Dennis Stock - A kifejező kép

Dennis Stock - The Articulate Image from The Photography Channel on Vimeo.

Dennis Stock The Articulate Image

There's subjects below the surface. And then there's subjects on the surface. In either instants the photographer fishes patiently. With the single intent to catch what's out there. If it can end up being an image of one a size or a whapper. The heartbeat of good photography is discovery. Is where you become childlike, and appreciate what is the unknown. You simply probe life and inevitably you with any kind of luck, because of your intensity of search, you come up with images that satisfy your curiosity. Essentially I'm self-assigned. I simply go out there, pursuit?? for whatever lake?? of time it takes, at my own expanse, in most instances.

Tárgyak találhatók a felszín alatt. Aztán ott vannak a felszínen. Bármelyik pillanatban, a fotográfus türelmesen halászik. Azzal az egyetlen szándékkal, hogy kifogja ami ott van. Ha lehet belőle kép, akár kis méretű, akár egy nagy dolog. A fényképészet szívdobbanása a felfedezés. Ahol gyermekké válsz és értékelni tudod azt, ami ismeretlen. Csupán kutatod az életet és így elkerülhetetlenül, akár szerencsének akár a keresésed intenzitásának köszönhetően, előállsz képekkel, amik kielégítik a kíváncsiságodat. Alapjában véve magamat alkalmazom. Egyszerűen elindulok és követem az ösztöneimet bármennyi időt is vegyen igénybe, a saját költségemen.

Immigrants

Many of us have been influenced by Louis Hyne??. And it's an indelible memory of his extraordinary work in photographing immigrants. And that migration that came from Europe eventually declined considerably till in the '50s. All of a sudden, there was a big influx, coming from Eastern-Germany and Poland. And I went down to the docks, and saw these frightened people, arriving on these ships, and of course with great pathos, and the circumstance of their experiences, I saw the graphic potential in it. And started to cover the arrivals. Part of the motivation was my own background, both my parents were immigrants. My father was a stoley??? and my mother was a legal immigrant. She came from Great-Brit, my father came from Switzerland. This placement is a traumatic experience for anybody. And these Polish and Eastern-German immigrants were frightened and rightfully so, as they arrived in the States. And there was a great deal of tears and fear. At the same time there were those who found satisfaction in getting away from the oppressions of the communist world. Then there was the very good luck of a very amusing moment. I found myself at the back deck, where there was just a mother and baby. And in the background was the United States, which obviously in that instance was a US shipping line or something, but you couldn't see the shipping, all you saw was the US and the baby's face. And one could read into it the promised land for the generation to come. So I built a small body of work and it was at the time when Life magazine had a contest for young professionals. And I've submitted my essay, I had the good fortune, that I won first prize. It was at the time where I was working for John Mealy as an assistant, and I'd been with him for four years, and he and I both agreed that with this prize, it was my graduation. And I left Mealey?? and became a full time professional at the good fortune of, or if you like, being invited by Robert Capa, to join Magnum. And that was in 1951, and I'd been with Magnum eversince.

Bevándorlók

Sokunkat befolyásolta Louis Hyne??. Kiváló munkája melyet a bevándorlókról készített, kitörölhetetlen emlék. Az a bevándorlás ami Európából jött végül jelentősen csökkent az '50-es években. Aztán nagy hirtelenjében óriási tódulás jött Kelet-Németországból és Lengyelországból. Én pedig lementem a kikötőbe és láttam ezeket a rémült embereket, ahogy leszálltak a hajóról, és persze óriási pátosszal, és a tapasztalataiknak körülményeivel, megláttam a képi lehetőséget. És elkezdtem fényképezni az érkezéseket. A motivációm részben a saját hátteremből eredt, mindkét szülőm bevándorló. Édesapám ??? volt, édesanyám pedig legális bevándorló. Anyum Nagy-Britanniából, apum pedig Svájcból. Egy ilyen elhelyezés traumás élmény mindenkinek. És ezek a lengyel és NDK-s bevándorlók rémültek voltak, mégpedig teljes joggal, amikor megérkeztek az Egyesült Államokba. Sok könny és félelem volt. Ezzel egy időben olyanok is voltak, akik megelégedtek azzal, hogy kikerültek a kommunista világ elnyomásai alól. Aztán ott volt a nagy szerencséje egy mulattató pillanatnak. A dokk hátsó felében találtam magam, ahol csak egy anya volt a babájával. A háttérben pedig a United States felirat, ami persze biztos a hajózási vállalat neve volt, vagy valami hasonló, de azt úgyse lehetett látni, csak a US feliratot és a baba arcát. Ebbe bele lehetett látni a következő generáció ígért földjét. Szóval elkészítettem az anyagot, és akkor volt a Life magazinnak egy versenye, ifjú fotósoknak. Beadtam a munkám, és volt szerencsém megnyerni az első díjat. Abban az időben John Mealy(??) segédeként dolgoztam már négy éve, és mindketten egyetértettünk abban, hogy ez a díj volt a bizonyítványom. Otthagytam Mealy-t és elkezdtem profiként dolgozni, amikor is szerencsémre, meghívott Robert Capa, hogy csatlakozzak a Magnumhoz. Ez 1951-ben volt és azóta is a Magnumnál vagyok.

Jazz Street

In the 1950's the Jazz was still an intimate music form. And I had the very good fortune that a German publishing came to me in search of a photographer to do a book on jazz. Now, I had a passion for jazz, I had an affinity for based on the fact that as a child, and this is hard to believe, that my father used to take me from the age of 5 to a p-- of theater in Harlem. And I saw some of the greats there. When I became a young adult, working for John Mealy?? I met some of the jazz musicians that I admired, because they used to come to these parties, and then on one occassion, I was even hired by a publicist for Louis Armstrong, and I photographed Armstrong. And that was my photographic christening into the jazz world. So along comes this German publisher and he wants me to do this book. And he gives me in those days 3000 bucks. And I go off for two years, all over the US, seeking out the musicians, where they performed, and then convincing them that they should take me home, and I'm having a glorious time. Fortunately for me, the musicians liked self-consciousness or a concern for a publicity. So their essential attitude was 'you do your thing and I do mine thing' and it was an ideal circumstance, because I was free to move around at nightclub stages, backstage, on concert tours, I went off with Armstrong for a couple of weeks and it was absolutely glorious. And in my head I was always hearing the sounds. It all communated in a book called Jazz Street, which was published in many languages, initially of course in German, and I had the satisfaction of with the French referent??? (7:19) was an homage, to a form of music that I had respect for.

Jazz Street

Az 1950-es években a Jazz még bensőséges zene volt. Nagy szerencsémre egy német kiadó talált meg, aki keresett egy fotográfust, hogy a jazzről könyvet készítsen. Volt szenvedélyem a jazz iránt, vonzódtam hozzá azért, mert amikor gyerek voltam, és ezt nehéz elhinni, az édesapám ötéves koromtól rendszeresen elvitt a Harlembe egy --- színházba. Ott pedig láttam a legnagyobbak közül jó párat. Amikor fiatal felnőtt lettem és John Mealy-nél dolgoztam, találkoztam azokkal a jazz zenészekkel, akiket csodáltam, mert ők jöttek ezekre a partikra, aztán egy alkalommal felbérelt Louis Armstrong egy publicistája, és így Armstrongot fényképeztem. Az volt a fényképes keresztelésem a jazz világába. Szóval, jött a német kiadó és azt akarta, hogy megcsináljam ezt a könyvet. És adott azokban az időkben 3000 dollárt. Elindultam, két éven át az Egyesült Államok minden zugába, kerestem a zenészeket, ahol előadtak, aztán meggyőztem őket, hogy haza kéne vinniük engem, és nagyszerű időket éltem meg. Szerencsémre, a zenészek szerették a pózolást, vagy csak látták a hírverés fontosságát. Így az alapvető hozzáállásuk az volt, hogy 'te csinálod a te dolgod, én meg a magamét', ez pedig ideális körülmény volt, mert szabadon mozoghattam az éjszakai bárok színpad mögötti részeiben, vagy koncert körutakon, pár hétre Armstronggal is elmentem és teljesen mesés volt. És a fejemben mindig hangokat hallottam. Az egész egy könyvbe gyűlt össze, aminek Jazz Street volt a címe és több nyelven is kiadták, elsőként persze németül. Megelégedésemre a francia kiadás egy hódolat volt a zene egy olyan formájának, amit tiszteltem.

James Dean

In 1954 I lived in Hollywood. I knew many of the stars and directors. And one of them was a man by the name Nicholas Ray. Nick invited me to a swarrey??, he had them every Sunday at the Chateau Marmont Hotel. At this party I met James Dean. We sat down and we started talking, and we talked for a very long time, and it was mostly about photography. At the end of the conversation Jimmy said to me, 'I've got a new movie coming out, and it's being screened in Santa Monica. It's a sneek preview. Take a look at it'. So I went, and it was on a Wednesday, I went that evening, and it was East of Eden. Well, I was knocked out. I came out of the theater and then in an alleyway next to the theater was Jimmy sitting on his motorcycle. And of course I started telling him, how extraordinary I thought his acting was. And that I would like to do something with him. I didn't, at that time, invisoned that it was a of a leighy??? (8:40) nature, but I knew that this kid was gonna be a star. So we arranged the siege on the following morning. And for five hours we talked, and I probed, and I asked him, you know, where he was born, where he was raised, what was he envisioning doing in the future. And out of that conversation I concluded that I wanted to use him as the model, the symbol of the new movement of actors in Hollywood. And based on the conversation, the biographical background I decided that I wanted to go back where he came from, which primarily was Fairmount, Indiana, then go to New York, where he studied, and made his debut on Broadway, and from there back to Hollywood. He agreed to do that. And I, out of my own pocket, I went forth and did it with him. After that conversation of five hours, I called Life magazine, and they said okay, go ahead and do it, I will guarantee you two days. (Dennis' asseignment with James Dean lasts for two months.)

James Dean

1954-ben Hollywoodban éltem. Sok hírességet és rendezőt ismertem. Egyiküket Nicholas Ray-nek hívták. Nick meghívott egy (valamire), amit minden vasárnap megrendeztek a Château Marmont Hotelben. Ezen a partin találkoztam James Deannel. Leültünk és beszélgetni kezdtünk, és hosszan beszélgettünk leginkább a fényképezésről. A beszélgetés végén Jimmy azt mondta nekem, 'Van egy új filmem, Santa Monicában adják. Egy bemutató. Nézd meg.” Szóval elmentem megnézni, egy szerdai napon, és ez a film volt az Édentől keletre. Teljesen kiütött. Amikor kimentem a moziból, egy sikátorban a mozi mellett Jimmy ott ült a motorján. Elkezdtem neki mondani, hogy milyen nagyszerűnek tartottam az alakítását. És hogy szeretnék vele csinálni valamit. Akkor még nem tudtam pontosan, hogy milyen természetű volt az egész, de tudtam, hogy ebből a gyerekből sztár lesz. Megbeszéltünk egy találkozót a következő napra. Öt órán át beszélgettünk, próbálkoztam és megkérdeztem, hogy hol született, hol nevelkedett fel, hogy képzelte el a jövőjét. Ebből a beszélgetésből arra jutottam, hogy modellként akartam őt használni, mint az új hollywoodi színészek mozgalmának a szimbóluma. És a beszélgetés alapján kiderült az életrajzi háttere, és eldöntöttem, hogy vissza akartam menni vele oda, ahonnan jött, ami Fairmount-ot jelentette, Indianában, majd vissza New Yorkba, ahol tanult, és először a Broadway-en szerepelt, majd újra Hollywoodba. Beleegyezett. Én pedig, a saját zsebemből fizetve, vele tartottam. Azután az ötórás beszélgetés után felhívtam a Life magazint, akik belementek, adtak is két napot.

(Dennis utazása James Deannel két hónapon át tartott.)

Our journey to Fairmount was filled with melancholier and for me, curiousity, because it was a small farming town, and I'm coming from a big city, you know, I'm a city slicker and then here are these very gentle people, and they welcomed me with open arms. They were just extraordinarily friendly, and till this day I'm a close friend to the families. But in the mix of being there, I could sense that Jimmy wasn't really ever going to return. You know, in fact I did a photograph, that I call 'You can't go home again' to illustrate that point. In my lifetime that's one of my absolute favourite pictures. You try to get spontanious situations and you also are obliged to create situations and that's not uncommon among photographers. But I didn't try to fabricate as such. In a sense that pictures that I add posed, were obvious, that they were posed, you know, and I didn't mind. It wasn't important to me. But what came out of that more than anything else, was my affection for his 11:24. They're wonderful, wonderful people that brake your heart. Absolutely break your heart. And what it pointed up though, is the tragedy of Jimmy incapable of understanding what he had. He was just a little alienated soul that bounced around in search of God knows what. Right? Most kids would have been very content with being a weirdo on that farm. His cousin, --- Marquez, the son of the uncle, is a solid guy. One morning we got up and I noticed that Jimmy was all decked out, he used to wear a chief bosuns' coat from the navy, and he had a white scarf. And he said, 'Come on, I wanna show you something'. And we went into town, he walked into this furniture store, made a sharp left into another room, and in that other room were coffins. About a dozen coffins.

A fairmounti utazásunk telve volt melankóliával, részemről ezen felül kíváncsisággal is, mert ahova mentünk, az egy kis tanyasi város volt, én pedig nagyvárosi vagyok, városi gyerek, ahogy mondani szokták, itt pedig ezek a kedves emberek voltak, akik tárt karokkal üdvözöltek. Rendkívül barátságosak voltak és a mai napig barátja vagyok a családoknak. De az ottlét egyvelegében éreztem, hogy Jimmy nem tért volna oda vissza. Még csináltam is egy olyan képet, aminek a 'Nem jöhetsz újra haza' címet adtam, hogy illusztráljam ezt az érzést. Ez életem egy legkedvesebb képe. Az ember próbál spontán helyzeteket fényképezni, de olyan is van, amikor muszáj megteremteni a szituációt, és ez nem szokatlan a fényképészek között. De itt nem próbáltam ezt tenni. Bizonyos értelemben, azok a képek, amelyek beállítottak, azokon egyértelműen látszik, hogy beállítottak és nem bántam, hogy így van. Nem ez volt fontos a számomra. De ami az egészből leginkább kiderült, az a rajongásom volt az ő 11:24-e iránt. Csodálatos, csodálatos emberek voltak, annyira, hogy szinte a szívemet törték. Teljesen. Ez vezetett annak a tragédiának a felismeréséhez, hogy Jimmy képtelen volt felismerni, hogy milye volt. Ő csak egy elidegenedett lélek volt, aki az Isten tudja csak, mit keresett. Igaz? A legtöbb gyerek több mint elégedett lett volna azzal, hogy ő a furcsaság a farmon. Az unokatestvére, --- Marquez, a nagybáty fia egy szilárd jellem volt. Egy reggel mikor felkeltünk, megláttam, hogy Jimmy teljes pomoájában díszelgett. Egy fedélzetmesteri kabátot viselt egy fehér sállal. 'Gyere, mutatni akarok valamit' mondta. Bementünk a városba, ott egy bútorboltba, ahol egy éles bal kanyar után bementünk abba a szobába, ahol a koporsók voltak. Egy tucatnyi koporsó.

It was startling, for me to see, and he jumped into one. Didn't think twice, he jumed into a coffin. And at first I was really appalled by it. I was very uncomfortable with it. But I indulged him, because I needed to have a continouing relationship with him, so we went through all these childish expressions that he did within the coffin. And at the very end I sort of grapped him and I said 'Sit still. Just look at me. Sit up and look at me'. And within that image I would like to believe that it shows how lost he was. There were so many coincidences that took place with Jimmy and one of them was that his grandfather's name was Cal Deen. And if anyone saw the East of Eden, they'll remember, that his name was Cal. So I took him to the graveside of his grandfather, and sad to say, years later he was buried very closely to that graveside.

Riasztó volt látni, ahogy beleugrott az egyikbe. Nem gondolkozott, csak beleugrott a koporsóba. Előszörre elborzadtam. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. De a kedvébe jártam, mert fenn kellett tartanom a barátságomat vele, így lefényképeztem azt a sok gyerekes kifejezését, amikkel szórakozott a koporsóban. A legvégén szinte megragadtam és csak annyit mondtam neki, 'Maradj nyugton. Ülj le és nézz rám'. És azon a képen, szeretem azt hinni, hogy látszik, mennyire el volt veszve. Nagyon sok véletlen dolog történ Jimmy-vel, egyike ezeknek az, hogy a nagyapját Cal Deennek hívták. És ha valaki látta az Édentől keletre filmet, akkor az emlékezhet rá, hogy abban Cal volt a neve. Ezért elvittem a nagyapja sírkövéhez és sajnálattal mondom, pár évvel később közel ahhoz a sírhoz temették őt is el.

For the first time, Jimmy showed me a side of his personality that I hadn't seen either in Indiana, or back in Hollywood. And it was that he couldn't sleep. He was an insomniac, and he would stay up till very late hours, and in many instances I would trail him you know, like I'd go to a bar with him, I'd go to meetings with his friends. There was something about New York, that worned him down, and in turn he was worning me down, because he wouldn't turn up, so I had to depend on his disciplines of meeting me, when we agreed to, and it didn't always happen. So I just persisted, because I'm tenacious, and I felt that I was on the right theme, and I wanted to continue with it. So I found him wherever he was willing to show me what was his relationships to people and locations and the Actors' Studio was one of them. Places where young actors hung out. What came out of that in the final analysis that had the most appealing possibilities was the photograph of him in the rain on Time Square. So I just wanted a symbolic image and that picture, it's got legs beyond my belief, I'm astonished by it. When we went back to Hollywood, he was on a contract to do a picture called Rebel without a Cause, with Nicholas Ray, the man, who introduced me to him. I wanted to continue photographing him, and the best way we could get to do that was that Nick hired me as a dialog coach. And I coincidently had my camera around my neck. It's the umbrellar?? 15:52 of of the e-- was that it extended itself beyond even what Life could use. Life Magazine, yeah. What came of it was that our friendship built further on, because we were obliged to work with each other.

Ezután Jimmy az első alkalommal mutatta meg egy olyan oldalát, amit sem Indianában sem Hollywoodban nem láttam tőle. Mégpedig azt, hogy nem tudott aludni. Álmatlanságban szenvedett, késő órákig fennmaradt, és sok esetben magamat is vele vonszoltam, elkísértem bárokba, vagy amikor a barátaival találkozott. Volt valami New Yorkban, ami megviselte, ezzel pedig engem viselt meg, mert volt olyan, hogy egyszerűen nem jelent meg, így az ő saját fegyelmezettségére kellett utalnom magam, és nem mindig tartotta be a megbeszélt találkákat. De kitartottam, mert állhatatos vagyok, és éreztem, hogy jó úton jártam és tovább akartam csinálni. Így megtaláltam, amikor hajlandó volt megmutatni milyen volt a kapcsolata az emberekkel, illetve helyekkel, és az egyik ilyen hely az Actors' Studio volt. Olyan hely volt ez, ahol fiatal színészek lógtak. Ebből jött ki a róla készült egyik legvonzóbb kép, az, amikor a Time Square-n jött és esett az eső. Csak egy szimbolikus képet akartam, és az a kép többet ért el, mint reméltem volna, lenyűgözött. Amikor visszamentünk Hollywoodba, szerződése volt egy következő filmre, a Rebel without a cause-ra, amit Nicholas Ray rendezett, az, aki bemutatott minket. Folytatni akartam Jimmy fényképezését, és a legjobb módja ennek az volt, hogy Nick felvett, mint beszédoktatót. És véletlenül a nyakamban maradt a kamera. 15:52 ez már több volt, mint amit a Life használni tudott. Life magazin, igen. Ami ebből jött az az volt, hogy a barátságunk tovább épült, mert együtt kellett dolgoznunk.

After working on Rebel without a Cause, I went off to France, and I was working there for 3-4 weeks, and all of a sudden I got this urge, I wanted to see Jimmy. And of course we enjoyed very much seeing each other, and Jimmy said, he was gonna drive the following weekend. And would I like to come along? And my first reaction was, wow, yeah. I'd love that, that would be fun. And I have no idea till this day, but something came into my mind, and I looked at him and I said, I can't. I'm terribly sorry, I can't. Well, he went off and a couple of days later on a Friday night, I had dinner with his girlfriend at an Italian restaurant, that we'd go frequent in. And the owner of the restaurant came to our table and he said Jimmy is dead. And we couldn't believe it for a moment. So we checked it out, and it turned out to be true. Jimmy had died in his car on a highway, and you could say as good fortune, I wasn't with him.

Miután vége lett a filmnek, Franciaországba utaztam, ott dolgoztam 3-4 héten keresztül, amikor hirtelen azt éreztem, hogy látnom kell Jimmy-t. Vissza is mentem és nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, és Jimmy azt mondta, hogy a következő hétvégén vezetni megy. És hogy mennék-e vele? Az első reakcióm az volt, hogy wow, igen. Nagyon szeretném, jó móka lenne. És a mai napig nem tudom miért, de valami az eszembe jutott, ránéztem és azt mondtam, hogy nem tudok. Nagyon sajnálom, de nem lehet. Nos, ő elment és pár nappal később egy péntek este a barátnőjével vacsoráztam egy olasz étteremben, ahova gyakran jártunk. És az étteremvezető odajött az asztalunkhoz és azt mondta, hogy Jimmy meghalt. Egy pillanatig nem tudtuk elhinni, ezért utánajártunk a dolognak, és igaznak bizonyult. Jimmy az autójában halt meg az autópályán, és talán mondhatjuk szerencse, hogy nem voltam vele.

The Modern City

There are few components that for me make the perfect photograph. One that I refer to as the articulate image, meaning first and foremost a welcome posed picture. Secondly, the elements in the picture are contain the emotional essence of the moment. And thirdly, and foremost in my mind, is that, if all of this comes together, the image becomes indelible (kitörölhetetlen). It is something that your brain retains. An image, that is on the wall of your mind for a long time to come. I've regarded photography as sort of this train, that took me through like and I would get off on occasion at one station or another, and those stations represented my own curiousity. Much of what I'd done that I am proud of, is predicated on a self-assignement. It's on the idea that I have a curiousity about a specific theme, which takes a lot effort on my part to come up with, and this theme then is something that I persue, and I persue it until I'm totally saturated (telített), and can't envision any other possibility of another picture. The photo essay approach which makes me the most comfortable was inspired by the style of W Eugene Smith. It's not only Eugene Smith that influenced me, it's a generation. I have lived in the golden age of the master photographists as far as I'm concerned. And those that influenced me was John Milley, who I worked for for four years, Eugene Smith, who was a friend, and Henri Cartier-Bresson and Ernst Haas. And just this incredible opportunity to see these masters work inevitably nourished me to the point that I could adopt bits and pieces of their styles that I made my own. And this conglomeration (halom; összehalmozás) of the influences has been the thrust of my life ever since.

A Modern Város

Számomra kevés olyan alkotóelem van, ami tökéletes képet ad. Az egyik ilyenre úgy utalok, mint a világos (tiszta, érthető) kép, ami leginkább egy ?? beállított kép. Másodszor, a kép részei tartalmazzák az érzelmi lényegét a pillanatnak. Harmadszor, és leginkább számomra, ha ez az egész összejön, akkor a kép kitörölhetetlenné válik. Olyan valami lesz, amit az agyad elraktároz. Egy kép, ami hosszú ideig megmarad az elméd falán. A fényképezést egyfajta vonatnak tekintettem, ami egy hosszú úton visz, miközben egy-egy állomáson leszálltam, és ezek az állomások az saját érdeklődésemet jelentették. Legtöbbje annak amit csináltam, és amire büszke vagyok, az mind szabad akaratomból készült. Ha van egy ötletem egy bizonyos témával kapcsolatban, ami számomra nehezen jön, akkor utána megyek ennek az ötletnek, és addig megyek, amíg teljesen telítettnek nem érzem magam és már nem tudok több képet hozzá képzelni. Az a fajta megközelítése a képsorozatoknak ami a legjobban tetszik, azt a stílust W Eugene Smith munkája befolyásolta. Nemcsak Eugene Smith, hanem az egész generációja. A fotográfusok aranykorában éltem, ami engem illet. Azok, akik a legjobban hatással voltak rám, azok John Milley, akinél négy évig dolgoztam, Eugene Smith, aki a barátom volt, továbbá Henri Cartier-Bresson és Ernst Haas. És csak az a hihetetlen lehetőség, hogy láthattam ezeket a mestereket, elkerülhetetlenül táplált addig a pontig, ahol már tudtam részeket kivenni a stílusukból és azokat a magamévá tenni. És ezeknek a hatásoknak a halmaza lett az életem lökete.

Hippies

Back in the period of the late 60's and early 70's there was a movement to free oneself up from the establishment. And it manifested itself in the movement called the hippies and communal life to sort of interact it. I found that quite fascinating, because I felt maybe there was finally an answer to the control the capitalism has over people. So I went out on the road with a wonderful writer called Billy Hedgepeth. And we started exploring the communs around the US and the New-Mexican covenant????? 21:10 and the Californair??. You could find them building their own adogie?? structures you could find a will in peace?? and sleeping bags, working the fields. It was really, I should say a movement that was striving to be unencumbered (tehermentes, adósságmentes) by material things. And I really identified with that a lot. I got this body of work together and we presented it to the publisher, and the book was called The Alternative. I'm sad to say that it didn't work out as a movement. I wish it had, I believe very strongly in what these young people were doing then.

Hippik

A '60-as évek végén és a '70-es évek elején volt egy mozgalom, ami arról szólt, hogy az ember felszabadítsa magát a szervezet alól. Ez a hippikben nyilvánult meg, és kommunális élet egyfajta változatában. Ezt elég érdekesnek találtam, mert úgy éreztem, végre találtak egy választ a kapitalizmus ellenőrzése ellen. Szóval elindultam az úton egy nagyszerű íróval, Billy Hedgepeth-vel. Elkezdtük felfedezni ezeket a közösségeket az Államokban, egészen a mexikói határig. Saját építésű kis településeiken lehetett megtalálni a hippiket, a hálózsákjaikban, vagy épp ahogy művelték a földeket. Úgy hiszem, ez egy olyan mozgalom volt, ami törekedett elérni a teher- és adósságmentességet az anyagi dolgok alól. Sokban azonosulni tudtam ezzel. Elkészítettem ezt a munkát is, és előadtuk a kész anyagot a kiadónak, és a megjelent könyv címe Az Alternatíva lett. Sajnálattal kell mondanom, hogy a mozgalom nem működött. Szerettem volna ha igen, erősen hittem abban, amit azok a fiatalemberek csináltak akkor.

Road People

When I was observing with the hippies, inspired me to do another group of people. Because the hippies often were hitchhikers. And by being hitchhikers I was obliged to go out on the roads and photographed them as they drove to found their way from one place to the next, and I started to see other groups, other social groups if you like, which were motorcyclists and RVs, recreational vehicle people. And so I self-assigned myself to the people that traversed the highways of the US. And I went to the RV parks, where the big writes??? (valamilyen lakóautóról van szó) would come in with their luxorious interiours, or I joined up with motorcycle club in Colorado, called the Sons of Silence, who made me an honorary member. I just felt that there was images about how mobile we are and how we seek freedom. I believe in the independence that one acquires by just hitting the road.

Utazók

A hippikkel töltött időm ihletett arra, hogy készítsek egy másik csoportról is sorozatot. Mert a hippik sokszor stopposok voltak. És mivel ők stopposok voltak, nekem is ki kellett mozdulnom, és lefényképeztem őket, ahogy egyik helyről a másikra mentek, és így kezdtem felfedezni egy másik csoportot, másféle szociális csoportot ha tetszik, mégpedig a motorosok és a lakókocsisok csoportját. Így kijelöltem magam azokhoz, akik járták az Államok autópályáit. Aztán meglátogattam a lakóautó parkokat is, ahol a nagy (valamilyen lakóautóról van szó) -k luxus belsejét is megnézhettem, vagy éppen csatlakoztam egy motoros klubhoz Coloradoban, amit Sons of Silence-nek, a Csend fiainak hívtak, aminek végül megbecsült tagja lettem. Úgy éreztem, ezek a képek megmutatták, mennyire mozgóképesek vagyunk, és mennyire keressük a szabadságot. Hiszek abban a szabadságban, amit azzal lehet megszerezni, hogy útnak indulunk.

California Trip

I started to read papers, magazines which were all concerned with what was transpiring in California. I thought to myself, the nation will follow the lead of California. So I decided to go out there and free association, photograph whatever seem to be surreal circumstances which was a very commun occurance in California, the jucs??? the positions that one would never have expected anywhere else in the US transpire on the streets of LA or on the countryside, or along the coastline. It was things, that sort of popped out eventually, say my God, how is that possible, what's going on here? And of course that is often a very photogenic circumstance. So I just kept driving and I knew California of course, from the past years that I'd lived out there. And now I was just simply in search of the imagery in black and white, that was (s)querky, that somehow --- was a stretch. And I found that I kept finding it, I was attund to it and it worked out very well. I came back to New York with the pictures and I knew a publisher that I liked a lot, and I called him and said come on over, and I threw it out on the floor with the sequence in mind and he just took one look and he said I take it. And the book was called California Trip. Which was very appropriate to the --- (26:38) of the time.

Kaliforniai Utazás

Lapokat és magazinokat kezdtem el olvasni arról, amik Kaliforniában történtek. Azt gondoltam, a nemzet Kaliforniát fogja követni. Tehát úgy döntöttem, hogy leutazok oda, és szabadon lefényképezek bármilyen valószerűtlen eseményt, amiből igen sok történt arrafelé. Olyan helyzetek, amikre máshol nem számított az ember, csak LA-ben, vidéken, vagy a parton. Olyan dolgok voltak ezek, amik egyszer csak felbukkantak, és csak annyit mondhatott az ember, te jó ég, ez hogy lehetséges, mi történik itt? És ezek gyakran nagyon is jó fotótémák voltak. Szóval csak vezettem Kaliforniában, amit már ismertem korábbról. Ez alkalommal egyszerűen csak a fekete-fehér képek után mentem, a furcsa dolgok után. Úgy találtam, hogy mindig megtaláltam amit nem is tudtam, hogy kerestem, és nagyon jól működött az egész. Aztán visszamentem New Yorkba, ahol ismertem egy kiadót akit nagyon szerettem, felhívtam, hogy jöjjön át hozzám, és csak leszórtam azokat a képeket a padlóra amiket a legjobban szerettem, azzal a sorrenddel ami a fejemben volt, ő pedig csak rájuk nézett, és azt mondta, hogy megveszi. A könyvet California Trip-nek hívták. Ami nagyon is illett az akkori időkhöz.

Festivals

I worked for many magazines and one of them was Holiday Magazine, and there was an opportunity for me to do festivals in the US. So I started going around to different fares in --- Loisiana and Santa Fe. People having so much fun and looking so silly, I say this in my defence, I laughed with them. Didn't laugh at. Festivals are very old traditions in the US and they usually occur around harvest time. The farmers worked extremely hard during spring and summer. They have finally harvested their crops and there was a way of letting their hair down. Often the events were with competition in terms of who had the largest bull, who made the best applepie, and above the --- of --- to win awards and have a good time. There was C-- and Candy and P--- Wills. 27:37 And it was delightful. It is one of the best aspects of American life.

In 1951 when I won the Life contest for young professionals Life magazine assigned two different photographers to photograph me, to do whatever they liked as possible covers or cover images, and one of them was A??? who came down to the Maily Studio where I worked and essentially used me as a model, and did this extraordinary image that I regard as a masterpiece. The irony of it was that Life magazine editors didn't like it. It was never used on the cover of the magazine. And so it layed dormant in the archaives of Time Life for years, possibly couple of decades, for all I remember, and eventually because the Time books had a series on photography, somebody dug up this photograph of myself holding up a lighter?? camera in --- to my face so that I had these two bulging eyes and I became the Mechanical Man. And they used that on the cover of one of the photography books. And that picture acquired lakes??? in the sense that people started to admire it. And it sort of was repeatedly used for illustrations by newspapers. I was never identified as the model in the first stages of the release of this photograph, it was just simply referred to as the photojournalist. Decades later it was referred to as Dennis. And then, there was an auction in recent times where it was very very much admired and sold on a high price, and then finally referred to as photojournalist Dennis Stock. And I'm very, of course proud, to have been the model for the picture.

Fesztiválok

Sok magazin számára dolgoztam, ezek közül az egyik a Holiday Magazine volt, ahol volt egy lehetőségem arra, hogy amerikai fesztiválokat fotózzak. Szóval elindultam körbemenni különböző rendezvényekre Louisiana és Santa Fe környékén. Boldog, szórakozott embereket láttam, akik bolond módon viselkedtek, és ezt a saját védelmemben mondom, velük nevettem. Nem rajtuk. A fesztiválok régi tradíció az Államokban, és általában az aratási idők alatt vannak. A farmerek nagyon keményen dolgoztak tavasszal és nyáron. Amikor végül learatták a termést, lehetőségük volt kicsit leereszteni. Ezek az események gyakran olyan versenyek voltak, mint például kinek volt a legnagyobb bikája, ki készítette a legfinomabb almás pitét, de a nyereményeken felül az volt a legfontosabb, hanem hogy jól érezzék magukat. Elragadó volt. Ez az amerikai élet egyik legjobb aspektusa.

1951-ben amikor megnyertem a fiatal profiknak szóló Life versenyt, a magazin felkért két különböző fotóst, hogy készítsenek képet rólam, bármit, ami szerintük jó lett volna a magazin borítójára. Az egyikük A??? volt, aki a Maily Studio-tól jött ahol dolgoztam, és végül mint modell alkalmazott, és megcsinálta ezt a kivételes képet, amit én egy mesterműnek tekintek. (ez az a kép, ahol az arcát eltakarja a kamera – tényleg jó kép) Ironikusan viszont, a Life magazin szerkesztőinek nem tetszett. Soha nem használták borítón. Így aztán szinte feledésbe merült a Time Life archívumába, ahol évekig, talán évtizedekig amennyire emlékszem, semmi sem történt vele, majd végül, mikor a Time könyvet adott ki a fényképezésről, valaki előszedte ezt a képet rólam, a kidülledt szemekkel, s így én lettem a Mechanikai Ember. Ezt a képet használták az egyik könyv borítóján. Azt a képet csodálni kezdték az emberek. Aztán több újság is elkezdte használni. Az elején nem azonosítottak be engem mint modellt, egyszerűen úgy utaltak rám, mint a fotóriporter. Évtizedekkel később nevezték el Dennis-nek. Aztán nemrég volt egy aukció, ahol nagyon magas áron kelt el, és végre úgy utaltak rá, mint Dennis Stock fotóriporter. És én, természetesen, nagyon büszke vagyok arra, hogy én voltam annak a képnek a modellje.

Brother Sun

The first colour essay I ever did was for Life Magazine and it was about the life of St Francis. In the process I also inevitably read about Francis and then had the pleasant discovery of a canticle that he wrote, called the Canticle of Brother Sun. I kept this in my head and finally concluded years later to photograph the sun as a theme. And as it appeared in marsh lands, as it appeared in landscapes, as it appeared in the sky, and I eventually had a very nice small collection of images and decided to present them to of all places, the Sierra Club, because they had a book division and I had nothing to loose, and I showed them this stray-asotaric??? collection, and much to my surprise and pleasure of course, was they said they'd take it. Far before the day of saving the planet it was appropriate till to the day the idea of saving the environment. It came out as a book called Brother Sun and I was extremely pleased, because till this day, St Francis is 31:40.

Naptestvér

Az első színes sorozat amit valaha is készítettem, a Life Magazin számára készült, és Szent Ferenc életéről szólt. A sorozat készítése alatt elkerülhetetlenül sokat olvastam Ferenc életéről, és volt szerencsém felfedezni dicshimnuszát, amit Naptestvérnek hívnak. Emlékembe véstem, majd évekkel később a napot használtam mint fő témám. A nap, ahogy látható a mocsáron, a tájakon, az égen, és végül elkészültem egy adagnyi képpel, és úgy döntöttem, hogy több elsőként a Sierra Club-hoz viszem el a sorozatot, mert nekik volt egy könyvekkel foglalkozó csoportjuk, nekem pedig nem volt mit vesztenem, így megmutattam nekik ezt az innen-onnan összeszedett képeket, és nagy meglepetésemre, és örömömre persze, azt mondták, hogy kell nekik. Már abban az időben is fontos volt a környezet fenntartása, pedig ez még jóval a mentsük meg a bolygónk idő előtt volt. A könyv címe Brother Sun lett, és nagyon elégedett voltam vele, mer eddig a napig Szent Ferenc (nem értettem mit csinált).

Provence

Oh Provence, what an extraordinary place. In the Southern part of France there is a chain of mountains called the L. And --- these mountains are these amazing stone villages and in the valleys below them are the farm fields. I was attracted to Provence based on extraordinary paintings by Van Gogh and Cézanne. And I was invited to the photography festival in --- to teach there two years in a row, and inevitably I was in the neighborhoud of the environment that these two painters had worked and so I went South in search of their milieur, and of course, was a-- what I saw.

The colours and the vibrancy, it's influenced by the mistral. The mistral is a wind, that more or less prevails and sort of cuts through everything like a knife. And in the process you have enormous clarity and the fields are ever changing because its symptoms in agricultural environment. You have the sunflowers, you have the mustered fields??? you have a multiplicity of crops, and then of course, the most important is the extraordinary levander. So I concluded that I wanted to live there, and I rented a house, and seven years later the combination of all that was my book called Provence Memories.

Provence

Oh Provence, micsoda varázslatos hely. Franciaország déli részén található a L-- nevű hegylánc. Ezekben a hegyekben pedig lenyűgöző kőfaluk vannak, a hozzájuk tartozó völgyekben pedig a művelendő földek. Provence-hoz a Van Gogh és Cézanne által festett képek miatt vonzódtam. Amikor meghívtak egy fotográfus fesztiválra, hogy ott tanítsak két évig egyhuzamban, akkor elkerülhetetlenül fel kellett fedeznem a környéket, ahol ez a két festő dolgozott, így délre mentem, kerestem azt a környéket, ami természetesen lenyűgözött.

A színek és a vibrálás, mindet a misztrál befolyásolta. Ez egy szél, ami uralja a környéket, és szinte mint egy kés vág át mindenen. Ennek köszönhetően tökéletes tisztaság van, a földek pedig állandóan változnak a mezőgazdasági tevékenységek miatt is. Vannak napraforgók, (valamilyen) földek, termések sokasága, és természetesen a legfontosabb, a nagyszerű levendula. Arra jutottam, hogy ott akarok élni, kibéreltem egy házat, és hét évvel később elkészült a könyvem, ami a Provence Memories (Provence-i Emlékek) címet viseli.

Classic Cars

What would I be if I weren't a photographer? My response is pretty spontaneous, so I'm gonna make an assumption, an honest one, I would have been a painter. And I guess I keep looking at objects with a painter's eye till this day. And if one takes a look at the flowers, the cars, and the Provence, that's my paint-- side. I guess I was drawn to cars for couple of reasons, one is that I have some physical limitations, so I can't go travelling a lot without this comfort, so I was accidentally at a car show in --- Florida, and I saw all these classic and vintage cars, that just attracted me from the abstract point of view. Oh I hate to seem pretentious, but I have not had the experience of not sort of accomplishing what I set out to do. It might indicate what my perimeters are. And I'm sure that people could say that more can be done on this given, on this subject, of course it always can be the case. But I found my limitation on it, I wasn't disappointed what I came away with. I'm very self-competitive and I think that's what life is about. I really don't give a damn what other people think.

Classic Cars

Mi lennék, ha nem fotográfus? A válaszom elég spontán, szóval egy hirtelen, de őszinte válaszom az, hogy festő lennék. És úgy hiszem, a mai napig egy festő szemével nézek a dolgokra. Ha valaki csak egy pillantást vet a virágokra, az autókra, Provence-ra, akkor az mind a festői oldalam. Azt hiszem, az autókhoz több okból is vonzódtam, egyike ezeknek, hogy vannak némi fizikai korlátaim, ezért nem tudok sokat utazni az autók kényelme nélkül, így véletlenül egy autó kiállításon Floridában, ahol láttam ezt a sok klasszikus autót, ami absztrakt módon vonzott. Igazán nem akarok kérkedőnek hangzani, de eddig még mindent végig csináltam, amibe egyszer belekezdtem. Lehet, ez jelöli a határaimat. És biztos vagyok abban, hogy vannak olyanok, akik azt mondanák, hogy ez adott dologból többet is ki lehetett volna hozni, ez természetesen mindig így van. De én megtaláltam a határaimat és nem csalódtam abban, amivel eljöttem. Magammal állok versenyben és úgy hiszem, erről szól az élet. Tényleg nem érdekel, mit mondanak mások.

Flowers

I am attracted to flowers for a multiplicity of reasons. One of them very selfishly is that you don't have to make appointments with them, you don't have to get model releases with them. You just go about your business. And my business is to find the integrity of the flowers, it applies to what the flower and the shadow, and give the flower a uniqueness and a sort of graphic appeal. And so I've travelled around the world photographing flowers with great satisfaction and I had the good fortune of experiencing that it was combinated in a book called Flower Show. They're beautiful, they're wonderful, they're magical and they're mysterious in the sense that you wonder how in the Lord's name did they ever come forth. They are enchanting.

Virágok

Több okból is vonzanak a virágok. Egyike önző okokból az, hogy nem kell időpontot egyeztetni velük, nem kell modell engedélyt kérni. Csinálhatod a dolgodat. Az én dolgom pedig az, hogy megtaláljam a virágok feddhetetlenségét, a virág és az árnyékának a kapcsolatát és adjak a virágnak egy eredetiséget és egyfajta festői vonzerőt. Így körbeutaztam a világot, hogy virágokat fényképezzek nagy megelégedéssel, és volt szerencsém megérni azt, hogy mindezen képeket kiadták egy könyvben, amit Flower Show-nak neveznek. A virágok gyönyörűek, csodálatosak, varázslatosak és titokzatosak olyan szinten, hogy elcsodálkozol, hogyan is lettek egyáltalán. Elbűvölőek.

I am a very lucky man. In recent times I came very much aware of how fortunate I am when I met Susan Richards. I've been married now for a year and a half to this exceptional lady, fabulous lady, that I love dearly. And I feel that I've been blessed and we live in a lovely home together and share a lot of experiences together, and have our animals, that consists of four dogs and a cat. We're not just a married couple, we are good friends, and have enormous respect for I think, candidly I think she's considerably more intelligent than I am. What can I tell you, she is just a fabulous lady. And so I feel in heaven.

Nagyon szerencsés ember vagyok. Nemrég, amikor találkoztam Susan Richards-val felismertem, hogy pontosan mennyire is. Most már másfél éve házas vagyok ezzel a kivételes nővel, mesés nővel, akit nagyon szeretek. Úgy érzem, megáldottak, és együtt élünk egy otthonos házban, sokat tapasztalunk együtt, és ott vannak az állataink, ami négy kutyát és egy macskát jelent. Nemcsak egy házaspár vagyunk, hanem jó barátok és tiszteljük egymást, és őszintén hiszem, hogy ő sokkal intelligensebb, mint én vagyok. Mit is mondhatnék, egyszerűen egy mesés hölgy. Én pedig a mennyben érzem magam.

-twmmy leánya-

New Moon Japán 2

Második rész

How do you like Japan?

It feels like I was here only about a month ago, but it’s so strange that we shot three movies since the last time I was here. And I can so clearly remember what I did last time. I remember all the restaurants when we were driving down the street, and walking down the street outside the .... and it feels like last weak. I love the food here. Always had an amazing meal. Last night I had an incredible steak, a Kobe steak. It’s ridiculous, you can’t get Kobe steak, like, even if they call it Kobe, anywhere else in the world, it’s not anything like it.

So you like steaks in Japan?

Yeah, I know, the Japanease steak is the best.

Hogy tetszik Japán?

Olyan, mintha csak egy hónapja jártam volna itt, de olyan furcsa, hogy három filmet leforgattunk azóta, mióta utoljára itt voltam. És tisztán emlékszem arra, hogy mit csináltam itt a legutóbb. Emlékszem az éttermekre amikor autóztunk a városban, és sétáltunk az utcákon a ...-n kívül, és olyan, mintha múlt héten lett volna. Imádom az itteni ételt. Mindig jókat eszek itt. Tegnap este is egy nagyszerű steaket, Kobe steaket. Röhejes, sehol máshol nem lehet Kobe steaket kapni, még akkor se ha annak hívják. Egyszerűen nem olyan, mint itt.

I: Szóval szereted a steaket Japánban?

Igen, a japán a legjobb.

Do you have any hobbies?

I play music a lot, I play the guitar a lot, I bought a really nice guitar when I was filming Eclipse. I hadn’t had an electronic guitar before, infasalatric???, which is very nice, I’ve been having a lot of fun with that. I read a lot. I don’t really do much, no physical stuff, I’ve always been terrible at sports.

You don’t seem like it.

I know it’s weird, I seem like I should be good at it, but I’m not, I’m really bad.

Vannak hobbijaid?

Sokat zenélek, sokat gitározok, amikor az Eclipse-t forgattuk vettem egy nagyon szép gitárt. Azelőtt nem volt elektronikus gitárom, de nagyon jó, és sokat játszottam rajta. Sokat olvasok. Nem igazán csinálok fizikai dolgokat, mindig is szörnyű voltam sportokban.

I: Nem úgy tűnik.

Tudom, furcsa, úgy nézek ki, mintha jónak kéne lennem, pedig nem, nagyon rossz vagyok a sportokban.

How do you want to spend your 30s?

Family and stuff, I think. I’d quite like to be a young dad. Yeah, I wanna be friends with my kids. I wanna have kids, so I could make them very cool and they could be my friend.

They could agree with everything I said. Vagy You know, you agree with everything I said. Haha

Hogyan szeretnéd a 30-as éveidet leélni?

Család és ilyenek, gondolom. Szeretnék fiatal apuka lenni. Szeretném, ha a gyerekeim a barátaim lennének. Azért akarok gyerekeket, hogy lazának neveljem őket, és akkor lehetnének a barátaim.

Itt nem értettem pontosan, de mintha azt mondta volna, hogy ’Te egyetértesz mindennel amit mondok’ Lol

Yes/No questions – Igen/Nem kérdések

Are you good at memorizing scripts?

No.

Are you very smooth with kiss scenes?

Slick.

Do you wish that there’s no such thing as paparazzi?

Yes.

Do you freak out if you loose your cell phone?

No.

Is Zac Efron your rival?

No.

Do you want the challenge to be James Bond someday?

Maybe.

Is the whole Twilight sensation still unbelievable for you?

Definitely.

Do you think it’s hopeless to fall in love with your co-star?

Menedzser közbeszólt, hogy ilyen kérdést nem illik ám feltenni.

Könnyen megtanulod a forgatókönyvet?

Nem.

Jó vagy a csókjelenetekben?

Ravasz.

Szeretnéd, ha nem lenne paparazzi?

Igen.

Megijedsz, ha elveszted a mobilodat?

Nem.

Zac Efron a riválisod?

Nem.

Szeretnél egy napon James Bond lenni?

Talán.

A Twilight körüli szenzáció még mindig hihetetlen számodra?

Teljesen.

Szerinted reménytelen beleszeretni egy társ szereplővel?

Menedzser közbeszólt, hogy ilyen kérdést nem illik ám feltenni.

I hope you enjoy New Moon, I’m very excited about the movie?? Anyone who saw Twilight, or people who haven’t seen Twilight will enjoy it, I think it’s really cool, so thanks very much.

Remélem, tetszeni fog nektek a New Moon, annak is aki látta a Twilightot, meg aki nem, szerintem nagyon jó film, köszönöm szépen.

New Moon Japán

What is your favorite scene in New Moon?

Umm, I really like the scene where Bella confronts Jacob about why he hasn’t been hanging out with her, when he first reveals that he’s a werewolf. That is a cool scene. In the rain. I thought that was really great.

Melyik a kedvenc jeleneted a New Moonban?

Umm, nagyon szeretem azt a jelenetet, ahol Bella szembesül Jacobbal, hogy miért nem volt vele, amikor Jacob felfedi előtte, hogy farkasember. Az egy jó jelenet. Az esőben. Azt nagyszerűnek találtam.

How about the scenes you appear in?

Probably the staff in Italy. I mean, it was so different to anything I’d done in the series. And it seems so huge, there were so many extras and the set was massive. It seemed very exciting in those days.

Mi van azokkal a jelenetekkel amikben te is benne vagy?

Valószínűleg az olaszországi jelenetek. Az sokban különbözött attól, amit addig csináltam a sorozatban. Az egész óriási volt, sok extrával és egy masszív díszlettel. Nagyon izgalmas volt.

What if you are in a forbidden love?

Ohh definitely, I think it’s very exciting, but after a while, if it’s just constantly like that, it’ll get annoying after a while.

Mi van, ha tiltott szerelemben vagy?

Ohh igen, szerintem az nagyon izgalmas, de egy idő után, ha csak az van, akkor bosszantóvá válna a dolog.

So you are not logical but emotional?

No, I don’t think logically at all. And my emotions don’t even make sense to me. At all.

Szóval nem logikusan gondolkodsz, hanem az érzelmeidre hallgatsz?

Nem, egyáltalán nem gondolkodok logikusan. Az érzelmeim pedig még előttem sem tiszták. Egyáltalán nem.

What do you think of Jacob?

No, I’ve always been on Jacob’s side. I can’t understand why, but you know, that’s the horrible thing about loving someone, you know, there’s a line in the movie where Bella’s dad says 1:33 you learn to love what’s good for you(??). That’s a very powerful line.

Mit gondolsz Jacobról?

Nem, mindig is Jacob oldalán voltam. Nem értem miért, de, ez a szörnyű abban, ha szeretsz valakit, van az a sor, amit Bella apja mond a filmben, hogy megtanulod azt szeretni, akire szükséged van (ez nem biztos...). Ez egy nagyon erős sor.

What is your weakness?

I am kind of scared of the dark. Yeah. I don’t know why. Always, since I was a kid. But I pretend now that I’m not. I always kind of have been. But other than that, terrified of dying. That’s one major issue. Especially painfully.

Mi a gyengeséged?

Félek a sötétben. Igen. Nem tudom miért. Gyerekkorom óta. De most már úgy teszek, mintha nem félnék. Mindig is ilyen voltam. De ezen felül, félek a haláltól is. Ez egy komoly dolog. Főleg a fájdalmas haláltól.

Are you scared of going to a doctor?

I’m scared of going to a doctor, because I think they’re always gonna say there’s more wrong with me than what I think is wrong with me. So that’s my fear there. That’s because I never go to the dentist, cause I always feel like you know you have one problem here, you need to get this one thing fixed and you got there, and you’re like uhh you need to get the whole lot out, all of them out. They’re like ’oh you need to go to the dentist, you need your leg amputated’.

Félsz orvoshoz menni?

Félek, mert mindig azt hiszem, hogy azt fogják mondani, sokkal több bajom van, mint amire én gondoltam. Ez az, amitől félek. Ezért van az is, hogy soha nem megyek fogorvoshoz, mert mindig úgy érzem, hogy van az az egy fogam, amivel problémám van, aztán odamész és kiderül, hogy az egész rossz, az egészet ki kéne venni úgy ahogy van. Olyan az egész, mintha amikor a fogorvoshoz mész, az egész lábadat amputálni kellene.

What is the difference before and after Twilight? For example, have you made lots of new friends?

I’ve always had the same friends, I mean I’ve had the same friends for years. Since I was about 12. Nothing changed, other than you have ton more experiences, I do a lot more travelling, it’s interesting, you kind of I’ve just never ever would have seen myself being in a position I’m in now, like two years ago, at all. I had no money, I was like just doing nothing in London. I mean I was kinda doing tiny little jobs, acting jobs, and this has all happened so quickly, so quickly. And that’s, you know. I’ve never ever, ever saw this coming. People don’t even wanna do auditions with me right now, like two years ago, and suddenly everything turns around. It’s interesting thing on seeing how the world works in mysterious ways, and just totally turn around. You wake up one day and suddenly you’re this big movie star. Okay.

Mi a különbség Twilight előtt és után között? Például, szereztél sok új barátot?

Mindig is ugyanazok voltak a barátaim, már évek óta. Nagyjából 12 éves korom óta. Semmi nem változott, azt leszámítva, hogy sokkal több minden történt, sokkal többet utazok. Érdekes, mert soha nem láttam magam ilyen helyzetben mint most vagyok, két éve még nem volt pénzem, csak úgy voltam és nem csináltam semmit Londonban. Volt persze néhány kisebb munkám, színészi munkám, aztán ez történt gyorsan, nagyon gyorsan. És ennyi. Soha nem láttam ezt jönni. Most az emberek nem is akarnak meghallgatásra menni velem, nem úgy mint két éve, és hirtelen minden megfordult. Érdekes látni, hogyan milyen titokzatos módon működik a világ, ahogy a feje tetejére áll. Egy nap felébredsz és te vagy a nagy filmsztár. Oké.

MuchMusic Throwback:Hanna Simone interjúja Robert Pattinsonnal és Rachelle Lefevre-el

MuchMusic Throwback

HS: The fans would ask you how you did your hair, before you went down, that's like the biggest, dumbest fan question. I can --- it's pretty awesome!

RP: Yeah, they just, they just screamed.

HS: No matter what you said.

RP: Yeah.

HS: And if you were like 'Can you repeat the question?' they were like yeah 'screams, it's amazing!'. That must feel a little strange, that it doesn't actually matter, the content of what you're saying.

RP: A little bit. I was gonna say disheartening, but it's not really disheartening at all, I mean, I have nothing to say anyway.

HS: --- Everybody knows all your characters, so they wanna know a little bit what about you, and you guys are hanging out a lot, right, the two of you, so how well do you guys know each other?

RP: I don't know Rachelle, I've never shot, who are you??? Rachelle

RL: You know, he knows me so well, he doesn't even know my name.

HS: How well do you know Richard? Do you know him quite well?

RL: S-- amazing.

HS: All right, so to help you out guys, because maybe you don't know each other..

RL: He's Australian.

HS: He's from South-Africa. Okay, so to help you guys out, what we did is we made little cards, okay? So we're gonna ask a couple really quick questions, and you got to choose, who got dished????? 1:09

What are you laughing at?

RL: That photo of him!

HS: Richard from Australia, yeah we thought that was a pretty funny picture. You can't show each other, you gonna hide, and you gonna reveal to me. Yeah, you gonna hold at the answer. Okay, so here we go. Who is most likely to wear the same clothes as yesterday?

RP: What are we supposed to do with the pictures?

HS: Choose the answer. She's quick on draw too. How was gonna wear the same clothes as yesterday? Okay, 1,2,3, reveal! (mindkettő RP képét mutatja) You're dirty boy, huh?

RP: I'm very dirty.

HS: You wear this yesterday?

RP: Pretty much for the last three weeks.

HS: Does it smell bad, or you wash it between at least?

RP: csóválja a fejét.

HS: Okay, next question. Whose iPod would you most want to steal for a day?

RL: Very easy for me (Nikki Reed képét mutatják)

HS: Really? Oh, wow! Why, why? Why do you guys say that, what's so good about her iPod?

RP: Oh, you chose her as well? Why did you choose her?

RL: She's a wicked taste in music and she introduced me to a girl who's like one of my favourite recording artist right know, who is a British songstress named Laura Marling.

RP: Who I introduced her to. I know, because Nikki records little secret notes on her iPod, so I wanna hear them all.

HS: Like to herself?

RP: I'm not really sure.

HS: Who's most likely to be frightened by a group of screaming fans?

RL: But that doesn't have to be a bad thing, right?

RP: Kristen képét mutatja

RL: szintén

HS: Wow, you guys really did bond on set.

RP: Because she's little.

RL: They overpower her easily.

HS: All right, okay, I'm gonna ask just two more. Who's most likely to throw their card down at the bar? You know, buy everybody drinks?

RL: I'm actually gonna go this way, I think (RP képét mutatja)

RP meg a lány képét

HS: OOOhhhh. I know whom I gonna bring with me, cause they'll buy all the drinks, that's good to know. Okay, the final question is who, and we have the two right people to ask this, who is most likely to be recognized for their hair?

RP: I think we share a very recognizable hair.

RL: It is, but on the other hand I feel like Rob's hair

HS: You can use your cards, you guys just like, this is misting my game.

RL: Okay, so I have to go with Rob.

HS: Your famous hair!

RP: I love this picture, this is such a good facial.. I'm gonna use it my head shot.

HS: You're like the new JLaw??? (itt most gőzöm sincs kire gondol) she injured her ass (huhh?), you shouldn't show your hair.

RP: I think it's referring to this picture. You're like the new Jlaw

HS: The similarities are striking, actually. Well thank you very much for playing my game with me, I feel like I know you guys so much better, and we should go for drinks or something, that would be great. All right, thank you very much guys, I appreciate it.

RL: Thank you so much.

RP: Thank you.

HS: A rajongók a hajadról kérdeztek mielőtt ide jöttél, olyan ez, mint a legújabb idióta rajongói kérdés. Szerintem nagyon jól néz ki.

RP: Igen, csak sikoltoztak.

HS: Mindegy mit mondtál.

RP: Igen.

HS: Te pedig csak annyit mondtál „Megismételnéd a kérdést?” mire ők csak „*sikít* fantasztikus!”. Biztos furcsa, hogy tulajdonképpen nem is számít mit mondasz.

RP: Egy kicsit. Épp mondtam volna, hogy elcsüggesztő, de egyébként nem is az, mert amúgy sincs mit mondanom.

HS: Mindenki ismeri a karaktereiteket, szóval inkább rólatok szeretnének többet megtudni, és mivel úgyis sokat lógtok együtt, igaz, így ti ketten. Most megnézzük mennyire jól ismeritek egymást?

RP: Nem ismerem Rachelle-t, soha nem forgattam vele, hogy is hívnak, Rachelle?

RL: Látod annyira jól ismer engem, hogy még a nevemet se tudja.

HS: És te mennyire jól ismered Richardot? Ismered őt elég jól?

RL: Ő-- nagyszerű.

HS: Rendben, hogy segítsünk nektek, mert lehet, hogy mégse ismeritek egymást annyira...

RL: Ausztrál.

HS: Nem is, dél-afrikai. Oké, szóval hogy segítsünk nektek, csináltuk kis kártyákat. Kérdéseket fogunk feltenni, és választanotok kell, oké? Min nevetsz?

RL: Ezen a képen! (Rob képén)

HS: Richard Ausztráliából, igen, viccesnek találtuk ezt a képet. Nem mutathatjátok meg egymásnak, el kell rejtenetek, majd csak nekem mutassátok meg a választ. Oké, kezdjük. Ki fogja legnagyobb valószínűséggel azt a ruhát felvenni, ami már tegnap is rajta volt?

RP: Mit kell csinálnunk a képekkel?

HS: Kiválasztani a választ. Rachelle gyorsan választott. Ki venné fel ugyanazt a ruhát? Oké, 1,2,3, mutassátok! (mindkettő RP képét mutatja) Koszos fiú vagy, hah?

RP: Nagyon koszos.

HS: Ez volt rajtad tegnap?

RP: Nagyjából az elmúlt három hétben ez volt rajtam.

HS: Szaglik már, vagy kimostad ez idő alatt?

RP: Megszagolja, majd megrázza a fejét

HS: Oké, következő kérdés. Kinek az iPodját lopnátok el leginkább egy napra?

RL: Ez nagyon könnyű. (Nikki Reed képét mutatják)

HS: Igazán? Oh, wow! Miért, miért? Miért mutatjátok mindketten az ő képét, mi olyan jó az iPodjával kapcsolatban?

RP: Oh, te is őt választottad? Te miért?

RL: Pöpec ízlése van a zenében, és ő mutatta be nekem a mostani egyik kedvenc énekesnőmet, a brit Laura Marlingot.

RP: Akit én mutattam be neki. Én azért választottam őt, mert Nikki titkos jegyzeteket vesz fel az iPodjára, és szeretném mindet meghallgatni.

HS? Önmaga számára?

RP: Igazából nem tudom.

HS: Kit ijesztene meg a legnagyobb valószínűséggel egy csoportnyi sikoltozó rajongó?

RL: De nem rossz értelemben, igaz?

RP: Kristen képét mutatja

RL: szintén

HS: Wow, tényleg jól megismertétek egymást a forgatáson

RP: Mert olyan kicsike.

RL: Könnyen elnyomnák őt.

HS: Rendben, már csak két kérdésem van. Ki fizetne egy kört a legnagyobb valószínűséggel mindenkinek egy bárban?

RL: Azt hiszem, ezt a képet választom (Rob képét mutatja)

RP meg a lány képét

HS: Oooohhh. Most már tudom, kit kell magammal vinnem a bárba, hogy fizessen az italért, jó tudni. Oké, utolsó kérdés, és úgy látom a két megfelelő emberünk van itt erre, kit ismernek fel a leginkább a hajáról?

RP: Szerintem ezen osztozhatunk.

RL: Igen, ugyanakkor úgy érzem, Rob haja...

HS: Mutassátok a képeket, különben csak olyan, mintha elrontanátok a játékomat.

RL: Oké, Rob-ot választom.

HS: A híres haja!

RP: Tetszik ez a kép, jó arcot vágok. Ezt használom majd ha az arcomat fényképezik.

HS: Olyan vagy, mint az új JLaw??? Nem szabad mutatnod a hajad.

RP: Szerintem erre a képre utal. Olyan vagy, mint az új Jlaw.

HS: A hasonlóság tagadhatatlan. Nos, nagyon köszönöm, hogy velem játszottatok, úgy érzem most már sokkal jobban ismerlek benneteket, és szerintem egyszer elmehetnénk meginni valamit, az nagyszerű lenne. Rendben, nagyon köszönöm.

RL: Nagyon köszönöm.

RP: Köszönöm.

Times, Catherine Hardwick riport 2009-ből

As New Moon mania kicks into full gear, TIME spoke to the woman who helped launch the global phenomenon: Twilight director Catherine Hardwicke. Hardwicke took on the challenge of bringing Stephenie Meyer's best-selling novel to the big screen and putting a face to its beloved characters. Selections from her conversation with TIME follow, including her recollections of creating a monster and casting a hunky vampire.
TIME: You directed Nativity Story and Twilight, based on very popular books. So which is a bigger — Twilight or the Bible?
Hardwicke: (laughing) Probably Twilight. I know it seems strange, but at the time it didn't seem that big at all. We knew there was a passionate group of people that loved it. When I took it on it was much, much smaller. At the time [Summit execs] were saying, There might just be 400 girls in Salt Lake City blogging about this — we don't know how big this audience actually is.

A big ingredient of the success are the lead actors. Talk about casting Robert Pattinson.
The Edward character, I had no idea who that was going to be. For him, the bar is so high. He had to be drop-dead gorgeous and a great actor. I met all of these guys I felt were quite good. [But] they didn't seem to have that special other quality that they were alive for 105 years and they had gone through all the things that Edward had gone through.
When I talked to [Pattinson] on the phone in London, at the time he was — as he likes to say — unemployable. He was in between gigs and broke. He took the risk to fly over on his own dime and stay on his agent's couch. She called and said, Be honest, do you really not have your Edward? I don't want to bring him over here for nothing. I said, To be honest I don't have it. And I cannot cast Rob without meeting the person and seeing how he works with Kristen [Stewart]. This is all about chemistry.

You made the final casting decision after seeing all the candidates at your house.
When I do the casting at that point, to find the chemistry between two actors. I have them come over to my house in Venice. I don't like the sterility of the casting office. I like to really workshop things. No producers, no agents. All the four actors came to my house and we did a bunch of scenes.
So Rob and Kristen and the other three candidates all had to do the kissing scene on my bed. When Rob and Kristen met, all of us could tell there was a very strong chemistry there. You know just electricity. It was radical. And then we did the kissing scene about three times. It was very intense. The actors came one at a time, but when everyone was gone Kristen was like, you have to cast Rob. I told her, I have to look at it on tape. I need to make sure it translates, not just the vibes in the room. And we edited, looked at it the next day and said, yah, it has to be Rob.
So where is this mattress, in the Smithsonian?
I still sleep on it every night. It's been the beginning of several cool films. There are a lot of good vibes on it.
There's always going to be a backlash, no matter who you choose.
When Rob was announced people had a meltdown on the Internet. People said horrible things all over. There were a few pictures of him by the paparazzi that were in London, walking out of a club, not having shaved, looking like a slob. I said to Rob, As soon as we get your look down and get your photos out I know you're going to be good. You just have to have faith. This happens to a lot of actors. One day he came to me and said, I got this email forwarded to me about how revolting I am. I said, Rob, you cannot read these things. Don't torture yourself. And he said, I didn't. My mother forwarded that to me.
How did you bottle the passion? Or did you?
That's the tricky thing. As the director you cannot control what people do after hours or in their trailers or on break. Why would you want to? But you can't. There were emotional roller coasters going on between various cast members the whole time. So that's pretty wild. You have this hot, young cute sexy cast and you're out of town at hotels. It's going to happen. How do you keep people focused on the work so that nothing else gets in the way. That's the trick. Rob and Kristen and all the cast members wanted to do a good job. This was a cool opportunity.
The chemistry was paramount between Rob and Kristen.
The fact that they were both so tied to each other in a way, or drawn to each other — it was a magnetic pull. I felt like if that could be sustained during the whole shooting of the film. If I could find a way to get that to the screen it would be explosive. That's the challenge.
You don't know what people are going to go through. Yes I told Rob, Don't even think about having a romance with her after I cast him. She's under 18. You will be arrested. We don't want to lose this great thing. And of course her boyfriend at the time is a great friend of mine. I didn't want to be responsible for anything like that which ultimately, of course, happened. But anyway it was extremely intense right away.
I told him he has to start immediately with the trainer and work out. And get back some muscle tone. He's a Brit and they hit the pubs all the time. They don't look too kindly to gyms. And he did work out with a trainer. He was very diligent. If they did four hours of work, he would do an extra hour on his own. I was like, Rob your body wants to exercise; your muscles want to be used.
Of course we look at it and now we know he's the most beautiful man on the planet. It seems unbelievable now.
How long will this Twilight passion last?
Who knows if Stephenie will write a fifth one? I cannot predict that. So there are two more movies in the can and the fourth one. It touched so many people. This is the first love of so many little girls I have met. The first time they ever had a crush. Edward will always be their first love. They are going to be 80-year-old women in the future that will remember Rob, love Edward Cullen, and remember Twilight. That's kind of awesome.

Vagyis

Q&A Catherine Hardwicke

Ahogy a New Moon mánia teljes sebességre vált, a TIME beszélgetett azzal a nővel, aki elősegítette ezt a világkörüli jelenséget elindítani: Catherine Hardwicke, a Twilight rendezője. Hardwicke magára vállalta Stephenie Meyer nagy sikerű könyvének a megfilmesítését, és hogy arcot adjon a szeretett karaktereknek. Az alábbiakban a TIME-al folytatott beszélgetésének részletei következnek, belefoglalva az emlékeit arról, hogy hogyan kreált egy szörnyet, illetve hogyan találta meg az igényeknek megfelelő vámpírt.

TIME: Mind a Nativity Star-t és a Twilightot is népszerű könyvek alapján forgattad. Szóval melyik a nagyobb – a Twilight vagy a Biblia?

CH: (nevet) Talán a Twilight. Tudom, hogy ez furcsának hangzik, de amikor forgattuk, egyáltalán nem tűnt nagynak. Tudtuk, hogy van egy szenvedélyes rajongói csoport, akik imádták a könyvet. Amikor én kerültem a képbe, még sokkal kisebb volt. Akkor (a Summit főnökök) azt mondták, hogy olyan 400 lány lehet Salt Lake City-ben, akik bloggolnak erről – nem tudtuk, hogy ténylegesen mekkora a közönség.

T: A siker nagy részese a megfelelő szereplőválasztás. Beszélj arról, hogy jött a képbe Robert Pattinson.

CH: Egyáltalán nem tudtam, ki lesz Edward. Számára a léc nagyon magas volt. Elképesztően jóképűnek kellett lennie és jó színésznek. Találkoztam ezekkel a srácokkal, akikről úgy éreztem, hogy jók lennének. De valahogy nem volt meg bennük az a különleges extra, ami azt sugallta, hogy már 105 éve élnek, és átmentek mindazon, amin Edward.

Amikor telefonon beszéltem Pattinsonnal, még Londonban élt és a szavai szerint munkanélküli volt. Két meló között volt és nem volt pénze. Megkockáztatta a saját pénzén, hogy átrepüljön Amerikába és az ügynökének a kanapéján aludjon. Az ügynök felhívott engem, kérte, hogy őszintén mondjam meg, hogy tényleg nincs-e meg Edward? Nem akarta fölöslegesen áthozni. Mondtam, hogy tényleg nincs meg. És nem tudtam Rob-ot anélkül felvenni, hogy ne találkoztam volna vele személyesen, és ne láttam volna, hogy dolgozik Kristennel. Az egész a vonzalomról szól.

T: A végső döntést azután hoztad meg, hogy az otthonodban találkoztál a jelöltekkel.

CH: Amikor már odáig jutok a szereplőválasztásban, hogy megtaláljam a megfelelő kapcsolatot két színész között. Elhívom őket a házamba, Velencébe. Nem szeretem a stúdiók sterilitását. Szeretek mindent kidolgozni. Se producerek, se ügynökök. Mind a négy színész eljött hozzám és több jelenetet is megcsináltunk.

Így Rob-nak, Kristennek és a másik három színésznek el kellett játszaniuk a csókolózós jelenetet az ágyamon. Amikor Rob és Kristen találkoztak, mind tudtuk, hogy nagyon erős kapcsolat van közöttük. Tudod, olyan villódzás. Radikális volt. Aztán elismételtük ezt a jelenetet háromszor. Nagyon szenvedélyes volt. A színészek egyesével jöttek, de amint mindenki elment, Kristen mondta, hogy Rob-nak kell szerepelnie. Mondtam neki, hogy meg kell néznem, hogy biztosra menjek, hogy átjön a képernyőn is, nem csak a szobában. Aztán kicsit megvágtuk, a következő nap megnéztük, és azt mondtam, hogy igen, Rob lesz az.

T: Szóval hol van az a matrac, a Smithsonian-ban? (ezt nem találtam)

CH: Minden este azon alszok. Sok jó film kezdetét jelenti. Sok jó megérzést ad.

T: Mindig lesz valamilyen reakció, bárkit is válassz.

CH: Amikor Rob bejelentésre került, az Interneten összeomlottak az emberek. Szörnyű dolgokat mondtak róla. Volt róla néhány paparazzi kép, amik Londonban készültek, ahogy kisétál egy szórakozóhelyről, borotválatlanul, úgy nézett ki, mint egy trehány alak. Mondtam Rob-nak, hogy amint meg lesz Edward kinézete, és arról rakunk ki képeket, minden rendben lesz. Csak bíznod kell benne. Ez sok színésszel megtörténik. Egy nap odajött hozzám és azt mondta, kapott egy e-mailt, amiben az állt, hogy mennyire visszataszító. Mondtam neki, hogy Rob, ezeket nem olvashatod el. Ne kínozd magad. Mire ő azt mondta, hogy nem ő. Az édesanyja küldte tovább neki az üzenetet.

T: Hogyan zártad be a szenvedélyt? Egyáltalán bezártad?

CH: Ez cseles dolog volt. Mint rendező, nem tudod kontrollálni, hogy mit csinálnak az emberek a munkaidejük végeztével, vagy a lakókocsijukban, vagy szünet alatt. Miért is akarnád? De nem lehet. Egész idő alatt érzelmi hullámvasutak száguldoztak az emberek között. Az elég vad volt. Itt volt ez a fiatal, édes, szexi csapat, kint a városon kívül, hotelekben. Meg kellett történnie. Hogyan tartsd az embereket a munkájukra koncentrálva, úgy, hogy ne szóljon közbe semmi. Ez volt cseles. Rob és Kristen, és a többiek is jó munkát akartak végezni. Szuper lehetőség volt.

T: Rob és Kristen között a kapcsolat kimagasló volt.

CH: A tény, hogy bizonyos módon együtt voltak, vagy vonzódtak egymáshoz – mágneses hatása volt. Úgy éreztem, hogy ezt meg lehet tartani az egész forgatás alatt. Ha megtalálom, hogyan lehet átvinni azt a képernyőre, akkor az robbanni fog. Ez volt a kihívás.

Nem lehet tudni, hogy min kell átesniük az embereknek. Igen, mondtam Rob-nak, hogy ne is gondoljon semmilyen románcra Kristennel, miután felvettem. Kristen még nem volt 18 éves. Le fogják tartóztatni (mármint Rob-ot). Nem akarjuk elveszteni ezt a nagyszerű dolgot. És persze Kristen akkori barátja nekem is jó barátom. Nem akartam felelős lenni semmi olyanért, ami persze, végül megtörtént. De akárhogy is, már az elején szenvedélyes volt.

Mondtam Rob-nak, hogy azonnal el kell kezdenie gyúrnia egy edzővel. És szerezzen egy kis izmot magára. Rob egy tipikus angol, akik állandóan pub-okba járnak. Nem szívesen nézegetik az edzőtermeket. Ő pedig dolgozott egy edzővel. Nagyon szorgalmas volt. Ha napi négy órát dolgoztak, akkor ő még rádolgozott egy órát egyedül is. Mondtam is neki, hogy Rob, a tested dolgozni akar, az izmaid mozogni akarnak.

Természetesen ha ma megnézzük, most már tudjuk, hogy ő a leggyönyörűbb ember a bolygón. Most hihetetlennek tűnik.

T: Meddig fog ez a Twilight szenvedély tartani?

CH: Ki tudja, hogy Stephenie írni fog-e egy ötödiket? Nem tudom megjósolni. Most két film van úton, majd a negyedik. Sok ember megérintett. Ez az első szerelme nagyon sok kislánynak, akikkel találkoztam. Az első alkalom, hogy beleestek valakibe. Edward mindig is az első szerelmük lesz. Ők lesznek a jövő 80 éves asszonyai, akik emlékezni fognak Rob-ra, szeretni fogják Edward Cullent, és emlékezni fognak a Twilightra. Ez igen szuper.

-telperion-