részben maguk miatt, részben a közönségnek.”
Mindez nem történt volna
meg Pattinsonnal, ha nincs Stephenie Meyer fiatal felnőtteknek szóló sikeres
történetfolyama, a 4 kötetes, 70 millió
példányban elkelt, 45 nyelvre lefordított
Twilight. Ha esetleg az elmúlt években remete voltál az erdőben – a
szégyenlős Bella Swan történetét ismerhetjük meg a könyvben. Éppen most
érkezett a Washington állam beli Forksba, ahol beleszeret Edward Cullenbe. A
fiú 1918 óta vámpír, és az örökkévalóságig 17 éves marad. Bár reménytelenül
egymásba szerettek, ha igazából közel kerülnének egymáshoz, Edward
elveszíthetné önuralmát és megharaphatná a lányt, aki így szintén vámpírrá
válna – és ez a helyzet a két szereplőt folyamatos kielégítetlen vágyakozásra
készteti, és ne is említsük az önmegtartóztatást. Ez utóbbi tagadhatatlanul
tetszik a szülőknek és az olyan puritánoknak, mint a szerző mormon honfitársai.
Tulajdonképpen az egész
történetet értelmezhetjük úgy, hogy metafórája a házasságkötésig tartó
szüzességnek.
Sőt, legjobb emlékeink
szerint eddig még nem volt olyan szerző, aki
női olvasókat ilyen mértékű áhítozásra és lányos fantáziálásra késztette
volna, mint a vágyott Edward: az elbűvölő, tanult, veszélyes, és a
„leggyönyörűbb teremtmény, aki valaha is született”. Lányok tömege szeretett
bele a karakterbe csak az olvasottak alapján – jóval azelőtt, hogy akár egy
Twilight mozi is elkészült - már akkor
sikítoztak, amikor a szerző egyszerűen kimondta a nevét: „Az volt az első
éjszaka, amikor Edward Cullenről álmodtam.”
Aaaaah!
Bár Edward múltja telve van
varázslattal és titokzatossággal, Pattinson ragaszkodik hozzá, hogy a sajátja
annyira észrevehetlen, hogy szinte semmire nem emlékszik. Barnes-ban nőtt fel
London délnyugati részén. Apja autóimporttal foglalkozott, anyja egy
modellügynökségnél dolgozott. Nem voltak színházi szülők, de azóta igen
részletesen foglakoznak a fiuk hírnevével. Az anyja rendszeresen felhívja a
sajtóban róla megjelent képek miatt: „Tetszik az ing, ami rajtad volt. Ugh,
kösz.” Nem tehetnek róla, de észre kellett venniük, hogy milyen jóképű gyerekük
van, ezért rövid ideig modellkedett is.
„Igazán szörnyű modell
voltam” – mondja – „nagyon magas voltam, de még mindig 6 évesnek néztem ki.”
Ha beszélhetünk valamilyen
kreatív tehetségről a családjában, az a zene. Lizzy, a nővére 17 éves korában
szerződést írt alá egy lemezkiadó céggel. Pattinson apró kora óta zongorázik,
és 15 éves kora óta gitározik. James Brown, Wilson Pickett és Van Morrison
zenéjén nőtt fel. De ő nem az a fajta gyerek volt, aki a családnak és a
vendégeknek játszott volna.
„Azt hiszem, inkább egyedül
szerettem lenni.”
12 éves koráig egy
fiúiskolába járt, ami majdem csak azt jelenti, hogy addig szóba sem állt
lányokkal, majd ekkor a Harrodianba került ami egy előkelő és igen drága
iskola. És akkor az apja rámutatott a tényre, hogy a helyi Barnes Színházi
Klubba milyen csinos lányok járnak.
Ennek hatására Pattinsonban
érdeklődés kelt a színészkedés iránt, ami megerősödött, miután eljátszotta Alec
– aki egy alávaló gazember – szerepét az Egy tiszta nő színházi
feldolgozásában. Ez a szerep volt az első a sorban, ami saját jellemétől távol
van – olyan fura, ahogy Pattinson jellemezné – és olyasvalami, ami a színész
specialitása. Amikor fura alakot játszol - ecseteli -, „mindig van mentséged. Hiszen fura!”
A darab eredményeképpen
lett ügynöke, és megkapta Reese Whiterspoon fiának szerepét, a Mia Nair féle
Hiúság vására feldolgozásban.
[Tom Sturridge] és én… együtt szerepeltünk a filmben, mindkettőnk
első munkája volt… És akkor elmentünk a vetítésre, és elég viccesnek tartottuk
az egészet, mert egyikőnk sem tudta igazán, hogy mit is csinált. Úgy voltunk
vele, hogy ’színészkedés’, vagy mi –
elképzelésünk sem volt róla – és néztük Tom jelenetét, ami „oh, igen, egész jó,
rendben van”. És amikor Pattinson jelenete következett volna, az nem volt
sehol. „Csak ültem ott, ’Hmmm… ez igaz?’ Senki nem mondta nekem, hogy kivágtak a
filmből.”
Pattinson tovább meséli a történetet,
miszerint a szereplőválogatásért felelős személy ’bűnösnek’ érezte magát, így beválogatta egy másik filmbe, ahol
szintén ő volt a szereplőválogató – a Harry Potter és a Tűz Serlegébe.
Pattinson közel 30 percen át beszélgetett a film rendezőjével, majd ezután
mindenkinek magabiztosan – most azt mondja, minden alap nélkül - elmondta, hogy
megkapta Cedric Diggory szerepét. Ami végül is igaz lett. A csinos összegből,
amit a Harry Potter beli szerepért kapott, Pattinson elköltözött a szülői
házból, és egy újabb fura szerepet kapott egy komoly darabban, a „The Woman
Before”-ban a londoni West Enden. Ezzel végleg lemondott a főiskoláról és
hivatalosan is a színészi pályát választotta.
Szerecsétlenségére, a
premier előtti estén elvették tőle a szerepet.
„Úgy gondoltam, valami
egészen érdekes dolgot találtam ki, és végül emiatt rúgtak ki” – idézi fel
sóhajtva.
„Azt hiszem, egyszerűen
csak tanácstalanná váltam, véletlenszerű mannerizmusokat vettem fel, érdekes
előadásmódként. Úgy gondoltam, tök jó, ha ezen az úton haladva alakítom a
szerepet”- mondja, és hirtelen képtelen pózba csavarja testét. Kudarca után
egyfajta tagadás hatalmasodott el rajta.
„Mindenféle meghallgatásra
elmentem és azt meséltem, hogy azért rúgtak ki, mert kiálltam a véleményem
mellett, szóval kitaláltam ezt a hülyeséget. Szóval egy kissé őrült lettem egy
időre.”
Nem kapott újabb szerepet,
beszüntette a kapcsolatot az ügynökével, és bedobta a törölközőt – azzal, hogy
inkább a zenét veszi komolyan, mint ahogy azt a barátai tették. Bárokban
kezdett játszani egy szál gitárral, vagy egyedül, vagy néhány barátjával
együtt. Ez olyan ’cirkusz’ volt, ahol
„le se szarják, hogy a
színpadon vagy” – idézi fel búsan.
Ám alighogy úgy döntött,
hátat fordít a színészkedésnek, újabb szerep akadt az útjába, és újból
megváltoztatta a szándékait: egy BBC thriller, a Haunted Airman. Pattinson a
filmben tolószékben ül – igen, egy újabb ’fura’ szerep. „És megint
megváltoztattam mindenről a véleményemet.” Ezután egymás után két újabb nem
mindennapi szerepben játszott. Először a szürrealista, excentrikus festő,
Salvador Dali szerepét az inkább
furfangosan ravaszkás Little Ashes-ben, ami a Dali és Federico Garcia Lorca
közötti románcról szólt, majd egy megnyerő kis komédiában aminek a címe „How to
Be”. Ez utóbbi egy céltalan, bénácska zenészről szól, akinek szüksége van
életmódbeli tanácsokra, ezért megfizet egy önjelölt tanácsadó-gurut, hogy
költözzön össze vele. Mindkét filmjében kicsit komolyabban vette az általa
megformált különc alakokat, mintegy önmagát adva, mivel nincs igazi színészi
képzettsége.
Oliver Irving, a How to Be
rendezője felidézi, hogy amikor a szereplőket válogatták, Robnak volt egyféle
különlegessége és szerénysége. Sokan jöttek színészi iskolából… és megpróbálkoztak
valamiféle drámaisággal beleilleni a szerepbe. Ő (Rob) sokkal lazább volt.
Egyszerűen csak jött, és kész volt hibázni és magán nevetni. „Az egyik
jelenetben, amikor a karakterét felbőszítik a szülei, és az kiront a házból,
hogy fákba és lámpaoszlopokba rúgjon” – emlékezik Irving – „sírásra késztette
magát, és teljesen bepörgött… felpofozta magát, és mindent elkövetett, hogy
rosszul legyen”, mindeközben az arrajárók azon gondolkodtak, mi lehet a baja
ennek a gyereknek.
Egyik filmmel sem vált sztárrá
Pattinson. 2007-ben hallott róla, hogy valami Twilight című filmre válogatnak
szereplőket New Yorkban, Los Angelesben, Chicago-ban és Londonban. Készített
egy bemutatkozó filmet egyik szobatársával, hogy elküldi a válogatásért
felelősnek. „Nevetségesre sikerült, el sem küldtem” – mondja Pattinson, aki el
is feledkezett az egészről és újra a zene felé fordult.
Mindeközben Hollywoodban az
Edward szerepére szóló színészválogatás nem jól haladt. Bellát kiválasztani
könnyű volt – Stewart volt az első a listán és ő el is fogadta a szerepet. De
miután több ezer színészt meghallgattak, Catherine Hardwick (egyik munkája a
13) a rendező még mindig nem találta meg azt az egyet, aki megfelelt minden
követelménynek: némi színészi tapasztalat, földön túli szépség, és olyan
átélés, ami elhiteti, hogy ez a gyerek már 1901 óta a világon van.
„Felvételek jöttek, mentek,
rengeteg srác volt igazán aranyos és jóképű, de mindegyik majdnem úgy nézett
ki, mint a haverok a középiskolámban.” – így Hardwicke. A Summit stúdió egyik
nagykutyája, Eric Feig emlékszik rá, hogy egy alkalommal mielőtt ebédelni ment,
egy kollégájának ezt mondta:
„Tudom, hogy már mindenhol
néztük. Csak úgy érzem, néhány kő alá még nem kukkantottunk be. Kell, hogy
legyen egy angol színész, akiről még nem tudjuk, hogy létezik, és képes arra,
hogy jó amerikai akcentussal beszéljen. Tégy nekem egy szívességet. Nézz fel az
ImdB-re, nézz meg minden fiatal színészt 15 és 25 éves kor között, aki játszott
a Harry Potterben, vagy bármiben, bármilyen apró szerepben, és nyomtasd ki az
arcképüket. Visszatértem ebédről. Már nála volt minden fénykép, és ahogy
végignéztük őket, azt mondta: Mi a véleményed erről a fiúról? És Cedric Diggory
képét mutatta (Pattinson szerepe a Harry Potter és a Tűz Serlegében). Azt
feletem neki. Ez jó! És ahogy
abban a pillanatban számomra kinézett, tudom, csacska dolog ilyent mondani, de
olyan Byronosnak tűnt.”
Hardwicke újra és újra
megnézte Pattinson jeleneteit (mind a néhányat), a Harry Potterben, és nem volt
túlságosan elragadtatva.
„Olyan, hát, lehet, hogy
meg tudja oldani, ki tudja – érzésem volt.” Felhívta Pattinson ügynökét,
Stephanie Ritz-et, hogy bonyolítson le egy személyes találkozót a
fiatalemberrel. Ritz beleegyezett, hogy saját pénzén Los Angelesbe hozza
Pattinsont. És megengedte neki, hogy a kanapéján aludjon.
Pattinsonnak pedig fogalma
sem volt, hogy mibe is csöppenhet. Soha nem olvasta a Twilightot, és „egy évnyi
részegség után” csak egy pacának érezte magát és rettegett attól a gondolattól,
hogy levegye az ingét, amit a meghallgatás megkövetelt tőle. Hallgatva
megérzésére, hogy nincs mit vesztenie, Pattinson elment a meghallgatásra, ahogy
ő mondja, „egy kicsit pökhendibben, mint ahogy normál esetben viselkedni
szokott ilyen alkalmakon.” Egyik jelenetről, amit Hardwicke ágyán csináltak
Stewarttal – amiben ő és Stewart szenvedélyes, de félbeszakadt csókot váltanak
-, azt mondja:
„Még mindig úgy gondoltam
magamban, hogy ezt az egészet nagyon, nagyon komolyan kell vennem. Ez nem csak
egy szexi dolog… És bevertem a fejem a falba, mintha őrültebe kergetett volna a
csók.” Biztos volt benne, hogy seggfejet csinált magából.
„Emlékszem, felhívtam a
szüleimet a meghallgatás után és azt mondtam nekik. Ennyi, én ezt többé nem
teszem. És azt mondták: OK, hát jó. És ez nem az a válasz volt, amit hallani
szerettem volna.”
Lehet, hogy akkor még nem
úgy érezte, de azalatt a néhány perc alatt, amit Stewarttal töltött, valami
összekattant.
„Amikor Kris a többi
jelölttel csinálta a jelenetet, ez a ’valami’ nem történt meg… de, amikor
Robbal és Kristennel vettük fel a jelenetet, ami még mindig nyers és
kidolgozatlan volt, korántsem tökéletes… akkor érezhető volt az a feszült
vonzalom közöttük, ami egymás felé kényszerítette őket. Látható volt a vonzalom, és Kristen
hajthatatlan volt: ’Úgy gondolom, ő a legjobb az eddigiek közül.’”
De Hollywoodban vagyunk, és
ott voltak a stúdióurak, akik még mindig kételkedtek Pattinsonban.
„Felhívtak és szó szerint
azt mondták: Cathrine, tényleg azt gondolod, hogy jóképűvé tudod tenni ezt a
srácot?’ – emlékezik tovább Hardwicke.
„Én persze azt mondtam.
Nézzétek, ezt fogom tenni: átfestem a haját más színűre, és más formát adunk
neki. Innentől kezdve edzeni fog valakivel. Az operatőröm nagyon jól tud
játszani a fényekkel. Tanulmányozni fogja az arckaraktereket és megígérem, a
gyerek jó képű lesz.”
A Twilight rajongói –
Twilightosok néven emlegetik őket – magukon kívül voltak a csaklódottságtól,
amikor meglátták a jövőbeni Edward Cullen képeit, rendetlen hajjal , bozontos
szemöldökkel, ahogy egyik bárból a másik után szédült ki fura haverjaival.
„Undorító! Ellenszenves!” –
fejtették ki véleményüket különféle web oldalakon.
Hardwicke szerint Pattinson
zavarba jött a vélemények láttán.
„Mondtam Robnak. Igazán nem
kellene elolvasnod ezeket. Sőt, ne olvasd egyáltalán el!”
Erre jön Pattinson: „Nos,
ezt az anyám küldte át. Az ellenszenvest.”
De a támadás csak
elszántabbá tette Pattinsont abban, hogy valami váratlan, meglepő dolgot vigyen
Edward szerepébe. Három hónappal a forgatás előtt Portland-be költözött és nem
állt szóba senkivel. Néha azt a sárgás-barna kontaktlencsét viselte, amit adtak
neki.
„Úgy voltam vele, hogy Ja,
tényleg meg kell barátkoznom vele. És akkor elmentem abba a kis kávézóba és az
első dolog, amit a pultnál álló lány mondott: Jó kontaktlencsék. És akkor én
azt gondoltam, OK, én viszont nem igazán érzem, amit éreznem kellene.”
A forgatás végül elkezdődött, valami
frenetikus energiával. Pattinson könyveket, filmeket és zenét hozott, ami
valamilyen módon gyújtást adhatott a 108 éves vámpír szerepének megértéséhez,
aki soha nem találta meg a szerelmet, aki nem akarja bántani az embereket, és
emiatt háborúban áll természetes ösztöneivel. Ő és Stewart végtelen
beszélgetéseket folytattak Belláról és Edwardról, hogy mit jelentenek
egymásnak, egészen addig a pontig, amíg sajátjukévá nem vált a szerep.
A forgatások könnyen
nevetésbe torkollhatnak. Például, a vámpír-harc jelenetben, amikor Pattinson
bátran beleharapott a grillcsirkébe vagy a
máladozó sajtba, ami szereplőtársának, Cam Gigandet inggalérja alá volt rejtve,
néha vissza kellett tartani attól, hogy újra felhasználja a már leesett és
ennél fogva poros, üvegdarabokkal teli segédeszközt.
Mindeközben az estéket
Pattinson szobájában töltötték, amint Hardwicke mondja a mindig részeg
Pattinsonnal, aki gitáron pintyegett és Stewart és a többi szereplő nézték és
együtt énekeltek a dallammal. A két fiatal színész között valami nagyon erős
személyes kapcsolat alakult ki.
„Rob és Kristen nagyon
erősen éreznek egymás iránt. Komplex érzések halmaza mindkettőjük felől” – így
Hardwicke. „És pontosan erre volt szükségünk. Komplex, intenzív vonzódásra,”
Nagyon úgy tűnik, hogy
magánéletük híven tükrözi szerepüket: az erős csábítás, ami nem realizálódhat.
A forgatás ideje alatt Stewart régi barátjával, Michael Angaranoval járt,
A film, aminek a bemutatója 2008
novemberében volt, minden kasszasiker filmjellemzőt elért. 70 millió dollár
bevétele volt az első három napon (azóta már elérte a 400 milliót). Pattinson
aláírt a további három filmre is, értesülések szerint filmenként 10 millió
dollárért. A film besöpört mindent az MTV Movie Awardson, ahol a rajongók
megőrültek Pattinsonért. Az egykori undorító kocsmatöltelék a világ álompasija
lett.
A
sorozat második filmje, a New Moon forgatásának kezdetére a őrület csak
fokozódott. Chris Weitz a rendező visszaemlékezése Montepulcianora: „Európa
minden részéből aki tini csak el tudott jönni, az ott volt. Olyan volt, mint a
’Madarak’” –mondja. „Csak befordultál a sarkon és ott állt, száz, kétszáz, akár
négyszáz tini. Odáig fajultak a dolgok, hogy a beállósok is autogramot
osztogattak.”
Pattinsont egy csomó benga
olasz testőr védte a rajongóktól – képletesen teljesen körülfogták. Egyszer, a
főtéri forgatás kellős közepén valaki egy fiatal tolókocsis nőt tolt a kordonon
át, egyenesen Pattinsonhoz. A testőrök hirtelen nem tudták, mit tegyenek – egy
mozgáskorlátozott nőt nem tűnt vonzónak megtámadni. Mindenkinek leesett az álla
és csak nézett.
„Majdnem igazi középkori
pillanat volt” – meséli Weitz.
„Ott volt több ezer statiszta, és másik ezernyi nézelődő, és olyan volt,
mintha valakit a Király elé toltak volna, hogy az meggyógyítsa.” Erre egy
percig sem gondolva Pattinson pár percig beszélt a lánnyal, és
lefényképezkedett vele. És hirtelen a tömeg tapsolni kezdett.
„Mindenki ’Aaaahhh’ ,
sóhajtozott” – idézi vissza Pattinson, tartva attól, hogy nagyképűnek tűnik. „Egyik
legkínosabb élményem volt életemben.”
Bár Pattinson mindig is
kedves volt a rajongói iránt és az is maradt, most nincs más választása, mint a
hotelszobájában tölteni ideje nagy részét. Weitz fogalmazza meg:
„Remetét csináltak belőle.
Ha nem tud kimenni a szobájából egy kólát venni, az hogy úgy mondjuk nyomasztó
tud lenni.” Kristen Stewart azt mondja, hogy az őrület, amit Pattinsonnal
kapcsolatban látott, megrémítené. „Valószínűleg pokolian dühös lennék miatta és
valószínűleg valami őrültséget tennék.”
A külvilág még tolakodóbbá vált, amikor New
Yorkba utazott ez év avaszán, hogy a Remember Me-t forgassa. Amiben megint csak
egy gyönyörű partnernője volt, Emilie de Ravin, akivel barátságba keveredett.
„Hűtlen! Hűtlen! Az a piszkos szerelmi élete!”
– zengtek a szennylapok címlapjai egész nyáron át, amit a rajongók jókedvűen
aláírattak vele. A történet úgy hangzott, hogy Pattinson igen jóba lett de
Ravinnal, és ezért Stewart, aki eddig csak játszadozott R-Pattz-zal, hirtelen
roppant féltékeny lett (mindehhez hozzáadva azt, hogy terhes volt Rob
gyerekével). A következő Comic Con-on, ahol Pattinson és Stewart újra
találkoznak több havi távollét után, Stewartról azt beszélték, hogy buzgón
keresett szexi alsóruházatot és egyéb más szuper cuccot, „amitől majd nem
tudja a szemét levenni róla”. Végül
egész idő alatt farmert, piros tornacipőt és Minor Threat pólót viselt.
„Nem számít, mit mondasz,” mondja Pattinson a
bulvárlapokról. „Szó szerint az ország másik oldalán voltam (Kristenhez képest)
és mégis 'Oh, titkos randin voltak!' Mire én 'Hol? Ki sem jutok a
hotelszobámból!'” Mégis nehéz lépést tartani a dolgokkal, főleg akkor, ha a
szülők inkább a pletykalapoknak hisznek helyette, és amikor random emberek a
reptéren, teljesen együttérezve azt kérdezik, hogy készen áll-e az apaságra.
(Ami Stewartot illeti, neki lényeges jobban elege van ebből az egészből:
„Annyira retardált. Karakterek vagyunk ebben a könyvben.”)
Mindezektől függetlenül, Pattinson továbbra is
ragaszkodik ahhoz, hogy ő és Stewart csak „jó barátok” és hogy nagyon csodálja
őt. „Szerintem ő a legjobb fiatal színésznő aki van,” mondja. (Figyelembe véve
a korukat, nagyon valószínű, hogy mire ezt olvassátok, a kapcsolatuk már
többször is megváltozott.) Bárhogy is legyen, a lány egyértelműen egy rokon jellemű,
visszafogott lélek. „Ő befolyásolta, ahogy ezt az egész Twilight dolgot
csináltam. Jó, hogy van olyan valaki, akit igazán nem érdekel ez az egész
mutatvány.” Valóban, ahogy egyik kép után a másikhoz pózolnak, Stewart nem is
tűnhetne lazábbnak. Ő és Pattinson tökéletesre fejlesztették a
nem-érünk-a-másikhoz dolgot. Stewart még azzal is megdobja a dolgot, hogy
túlzottan is flörtöl az izmos Taylor Lautnerrel.
A harmadik Twilight filmmel, az Eclipse
mostani forgatásával, és a negyedik filmmel, amit a nem túl távoli jövőben
fognak készíteni – épp ennyi ideje van a most 23 éves Pattinsonnak, hogy 17-nek
nézzen ki –, csak most kezdi el Pattinson elképzelni a franchise nélküli jövőt.
Egy drága akciófilm – ami ma kötelező fiatal színészeknek – egyáltalán nem
vonzza. „Nincs értelme. Úgy értem, hogy semmi anyagi érdekeltségem. Ugyanazokat
a ruhákat hordom minden nap. Nem veszek semmit. És még csak ki sem mozdulok
többé!” Amit igazán akar az egy otthon, hogy lehessen egy kutyája, mivel a West
Highland fehér terriere, ami már öt éves kora óta megvolt és aki „mint a
testvérem” volt, meghalt tavaly karácsonykor. Ehelyett, kis költségvetésű,
kissé furcsa anyagokat választ: egy Westernt, amit Madeleine Stowe rendezne,
amiben szinte csak comanche nyelven fog beszélni, és egy Guy de Maupassant
regény adaptációt, a Bel Ami-t, amiben egy olyan férfit alakít, aki „úgy
gondolkozik mint egy állat” és „megrabolja és kiszúr a barátaival”.
Bár Pattinsonról már
készítettek egy Barbie figurája (ami szerinte úgy néz ki, mint Zac Efron),
kezdi úgy látni, hogy a tinibálvány napok, ha csak halványan is, de hanyatlani
kezdenek – és hogy valaki hamarosan átveszi a helyét. A Twilight óta, ahol a
Gyengéd Indián Barátot alakította, Taylor Lautner egy sokkal inkább izmosabb és
faszagyerekesebb kinézetűbb lett. Ez azért van, mert a New Moon-ban egyszerre
egy életképesebb szerelmi lehetőség Bella számára és egy farkasember is. A
Comic-Con végére Taylor új kinézete az amiről mindenki beszél, és a lányok azt
kiabálják neki a helyeikről „Vedd le a pólódat!” Lautner erre a szerepre
született. Varázslatosan fehér mosolyával kifényezett, még éppen hogy illendő
megjegyzéseivel bombázza a köönséget, és a taps kitör. „Nagyon keményen
dolgoztam azon, hogy Jacob testét olyanná alakítsam, hogy megfelelően tudjam
átadni nektek. Remélem tetszik nektek az eredmény!” És Pattinson most úgy
sasolja a szereplőtársát, mint egy kétségbeesett ügynök. „Nem tudom, honnan
szedte,” áradozik Lautner sármjáról és a rajongókkal való jó közvetlen
kapcsolatáról. „Sokkal jobban megy neki (mint nekem)... Teljesen jól kezeli. Én
mindig csak kikészülök. A végén még embereket fogok ütni meg ilyenek, és egy
idiótának fogok tűnni.” Valaki más lehet Leo. Pattinson Hugh Grant lesz.
