- The London Film Review: Number 1 out of 10 overlooked films of 2012!
- Huffington Post: Cosmopolis is 2 out of 10 on a writer's best films of 2012 list!
- Film News (UK): 4th out of 10 best films of 2012
- Dread Central: 1 of 5 Best of 2012 - Rob "giving a powerhouse performance..."
- Badass Digest: 3 out of 10 most underrated movies of 2012
- Film School Rejects: 3rd place out of 12 best movie soundtracks and scores of 2012
- The Film Stage: Names Cosmopolis one of the Best Ensembles of 2012 - "Robert Pattinson proves his genuine acting chops..."
- Buzzine: Cosmopolis 1 of 5 top Indie films of 2012 - "...surprisingly confident performance from Twilight’s vampiric hunk Robert Pattinson to create yet another intriguing controversial masterpiece from the iconic Cronenberg."
- TV Without Pity: Cosmopolis among a list of best movies you may have missed. - "Considering how well this movie worked out, we wouldn't object to a Cronenberg and Pattinson reunion."
- 24fps: Rob honored for best actor as well as a best director nod for Cronenberg- "It's the slow cracking of that mask that is so remarkable in Pattinson's performance...he's a revelation."
- Online Film Critics Society: Nominated for Best Adapted Screenplay
- MSN Movies: Cosmopolis ranked 6 out of 10 best of 2012
- Chicago Reader: Cosmopolis ranked 10 out of 10 best of 2012
gondoltam, aktuális egy újabb kritika
Cosmopolis is a polarizing film I fell in love with. David Cronenberg adapted Don DeLillo’s trippy postmodern story of a business executive traveling across Manhattan for a haircut into a beautifully layered alternate reality version of Homer’s Odyssey.
If film culture would actually look at individual elements of film for merit rather than throw out controversial or poorly received work altogether, Cosmopolis would be in the running for a number of categories.
You can almost fill the Best Supporting Actress category with the women of Cosmopolis. Juliette Binoche, Emily Hampshire, Samantha Morton, and Patricia McKenzie go toe to toe with Robert Pattinson’s Eric Packer and tear the screen to shreds.
Binoche is sex and mathematics epitomized in one outrageous show. Hampshire manages to be the most realistic character in the film as a mother and executive pulled into Packer’s limo while trying to enjoy a workout on her day off. Morton makes long, lingering monologues about sociological theories seem effortless and more thrilling than a riot breaking out around her. McKenzie is a woman obsessed with her duty as a security guard, dominating Packer after the sex and her shift have come to an end.
And
what of Robert Pattinson, himself? He’s brilliantly distant and
calculating in a role that should have been his breakout as a serious
actor. Packer is not a likable protagonist. He has everything in the
world before he’s 30 yet he cheats on his beautiful new wife and throws
the entire global economy into chaos because he’s bored. His cool veneer
slowly falls apart into a man who might as well be dead for all the
good his life is worth now. This is not a showy performance, but it is a
perfectly grounded performance that encapsulates the bizarre approach
to a simple story.We have David Cronenberg to thank (or blame, depending on your reaction) for Cosmopolis. He adapted the screenplay to have very strong fence posts that line-up episode for episode with Homer’s Odyssey. Each person he meets with in his limousine is another warrior felled by some trap of the stock market crash. Some fall to greed like the men turned to pigs by Circe. Others fall to desire and lust like sailors crashing against the rocks of the sirens. And some are felled by their own lack of foresight, like the men trapped by the Cyclops. The only difference is the body count and the tone. Eric Packer is not the brave hero destined to return home and his wife Elise Shifrin does not need to be rescued from anyone.
Perhaps
the strangest omission in the awards season discussion is the total
non-starter that should have been Sarah Gadon’s run for the Leading
Actress Oscar. Her performance as Elise, the only woman who can control
Packer, is astonishing. She is given the bulk of the over-stylized
dialogue and makes it sound far more realistic than any other performer
in the film.Her Elise is a calculating woman, casting a spell over everyone who confronts her while refusing to stoop to their level. If she bent her will, Packer would have never gone on his quest for a haircut. She would be happily ever after with a man who would obsess over every inch of her body the way he obsessed over every number in the currency pattern of the Yuan.
But that’s not what the story is about. Sarah Gadon has to go from detachment to utter disgust over her relationship with Eric Packer because Eric Packer has to fail for the good of the world. Gadon’s nuanced portrayal of a woman scorned is the reason why the rest of the film comes together. Without her guiding presence as the only voice of reason–have something to eat, don’t cheat on your wife, be satisfied with what you have, enjoy the simple pleasures of life–there would be an interminable series of self-indulgent monsters onscreen. With her brilliant turn, Packer becomes a tragic hero rather than the monstrous id of capitalism.
Cosmopolis is the kind of polarizing film that probably can’t win any major awards. It is, however, the kind of film people would normally rally behind with great passion. If Extremely Loud & Incredibly Close and The Blind Side can overcome mixed critical consensus for a few big nominations, why not Cosmopolis?
Stevee Taylor a Cinematic Paradoxnál igazán szép blogathont vezet manapság. A bloggerek
amúgy is szívesen írnak posztokat, amelyekben figyelmünkbe ajánlanak olyan filmeket, melyek
nem számíthatnak nagy díjak begyűjtésére idén. Figyelembe véve a kritikusok véleményeinek
azonosságát a győztesek és a legjobb tizes listák tekintetében, eljött az ideje, hogy végre másik, idei
nagy filmekkel is foglalkozzunk.
A Cosmopolis egy megosztó film, amelybe én egyből beleszerettem. David Cronenberg úgy
dolgozta fel Don DeLillo posztmodern történetét, hogy az üzletember Manhattanen keresztüli
útja egy hajvágás felé inkább hasonlít Homérosz Odüsszeiájának gyönyörűen árnyalt, alternatív
valóságbéli átiratához.
Ha a filmes kultúra egy alkotás egyes elemeit is vizsgálná elismerés odaítélése céljából az
ellentmondásos vagy gyengén fogadtatott művek azonnali kihajítása helyett, akkor a Cosmopolis
egy sor kategóriában pályázhatna a győztes címére.
Rögtön meg is lehetne tölteni a Legjobb Női Mellékszereplő kategóriát csak a Cosmopolisban
részt vevő színésznőkkel. Juliette Binoche, Emily Hampshire, Samantha Morton és Patricia
McKenzie fej-fej mellett járnak a Robert Pattinson alakította Eric Packerrel, és fecnikre szaggatják
a mozivásznat.
Binoche a szex és a matematika teljes összefoglalóját nyújtja egyetlen lehengerlő show-val.
Hampshire a film legvalóságosabb szereplője, egy anya és egyben igazgató, akit berángatnak
Packer limuzinjába még a szünnapján is, ahelyett, hogy hagynák edzeni nyugodtan. Morton hosszú,
elnyújtott monológokat ad le társadalomtudományi elméletekről minden erőltetettség nélkül és
sokkal lebilincselőbben, mint a zavargás, ami a háttérben zajlik. McKenzie, Packer személyes
testőreként a munkájának a megszállottja, aki felülkerekedik Packeren a szex és a szolgálat lejárta
után.
És mi van magával Robert Pattinsonnal? Brilliánsan távolságtartó és számító abban a szerepben,
amelynek meg kellett volna hoznia a komoly színésszé válás kitörési lehetőségét számára. Packer
nem egy szerethető főhős. Mindene megvan a világon még azelőtt, hogy harminc éves lenne,
mégis megcsalja gyönyörű feleségét és káoszba taszítja a világgazdaságot, csak azért, mert éppen
unatkozik. A hűvös felszín azonban lassan szétfoszlik, és előbukkan egy ember, aki akár halott is
lehetne, mert az élete csak annyit ér. Nem egy rikító főszerep, ellenben kiváló alapjai vannak, amely
keretet ad az egyszerű történet bizarr megközelítéséhez.
Meg kell köszönnünk David Cronenbergnek a Cosmopolist (vagy éppen őt kell érte hibáztatnunk).
Úgy írta meg a forgatókönyvet, hogy nagyon erős áthallások mutatkoznak fejezetről fejezetre
az Odüsszeiával. Minden egyes ember, akivel Packer a limuzinban találkozik, egy újabb harcos,
aki elbukik a tőzsdei összeomlás valamely csapdájában. Néhányukat a kapzsiság vakítja el, mint
a Kirké által disznóvá változtatott férfiakat. Mások engednek a bujaság csábításának, mint a
szirénekért a sziklákon szétzúzódó tengerészek. Megint másokat pedig a saját rövidlátásuk pusztít
el, mint a Küklopsz áldozatait. Az egyetlen különbség az emberek száma és a hangnem. Eric
Packer nem az a bátor hős, akinek a végzete, hogy hazatérjen, és felesége, Elise Shifrin sem szorul
megmentésre senkitől.
Talán a legnagyobb hiány a díjkiosztók szezonjában az a nem annyira meglepő dolog, hogy
Sarah Gadon kimaradt az Oscaron a Legjobb Női Főszereplő-jelölésből. Elise-ként, mint a
Packert befolyásolni képes egyetlen nőként nyújtott alakítása egyszerűen lenyűgöző. A túlstilizált
párbeszédek rá nehezedő súlya ellenére ő az egyetlen a filmben, aki képes a szerepét sokkal
valósághűbben nyújtani, mint bárki más.
Az ő Elise-e egy számító nő, aki elvarázsol mindenkit, aki csak szembeszegül vele, mindezt
úgy, hogy nem ereszkedik le egy szintre senkihez. Ha úgy akarta volna, Packer soha nem jut el a
fodrászhoz. Boldogan lett volna képes örökké együtt élni egy olyan férfival, aki legalább annyira
lett volna a megszállottja a nő testének, amennyire a jüan analízisének minden egyes számáé volt.
A történet azonban nem erről szól. Sarah Gadonnak el kell jutnia a távolságtartástól a teljes undorig
Eric Packerrel való kapcsolata során, mert Eric Packernek a világ sorsa érdekében el kell buknia.
Gadonnak ez a megvető nő alakítása teszi értelmessé a film egészét. Az ő irányító jelenléte, az
egyetlen ésszerű hang nélkül – legyen mit enni, ne csald a feleséged, légy elégedett azzal, amid van,
élvezd az élet egyszerű örömeit – csak önmaguk vágyainak élő szörnyek végeérhetetlen sorozatát
látnánk a vásznon. A nő brilliáns megváltozásával Packer tragikus hőssé válik és nem válik a
kapitalizmus monstruózus névjegyévé.
A Cosmopolis egy olyan megosztó film, amely valószínűleg nem fog nyerni semmilyen jelentős
díjat. Ugyanakkor olyan film is, amely mögött fel lehet sorakozni őszinte lelkesedéssel. Ha a Rém
hangosan és irtó közel átverekedte magát a vegyes kritikai fogadtatáson és eljutott néhány nagy
jelölésig, akkor a Cosmopolis miért ne tehetné ugyanezt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése