I: .... come from?
RP: David is.... I didn’t realize .... this
song . I thought David just found it. But I kind of love that song.
GP: That was my ....
DM: I wanted to have a moment in the movie
that was particularly, at that particular juction of the film for that to be a
moment to remind the audience the Rob’s character was just a kid, who in
different circumstances would probably just be listening to music and thinking
about girls and playing with his hair in the mirror.
RP: There’s a lipstick with the performance as
well (nem ezt mondja) having, you know, that moment in another movie would be
like ohh really thinking deeply about my next move, and it kind of looks like
that from a distance.
GP: Just sing it off! ------ sing a song.
I: .... honnan jött?
RP: David hozta, nem ismertem ezt a dalt. Azt
hittem, hogy David csak úgy találta. De nagyon szeretem ezt a dalt.
GP: -----
DM: Azt akartam, hogy ez egy olyan pillanat
legyen a filmben, ami emlékezteti a nézőt arra, hogy Rob karaktere csak egy
gyerek még, aki más körülmények között valószínűleg csak zenét hallgatna és a
lányokra gondolna, miközben a hajával játszik a tükörben.
RP: Van egy olyan pillanat a filmben, amikor
olyan, mintha milyen mély gondolatok lennének a fejében, és messziről pont így
néz ki.
GP: Csak énekelj egy dalt.
I: The scene felt sad too, though. Like, it
has a sense, a very sad feeling to it, because of the build up of the whole
film and where we know where you guys are going next, and I just wanted to add
that it was funny --- they made it seem like it’s funny, I didn’t laugh, I was
just like sad.
DM: It’s exactly right, and that’s what I
mean, that that point, that particular junction in the movie for that to be a
reminder that Rob was just a kid, for that moment and sit and stue, and for him
to get out of that car and step to Guy and the campfire say something really kind
of sad and tragic.
RP: And also in that scene he is kind of
excited about .........
GP: It’s interesting that that decision,
whether that decision was made during the song, but the stating of that
decision comes out of having just sung that song. Or having just been a kid, as
you say.
DM: Yeah. 2:06
I: Az a jelenet szomorú is volt egyben. Volt
benne valami szomorú érzés is, ismerve a film felépítését, és bár soknak
viccesnek tűnt, én nem nevettem, csak szomorú voltam.
DM: Ez így igaz, és ez a lényege annak a
pillanatnak a film azon pontjában, hogy Rob csak egy gyerek, aki csak úgy ül
ott, és aztán kiszáll az autóból és odamegy Guy-hoz valami nagyon szomorút és
tragikus dolgot mondani.
RP: Abban a jelenetben izgatott is a .....
miatt.
GP: Az is érdekes, hogy az a döntés, akár a
dal alatt született meg akár nem, de az után jött, hogy elénekelte azt a dalt.
Vagy abból amit mondtál, hogy csak egy gyerek még.
DM: Igen.
I: This film certainly fits within the group
of artisticly adventouros films you’ve made outside of the Twilight franchise.
I’m curious, is this the realm that you hope to kind of work in going forward,
do you wanna keep switching it up, what do you hope your fans will follow you
from Twilight into films like this, what do you hope in that they are getting
out of that experience?
RP: I don’t really have any particular kind of
preconceived plan. I mean, each of the Twilight movies I kind of approached
them all as individual movies. I never really saw it as going back to work or
whatever. I don’t know, I mean I hope, you can’t really predict what audiences
gonna like or even if they’re gonna follow you do anything, but I don’t know, I
think if you try and make challenging stuff when you put your heart into it,
then hopefully someone, at least one of the persons gonna like it.
DM: I will.
I: Ez a film mindenképp beleiillik abba a
művészetileg kalandos filmek sorába amiket a Twilight-on kívül csináltál. Arra
lennék kíváncsi, hogy ez az a műfaj amiben szeretnél tovább menni, és reméled,
hogy a rajongók követni fognak a Twilight után ilyen filmekkel is, mit
szeretnél, mit nyerjenek ilyen tapasztalatokból?
RP: Nem igazán semmilyen előre kidolgozott
tervem. Az Twilight filmeknél is mindegyiket
különálló filmekként közelítettem meg. Sohan nem úgy láttam, hogy most
akkor visszamegyek dolgozni rajta. De nem tudom, csak remélem, mert soha nem
lehet igazán tudni, hogy mit fog tetszeni a közönségnek, vagy hogy követni
fogják-e amit csinálsz, de szerintem ha próbálsz kihívó, érdekfeszítő dolgokat
csinálni, ha beleteszed a szívedet, akkor remélhetőleg valaki, legalább egy
embernek tetszeni fog.
DM: Nekem tetszeni fog.
I: We are from the Rover’s fans’ blog and from
Robsessed, and we loved the movie David, I just wanted to say that we thought
it was fantastic and our first question is for Guy and for Rob, in the movie
there was a lot of silent moments, they’re pretty impactful (???) with the tone
and the emotion of the movie, so I wanted to know what you guys were thinking
when you were playing so many silent moments, not a lot of dialog, but when you
were being suitured (??? 3:46) up and staring at Eric’s sleeping and Guy all
the scenes that, just in your eyes and what you’re expressing, I didn’t know if
you were having any backstory as actors to those silent moments since they had
such a heavy impact to me.
GP: Well I think if there’s any backstory,
that’s not necessarily what you’re thinking about, that’s just stuff that you
know, that works for your character, that gets you in a place of confidence to
be able to go and play the character. It’s interesting as an actor, because
you’re half thinking about what your character should be thinking about, and
you’re half thinking about the technical stuff, I suppose. I do sometimes about
the camera and position and you know, which way is gonna sort of evoke more of
the appropriate emotion, if your head’s bowed down or across, you know
technical stuff as well, I mean I like not to think about that stuff too much,
but sometimes you can’t help it. And whether or not you’re thinking about that
or whether you’re just kind of conscious about on some sort of level. And it
changes all the time, but I think really, particularly with a movie like this,
it is so subtle, but heavily lined (???) with deeply routed emotional stuff,
you’re just trying to be in that stuff, you’re just trying to sit in that
emotional place, because that’s what’s gonna translate the most honestly I
suppose.
RP: The first moment looking at you when
you’re asleep in the chair, I still remember that... /I don’t remember the
exact... because I kept trying, they kind of being stuck between two channels
all the time and he sort of there’s nothing, but I remember that – because I
was supposed to be waking up and then looking at him and I remember talking to
you about now here’s a start just in the middle of the room
GP: Already awake.
RP: Yeah and just kind of you’re starting in
the middle and you never really, it doesn’t, kept past the middle. But I think
that’s what a lot of in all those moments trying to not think about anything at
all.
DM: I liked that stuff.
I: A Robsessed és a Rover’s fans blogtól
vagyunk, imádtuk a filmet David, csak annyit szerettem volna mondani, hogy
fantasztikusnak találtuk, és az első kérdésünk Guy és Rob számára az lenne,
hogy a filmben sok csendes pillanat volt, amik nagyon meghatározták a film
hangulatát és érzelmét, szóval azt szeretném kérdezni, hogy mire gondoltatok
ezek alatt a pillanatok alatt, ahol nem volt sok párbeszéd, például amikor Eric
alszik és Guy, azokban a jelenetekben a szemeid és a kifejezések, volt
bármilyen háttértörténete ezeknek mint színész szempontjából, mert azok a
csendes pillanatok nagy behatást gyakoroltak rám.
GP: Nos, szerintem ha van is háttértörténet,
nem feltétlenül arra gondolsz, azok inkább arra vannak, hogy tudd mi működik a
karaktered számára, ami magabiztosságot ad, hogy el tudd játszani a karaktert.
Érdekes dolog ez színészként, mert félig arra gondolsz, amire a karakterednek
kellene gondolnia, a másik fél pedig a technikai dolgokról szól. Néha arra
gondolok, hogy hol van a kamera, milyen pozívió lenne a legjobb, milyen
mozdulat hoz ki több érzelmet, például hogy lehajtsam-e a fejem, meg ilyen
technikai dolgok. Persze próbálok az ilyenekre nem túl sokat gondolni de van,
hogy segít. És néha nem is gondolsz rá, csak jön ösztönösen. Állandóan
változik, de főleg egy olyan filmnél mint amilyen ez is, nagyon finom és
körmönfont csak próbálsz bennemaradni abban az érzelmi állapotban, mert ez
fogja átadni a legőszintébben a dolgokat.
RP: Az első pillanat amikor a székben alszol,
és próbáltam de beragadtam két – itt fogalmam sincs mit akart mondani :S
GP: Már ébren.
RP: A legtöbb pillanatban próbálok semmire sem
gondolni.
DM: Nekem tetszettek.
I: And two more questions.
I: This is for David, was there any specific
scene that was particularly challenging for you and that you knew that if you
didn’t write you wouldn’t have the movie you wanted? (??)
DM: I think, I find all scenes challenging on
that level, every one of the scenes are important to me, I don’t, you know,
maybe if there’s a big, like there’s a big stunt or something that is
complicated and expensive to execute that yeah it feels, I feel the pressure of
GP: Getting it right.
DM: Yeah, I feel the pressure of getting it
right and the fear of consequences if not. But beyond that every scene is very
important to me and I don’t go into any scene feeling like this is the big one,
I have to nail it, I go into every scene feeling both, you know, adrenalin
corsing through me, fearful of getting it wrong, and also really excited about
what will happen when we start rolling the camera, because when you set up a
scene, it’s really interesting, I don’t know if this is the experience you guys
have, but for me it’s the same every time, you walk onto a new set, you block
through the scene, the first block through is always terrible, everything feels
so wooden and slow and clumsy and then I know that I have about half an hour with
my actors to get it into the shape that it needs to be for, and that it will be
for the rest of its life, and that process is exhilarating because it always
happens, you always get it to the good place, there is always a moment in the
first block through where I find myself sitting and going uhhh okay, what am I
gonna do now? How am I gonna fix this? But it always happens, there’s something
about it, something about that adrenalin and electricity on set that makes it
come alive really quickly.
I: Még két kérdés.
I: Ez a kérdés David számára va, volt olyan
jellegzetes jelenet amit kifejezetten nehéz volt megcsinálni, és volt-e olyan
ahol tudtad, ha nem te írtad volna, akkor nem lett volna benne a filmben?
DM: Minden jelenet kihívást jelent, mindegyik
fontos, talán akkor, ha nagy kaszkadőrjelenetek vannak, vagy valami amit
bonyolult és drága kivitelezni, akkor érzem a nyomását annak, hogy
GP: Összejöjjön.
DM: Igen, érzem azt a nyomást, hogy jól
sikerüljön, és a következményeit is annak, ha nem. De ezen felül minden egyes
jelenetet fontosnak tartok és nem úgy közelítek meg egy jelenetet sem, hogy
akkor most ez a nagy jelenet, meg kell csinálnom, mindegyik jelenetnél
adrenalin áraszt el, egyszerre félek attól, hogy rosszul csinálom, és
izgatottan várom, hogy mi fog történni amikor a kamera elkezd forogni, mert
amikor felállítassz egy jelenetet, nagyon érdekes, nem tudom, hogy ti is így
élitek-e meg, de számomra az első akadály mindig szörnyű, amikor megérkezel a
helyszínre és minden olyan merev, lassú és esetlen és aztán van fél órád a
színészekkel, hogy mindenki olyan legyen amilyennek kell, aztán olyan is marad
az élete végéig, az a folyamat üdítő, mert mindig megtörténik, mindig a jó
helyre kerülsz, de mindig ott van az a pillanat amikor csak ülök és fogom a
fejem, azon gondolkodva, hogy hogy fogom ezt megoldani, mit fogok csinálni? De
mindig megtörténik és van valami az adrenalinban és az egész energiája amitől
az egész gyorsan életre kel.
I: Question for Rob here, ----. It’s the
second post-apocalyptic movie or futuristic movie ---- Cosmopolis, why are you
drawn to such projects? And what is your view of the future, is it more
pessimistic or optimistic?
RP: I don’t really see either of them as
post-apocalyptic. I thougth, I see both of them as quite hopeful as well, I
think Cosmopolis was about a guy who didn’t know how to live and has one second
feeling what it’s like to be alive before he dies, which is a kinda good thing,
it’s for most people I think, and the Rover I think was always really hopeful,
there’s always a, I think it’s a really funny, I mean, it’s, I think the end
aside you kind of, I always talk about it in terms of my character’s story, I
can’t say any kind of --- at all.
DM: It’s sad, but there’s hope in sadness.
Often.
RP: Yeah, and you made an impact the character
as well, I think.
DM: It’s a recognition of things that are
important. When ---- of recognition happens too late, that in itself is sad,
but not hopeless.
RP: As for the --- I have a very optimistic
feel for the world, mainly because I like my life.
I: Egy kérdés Rob számára, ez a második
poszt-apokaliptikus filmed, vagy futurisztikus filmed, gondolok itt a Cosmopolisra,
miért vonzanak az ilyen történetek? És mit gondolsz a jövőről, pesszimista vagy
inkább optimista vagy?
RP: Igazából egyiket sem tekintem
poszt-apokaliptikus filmnek. Mindkettőt elég reménytelinek gondoltam, szerintem
a Cosmopolis egy olyan férfiról szólt, aki nem tudta hogyan kell élni, és csak
az az egy másodperce van, amikor érzi, hogy milyen is életben lenni, pont
mielőtt meghal (szóval meghal???) ami szerintem jó, és sok embernél ez a
helyzet, a Rover pedig mindig is reménytelinek tűnt számomra, van benne valami,
szerintem nagyon vicces is, a végétől eltekintve, mindig az én karakterem
szempontjából beszélek a filmről, máshogy nem tudok.
DM: Szomorú, de van remény a szomorúságban.
Sokszor.
RP: Igen, és hatással voltál a karakterre is.
DM: A dolgok felismerése a fontos. Ha a
felismerés későn is jön, ami már önmagában szomorú, de nem reménytelen.
RP: A jövő illetően, nagyon optimista érzésem
van a világgal kapcsolatban, főleg azért, mert tetszik az életem.
I: Thank you all very much!
I: Nagyon köszönjük!
