Snatch

Snatch portrait

Hisztéria, szerencsétlen önkielégítés, óriási bánatok és független változtatások, Robert Pattinson, a szabad marionett

27 évesen Robert Pattinsonnak szabadságra szüksége van, részben azért, mert a rajongói az abszolút híresség szintjére emelték, úgy, hogy Robert mindennapi élete hihetetlenül bonyolulttá vált. Egészen az ellentéte annak, aki a független mozi új imádottja: egy igazán kedves srác, szégyenlős, zeneszerető, ÉS okos. Egy kis érzékeny sweetheart, aki szinte már unalmas? Nem, nem igazán.

Robert Pattinson – Egy változó jelkép krónikája

Hosszú ideig Robert Pattinson nem volt más, mint a Twilight egy karaktere: egy giccses romantikus színész, a világ összes tinédzserének szex-szimbóluma, és újságírók kedvence, akik örömmel vették komplikált szerelmi ügyeit Kristen Stewarttal.

És akkor jött a találkozása David Cronenberggel 2012-ben, a Cosmopolis kapcsán, ami új kezdetet jelölt egy új irányban, mely függetlenebb volt szakmailag, illetve megváltoztatta a róla kialakított képet. Barnes külvárosától, ahol született, a hollywoodi új életig, íme egy portré egy igazán merész színészről, aki egy sokáig tartó félreértés áldozata.

Évszázadokon keresztül semmi nem tudta megzavarni a csendes és nyugodt kis várost, Montepulciano-t, ami Toszkána szívében, a Sienna-i tartományban található. Lakosai a vidéki munkák ritmusa szerint éltek, és a mindennapos élet mintha megállt volna a renesszánsz idejében, aminek köszönhetően építészeti maradványok sokaságát lehet találni a városka minden részében. Az idő csendesen haladt süketen a modern világ zajaira, egészen addig a sorsdöntő pillanatig, amikor 2012 májusában Montepulciano a híresség idejét élte, ha csak egy rövidke, de annál intenzívebb, pillanatra is. Pár napon át : annak következtében, hogy a városi tanács úgy döntött, befogadja a Twilight Saga: New Moon stábját, ami a második része volt a tinédzserek által imádott filmnek, az egész világon.

Mindent megtettek, hogy elkerüljék a véletleneket: felépítettek egy díszletet a Piazza Grande téren ami uralja a várost, 1500 olasz statiszta vett részt az ott felvett jelenetben és testőrök tömegének kellett körülvennie a színészeket, beleértve a főszereplő Robert Pattinsont. De semmi sem terv szerint alakult. „Az egész nagyon furcsa, teljes őrület volt,” emlékszik vissza arra a napra Chris Weitz rendező, aki egyébként tapasztalt.

„A várost megszállták a több busszal érkező rajongók, a világ minden részéről. Elnyomtak minket, de uralnunk kellett a dolgokat és meg kellett védenünk Robertet, mert a lányok megőrültek, amint meglátták őt.”

Az általános nyüzsgésben, ami feltartotta a munkát, a rendező felidéz egy meghatározó pillanatot: „A rajongók között volt egy fogyatékos lány is egy kerekesszékben, a tömeg pedig követelte, hogy Robert beszélgessen vele. Úgy éreztük, mintha a középkorban lettünk volna. Robert végül odament a fiatal lányhoz. Komolyan, azt hittem, hogy a végén a lány feláll és elsétál. De nem.”

Viccet félretéve Chris Weitz tökéletesen összefoglalja, milyenek voltak Robert Pattinson utóbbi évei: egy elképesztő őrület. 2008-tól 2012-ig, amíg a Twilight tartott, öt film melyek Stephanie Meyer könyvei alapján készültek, három milliárd dollárt hoztak. Ami Robert Pattinsont illeti, ő a mostani évszázad eddigi legnagyobb pop ikonjává vált. A romantikus vámpír szerepének köszönhetően rákényszerült a szexszimbólum szerepe tinédzserek egész generációjának számára, és kiprovokált egy hisztérikus hasonlítgatós hullámot nem mással, mint Leonardo DiCaprio Titanic-os idejével, ami egyszerre jó és rossz.

A jó: 21 évesen multimilliomos lett, és tudta, hogyan használja a hírességét tekintélyesebb dolgokra, mint például a David Cronenberg által készített Cosmopolisra 2012-ben, egy független fordulat, aminek köszönhetően ennek az időnek az egyik legszenvedélyesebb színészévé vált.

A rossz: feláldozta fiatal éveinek igen nagy részét, állandó védelem alatt kell élnie a Twilight-jelenség miatt. „Nem jósolt ilyen szélsőségeket,” foglalja össze röviden a barátja, a színész és rendező Brady Corbet. „Most, a mindennapi élete egy folyamatos bújócska: meg kell védenie magát a rajongóktól és a paparazzitól, gondolnia kell a biztonságára amint kilép az ajtón.”

„Még akkor is, amikor étterembe mentünk vele, a hátsó ajtón kellett bemennünk,” mesélte David Cronenberg is, aki új filmjében, a Maps to the Stars-ben is ajánlott neki egy szerepet. „Már nem élhet úgy, mint egy normális emberi lény, nincs többé szabadsága. Imádja Torontót, a városomat, mert itt nem zaklatják az emberek. Elmehet egy bárba testőrök nélkül. Los Angeles-ben, vagy bárhol máshol, ez lehetetlen...”

„Azt hitte, az első Twilight film egy művészfilm lesz a vámpírokról. Elképzelése sem volt arról, mi várt rá.” David Cronenberg

Medvék, haverok és egy gitár

Ebben a szürrealista környezetben, ahol minden mozdulata előre meg van tervezve asszisztensek tömege által, és ahol a legkisebb gesztusát is analizálják az újságírók, az lett volna a logikus, ha Robert Pattinson megőrül, és így csatlakozott volna ahhoz a hosszú listához, amin popsztárok kerültek feláldozásra a hírnév küszöbén. De, ha hiszünk a rokonainak, akkor úgy tűni, hogy másik utat választott magának. Mind úgy jellemzik, mint egy „természetes”, „egészséges”, „értelmes”, „két lábbal a földön járó”, (fej mindkét vállon) színész. Robert Pattinson, mint mondták, az a történet, ahol egy átlagos ember egy éjszaka alatt a szupersztár státuszba csöppen, egy normális srác, aki önakarata ellenére, tinilányok poszterein találta magát. „Meglepődnél, ha munkán kívül látnád: nagyon laza és autentikus maradt, az a fajta, aki bárokba járkál és zenél a haverjaival,” mondta újra Brady Cornet, aki azóta ismeri a színészt, mióta az Los Angelesbe költözött, és tagja a közeli barátoknak (amibe beletartozik Tom Studdridge is).

A Remember Me rendezője Allen Coulter, aki nem sokkal a Twilight előtt találkozott Robert Pattinsonnal, osztozik abban a véleményben, hogy Robert tartózkodik a média őrületétől: „Meglepte a híressége. Zavarban volt és megdöbbent. Gyorsan történt minden, és ez nem egyszerű egy fiatalember számára. Érzékeny srác, és kihozza magából a legtöbbet, nem úgy mint azok a sztárok, akik sikeresek lettek, majd nem csináltak semmit.” Mindazok, akik dolgoztak vele állítják, hogy Robert Pattinson megőrizte a hidegvérét a Twililght-jelenség ellenére. Akár blockbusterek, akár függelten filmek esetén, arról ismert, hogy nem okoz problémákat: eddig még nem hallottunk egó-krízisről, vagy szeszélyekről.

Egy „furcsa” bébi-sztár születése

Hogy megértsük a hollywoodi szirénekkel való ellenállásnak a képességét, talán emlékeztetnünk kell egy kisebb részletre: Robert Pattinson brit. Nem Los Angelesben született, a sztár-szerkezetben, hanem Barnes-ban, Dél-London lakónegyedében. Az élet ott csendes, idilli, de nem unalmas: a negyed lakóházakból, bárokból és iskolákból áll, amik főleg kiváltságos fehér tanulókat fogadnak. „Az egyetlen külföldiek itt svédek,” mondja egy kislány, aki Pattinsonék háza felé mutatja az utat: „Fel fogják ismerni a házat a nagy homlokzatról, a szüleinek van pénzük.” Itt, ebben a középosztálybeli környezetben nőtt fel Robert Pattinson, akit apja ás anyja nevelt, előbbi klasszikus autókat adott el, utóbbi egy reklámügynökségnél dolgozik. Átlagos gyerekkora volt, melyet a zenei tanulmányok (a testvére, Elisabeth 16 évesen egy együttes énekese lett) és a Harrodian School-ba való felvétele jellemezték, ahol találkozott Tom Studdridgel. A színházba csak egy, de különleges okból ment: a lehangoló kerületben ott lehetett a legkönnyebben lányokkal találkozni.

Pár mérföldnyire Pattinsonék bunker házától található a Barnes Theatre Club, a kis kerületi társaság ahol kezdett, és ahol még mindig emlékeznek a fiatal Robertre és a kezdetekre: „Körülbelül 15-en lettek szakmabeliek azok közül a gyerekek közül, de egyiküknek sem lett olyan karrierje, mint neki,” mondja Darrol Blake, korábbi BBC rendező, aki feltörekvő színészeket irányított. „Robert az összes szerepében jó volt.” Emellett megállíthatatlan erősségei voltak a versenytársak ellen: egy különleges megjelenés, szexi és kétnemű (tényleg ezt jelenti), ami miatt már 12 évesen aláírt egy modell szerződést, később pedig kiszemelte Stephanie Ritz, aki Robert sikerének az alapozója lett. Ő volt az, aki hozzájuttatta Robertet az első próbálkozásokhoz, beleértve a német-brit tévéfilmet, a Nibelungok Gyűrűjét. Carol Dudley volt a szereplőválogatás főnöke. Emlékszik a napra, amikor Robert Pattinson belépett az ajtóján: „Akkor ismeretlen volt. Furcsa volt, nem volt hozzászokva ehhez a fajta gyakorlathoz,” mondja. „Abban a korban a gyerekek már hozzászoktak a szereplőválogatásokhoz. Azt mondják, az elsőnek már azelőtt meg kell lennie, hogy kiessen a gyermek ötödik foga. Ő viszont szégyenlős volt, érezni lehetett, hogy nem volt a komfortzónájában. De a helyén tartotta a fejét, és ami még fontosabb, a körülötte levő család, baráti kör nagyon jó volt. Emlékszem, arra gondoltam, hogy ha meg tudja tartani ezt az egyensúlyt, akkor még sokra viszi...”

Egy évvel később, 2005-ben kapott egy kisebb szerepet a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben, ami az első szerepe volt egy blockbuster filmben. Történnek a dolgok és a neve elterjed Londonban, ahogy elkezd válogatásokra járni mind filmekért és színdarabokért.

„Tudta, hogy innentől kezdve a mozira akar koncentrálni,” mondja Robin Shepperd, aki a The Bad Mother’s Handbook című BBC film rendezője, és akinek lenyűgöző emléke van a színészről: „Robert még nem is volt 20 éves, de sokkal érettebbnek tűnt. Volt érzéke az elemzésekhez és ritka bölcs volt a korához képest. Nem hagyta, hogy túlságosan kitetté váljon a médiában. Meglepő volt. A színésszé válás számára nem feltétlenül volt azonos a hírességgel.” A forgatáson kiemelkedik a munkaképességével: „Ő volt a fiatalember, aki mindig figyelt, mindig készenlétben volt,” jegyezte meg Campbell Mitchell, művészeti igazgató a The Haunted Airman című filmnél.

„Egy alapjelenetnél egy régi borotvát kellett használnia, de még soha nem használt olyat azelőtt. Nos, őrült módjára gyakorolt, hogy biztosan elkapja a megfelelő mozdulatokat. Nagyon intenzív volt. Ha vizesnek kellett lennie, ha vérbe kellett mártóznia, ha így vagy úgy kellett megerőltetnie magát, akkor megtette. Nem kellett félteni, hogy összeroppanna.” A szerepekbe való belemélyedés, a karakterek tanulmányozása, olyan módszerek, amiket Robert Pattinson mindig megtart, és ami néha meg is mentett egy filmet, ahogy Stefano Falivene, a főoperőr a Bel Ami forgatásán, mondta: „Robert volt a legprofesszionálisabb színész a forgatáson. A többiekkel ellentétben, ő tisztelte amit csinálnia kellett. A színésznők rigolyái miatt sokat panaszkodtunk, ő viszont nem okozott problémát.”

Egy kézimunka és sok könny

Úgy tűnt, Robert Pattinsont a sikerre kalibrálták: jól tanult, osztályelső volt, keményen dolgozott, mindene megvolt, hogy a generációjának a bébi-sztájra legyen. De ez nem ok arra, hogy félreértsük a színész természetét, akinek semmi köze nincs a tévedhetetlen géphez, amit a rokonai próbálnak eladni nekünk. Valóságban a tinédzserek legnagyobb szex-szimbóluma egy aggódó srác, kínlódó fiatalember, akinek mondjuk úgy, nehézségei vannak a saját testével. A Little Ashes stábja tanusítja ezt. Ebben a korabeli filmben, amit 2008-ban adtak ki, Pattinson játszotta Salvador Dalít, és több homoszexuális szexjelenete is volt, beleértve egy olyan jelenetet, amiben maszturbálnia kellett, és amivel nehézségei voltak, ahol úgy gondolta, véget vet a karrierjének. „Nagyon nagy zavarban volt,” mondja Paul Morrison rendező. „Emlékszem, egyszer nem volt hajlandó meztelenül megjelenni addig, amíg biztosítottuk, hogy 100%-ban csak olyan emberek vannak ott, akik kellettek a forgatáshoz. A paranoia határán volt.” Marina Gatell, a  spanyol színésznő így emlékszik: Dali szeretője, miután az elutasította, szexuális kapcsolatot kellett létesítenie Magdalenával, akit én játszottam, mialatt Dali maszturbált és nézte őket. Robertnek csak nézni és maszturbálnia kellett. De egyáltalán nem érezte jól magát. Nem tudta abbahagyni a sírást. Ebben a szobában a légkör nagyon szomorúvá vált, alig lehetett elviselni.”

Másik anekdoták is alátámasztják ezt a törékeny és érzékeny képet a színészről, aki nem tudja irányítani az érzéseit. A Water for Elephants forgatásán, ez a nagyon finom szex-szimbólum összerakva Reese Witherspoon-nal egyből egy média félreértést eredményezett. Az a           hír járta a sajtóban, hogy a színész nem bírta a nyomást és a jelenetet sírva fejeztbe be. Az együttérző Reese Witherspoon próbálta menteni a helyzetet és egy TV interjú során állította, hogy Robert csak meg volt fázva abban az időben. De nem sokkal később Robert Pattinson ellentmondott a szereplőtársának és őmaga vallotta be az igazat: igen, tényleg sírt a jelenet alatt és felvállalja.

Ez az elismerten túlérzékenység lehet az, ami leginkább megmagyarázza a színész elképesztő népszerűségét. A Twilightosok számára, akik főleg tinédzser lányok, ő egy biztató szex-szimbólum, egy féle romantikus ideál, aki egyszerre veszélyes és megérintő. „Nem csak egy szexi fiú, egy fiú a szomszédból. Van egy sajátos és egyedi nézése. Az első alkalom, amikor találkoztam vele, úgy éreztem, hogy a lelke öreg – azt hihettük volna, hogy már leélt egy évszázadot, és magának való volt,” mondja Catherine Hardwick, az első Twilight rendezője. Ő volt az, aki meggyőzte a színészt, hogy jelentkezzen a vámpír szerepének a meghallgatására, miután látta őt a HP filmben. Így jellemezte a napot: „Hosszú barna haja volt, és egy kis hasa. Azt hiszem, akkoriban túl sok sört ivott. Ideges volt, de bájos. Meghívtam őt hozzám, hogy találkozzon Kristen Stewarttal, akit már kiválasztottam a női főszerepre. Elpróbáltattam velük a biológia órán lévő párbeszédet, ami a film elején van. Aztán átmentünk a szobámba, ahol megkértem őket, hogy csókolózzanak az ágyon. A kettejük közötti kapcsolat egyből létrejött.” Mind tudjuk a folytatást: 2012-ig öt Twilight filmet mutattak be amik dollármilliókat szereztek, és Robert Pattinson maga mögött hagyva Londont irányítani kezdte a hollywoodi karrierjét.

Twilight: az arany kalitka

Ha a popkultúra könyvei úgy könyvelték is el Robert Pattinsont, mint aki a Twilightnak köszönhetően lett híres, a színész manapság próbál megszabadulni ettől az imázstól és Edward Cullen karakterétől. Még ha nem is vallotta be nyilvánosan, egyre nehezebb és nehezebb volt együttélnie a Twilighttal, addig a pontig, ahol szinte már „a depresszió jeleit mutatta”, mondja Elliott Davis, a főkamerás az első filmen. „Nagyon elmerült a munkájába, de őszintén szólva: nem volt boldog. Az első Twilight sikere valószínűleg teljesen feldúlta, megértette milyen csaliba záródott be. Ez a csali, ahogy Elliott Davis mondja, a következő volt: „A Summit Entertainment studió közel állt a csődhöz. A filmünk sikeres volt, így folytatni akarták: megtalálták az aranyat tojó tyúkjukat. Ebben a helyzetben a színészeken óriási nyomás volt. Nélkülük nem létezett a saga. Ezért maradniuk kellett, folytatni a filmeket, pedig a stúdiót már nem érdekelte a művészeti minőség. A legfontosabb dolog az üzlet volt. Robert megtalálta a helyét, természetesen. Ha úgy döntött, hogy folytatja, az a pénzért volt. Nem volt szerződési kötelezettsége. De biztos, hogy nagy fájdalommal járt számára.” David Cronenberg megerősíti ezt, és megemlített egy erről a témáról szóló beszélgetését a színésszel: „Bevallotta nekem, hogy azt hitte, az első Twilight film egy művészfilm lesz a vámpírokról. Elképzelése sem volt arról, mi várt rá.”

Ami várt rá, az egy tinédzser lányoknak szóló romantikus franchise volt és még minden, ami ezzel jár: fanatikus kölykök a világ minden tájáról, egy imázs leredukálva a szex-szimbólum kissé röhejes szintjére, és a sajtó mérgező nyomása, főleg annak köszönhetően, hogy Robert Pattinsonnak támadt egy rossz ötlete, és összejött a Twilight női főszereplőjével, Kristen Stewarttal. Mindketten táplálták az egyik legnagyobb történetet a különböző média formáknak, szórakozva titkolták kapcsulatuknak igazi mivoltát. Marketing-húzás, hogy eladják a filmet a gyerekeknek? Egyszerű barátság újraértelmezve mint egy perzselő szerelmi történet a média által? Mindenki a történetük titkain merengett, amikor a filmek megjelentek. Nem úgy Elliott Davis: Vaknak kellett volna lenned, hogy ne lásd, hogy ők egy pár,” mondja. „ Amint a forgatás elkezdődött, egyből közelebb kerültek egymáshoz. Segítették és megvédték egymást attól az óriási nyomástól, amit a film jelentett. Igazából, a kapcsolatuk a Twilighttal kezdődött és akkor zárult be, amikor vége lett a Sagának.” Igazság: Pár hónappal az ötödik rész vége után újságfőcímek bejelentették a szakításukat. Képek kerültek elő Kristen Stewartról, amin egy másik férfival, a rendező Rupert Sanders-el volt, amiknek hála Robert Pattinson a világ leghíresebb megcsalt barátja lett. Válaszként, az elszomorodott színész úgy határozott, hgoy eladja a Los Angeles-i házukat és beszélt( sic - szerintem NEM!) a szerencsétlenségeiről a médiában.

A Twilight korszak vége kihívást jelentett Robert Pattinson számára, aki úgy gondolta – újra –, hogy véget vet a karrierjének és a fő szenvedélyére koncentrál: a zenére. Mióta az első rock bandája megalakult a tinédzser éveiben London külvárosában, a színész soha nem állt le a zeneszerzéssel, vagy hogy improvizáljon koncerteket a barátaival, főleg Bobby Longgal, a brit folkie-val (az nem tudom, hogy mi). Továbbá ez az első dolog, amire Catherine Hardwicke emlékszik a Pattinsonnal való első találkozásáról, aki még azt is megengedte a színésznek, hogy szerezzen pár számot a Twilight zenéjéhez: „Hárman indultunk el a hegyekbe egy kabinba, hogy dolgozzunk a zenén. Rob fogta a gitárt és vette fel a zenét, miközben a kész filmet nézte a számítógépemen. Teljesen elmerült a zenében, úgy tűnt mintha eltűnt volna az összes természetes félénksége. Nem tudtam, hogy a hangja ennyire mélyen átélt és megható is tud lenni.” De ahelyett, hogy az első albumát adta volna ki, („ami hamarosan meg lesz”, ígérte a barátja, Brady Corbet), Robert Pattinsont újra visszahozta a mozi, és a karrierjének egy második löketet adott, ez alkalommal a független filmek címszó alatt.

Leos Carax, igazán

Az igazán brilliáns csapás amit Robert Pattinsonnak sikerült megtennie az volt, hogy újra alkotta magát egyetlen filmmel, ezáltal elfelejtetve a tini bálvány képet ami a bőre alá mászott – amikor, például, Ryan Goslinggal összehasonlítva, neki 10 évébe telt kimásznia a Disney Club-ból (nem is tudtam, hogy köze volt hozzá :S). Ezt a lehetőséget a színész az egyetlen és páratlan Colin Farrellnek köszönhette. 2011 elejéig ugyanis ő volt David Cronenberg kedvence a Cosmopolis főszereplőjeként, amit Don DeLillo könyvéből adaptált a rendező. De az amerikai színész túl sokáig hezitált, az ügynökei túl magas fizetést akartak, így Farrell végül a Total Recall filmre szerződött, utat adva így a második választásnak: Robert Pattinsonnak. A francia-portugál producernek, Paulo Branco-nak minden állhatatosságát és kitartását be kellett vetnie, hogy meggyőzze a színészt a szerep elfogadásáról. „Hezitált egy kicsit az elején, szerintem félt attól a kihívástól, amit jelentett,” emlékezik vissza az üzletember. „Eleinte elutasította az ajánlatot, de mi ragaszkodtunk hozzá, David és én, aztán végül beleegyezett: megértette, hogy fordulóponthoz érkezett a karrierjében.” A legnehezebb az volt, hogy el kellett bánni a körülötte lévő ügynökökkel és menedzserekkel, még úgy is, hogy Robert Pattinson beleegyezett a fizetési elvárásainak radikális csökkentésébe: ő, aki 12,5 millió dollárt kapott egy Twilight részért, belement az 1,2 millió eurós fizetésbe, egy olyan filmben, ahol az egész költségvetés 15 millió euró volt.

Mindkét fél részére a Cosmopolis nyerő ügy volt: először, a színész rendbe hozhatta a hírnevét azzal, hogy az egyik legnagyobb rendezővel dolgozhatott; másodszor, David Cronenberg biztosította a főszereplőjével a nagy láthatóságot (reklámot) a médiában ésa könnyű pénzelést. Egy egyszerű kérdés maradt csak: képes-e felélni Robert Pattinson a kihíváshoz egy olyan filmben, ami szuperbonyolult párbeszédekből áll? Van-e elég abban a színészben, aki egy romantikus tinifilmben volt, hogy most a hátán vigyen el egy igényes, sokat követelő mozit? A Cosmopolis kiválasztása a 2012-es Cannes Filmfesztiválra azt bizonyította, hogy igen. Paulo Branco részéről kétség sem volt a kérdést illetően: „Amint találkoztam Roberttel megértettem, hogy van egy beállítottsága, hogy nem lehet csak a hírességére vonatkozni,” mondja. „Továbbá meglepett a tudása a mozival kapcsolatban: olyan srác, akivel gazdag beszélgetésekbe bonyolódhatsz a mozi világáról. Elmondta például, hogy Leos Carax filmje, a Les Amants Du Pont-Neuf egyike volt a kedvenc esti filmjeinek.”

Egy másik anekdota amit Paulo Branco említ és ami még mindig meglepi: „Ahhoz, hogy felkészüljön a szerepére nem csak a Cosmopolist olvasta el, hanem Don DeLillo összes könyvét. Nem ismerek senkit, aki ilyent tett volna. És ők ketten is találkoztak, beszélgettek egy ideig és úgy tűnt, jól kijönnek egymással, pedig DeLillo vad.”

A New Moon forgatásán a rendező Chris Weitz emlékszik, hogy őt is meglepte a híresség hozzáállása a felvételek között: „Nem olyan volt, mint a többi fiatal színész akik csak lődörögtek a forgatáson. Szeretett visszavonulni a lakókocsijába egyedül, csak egy könyvvel, aztán órákig nem is láttuk.” Ilyen mesék szólnak még az elképesztően kíváncsi színészről, aki Houellebecq-et olvas és rajongója a rendező Ernst Lubitsch-nak, akinek gyűjtötte a remekműveit, mielőtt a Bel Ami forgatására érkezett. Egyre inkább a művészfilmek irányába halad – hamarosan Weber Herzog (az nem Werner??) vagy James Grey filmjeiben láthatjuk –, Robert Pattinson nem csak javítani akart a róla kialakított képen, de megerősíteni is az ízlését és az óhaját a egyedi mozik iránt.

Akárhogy is, a független filmek iránti érdeklődés nem telt hozzászokási idő nélkül a színész számára. Miután évekig fürdőzött a Twilight sikerében, az erőteljes rendező szigorú kiegyensúlyozottsága messzinek tűntek a szokásaitól amíg David Cronenberggel dolgozott. A kanadai rendező felfedte, hogy az volt a bemonyása, mintha egy kezdővel dolgozna a Cosmopolis során. „A film elején ezt mondta nekem: „Még soha életemben  nem láttam ilyet.” Az válaszoltam: „Soha nem láttál mit?” Mire ezt mondta: „Olyan embert mint te, a forgatáson. Te hozod az összes döntést.” Erre azt feleltem: „Rob, nincs senki más. Csak mi. Nincsenek filmstúdiók mögöttünk. A producer egyetlen gondja az, hogy mi boldogok legyünk. Érted, ezt a filmet együtt csináljuk. Csak mi, mi hozzuk a döntéseket.” Azt hiszem, soha nem dolgozott ilyen filmen. Addig mindig jelenteni kellett a rendezőnek, aki aztán felhívta a stúdiót minden alkalommal, ha dönteni kellett valamiről, megváltoztatni a kosztümöt, vagy a hajat. Nálam nincs telefon.”

Továbbá, a sors kacsintása, a Maps to the Starsban, a legutóbbi Cronenberg filmben egy idealista fiatalembert játszik, aki az Amerikai Államok mélyéből érkezett Hollywoodba, hogy karriert csináljon anélkül, hogy ismerné annak a játéknak a szabályait, amibe belemászik. Amikor azt kérdeztük Cronenbergtől, hogy van-e hasonlat a szerep és a korábbi Twilight ragyogás között, a rendező nem rejteget semmit: „Van hasonlat, valóban. Robert soha nem akart híresség lenni. Színész akart lenni, de a híresség csapdájába esett.” A jó hír az, hogy úgy döntött, hogy megtartja a láncait. (erre nem találtam semmi jót)