LIFE
Forgatási jegyzetek
Anton Corbijn rendező (A Most
Wanted Man, The American, Control) bemutatja a LIFE című filmet, a See-Saw
Films, a First Generation Films és a Barry Films produkcióját. A Luke Davies
forgatókönyvíró (Candy) filmre vitt mű főszereplői: Robert Pattinson (Queen of
the Desert, Maps to the Stars, The Rover, The Twilight Saga), Dane DeHaan (Kill
Your Darlings, The Place Beyond The Pines), Joel Edgerton (The Great Gatsby,
Warrior), Alessandra Mastronardi (To Rome With Love, Romeo and Juliet) és Ben
Kingsley (Selfless, Iron Man 3, Hugo).
A filmet a Magnum fényképésze,
Dennis Stock (Pattinson) és a színész James Dean (DeHaan) közötti barátság igaz
története ihlette, amely akkor kezdődött, amikor Stock a LIFE magazin számára
készített fotósorozatot a színészről 1955-ben.
Stock akkor egy koravén 26 éves
volt, akinek az életébe berobbant James Dean, a szabad lelkületű filmsztár, aki
megváltoztatta a populáris kultúrát: az öltöny helyett elterjedt a
farmernadrág, a matiné hőseinek a szerepét átvették a tinédzserek szívét
megdobogtató fiatalok. A LIFE magazin által adott megbízatásban a két
főszereplő keresztülutazott az Egyesült Államokon Los Angelestől New Yorkig és
tovább Indianába – ez az utazás megváltoztatta Stock életét, aki ekkor készítette
el a korszak ikonikusnak számító képeit.
A LIFE producerei Iain Canning és
Emile Sherman (Shame, Tracks) a See-Saw Filmstől és Christina Piovesan a First
Generation Filmstől (The Whistleblower, Amreeka), valamint Wolfgang Mueller és
Benito Mueller a Barry Filmstől. A filmet Torontóban és Los Angelesben
forgatták. A filmet Charlotte Bruus Christensen (The Hunt, Far From the Madding
Crowd) fényképezte, a vezető tervező Anastasia Masaro (The Imaginarium of
Doctor Parnassus, Mama), a jelmeztervező Gersha Philips (House of Cards, The
Whistleblower), a vágó Nick Fenton (The Selfish Giant, The Double) volt. A
filmet a Telefilm Canada, a Corner Piece Capital LLC, a Film4, a Screen
Australia, a Harold Greenberg Fund, Michel Merkt, az Union Bank, N.A.
finanszírozta az eOne Entertainmenttel. A nemzetközi forgalmazásért a
FilmNation Entertainment felelős.
Tartalom
Dennis Stock, a fiatal fotós
James Deanről, a feltörekvő fiatal filmsztárról kell, hogy fotósorozatot
készítsen. Stock komolyabban elkezd foglalkozni a témájával, hogy ne csupán egy
legyen a sok megbízatása közül. Jimmy nem ellenkezik, és Stockot elsöpri az
élet élvezete, a mókák és a lógás. Amikor éppen Dennist nem zavarja az alanya
szenvedélyessége, akkor megpróbálja elkapni a tűnékeny Jimmyt, néha nem csak
azért, hogy lefényképezhesse, hanem, hogy egyáltalán megtalálja. New York
frenetikus, energiával teli világából visszatérnek a kezdetekhez – az indianai
farmhoz, ahol Jimmy felnőtt – azért, hogy elcsípjenek valamit abból a világból,
amelybe Jimmy gyökerei nyúlnak. Dennis úgy gondolja, hogy elkapja egy filmsztár
utolsó pillanatait, mielőtt az megtörik; valójában az utolsó intim, egyszerű
pillanatokat láthatja, amelyeket James Dean megélhetett. A két fiatal férfi
között valószínűtlen barátság alakul ki, ahogy eljutnak Hollywoodból New Yorkba
és végül Indianába.
A LIFE keletkezése
Több, mint fél évszázaddal halála
után James Dean még mindig lenyűgözi a nézőket. Életét és halálát is legendák
övezik. A See-Saw Films azonban nem arra vállalkozott, hogy szokványos
életrajzi filmet gyártson akár James Dean legendájának éltetésére vagy
elvetésére. A filmkészítők egy másik lehetőséget láttak meg az ikonban – egy
történetet a barátságról és a kultúra megváltozásáról. Két művész találkozik a
filmben: egyikük a sikeres, befutott fényképész, másikuk a lázadó színész a
megdicsőülés és a tragédia keskeny határmezsgyéjén. Kettejük kelletlenül induló
kapcsolata olyan bajtársiassággá fejlődött, amelyből megkaptuk az első képeket
az új, elégedetlen fiatalságról és a filmcsillagok új fajtájából.
A történetet a vizsgált színész
életét övező legendák mögötti valóság türelmes kutatása alapján írták. Iain
Canning producer szerint „az ember azonnal izgatottá válik, amikor egy valós
személy életéről forgathat filmet, de ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy
valóban érdemes elmondani azt a történetet... Nagyon precíz háttérmunkán
vagyunk túl, átfésültünk minden legendát és sztorit, megpróbáltuk kihámozni
belőlük az igazságot. Mindezt úgy kellett tenni, hogy az eredmény érzelmekben
dús és dramaturgiailag is érdekes legyen ahhoz, hogy egész estés mozifilmet
készíthessünk belőle.”
Luke Davies végezte a kutatás
oroszlánrészét, majd ő írta meg a forgatókönyvet is, amely végül a LIFE-t
eredményezte. Előzőleg Luke már dolgozott együtt Emile Shermannal a See-Saw
Filmstől Luke Candy című regényének filmre vitelekor, és ismerte Iaint
és Emile-t. Luke saját története és írásai hozták össze a közreműködőket, és
együtt találták ki, hogy keressenek egy művészt – színészt, zenészt, írót,
fotóst – a következő filmjük témájának. James Dean is felmerült, és Luke
vállalta, hogy elvégzi a háttérmunkát. „Minden egyes információmorzsán
végigrágtam magam, ami csak James Dean kapcsán előkerült” - mondta Davies - „és
végül előttem hevert egy rövid élet, nagyon széles nézőpontból.” Egy dolog
emelkedett ki: Dennis Stock fotós utazása Deannel. Luke felvetette az ötletet a
See-Sawnál. „Ez lesz a mi filmünk” - mondta Iain. Luke 2010-ben kezdte írni a
forgatókönyvet. Az eredmény nem egy széleskörű, teljes életrajz lett, „inkább
egy nagyívű történet egy fejezete.”
Luke tovább vizsgálta Dennis
Stock munkásságát és James Dean híres, Times Square-en készült portréjának a
történetét. Ezalatt számos emberrel beszélt személyesen is, köztük John
Morrisszal, a Magnum ügyvezetőjével (Joel Edgerton játssza a filmben) és Rodney
Stockkal, Dennis Stock fiával, aki a történet idején hét éves volt. Ahogy
összeszedte az életrajzi elemeket, Luke észrevett egy alig rejtett lehetőséget:
„Első szín, Los Angeles. Második szín, New York. Harmadik szín, Indiana” -
mondta. „És az út Indianába olyan egy kicsit, mint visszamenni Jimmy múltjába.
Indiana a mai napig megőrzizte a korabeli Amerika hagyományait és érezhető volt
a feszültség a farm világa és a filmstúdiók között.” Davies úgy látta, hogy ez
az „amerikai közgondolkodás egy elképesztő fordulata volt”, amelyet pont a
fordulatkor kaptak el. Itt született meg az a világ, amelyből a hatvanas évek
lázadásai kinőttek. „A srácok, akik tizennégy, tizenöt évesen megnézték a Rebel
Without a Cause-t, önmagukat láthatták viszont a vásznon. Ez volt a későbbi
kulturális változások előszele” - mondta Luke.
„Amikor a film címe került elő” -
folytatta Davies - „az azonnal megszületett. Soha nem is gondoltunk másik
címre.” Dennis Stock a LIFE magazin megbízásából dolgozott és a történet
középpontjában azok a döntések szerepelnek, amelyek befolyásolják az ember
életét. Davies szerint „Egy bizonyos értelemben a film mélyebben foglalkozik
azzal a kérdéssel, hogy miképp kellene a saját halandóságunknak befolyásolni
azt, hogy a mának élünk. Egyszerre az élet ünneplése és James Dean halálának
elégiája.”
Amikor összeállt az alapos
háttérmunkával megtámogatott, jól megírt forgatókönyv, folytatódhatott a
gyártási folyamat. Iain és Emile megkeresték Christina Piovesant – aki már
dolgozott korábban a See-Saw Filmsszel – a film társfinanszírozása és a
torontói forgatás ügyében. „Emile és Iain a legkreatívabb és legjobb látásmódú
producerek között vannak. Iain alkotó és elbeszélő képességei lenyűgözőek.
Számomra kiváló lehetőség volt két olyan producerrel együtt dolgozni, akik a
szakmájukat ennyire magas szinten űzik” - mondta Christina.
A történet
James Dean történetét nehéz
elképzelni Dennis Stock fényképei nélkül. A két fiatal férfit a véletlen
sodorta egymás közelébe. Dean sokáig ellenállt a Stock-féle fotósorozat
elkészültének, legalábbis addig, amíg valamiféle bizalom ki nem alakult a fotós
és alanya között. Néhány hónappal később, amire befejeződött a Rebel Without a
Cause és a Giant forgatása, Dean meghalt, amikor Porsche Spiderjével
autóbalesetet szenvedett. Dennis Stock fényképei bekerültek a LIFE magazinba, a
fotós óriási karriert futott be, amely a nyolcvanas éveiben bekövetkezett
haláláig tartott. Dean pedig legendává vált. Ez a film ennek az emlékezetes fotótörténeti
esetnek állít emléket. A LIFE Stock képei hátterét mutatja be, a képek mögötti
rétegeket, amelyeket az Édentől keletre Times Squarebéli bemutatója előtt,
James Dean pályájának felívelése elején tettek közzé. A film célja, hogy
emberközelivé tegye azt a személyt, aki James Dean mitikus karaktere mögött
volt, hogy bemutassa az önmagával vívódó fiatal színészt, aki ellenáll az
iparág minden olyan igyekezetének, amely sztárt akart faragni belőle. A
történet másik szereplőjét is megismerjük: a művészt és a krónikást a lencse, a
hírnevet hozó eszköz mögött. A kettejük története összecseng a mostani,
hírességekre épülő kultúrával, az előre gyártott elismertséggel és a mindenütt
jelen lévő kamerákkal.
Annak a bizonyos 1955-ös fotós
utazásnak az anyaga alapozta meg a James Deanről alkotott képet, ez az anyag
hirdette a fiatalság feltörekvő kultúráját. A generációs szakadék egyre
növekedett, de a LIFE-ban jelen lévő feszültség a két fiatal szereplő eltérő
világnézetéből adódik. Iain Cannin szerint „James Dean katalizátor volt a
populáris kultúrában, az emberek kezdték elfogadni, hogy a fősodortól eltérő
életutat is választhattak. Ez jól tükröződött Dennis Stock karakterében, akinek
addigra már saját családja volt, és mivel ez nem alakult túl jól, ezért amikor
meglátta Dean karakterét, arra gondolt, hogy bárcsak visszautazhatna az
időben.” Mindemellett Dennis nem volt képes a pillanatnak élni úgy, ahogy Jimmy
tette. Stock az ötvenes évek konformista társadalmának igyekezett megfelelni,
Dean pedig kényelmesen elutasította a szokásokat. Stock a társadalom által
felírt recept szerint élt: házasság, karrier, gyerekek. Ennek ellenére
elégedetlen volt. A házassága kudarcba fúlt, szülői kötelezettségei elől
menekült, de a szokásos sikerhajhászással nem állt le, és végletekig a cége
érdekeinek megfelelően cselekedett. Luke Davies rámutatott arra, hogy „Dennis
annak a LIFE magazinnak a ragyogó fiatal fotósa, amelyet hetente harminc millió
ember olvasott. Jimmy csak egy fiatal színész, aki már szerepelt néhány félórás
tévéshowban, és éppen most forgattak le vele egy filmet, amely talán híressé
tehette. Pontosan ez volt az a pillanat az időben, amikor Dennis volt a
társadalmilag magasabb szinten lévő szereplő, nem pedig Jimmy, aki számára ez
az eset egyfajta alku volt az ördöggel.”
A LIFE James Dean dilemmájával
foglalkozik. A színész szakmai sikerre áhítozik, de egyúttal szeretné
fenntartani önképét, és érzi „a Warner Brothers által kínált hírnév nyújtotta
erőt és a többit, de nagyon ellentmondásosak ezek az érzései” - mondta Davies.
Szüksége volt a lehetőségekre, de független is akart maradni, kívül akart
maradni a celebritások világán. „Dennis tehát pontosan az a fajta alak, akitől
távol akart maradni” - és ebben semmi értelmet nem látott a fotós maga: „miféle
figura nem akarná, hogy a róla készült képeket a LIFE lehozza?” Davies
„macska-egér játéknak” nevezte kettejük kapcsolatát. Súrlódás volt köztük.
Dennis a szakmai lehetőséget látta meg, James pedig egy profi csapdát. A
kulturális különbségek végigkísérik a cselekményt, ám a két ember barátságának
története arról is szól, hogy a különbségek összeegyeztethetőek és ők ketten
közös nevezőre jutnak. Végül egyfajta „kísérleti vonzalom” alakul ki közöttük,
és „a film végére mindketten alaposan átgondolják azt, hogy miként folytassák
életüket.” Canning hozzáteszi: „Ebben a történetben végignézhetjük, ahogy James
Dean ráveszi Dennist arra, hogy megnyíljon a saját élete felé, és látjuk, hogy
James hogyan képes kezelni az örök konfliktust Hollywoodban a művészet és az
üzlet között.”
Canning szerint „teljesen más
világban élünk azóta. A hírességek életének a dokumentálása radikálisan
megváltozott azóta, hogy Dennis Stock fényképészként elkezdett dolgozni. A film
egyfajta tisztelgés azelőtt a szabadság előtt, amely Stocknak és Deannek
lehetővé tette a fotós utat L.A.-tól New Yorkon át Indianáig, csak kettesben,
csak a fényképészetre figyelve. Nem volt minden annyira kiszámolva, mint ma,
nem volt minden leszervezve és talán nem volt minden olyan bonyolult sem. Ebből
a szempontból a jelent szembe is állítja a korabeli állapotokkal.” Canning
szerint Dennis Stock szempontjából az utazás „arról szólt, hogy a fotó
alanyának a lelkét örökítse meg, nem egy ellopott pillanaton keresztül, hanem
egy olyan pillanatban, amely a megismerésé, az alannyal törődésé és a
megértésé.” Ez a fajta munka tette ünnepelt fényképésszé Anton Corbijnt is.
Anton színre lép
Iain Canning egyik ihletője arra,
hogy belevágjon egy akkora munkába, mint a LIFE, Anton Corbijn Control című
filmje volt, egy életrajzi mű a Joy Divisionos Ian Curtisről. A kapcsolódási
pontok nem értek itt véget. Anton elismert pályafutását a fotózásban kezdte,
ezt a rockzene folytatta, ahonnan a zenei videókig és végül a mozifilmekig
jutott el. Amióta megalapították a See-Saw produkciós cégüket, Iain és Emile
többször dolgoztak együtt Antonnal és olyan együttesekkel, mint a Depeche Mode,
a U2 és a Coldplay. Ahogy a James Dean-projekt fejlődött, természetes volt,
hogy Antont akarták bevonni a munkába.
Iain szerint „számos közös ponton
kapcsolódik a Control és a LIFE, Anton ugyanis mindkettő filmben bemutatott
világnak a mélyébe lát, hiszen ezeket saját maga is alaposan ismeri.” Ez a
közös pont a LIFE-nál a fényképészet és a fotós befolyása az alanyára. Anton
ismerte jól, hogy milyen személyes és szakmai kapcsolatok alakulhatnak ki egy
ilyen találkozásból, és a Control forgatásakor a saját történetéhez nyúlt
vissza abból az időből, amikor Ian Curtist és a Joy Divisiont fotózta. Ő volt a
tökéletes választás a LIFE rendezésére, mert „a történet egy fényképészről is
szól, aki színészekkel, zenészekkel dolgozik, és megragadja a képein az alanyai
lelkét és szellemét” - mondta Iain.
Christina Piovesan már dolgozott
Corbijnnal Montrealban, amikor az Arcade Fire „Reflektor” című számához
forgatták a videoklipet. Piovesan elmondta, hogy „órákat töltöttem Antonnal a
kocsijában, ahogy kerestük a forgatásra alkalmas helyszíneket, és fantasztikus
történeteket mesélt arról a rengeteg emberről, akikkel találkozott és akiket
fényképezett.” Anton egy „világhírű fotós, aki úgy érezte, hogy a film
valamennyire az ő saját életét mutatta be” - mondta a nő, aki szerint a film
mélyen megérintette a rendezőt. „Emlékszem, ahogy beszélt Robhoz abban a
jelenetben, amikor ő Stockként a sötétkamrában van, és éppen előhívja az
ikonikus képet James Deanről a Times Square-en. Anton, ahogy magyarázta Robnak,
hogy mit kell tennie, láthatóan nagyon felélénkült, érezni lehetett, hogy
mennyire otthon érezte magát a helyzetben. Nagyon izgalmas volt látni, ahogy a
saját szenvedélyéről beszélt Robbal.”
„Antonnál szerintem az pendítette
meg a legmélyebb húrt, hogy a történet szerint egy fotós elmegy egy utazásra
egy művésszel, és végül ő határozza meg ennek a művésznek a stílusát, az
ikonográfiáját” - mondta Canning. Dennis Stocknak ez a munkája éppen Anton
születési évére, 1955-re esett és Canning szerint Antonnak tetszett a gondolat,
hogy egy fotós-színész kapcsolat akkor alakult ki, amikor az ő élete is
elkezdődőtt. A csillagok együttállása nem is lehetett volna kedvezőbb.
Luke Davies elragadtatott volt,
amikor Anton a fedélzetre lépett. Davies nagy rajongója a Controlnak, és
rájött, hogy micsoda kapcsolat rejlik „Anton múltja és szenvedélye” és a LIFE
között, hiszen „Anton fényképészként kezdte, és teljes mértékben beleélhette magát
Dennis szerepébe.” Anton megjelenésével Luke úgy érezte, hogy a forgatókönyve
jó kezekbe került. Dane DeHaan és Robert Pattinson is megerősítették, hogy
tetszett nekik a Control és megbíztak Antonban. Dane szerint „Anton egy nagyon
csendes ember, de nagyon aprólékosan figyel minden jelenetre, és úgy mehet az
ember el a forgatás után, hogy tudja, mennyire csodálatos lesz a film.” Dane
szerint a rendező nyugodt, biztató hangulatot teremtett a forgatáson, Robert
pedig megjegyezte, hogy mennyire csodálja az „eleganciát, ahogy Anton filmet
forgat. Tudja, milyen eredményt akar elérni.”
Anton eredetileg nem akart egy
másik életrajzi művel foglalkozni, de az előző filmjeihez képest kevésbé sötét
témát keresett, és Iain pont ekkor találta meg a LIFE „nagyon alaposan megírt
forgatókönyvével.” Anton azt is hozzátette: „Stock végül is egy fotós volt, aki
egy ismert, érdekes személyt fényképezett, aki ráadásul művész. Ez nagyjából
ugyanaz, mint amit én csinálok.” Anton saját fényképészi pályafutása elején
közeli munkakapcsolatba került Herman Brood rockzenésszel, aki azóta Hollandia
leghíresebbje lett a műfajban. Anton fotói nagy szerepet játszottak Brood
hírnevének kialakulásában, és azóta is barátok maradtak, éppúgy, ahogy Dennis
Stock is James Dean barátja maradhatott volna, ha Dean nem hal meg oly
hirtelen. Anton szerint „közel állt hozzám a történet, amelyben egy fiatal
fényképész elindult valakivel, akinek a pályája aztán hirtelen felívelt és én
hátramaradtam.”
Anton természetesen önmaga is
híressé vált, de mivel ő a kamera mögött áll, inkább Stock karakteréhez érzi
közel magát. (Még közös példaképük is van W. Eugene Smith személyében, aki a
régi nagy mesterek egyike.) A rendezőnek tetszett a feladat és alá is írt
mellette, annak ellenére, hogy nagyon szoros volt a beosztása – a LIFE kezdése
előtt egy hónappal még az A Most Wanted Man-en dolgozott. „Számomra új volt,
hogy két, egymáshoz ilyen közel álló filmet forgassak, de szerintem jó munkát
végeztünk... nagyon különleges érzés volt.” Anton szemszögéből a film nem csak
a James Deanről szóló anyag miatt volt érdekes: „Ez igazából ugyanannyira
Dennis Stock története is. Az egészet jórészt az ő szemén keresztül látjuk... a
hangsúly azon van, hogy ő miként élte meg az eseményeket, és hogy a két
főszereplő barátságából ő mit tapasztalt.” A fotós és a színész megosztoznak a
LIFE főszerepén. Anton rámutat, hogy „Jimmy és Dennis képesek voltak tanulni
egymástól: Dennis megtanulta, hogy másképp nézzen a saját fiára, és James
Deannek érdekes lehetett, hogy egy barátjának saját véleménye volt a dolgokról,
nem pedig mindenre gondolkodás nélkül helyeselt. Stock egyértelműen nem az
utóbbi típusú személy volt.” Mivel a film valós személyeket ábrázol, Anton
elismerte, hogy nagy felelősséggel tartozott a dolgok pontos ábrázolása iránt,
de a munkája egyúttal kreatív típusú is volt. „Természetesen közel kellett
maradni a valós személyhez, de ez egyszerre egy film is. Egy filmben mindig
keresi az ember a drámát, és a készítő nem próbál meg egy szörnyű embert rendesként ábrázolni, vagy éppen
fordítva. Megpróbáltunk mélységet adni a szereplőknek és megpróbáltuk bemutatni
a motivációikat.” A rendező víziójának megvalósításához azonban nagy
színészekre is szükség volt.
Casting
Robert Pattinson játssza Dennis
Stockot, a fényképészt. A színész szerint számára nagyon vonzó volt a projekt,
mert „érdekes történelmi időszakban játszódik és egy olyan erőteljes
személyiségről szól, mint James Dean” - mondta. „Elég sokszor elolvastam a
forgatókönyvet, mielőtt elvállaltam a szerepet.” Állítása szerint lenyűgözte,
hogy „mennyire elegánsan, költőien meséli el a történetet.” Az is egy
szimpatikus tényező volt, hogy egy saját korabeli színésszel dolgozhatott
együtt, amikor összeült Luke Daviesszel és Anton Corbijnnal egy megbeszélésre.
„A döntésem azonban nagyban függött attól, hogy kit szemeltek ki Jimmy
szerepére” - tette hozzá Robert. Megjegyezte, hogy egy Anton-kaliberű rendező
számára nem lehetett elég, hogy felvegyen valakit, aki hasonlított James
Deanre, és nem is kötelezte el magát Stock szerepe mellett addig, amíg Dane
DeHaan nem jött képbe. (Amikor felmerült, hogy ő maga is játszhatta volna James
Deant, Robert csak nevetett: „Áh, nem. Egy millió év múlva sem. Dane sokkal
bátrabb.”)
És ahogy Anton és a producerek
tudták, hogy DeHaant akarták Dean szerepére, ugyanúgy meg voltak győződve
arról, hogy Pattinsonnak kell kapnia a másik főszerepet. Anton így emlékszik
vissza: „Rob elég hamar képbe került számomra, és miután találkoztunk, már
senki mással nem akartam találkozni erre a szerepre.” A rendezőnek az is
tetszett, hogy Robert és Dane „annyira különböző színészek, ami kiváló a két,
egymással ellentétes szerep szempontjából. El lehet képzelni, hogy barátokká
váltak a különbözőségük miatt, ami érdekessé is teszi a barátságokat – olyat
tudsz nyújtani a másik félnek, ami nincs meg őbenne.”
Luke Daviest saját bevallása
szerint a szereposztás bejelentése számára szinte álomszerű volt. Pattinsonnak
a Rover-beli szereplését lenyűgözőnek nevezte, és tudta, hogy a színész kiváló
választás Dennis szerepére. Dane DeHaan így kommentálta a hírt: „Nagyon
tisztelem Rob bátorságát abban, hogy hajlandó ilyen filmekbe beleugrani.
Folyamatosan egyre nagyobb kihívások elé áll, és örülök, hogy ebben a filmben
együtt dolgozhattam vele.”
Iain Canning úgy nyilatkozott,
hogy „Pattinson nem akar az a kifejezett matinébálvány maradni, és tényleg
érdeklik azok a szerepek, amelyekben többrétegű, komplikált személyiségeket
kell eljátszania. Nagyon érdekesnek tartom, hogy Robert Pattinson egy olyan
fotóst játszik, aki lefényképezhetett valakit akkor, amikor az a sztárlét
küszöbén volt, különösen azok után, ami vele magával történt az Alkonyat-filmek
bemutatásakor.” Christina Piovesan is hasonlóan vélekedett a kérdésben: „Ez egy
nagyon izgalmas dolog. Fiatal sztárként mindig is ő szerepelt a hasonló
képeken, és most ő játszhatja az embert az objektív másik oldalán.”
Robert nagyon komolyan vette a
szerepe fotós oldalát. „Rob fanatikusan mélyre merült a fotózás technikai
részleteibe, hogy mindent helyesen csináljon” - mondta Iain. Robert maga így
beszélt arról, hogy miként állt a szerepe szerinti művészeti ághoz: „Néhány
hónappal a forgatás előtt elkezdtem fényképezni ugyanazzal a Leicával, ami
Stocké volt.” A hagyományos fényképészetet haldokló művészetként írta le: „Van
benne valami gyengéd a digitális fényképezéssel szemben, mert itt nem lehet
erőltetni egy képet. Nem lehet úgy tenni, mint amikor az ember lő egy fotót az
iPhone-jával, hogy majd később tesz rá egy szűrőt.” Robert elment a Leica
londoni központjába is, hogy tanácsokat kérjen, erről azt mondta: „hosszú idő,
amíg valaki megtanul egyáltalán elfogadható képeket készíteni, és az még sehol
sincs a jó képektől.” Mégis igyekezett megérteni az általa játszott szereplő
világát szakmai és személyes szempontból is.
Canning szerint „a szerepre
felkészüléskor Robnak meg kellett birkóznia azzal a feladattal, hogy milyen
fontos megérteni Dennis érzelmi állapotát abban az időben. Meg kellett értenie,
hogy akkor egy huszonhét éves férfinak már illett letelepednie és egy bizonyos
fajta életet élnie, ám Dennis Stock nem élte azt az életet.” Dennis a helyét
kereste a világban. Canning fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „Rob milyen
nagy energiát ölt a szerepbe, az empátia és a sebezhetőség keverékét
jelenítette meg abban, ahogy megformálta Dennis ellenállását a megállapodott,
adott séma szerinti élettel szemben, valamint azt is, hogy érzelmileg milyen
nehéz feladat jó apának lenni.” A szerep szerint Robnak meg kellett küzdenie a
sikerért fizetendő árral és ezt mérlegelnie kellett az apaság általa felmért
értékével.
Robert számára érdekes volt ez a
konfliktushelyzet és Stock ellenállása a szülői szerepnek: „Tetszett, hogy
Dennis Stockot meglehetősen rossz apaként állította be a sztori. Tekintet
nélkül most a korszakra vagy James Deanre, általában egy filmben nem szerepel
egy fiatalon apává vált személy, aki szerint a szülői feladatok korlátozzák őt
a művészi tevékenységében, vagy abban, amivé válni akar. Ez a történet nagyon
nyíltan és őszintén kezeli a kérdést a forgatókönyvben. Egy hétéves gyerek
apjának lenni érdekes dolog, nem gyakori az én koromban.”
Dennis a saját szakmaiságát is
megkérdőjelezi. Robert szerint „az átlag lesifotós felett állt egy lépéssel, és
anyagi okokból kellett kommersz témákkal foglalkoznia, így semmi lehetősége nem
volt a művészi énjét kibontakoztatni a munkájában. Megcsinálta, amit mondtak
neki, és ez a légkör fojtogatta őt. Egy ideje már Los Angelesben élt, és kezdte
úgy érezni, hogy elpocsékolja az életét. A harmincas évei felé közeledett, és
még nem bizonyított, nem volt vagyonos, ráadásul New Yorkban hagyta a
családját.” Ezzel egyidőben Robert azt is állítja, hogy Dennisnek egy másik
fajta szakmaisága mégis létezett: „A világot még nem telítették a hírességekről
szóló képek, így a LIFE magazinban megjelenők értéke nagyobb volt, ráadásul nem
próbálták megalázni a sztárokat a képeken. Rajongtak értük és szerintem a fotók
alanyai is jobban bíztak a fotósokban.”
James Dean bizalmát elnyerni
azonban így is kihívás volt Dennis számára. Végül nagyon közel engedte magához,
de ehhez idő kellett. A munka azonban meghozta gyümölcsét. Robert szerint
„Dennis hamarabb rájött arra, hogy Jimmy milyen gyorsan híressé fog válni, mint
Jimmy maga.” Ez a fotósnak óriási lehetőséget jelentett, bár Robert azt mondta,
„szerintem Dennis legnagyobb problémája az, hogy nem tudta értékelni a saját
munkáját. Jó képeket készített azelőtt is, hogy megismerte volna Jimmyt, de
ezeket nem tartotta értékesnek és nem is halmozták el díjakkal értük.” A
fotózás a szakmai elismerés lehetőségét hordozta magában, és ami nagyon fontos
volt, személyes elismertséget is. „Jimmy megkedvelte a fotóst és elismerte a
munkáját, ami által lehetősége nyílt Dennisnek, hogy újra művészként tekintsen
magára, mert ő maga is tisztelte Jimmyt.”
Nem egy hasonmás
A stáb és a többi színész is
egyetértett abban, hogy Dane DeHaan tökéletes választás volt James Dean
szerepére – mégis, kellett némi rábeszélés, hogy a színész vállalja a szerepet.
Anton így emlékezik vissza: „rengetegen akarták eljátszani James Dean szerepét,
de az egyetlen, akivel én találkozni akartam, az Dane volt, aki azonban hallani
sem akart a találkozónkról. James Dean a kedvenc színésze, és nem volt ínyére a
gondolat, hogy a nyomdokaiba lépjen.” Dane, bár tetszett neki a forgatókönyv és
tiszteli Anton munkásságát, bevallotta, hogy eleinte nem akarta vállalni a
szerepet és hosszú idő volt, amíg ez az álláspontja megváltozott. „A
forgatókönyvet nagyjából egy évvel a forgatás előtt már megkaptam, és amikor
elolvastam, arra jutottam, hogy semmiképpen sem tudom ezt megcsinálni. Azt
hiszem, ötször mondtam nemet, mielőtt végül beleegyeztem.”
Dane elmondta, hogy sokan
meglepődtek a döntésén, mert egy remek szerepre kapott ajánlatot egy remek
rendezőnél. Hogy lehetett az, hogy egyszerre volt lelkes a történet és a rendező
iránt és elutasította a szerepet? A válasz Dane szerint az volt, hogy
„túlságosan tisztelem és szeretem James Deant ehhez. Ő egy olyan személy, akit
példaképemnek tartok, és nem hiszem, hogy akár önmagamat annyira megbecsülném,
mint őt.” Dane gondolatait egy beszélgetés terelte új irányba: „Iain Canning
elmagyarázta, miről szól a film és elmondta, hogy lehetőségem teremhet arra,
hogy megmutassam, milyen volt az igazi James Dean. A többségnek csak
elképzelései vannak róla, de ezek sokszor pontatlanok.” Ráadásul a mai
generációban sokan nem is tudják, ki volt James Dean, tehát a film egy teljesen
új közönség számára is bemutathatja őt.
Végezetül a történet jellege, a
szerep jelentette kihívás és a színészet iránt érzett elhivatottság meggyőzte
Dane-t. Meg is ijesztette kissé, de tudta, hogy ezáltal jobban kiteljesedhetnek
a képességei és javul a színészi teljesítménye: „A lehetetlensége volt kihívó
végül. Nem nagy öröm olyasmit csinálni, ami könnyű.” Mások meg voltak győződve,
hogy a színész eddig is kiválóan teljesített.
Iain Canning úgy meséli, hogy
„Dane DeHaan kezdetektől fogva a mi James Deanünk volt, és egyre nehezebben
viseltük volna el, ha végleg visszautasítja a szerepet, mert ahogy több filmje
jött ki, úgy győződtünk meg egyre jobban arról, hogy ő a mi emberünk.” A cél a
legjobb színész megtalálása volt, és „nem akartunk abba a csapdába esni, hogy
találunk egy tökéletes hasonmást.” Anton szerint igazából „Dane számára ez
fizikai változással is együtt járt. Nagyon vékony fiú, mint a mai színészek
általában, és ki kellett gyúrnia magát az ötvenes évek férfiainak a szintjére –
ami közelebb áll egy farmer testalkatához – és nagyszerű lett az eredmény.”
Dane is említette a James Deanné
válás fizikális kihívásait: „Tizenegy kilót kellett magamra szednem három hónap
alatt. Saját edzőm volt, és rengeteget ettem, hogy a testalkatom hasonlítson.”
Sarah Rubano volt Dane sminkese, akivel a színész már a Pókember forgatásán
nagyon jó munkakapcsolatot alakított ki. „Megkérdeztem, hogy tudna-e belőlem
James Deant faragni, és tudott!” - mondta Dane. Sarah figyelme mindenre
kiterjedt a szem és a haj színétől (Dane szerint James Dean haja a legjobb
hajviselet valaha a világon) a szemöldök ívén át a fülcimpák állásáig, hogy
Dane külsőleg is teljesen hiteles legyen. „Körülbelül két órát kellett
sminkeléssel töltenem, mielőtt egyáltalán a helyszínre mehettem.” Dane csak
elismerően tudott beszélni Gersha Philips, a jelmeztervező munkájáról is:
„sikerült neki a tökéletes összeállítást megtalálnia, szinte ugyanazokat a darabokat,
amiket James Dean is viselt, mint a híres Times Square-i kabát, amit a filmben
sokszor hordok. Sok ruhadarab egyenesen abból a korból való.” A sok erőfeszítés
nem csak a közönségnek szólt: „Ha belenézek a tükörbe és látom, hogy pont úgy
nézek ki, mint ő, az nagyon sok önbizalmat ad.” Robert Pattinson szerint DeHaan
„tényleg átélte a szerepet. Dane alakításában megjelennek Jimmy jellemzői.”
A szerep azonban a fizikai
tulajdonságoknál többet kívánt meg. Canning elmondta, hogy „Dane mindvégig
megdöbbentően ugyanúgy néz ki, mint James Dean, de fontos volt számunkra, hogy a
rá jellemző faragatlan, nyers szépséget is visszaadjuk a vásznon. Dane
rendelkezett James Dean hangjával, fizikumával és stílusjegyeivel, ráadásul el
tudta hozni nekünk Dean személyiségét is, ami igazi csoda. Nem karikatúrát
játszik. Nem a filmekben megjelenő James Deant játssza, amelyek maguk is
egy-egy szerep voltak James Dean számára. Megtalálta az igazi személyiséget a
filmeken túl.”
DeHaan tisztában volt azzal, hogy
egyszerre kellett a valós személyt és a legendát megjelenítenie: „Mindenkinek
van valami elképzelése arról, hogy milyen ember lehetett. Bizonyos szempontból
nagy felelősséget vállaltam azzal, hogy tiszteletben tartsam a legendát és
egyszerre leromboljam a korlátokat és megmutassam, ki volt ő, nem pedig azt,
amit a többség gondol róla. Ez egy kényes terület, ahol óvatosan kellett
mozogni, mert az emberek, akik elmennek a moziba és megnézik a filmet, mind
rendelkeznek egy előzetes képpel – ezekből is láthatnak felvillanásokat – de
végül remélhetőleg tanulni is fognak valamit James Deanről.”
Dane egyetértett azzal az
állítással, miszerint a LIFE nem egy szimpla életrajzi mű. „Két hetet mutat be
James Dean és Dennis Stock életéből, de ez a két hét kritikus jelentőségű.” Dane
szerint sokkal inkább jellemtanulmány, mint életrajzi film, és hozzáteszi:
„Ebben az időben Hollywoodon és a saját szülővárosán kívül senki nem tudta,
kicsoda ez az ember. Az Édentől keletre még nem jelent meg, a Haragban a
világgalt és az Óriást le sem forgatták.” A LIFE-ban megjelenő James Dean a
siker előtti utolsó lépcsőfokon áll, és Dane szerint „tudtam azonosulni azzal,
hogy mit jelent a közelgő hírnév és az ezt kísérő vegyes érzelmi világ.” Az
1950-es évekhez képest az információ és a fényképek terjedési sebessége és
hozzáférhetősége megnőtt a médiában, de Dane állítja, hogy „van, ami nem
változott, és ami érdekes a film kapcsán, hogy a hírnév egy összetett dolog,
különösen azoknak, akik alanyaivá válnak. A film különösen jól bemutatja, hogy
ami kívülről fényes, tökéletes, új és izgalmas, azt a valóságban átélni egy
igazi küzdelem.” A Dean iránti személyes kötődésről és a példakép pályájának
megismeréséről így beszélt: „Három hónapomba telt, amíg végigolvastam mindent,
ami csak a kezem ügyébe kerülhetett. Megnéztem egy sor interjút és rátaláltam
egy szuper felvételre, amit akkor készített, amikor hazament Fairmountba
Dennisszel. Egyike volt az elsőknek, akik rejtett felvételt készítettek, amikor
felvette a beszélgetést a családjával az étkezőasztalnál.” Dane szerint a
lehetőség, hogy ennyire alaposan felkészülhetett a szerepre, valóságos luxust,
ideális helyzetet jelentett. Megkereste és meg is találta a legendák mögötti
James Deant, azt az embert, aki befolyással volt Dennis Stock életére.
Dane így nyilatkozott a film
középpontjában álló kapcsolatról: „Dennis különösen nagyívű pályát ír le a
cselekményben, és Jimmy ennek egyfajta katalizátora. A két főszereplő tanul
egymástól. Jimmy szintén sok változáson megy keresztül, és ezalatt a két hét
alatt jön rá, hogy a család és az otthoni élete mennyire eltávolodik tőle,
ebben a felismerésben pedig Dennis segíti.” Ezzel egyidőben Dennis „mindig a
jövő miatt aggódik” és így vonzó számára Jimmy élj a mának-hozzáállása.
DeHaan szerint a LIFE egy „film
két különböző, nagy kaliberű művészről, a találkozásukról, arról, hogy mi a
közös bennük és mit tanulnak egymástól.”
Sir Ben Kinsley játssza Jack
Warnert, a stúdió igazgatóját, azt az embert, aki James Dean színészi
pályafutását tovább rendezhette volna. Christina Piovesan producer szerint a
színész kiváló volt a szerepre, mert „olyasvalakit kerestünk, aki egyszerre
karizmatikus és képes elnyerni a közönség szeretetét.” Warner szerepéről,
arról, hogy egyszerre kellett benne megtestesíteni a hatalmas stúdióvezetőt és
a mentort, és Dean reflexiójáról ezt mondta Iain Canning: „Jimmy nem akarja,
hogy irányítsák, de nem tudja csak úgy figyelmen kívül hagyni Warner sikereit
abban, ahogy felépített színészeket, rendezőket és filmeket. Az az igazán
fantasztikus, ahogy Warner alakja egyszerre egy abszolút zsarnok és a
nagybácsi, akihez szívesen fordul az ember tanácsért. Ben Kingsley könnyedén
hozza mindkét karaktert, néha egyazon mondaton belül is.”
Dane DeHaan is tapasztalta ennek
a hatását: „Sok szempontból érzem úgy, hogy Ben ijesztett rám annyira, hogy
szerepeljek a filmben. A második vagy harmadik forgatási napon jártunk, és
hirtelen ott voln Jack Warnerként, aki egy nagyhatalmú, félelmetes ember volt.”
A hatás nem csak a jelenetben jelentkezett: „aztán véget ért a jelenet és Ben
Shakespeare-t idézett a szünetekben. Nagyon rá jellemző volt, és nagyon
lenyűgöző élmény. Különleges volt vele dolgozni.”
Joel Edgerton játsssza John G.
Morrist, a New York-i Magnum Photo vezetőjét, aki segített összehozni Dennis
Stock szerződését a LIFE-hoz James Dean fotózására. Luke Davies Edgerton
személyes barátja, aki gyakran viccelt azzal, hogy Luke-nak is kellene egy
szerepet vállalnia a filmben. Joel Luke-tól tudott a filmről és itt kezdődött
az érdeklődése is a történet iránt, és végül úgy gondolta, hogy a forgatókönyv
nagyon jól sikerült, az anyag pedig „lebilincselően kezeli a filmtörténet egyik
legrejtélyesebb figuráját.” Joelnek az is tetszett, hogy a történet nem követi
a legtöbb életrajzi film által felrajzolt ívet: „vannak ugyan kiváló kivételek,
de számos életrajzi film olyan, mintha ugyanazt néznénk újra egy személy egész
életére szóló bevásárlólistájáról” a formulaszerű felemelkedés, bukás és
jóvátétel séma alapján. Tetszett neki a LIFE által mutatott megközelítés arról,
hogy egy nagyon fontos részletre fókuszált, és a történet szerinte egyfajta
tánc a hírnévvel. Joel ráadásul Anton munkájának rajongójaként bízott a
rendezőben, hogy „jó csapatot állít össze, az eredmény pedig kellően esztétikus
lesz, értően mesél el egy jó történetet.” Az Országúti bosszúból ismerte Robert
Pattinsont („jó benyomással volt rám, kicsit talán félre is tolt” - mondta).
Örömmel vállalta Morris szerepét, amelyet Canning mogorva, de kedves alakként
jellemez, ezek olyan tulajdonságok, amelyeket Edgerton jól alakít a vásznon.
Canning szerint Edgerton egyfajta jó bátyként és mentorként jelenik meg. Morris
tudja a filmben, hogy „mikor kell nyomást gyakorolni Dennis Stockra és a többi
Magnumos fényképészre annak érdekében, hogy saját magukhoz képest jól teljesítsenek.
Joel alakítása alapján a néző jobban megérti a Magnum értékeit... nagyon
maximalista, kiválóságra törekvő társaság volt” - mondta Canning, aki ezzel
utalt a cég elkötelezettségére a fotóriporteri és fotóművészi szakma iránt.
Davies a valóságban is
találkozott John Morrisszal és Joel rengeteg kérdést tett fel Luke-nak az
általa játszandó szereplőről. Luke szerint kritikus fontosságú volt, hogy
elkapják Morris központban álló személyiségét, ahogy tudatosan alakította a
Magnum jelentőségét. Luke szerint John Morris volt az az ember, aki minden
körülmények között kiharcolta az embereinek a jó lehetőségeket, és ezt Joel
pontosan el tudta játszani. Morris segíti és egyszerre kihívja Dennist,
reflektál Dennis előrehaladására, mert a fotósnak időről időre be kell
jelentkeznie a főnökénél, és ezekben a beszélgetésekben látszik Dennis elszánt
küzdelme és Morris értékelése. Iain szerint a szerep kulcsfontosságú a filmben,
„mert ettől érezzük úgy, hogy Dennisnek el kell érnie valamit, nem csak
önmagáért, hanem azért, hogy továbbra is megérdemelten legyen a Magnum fotósa.”
A végén Morris minden tekintetben elismeri a munkát James Deannel.
Alessandra Mastronardi játssza az
olasz származású színésznőt, Pier Angelit, akinek romantikus kalandja volt
James Deannel. Feltűnő ez a szerep egy olyan filmben, amelyet alapvetően a két
férfi főszereplő határoz meg. Iain Canning szerint nagyszerű volt látni azt az
energiát és lelkesedést, amelyet Alessandra játéka szőtt bele a filmbe. „Ez egy
fontos szerep és fontos, hogy jól játsszák el, ezért is volt szükségünk egy
olasz színésznőre, mert ezzel akartunk valamit belecsempészni a történetbe a
korabeli európai filmkészítésből és színészi világból.” - mondta Canning. A nő
ellenpontja is a két főhősnek, de „meg is mutatja, hogyan játsszák a nagyok a
játékot, ami párhuzamba állítható azzal, hogy mire volt James Dean hajlandó.
Pier megértette, hogy ez a játék nem volt szükségszerűen rossz a színészeknek,
hogy nem kellett passzív sztárnak lenniük.” Pier tudta, hogyan használja tudatosan
a korábbi sikereit a karrierjében, és Iain szerint Alessandra játéka mutatja
ezt a megértést. Olyan energiát vitt a játékába, amely teljesen másképp
működött a Dennis Stockkal közös jelenetekben, mint a James Deannel közösekben.
Érezhető a feszültség Pier és Dennis között, mert bizonyos módon mindketten
tudták, mire lehet még képes Dean, hogy milyen potenciál volt benne.
A forgatás
A LIFE Los Angelesben, New
Yorkban és Indianában játszódik. A forgatást 2014. február 18-án kezdték,
elsődlegesen Torontóban és a vidéki Ontarióban. Később Los Angelesbe költöztek,
ahol a Chateau Marmontban és a Pantages Theaterben forgattak, utóbbit
átalakították, hogy a Csillag születik 1954-es vetítésének a helyszínére
hasonlítson. A forgatást 2014. április 1-én fejezték be.
„Az egyik nagy kihívás az volt,
hogy úgy alakítsuk a film képi világát, hogy az minél jobban párhuzamba
kerüljön Dennis Stock munkásságával” - mondta Canning a film dizájnjáról. A
film poézisével kellett szinkronizálni az eredeti képeket. Fontos volt, hogy a
film ne kössön kompromisszumokat a pontosság terén, de ne sérüljenek az
ikonikus fotók körülményei és az ehhez kapcsolódó érzelmek sem. Canning szerint
„ennek érdekében elég pénzt kellett összehozni ahhoz, hogy a külsőségek és a
hangulat érthető legyen, korhű és ellentmondások nélküli azok számára, akik
összevetik a fényképekkel. Végül is, ez nem az a film, ahol a puska megjelenik
a színpadon. Nincs benne gyilkosság.”
A film érzelmi konfliktusai az
ikonok mögötti valódi személyek történeteiből származnak. Iain azt mondta, hogy
„remélhetőleg sikerült úgy egyensúlyoznunk, hogy amikor az emberek megnézik a
filmet, akkor azt érzik majd, hogy beléptek egy eddig ismeretlen világba,
annyira intim közelségbe hoztuk a szereplőket.”
Anastasia Masaro, a film
gyártástervezője így beszélt az előkészületekről: „ez a film a korábbiakhoz
képest más volt számomra, mert itt valós személyekről volt szó és valós
helyekről, akiket és amiket sokan ismernek és szeretnek világszerte. Ezt
tiszteletben akartam tartani és egyúttal támogattam Anton művészi látásmódját
is.” Anton azt mondta Anastasiának, hogy nem akart egyfajta idealizált ötvenes
éveket látni. Igazinak akarta látni. „Az ő kompozíciói és keretrendszere
kellett, hogy megadja a stílust. Építettem egy külön színsémát Los Angelesnek,
egyet New Yorknak és egyet Fairmountnak (ami az előző kettő ötvözete).”
Anastasia hozzáállása rengeteg kutatómunkát igényelt: „olvastam James Dean és
Pier Angeli életrajzát és megnéztem egy sor filmet. Óriási halom referencia
gyűlt össze, de úgy éreztem, hogy nem állhatok meg. A díszletes kollégámmal
autóba ültünk és elhajtottunk Fairmountba, Indianába, Jimmy szülővárosába.” Ott
találkoztak Marcus Winslowval, aki megmutatta nekik a Dean-család nagy,
méltóságteljes birtokát és sok részlettel szolgált az épület 1955-ös külsejével
kapcsolatban. A látogatás után a nő szerint „végül két házat választottunk,
mindkettő ugyanazon a telken épült Ontarióban. Az egyiket a beltéri
felvételekre használtuk, a másikat a kültéri és a csűrben felvett helyszínekhez.”
Marcus Winslow kinyittatta nekik
a Fairmount Museumot is, itt megnézhették Jimmy néhány saját használatú tárgyát
élőben, színesben. Anastasia szerint az utóbbi különösen fontos volt: „a
referenciáink nagyrészt fekete-fehérek voltak. Ennek van egy bizonyos veszélye,
az emberek azt hihetik, hogy régen minden fekete, fehér vagy bézs árnyalatú
volt. Lefényképeztünk dolgokat, hogy tudjuk, a korabeli tárgyak fekete-fehérben
milyen árnyalattal jelentek meg.”
Az indianai úton Anastasiáék
meglátogatták Dave Loehrt is a James Dean Galleryben: „Ez is egy kis aranybánya
volt, megnézhettünk egy sor képet Fairmount főutcájáról abban a korszakban,
enélkül nem készíthettük volna el a saját változatunkat az ontariói
Milbrookban. Megvolt neki egy sor eredeti kép is Dennis Stocktól.”
A tervezést nagyon gondosan
felügyelték, de az időjárással ezt már nem tehették meg. Christina Piovesan a
következőt mondta el a kanadai helyszíni forgatásról: „igazán izgalmas volt,
amikor végre sikerült összehozni ezt a nagyszerű filmes csapatot, de valahogy
akkor kezdtünk el dolgozni, amikor az elmúlt évtized leghidegebb telét éltük át
Torontóban. Mínusz harmincöt fokokban forgattunk.” Az időjárás nagyon fontos
tényező lett, különösen az Indianában játszódó kültéri jeleneteknél. Anton
Corbijn szerint óriási kihívás volt a kemény körülményekkel megküzdeni.
Christina így emlékezett vissza a
forgatásra: „Van egy sor jelenet, amit a farm környékén forgattunk, ezekben Rob
és Dane korabeli, vékony ruhákat viselnek, míg a stábból szinte mindenki tetőtől talpig be volt bugyolálva. Nagyon
úttörő dolog volt tőlük, hogy vállalták a filmezést Antonnal ilyen brutális
viszonyok között is. A körülmények azonban hiába voltak ellenségesek, a film
során ez nem érezhető, ami megint mutatja, mennyire profik is a színészek.” A
körülmények ellenére a színészek és a stáb is kitartottak. „Van egy bizonyos
jelenet, amikor az állatok között vannak és James a bongón játszik, Dennis
pedig fényképeket készít. Dane ujjai majdnem lefagytak, ahogy próbált játszani
a bongón. Egy disznó és néhány tehén elszaladnak, aztán Rob szalad Dane után,
és ez mind nagyon, nagyon vicces volt, miközben a stáb vacogott és fájdalmasan
ácsorgott a hidegben.”
Szerencséjükre nem minden jelenet
volt külső helyszínen. A gyártástervező azonban kihívásnak érezte, hogy
pontosan reprodukáljon bizonyos helyszíneket. Az egyik a stúdió volt, ahol
Dennis szintén készített egy sorozatot Jimmyről. „Felépítettük az Actors
Studiot egy helyszínen, aztán kiderült, hogy akkoriban ezt a stúdiót éppen felújították,
és Dennis itteni képei valójában a Malin Studióban készültek, a Times
Square-en” - mesélte Anastasia.
Egy másik belső helyszín Dean
lakása volt New Yorkban. Anastasia elmondta: „Jimmy lakását külön ínyencfalat
volt rekonstruálni. Az a kevés kép azonban, ami először a kezünkbe került róla,
Dennis Stock és Roy Schatt néhány felvétele volt, de mind csak ugyanarról az
oldalról. Itt lépett be Russell Aaronson, a férfi, aki már negyven éve lakott
ugyanott. Beengedett nagyon kedvesen, hagyta, hogy felmérjem a terepet, és itt
derítettük ki, hogy az egyik helyiségben egy kis kályha is volt. Russell nagyon
nagylelkű volt és egy csomó olvasnivalóval is ellátott.”
Luke Davies is számos tippet
adott a berendezéshez: „összeraktuk, hogy volt egy zongora is a lakásban
(látszik is némelyik képen). A többi részlet után csak olvasni és olvasni
kellett, próbáltam minél többet hasznosítani az olvasottakból, például
felraktam a falra Marcus néhány rajzát.”
Amikor a díszlet és a korhűség
már rendelkezésre állt, akkor lehetett foglalkozni az operatőri munkával is.
Anton Corbijn ezt mondta a film látványvilágáról: „Általában sötétebben látom a
filmeket és sötétebb környezetet valósítok meg. Charlotte Bruus, a vezető
operatőr azonban világosabb környezetet szeret, és érdekes volt ezt az oldalt
is beengedni a filmbe.” Charlotte megjegyezte, hogy „imádtam Anton korábbi
filmjeit és a stílust, amelyet képviselt.” Elmondta, hogy mennyire érdekli
mindkettőjüket az emberi sorsok alakulása, a személyiségek és a fejlődésük. Anton
szerint „ez a filmem is magányos farkasokról szól, mint a többi, de ezúttal
ketten vannak a középpontban. Megduplázódom” - nevetett fel. Charlotte-ot
hasonló témák vonzzák, de elmondta, hogy különböző háttérrel érkeztek: „én a
mozgókép világából, Anton az állóképéből érkezett, és érdekes volt, ahogy
kihívásokat támasztottunk egymás elé.”
Dane DeHaannak is feltűnt ez az
együttműködés: „Antonnal nagyon érdekes dolgozni, mert fotós múlttal
rendelkezik, és most olyan csodálatosan tudott együttműködni az operatőrrel,
amilyenre talán még sosem láttam példát. Nagyon sok időt töltöttek a felvételek
előkészítésével és a részletek megvitatásával, és ezt jó érzés volt látni.”
Charlotte elmondta, hogy
megpróbáltak hűek maradni az igazi 1955-ös látványvilághoz. A világításnak rá
kellett mutatnia arra, hogy „egyfajta dokumentarista módon a jelenetekben James
Deant és Dennis Stockot a való életükben látjuk, és nem azt a képet, ahogy a
filmjeiben James Dean megjelent.” Charlotte-nak és Antonnak nem volt sok ideje
felkészülni a forgatás előtt, de „megtartottuk azokat az alapvető
megbeszéléseket, ahol eldőlt, hogy milyen színeket fogunk használni, milyeneket
fogunk elkerülni és a használt színek milyen tónusúak legyenek.” Szenvedélyesen
kezelték a forgatást, a korszak és a Dennis Stock által legszívesebben használt
35 mm-es objektíveket is figyelembe véve. „Anton 35 mm-en akart forgatni, ami
nagyon jó a valószerű képi világhoz.” Úgy érezték, hogy a filmmel lehetne
legjobban visszaadni a kívánt moziszerű hatást, végül azonban anyagi okokból
digitális Alexa kamerákat használtak. Így is megpróbálták azonban visszaadni a
korabeli világot: 1955-ből származó, régi lencséket kerestek elő, hogy elérjék
a kívánt hatást, ha arról volt szó, hogy ennek lehetett jelentősége. Végül,
ahogy Charlotte mosolyogva mondta, „nagyon sok energiát vett igénybe ez a
rengeteg régi fénykép”!
Rövid életrajz – Robert
Pattinson, Dennis Stock szerepében
Robert Pattinsont leginkább az
Alkonyat-sorozatban alakított vámpír, Edward Cullen szerepéből ismeri a közönség.
Legutóbb David Cronenberg filmjében, a Térkép a csillagokhozban szerepelt Mia
Wasikowska, Julianne Moore és John Cusack mellett, valamint David Michôd
Országúti bosszújában Guy Pierce-szel. Mindkét filmet a 2014-es Cannes-i
Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be. Pattinson nemrég fejezte be Werner
Herzog rendező Queen of the Desert című filmjén a forgatást Nicole Kidman
oldalán.
Pattinson 19 évesen került a
filmipar látóterébe, amikor a Harry Potter-sorozatban játszotta Cedric
Diggoryt, a Hogwarts hivatalos képviselőjét a Triwizard Tournamentben a Harry
Potter és a tűz serlegében, Mike Newell rendezőtől.
Pattinson volt a főszereplője a
Don DeLillo Cosmopolis című könyvéből készült azonos című adaptációnak, amelyet
David Cronenberg rendezett. Szintén főszerepet kapott a New York Times
bestseller-listás Vizet az elefántnak c. regény adaptációjában, ahol Francis
Lawrence rendezővel, valamint olyan színészekkel forgatott, mint Reese
Witherspoon és Christoph Waltz. Korábbi főszerepe volt Allen Coulter rendező
Emlékezz rám! c. drámájában, Pierce Brosnannel, Chris Cooperrel és Emilie De
Ravinnel. Pattinson volt a főszereplője Guy de Maupassant Bel Ami c. regényének
filmes változatában, ebben egy fiatal újságírót alakított, aki előremenetelét a
város leggazdagabb és legbefolyásosabb női társaságán – Uma Thurman, Kristin
Scott Thomas és Christina Ricci alakításai – keresztül éri el.
Pattinson filmes pályafutását Uli
Edel Sword of Xanten című filmjével kezdte, ahol Sam West és Benno Furman
voltak a főszereplők. Megjelent a How to Be-ben Oliver Irving rendezése alatt,
amely megnyerte a Slamdance Fesztivál Special Honourable Mention For Narrative
Feature díját. Pattinson alakította Salvador Dalít a Little Ashes-ben, amelyet
Paul Morrison rendezett. Televíziós filmjei közül említésre méltó a The Haunted
Airman, a BBC megrendelésére.
A Barnes Theatre Group tagjaként
Pattinson volt a főszereplő Thornton Wilder színdarabjában, az „Our
Town”-ban. További színpadi megjelenései között voltak szerepek az Anything
Goes-ban, az Egy tiszta nőben és az OSO Arts Centre-ben előadott Macbeth-ben.
