Hey U Guys Cosmopolis blue-ray kritika

Eredeti cikk

és itt a fordítása

Még soha nem fordult elő David Cronenberggel, hogy elvette volna a kedvét a filmkészítéstől az, hogy egy könyvet „megfilmesíthetetlennek” neveztek. 1992-ben kihozta William S. Burrough termékenyítő hatású Meztelen ebédjének a kissé töredezett, de lenyűgöző filmváltozatát. Ezt követte 1996-ban a J. G. Ballard könyvéből készült Crash-ot körülvevő ellentmondásosság, amelyet a film körüli botrányok miatt sajnos figyelmen kívül hagyott a közönség. Ezúttal a cseles feldolgozások kapcsán Cronenberg Don DeLillo Cosmopolisához fordult, amelyet szóról szóra átültetett a mozivászonra, így a film nem ad semmi kompromisszumot az olyan néző számára, aki évente ötször, ha ellátogat egy multiplexbe.

Felületesen nézve a történet maga az egyszerűség. A dotcom milliárdos Eric Packer (Robert Pattinson) elindul az irodájából, beszáll egy ultramodern, elpusztíthatatlan limuzinba és keresztülhajtat a városon, hogy levágassa a haját. Fémes buborékján kívül a gazdaság éppen összeomlik, ami valamilyen módon összeköthető Packer üzleteivel, és lázadás tör ki, és kiderül, hogy Packer életét is merénylet fenyegeti. Az útja során a főhős megpróbál közelebb kerülni a feleségéhez, lefekszik néhány alkalmazottjával, átesik egy prosztatavizsgálaton és találkozik egy furcsa szektával, amelynek bizarr kötődése van a patkányokhoz. Amit a film során észrevehetünk, az Packer folyamatos önpusztítása, mialatt fokozatosan megismeri a körülötte levő világot.

A Cosmopolis talán a legkevésbé Cronenberges film, amelyet David Cronenberg valaha forgatott. Megtalálható benne az a hideg, elfogulatlan látásmód, amely nagyjából minden filmjére jellemző, de itt szokatlan módon mutatja meg a történetet, hiányoznak a szokásos, felismerhető szörnyű testi utalások és a hozzá járó zene Howard Shore-tól. Shore munkája ebben a filmben minimális, és eléggé távol áll attól, amit általában kapunk tőle, sokkal inkább jelent szakadatlan hümmögést, mint komponált zenekari művet. A szereplők különös tónusban beszélnek, filozofikus eszmefuttatások bugyognak ki belőlük a világot és a gazdaságot érintve, és minden monológra egy kérdés érkezik, amelyet még több elmélkedés követ válasz helyett.

Fél óra elteltével a nézőt vagy lenyűgözi, amit a vásznon lát, vagy addigra teljesen elveszti az érdeklődést a film iránt. Ha a film mellett marad, az végül kifizetődőnek bizonyul: ahogy Packer egyre jobban kikerül a világából és visszatér a gyökereihez (a maga módján), az emberek egyre kevésbé játsszák meg magukat. Többet megtudunk a főhősről és az életéről, a párbeszédek egyre jobban haladnak az elvonttól a mindennapi társalgás felé. A borbélynál játszódó jelenet, ahol két olyan szereplő beszél, akiknek tényleg kemény élet jutott osztályrészül, a legemberibb a filmben. Azt mutatja meg, hogy amikor Packer szembesül a valósággal, az túl soknak bizonyul számára.

Mondhat bárki bármit az Alkonyatról, de nem lehet Robert Pattinsont hibáztatni azért, mert eljátszik egy ikonikus szerepet, amelyet úgy írtak meg, hogy a tinilányok eszüket vesztve imádják. Az általános vélekedés szerint, ha az Alkonyat-sorozat véget ér, Pattinsont le fogják írni. A Cosmopolisban nyújtott teljesítménye alapján azonban inkább az derül ki, hogy ő az igazi üzlet: minden jelenetben ott van, könnyedén elviszi a filmet a hátán úgy is, hogy nehéz párbeszédekkel kell boldogulnia, amelyeket hosszú felvételek során kellett eljátszania. A szerepe ábrázolása hibátlan, a világ összes fájdalma valahogy mindig ott van a szemében a jól fésült és kifogástalan külső mögött. Mivel a film jórészt egy limuzin belsejében játszódik, sokkal inkább érezhető színdarabnak, mint mozis alkotásnak, és ezen nem segít sokat, hogy Cronenberg hosszú felvételekkel forgatott, ahogy már említettük. Amikor Juliette Binoche, Paul Giamatti és Samantha Morton kaliberű színészek vannak a rendező keze ügyében, hogy egymást váltva hozzák a legfurcsább dialógusokat Don DeLillótól, akkor az eredményt egyszerűen élmény nézni.

A Cosmopolis talán a legkevésbé piacra szánt mű az évben, mégis az egyik legújabb tinibálvány játszik benne. Ez a film továbbá az egyik legkielégítőbb alkotás idén, ha valakinek van hozzá szeme és türelme, hogy megnézzen egy hosszú filmet a világ és az azt irányító emberek törékeny természetéről.

Nna kérem. Azért vannak a világban még értelmes kritikusok.Minden szavával egyetértek.