The Rover sajtótájékoztató Robsessedes lányok 2

I: .... come from?

RP: David is.... I didn’t realize .... this song . I thought David just found it. But I kind of love that song.

GP: That was my ....

DM: I wanted to have a moment in the movie that was particularly, at that particular juction of the film for that to be a moment to remind the audience the Rob’s character was just a kid, who in different circumstances would probably just be listening to music and thinking about girls and playing with his hair in the mirror.

RP: There’s a lipstick with the performance as well (nem ezt mondja) having, you know, that moment in another movie would be like ohh really thinking deeply about my next move, and it kind of looks like that from a distance.

GP: Just sing it off! ------ sing a song.

I: .... honnan jött?

RP: David hozta, nem ismertem ezt a dalt. Azt hittem, hogy David csak úgy találta. De nagyon szeretem ezt a dalt.

GP: -----

DM: Azt akartam, hogy ez egy olyan pillanat legyen a filmben, ami emlékezteti a nézőt arra, hogy Rob karaktere csak egy gyerek még, aki más körülmények között valószínűleg csak zenét hallgatna és a lányokra gondolna, miközben a hajával játszik a tükörben.

RP: Van egy olyan pillanat a filmben, amikor olyan, mintha milyen mély gondolatok lennének a fejében, és messziről pont így néz ki.

GP: Csak énekelj egy dalt.

I: The scene felt sad too, though. Like, it has a sense, a very sad feeling to it, because of the build up of the whole film and where we know where you guys are going next, and I just wanted to add that it was funny --- they made it seem like it’s funny, I didn’t laugh, I was just like sad.

DM: It’s exactly right, and that’s what I mean, that that point, that particular junction in the movie for that to be a reminder that Rob was just a kid, for that moment and sit and stue, and for him to get out of that car and step to Guy and the campfire say something really kind of sad and tragic.

RP: And also in that scene he is kind of excited about .........

GP: It’s interesting that that decision, whether that decision was made during the song, but the stating of that decision comes out of having just sung that song. Or having just been a kid, as you say.

DM: Yeah. 2:06

I: Az a jelenet szomorú is volt egyben. Volt benne valami szomorú érzés is, ismerve a film felépítését, és bár soknak viccesnek tűnt, én nem nevettem, csak szomorú voltam.

DM: Ez így igaz, és ez a lényege annak a pillanatnak a film azon pontjában, hogy Rob csak egy gyerek, aki csak úgy ül ott, és aztán kiszáll az autóból és odamegy Guy-hoz valami nagyon szomorút és tragikus dolgot mondani.

RP: Abban a jelenetben izgatott is a ..... miatt.

GP: Az is érdekes, hogy az a döntés, akár a dal alatt született meg akár nem, de az után jött, hogy elénekelte azt a dalt. Vagy abból amit mondtál, hogy csak egy gyerek még.

DM: Igen.

I: This film certainly fits within the group of artisticly adventouros films you’ve made outside of the Twilight franchise. I’m curious, is this the realm that you hope to kind of work in going forward, do you wanna keep switching it up, what do you hope your fans will follow you from Twilight into films like this, what do you hope in that they are getting out of that experience?

RP: I don’t really have any particular kind of preconceived plan. I mean, each of the Twilight movies I kind of approached them all as individual movies. I never really saw it as going back to work or whatever. I don’t know, I mean I hope, you can’t really predict what audiences gonna like or even if they’re gonna follow you do anything, but I don’t know, I think if you try and make challenging stuff when you put your heart into it, then hopefully someone, at least one of the persons gonna like it.

DM: I will.

I: Ez a film mindenképp beleiillik abba a művészetileg kalandos filmek sorába amiket a Twilight-on kívül csináltál. Arra lennék kíváncsi, hogy ez az a műfaj amiben szeretnél tovább menni, és reméled, hogy a rajongók követni fognak a Twilight után ilyen filmekkel is, mit szeretnél, mit nyerjenek ilyen tapasztalatokból?

RP: Nem igazán semmilyen előre kidolgozott tervem. Az Twilight filmeknél is mindegyiket  különálló filmekként közelítettem meg. Sohan nem úgy láttam, hogy most akkor visszamegyek dolgozni rajta. De nem tudom, csak remélem, mert soha nem lehet igazán tudni, hogy mit fog tetszeni a közönségnek, vagy hogy követni fogják-e amit csinálsz, de szerintem ha próbálsz kihívó, érdekfeszítő dolgokat csinálni, ha beleteszed a szívedet, akkor remélhetőleg valaki, legalább egy embernek tetszeni fog.

DM: Nekem tetszeni fog.

I: We are from the Rover’s fans’ blog and from Robsessed, and we loved the movie David, I just wanted to say that we thought it was fantastic and our first question is for Guy and for Rob, in the movie there was a lot of silent moments, they’re pretty impactful (???) with the tone and the emotion of the movie, so I wanted to know what you guys were thinking when you were playing so many silent moments, not a lot of dialog, but when you were being suitured (??? 3:46) up and staring at Eric’s sleeping and Guy all the scenes that, just in your eyes and what you’re expressing, I didn’t know if you were having any backstory as actors to those silent moments since they had such a heavy impact to me.

GP: Well I think if there’s any backstory, that’s not necessarily what you’re thinking about, that’s just stuff that you know, that works for your character, that gets you in a place of confidence to be able to go and play the character. It’s interesting as an actor, because you’re half thinking about what your character should be thinking about, and you’re half thinking about the technical stuff, I suppose. I do sometimes about the camera and position and you know, which way is gonna sort of evoke more of the appropriate emotion, if your head’s bowed down or across, you know technical stuff as well, I mean I like not to think about that stuff too much, but sometimes you can’t help it. And whether or not you’re thinking about that or whether you’re just kind of conscious about on some sort of level. And it changes all the time, but I think really, particularly with a movie like this, it is so subtle, but heavily lined (???) with deeply routed emotional stuff, you’re just trying to be in that stuff, you’re just trying to sit in that emotional place, because that’s what’s gonna translate the most honestly I suppose.

RP: The first moment looking at you when you’re asleep in the chair, I still remember that... /I don’t remember the exact... because I kept trying, they kind of being stuck between two channels all the time and he sort of there’s nothing, but I remember that – because I was supposed to be waking up and then looking at him and I remember talking to you about now here’s a start just in the middle of the room

GP: Already awake.

RP: Yeah and just kind of you’re starting in the middle and you never really, it doesn’t, kept past the middle. But I think that’s what a lot of in all those moments trying to not think about anything at all.

DM: I liked that stuff.

I: A Robsessed és a Rover’s fans blogtól vagyunk, imádtuk a filmet David, csak annyit szerettem volna mondani, hogy fantasztikusnak találtuk, és az első kérdésünk Guy és Rob számára az lenne, hogy a filmben sok csendes pillanat volt, amik nagyon meghatározták a film hangulatát és érzelmét, szóval azt szeretném kérdezni, hogy mire gondoltatok ezek alatt a pillanatok alatt, ahol nem volt sok párbeszéd, például amikor Eric alszik és Guy, azokban a jelenetekben a szemeid és a kifejezések, volt bármilyen háttértörténete ezeknek mint színész szempontjából, mert azok a csendes pillanatok nagy behatást gyakoroltak rám.

GP: Nos, szerintem ha van is háttértörténet, nem feltétlenül arra gondolsz, azok inkább arra vannak, hogy tudd mi működik a karaktered számára, ami magabiztosságot ad, hogy el tudd játszani a karaktert. Érdekes dolog ez színészként, mert félig arra gondolsz, amire a karakterednek kellene gondolnia, a másik fél pedig a technikai dolgokról szól. Néha arra gondolok, hogy hol van a kamera, milyen pozívió lenne a legjobb, milyen mozdulat hoz ki több érzelmet, például hogy lehajtsam-e a fejem, meg ilyen technikai dolgok. Persze próbálok az ilyenekre nem túl sokat gondolni de van, hogy segít. És néha nem is gondolsz rá, csak jön ösztönösen. Állandóan változik, de főleg egy olyan filmnél mint amilyen ez is, nagyon finom és körmönfont csak próbálsz bennemaradni abban az érzelmi állapotban, mert ez fogja átadni a legőszintébben a dolgokat.

RP: Az első pillanat amikor a székben alszol, és próbáltam de beragadtam két – itt fogalmam sincs mit akart mondani :S

GP: Már ébren.

RP: A legtöbb pillanatban próbálok semmire sem gondolni.

DM: Nekem tetszettek.

I: And two more questions.

I: This is for David, was there any specific scene that was particularly challenging for you and that you knew that if you didn’t write you wouldn’t have the movie you wanted? (??)

DM: I think, I find all scenes challenging on that level, every one of the scenes are important to me, I don’t, you know, maybe if there’s a big, like there’s a big stunt or something that is complicated and expensive to execute that yeah it feels, I feel the pressure of

GP: Getting it right.

DM: Yeah, I feel the pressure of getting it right and the fear of consequences if not. But beyond that every scene is very important to me and I don’t go into any scene feeling like this is the big one, I have to nail it, I go into every scene feeling both, you know, adrenalin corsing through me, fearful of getting it wrong, and also really excited about what will happen when we start rolling the camera, because when you set up a scene, it’s really interesting, I don’t know if this is the experience you guys have, but for me it’s the same every time, you walk onto a new set, you block through the scene, the first block through is always terrible, everything feels so wooden and slow and clumsy and then I know that I have about half an hour with my actors to get it into the shape that it needs to be for, and that it will be for the rest of its life, and that process is exhilarating because it always happens, you always get it to the good place, there is always a moment in the first block through where I find myself sitting and going uhhh okay, what am I gonna do now? How am I gonna fix this? But it always happens, there’s something about it, something about that adrenalin and electricity on set that makes it come alive really quickly.

I: Még két kérdés.

I: Ez a kérdés David számára va, volt olyan jellegzetes jelenet amit kifejezetten nehéz volt megcsinálni, és volt-e olyan ahol tudtad, ha nem te írtad volna, akkor nem lett volna benne a filmben?

DM: Minden jelenet kihívást jelent, mindegyik fontos, talán akkor, ha nagy kaszkadőrjelenetek vannak, vagy valami amit bonyolult és drága kivitelezni, akkor érzem a nyomását annak, hogy

GP: Összejöjjön.

DM: Igen, érzem azt a nyomást, hogy jól sikerüljön, és a következményeit is annak, ha nem. De ezen felül minden egyes jelenetet fontosnak tartok és nem úgy közelítek meg egy jelenetet sem, hogy akkor most ez a nagy jelenet, meg kell csinálnom, mindegyik jelenetnél adrenalin áraszt el, egyszerre félek attól, hogy rosszul csinálom, és izgatottan várom, hogy mi fog történni amikor a kamera elkezd forogni, mert amikor felállítassz egy jelenetet, nagyon érdekes, nem tudom, hogy ti is így élitek-e meg, de számomra az első akadály mindig szörnyű, amikor megérkezel a helyszínre és minden olyan merev, lassú és esetlen és aztán van fél órád a színészekkel, hogy mindenki olyan legyen amilyennek kell, aztán olyan is marad az élete végéig, az a folyamat üdítő, mert mindig megtörténik, mindig a jó helyre kerülsz, de mindig ott van az a pillanat amikor csak ülök és fogom a fejem, azon gondolkodva, hogy hogy fogom ezt megoldani, mit fogok csinálni? De mindig megtörténik és van valami az adrenalinban és az egész energiája amitől az egész gyorsan életre kel.

I: Question for Rob here, ----. It’s the second post-apocalyptic movie or futuristic movie ---- Cosmopolis, why are you drawn to such projects? And what is your view of the future, is it more pessimistic or optimistic?

RP: I don’t really see either of them as post-apocalyptic. I thougth, I see both of them as quite hopeful as well, I think Cosmopolis was about a guy who didn’t know how to live and has one second feeling what it’s like to be alive before he dies, which is a kinda good thing, it’s for most people I think, and the Rover I think was always really hopeful, there’s always a, I think it’s a really funny, I mean, it’s, I think the end aside you kind of, I always talk about it in terms of my character’s story, I can’t say any kind of --- at all.

DM: It’s sad, but there’s hope in sadness. Often.

RP: Yeah, and you made an impact the character as well, I think.

DM: It’s a recognition of things that are important. When ---- of recognition happens too late, that in itself is sad, but not hopeless.

RP: As for the --- I have a very optimistic feel for the world, mainly because I like my life.

I: Egy kérdés Rob számára, ez a második poszt-apokaliptikus filmed, vagy futurisztikus filmed, gondolok itt a Cosmopolisra, miért vonzanak az ilyen történetek? És mit gondolsz a jövőről, pesszimista vagy inkább optimista vagy?

RP: Igazából egyiket sem tekintem poszt-apokaliptikus filmnek. Mindkettőt elég reménytelinek gondoltam, szerintem a Cosmopolis egy olyan férfiról szólt, aki nem tudta hogyan kell élni, és csak az az egy másodperce van, amikor érzi, hogy milyen is életben lenni, pont mielőtt meghal (szóval meghal???) ami szerintem jó, és sok embernél ez a helyzet, a Rover pedig mindig is reménytelinek tűnt számomra, van benne valami, szerintem nagyon vicces is, a végétől eltekintve, mindig az én karakterem szempontjából beszélek a filmről, máshogy nem tudok.

DM: Szomorú, de van remény a szomorúságban. Sokszor.

RP: Igen, és hatással voltál a karakterre is.

DM: A dolgok felismerése a fontos. Ha a felismerés későn is jön, ami már önmagában szomorú, de nem reménytelen.

RP: A jövő illetően, nagyon optimista érzésem van a világgal kapcsolatban, főleg azért, mert tetszik az életem.

I: Thank you all very much!

I: Nagyon köszönjük!