Kevin Durand Robert Pattinsonról a Cosmopolis forgatása alatt

Eredeti cikk
Anne Brodie

A sokoldalú Kevin Durand az erőteljes 6 láb 6 inch (1.98m) magas alakját kemény, gonosz és tekintélyes alakok eljátszására használja. A Cosmopolisban Robert Pattinsont védi.

Kevin Durand Torvalja, a 28 éves multimilliomos Eric Parker (Robert Pattinson) fő biztonsági embere, elvesztette a türelmét. Ericnek és Torvalnak egy bonyolult kapcsolata van David Cronenberg Cosmopolisában, ami erősödik a film során. A történet szinte csak Packer limuzinjában játszódik, ahogy az áthalad a városon. Torval az autó mellett sétál, ellenőrzi Packer összes látogatóját, így érdekelt mindabban, ami a kocsiban történik. Minél borzalmasabb dolgok történnek, annál mérgesebb lesz. És Durand szerint, a személyes kapcsolata Pattinsonnal is viszonylag nehéznek tűnt. Duranddal Torontóban beszélgettünk.

Torval elviseli Ericet, és úgy tűnik jobban ismeri őt, mint bárki más, és lenézi őt. Ez szándékos volt, vagy csak én láttam bele?

Amikor először olvastam, úgy gondoltam, hogy a kapcsolat több mint egy egyszerű főbiztonságié egy pénzügyi ikonikus gyerekkel. Bizonyos szempontból inkább olyan apa-fia -féle volt, olyan aki az évek során eljut odáig, hogy törődjön a gyerekkel. A leghülyébb dolgokat csinálja, és mindig veszélybe sodor. Többrétegű, sok minden történik, sok érzelem és utálat is található. Minden benne van.

Robert Pattinson azt mondta, voltak ötletei a Torvallal való kapcsolatáról. Megbeszéltétek ezt?

Nem nagyon kellett gondolkodnia erről. Megszokta már a sok biztonságit maga körül, így ez természetes volt. Fontos volt számára, hiszen, főleg ebben a filmben az élete Torval kezeiben van. Voltak részek a forgatókönyvben ahol sok kérdés merült fel bennem. Szereti ezt a gyereket? Meg akarja ölni? Sok minden történt. Végül csak megpróbálta életben tartani.

Vannak pillanatok, amikor ránézel, és igazi tűz lobog a szemeidben.

Nem is tudom elhinni, de ez neki mindennapos dolog. Számomra nehéz volt ennyire belemerülni a dolgokba. A második jelentet forgattuk, és én frusztrált voltam. Kezdett feldühíteni, hogy (Pattinson mint Eric) soha nem nézett rám. Vagy az ő, vagy David ötlete volt ez, de soha nem néz a szemembe, és ez egyből megmutatja, hol van a helyed. Emlékszem, hogy vissza kellett fognom magam, és lehűteni az idegességemet. Van egy „Mi vagyok én?” érzésed. Igazi osztályos dolog. Lenézte őt, ugyanakkor Torvalt szórakoztatta a sok marhaság amiket mondott, például hogy milyen hetyke egy nőnek a melle. Arra gondolsz, „Hogy fogod ezt a szart megúszni?” - én már börtönben lennék. Ez egy érdekes keveréke a megvetésnek és a csodálatnak.

Cronenberg leírása szerint Torval mintha egy kicsit távol lett volna a dolgoktól.

Tulajdonképpen lenyűgöző volt. Sokat dolgoztam a szövegemen mielőtt elküldtem a meghallgatásra. Mikor meglátta, azt mondta, igen, ez tökéletes. Mikor leültünk megbeszélni, meg akartam kérdezni, hogy honnan jött, milyen gyerekkora volt. Így elkezdem „Szóval, akarsz róla beszélni?” mire ő „Nem!” Wow. Isten áldja. Megkönnyebbültem, mivel a munkát megcsináltam, mielőtt megjelentem.

Elég gyakran játszol olyan karaktert, akinek a fizikai ereje számít, magas vagy és erőteljesnek látszol, szeretnél valami olyat csinálni amihez nem kell mindez?

Természetesen!

Musicalt?

Onnan jöttem. A karrierem Torontóban kezdődött, a húszas éveimben egy musical színházban. Játszottam a Forever Plaid-ben, Robin Hood-ban Karen Kainnel és Ross Petty-vel, a Godspellben, és sok más musicalben. Filmes szempontból végre kaptam egy lehetőséget. A Dark Woods of Night egy gyönyörű forgatókönyv, ami 2009-ben a Fekete Listán volt. Azt a karaktert játszom, akinek a fia megfullad, mialatt vigyáz rá. A film nyolc hónappal ezután kezdődik, és nem tudja, hogy bocsásson meg magának. Erős kisugárzása van, egy seriff, mindenki tőle várja el a biztonságot, neki pedig ötlete sincs, hogyan érhetné el ezt a pozíciót. Ez a gyengeség számomra nagyon érdekes. Színész vagyok; egy érzelmes, sebezhető fazon. A jeges, kemény emberek eljátszására kérnek fel, ami szórakoztató és én élvezem is, de jó dolog mást is csinálni.

Mi következik?

Ez egy nagyon érdekes és szuper dolog, ebben a pozícióban lenni, hiszen immáron húsz év is eltelt, de most ott vagyok, ahol lehet választani. Merre lenne érdemes menni, hogy fejlődjünk és küzdjünk hogy jobbak legyünk? Nem akarok olyat csinálni, ami nagyon egyértelmű, de néha azon belül is... sose tudhatod. Ott van az élettapasztalat is. Én, a feleségem és a csapatom csupán próbáljuk kitalálni mi következzen. A következő másfél hónapban messzi földekre megyünk, egy háromrészes film első részét csinálni. Gyorsan kell döntenünk. Szerencsésnek érzem magam.

Thunder Bay-ből származol, Ontario, Kanadából. Sokszor haza tudsz menni? 

 

Nagy család van otthon Thunder Bay-ben, de nem jutok oda sokszor. A legutóbbi sajtós nap ami itt volt, a Citizen Gangster kapcsán, akkor haza tudtam menni Anyák Napjára. Ami nagyszerű volt. Nem jutok vissza annyiszor, ahányszor szeretnék. Messze van Kaliforniától.

Még mindig kanadainak érzed magad?

Mindig is kanadai leszek. Sokféle szempontból kaliforniai lettem. Zavarba ejtő, hogy amikor visszamegyek Thunder Bay-be, nem tudok úgy megküzdeni az időjárással mint korábban, és a barátaim úgy néznek rám, mintha valami furcsa átalakuláson mentem volna keresztül, mert többé nem tudok negyven F (4,4444 °C ) alatt létezni!! De kanadai vagyok a hét minden napján.

R-Pattz halott, ismerje meg Robert Pattinsont

Forrás

Francesca Babb

The Guardian, 2012.06.09.

“Nem igazán tudom, hogy fogadnak” –  mondja Robert Pattinson és kortyol egyet a hatalmas kólás papírpohárból.

“Végül is semmi nem számít, kivéve az emberek negatív véleményét. Az igazán számít. Az mindig elvezet a következő dologhoz. Érdekes, csak rájuk figyelsz, majd a következő mozidra. A film az egyetlen dolog, amire gondolsz, amikor az megjelenik.”

Ahhoz képest, hog az egész világ a lába előtt hever -  a Twilight sorozattala  háta mögött és David Cronenberg jeges drámája, a Cosmopolis a következő kikerülő filmje – olyan ember benyomását kelti aki kételkedik önmagában. “Soha nem vettem magam komolyan, mint színész” – mondja, amikor éppen leszállt a Németországból érkező repülőgépről, ahol, mint megjegyzi, úgy tűnik mindenki utálja őt.

“Meglepő, hogy az emberek milyen nagy számban gondolják, hogy igazából buta vagyok” – mondja. “Azt hiszem, úgy gondolják, hogy aki tiniknek szóló filmben játszott, az csak egy hülye lehet. Nem tudom, lehet, hogy az vagyok. Néhány ‘legjobb’ színészről, amikor csak beszélgetsz velük, kiderül, hogy nem a legokosabb emberek a világon.”

Eric Packer, a karakter, akit Pattinson a Cosmopolisban alakít, nem hülye. A filmben, ami Don DeLillo 2003-as könyvéből készült, a legtöbb jelenet Packer limuzinjában játszódik, egy pénzügyi varázs-kölyökről szól, aki szexel, a seggében ujjal matatnak (egy utazás közbeni prosztata vizsgálat alkalmából), hosszú, fejfájdító monológokat mond, elveszít egy rakásnyi pénzt, ravaszkodik a támadójával, de mindenekelőtt le akarja vágatni a haját. A fim premierje a cannesi filmfesztiválon volt. A filmkritikák legtöbbje jó volt, kimondottan Pattinsont dícsérték. Őszintén szólva, történhetett volna másképp is. Nem a legkönnyebben emészthető filmek közé tartozik.

“Ez érdekes. A filmről megoszlottak a vélemények Cannesban” – mondja Pattinson, mielőtt beismeri, hogy megszállottan kereste a a róla szóló véleményeket. “Csak ültem egy autó hátsó ülésén visszatérőben a sajtókonferenciáról, és egyfolytában nyomtam a frissítés gombot a telefonomon. Soha nem igazán csináltam még olyant, amit az embereknek utálniuk kell, vagy igazán odalenni érte. “Teljesen más, mint az eddigi filmek, és ez volt az egyik oka, hogy benne akartam lenni. Amikor elolvas az ember egy forgatókönyvet és tetszik neki, a kérdés megfogalmazódik: Ezt tényleg megcsinálják? Ez az egész egy auóban történik, egy csomó szövegelés van benne a gazdaságról és sok moziban fogják játszani? De azt hiszem, ez fontos, és szeretnék sok ilyen filmet csinálni, hogy legyenek újra ilyen filmek a mozikban. Sok fura dolog történt ahhoz, hogy a mozikban csak olyan szuperhősökről szóló filmek legyenek, amiket 250 millió dollárba kerül megcsinálni. Ez a legnevetségesebb dolog.”

Természetesen Pattinson is kivette a részét ebben a nevetségességben. A mértékletes vérszívó Edward Cullen szerepének eljátszásával az öt részes Twilight sorozatban (aminek utolsó része novemberben lesz a mozikba) ő csinált a Summit Entertaintment számára 2,5 milliárd dollárt, és magából nemzetközi tini szex-bálványt. Eltávolodni ettől a szereptől nem lesz könnyű, és nem ez Pattinson első kísérlete a távolodásra.

Ott volt, hogy csak kettőt említsünk, az ez évben a mozikba került Bel Ami, ami az 1885-ben írt francia regényből készült, és ahogy Pattinson mondja ‘csak úgy jött és ment’ és a Vizet az Elefántnak (2011-ben), egy másik viszonylagosan alulértékelt könyvadaptáció, amiben Reese Whiterspoonnal játszott, és egy cikuszi állatorvost alakított. Egyik sem segített igazán neki abban, hogy színésznek tartsák. És most itt a Cosmopolis és a szerep, amiről Pattinson egyaránt tűnik izgatottnak és zavartnak.

“Ez olyan, amit eddig még soha nem csináltam, és nem is igazán értem” – mondja a 26 éves Pattinson, aki egy fogpiszkálót rág, részben, hogy távol tartsa magát a maradék sajtkockától és részben mert megpróbál leszokni a dohányzásról.

“Egyfolytában kérdezgettem Davidot, ‘Mi az, amit láttál bennem?’. És arra gondoltam, “Csak ne a finanszírozási  dolog legyen az.” Szünetet tart. “De szükséged van más emberek hírességére, mert az emberek könnyen ítélnek. Ha egyszer kialakult rólad egy vélemény, akkor kész is. Úgy teveztem, tíz évig tart, hogy mindez a távoli ködbe vesszen, úgyhogy abban az évben részt venni a Cannes-I Filmfesziválon, amikor az utolsó Twilight film a mozikba kerül, kimondottan furcsa.”

Úgy tűnik, Cannes sokat jelentett Pattinson számára. Amíg ő és barátnője, Kristen Stewart, akivel együtt játszik a Twilght filmekben, a paparazzik és a rajongók zaklatásának tárgyává váltak szinte egy este alatt, érződik, hogy még nem békélt meg hírességével. Ő egy kelletlen szívtipró, aki fekete sapkában, szürke ing alatt viselt fehér pólóban, fekete famerban és fekete sportcipőben van. Semmi nincs benne, ami elárulná, hogy szupersztár, kivéve élesen kirajzolt vonásait és a kívül levő testőröket. Még abból a magabiztosságból sincs sok benne, amit elvárunk azoktól, akik a világ legküzdelmesebb szakmájának csúcsára küzdötték mgukat.

“Mindenki szerette az Erőszakos múlt-at és a Gyilkos Ígéretek-et, de azok sokkal érthetőbbek, mint ez” – mondja Pattinson. “Ez idegesített, azt gondoltam, mindenki Viggo Mortensent akarja látni, ahogy embereket lő le, ez meg csak arról szól, hogy üldögélünk és beszélgetünk a pénzpiacról. De az első kritikák egész jók voltak, és ilyen élményben még nem volt részem egy filmmel sem. Ez a film kapta a legjobb kritikákat azok közül, amiket eddig csináltam. Legtöbbször nem olvasom el a kritikákat, a Twilighttal kapcsolatosokat különösen nem, mert az embereket teljesen elborítja a saját véleményük a film kulturális hatásával kapcsolaban. De erről, erről sokat olvastam és halálosan féltem.”

A Cosmopolis minden aktuális célzat nélkül a zeitgeist csapdájában találta magát ( Zeitgeist: egy társadalmi változást pártoló,  alulról szereveződő világméretű mozgalom. A Zeitgeist jelentése: „Korszellem”. A ford.) Ahogy a film forgatása éppen elkezdődött  úgy zajlott egy Occupy Movement is. (Wikipédiában olvasható róla egy szép összefoglaló.) A filmen Packer keresztül hajt New York-on egyik tiltakozástól a másikig, amelyeken a kapitalista társadalom ellen tiltakoznak. Az életben  Pattinson a hírcsatornákon a filmbeli jelenetek tükörképét láthatta.

És valahogyan az emlékeiben újabb vegyes színezetű dolgok tűntek fel. ”Emlékszem, amikor egy ilyen Occupy zajlott Los Angelesben” – mondja. “Ismertem egy csomó színészt, aki elment erre. Mindegyikük autóval ment, mert egyikük sem szereti a vonatokat, de egy megállóval a cél előtt leparkoltak, mert nem akarták, hogy meglássák az ingyen kapott Audijaikat, és felszálltak a vonatra. És én arra gondoltam ‘Mit csináltok? A többi ember dolgát szúrjátok el ezzel valószínűleg’. Úgy sejtem, ez egy fajta burok; mondani akarsz dolgokat, de álszent vagy. Én soha nem voltam még olyan helyzetben, hogy politikai dolgokról fejtsem ki a véleményem, nem igazán jött elő a téma. De hirtelen szembetalálod magad egy nagyfokú felelősséggel.”

Pattinson karrierje eddig még nem adott neki lehetőséget arra, hogy a saját korabeliek, vagy az idősebbek közül legyen széles rajongói tábora. És szintén érdekes választás volt Cronenberg részéről Pattinsont választani. A rendező legutóbbi filmje a Veszélyes vágy volt. Ebben Michael Fassbender fenekelte Keira Knightley-t, míg Viggo Mortensen analizálta minden mozdulatukat (természetesen az a Mortensen, aki a rendező kedvence). De szinte minden interjúból, mit Cronenberggel készítenek, az derül ki, hogy egy pillanatra sem bánta meg, hogy Pattinsont kihúzta a tini álmokból és egy összetett feladat elé állította. És amíg Pattinson elismeri, hogy a forgatókönyv megtanulása nem volt hőstett, érezni lehet, hogy abban reménykedik, Cronenberg rizikós vállalása megváltoztathatja a pályáját.

“Amikor megkaptam a szerepet” – mondja sapkáját igazgatva - “minden egyes cikk, ami megjelent, arról szólt, hogy ‘R-Pattz küzd az elismerésért’. Nem tudom, ki találta ki ezt az ‘R-Pattz’ – dolgot. Szeretném megfojtani őket. De ha egyszer megteszed azt a lépést, azután nem folytathatják úgy, hogy ‘R-Pattz folytatja a küzdelmet az elismerésért!’ Elő kell jönniük valami mással, szóval nekem egy kicsit könnyebb lesz. Én mindig pocsék vagyok a meghallgatásokon. A Twilight óta kettőn voltam. Egyik ez közül a mostani munkámhoz kapcsolódik, és nagyon nehéz volt. Két, nagyon, nagyon hosszú meghallgatás volt, amin mindenki részt vett. És utána nagyon boldog voltam, hogy megkaptam a szerepet. És én egyszerűen a Cosmopolis miatt gondoltam azt, hogy ‘Mehetsz és csinálhatod úgy, mint egy színész, inkább, mint hogy csak egy srác vagy a Twilightból, mert most hozzájutottál némi külföldi elismeréshez.”

Minden jó kritika ellenére a rosszak maradnak Robert Pattinsonnal. De ha a beszélgetésünk jelent valamit, akkor az az, hogy úgy tűnilk, kezdi elhagyni az ön-elfojtást, ami azzal együtt járt, hogy az arca volt egy megbélyegzett mozinak. Ha ez végül megtörténik, valószínűleg elkezdheti jól érezni magát a saját bőrében.

Vancouver Sun

Forrás

TORONTO – A híres kanadai rendező, David Cronenberg és az Alkonyat sztárja, Robert Pattinson aligha vádolható azzal, hogy a fennálló társadalmi rend ellen agitáló radikálisok lennének.

A kanadában június 8-án moziba kerülő új filmjükből, a Cosmopolisból viszont nem éppen ez derül ki.

A filmnek nemrég történt meg a nagyot szóló bemutatója a Cannes-i Filmfesztiválon, de a torontói Cronenberg és a Londonban felnőtt Pattinson örömmel hozták el a filmet abba a városba, ahol forgatták.

Mindennapi viseletben, hanyagul viselt ingben jelent meg a fiatalos rendező és a jóképű, baseball-sapkás főszereplő egy belvárosi szállodában Torontóban. Ők ketten jól el tudják adni a filmet, amelyik a modern kor hatalommal és mohósággal átitatott mániáit mutatja be.

Cronenberg szerint azonban a Cosmopolis kevésbé jó lehetőség egy szociológiai-politikai kirohanásra, sokkal inkább alkalmas egy újfajta történet bemutatására. És igen, a 69 éves rendező tisztában van azzal, hogy a film bemutatója időpontjában világszerte antikapitalista tüntetések történnek.

A film, amely Don DeLillo 2003-as regénye alapján készült, egy fiatal manhattani milliárdos, Eric Packer (Pattinson) egy bizarr napját mutatja be.

„Már három éve megírtam a forgatókönyvet”, mondta a rendező. Mégis, jól mulattatja a tény, hogy a Cosmopolis, és a jelenkor eseményei mennyire lefedik egymást.

„A könyv egész szerkezete gazdag társadalomkritikában és a társadalmi környezet bemutatásában” jegyezte meg Cronenberg, aki a témát átemelte a forgatókönyvbe is. „És, mint minden igazi művészi alkotásnak, ennek is többoldalú jelentése van, komplex, összetett, és több szinten is provokatív.”

Ehhez tartozik a leegyszerűsített, mégis felforgatott történet, amelyben a Pattinson által alakított nárcisztikus milliárdos keresztülautózik fehér, hosszított limuzinján a városon, csak, hogy levágassa a haját, miközben masszív pénzügyi portfóliója teljesen összeomlik.

Az út során találkozik emberekkel, számot vet életéről, mert az amerikai elnök látogatása miatt a New York-i közlekedés összeomlik, lépésben tudnak csak haladni, és a Wall Street elleni tüntetők is megtámadják a kocsit.

Ez volt eddig Pattinson számára a leginkább megterhelő szerep. Erre felkészült már, amikor jelentkezett.

„Nagyjából az összes jelenetben szereplek a filmben” mondta. „Riasztó volt kissé, amíg el nem kezdtük a forgatást.”

Cronenberg segített neki átlépni néhány nehezebb pillanaton, de a színész hamar rájött, hogy több erőfeszítésbe fog kerülni a szerep, mert szóról szóra a leírt párbeszédet kellett követnie.

„Meglehetősen tetszett, hogy mechanikusan meg kellett tanulnom az összes mondatot.” mondta Pattinson. „A forgatás minden éjszakájába nyúlóan ezeket tanultam.”

Nem szerencsés, hogy a Packer-szerep jelentős ellenpontja az álombéli vámpírnak, Edwardnak. Pattinson számára az Alkonyat-sorozattal való ötéves kapcsolat november 16-án véget ér, amikor bemutatják a Hajnalhasadás második részét.

Természetesen a Cosmopolis avantgárd hangneme és Packer cinikussága komoly előrelépést jelentenek a 26 éves színész számára.

Az egyik jelenetben a Pattinson-féle Packer az egyik tanácsadójával (Juliette Binoche) szexel a limuzinban, mintha az aktus is az üzlet része lenne. Rövid beszélgetései félénk feleségével (Sarah Gadon) a limón kívül pedig inkább tűnnek tárgyalásnak, mint társalgásnak.

Visszatérve a limóhoz, a dolgok csak még furcsábbá válnak, amikor a szexőrült Packert análisan megvizsgálja egy orvos, és aszimmetrikusnak találja a prosztatáját.

„Általában öt oldal után meg lehet mondani egy forgatókönyvről, hogy mi fog történni benne, itt azonban teljesen más volt a helyzet” mondta Pattinson. „Őrült dolog volt érezni a veszélyt, ami a Cosmopolis készítésével járt, de ez izgalommá vált, amint elkezdtük forgatni a filmet.”

A film csúcspontján Packer egy 22 perces verbális párbajra lép egy kirúgott alkalmazottal (Paul Giamatti), aki megfenyegette, hogy megöli. A párbeszéd-központú összecsapás azonban sokkal inkább való színpadra, mint egy filmbe.

Ez a legutóbbi Cronenberg-film visszatér a rendező filmekkel való bizarr bánásmódjához, főleg, ha szembeállítjuk a tavalyi Veszélyes vággyal.

A rendező szerint azonban minden filmje – a Shivers-től a Cosmopolisig – hordoz egy közös vonást.

„Mindig is érdeklődtem a nyelv iránt” mondta Cronenberg. „Egy film nyelvezete mindig kiemelt fontossággal bírt számomra. A kreatív gyökereim sokkal inkább az irodalomba nyúlnak vissza, mint a mozitörténetbe.”

Cronenberg és Pattinson is élvezettel dolgoztak azon, hogy a szavakra nagy jelentőséget helyező Cosmopolist összehozzák.

„Rájöttünk, hogy egyfajta gyónásként jelentek meg dolgok a filmben” mondta a rendező.

Pattinson hozzátette: „Amikor készült a film, tudtuk, hogy még soha, senki nem csinált ehhez hasonlót, és azt, hogy nem fog működni.”

A kettejük szakmai kapcsolata valamilyen formában tovább fog tartani. „Remélem, fogunk még együtt dolgozni” erősítette meg Cronenberg.

„Nincsenek még filmek, amelyek már megkapták volna a zöld lámpát, de nem akarunk megállni a Cosmopolissal. Nagyon jó volt együtt dolgozni, és Rob az egyik kedvenc színészemmé vált.”

Pattinson egy szégyenlős mosollyal nem tudta megállni, hogy ne biccentsen oda egyet Cronenbergnek, egy halk „Köszönöm”-öt mondva.

„Ez nagyszerű” mondta. „Egész idáig alig tekinthettem magamat színésznek.”

Now Toronto interjú David Cronenberggel és Robert Pattinsonnal

A cikk innen származik

Robert Pattinson nem számított rá, hogy ő lesz a Cosmopolis főszereplője. Sőt, nem is remélte, hogy egy olyan rendező, mint David Cronenberg egyáltalán számításba venné őt egy ekkora filmhez.

„Korábban sosem vettem igazán komolyan magamat, mint színészt” mondta, szinte félálomban a film Torontóban tartott gálabemutatója másnapján. „És akkor beválogatnak egy ilyen léptékű filmbe, ami eljut végül Cannes-ba, és nem is teljes csőd, még csak nem is döntöttem romokba David karrierjét.

Cronenberg szemei összeszűkülnek. „Meglátjuk” mondja a rendező. „Ez még a jövő zenéje.”

Pattinson már a kiégés határán járt az Alkonyat befejező, kétrészes epizódjának, a Hajnalhasadásnak a forgatásán. Komolyan gondolkodott, hogy egy időre visszavonul a színészettől.

„Pár évre komolyan gondoltam, hogy el kéne bújnom valahová” mondja Pattinson. „Csak kis szerepeket akartam vállalni. Az az idő lejárt már – főleg számomra – amikor bele kell tanulni a szakmába. Úgy értem, megfordult a fejemben, hogy be kellene állni egy vándortársulathoz, vagy ilyesmi – mindenki felvenné telefonnal, mégis, nagyjából ugyanaz, mint ami a filmekben történik. Ki akartam próbálni, hogy milyen mellékszerepeket játszani olyan filmekben, amelyekről azt gondoltam, hogy tanulhatok belőlük. Aztán jött ez.”

„Ez” Eric Packer szerepe volt, a milliárdos pénzügyi mágusé, akinek szakmai és személyes bukása egy hosszú, Manhattanen keresztülvezető autózás során teljesedik be. Cronenberg Don DeLillo azonos című, allegorikus regényét vitte mozira. A módszer, ahogy Cronenberg rendezte a filmet – időrendi sorban vette fel a jeleneteket, gyakran bezárta Pattinsont és a többi szereplőt egy limuzinba, és a távolból adott utasításokat, kreatív felismerések sorozatát hozta meg Pattinson számára.

„Az öntudatossággal kapcsolatban nagyon sok problémától megszabadított” mondta. „Volt egy film, ahol sok jelenet víz alatt játszódott” (Ez a Harry Potter és a Tűz Serlege lesz, ahol a színész az elátkozott aranyifjút, Cedric Diggoryt alakította.) „és egy kicsit itt is hasonlóan éreztem magam. Úgy érzed, hogy nagyon keveset kell bizonyítanod, ha ilyen kis térben vagy. Nagyon kevés jut be a külvilágból, ez ilyen egyszerű.”

Cronenberg annyira élvezte, hogy Pattinsont Packer ritmusához igazította, hogy szívesen megismételné ezt az élményt úgy, hogy egy másik állandó színészével játszatná Pattinsont.

„Találkozom néha olyan emberekkel, akikkel olyan jó együtt dolgozni, hogy úgy érzem, nagyon szívesen megismételném ezt” mondta Cronenberg. „Így éreztem Robbal kapcsolatban, és persze így éreztem annak idején Viggóval [Mortensen] is. Aztán elkezdtem gondolkodni, 'Wow, Rob és Viggo ugyanabban a filmben, az nagyszerű lenne!', mert tudom, hogy elboldogulnának egymással, de kreatívak is lennének a vásznon, fantasztikus lenne. Most azonban nincs futó projektem, pontosan, de attól még vannak lehetőségek. Most csak beszélgetünk róla. Lehet, hogy soha nem lesz ilyen, mert nagyon nehéz manapság bármit elkészíteni, főleg valami érdekeset. Most éppen itt tartok, olyan filmeket készítek, amelyeket nehéz elkészíteni.”

Minden nehézség ellenére, ők ketten tényleg tervezik a közös munkát.

„Úgy érzem, a végzet még összehoz minket” mondja Cronenberg.

„Nyitok egy PayPal-számlát” nevet fel Pattinson.

„Igen, így van” mondja Cronenberg. „Adományokat gyűjtünk. Kérem, akinek van kéznél valamennyi pénze, csak tegye le oda az asztalra.”

Nem csak Cosmopolis kritika

Cosmopolis 

Előre bocsátom, nem vagyok kritikus. Egyszerű mozilátogató vagyok, vagy ha még pontosabb akarok lenni, az sem nagyon. Sőt. Őszintén megmondom, az életben nem lennék kritikus. Soha nem jutnék el odáig, hogy szakmai véleményt merjek mondani bármelyik filmről is. Ugyanis eltelne az időm azzal, hogy előre készülnék a kritizálandó műből, rendezőből, színészből. Elolvasnám az alapműként szolgáló könyvet, megnézném a rendező és a főbb színészek minden hozzáférhető munkáját. Ha alapműként nem lenne könyv, akkor a témához hasonló történeteket keresném elő. És még akkor sem biztos,  hogy tudnék olyan öntelt lenni, hogy a véleményemet minden vélemény felettiként fogalmaznám meg. Sőt. Az általam megfogalmazott vélemény csak egy, szerény, nem teljes körű és nem mindenható vélemény.

Ennek a szösszenetnek a megírására az késztetett, hogy volt szerencsém kivételezett helyzetben levő, az egyik nagy telefontársaság által üzemeltetett híroldal kritikusának fogalmazványát olvasni egy filmről, amely a 2012. évi Cannes-i Filmfesztiválon részt vett, és amely az MTV Brawl szavazáson a  nézők által leginkább várt filmek között az első helyre került.

David Cronenberg Cosmopolisáról,

... és a véleménye felháborított, voltam képes hozzászólást is írni, majd ezen hozzászólás alapján rendreutasított egy másik hozzászóló, hogy ne személyeskedjek. Csak azért, mert úgy gondoltam, hogy a kritikusok dolga mindazon tevékenységek elvégzése, amit az első bekezdésben felsoroltam, s elvártam. A kritikától.

Aztán nem azt kaptam. [Miért is vártál többet? - a korr.]

Ezek után úgy érzem, meg kell fogalmaznom, hogy nekem mi a véleményem, én hogyan láttam, és úgy egyáltalán, közel két éves várakozás után hogyan is hatott rám a film.

A történet ráadásul nem is két, hanem három évvel ezelőtt kezdődött, amikor kolléganőm a kezembe nyomott egy dvd-t, jelesül a Twilight-ot. Azzal, hogy nézzem meg, aranyos szerelmes történet, a két főszereplő meg fiatalka. Addigra már hallottam a filmről, bár jót nem. A férfi főszereplőről már több jót is sőt az ízlésemhez képest túl sok jót. Hogy szép, hogy aranyos, hogy húúúú. Megnéztem a filmet, a vámpíros történet nem vámpíros volt, nekem két film keveredett hatására emlékeimben, a Rómeó és Júlia, és valamiért a Love Story. A főszereplő meg érdekes, érdekes, de mi ez a fene nagy rajongás érte? És nekiláttam a netes adatbázisok felkutatásának, amelyekben Colin Firth kapcsán már egész jól eligazodtam, bár azelőtt fél évvel azt kérdeztem, hogy mi a bánatot lehet annyit lógni a neten. Lehet. [Ugye, hogy ugye? - a korr.]

Kerestem a főszereplő régebbi filmjeit – ez nem volt egyszerű munka, a hozzáférhetőségüket tekintve. [Még jó, hogy már nem vagyunk COCOM-listán. - a korr.] Megnéztem a filmeket. Elolvastam a kritikákat. Megnéztem – és most már nevezzük nevén a fiatalembert – Robert Pattinsonnal egy csomó interjút. [A sikítósok nem érnek, de szerencsére van nem-sikítós is. - a korr.] És meggyőzött a fiatal színész arról, hogy:

-         jóképű

-         szerény

-         esze is van

-         van egyfajta fanyar humora

és nem utolsó sorban nem érdektelen színész.

Nekem egyébként a filmek közül a How to be tetszett akkor a legjobban témája és  Robert alakítása miatt. Minél több filmjét láttam (Little Ashes, Haunted Airman, a Vanity Fair kivágott jelenete, és családom ellenkezése ellenére a Harry Potter is betette lábát  házunkba két rész erejéig), annál inkább úgy ítéltem meg, hogy van ebben a fiúban valami, ami különlegessé teszi. Akkoriban forgatták a Remember Me című filmjét, azt már direkt vártam. Majd jött a WFE, és legutoljára a most terítéken lévő Cosmopolis. Amelynek eredetileg nem ő lett volna a főszereplője.

Mivel alapból igényem volt az eddigiekben felsorolt filmekkel kapcsolatos könyvek elolvasására is, hát elkezdtem keresgélni Don DeLillo Cosmopolisát is. Először itthoni könyváruházakban. Majd antikváriumokban. Megkockáztattam a könyvtárat is, bár akkor már tudtam, magyarul nem fogok hozzájutni a könyvhöz. Angolul végül sikerült hozzájutnom. Elkezdtem olvasni. És feladtam. Az én angol tudásom nem tart ott, hogy minden részletében megértsem a könyvet. Megkértem a fiamat, fordítsa le. Neki sikerült egy év alatt a végére érnie a fordításnak. Mivel nem csak az angol tudása, hanem a magyar tudása és az üzleti-gazdasági tudása is kellően átlag feletti, nem tartom túlzásnak, hogy szerintem élvezhető, érthető fordítást hozott össze. És itt buktam majdnem meg megint. Mert még magyarul sem egyszerű olvasmány a könyv. Nem csoda, hogy amikor íródott, nem aratott átütő sikert. Kell hozzá politikai, gazdaságpolitikai és a fene megeszi, matematikai, számítástechnikai ismeret is. Valljuk be, nem sokan rendelkeznek szép világunkban ezzel a széleskörű tudással. Azok körében viszont, akik mindezzel rendelkeznek, siker volt a könyv.

A 2003-ban íródott regényben valahogy, valamiképpen meglátták azt, hogy az akkori, és láss csodát, a mai folyamatokat is gyönyörűen modellezi. Volt egy bátor portugál producer, aki fantáziát látott a megfilmesítésben. Megtalálta  a világon azt az egyetlen rendezőt szerintem, aki elég extravagáns ahhoz, hogy fantáziát lásson a megfilmesítésben. Sőt. Maga írta meg hozzá a forgatókönyvet. Bevallása szerint hat nap alatt. (Vajh ez a szám tudatos, vagy tudat alatti Cronenbergnél? Tényleg igaz, hogy 6 nap? Mit csinált a hetediken a filmek - mije is?)

Én ennek a rendezőnek ezelőtt egy hónappal mondhatjuk, hogy csak két filmjét ismertem, bár  atöbbiről hallottam. A Naked Lunch-ot és a Légy című alkotást láttam már. Egyik sem a rossz filmek közé tartozik, bár a Naked Lunchra nehéz megfelelő jelzőt találni, talán a fura megteszi. 

Visszatérve a Cosmopolisra.

Sokan támadták Cronenberget, amikor az eredetileg kiszemelt Colin Farrell helyett Robert Pattinsont kérte fel Eric Packer szerepére. Merthogy faarcú, fahangú, tehetségtelen a világ férfi kritikusai szerint és a női kritikusok egy része szerint. A világ másik fele szerint meg tehetséges, nem csupán jóképű, hanem kimondottan szép is, a hangja meg órákon keresztül hallgathatóan bársonyos.

Emiatt aztán az ítésztársadalom elkezdett arról elmélkedni, hogy akkor majd most kiderül, tud-e színészkedni a fiatalember. Mert ugye azt nem mondhatták, hogy Cronenberg esze elment, hogy ezt a gyereket választotta. És láss csodát, a pénzt is sikerült összeszedni a filmre, amit bizony Colin Farrel nem hozott meg. Akkor most hogy is állunk? Robert Pattinson nem jó színész, de pénzt adunk, hogy megint láthassuk, hogy mennyire nem jó. Kissé meghasonlott dolog ez. Én csak kérdezném, Robert nyomán szabadon: mégis mit gondolnak a tisztelt kritikusok, mi a bánatot csinált az agyon ócsárolt Twilight filmekben? Nemigen kenyérért ment le a boltba. Hanem eljátszotta annak az Edward Cullennek a szerepét, akit bizony minden férfi utálni fog a világ végéig, mert a nők ilyen férfit szeretnének magukénak tudni. Kedves, művelt, udvarias, szíve hölgyének mindent megad, és édes istenem, egy kicsit korlátozza az embert, de észérvekkel meg lehet győzni mindennek az ellenkezőjéről. Szóval szegény Robert Pattinson holmi férfisovinizmus miatt szenved. Ha meg a női földbedönglőkről is meg akarunk emlékezni, hát igen. Bevallom, nem vagyok egy nagy feminista. Akik ki nem állhatják Edwardot, azok szerintem lelkük mélyén vagy nyíltan azok. Nos, ne szeressék a karaktert, de mi lenne, ha elvonatkoztatnának a szereptől és meglátnák, hogy brilliánsan megformált karaktert kaptunk egy 21-22 éves fiatalembertől.

És már megint nem a Cosmopolisról beszéltem, térjünk vissza a filmre immár másodszor.

Szóval, felkészültem. Elolvastam a könyvet, megnéztem három hét alatt  Cronenbergtől egy csomó filmet (Ms Butterfly, Naked Lunch, eXistenZ, Videodrome, Scanners, Eastern Promises, History of Violence, Dangerous Method, Spider,  a Légyről azért nem szólok most, mert időtlen időkkel ezelőtt láttam). Majd beültem a filmre.

Azokkal a véleményekkel értek egyet, akik azt írják, mondják, hogy nagyot alkotott Cronenberg. És az egész szereplőgárda. Mert lehet, hogy Pattinson a főszereplő, de a többi szereplő is fontos. Nem egy főszereplős film, hanem sok.

Igen, nem a cselekményen van a hangsúly. Nem akciófilm. Gondolkodós film. Igaz, sokakat félrevezethetett a két hivatalos trailer. De könyörgöm, nem volt titok, milyen könyv szolgál a film alapjául. Lehetett utánanézni, olvasni, idő volt rá. A film mondanivalója bizony monológokon keresztül [Sőt, azon ritka példányok egyikével állunk szemközt, ahol az egyes szavaknak és jelentésüknek is van szerepe. A forgatókönyv szinte egy az egyben a könyvbéli párbeszédekből lett összevágva, így folyamatosan figyelni is kell rá. Megéri. - a korr.] és minimális cselekményen keresztül fogalmazódik meg. De ott van, keményen ott van a filmben. Aki nem találta meg, nem figyelt oda. Fáradt volt? Kötelességből nézte? Nem is érdekelte? A kőgazdag spekuláns tanácsadója fogalmazta meg... és Marx magából kiforgatott idézete. [Még szerencse, hogy nem a Tőkéből idéztek. :) - a korr.]

A filmről nem fogom leírni a nyilvánvaló dolgokat. Csak néhány meglátásomat.

Szenzációs volt, ahogy a film elején a mindent uralni látszó Eric Packer körül forog a világ, ahogy mindenki elé járul. Ekkor még úgy tűnik, minden rendben van. Eric ül a főnöki székben, az alattvalók elé járulnak, ő ítélkezik.

Egy apró villanás után a rendezett világ kezd szétesni. Szerintem fontos, de nem mindenkinek lesz nyilvánvaló egy nézés után, hogy a világ szétesése azután kezdődik, hogy Eric meglátja az autó ablakából Bennót egy bankautomatánál. Addig csak utalásokat hallunk a lehetséges kellemetlen eseményekről, ezután láthatjuk is azokat, de azok egyelőre kint maradnak, az autón kívül. Ekkor viszont Eric kikerül a főnöki székből, hol az egyik ülésen láthatjuk, hol a két hetes feleségével reggelizik, ebédel, vacsorázik, közben a művészeti tanácsadójával és egyik testőrével is szeretkezik(mielőtt bárki gondolata félre irányba menne, a testőr nőből van. De milyenből!). Egyik étkezése során közvetlen kapcsolatba is kerül az anarchistákkal, de még uralja a helyzetet. [Szerintem a helyzetet már nem ő uralja – a pozíciójából eredő lendület miatt viszont még védelmet élvez. Egy milliárdosról, ha rövid idő alatt sokat bukik, nehezebb elhinni, hogy bukott, ellenben velünk, átlagnéppel. - a korr.]  Majd megállapítják, hogy aszimmetrikus a prosztatája. Ezután a problémás tér bekerül az autó belsejébe is, amikor a rapper haláláról személyesen értesítik. Az életében még fix pontnak számító testőrét szinte gyermeki kíváncsiságtól vezérelve puff, torkon lövi, amivel végleg kiirtja a rendet maga mellől. [Miután tudatosan lerázta magáról a másik két testőrt is. Kár, hogy nem mutatják a kábítószer révületébe esett Dankót. - a korr.] Ezt követően aszimmetrikusra vágja a haját gyerekkori fodrásza, mert főhősünk ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy kiugorjon a fodrászszékből, mielőtt végezne az idős mester. [Szerintem a film egyik fordulópontja, amikor egymás mellett elbeszél a fodrász és a sofőr. - a korr.] Meglátjuk, hogy a sofőrjének a szeme is aszimmetrikus. Eric elszántan masírozik a végzete felé, miután a jüan elleni spekuláció során elveszíti vagyonát, módszeresen rombolja az őt körülvevő világot, úgy, hogy ötletszerűen cselekszik, mivel az eltervezett dolgokban csalódott.

És eljön az utolsó húsz perc, ami feszült, de mégis ritmusos, figyelni kell, illetve nem, nem kell, mert ott tartják az ember figyelmét a beszélgető partnerek, hogy mi is lesz a következő pillanatban. Ki lő le kit, mikor? És addig mit mond? Mivel magyarázza meg azt, amit tesz? Mert mindkét végső szereplő, áldozat és merénylő, próbálja megérteni a másikat és saját magát. Számomra nem volt unalmas a jelenet. A filmet kétszer néztem meg, és egyik alkalommal sem unatkoztam. Másodjára hiába tudtam, hogy mi fog történni, pontosan ugyanúgy izgultam, nem, nem  izgultam, pont olyan feszültem figyeltem, hogy mi fog történni vajon, mint előszörre. Másodszor is pont ugyanúgy megdöbbentem, mint először, amikor lelőtte a testőrét, és az feszített, vajon le fogja-e lőni a fodrászt vagy életben hagyja (nekem a fodrászüzlet jutott eszembe az Eastern Promises-ből). A folyamat, ahogy Eric élete szétesik, egyértelműen látszik Eric külsőjén is. A perfekt, nett, skatulyából kihúzott úriember a nap végére nadrágból kilógó, mocskos ingben masírozik be a lepusztult, elhagyott házba, ahol élete véget ér. Vagy nem? Mert a film nem mondja ki egyértelműen, ami a könyvből kiderül. Mivel is viccelt Cronenberg? Nem mondta meg nyíltan, mert „sorozatot akarok belőle készíteni” J.

A filmben szerintem mindenki nagyot alakított. Sokan mondták, hogy Pattinson azért jó a szerepre, mert kellően robotikus arcú. Frászt. Megfelelően hozza a közömbös, mindennel rendelkező, gazdag yuppie-t, akit a világ abszolút nem érdekel. És a film végére ez is megváltozik. Egyre inkább emberré válik a pénzmanipulátor, egyre inkább megérinti az, amivel egész életében játszott. Az emberi sors. És ezt színészetnek hívják. Nem csak Pattinson volt jó. Mindenki. Sarah Gadon fantasztikusan hozta a merev, hideg, gazdag örökösnőt, és mindenki más is a saját szerepét. [Én Gadon karakterében nem a hidegséget láttam, hanem inkább az elhanyagolt, unatkozó, művészet felé forduló, de méltó szellemi társra nem találó nőt láttam. Mert az ember pénzt keres, ő meg közben csinálhatna, amit akar. Ezért aztán jó dolgában nem csinál semmit. - a korr.] Nekem mondjuk a biztonsági főnök-prosztata vizsgálat jelenetből hiányzott a híres „meg akarlak baszni azzal az üveggel” [Napszemüvegben! :) - a korr.] mondat. Vajon miért hagyták ki? Ki volt szégyenlős?

Semmi más nem hiányzott. Természetes, hogy minden könyvfeldolgozás változtatás az eredeti történeten. Itt a hiányzó részek miatt nem sérült maga a történet, sem a mondanivaló.

Kísértet járja be a világot. A kapitalizmus kísértete.

A kapitalizmus lényege, hogy lerombolja a meglévő világot, aminek romjain felépti az újat.

Na. Hát ezt éljük most át.

A filmnek viszont 5/5-öt adok. És azzal a spanyol kritikussal értek egyet, aki szerint akár az Arany Pálmát is megérdemelte volna.

A korrektor Andris fiam volt,a kinek a könyv fordítását is köszönhetjük. Ígérte, hogy ő is ír egy szösszenetet a filmről. Kivárjuk.

Őrült csinos fiúk, második rész: Robert Pattinson a Cosmopolisban

Az Alkonyat sztárja egy halálba hajtó ifjú milliárdost játszik David Cronenberg romlott kicsapongásokról szóló tompa kritikájában

Richard Corliss, Time Entertainment

Zac Efron és Robert Pattinson úgy futottak be, mint csinos fiúsztárok huszon- és tizenéves lányoknak szóló franchise-filmekben: Efron a táncos bálkirály a Disney Channel High School Musical-sorozatában, míg Pattinson Edward, az érzékeny vámpír az Alkonyat-sorozatban. Most mindketten azon munkálkodnak, hogy hitelessé, komoly színésszé tegyék magukat és Cannes-ba jöttek két, komoly versenyben lévő melodrámával. Kritikáink következnek.

„Meg kell halnod” mondja a feltüzelt kisember, miközben fegyvert tart a 28 éves pénzpiaci manipulátorra és milliárdosra, Eric Packerre, „azért, ahogy gondolkodsz és viselkedsz. A lakásodért, és azért, amit kifizettél érte. A napi orvosi vizsgálatokért. Ezért már önmagában. Orvosi vizsgálatok naponta. Azért, amennyid volt és azért, amennyit elvesztettél, egyszerre. Nem kevesebbet az elvesztésért, mint a létrehozásáért. A limuzinért, ami a bangladesi emberek elől szívja el a levegőt. Már csak ezért is.”

Olyan, mintha valami tüntető hagymázas álmait mondanák az Occupy Wall Street keretében élő kommunából, 2011-12-ből. Holott ez bizonyos Benno Levin precíz elemzése, Packer kiszolgált ex-alkalmazottjáé, Don DeLillo Cosmopolis című regényében, amelyet 2003-ban adtak ki. A jogos düh, amely végigsöpört az elfoglalók mozgalmán és amerikaiak millióin a gazdasági polarizáció elmúlt három éve során, már régen ott habzott Benno vérében. (A történet 2000 áprilisában játszódik, amikor a tech-lufi kipukkadt.)

Tehát DeLillo kapitalista kilengéseket boncoló próféciájának a filmes feldolgozásának – amelyet David Cronenberg, a kanadai mindenhez értő mester adaptált és rendezett – legalább akkora fullánkkal kellene rendelkeznie, mint egy Goldman Sachs okoskáról szóló hírnek, aki kétmilliárd dollárt vesztett egy rossz fogadáson. Vagy legalább azt a dühös fájdalmat váltaná ki, mint egy Paul Krugman-darab, mint a mai „Egók és immoralitás”, a Wall Street egyszázalékosairól.

Ehelyett ez a lapos, klausztrofób dráma nem bizonyít semmit, csak a Cannes-i Filmfesztivál legújabb trükkjének ürességét, amellyel világraszóló publicitást akar elérni: a 12 napos program néhány kiemelt helyén olyan B+ rendezők kapnak lehetőséget, akik közepestől a szörnyűig terjedő filmekben fiatal színészeket szerepeltetnek. Szerdán ott volna az Úton az Alkonyatból ismert Kristen Stewarttal, tegnap a Paperboy a High School Musical örök végzősével, Zac Efronnal. És most itt van Robert Pattinson, Stewart mellett a másik név az Alkonyatból (ráadásul a pasija), aki a vámpírfogakat egy plutokrata vicsorára cserélte.

Ezek közül egyik sem érdemes egy komoly filmfesztiválhoz. Csak azért vannak itt, mert szórakoztató hírforrást jelentenek a 20-as éveikben járó hírességek a Grand Palais vörös szőnyegein. A bent vetített filmek kevésbé fontosak, mint a paparazzók fotói, amelyeket az egész világon egyből megnézhetnek. Garantáljuk, hogy sokkal kevesebb kép készült a 80-as éveikben járó Jean-Louis Trintignantról és Emmanuelle Riváról, amikor Michael Haneke Amour című filmjének a világbemutatójára léptek be, mint az Arany Pálma favoritjai, amely vasárnap este dől el. Hallani lehet egy bulvárújság szerkesztőjét, amint mondja: „Ezek öregek, ráncosak, és egyáltalán, kik ők? Szerezz egy képet valami fiatalról, szépről és híresről: a sármos vámpírgyerekről az Alkonyatból.”

Cronenberg számított rá, hogy az újságírók nem Pattinson Ericjére fognak figyelni, hanem Edwardra, és bejelentette egy sajtótájékoztatón, hogy „könnyű azt mondani, hogy ez a film egy Wall Street-i vámpírról vagy vérfarkasról szól, vagy a vérszívó kapitalizmusról – mert nem.” (Egyik kritikában sem olvastam egyetlen vámpíros viccet sem.) Miután nem kell legnépszerűbb szerepéről beszélnie, még így is eléggé ideges maradt a színész, legalábbis ez látszott a tévés interjúkban, ahol gyakran olyan meanderező monológokba mélyedt, mint Benno Levin egy röhögőgörcs előtt.

„Lehet, hogy egyszerűen depresszív vagyok”, mondta Pattinson, „de úgy érzem, néha a világnak szüksége van egy nagymosásra.” Leállt, hogy kritizálja magát az összefüggéstelenségéért: „a színészeknek nem kell intelligensnek lenniük. Úgy érzem, hülyét csinálok magamból. Miért nem tudok válaszolni a kérdésre?” Ez volt a legfurcsább előadás a Cannes-i sajtótájékoztatók történetében, mióta Lars von Trier magában beszélve azt mondta: „Oké, akkor náci vagyok.”, és ezért persona non gratává nyilvánították a tavalyi fesztiválon. Pattinson viszont nem volt ennyire vicces.

Cronenberg felé a folyamatos kérdés az lenne, hogy „Miért a Cosmopolis?” Egy gazdag ember története, aki egész napján keresztül utazik át Manhattanen csak azért, hogy levágassa a haját, és közben a nézőt végig az üléshez szíjazza Packerrel szemben a limó hátsó ülésén. Motorizált trónján ülve a király udvarának számos látogatóját fogadja: a pénzügyi tanácsadóját (Samantha Morton), a műkincs-kereskedőjét (Juliette Binoche) és néhány jó szakemberét, mialatt a forgalom lépésben halad egy elnöki látogatás és egy pro-Occupy tüntetés miatt. A sofőr (Kevin Durand) arra is figyelmeztette, hogy valaki le akarja lőni. Ez lenne Benno.

Cronenberg a korai virágzásában a hetvenes években olyan rémálomszerű filmeket alkotott és rendezett, amelyekben átlagembereket fertőzött meg olyan rosszakaratú, láthatatlan és hatékony vírus, mint akár az influenza. A Parazitákban ez egy apró, piszkos kis bogár volt, amely szájon át terjedt szex közben. A Veszettben egy vérszívó szerv, amely a hordozója hónalja alól támadt. A Porontyokban és az Agyfürkészőkben maga az elme volt, amely feldarabolta a családot és pszichikus apokalipszist idézett elő. A remekművében, az ötvenes évekbeli horrorfilm 1986-os újrafeldolgozásában, a Légyben Jeff Goldblumot választotta főszereplő tudósnak, akit egyszerre nyűgözött le és taszított saját átalakulása egy óriási, undorító rovarrá. Áthatóan, alaposan, édesbúsan a Légy tette Cronenberget a mozi első számú poétájává, ha érzelmi és testi degenerációkról volt szó.

Azóta, leszámítva a mókás Meztelen ebédet, William S. Burroughs könyvének feldolgozását és a skizoid Pókot, amelyekben hallucinációkon volt a hangsúly, a Cronenberg-féle étlap csökkentette a megdöbbentő elemek részarányát. Már inkább más emberek történeteinek a rendezője (nincs saját történetből filmje az 1999-es ExistenZ óta), és inkább beteg dolgokra koncentrál (Erőszakos múlt, Gyilkos ígéretek) vagy buja neurózisra (Veszélyes vágy).

Ezek közül bármelyiket elfogadnám a Cosmopolis levegőtlensége helyett. Kétségkívül kínzó volt forgatni egy filmet egy olyan díszletben, amely nem nagyobb, mint egy törpének való börtöncella, ezen kívül is Cronenberget tovább bénította Eric Packer alakja, aki akár az Amerikai Pszichó pénzéhes fiatal menedzsere is lehetne Bret Easton Ellis könyvéből. A különbség, hogy a Pszichó Patrick Batemanje meggyilkolt és megcsonkított embereket (vagy legalábbis elképzelte). Packer csak várja, hogy a világ elé menjen, vagy az ő világa véget érjen.

Hannah Arendt a nácizmust a „gonosz banalitásának” nevezte; Packer nyilván a legnagyobb hatalom lágyságát fejezi ki. Korrupt, de passzív, nem tanúsítja a Wall Street alakjainak az energiáját. Lehet, hogy örül a Benno (Paul Giamatti) által ígért halálnak – egy 22 perces zárójelenetben, amely az elején idézett beszédet tartalmazza, de nincs sem ereje, sem fenyegetése. Pattinson sem segít. Modulálatlan alakítása nem sok ötletet ad aziránt, hogy ő most egy felnövő ember, vagy épp egy hervadó. Csak egy jóképű manöken, akit ölni öltöztettek, de nem kellett volna megszületnie sem. És bár Pattinsonnak jár a pont, hogy Cronenberggel akart dolgozni (miután Colin Farrell kiesett), mégsem tud felülemelkedni a szépfiús képen, de nem is oltja bele Packerbe azt a földöntúli sármot, amelyet a névjegyét jelentő szerepben hozott. Az ember kíváncsivá válik, mit szólnak az Alkonyat rajongói a Cosmopolishoz. Igazából nem fogják megnézni. A híre megelőzi a filmet.

Ahelyett, hogy a limó mellett rohannék, ahogy Packer bábui képletesen teszik, én inkább fogolynak éreztem magam, aki szomorúan vette tudomásul, hogy a hátsó ajtó zárját nyitó gombot a sofőr kezeli. Mr. Packer, maga az életét kockáztatja egy hajvágásért, amelyért John Edwards-szintű árat kell fizetnie. Én levágatom a Barber College-ban hat dollárért. Csak kérem, engedjen ki!

Robert Pattinson és David Cronenberg összeállnak egy ijesztő 'vígjátékra' a kapitalizmusról és az autószerelésről

Eredeti cikk

James Rocchi, The Hitlist

Ha a paranoiának lenne koszorús költője, akkor egyértelműen a Cosmopolis mögötti mindkettő szerző érdemes lenne a címre. Don DeLillo könyve alapján készült a film – az író regényei a „White Noise”, a „Libra”, a „Mao II” és a többi már felfedezték az évszázad amerikáját a nukleáris rettegéstől a bérgyilkosságon át a szektákig – amely egy nap alatt bontakozik ki, ahogy az ifjú befektetési szakember (Robert Pattinson) átutazik egész Manhattanen egy hajvágásért egy limuzinban, közben pedig a forgalomban és a saját döntéseiben is megreked. DeLillo prózája megnehezít minden feldolgozást – megnehezíti a könnyű olvasást is – és a rendező, aki felvette a kesztyűt, együttműködik DeLillo szavaival és szimbolizmusával és kérdéseivel és összeesküvéseivel nem más, mint David Cronenberg, a Videodrome, a Légy és a Meztelen ebéd rendezője.

Ez nem az első alkalom, hogy DeLillo-könyvből filmet készítenek és nem az első alkalom, hogy Cronenberg megbirkózott egy látszólag megfilmesíthetetlen könyvvel. Van egy kielégítő összhang a kettőjük témáiban, nézőpontjaiban és módszertanában afelől, ahogy Eric elvakultan közeledik kedvenc borbélya felé és afelől, ahogy a világ pénzpiacai omladoznak, mialatt Packer spekulációja az emelkedő kínai jüan ellen épp elsöpri a saját vagyonát és a cégét.

Eric aggódik, hogy valamiféle titkos összeesküvés áldozata: és ahogy a mondás tartja, csak azért, mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem akarnak elkapni, ugyanakkor csak azért, mert paranoiás vagy, azt sem jelenti, hogy el akarnak kapni. Amikor Torval, a sofőr (akit a keserű és vicces Kevin Durand játszik, felismerhető a Lostból és remek munkát végez) megkérdezi Ericet, hogy tényleg akarja-e az utat, akkor a DeLillo-féle adok-kapok dialógus elkezdődik, ahogy azt Cronenberg elképzelte: „A forgalom egy rémálom lesz, az elnök a városba látogat.” Eric megzavarodik: „Minek az elnöke?” Torval pislog egyet: „Az Egyesült Államoké.” Ericet nem nyűgözi le és nem ijeszti el, hogy a titkosszolgálat eltorlaszolja Manhattan utcáit a biztonság nevében: „Még van valaki, aki le akar lőni egy elnököt?”

A párbeszédek gyorstüzelésűek, annyira, hogy valóságos lyukakat ütnek. És ahogy Eric átautózik a városon a különös kocsijával – mialatt a világ tárgyalások, szexuális kalandok és még orvosi vizitek képében is megjelenik a limó hátuljában – rájövünk, hogy ő a modern kapitalizmus kivonatos összegzése. A titánok, akik a világot felépítik, apró, törékeny emberek. És épp eléggé érdekes, hogy amikor egy sötét tekintetű cápát keres valaki, aki remeg a megérdemeletlen hírnév miatt, akkor Pattinson különösen jó választás.

A film jobban néz ki, mint Cronenberg legutóbbi próbálkozásai – tiszta, de nem művi, még akkor sem, ha Cronenberg kényelmesebben mozog a rendezői székben, mint a valódi világban és még úgy sem, hogy a limuzinból a külső világot megjelenítő képek olyan sterilen laposak, mint az autós jelenet az Észak-északnyugatban. Ahogy Eric beszél az információs biztonsági főnökével (a bedrótozott Jay Baruchellel) és a feleségével (a gyönyörű, üres képű Sarah Gadonnal) és mindenki mással, a dialógusok lefedik a rémisztőt és az egyértelműt, a tompát és a banálist, a semmit és a mindent és vissza. (Mindig eszembe jutott Lawrence Harvey és Janet Leigh beszélgetése a Mandzsúriai jelöltben, akiknek az első párbeszéde egyszerre jelentéktelen és elképesztően fontos: itt minden beszélgetés ilyen.) Ahogy a Videodrome tekintett a televíziózásra, a Cosmopolis úgy tekint a kapitalizmusra, a nagy cégek összetett látomások csupán, holott azok ritkán összetettek, viszont eléggé létezőek. Eric belehajt egy tüntetésbe, amely az Occupy Wall Streetet idézi, miközben a világ pénzpiacai éppen összeomlanak, holott az egész könyvet 2003-ban mutatták be: ez azt jelenti, hogy vagy Don DeLillo nagyon okos, vagy mi vagyunk nagyon buták.

Más szereplők is remekül állnak helyt Don DeLillo ötleteinek megjelenítésében és Cronenberg közvetett párbeszédeiben – Juliette Binoche és Samantha Morton, Mathieu Almaric és Paul Giamatti – és a zene, amelyet a Metric szolgáltat, épp a megfelelő csúcsos, nyugtalan érzést hozza, amilyet egy olyan ember érez, akit a saját őrülete hajt keresztül a városon az önpusztítás felé. A film cinizmusa egyszerre remek és megérdemelt: egy helyen Eric megjegyzi: „senki nem utálja a gazdagokat... mindenki arra gondol, hogy tíz másodperc választja el a gazdagságtól.” Jeges, ropogós és kristályszerűen éles szatíra a pénzbolond világról. A Cosmopolis egy limuzinos útra visz, a modern társadalom összeomlásába. Nem mi vezetünk, de nyugodtan utazhatunk, mert a végén ki kell szállni és ki kell fizetni az árát.

4/5