I: That was a clip from The Rover and I’m delighted to be
joined by stars Robert Pattinson and Guy Pearce. ???????
GP: No worries.
RP: Thanks for having us.
I: The film is set 10 years after the collapse, that’s one
of the first things we see on the screen, as title----. But it’s never
specified what the collapse is, now when you were making it did you have a
particular collapse in mind, financial or political or moral?
GP: Well, David talked about a financial collapse primarily,
I guess and the way in which it filters out from there.
RP: Yeah, I remember questioning him a lot about the nature
of that collapse, the social-economic climate, in which we were supposed to be
living, and then I realied after we started shooting that it was almost totally
irrelevant, cause I mean, we’re so on the fringes of society anyway, even
whatever is left of the society that it became and maybe you had to do some
more research on it, but...
GP: No, I left it alone as well. I was only reminded of it
again when I saw the film and it said 10 years after the collapse.
RP: What’s the collapse?
I: It’s not the only thing the film withholds either, there
are a lot of details about your characters which are really just --- out very
slowly over the course of the movie. When you’re shooting, did you have the
full picture from David beforehand? Did he give you the script with all the
notes and say this is who you are, this is what you’re all about, or were you
kind of getting information on set?
I: Ez egy részlet volt a Roverből, és szeretettel köszöntöm a
két sztárt a filmből, Robert Pattinsont és Guy Pearce-t.
GP:
RP: Köszönjük, hogy fogadtatok.
I: A film 10 évvel játszódik az összeomlás után, ez az első
dolog amit látunk a képernyőn a cím utaán. De az nincs meghatározva, hogy
milyen összeomlásról van szó, amikor forgattatok, volt valamilyen meghatározott
összeomlás a fejetekben, pénzügyi vagy morális?
GP: Nos, David elsősorban pénzügyi összeomlásról beszélt, és
ahogy az kibontakozik.
RP: Igen, emlékszem, hogy sokat kérdeztem őt az összeomlás
természetéről, a szociális-gazdasági helyzetről amiben a film szerint éltünk,
aztán a forgatás elején rájöttem, hogy teljesen irreleváns volt tudni, mert
mindenképp a társadalom szélén voltunl, és bármi is maradt a társadalomból,
lehet, hogy neked jobban utána kellett járnod, de...
GP: Nem, én is hagytam ezt a részét. Csak akkor jutott
eszembe megint, amikor láttam a filmet és az azt mondta, hogy 10 évvel az
összeomlás után járunk.
RP: Mi az az összeomlás?
I: Ez nem az egyetlen dolog, amit a film visszatart, a
karaktereik kapcsán is sok részlet marad háttérben, dolgok amik csak lassan
kerülnek felszínre a film előrehaladtával. Amikor forgattatok, megkaptátok
Davidtől a teljesen képet előtte? Adott nektek olyan forgatókönyvet ahol a
margón ott voltak a megjegyzések, hogy kik is vagytok és mit fogtok csinálni,
volt ilyen információ a forgatáson?
GP: Well neither really, we asked a lot of questions in the
beginning, so we just asked whatever we needed to know about the character and
history, really. And I particularly, you know, because of where we find my
character he’s obviously a very different person than he used to be, so it was
important for me just to get a sense of who that guy was back 10-20 years ago.
Just so I can understand that transformation.
RP: Yeah, no, I kinda liked, I liked the sparseness of it, I
mean you kind of have to figure out someone’s character from their
speechpatterns and stuff. And also just from those one scene we have where
suddenly had this very detailed exposition out of nowhere and I loved that in
the script, trying to establish a character from one speech basically. Which is
never explained to the audience.
GP: And it’s kind of great in a way, because I think so
often too many things are explained in films, and I love the meandering
(elkalandozó, összefüggéstelen) nature of this and the way in which certain
stories can just unfold and just because you might be feeling frustrated for 10
minutes it doesn’t mean that you’re not gonna feel 3:15 at some point
throughout the film, so I love stories like this.
GP: Nos, egyik sem igazán, az elején sokat kérdeztünk,
bármiről amit tudnunk kellett a karakterünkhöz és a múltjukhoz. Én főleg, mert
amikor találkozunk a karakteremmel akkor ő már egy teljesen más ember mint
amilyen volt, szóval fontos volt számomra, hogy megérezzem milyen volt 10-20
évvel ezelőtt. Csakhogy megértsem az átváltozást.
RP: Igen, nem, nekem csak tetszett a ritkasága, és hogy a
karaktert a beszédéből kellett megtalálni. Aztán van az a jelenet, ahol szinte
a semmiből egy nagyon részletes magyarázat kerül elő, ezt nagyon szerettem a
forgatókönyvben, megpróbálni csak a beszédstílusából a karaktert. Amit a
közönségnek nincs megmagyarázva.
GP: Szerintem ez jó is, mert gyakran túl sok minden meg van
magyarázva a filmekben, és én szeretem ezt az összefüggéstelen, kalandozó
természetét ennek és ahogy bizonyos történetek kibontakoznak, és lehet, hogy
vagy 10 percig idegesít, hogy nem érted mi van, de az nem jelenti azt, hogy
később a film alatt nem jössz rá a dolgokra, szóval én szeretem az ilyen
történeteket.
I: And when you’re building the characters, you know, the
dialog is as you said it’s really sparse, there’s not much there, there’s a lot
of repetition involved, lot of functional dialog but aside from those you know,
a couple of big explicatory speeches, there is very little for you to work
with. Was there more in the script in the margins that you could play with? Or
was it something that you discussed?
GP: It was just what we discussed, yeah, you know, and for
both of us at different times really, just depending on what we needed. Yeah.
I: Rob, your character’s speechpatterns are very peculiar.
What was the thinking behind that? He is from the deep South (??) America, but
he speaks very, not fluingly and meltingly like, where --- from that part of
the world but very haultingly. So what was the thinking behind that?
RP: When I first read the script, I just started reading it
like that and just how it read to me when I kind of, I just liked the way it
sounded and kind of invented backstories and then as soon as you start this
kind of halt like kind of staccato you speech, it’s, I think, I started
realizing that he feel of being afraid of slapped all the time, like halfway
through a sentence you kind of, he looks like something, I think that was the
whole point of it, he tought someone was gonna tell him to shut up, so he’s
never quite certain if he’s gonna finish a sentence. I mean, it starts to
become a bit more floating as he talks to Guy and relaxes around him. Cause I
think Guy really is the only person who ever asks him a question, and not -----
(calls him an idiot????) afterwards, even though he kind of does --- a bunch of
times.
I: Amikor felépítesz egy karaktert, a párbeszéd ahogy te is
mondtad elég szórványos, nincs sok benne és elég sok az ismétlés, sok a
gyakorlati párbeszéd, de eltekintve attól a néhány nagy magyarázó beszédtől
nagyon kevéssel tudtál dolgozni. Volt esetleg több a forgatókönyvben, a margón
például, amivel tudtál játszani? Vagy megbeszéltétek ezt is?
GP: Csak megbeszéltük a dolgot, mindkettőnknek más időkben,
attól függve, hogy mire volt szükségünk.
I: Rob, a karaktered beszédstílusa igen különleges. Milyen
gondolatod volt emögött? Amerika déli részéről származik, de nagyon lassan, nem
összekötötten beszél. Szóval mire gondoltál?
RP: Amikor először olvastam a forgatókönyvet, egyszerűen
csak így kezdtem olvasni, és tetszett ahogy hangzott, aztán háttértörténetekkel
álltam elő, és amint elkezdtem ezt az akadozó, staccato féle beszédet kezdtem
rájönni, hogy a karakterem mindig attól fél, hogy valaki megüti a mondat
felénél, és szerintem ez volt az egész lényege, azt gondolta, hogy valaki majd
azt mondja, hogy pofa be, szóval soha nem biztos abban, hogy be tudja-e majd
fejezni a mondatot. Később egyre folyékonyabbá válik ahogy Guy-val beszél és
megnyugszik a közelében. Mert Guy az egyetlen ember aki kérdez tőle, pedig
párszor ő is nevezi idiótának.
I: There is a great scene when we find your character
basically right on what feels like the tipping point of total lunacy, before I
won’t give it away, but this very dramatic event urges in the offing and we see
Rey in a car in the dead of night singing along to a pop song on the radio. How
did you get into that sort of head space?
RP: I remember reading the script and just kind of liking
the idea of, it’s just someone who never really thinks that deeply about things
and for a moment in another movie where I feel like this big, deep,
contemlative scene, and it kind of seems like that, and really is nothing going
on in his head at all, he’s just listening to the radio, like something’s going
on, but it’s kind of...
GP: Well the thing that David talked about about that scene
was really, you know, in any other situation you’s just be this young guy,
looking at yourself in the mirror, thinking about girls, singing along to pop
music, you know, so, a real reminder that really he’s just a perfectly normal
human being in this rather extraordinary sort of situation.
RP: Yeah. But also incredibly imressionable as well, I mean,
he’s like, that scene is kind of like start acting like Eric afterwards. And I
think that your reaction to that as well I thought was very good.
GP: Thank you very much.
I: Van egy nagyszerű jelenet, ahol a karaktered szinte már a
teljes őrület határán áll, és bár nem akarom lelőni a dolgokat, de ez a drámai
esemény már kilátásban van, és akkor látjuk Rey-t az autóban az éjszaka közepén
énekelni egy popdallal ami a rádióban szól. Hogyan kerültél abba az állapotba?
RP: Emlékszem amikor olvastam a forgatókönyvet, és csak
tetszett az ötlet, hogy ez olyan valaki, aki soha nem gondolkodik túl
mélyremenően és egy másik filmben ez tűnhet úgy, mint egy nagy, mély, elmélkedő
jelenet, és olyannak is tűnik, de igazán semmi nem forog az agyában, csak
hallgatja a rádiót és lehet, hogy van valami a fejében, de mégis...
GP: David azt mondta arról a jelenetről, hogy mármilyen más
szituációban te csak ez a fiatal srác vagy, aki a tükörben nézegeti magát,
lányokon jár az esze, popzenét énekel, szóval ez csak egy igazi emlékeztető
volt arra, hogy ő is csak egy normális ember ebben az igazán különleges
környezetben.
RP: Igen. Ugyanakkor nagyon befolyásolható is, ezután kezd
nagyjából úgy viselkedni, mint Eric. ÉS szerintem az erre való reakciód nagyon
jó volt.
GP: Nagyon köszönöm.
I: Did you have any say over the song choice?
RP: Over Guy’s performance?
GP: Yes, Rob edited my performance.
RP: No, it was initially a different song, I think it was a
Pussycat Dolls Festival (???) but when that
GP: Was it in the script? The Pussycat Dolls?
RP: I think in the first, yeah I think it was in the script,
and then one day we played that one I said it’s perfect. I’d never heard that
song before, I hadn’t realized it was a massive hit, I thought it was written
for the movie.
I: And now you’ve ruined it forever. The Australian
landscape obviously plays an enormous role in this film. And it’s been
associated with apocalypse and exile and all sorts of bad things, Guy, when you
were growing up there, did you kind of get that sense at all from the country,
or was that something that you felt, you know, you discovered through cinema
later?
I: Volt szavad a dalválasztásban?
RP: Guy előadásán?
GP: Igen, Rob vágta a játékomat.
RP: Nem, eredetileg egy másik dal lett volna, azt hiszem a Pussycat Dolls Festival (???), de
aztán
GP: Ez benne volt a forgatókönyvben? A Pussycat Dolls?
RP: Az elsőben, azt hiszem benne volt a forgatókönyvben,
aztán egy nap lejátszottuk ez a számot, és azt gondoltam, ez tökéletes. Azelőtt
nem hallottam ezt a számot, nem tudtam, hogy ez egy nagy siker, azt hittem,
hogy a filmhez írták.
I: És most tönkretetted. Az ausztráliai táj nyilvánvalóan
nagy szerepet játszik a filmben. És már többször is társították az
apokalipszissal vagy száműzöttséggel és mindenféle rossz dologgal. Guy, mivel
te ott nőttél fel, érezted te is ezt a vidéki részről, vagy inkább a filmek
kapcsán fedezted ezt fel?
GP: A little but, but not just that, I mean, we had a farm
so I grew up in the country as well, and so it really represented all sorts of
wonderful experiences as a kid. Well, we weren’t in the desert as such, but we
were sort of out in the country a few hours away. But it does seem, and I
wasn’t really aware of this, I suppose, you know, when I think about it I am,
but it does seem that Australia seems to have this history in filmmaking of
offering up bleak, sort of end of the road kind of stories, and I’d not really
considered it so much anymore, I mean, I was thinking of America where all
those kind of aliens attacking New York kind of stories and it wasn’t, isn’t
the America, the land of the apocalypse, but it seems that Australia is. Maybe
it just seems more realistic in Australia or something, I’m not really sure.
I: Well I think, talking of the end of the road stories, one
of the all time great Australian landscape film for me is the Proposition...
GP: Sure.
I: ...which you made a few years ago. Can you tell me a
little bit about that, when you approached that film, did that feel like a kind
of apocalyptic movie?
GP: Egy kicsit, de nem csak az, volt egy farmunk, szóval
vidéken is nőttem fel, és ez rengeteg csodálotas élményt nyújtott gyerekként. Nos,
nem a sivatagban voltunk, de vidéken, pár órára a várostól. De úgy tűnik, és
akkor ennek nem voltam tudatában, de ha rá gondolok, úgy tűnik, hogy
Ausztrálianak van egy múltja a filmkészítésben abból a szempontból, hogy sok
sivár, az út vége történeteket ajánl, és már nem nagyon foglalkoztam vele, de
Amerikára gondoltam, ahol a különböző idegenek támadják meg New Yorkot – féle
történetek vannak, és mégse Amerika az apokalipszis országa, hanem Ausztrália.
Lehet azért, mert itt reálisabbnak tűnik, de nem biztos.
I: Most, hogy említetted az út vége filmeket, az egyik
legjobb ilyen film számomra a The Proposition...
GP: Igen.
I: ... amit egy pár éve csináltál. Mondanál pár szót arról
amikor arra a filmre készültél, hogy az adott-e olyan érzést, hogy ez most egy
apokaliptikus film?
GP: Oh, well, look it certainly you know, that whole idea of
the fish out of the water, and I do think that that’s something that’s pretty
prevalent, this here we are living in this country that’s the size of
North-America and we can only all pretty much just live around the edge.
Whereas as soon as you go inland it becomes brutal and harsh and dangerous, and
this idea that people in their finery (??) and on sort of trotting around on
horse and baggy (??) out in the desert, trying to pretend that they’re still in
Londontown, is just kind of ridiculous, absolutely ridiculous. There’s Emily
Watson and Ray Winston sweating in this awful heat and this whole idea of
timing the baste (??) you know, trying to sort of maintain a level of civility
out in that sort of wild countryside, I just think it’s a fascinating idea and
so getting to do the Proposition was a great exploration of that. And you know
about this history, you know about what Australian history is growing up in
Australia, but when you’re out there, like Rob pointed it out a couple of times
in the Flinders Ranges, he’d seen all the abandoned house from the 1800’s and
Robert’d be like who seriously thought of building a house there was a good
idea, what were they thinking, you know, hundreds of miles from anywhere. And I
kind of agree, it just seems absolutely absurd.
GP: Oh, nos, ez az egész ötlet a partra vetett halról,
szerintem ez elég elterjedt, itt vagyunk mi ebben az országban ami akkora mint
Észak-Amerika és szinte csak a szélén élünk. Amint a közepe felé indulsz, az
egész brutálissá, keménnyé és veszélyessé válik, és az az ötlet, hogy az
emberek teljes pompában végiglovagolnak a sivatagon miközben úgy csinálnak,
mintha Londonban lennének, az csak röhejes, teljesen röhejes. Itt viszont Emily
Watson és Ray Winston izzadnak a hőségben és az az ötlet, hogy próbáld
megtartani az udvariasságot a kinti vadvilágban, azt lenyűgözőnek találtam, és
a Proposition jó volt arra, hogy felfedezzek dolgokat erről. És ismered a
történetet, elvégre Ausztráliában nőttél fel akkor tudsz valamennyit a
történelemről, és ahogy Rob is megemlítette párszor a Flinders Ranges-en ahol
ott vannak azok az elhagyatott 1800-as évekbeli házak, és Robert azt mondja,
’de mégis ki hitte azt, hogy jó ötlet ide építeni’ mit gondoltak, hogy több
száznyi mérföldre építkeznek. És ezzel egyet értek, az egész teljesen
abszurdnak tűnik.
RP: Also these houses where they smashed the roofs down just
in case squatter (???) go in them, and it’s like if there’s a squatter is somehow
living
GP: Wandering around, then they let them.
RP: 10 hours into the wilderness.
GP: Like what I’m gonna do if there’s a roof on it? (???
9:49)
RP: Graffiti.
I: When you’re making a film does that remoteness, I mean,
did it press on you at all, when you were making it, you felt like you’re
really out in the middle of absolutely nowhere?
GP: Well, to a degree. The Flinders rangers are a little bit
a tourist spot as well, it is very remote and there are big hours, distance
between one town and the next, so yes, you do experience the remotness, but
then you come across a little gallery, like a little art gallery selling little
ab original paintings and it’s all kind of nice in there, and you think, okay.
This is not so middle of nowhere.
RP: That was odd, that was a very strange art gallery.
GP: Yeah, yeah. I in fact bought some paintings.
RP: It was nice, they were doing a scene when you can look
in 360 degrees of the set for hundreds of miles and there’s a different kind of
air there, so it’s very, it is quite oppressive.
RP: És a házak tetői le voltak rombolva, lehet, a csavargók
ellen
GP: Ha már odáig eljutottak, ám legyenek.
RP: 10 órányira a vadban
GP: Mit fogok csinálni ha van teteje? (???)
RP: Grafiti.
I: Amikor egy filmet ebben az elzártságban készítetek,
nyomást gyakorolt ez rátok, éreztétek úgy, hogy tényleg a semmi közepén
vagytok?
GP: Bizonyos szinten. A Flinders Rnges valamennyire
turisztikai hely is, nagyon elhatárolt és nagy távolságok vannak a városok
között, szóval megtapasztalod a magányosságot, de aztán találsz egy galériát,
ezt a kicsi művészgalériát ami ab original festményeket árul, mire azt gondolod
oké, ez nem is annyira a semmi közepe.
RP: Az egy nagyon furcsa kis galéria volt.
GP: Igen, igen. Még vettem is pár képet.
RP: Jó volt olyan helyen felvételt csinálni ahol foroghatsz
körbe és többszáz mérföldön át csak a helyszínt látod, szinte más a levegő is
ott, elég nyomasztó is lehet.
GP: It makes you realize how sensitive you are out there, I
mean it’s hot obviously, there are a lot of flies, you can sort of hear your
heartbeat because there’s no traffic for miles, so you are in a very different
environment, there’s no doubt about it, and I think you’re also very aware of
the ab original culture that’s out there as well, and it feels kind of
spiritual and spooky out there.
I: Robert, you’re seem to be working with a lot of directors
at the moment who specialise in these kind of extreme characters and difficult
landscapes, after David Michod you also worked with Werner Herzog, right,
recently and David Cronenberg twice. Is there a grand plan behind ticking on
these --- filmwise, but very challenging pictures?
GP: Ott kint rájössz, hogy mennyire érzékeny vagy, persz
nagyon meleg van és sok a légy, de szinte hallod a szívverésed mert nincs forgalom,
és egy nagyon különböző környezetben vagy, semmi kétség afelől, és tudatában
vagy az ab original kultúrának is ami ott van, és valamennyir spirituális és
kicsit ijesztő is az egész érzés amit ad.
I: Robert, úgy tűnik, hogy sok olyan rendezővel dolgozol
akik ezekre az extrém karakterekre vagy nehéz tájakra szakosodtak, David Michod
után dolgoztál Werner Herzoggal aztán David Cronenberggel kétszer is. Van ezek
mögött valami nagy terv?
RP: Not really. I just got really lucky, I just like, when
Herzog says, I was only working on this movie for like 10 days or something,
but all these people, I just wanna have the experience and also it’s kind of
like going to school as well, working with the best directors in the world, I
think. I don’t really know if there’s a particular plan. Maybe there is, which
I’m not aware of yet.
I: Do you feel that, after having done Twilight, that’s
afforded (??) you these opportunitiey to do difficult pictures and do these
independent movies are, or do you feel that you know, that franchise is behind
you? That you’re kind of working with a safety net the way that you weren’t
before?
RP: Yeah, I guess there was sort of a safety net when
someways, you know, when you’re doing a massive franchise, it overshadows any,
you know, do a little tiny movie in between and it just gets overshadowed when
the next Twilight would come out. But there was, I mean there’s definitely a
lot of security to it. But yeah, I don’t know. I mean I kind of I guess you’re
more, a little bit more nervous about what you choose, but I remember talking
to my agent ages ago, and they were saying that if you wanna be happy in your
life, you just only do the jobs you actually wanna do, don’t think about one
for them or one for any of this stuff, like it’s just like, think of it the job
you’re doing is maybe potentially your last job and if you did something you
didn’t actually wanna do, for silly reasons, then you regret it.
RP: Nem igazán, csak szerencsés vagyok. Herzoggal csak pár
napot dolgoztam azon a filmen, olyan 10 napot vagy hogy, és mindezek az
emberek, csak azt szeretném, hogy tapasztalataim legyenek, és olyan, mintha
iskolába járnék, a legjobb rendezőkkel dolgozom, legalábbis szerintem. Nem
tudom, hogy van-e valamilyen konkrét terv. Ha van is, én még nem tudok róla.
I: Érzed úgy, hogy a Twilight után lehetőséged van ilyen
nehezebb filmekhez is, érzed azt, hogy egy nagy franchise van mögötted? Hogy
bizonyos szinten egy biztonsági háló van alattad ami azelőtt nem volt?
RP: Igen, gonolom van valamilyen biztonsági háló, amikor
ilyen nagy franchiset csinál az ember, akkor az háttérbe szorítja a kisebb,
független filmeket amiket a franchise két része között csinálsz, és amikor
kijött a következő Twilight akkor szinte eltűnt a kisebb film. De mindenképp
biztonságot ad. De igen, nem tudom. Úgy hiszem, valamennyire idegesebb vagy,
hogy mit is fogsz választani következőként, de emlékszem amikor az ügynökömmel
beszéltem évekkel ezelőtt, akkor azt mondta, hogy ha boldog akarsz lenni az
életedben, akkor csak azt a munkát csináld, amit meg is akarsz csinálni, ne
arra gondolj, hogy egyet nekik, vagy egyet ilyen sovány ok miatt, úgy gondolj a
munkádra, minhta az lenne az utolsó amit csinálsz, és ha az olyan, amit nem is
akartál megcsinálni, valamilyen buta okok miatt, akkor azt meg fogod bánni.
I: Guy you’re also able to relate to this because your
career is created eclectic. You’ve worked with kind of everyone on every type
of film imaginable.
GP: Yeah, and hearing Rob say that it’s really true you
know, I’ve done jobs in the past, everything I’ve done I felt something for,
but I certainly believed that I felt more for something, perhaps because of the
money behind it, you know, than really I honestly could say that I have. And
the jobs that you do, that you really feel passionate about, you just get so
much more out of it and you realize how after time that’s why you work and you
know, when you do spend a month or two or three away from home with people you
don’t know, you know, you really wanna have a good time and doing good hard
work is a good time for as far as I’m concerned, so I think when you get the
opportunity as an actor like I do and certainly like Rob does too, to do a
couple of films a year and be away, you wanna make sure that you’re committing
to things that are meaningful to you, still wanna have a good time, etc, but to
do things for the wrong reasons or for thin kind of reasons, I think, you know,
it’s kind of gonna come and bite you in the bum pretty quickly.
I: Guy, ez neked is ismerős, mert a te karriered igazán
eklektikus. Szinte mindenféle filmben dolgoztál már, ami csak van.
GP: Igen, és hallani amit Rob mond, az tényleg igaz, volt
pár olyan munkám a múltban amiben valami több volt, lehet, hogy csak a pénz
mögötte, de teljesen őszintén mondhatom, hogy sokkal többet kapsz abból a
munkából amit szenvedéllyel csinálsz, és rájössz, hogy ezért csinálod, és
amikor egy hónapot vagy kettőt-hármat töltessz távol otthonról emberekkel
akiket nem ismersz, akkor jól akarod érezni magad, és szerintem a kemény munka
jó időtöltésnek számít, és ha színészként lehetőséged van arra amire nekem, és
szerintem Rob is ezt csinálja, hogy van pár filmed egy évre, és távol akarsz
lenni, akkor jól akarod érezni magad, stb, de ha rossz okból csinálsz valamit,
vagy sovány okok miatt, akkor elég hamar fenébke fog harapni az egész.
I: Does the fact that the Rover is an Australian film, does
that qualify to you as a great reason to persue it?
GP: Not specifically, I mean, I’m always hoping to find good
Australian movies, but if the Rover happened to have been an American film made
by equally as good American director, I probably would have said yes to it
anyway, it wasn’t just because it was in Australia, but there is something that
I take more personally from doing Australian films I think, obviously just
because I grew up in that culture and so I understand it to a degree, it’s kind
of what I wanna express on some sort of level, but you know, it’s still to take
a job on the merits no matter where it is or where it’s set.
I: Okay, well, Robert, Guy, thank you very much indeed for
your time!
RP: Thanks a lot.
GP: Thank you very much!
I: Az, hogy a Rover ausztrál film, jó ok számodra, hogy
megcsináld?
GP: Nem feltétlenül, persze mindig próbálok jó ausztrál
filmeket keresni, de ha a Rover amerikai lett volna, egy ugyanolyan jó amerikai
rendező által, valószínűleg akkor is igent mondtam volna rá, nem csak azért
vállaltam el mert Ausztráliában játszódik. De személyes szinten mindig többet
veszek el, nyilvánvalóan ott nőttem fel, abban a kultúrában, szóval bizonyos
szinten jobban megértem, és ezt ki is akarom fejezni egy pontig, de az értéke
miatt vállalom el a munkát, nem amiatt, hogy hol játszódik vagy hol van a
forgatási helyszín.
I: Oké, nos, Robert, Guy, nagyon köszönjük a ránk szánt
időtöket!
RP: Köszönjük.
GP: Nagyon köszönjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése