The Hollywood Reporter 2014.06

2012 április 21-én Robert Pattinson becsusszant a bérelt Toyota Camry kormánya mögé és elautózott az otthonától 10 percre lévő LA-i Los Feliz-be Koreatown-ban. A színész ideges volt; épp egy olyan szerep meghallgatására igyekezett, amit nagyon szeretett volna megkapni, és a meghallgatások nem az erősségei. „Utálok meghallgatásra járni,” mondja. „Egyszerűen nem tudom megcsinálni. Nagyon idegessé válok, bénítóan idegessé. Rosszul mennek és utána mindig szörnyen érzem magam.” Az idegeit az utóbbi indie filmbeli kalandjai sem nyugtatták. Az olyan filmek mint a Bel Ami vagy Little Ashes inkább csak jöttek-mentek és a Cosmopolis is hamar kifullad – mind kudarc, ha a Twilight szupernovájával hasonlítjuk össze, ami 3.3 milliárd dollárt keresett a box office-ban és egyedül az utolsó rész 20 millió dollárt hozott Pattinsonnak.

Akarta ezt a szerepet – szüksége volt rá –, hogy bebizonyítsa, már nem csak a sötét, tűnődő, színjátszó, eléggé humortalan, 100 éves vámpír, akit Edward Cullennek hívnak. Tehát megérkezett a helyszínre fiatalon, jóképűen, híresen és halálra izgultan. „Rémisztő volt,” mondja. „Elég ritka, hogy valamit igazán, tényleg igazán akarjak.”

Fölösleges volt stresszelnie (bár lehet, hogy az segített). „Győztesként érkezett”, mondja David Michod, a 2010-es Animal Kingdom ausztrál rendezője, aki egy maratoni három órás találkozáson dolgoztatta meg a színészt, ami tartalmazott hosszas beszélgetéseket, jelenet olvasásokat és improvizálást, azért, hogy a rendező lássa, eé tud-e játszani egy lassú eszű bandatagot, aki Guy Pearce-vel kel útra egy antiutópiás Ausztráliában azért, hogy megtalálják az utóbbi ellopott autóját. „Ő volt azok között a színészek között akik bejöttek az ajtómon a legközelebb ahhoz a gyönyörű és teljesen kidolgozott karakter-verzióhoz, ami nem sokban különbözött az enyémtől. Üdítő volt, mert hirtelen láthattam a filmet.”

Most Pattinson reméli, hogy a közönség is örülni fog, amikor a Rover a mozikba kerül június 20-án, egy hónappal a Cannes-i bemutatója után. „Összeolvasztani egy hibrid kvázi-apokaliptikus behatásokat egy olyan munkába, aminek saját, pikáns karaktere van, a Rover olyasmi, mint egy Cormac McCarthy elképzelés Ausztáliáról, ami valahol középúton van a mai világ és a The Road Warrior ideje között,” írta a THR fő filmkritikusa, Todd McCarthy.

A Rover egyike annak a két filmnek, amiktől Pattinson reméli, hogy elviszik karrierjének  következő állomására, a másik pedig David Cronenberg Maps to the Stars című hollywoodi szatírája, amit ősszel mutatnak majd be. Mindkettő művészfilm, mindkettőt szeretetből csinálták, mindkettő olyan messze van a Twilighttól amennyire egy film csak lehet, és mindkettő egyformán fontos ahhoz, hogy Pattinsont felnőttként határoljon be.

A színész tinédzsereket (és az anyjukat) villanyozott fel a vámpír franchissal, elképzelhetetlenül híressé vált és most, 28 évesen azt kérdezi, mi a következő lépésem?

Olyan kérdés ez amit Pattinson kortársainak is fel kell tenniük, a Harry Potteres Daniel Radcliffe és Emma Watson-tól kezdve a Transformer-es Shia LaBeouf-ig, akik mind azzal küzdöttek, hogy kitörjenek a karrierjüket meghatározó franchise-ból abban az időben, amikor olyan sok más színész üldözi őket.

Radcliffe mérsékelt sikereket ért el film terén, majd a Broadway felé fordult ahol olyan elismert darabokban játszott mint a Cripple of Inishmaan; Watson továbbra is egy divatcsillag, akinek nem sok dolga volt a Noé filmben, de következő filmja Guillermo del Toro Szépség és Szörnyetege; és LaBeouf, aki plagizálás után Lars von Trier Nimfomániás filmjében mutatta meg magát.

Pattinson a saját tiszta útját választotta: hogy a legjobb rendezőkkel dolgozzon akiket csak talál, Cronenberg-től kezdve Werner Herzog-ig -akinek Queen of Desert című filmjében T.E. Lawrence-t fogja alakítani - és James Gray-ig (akinek a The Lost City of Z filmjében Benedict Cumberbatch mellett fog játszani.

Nem idegenkedik attól, hogy olyan rendezőket hívjon fel csak úgy, akiket csodál, mint tette ezt például Harmony Korine-nal. „Elmentünk vacsorázni. Nagyon kedves volt. De nagyon sokáig tartott, hogy rájöjjek, megtehetem ezt,” mondja Pattinson arról, hogy minden előzmény nélkül hívogat fel rendezőket. Korine most egy forgatókönyvet ír a számára, titkokba burkolózva. „Még nekem sem árulja el, miről fog szólni,” vigyorog Pattinson.

A színész rendkívül nyugodtnak tűnt ezekkel a kihívásokkal szemben, ahogy az ebédjét fogyasztotta a Nyugat-Hollywood Soho Houseban, ahová az ütött-kopott, fekete, 1989-es nyitható BMW-jével érkezett. Fekete nadrágban és fehér pólóban könnyed, élénk, ég a vágytól, hogy örömet okozzon ,egyáltalán nem olyan, mint a kísérteties karakter, aki miatt híres lett. „Volt pár interjúm nemrég, és úgy hangzott, mintha mániás-depresszióban szenvednék, készen arra, hogy megöljem magam,” mondja, „Pedig nem, nem vagyok ilyen!”

Semmi sem zavarja – sem a fullasztó hőség ahol ülünk, sem a távoli ismerősök, akik folyton közbe-köszöngetnek, sem a végtelennek tűnő kérdéseim a Twilighttal kapcsolatban, az ötrészes Saga, ami időnként elnyomta őt.

„Minden megváltozott, amikor elkezdték a marketinget és a közönség más megközelítésből kezdte nézni a filmeket, amikor erőltették ezt a ’team’ hozzáállást,” mondja az egyébként pozitív tapasztalatról. „Olyan volt, hogy ’Én vagy Team Edward vagy Team Jacob vagyok.’ Ezzel volt tele minden, aztán jött a visszahatása. Míg az első film után nem volt ilyen visszahatás.”

Ez a visszahatás személyessé vált, amikor Pattinson kapcsolata a munkatárs és barátnő Kristen Stewarttal megromlott, miután a lányt rajtakapták a Snow White and Huntsman rendezőjével, Rupert Sanders-sel, minek következtében Pattinson „egy felszarvazott vámpír” lett, ahogy egy blogíró jellemezte. De kapcsolatban vannak még? „Oh, igen,” mondja vidáman.

A pénz nem érdekli (ami elég könnyű, ha valakinek annyi van belőle mint neki) és kevés fizikai értéke van a gitárkollekcióját leszámítva, ami olyan 17 gitárt jelent. „Szép gitárokat veszek, és nagyjából ez az összes kiadásom,” mondja, kiemelve „egy klasszikus Gibson J100-at 1943 vagy mikorról.”

Nemrég eladta a 1922-es Los Feliz házat amit 6.27 millió dollárért vett olyan három éve, egyszerűen mert elnyelte a ház óriási mérete. „Túl nagy ház volt,” mondja. „Elképesztő volt, mint Versailles. Teljesen, tökéletesen őrült. Lenyűgöző kertje van, de csupán egy szobát használsz. Tulajdonképpen élhetnék egy zárkában is, amíg van egy ablaka.”

Azóta egy bérelt helyre húzódott egy zárt közösségbe, a Coldwater Canyon-ban. Berendezése szándékosan alapszintű: három felfújható matraccal és „ezzel a rozoga székkel, amit a Los Feliz előző lakosai hagytak ott,” költözött be. „Az alkalomhoz megfelelően huzigáltam a matracokat egyik szobából a másikba. Egy ideig nagyon furcsa volt.”

A költözés óta képtelen volt sok dolgát megtalálni, bele értve a ruháit is. „Nem értem, hogy nincsenek ruháim,” morogja. „Elvégre elloptam szinte minden ruhát, amit premierekre adtak, de a szekrényemben így is csak vagy három darab van.”

A szeretett DVD gyűjteményét sem találja. Filmrajongó, aki olyan filmeket részesít előnyben mint a Száll a kakukk fészkére, a Breathless, vagy a Smashed. Mégis, a rá jellemző túlzott szerénységgel, nem állítja, hogy szakértő. „Nagyon benne voltam a filmtörténelembe amikor tinédzser voltam; azt hittem, ez lenyűgözi az embereket,” mondja. „De aztán idősebb leszel, és rájössz, ez senkit nem érdekel.”

Cronenberg fenntartással fogadta ezt a kijelentést. „Elképesztően nagy tudása van a moziról, szinte akadémikus,” mondta. „Emlékszem, ahogy egyszer hallottam a forgatáson, ahogy Juliette Binoche-sal ismeretlen francia filmekről beszéltek, és ez meglepett. De ahogy jobban megismertem őt, rájöttem, hogy nagyon is európai fogékonysága van. Nagyon magasan működő intellektusa van (nekem viszont nincs, szóval ezt nem tudom jobban átírni), ami meglepő lehet ha azokat a karaktereket nézzük, akiket játszik.”

A Twilight előtti időben Pattinson alig tudott összeszedni valamit a megélhetésre. Leégetten élt Londonban, egy lakásban Tom Sturridge színésszel és a sebeit nyalogatta, miután kirúgták a Roland Schimmelpfennig The Woman Before című produkcióból a Royal Court Theatre-nél. („Nem tudom, miért rúgtak ki. Valószínűleg mondtak valamit, de annyira ideges voltam, hogy nem figyeltem,” mondja.)

Tinédzserként kezdett színészkedni, főleg a körülötte lévő lányok vonzásának köszönhetően, a helyi Barnes Theatre Company előadásaiban szerepelt, egy színházban, ami közel volt a szülei házához. Édesapja gyakran elfoglalt volt a régi autók ügyeivel, így Pattinson az anyjával és két nővérével maradt. Míg pénzekereséssel foglalatoskodott, időnként modellként is dolgozott (édesanyja egy modell ügynökségnél dolgozik), aztán  tinédzser-színészként volt egy fontos mellékszerepe a 2005-ös Harry Potter és a Tűz Serlege filmben. Nem volt teljesen biztos abban, hogy színészkedni akar-e és egy darabig arra gondolt, hogy a politika felé fordul valamilyen módon. De 21 évesen Los Angelesbe jött – ahol eleinte a WME ügynökének, Stephanie Ritz házában aludt – hogy elmenjen a romantikus-komédia Post Grad meghallgatására.

„Nagyon tetszett a forgatókönyve és azt hittem, pontosan tudom, mit csinálok,” mondja. „Aztán bementem és teljesen elrontottam. És őszintén szólva, emlékszem, ahogy mondtam utána a családomnak, hogy ’Ennyi volt. Nem bírom elviselni, mennyire kibírhatatlan ez’. És szinte tudtam, hogy rosszul csinálom. Az egész az én hibám volt.”

Ha már LA-ben volt, mint egy utolsó lehetőségként, a Twilight-ra is jelentkezett, ami Stephenie Meyer fiatal felnőtteknek szóló könyvén alapult, és egy tinédzser lányról szól, aki Washington egy kis városába költözik és szerelembe esik egy vámpírral, a halhatatlan  Cullen klán sarjával. (ha esetleg valaki még mindig nem tudja miről szól...)

Készített egy felvételt Londonban, amin „Tom (Sturridge) játszotta Bellát”. Ezután Catherine Hardwicke hajnali 2:30-kor hívta fel, és volt ez az „idétlen társalgás, és én nem is olvastam a könyveket vagy a forgatókönyvet, csak mondtam a hülyeségeket a telefonba.”

Ezután elment Hardwicke házába, Venice-be (Kalifornia), ahol az első alkalommal  találkozott Stewarttal, akit már kiválasztottak a szerepre. „Négy emberrel készítettek próbafelvételeket,” emlékszik vissza. „Az egyik jelenetben le kellett volna vennem a pólómat, és azt hiszem én voltam az egyetlen, aki nem vette le.”

A Lionsgate(Summit volt!!!)  először nem volt megelégedve vele, néhány producer túl öregnek tartotta az örökéletű középiskolás szerepéhez(21 éves volt ekkor), de az ügynöke tovább nyomta a dolgokat. „Stephanie azt hajtogatta, hogy ’találkoznod kell a producerekkel, csak borotválkozz meg előtte vagy 20-szor’,” mondja.

A nagy borotválkozás működött, Pattinson megkapta a szerepet: „Tulajdonképpen ez volt az utolsó esély, amikor megkaptam a Twilight-ot.”

A franchise öt filmje megváltoztatta az életét, meglepetésére. Azt hitte, ez is olyan film lesz, mint „Hardwicke előző munkája, a 13 csak vámpírokkal. Őszintén nem gondoltam, hogy ilyen nagy sikere lesz.” Azt mondja, Edward szerepe igen váratlan kihívásnak mutatkozott: „Nagyon korlátolt szerep volt, bizonyos módon. Olyan drámaira akarod csinálni, amilyen csak lehet, de ugyanakkor ez olyan valaki, aki soha nem veszíti el az eszét, így aztán csak azt kérdezed, ’Hogy a f---ba lehet ezt megcsinálni?’ Azt hiszem, ez volt az egyik legnehezebb munkám, amit valaha csináltam.”

A következő négy évet Pattinson a Twilight világában töltötte, és azóta se nagyon állt meg. Évek óta nem volt vakációja, részben mivel a híressége miatt nehéz utaznia. „Nem hiszem, hogy lettem volna valahol is, ha nem nézzük a munkát,” mondja. „Félek attól, hogy kihagyok valamit.” ( Hát, lehet nem vakációnak hívja, de volt vagy másfél éve munka nélkül –twmmy-)

A 12 millió dolláros Rover, amit az A24 ad ki, Ausztráliába vitte, ahol egy fárasztó forgatás várt rá öt városon át, beleértve Marree-t (lélekszám 90). A filmet „szó szerint a semmi közepén” vették fel, mondja. „Ott van az az út, mi keletről nyugat Ausztráliába visz, az Isten háta mögötti helyeken, és mi ott voltunk, ahol ez az út a porba fordul. Az aszfalt végén voltunk, ebben a 90 embert jelentő városkában.”

41 napon keresztül forgatott ott, egy olyan „hajózható konténerben, aminek ablakai vannak,” abban a hőségben, ami eléri a 100 fokot is a melegben és milliónyi léggyel körülvéve. „Amint feljött a nap, egész nap legyek próbáltak a szemedbe mászni.”

A nehézségek ellenére „volt valami nagyszerű abban, hogy a horizontot lehetett csak látni mérföldeken keresztül,” mondja Pattinson. „Van benne valami igazán nyugtató.”

Egy barátja adott neki egy meditációs hanganyagot amikor Torontóban a Maps-et forgatta, és azóta is megtartotta. „Könnyen veszem a legtöbb dolgot,” mondja, leszámítva a paparazzikat, akik még mindig üldözik. Emlékszik, ahogy órákon keresztül követték, amikor próbálta elkerülni, hogy a lakhelyéhez vezesse őket. „Olyan nyolc autó követett. És ez 10 órán keresztül folytatódott. Szó szerint nem tudtam, mit csináljak. De találsz módot, hogy feldolgozd ezeket. Már olyan hosszú ideje megy, hogy az életed részévé válik. Nem is nagyon emlékszem, milyen volt az életem előtte.”

Most az életét leginkább az egyedüllét határozza meg, vagy hogy pár barátjával lógjon, de nem a híresség csapdái. Ő egy „igazából magánakvaló ember,” bár ehhez képest feltűnően beszédes és ugyanolyan hűséges. Barátjai azok akikkel felnőtt, menedzsere (Nick Frenkel a 3 Arts Entertainment-től) és ügynöke (Ritz) ugyan az. „Még mindig van nála egy táskám,” viccelődik, „valószínűleg tele a szennyesemmel.”

Két nappal a találkozásunk előtt ünnepelte, a május 13-án a születésnapját olyan 20 barátjával a Chateau Marmont-ban egy vacsorával „ami egyszerűen túl hosszúra nyúlt”. Azt mondja, még mindig nem szedte össze magát azóta. „Már öt éve vagyok LA-ben, szóval már sok embert ismerek itt. Jó volt.”

Néhány Twilight haverral is tartja a kapcsolatot, és néha pókerezik Kellan Lutz-al, aki lényeges jobb mint ő, bánatára. „Nevetséges!” mondja. „Mintha csak azt kérdeznék, ’Akarsz 500 dollárt arra költeni, hogy velünk lógj?’ ’Oh, nagyszerű!’”

Ezeket a kalandokat leszámítva bevallja, hogy némileg önsanyargató és legutóbbi legnagyobb élvezete az volt, hogy egy felfújható széken ült egy medence közepén egy üveg rosé kíséretében. „Szó szerint azt éreztem, hogy ’Ez már a mennyország. Ezt akarom az életemben,’” mondja. (Én is elüldögélnék egy medencében ott valahol a melegben egy pohár ezzel-azzal  a kezemben –twmmy-)

Szinte ijesztően normális – egy anti-sztár, egy színész, aki akarata ellenére csöppent a hírességbe, aki nem akarja vagy kívánja azt jobban, mint a fölösleges házat, amit otthagyott Los Felizben. „Megragadhatná a pénzt és folytathatná a nagy költségvetésű filmeket,” mondja Cronenberg. „De nem az a kívánsága, hogy hollywoodi sztár legyen.”

Hogy mi is a kívánsága, az tisztázatlan marad. Az önmaga fejlesztése viszont része annak: „Nem tudom, hogy megtaláltam-e már a földet a lábam alatt mint színész – be kell bizonyítanom bizonyos dolgokat,” mondja. De azon kívül ő az egyik legritkább lény, egy fiatalember, aki nagyrészben elégedettnek tűnik. „Nagyon szimpla kívánságaim vannak. Nincs szükségem semmire. Nem is akarok semmit.” ( mondja ezt egy olyan valaki, akinek dollármilliók ülnek a számláján. Ha nekem is ott csücsülnének, én sem igen akarnék semmit J Gondolom arra utal, hogy nincsenek különleges igényei…)

David Michod, Az Animal Kingdom rendezőjének új filmjéről, a Roverről

Trailert nézni ezredszer is jó!

Mikor mutatják be a filmet vajon ott, ahol vannak olyan kedvesek az emberek és meg is osztják azokkla, akikhez talán el sem jut? Vagy csak az idők végén jut el?

Eredeti cikk

És a fordítás

Első filmje után David Michod azok közé a rendezők közé került, akiket figyelni kell és a Roverben az egyedi látásmódja egy sivár jövőbe sodródik.

Az Animal Kingdom elképesztő sikere után az író-rendező David Michod előtt szinte az összes lehetőség ott lógott – forgatókönyvek, film ajánlatok, találkozások, ajánlatok minden elképzelhető irányból. Amit végül választott, az valami saját volt, egy történet ami a közeli jövőben játszódik és amit Ausztrália távoli helyein vették fel.

„A Rover az emberek furcsa viselkedéseiről szól, akik még keserves körülmények között is módot akarnak találni arra, hogy egy másik emberrel kapcsolódjanak. Mert igazából, azon kívül nincs értelme élni.”

A Roverben, amit most mutattak be a Cannes Filmfesztivál egyik filmjeként, Guy Pearce és a Twilight sztárja Robert Pattinson alkotnak valószínűtlen utazó társakat egy sötét, brutális utazáson.

Cannes-ban a kritikusok összességében pozitívak voltak. A Los Angeles Times szerint „egy igazán lenyűgöző filmlészítés , feszült és kérlelhetetlen”. A Variety véleménye alapján „az egésznek egy elhagyatott szépsége van, Robert Pattinson karrier-újraértelmező alakításával. De Michod bemutatkozó filmje hosszú árnyékot vet. A The Guardian újságírója, Peter Bradshaw szerint a Rover körüli elvárásokat „kissé lentebb kellene vinni”, főleg azután a felhajtás után, ami körülvette az Animal Kingdomot.

Michod novemberben fejezte be a Rover forgatását. „Úgy érzem, csak ültem és vártam arra, hogy mit fog gondolni a világ a filmről,” mondja.

Időközben elfogadott egy rendezői munkát és leforgatta a bemutató epizódot a Flesh and Bone televíziós műsorhoz, ami egy New York-i balett társaság világát mutatja be, egy Moira Walley-Beckett által, aki egyike a Breaking Bad producereinek. Pont erre volt szüksége. „A TV jó móka,” mondja. „És tökéletesen elvonta a figyelmemet.”

Az Animal Kingdom mindig is nehezen folytathatónak számított. A 2010-es Sundance fesztiválon mutatták be és azonnali siker lett, amiről beszéltek és magasztalták. Csodálókat és díjakat szerzett a világ minden táján. Ben Mendelsohn és Jacki Weaver színészek külön kiemelést kaptak. Weaver megkapta az első Oscar jelölését az alakításáért, mint a nyugtalanító bűnügyi családnak anyai családfője. Michod számára figyelmet, lehetőségeket és választásokat hozott.

A lehetőségek közül néhányat egy kanálnyi sóval kellett lenyelni. Michod emlékszik, ahogy hallotta más, több tapasztalattal rendelkező rendezőktől, amint azokról a filmekről beszélnek, amiket felajánlottak nekik. „Azt gondolnám, wow, ezt visszautasítod? Aztán rájöttem, hogy az ajánlat tulajdonképpen nem is ajánlat. Inkább egy ’érdekelne ez a dolog’?”

Voltak ajánlatok, mondja, de mind ugyanazt jelentették. „Valaki más alkotta őket, valaki más tulajdonában álltak és csak egy alkalmazottat kerestek. Annak az ötlete megijesztett. Főleg egy második filmmel kapcsolatban.”

„Azt gondoltam, tudod mit? El akarok tűnni és megcsinálni egy másikat a saját módszeremmel. És megerősíteni azt az akármit, amit az Animal Kingdommal kezdtem.”

Visszaért egy olyan ötlethez, amit már régóta kerülgettek Joel Edgertonnal, egy régi baráttal és munkatárssal már az elejétől fogva – mindketten tagjai a Blue-Tongue produkciós közösségnek, amiben hasonló gondolkodású filmkészítők találhatók, 1996 óta. Már évekkel ezelőtt beszéltek erről a filmről, mondja Michod, mielőtt még megcsinálta volna a Crossbow-t 2007-ben, egy díjnyertes rövidfilmet, ami először hozott számára szélesebb érdeklődést. Mindketten Los Angeles-ben voltak akkoriban, bár Michod nem nagyon emlékszik, miért is.

„Joel már kicsit több tapasztalattal rendelkezett mint én. De ez egy furcsa karrier kezdeti dolog lett volna mindkettőnk számára. LA-ben voltunk azon gondolkozva, hogy mit is kezdjünk magunkkal és elkezdtük írni, megálmodni ezt a történetet.”

Először úgy volt, hogy majd Joel testvére, Nash fogja rendezni, de Michod hamar rájött, hogy magának akarja.

Nem szükségszerűen tervezte, hogy ilyen korán visszatérjen ehhez a tervhez az Animal Kingdom után, de erőteljes ösztönző dolgok szóltak mellette. „Minél több lehetőség jött az Animal Kingdom után, annál jobban vonzott az az ötlet, hogy visszajöjjek és itthon csináljak valamit, a saját módomon és talán egy kicsivel több...” szünetet tart, és felnevet. „Egy kicsivel több pénzzel.”

A Rover egy gyakran brutális látásmódja a jövőnek, de Michod nem szeret úgy gondolni rá, mint sivár. „Számomra... a film arról szól, hogy a vezető fényei a szeretetnek és az emberi intimitásnak még a legsötétebb és legveszélyesebb körülmények között is maradnak sugarai. Nem tudom, hogy mások mit fognak gondolni, de én igazából úgy gondolom, hogy az Animal Kingdom sokkal sivárabb film, mint ez.”

„Az Animal Kingdom bizonyos módon a szeretet hiánya (mentessége). Egy srácról szól, aki felismeri, elég brutális módon, hogy igazán senki sem szeret senkit saját magán kívül (ssssss), és aszerint rendezik a bábukat a sakktáblán, ahogy nekik kedvez. Róla szól, ahogy felfedezi az önérdeket.”

„De számomra, a Rover az emberek furcsa viselkedéseiről szól, akik keserves körülmények között is, még ha nem is feltétlenül jönnek rá, módot akarnak találni arra, hogy egy másik emberrel kapcsolódjanak. Mert igazából, azon kívül nincs értelme élni.”

A történet úgy kezdődött, mint egy feltárása a szereplők közötti kapcsolatnak – csak fokozatosan kezdte Michod feltárni a világot körülöttük. „Ez egy... változata Ausztráliának – talán egy nagyobb Western világ ábrázolata – ami összeomlott,” mondja. „Még van infrastruktúra, van még társadalom, de minden törött és feslett. Vannak még családok, emberek akik próbálnak élni, de azt az érzést sugározza, hogy a felszín alatt erőszak forrong olyan módon, ami nagyon is kézzelfogható.”

Ebben a környezetben találkozik és kapcsolódik két ellentétes karakter – olyan okokból, amik csak fokozatosan derülnek ki. Az egyik karaktert Michod az Animal Kingdom egyik sztárját észben tartva alkotta meg: Guy Pearce. Pattinson ezzel ellenkezőleg messze volt a gondolataitól, amíg egyszer ettől függetlenül találkoztak Los Angelesben.

„Szeretek színészekkel találkozni és szeretek olyan színészekkel találkozni, akiknek nem nagyon ismerem a munkájukat,” mondja Michod. Soha nem látta egyik Twilight filmet sem, a nagyon is sikeres vámpír románcot, aminek köszönhetően Pattinson háztartásbeli névvé és paparazzi célponttá vált. „De hallottam másokat, akik azt mondták, hogy érdekes.” Amikor találkoztak, Pattinsont „nagyon okosnak és nem annak a tipikus  szépfiúnak találtam, akire számítottam.”

Pattinsonnal beszélgetve a forgatás vége felé, egyértelmű volt, hogy a fiatal színész több, mint lelkes. Már ismerte a Blue-Tongue tagjait és több filmjüket is megnézte. „Tetszik, ahogy együtt dolgoznak és maguk között tartják a dolgokat. Saját magamra és a barátaimra emlékeztetett, és tudtam, hogy olyan környezet volt ez, amiben dolgozni szerettem volna – egy csapatnyi fiatal, ambíciózus emberekkel.”

Mi több, imádta az Animal Kingdomot. Amikor a Rover az útjába került, benne volt.

„Megindítóan eredeti forgatókönyv volt. Amikor olvastam arra gondoltam, hogy ez egyike azoknak a szerepeknek, amikor azt gondolod, ’ezt szeretném megcsinálni, de tudom, hogy nem fogom megkapni’”. Pattinson csinált néhány próbajelenetet Michod Los Angeles-i házában. „Kimerítőek voltak, olyan három órán át tartottak, ugyanakkor jó móka is volt. Tetszett, ahogy dolgozott a meghallgatáson. Általában, a meghallgatások szörnyű élmények.”

Pattinson karaktere, Rey, amerikai. Ő és a testvére dolgozni jöttek Ausztráliába, de nehéz idők vártak rájuk. Rey naív és bizakodó „nagyon furcsa módon. Úgy nevelték fel, hogy azt higgye, nem képes független lenni. Olyan valaki, akire mindig vigyáztak és ilyan maradt felnőttként is.”

Így amikor elveszti a kapcsolatot a testvérével a film elején, zátonyra fut.

„Belekapaszkodik az első emberbe aki arra jön” – aki nem más, mint Pearce karaktere, akinek van egy rejtett motivációja is, hogy csatlakozzanak. „Mindegy, hogy bánnak vele, Rey csak eleget akar tenni neki. Van valami nagyon furcsa és zavaró az egész kapcsolatukban.”

A Rovert tavaly forgatták Dél-Ausztráliában, a forroságban és porban és a kiégett ég alatt. Legtöbbször a felvétel helyszínei kietlenek voltak. A logisztika és infrastruktúra komoly munkát adott minden téren, az ellátmányoktól kezdve a kockázatig, nehogy elüssenek egy emut vag kengurut a hazaúton. Filmre vették fel részben esztétikai okokból, részben pedig azért, mert a filmkamerák jobban bírják a hőséget. Az egyik fontos állomás Marree volt, egy kisebb város Dél-Ausztália északi részén, ahol az összlakosság száma 90 – a produkciós csapat több, mint megduplázta a számukat.

Liz Watts producer szerint, aki már dolgozott Michod-val az Animal Kingdomon, a város tele volt a megfelelő épületekkel és helyekkel, „olyan volt, mint a Paramount lot”. Bár a feltételek különböztek az Animal Kingdom-os forgatási helyszínektől, Michod állítja, hogy a tapasztalatai sokban azonosak voltak. „Ugyanazt az aggodalmat éreztem, ugyanazt a lelkesedést. Éreztem azt a teljes önmegadást a folyamatnak és mint egy gép, pár hónapig a munkának éltem. Nyilvánvalóan voltak fizikai különbségek. Kint voltunk a semmi közepén, meleg volt és koszos. Olyan volt, mint egy félig őrült iskolai kemping. De ahogy a gép előtt ültem és néztem a munkát amit csináltunk, az nagyon hasonló érzést keltett bennem, mint az első alkalom. Egy nagy, nehezen kezelhető művészi munkát végzel, és kétségbeesetten félsz attól, hogy talán rosszul csinálod.”

A vágás valamivel egyszerűbb volt, „mert részben tudtam, mit várja tőle”.

„A film érzése sokat változik a vágás során. Jobban fel voltam most készülve az érzelmi hullámvasútnak amit ez okoz, de sok mám módon ugyan olyan volt. A végén úgy érzem, hogy valami különlegeset csináltunk, de semmi módon nem tudhatom, hogy más is így fogja-e gondolni.”

Tudja, hogy az Animal Kingdom után nagy elvárások lesznek. „De ez egyike a nagy ismeretlennek számomra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondoltam erre, de aztán rájöttem, hogy nem tudtam, hogyan is gondoljak erre, ezért csak próbáltam figyelmen kívül hagyni. Azt biztosra tudtam, hogy szerettem volna, ha ezt a film megerősíti azt a valamit ami az én hangom, és mégis másfajta lény legyen, mint az első film. Sokkal szárazabb film, egy óriási tájon.”

Bármi is történjen, nincs szándékában a lassítás. Nemrég a neve kapcsolatba került a The Operators-zal és Brad Pitt produkciós társaságával, a Plan B-vel. A film, amiben Pitt szerepelne és ő lenne a producere is egy Michael Hastings könyvön alapszik, ami egy belső történetet mond el az amerikai hadseregről Afganisztánban. „Az egy olyan dolog, ami mindenképp alakul, és nagyon izgatott vagyok,” mondja Michod. „De még nem vagyok biztos, hogy sorakoznak fel a kacsák.”

Mindig is szeretett elfoglalt lenni. Amikor az Animal Kingdomra készült, épp a dokumentumfilmjét, a Solo-t, és a nemrég elkészült rövidfilmjét, a Netherland Dwarf-ot fejezte be. „Emlékszem, hogy akkoriban arra gondoltam, hogy túlvállalom magam és őrülten elfoglalt vagyok, de egyben tetszett, hogy milyen termékenynek éreztem magam.”

Az írás más. „Az olyan valami, amit nehezen tudok csinálni más dolgokkal egyidőben. Amikor írok, el kell zárnom magam pár hónapra és próbálni nem csinálni semmit. Arról szól, hogy teljesen belemerüljek a kitalált világba. De a folyamat más részeivel jobb, ha csak dolgozok mint egy gép. Úgy határoztam elfogadom, hogy jobb elfoglaltak lenni, mint nem eléggé elfoglaltnak.

A Cannes-i fesztiválok leglojálisabb látogatója

The most loyal fan of the Cannes Film Festival

At 97 Simone is quite possibly the oldest of the Cannes Festival goers. She is certainly the most faithful. Since 1947 Simone has been to 66 of a total of 67 Cannes Film Festivals.

„That hotel next to the Casino is where the cinema was. There were no steps, or maybe just two. This is me in 1947 with the French --- cinema in Paris, Madame de Querris???”

At the time Simone worked in a Parisian cinema theatre. She’d fallen in love with film when she was 8, watching silent movies in her home village, in Central-France. Then Cannes became her passion.

„The year I gave birth they didn’t have a festival. Everyone joked that they didn’t bother having a festival because I couldn’t be there.”

After 66 festival years, some of Simone’s memories have become blurred. But she remembers the atmosphere of the early days.

„We certainly saw more starlets or even stars on the Croisette then now. And they didn’t need bodyguards.”

This year Simone’s routing for Swiss veteran director Jean-Luc Godard, who has a film in the main competition. But she admits, that her passion for Cannes is no longer the same.

„The early festivals were very French. There weren’t many foreigners. Most journalists were cinephiles. True cinephiles. And they were often also jury members. Now everything is different.”

Perhaps. But Simone still recommends cinema as a secret to her long life.

A Cannes Film Fesztivál leghűségesebb rajongója

97 évesen Simone (Lancelot) valószínűleg a legidősebb Cannes Fesztivál látogató. De legalábbis a leghűségesebb. 1947 óta Simone az összesen 67-szer megrendezett fesztiválból 66-on jelen volt.

„Az a hotel a Casino mellett, ott volt a mozi. Nem voltak lépcsők, vagy talán csak kettő. Ez itt egy kép 1947-ből rólam és a ...... , egy párizsi moziban”

Akkoriban Simone is párizsi moziban dolgozott. Nyolc évesen lett szerelmes a filmekbe, amikor még némafilmeket nézett a szülőfalujában, Közép-Franciaországban. Aztán Cannes a szenvedélyévé vált.

„Abban az évben amikor szültem, nem volt fesztivál. Mindenki azon viccelt, hogy azért nem rendezték meg, mert úgyse tudtam ott lenni.”

66 fesztiválos év utaán Simone emlékei már kissé zavarosak. De még emlékszik az első napoknak a légkörére.

„Akkor sokkal több hírességet lehetett látni a La Croisette-n. És nem volt szükségük testőrökre.”

Idén Simone a svájci veterán rendezőnek, Jean-Luc Godard-nak szurkol, akinek a filmje a fő versenyben van. De bevallja, hogy a szenvedélye már olyan, mint régebben.

„Az első fesztiválok sokkal franciábbak voltak. Nem volt ilyen sok külföldi. A legtöbb újságíró filmrajongó volt. Igazi filmrajongó. És sokszor a zsűri tagjai is voltak. Most minden más.”

Talán. De Simone még most is a mozit ajánlja a hosszú élet titkának.

Snatch

Snatch portrait

Hisztéria, szerencsétlen önkielégítés, óriási bánatok és független változtatások, Robert Pattinson, a szabad marionett

27 évesen Robert Pattinsonnak szabadságra szüksége van, részben azért, mert a rajongói az abszolút híresség szintjére emelték, úgy, hogy Robert mindennapi élete hihetetlenül bonyolulttá vált. Egészen az ellentéte annak, aki a független mozi új imádottja: egy igazán kedves srác, szégyenlős, zeneszerető, ÉS okos. Egy kis érzékeny sweetheart, aki szinte már unalmas? Nem, nem igazán.

Robert Pattinson – Egy változó jelkép krónikája

Hosszú ideig Robert Pattinson nem volt más, mint a Twilight egy karaktere: egy giccses romantikus színész, a világ összes tinédzserének szex-szimbóluma, és újságírók kedvence, akik örömmel vették komplikált szerelmi ügyeit Kristen Stewarttal.

És akkor jött a találkozása David Cronenberggel 2012-ben, a Cosmopolis kapcsán, ami új kezdetet jelölt egy új irányban, mely függetlenebb volt szakmailag, illetve megváltoztatta a róla kialakított képet. Barnes külvárosától, ahol született, a hollywoodi új életig, íme egy portré egy igazán merész színészről, aki egy sokáig tartó félreértés áldozata.

Évszázadokon keresztül semmi nem tudta megzavarni a csendes és nyugodt kis várost, Montepulciano-t, ami Toszkána szívében, a Sienna-i tartományban található. Lakosai a vidéki munkák ritmusa szerint éltek, és a mindennapos élet mintha megállt volna a renesszánsz idejében, aminek köszönhetően építészeti maradványok sokaságát lehet találni a városka minden részében. Az idő csendesen haladt süketen a modern világ zajaira, egészen addig a sorsdöntő pillanatig, amikor 2012 májusában Montepulciano a híresség idejét élte, ha csak egy rövidke, de annál intenzívebb, pillanatra is. Pár napon át : annak következtében, hogy a városi tanács úgy döntött, befogadja a Twilight Saga: New Moon stábját, ami a második része volt a tinédzserek által imádott filmnek, az egész világon.

Mindent megtettek, hogy elkerüljék a véletleneket: felépítettek egy díszletet a Piazza Grande téren ami uralja a várost, 1500 olasz statiszta vett részt az ott felvett jelenetben és testőrök tömegének kellett körülvennie a színészeket, beleértve a főszereplő Robert Pattinsont. De semmi sem terv szerint alakult. „Az egész nagyon furcsa, teljes őrület volt,” emlékszik vissza arra a napra Chris Weitz rendező, aki egyébként tapasztalt.

„A várost megszállták a több busszal érkező rajongók, a világ minden részéről. Elnyomtak minket, de uralnunk kellett a dolgokat és meg kellett védenünk Robertet, mert a lányok megőrültek, amint meglátták őt.”

Az általános nyüzsgésben, ami feltartotta a munkát, a rendező felidéz egy meghatározó pillanatot: „A rajongók között volt egy fogyatékos lány is egy kerekesszékben, a tömeg pedig követelte, hogy Robert beszélgessen vele. Úgy éreztük, mintha a középkorban lettünk volna. Robert végül odament a fiatal lányhoz. Komolyan, azt hittem, hogy a végén a lány feláll és elsétál. De nem.”

Viccet félretéve Chris Weitz tökéletesen összefoglalja, milyenek voltak Robert Pattinson utóbbi évei: egy elképesztő őrület. 2008-tól 2012-ig, amíg a Twilight tartott, öt film melyek Stephanie Meyer könyvei alapján készültek, három milliárd dollárt hoztak. Ami Robert Pattinsont illeti, ő a mostani évszázad eddigi legnagyobb pop ikonjává vált. A romantikus vámpír szerepének köszönhetően rákényszerült a szexszimbólum szerepe tinédzserek egész generációjának számára, és kiprovokált egy hisztérikus hasonlítgatós hullámot nem mással, mint Leonardo DiCaprio Titanic-os idejével, ami egyszerre jó és rossz.

A jó: 21 évesen multimilliomos lett, és tudta, hogyan használja a hírességét tekintélyesebb dolgokra, mint például a David Cronenberg által készített Cosmopolisra 2012-ben, egy független fordulat, aminek köszönhetően ennek az időnek az egyik legszenvedélyesebb színészévé vált.

A rossz: feláldozta fiatal éveinek igen nagy részét, állandó védelem alatt kell élnie a Twilight-jelenség miatt. „Nem jósolt ilyen szélsőségeket,” foglalja össze röviden a barátja, a színész és rendező Brady Corbet. „Most, a mindennapi élete egy folyamatos bújócska: meg kell védenie magát a rajongóktól és a paparazzitól, gondolnia kell a biztonságára amint kilép az ajtón.”

„Még akkor is, amikor étterembe mentünk vele, a hátsó ajtón kellett bemennünk,” mesélte David Cronenberg is, aki új filmjében, a Maps to the Stars-ben is ajánlott neki egy szerepet. „Már nem élhet úgy, mint egy normális emberi lény, nincs többé szabadsága. Imádja Torontót, a városomat, mert itt nem zaklatják az emberek. Elmehet egy bárba testőrök nélkül. Los Angeles-ben, vagy bárhol máshol, ez lehetetlen...”

„Azt hitte, az első Twilight film egy művészfilm lesz a vámpírokról. Elképzelése sem volt arról, mi várt rá.” David Cronenberg

Medvék, haverok és egy gitár

Ebben a szürrealista környezetben, ahol minden mozdulata előre meg van tervezve asszisztensek tömege által, és ahol a legkisebb gesztusát is analizálják az újságírók, az lett volna a logikus, ha Robert Pattinson megőrül, és így csatlakozott volna ahhoz a hosszú listához, amin popsztárok kerültek feláldozásra a hírnév küszöbén. De, ha hiszünk a rokonainak, akkor úgy tűni, hogy másik utat választott magának. Mind úgy jellemzik, mint egy „természetes”, „egészséges”, „értelmes”, „két lábbal a földön járó”, (fej mindkét vállon) színész. Robert Pattinson, mint mondták, az a történet, ahol egy átlagos ember egy éjszaka alatt a szupersztár státuszba csöppen, egy normális srác, aki önakarata ellenére, tinilányok poszterein találta magát. „Meglepődnél, ha munkán kívül látnád: nagyon laza és autentikus maradt, az a fajta, aki bárokba járkál és zenél a haverjaival,” mondta újra Brady Cornet, aki azóta ismeri a színészt, mióta az Los Angelesbe költözött, és tagja a közeli barátoknak (amibe beletartozik Tom Studdridge is).

A Remember Me rendezője Allen Coulter, aki nem sokkal a Twilight előtt találkozott Robert Pattinsonnal, osztozik abban a véleményben, hogy Robert tartózkodik a média őrületétől: „Meglepte a híressége. Zavarban volt és megdöbbent. Gyorsan történt minden, és ez nem egyszerű egy fiatalember számára. Érzékeny srác, és kihozza magából a legtöbbet, nem úgy mint azok a sztárok, akik sikeresek lettek, majd nem csináltak semmit.” Mindazok, akik dolgoztak vele állítják, hogy Robert Pattinson megőrizte a hidegvérét a Twililght-jelenség ellenére. Akár blockbusterek, akár függelten filmek esetén, arról ismert, hogy nem okoz problémákat: eddig még nem hallottunk egó-krízisről, vagy szeszélyekről.

Egy „furcsa” bébi-sztár születése

Hogy megértsük a hollywoodi szirénekkel való ellenállásnak a képességét, talán emlékeztetnünk kell egy kisebb részletre: Robert Pattinson brit. Nem Los Angelesben született, a sztár-szerkezetben, hanem Barnes-ban, Dél-London lakónegyedében. Az élet ott csendes, idilli, de nem unalmas: a negyed lakóházakból, bárokból és iskolákból áll, amik főleg kiváltságos fehér tanulókat fogadnak. „Az egyetlen külföldiek itt svédek,” mondja egy kislány, aki Pattinsonék háza felé mutatja az utat: „Fel fogják ismerni a házat a nagy homlokzatról, a szüleinek van pénzük.” Itt, ebben a középosztálybeli környezetben nőtt fel Robert Pattinson, akit apja ás anyja nevelt, előbbi klasszikus autókat adott el, utóbbi egy reklámügynökségnél dolgozik. Átlagos gyerekkora volt, melyet a zenei tanulmányok (a testvére, Elisabeth 16 évesen egy együttes énekese lett) és a Harrodian School-ba való felvétele jellemezték, ahol találkozott Tom Studdridgel. A színházba csak egy, de különleges okból ment: a lehangoló kerületben ott lehetett a legkönnyebben lányokkal találkozni.

Pár mérföldnyire Pattinsonék bunker házától található a Barnes Theatre Club, a kis kerületi társaság ahol kezdett, és ahol még mindig emlékeznek a fiatal Robertre és a kezdetekre: „Körülbelül 15-en lettek szakmabeliek azok közül a gyerekek közül, de egyiküknek sem lett olyan karrierje, mint neki,” mondja Darrol Blake, korábbi BBC rendező, aki feltörekvő színészeket irányított. „Robert az összes szerepében jó volt.” Emellett megállíthatatlan erősségei voltak a versenytársak ellen: egy különleges megjelenés, szexi és kétnemű (tényleg ezt jelenti), ami miatt már 12 évesen aláírt egy modell szerződést, később pedig kiszemelte Stephanie Ritz, aki Robert sikerének az alapozója lett. Ő volt az, aki hozzájuttatta Robertet az első próbálkozásokhoz, beleértve a német-brit tévéfilmet, a Nibelungok Gyűrűjét. Carol Dudley volt a szereplőválogatás főnöke. Emlékszik a napra, amikor Robert Pattinson belépett az ajtóján: „Akkor ismeretlen volt. Furcsa volt, nem volt hozzászokva ehhez a fajta gyakorlathoz,” mondja. „Abban a korban a gyerekek már hozzászoktak a szereplőválogatásokhoz. Azt mondják, az elsőnek már azelőtt meg kell lennie, hogy kiessen a gyermek ötödik foga. Ő viszont szégyenlős volt, érezni lehetett, hogy nem volt a komfortzónájában. De a helyén tartotta a fejét, és ami még fontosabb, a körülötte levő család, baráti kör nagyon jó volt. Emlékszem, arra gondoltam, hogy ha meg tudja tartani ezt az egyensúlyt, akkor még sokra viszi...”

Egy évvel később, 2005-ben kapott egy kisebb szerepet a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben, ami az első szerepe volt egy blockbuster filmben. Történnek a dolgok és a neve elterjed Londonban, ahogy elkezd válogatásokra járni mind filmekért és színdarabokért.

„Tudta, hogy innentől kezdve a mozira akar koncentrálni,” mondja Robin Shepperd, aki a The Bad Mother’s Handbook című BBC film rendezője, és akinek lenyűgöző emléke van a színészről: „Robert még nem is volt 20 éves, de sokkal érettebbnek tűnt. Volt érzéke az elemzésekhez és ritka bölcs volt a korához képest. Nem hagyta, hogy túlságosan kitetté váljon a médiában. Meglepő volt. A színésszé válás számára nem feltétlenül volt azonos a hírességgel.” A forgatáson kiemelkedik a munkaképességével: „Ő volt a fiatalember, aki mindig figyelt, mindig készenlétben volt,” jegyezte meg Campbell Mitchell, művészeti igazgató a The Haunted Airman című filmnél.

„Egy alapjelenetnél egy régi borotvát kellett használnia, de még soha nem használt olyat azelőtt. Nos, őrült módjára gyakorolt, hogy biztosan elkapja a megfelelő mozdulatokat. Nagyon intenzív volt. Ha vizesnek kellett lennie, ha vérbe kellett mártóznia, ha így vagy úgy kellett megerőltetnie magát, akkor megtette. Nem kellett félteni, hogy összeroppanna.” A szerepekbe való belemélyedés, a karakterek tanulmányozása, olyan módszerek, amiket Robert Pattinson mindig megtart, és ami néha meg is mentett egy filmet, ahogy Stefano Falivene, a főoperőr a Bel Ami forgatásán, mondta: „Robert volt a legprofesszionálisabb színész a forgatáson. A többiekkel ellentétben, ő tisztelte amit csinálnia kellett. A színésznők rigolyái miatt sokat panaszkodtunk, ő viszont nem okozott problémát.”

Egy kézimunka és sok könny

Úgy tűnt, Robert Pattinsont a sikerre kalibrálták: jól tanult, osztályelső volt, keményen dolgozott, mindene megvolt, hogy a generációjának a bébi-sztájra legyen. De ez nem ok arra, hogy félreértsük a színész természetét, akinek semmi köze nincs a tévedhetetlen géphez, amit a rokonai próbálnak eladni nekünk. Valóságban a tinédzserek legnagyobb szex-szimbóluma egy aggódó srác, kínlódó fiatalember, akinek mondjuk úgy, nehézségei vannak a saját testével. A Little Ashes stábja tanusítja ezt. Ebben a korabeli filmben, amit 2008-ban adtak ki, Pattinson játszotta Salvador Dalít, és több homoszexuális szexjelenete is volt, beleértve egy olyan jelenetet, amiben maszturbálnia kellett, és amivel nehézségei voltak, ahol úgy gondolta, véget vet a karrierjének. „Nagyon nagy zavarban volt,” mondja Paul Morrison rendező. „Emlékszem, egyszer nem volt hajlandó meztelenül megjelenni addig, amíg biztosítottuk, hogy 100%-ban csak olyan emberek vannak ott, akik kellettek a forgatáshoz. A paranoia határán volt.” Marina Gatell, a  spanyol színésznő így emlékszik: Dali szeretője, miután az elutasította, szexuális kapcsolatot kellett létesítenie Magdalenával, akit én játszottam, mialatt Dali maszturbált és nézte őket. Robertnek csak nézni és maszturbálnia kellett. De egyáltalán nem érezte jól magát. Nem tudta abbahagyni a sírást. Ebben a szobában a légkör nagyon szomorúvá vált, alig lehetett elviselni.”

Másik anekdoták is alátámasztják ezt a törékeny és érzékeny képet a színészről, aki nem tudja irányítani az érzéseit. A Water for Elephants forgatásán, ez a nagyon finom szex-szimbólum összerakva Reese Witherspoon-nal egyből egy média félreértést eredményezett. Az a           hír járta a sajtóban, hogy a színész nem bírta a nyomást és a jelenetet sírva fejeztbe be. Az együttérző Reese Witherspoon próbálta menteni a helyzetet és egy TV interjú során állította, hogy Robert csak meg volt fázva abban az időben. De nem sokkal később Robert Pattinson ellentmondott a szereplőtársának és őmaga vallotta be az igazat: igen, tényleg sírt a jelenet alatt és felvállalja.

Ez az elismerten túlérzékenység lehet az, ami leginkább megmagyarázza a színész elképesztő népszerűségét. A Twilightosok számára, akik főleg tinédzser lányok, ő egy biztató szex-szimbólum, egy féle romantikus ideál, aki egyszerre veszélyes és megérintő. „Nem csak egy szexi fiú, egy fiú a szomszédból. Van egy sajátos és egyedi nézése. Az első alkalom, amikor találkoztam vele, úgy éreztem, hogy a lelke öreg – azt hihettük volna, hogy már leélt egy évszázadot, és magának való volt,” mondja Catherine Hardwick, az első Twilight rendezője. Ő volt az, aki meggyőzte a színészt, hogy jelentkezzen a vámpír szerepének a meghallgatására, miután látta őt a HP filmben. Így jellemezte a napot: „Hosszú barna haja volt, és egy kis hasa. Azt hiszem, akkoriban túl sok sört ivott. Ideges volt, de bájos. Meghívtam őt hozzám, hogy találkozzon Kristen Stewarttal, akit már kiválasztottam a női főszerepre. Elpróbáltattam velük a biológia órán lévő párbeszédet, ami a film elején van. Aztán átmentünk a szobámba, ahol megkértem őket, hogy csókolózzanak az ágyon. A kettejük közötti kapcsolat egyből létrejött.” Mind tudjuk a folytatást: 2012-ig öt Twilight filmet mutattak be amik dollármilliókat szereztek, és Robert Pattinson maga mögött hagyva Londont irányítani kezdte a hollywoodi karrierjét.

Twilight: az arany kalitka

Ha a popkultúra könyvei úgy könyvelték is el Robert Pattinsont, mint aki a Twilightnak köszönhetően lett híres, a színész manapság próbál megszabadulni ettől az imázstól és Edward Cullen karakterétől. Még ha nem is vallotta be nyilvánosan, egyre nehezebb és nehezebb volt együttélnie a Twilighttal, addig a pontig, ahol szinte már „a depresszió jeleit mutatta”, mondja Elliott Davis, a főkamerás az első filmen. „Nagyon elmerült a munkájába, de őszintén szólva: nem volt boldog. Az első Twilight sikere valószínűleg teljesen feldúlta, megértette milyen csaliba záródott be. Ez a csali, ahogy Elliott Davis mondja, a következő volt: „A Summit Entertainment studió közel állt a csődhöz. A filmünk sikeres volt, így folytatni akarták: megtalálták az aranyat tojó tyúkjukat. Ebben a helyzetben a színészeken óriási nyomás volt. Nélkülük nem létezett a saga. Ezért maradniuk kellett, folytatni a filmeket, pedig a stúdiót már nem érdekelte a művészeti minőség. A legfontosabb dolog az üzlet volt. Robert megtalálta a helyét, természetesen. Ha úgy döntött, hogy folytatja, az a pénzért volt. Nem volt szerződési kötelezettsége. De biztos, hogy nagy fájdalommal járt számára.” David Cronenberg megerősíti ezt, és megemlített egy erről a témáról szóló beszélgetését a színésszel: „Bevallotta nekem, hogy azt hitte, az első Twilight film egy művészfilm lesz a vámpírokról. Elképzelése sem volt arról, mi várt rá.”

Ami várt rá, az egy tinédzser lányoknak szóló romantikus franchise volt és még minden, ami ezzel jár: fanatikus kölykök a világ minden tájáról, egy imázs leredukálva a szex-szimbólum kissé röhejes szintjére, és a sajtó mérgező nyomása, főleg annak köszönhetően, hogy Robert Pattinsonnak támadt egy rossz ötlete, és összejött a Twilight női főszereplőjével, Kristen Stewarttal. Mindketten táplálták az egyik legnagyobb történetet a különböző média formáknak, szórakozva titkolták kapcsulatuknak igazi mivoltát. Marketing-húzás, hogy eladják a filmet a gyerekeknek? Egyszerű barátság újraértelmezve mint egy perzselő szerelmi történet a média által? Mindenki a történetük titkain merengett, amikor a filmek megjelentek. Nem úgy Elliott Davis: Vaknak kellett volna lenned, hogy ne lásd, hogy ők egy pár,” mondja. „ Amint a forgatás elkezdődött, egyből közelebb kerültek egymáshoz. Segítették és megvédték egymást attól az óriási nyomástól, amit a film jelentett. Igazából, a kapcsolatuk a Twilighttal kezdődött és akkor zárult be, amikor vége lett a Sagának.” Igazság: Pár hónappal az ötödik rész vége után újságfőcímek bejelentették a szakításukat. Képek kerültek elő Kristen Stewartról, amin egy másik férfival, a rendező Rupert Sanders-el volt, amiknek hála Robert Pattinson a világ leghíresebb megcsalt barátja lett. Válaszként, az elszomorodott színész úgy határozott, hgoy eladja a Los Angeles-i házukat és beszélt( sic - szerintem NEM!) a szerencsétlenségeiről a médiában.

A Twilight korszak vége kihívást jelentett Robert Pattinson számára, aki úgy gondolta – újra –, hogy véget vet a karrierjének és a fő szenvedélyére koncentrál: a zenére. Mióta az első rock bandája megalakult a tinédzser éveiben London külvárosában, a színész soha nem állt le a zeneszerzéssel, vagy hogy improvizáljon koncerteket a barátaival, főleg Bobby Longgal, a brit folkie-val (az nem tudom, hogy mi). Továbbá ez az első dolog, amire Catherine Hardwicke emlékszik a Pattinsonnal való első találkozásáról, aki még azt is megengedte a színésznek, hogy szerezzen pár számot a Twilight zenéjéhez: „Hárman indultunk el a hegyekbe egy kabinba, hogy dolgozzunk a zenén. Rob fogta a gitárt és vette fel a zenét, miközben a kész filmet nézte a számítógépemen. Teljesen elmerült a zenében, úgy tűnt mintha eltűnt volna az összes természetes félénksége. Nem tudtam, hogy a hangja ennyire mélyen átélt és megható is tud lenni.” De ahelyett, hogy az első albumát adta volna ki, („ami hamarosan meg lesz”, ígérte a barátja, Brady Corbet), Robert Pattinsont újra visszahozta a mozi, és a karrierjének egy második löketet adott, ez alkalommal a független filmek címszó alatt.

Leos Carax, igazán

Az igazán brilliáns csapás amit Robert Pattinsonnak sikerült megtennie az volt, hogy újra alkotta magát egyetlen filmmel, ezáltal elfelejtetve a tini bálvány képet ami a bőre alá mászott – amikor, például, Ryan Goslinggal összehasonlítva, neki 10 évébe telt kimásznia a Disney Club-ból (nem is tudtam, hogy köze volt hozzá :S). Ezt a lehetőséget a színész az egyetlen és páratlan Colin Farrellnek köszönhette. 2011 elejéig ugyanis ő volt David Cronenberg kedvence a Cosmopolis főszereplőjeként, amit Don DeLillo könyvéből adaptált a rendező. De az amerikai színész túl sokáig hezitált, az ügynökei túl magas fizetést akartak, így Farrell végül a Total Recall filmre szerződött, utat adva így a második választásnak: Robert Pattinsonnak. A francia-portugál producernek, Paulo Branco-nak minden állhatatosságát és kitartását be kellett vetnie, hogy meggyőzze a színészt a szerep elfogadásáról. „Hezitált egy kicsit az elején, szerintem félt attól a kihívástól, amit jelentett,” emlékezik vissza az üzletember. „Eleinte elutasította az ajánlatot, de mi ragaszkodtunk hozzá, David és én, aztán végül beleegyezett: megértette, hogy fordulóponthoz érkezett a karrierjében.” A legnehezebb az volt, hogy el kellett bánni a körülötte lévő ügynökökkel és menedzserekkel, még úgy is, hogy Robert Pattinson beleegyezett a fizetési elvárásainak radikális csökkentésébe: ő, aki 12,5 millió dollárt kapott egy Twilight részért, belement az 1,2 millió eurós fizetésbe, egy olyan filmben, ahol az egész költségvetés 15 millió euró volt.

Mindkét fél részére a Cosmopolis nyerő ügy volt: először, a színész rendbe hozhatta a hírnevét azzal, hogy az egyik legnagyobb rendezővel dolgozhatott; másodszor, David Cronenberg biztosította a főszereplőjével a nagy láthatóságot (reklámot) a médiában ésa könnyű pénzelést. Egy egyszerű kérdés maradt csak: képes-e felélni Robert Pattinson a kihíváshoz egy olyan filmben, ami szuperbonyolult párbeszédekből áll? Van-e elég abban a színészben, aki egy romantikus tinifilmben volt, hogy most a hátán vigyen el egy igényes, sokat követelő mozit? A Cosmopolis kiválasztása a 2012-es Cannes Filmfesztiválra azt bizonyította, hogy igen. Paulo Branco részéről kétség sem volt a kérdést illetően: „Amint találkoztam Roberttel megértettem, hogy van egy beállítottsága, hogy nem lehet csak a hírességére vonatkozni,” mondja. „Továbbá meglepett a tudása a mozival kapcsolatban: olyan srác, akivel gazdag beszélgetésekbe bonyolódhatsz a mozi világáról. Elmondta például, hogy Leos Carax filmje, a Les Amants Du Pont-Neuf egyike volt a kedvenc esti filmjeinek.”

Egy másik anekdota amit Paulo Branco említ és ami még mindig meglepi: „Ahhoz, hogy felkészüljön a szerepére nem csak a Cosmopolist olvasta el, hanem Don DeLillo összes könyvét. Nem ismerek senkit, aki ilyent tett volna. És ők ketten is találkoztak, beszélgettek egy ideig és úgy tűnt, jól kijönnek egymással, pedig DeLillo vad.”

A New Moon forgatásán a rendező Chris Weitz emlékszik, hogy őt is meglepte a híresség hozzáállása a felvételek között: „Nem olyan volt, mint a többi fiatal színész akik csak lődörögtek a forgatáson. Szeretett visszavonulni a lakókocsijába egyedül, csak egy könyvvel, aztán órákig nem is láttuk.” Ilyen mesék szólnak még az elképesztően kíváncsi színészről, aki Houellebecq-et olvas és rajongója a rendező Ernst Lubitsch-nak, akinek gyűjtötte a remekműveit, mielőtt a Bel Ami forgatására érkezett. Egyre inkább a művészfilmek irányába halad – hamarosan Weber Herzog (az nem Werner??) vagy James Grey filmjeiben láthatjuk –, Robert Pattinson nem csak javítani akart a róla kialakított képen, de megerősíteni is az ízlését és az óhaját a egyedi mozik iránt.

Akárhogy is, a független filmek iránti érdeklődés nem telt hozzászokási idő nélkül a színész számára. Miután évekig fürdőzött a Twilight sikerében, az erőteljes rendező szigorú kiegyensúlyozottsága messzinek tűntek a szokásaitól amíg David Cronenberggel dolgozott. A kanadai rendező felfedte, hogy az volt a bemonyása, mintha egy kezdővel dolgozna a Cosmopolis során. „A film elején ezt mondta nekem: „Még soha életemben  nem láttam ilyet.” Az válaszoltam: „Soha nem láttál mit?” Mire ezt mondta: „Olyan embert mint te, a forgatáson. Te hozod az összes döntést.” Erre azt feleltem: „Rob, nincs senki más. Csak mi. Nincsenek filmstúdiók mögöttünk. A producer egyetlen gondja az, hogy mi boldogok legyünk. Érted, ezt a filmet együtt csináljuk. Csak mi, mi hozzuk a döntéseket.” Azt hiszem, soha nem dolgozott ilyen filmen. Addig mindig jelenteni kellett a rendezőnek, aki aztán felhívta a stúdiót minden alkalommal, ha dönteni kellett valamiről, megváltoztatni a kosztümöt, vagy a hajat. Nálam nincs telefon.”

Továbbá, a sors kacsintása, a Maps to the Starsban, a legutóbbi Cronenberg filmben egy idealista fiatalembert játszik, aki az Amerikai Államok mélyéből érkezett Hollywoodba, hogy karriert csináljon anélkül, hogy ismerné annak a játéknak a szabályait, amibe belemászik. Amikor azt kérdeztük Cronenbergtől, hogy van-e hasonlat a szerep és a korábbi Twilight ragyogás között, a rendező nem rejteget semmit: „Van hasonlat, valóban. Robert soha nem akart híresség lenni. Színész akart lenni, de a híresség csapdájába esett.” A jó hír az, hogy úgy döntött, hogy megtartja a láncait. (erre nem találtam semmi jót)

AP riport Robbal

Eredeti itt van, de bemásolom ide, hogy ha netalán leszednék, meglegyen.

For Robert Pattinson, Cannes Is a Coming-out Party

CANNES, France May 20, 2014 (AP)

By JAKE COYLE AP Film Writer

For the past year, Robert Pattinson has been trying to disappear. He says he's been actively avoiding having his photo taken, trying to erase a tabloid persona.

"I'm just trying to not be in stupid gossip magazines, basically, and I think the best way to do it is never be photographed ever," says Pattinson. "As I get older, I just get more and more and more self-conscious about getting photographed. I don't know why. I've done it too many times and now I feel like everyone can see through me."

Not being photographed isn't an option for Pattinson at the Cannes Film Festival: The annual Cote d'Azur extravaganza is famous for its walls of photographers and its rabid hunger for celebrity.

But Pattinson has unveiled a new, more mature image of himself at this year's Cannes. He stars in two of the festival's top films: David Michod's lean, dystopian thriller "The Rover" and, in competition, David Cronenberg's dark Hollywood satire "Maps to the Stars." In the latter, he plays a Los Angeles limo driver trying to break into the movie business.

In "The Rover," which opens in the United States on June 13, he gives arguably his best performance yet, playing a bloodied half-wit who travels across a near-future Australian Outback with a terse man bent on revenge (Guy Pearce). With a halting Southern accent, he's a mangy, wounded puppy dog of a man, loyal to his companion.

More than any film before, "The Rover" announces the 28-year-old former "Twilight" star as a talented actor of range, capable of disappearing into a complicated role.

"It's literally exactly what I wanted," Pattinson said of his Cannes, smiling atop the Palais des Festivals.

His performances have been eye-opening for many, including Pattinson's co-stars. "I wasn't aware of what he was capable of," says Pearce. "On the second day, I said to David, 'He's really (expletive) good, isn't he?'"

The new chapter for Pattinson really began with his first collaboration with Cronenberg in the 2012 stylish Don DeLillo adaptation "Cosmopolis." Since then, he says, he's been choosing parts solely by director.

"I sort of had a bit of a list," says Pattinson. "The things I'm going to do next I've said yes to them before I've even seen a script."

Along with Michod ("Animal Kingdom") and Cronenberg, Pattinson has shot movies with Werner Herzog and Anton Corbijn. He's lined up films with Harmony Korine ("Spring Breakers") and Olivier Assayas ("Carlos"). All are widely acclaimed filmmakers who mostly operate far from the mainstream.

"It takes so much of the responsibility off you," says Pattinson. "I don't like the idea of trying to make movies as, like, a vehicle. Also, I don't really know who my audience is. I don't know if I have an audience. Outside of 'Twilight,' I don't know."

"Playing the lead in 'Cosmopolis' was not at the time what he wanted to do," says Cronenberg. "I had to talk him into it. He was really looking forward to playing a smaller role in an ensemble piece. In a way, ('Maps') is kind of a perfect continuation of our relationship, which I really value."

Pattinson auditioned for Michod for "The Rover," though the screenplay's scant backstory made it difficult. Exposition is largely resisted on the characters and the nature of the "collapse" that destroyed Australian currency. Pattinson went in in character.

"But then I had to sort of ask a couple questions half in character at the beginning, like: 'Is he mentally handicapped? Before I completely make a fool out of myself?'" he recalled laughing.

"The second he started doing the character, I was getting excited," says Michod. "I was getting excited about the performance he would give, excited about the character as invented by him and excited by the prospect of taking a possibly very underestimated franchise star and letting him demonstrated what he's actually capable of."

Pattinson says relished playing a more physical part.

"I had done so many parts where I was super still — like the whole of 'Twilight,'" he says. "It's so restrictive. You do something where you have blood all over your face, you can't be expected to fit into any kind of mold."

Drafted into a global franchise at a young age, Pattinson has previously said he wasn't even sure if acting was meant for him. For one of the more famous people on the planet, he doesn't exude confidence or self-seriousness, but rather has a squinty, bemused manner and is quick to laugh at himself. Now, he acknowledges his confidence is growing.

"I'm very, very good at lower expectations," says Pattinson. "Lower expectations and over-deliver."

———

Robert Pattinson számára Cannes a coming-out

Cannes, Franciaország – Az elmúlt év Robert Pattinson próbált eltűnni. Azt mondja, hogy igyekezett elkerülni azt, hogy lefényképezzék, mert próbálta kitörölni a bulvárlapos személyét.

„Csak próbálok nem szerepelni a hülye bulvármagazinokban, alapjában véve, és szerintem a legjobb módja ennek az, ha soha ne fényképeznek le,” mondja Pattinson. „Ahogy öregszem, egyre jobban és jobban öntudatossá válok azzal kapcsolatban, hogy lefotóznak. Nem tudom miért. Már olyan sokszor csináltam, hogy úgy érzem, mindenki átlát rajtam.”

Az, hogy ne fényképezzék le a cannes-i fesztiválon, nem adatik meg Pattinson számára: az éves Cote d’Azur extravaganza híres a sorokban álló fotósokról, akik fanatikus éhséggel várnak a hírességekre.

De Pattinson felfedett egy új, sokkal érettebb lépet magáról az idei Cannes-i fesztiválon. Két fő filmben is játszik: David Michod fura, antiutópia trillerében, a The Rover-ben, illetve a versenyben lévő David Cronenberg filmben, a sötét hollywoodi szatírában, a Maps to the Stars-ban. Az utóbbiban egy limuzinsofőrt játszik aki próbál betörni a filmszakmába.

A The Rover-ben, ami az Egyesült Államokban június 13-án kerül bemutatásra, eddigi legjobb alakítását hozza, egy sebzett féleszűt játszik aki a közeljövő Ausztráliájának Isten háta mögötti részein utazik át egy dühös emberrel, akit a bosszú hajt (Guy Pearce). A vontatott déli akcentusával egy ütött-kopott, sérült kutyája az embernek, egy hűséges társ.

Jobban mint bármelyik korábbi film, a The Rover megmutatja, hogy a 28 éves korábbi Twilight sztár egy tehetséges színész, aki képes eltűnni bonyolultabb szerepekben is.

„Ez szó szerint az, amit akartam,” mondta Pattinson Cannes-ban, a Palais des Festivals tetején mosolyogva.

Az előadása többeknek megnyitotta a szemét, többek között Pattinson társszereplőinek is. „Nem tudtam, mire képes,” mondja Pearce. „A második napon azt mondtam David-nek, ’Nagyon (piszkosul) jó, nem igaz?’”

Az új fejezet Pattinson számára a Cronenberggel való első együttműködése során kezdődött, a stílusos Don DeLillo adaptációval, a Cosmopolissal 2012-ben. Azóta, mint mondja, egyedül a rendezők személye szerint választja a szerepeit.

„Volt egy listám,” mondja Pattinson. „A következő dolgokra amiket csinálni fogok úgy mondtam igent, hogy nem is láttam a forgatókönyvet.”

Michod (Animal Kingdom) és Cronenberg mellett Pattinson olyanokkal forgatott mint Werner Herzog és Anton Corbijn. A sorban következnek még Harmony Korine (Spring Breakers) és Olivier Assayas (Carlos) is. Mind széles körben elismert rendezők, akik főleg a mainstreamtől távol dolgoznak.

„Nagyon sok felelősséget levesz  a válladról,” mondja Pattinson. „Nem tetszik az az ötlet, hogy úgy csináljak filmeket, mint mondjuk járműkveket. Továbbá nem nagyon tudom, hogy kik is a nézőim. Nem tudom, hogy van-e közönségem. A Twilight-on kívül egyszerűen nem tudom.”

„A Cosmopolis főszerepét akkor nem akarta megcsinálni,” mondja Cronenberg. „Rá kellett beszélnem. Egy kisebb szerept akart játszani egy többszereplős darabban. Bizonyos módon, a Maps egy tökéletes folytatása a kapcsolatunknak, amit nagyra értékelek.”

Pattinson meghallgatáson vett részt a The Rover kapcsán, bár a forgatókönyv hiányos háttértörténete nehézzé tette azt. A magyarázatok nagyjából elkerülték a karaktereket és az „összeomlás” természetét, ami tönkretette az ausztrál árfolyamot. Pattinson a  mghallgatásra mát kész karakterrel ment be.

„De aztán fel kellett tennem pár kérdést, félig karakterként, mint például: ’Agyilag zokni a pasas? Mielőtt teljesen bolondot csinálok magamból?” emlékszik vissza nevetve.

„Attól a pillanattól, hogy elkezdett játszani, izgatottá váltam,” mondja Michod. „Izgatott az az előadás, amit majd hozni fog, továbbá a karakter is amit ő talált ki és izgatott az is, hogy dolgoztassak egy valószínűleg alábecsült franchise sztárt és hagyjam, hogy megmutassa, mire is képes.”

Pattinson azt mondja, élvezte a fizikaibb szerepet.

„Sok olyan szerepem volt, ahol szuper mozdulatlan voltam – mint az egész Twilight,” mondja. „Nagyon korlátozó dolog volt.  Egy olyan jelenetben, ahol az egész arcod véres, akkor nem fogsz beleférni egy bizonyos formába.”

Mivel fiatal korában belekerült egy világhírű nagy franchise-ba, Pattinson korábban azt mondta, hogy nem biztos, hogy a színészkedés neki való. Ahhoz képest, hogy a bolygó egyik leghíresebb embere, nem árad belőle önbizalom vagy a túl-komolyan-veszem-magam hozzáállás, hanem inkább egy kissé sanda, szórakozott magatartással bármikor képes nevetni magán. Most, ismeri be, növekszik az önbizalma.

„Nagyon, nagyon jó vagyok abban, hogy keveset várjak,” mondja Pattinson. „Alacsony elvárások és túl-teljesítésekben."

-leánygyerek-

Guy Pearce és Rob Pattinson a Roverben

RP: Cause I believe in God and I know him and he believes in God and there’s no harm anyone would see me come to. And I believe in it.

GP: You look at the harm you’ve come to and where is Henry?

RP: Waiting for me.

GP: He’s not waiting for you.

RP: Yes he is.

GP: No, he is not. I tell you what God’s giving ye. He’s put a bullet in you. And he’s abandoned you out here to me and feels nothing for you. And couldn’t give a fuck if you burn tomorrow. God gave you a brother who’s not waiting for you. He gave you a brother who’s not even thinking about you right now. Just because you and him came out of the same woman’s ... . The only thing that means anything right now is that I’m here and he’s not. You’re brother left you to die. That’s what people do. You don’t know how to fight, your death’s gonna come soon.

RP: Mert hiszek Istenben és ismerem őt, és tudom, hogy ő is hisz Istenben és senki nem akarja, hogy bántódásom essen. És én hiszek ebben.

GP: Nézd meg mi történt veled és hol van most Henry?

RP: Vár rám.

GP: Nem vár rád.

RP: De igen.

GP: Nem, nem vár. Elmondom mit adott neked Isten. Egy golyót a testedbe. És itthagyott nekem és semmit nem érez irántad. És le sem szarja, hogy holnap megégsz-e. Isten adott neked egy testvért, aki nem vár rád. Adott neked egy testvért, aki még csak nem is gondol rád. Csak azért, mert egy anyától származtok. Az egyetlen dolog ami most számít az az, hogy én itt vagyok, ő pedig nem. A testvéred itt hagyott, hogy meghalj. Ezt szokták tenni. Ha nem tudod, hogyan harcolj, hamar meg fogsz halni.

-leánygyermek-

Cosmopolis BTS

MK: The story takes place over the course of a single day. A single limusine drive across Manhattan.

DC: How do you get the best, most interesting angles on Eric, who’s a very unusual guy. A recently iconic kind of guy, because he’s a mid ’20s billionaire and there are a lot of those around these days with the internet --- emerging in the last couple of decades.

RP: Because you’re in a car --- the time, just how you stay in the seat the whole time, it really forces you to behave yourself in a way. And it was nice as well when the other actors come in every singel time and none of them were ever as familiar as I was, everyone else was an alien in my domain.

SG: There is a sexual tension between her and Eric. They’ve been married for twenty-two days and I think that they’re really in the process of getting to know each other through the course of the film. With each – is like a process of cording??? And you kind of get to see this arc in the relationship.

SM: The environment we were shooting in was the most difficult I’ve ever shot in. The claustrophobia of being in a car. The heat of the lights. The people on the car. It felt like the monkeys were jumping on the car. Oohh they’re gonna get in.

MK: While Eric’s trying to make headway physically and perhaps emotionally, he is constantly frustrated by the flow of traffic, by the invasion of people, his wife, his mistress, his doctor, his co-workers , the rat people, and then finally and ultimately Beno.

PG: There are very truthful things coming out of the mouth of somebody who’s very rational. I suppose he is sort of relatable (talán) in some ways.

JB: I remember the first time I saw Videodrom and I was 13 years old and it just highjacked my imagination. All I’ve ever wanted to do since I was a little kid was to write and direct horror movies in Canada and he’s done that and he’s someone that proved the you can be an author and have a definitive voice and be Canadian, and not have to be exported.

MK: A történet egy nap történéseit mondja el. Egy limuzin megy át Manhattan-en.

DC: Hogyan lehet megközelíteni Eric-et, aki egy nagyon különleges srác, a legérdekesebb oldaláról. Egy újabban ikonszerű alak, mivel ő egy a 20-as éveiben járó milliomos és manapság sok ilyen van körülöttünk, ahogy látható az internet alakulása kapcsán az utóbbi pár évtizedben.

RP: Mivel egy autóban vagy egész idő alatt, már az, hogy hogyan ülsz egész idő alatt, az rád kényszerít egy bizonyos viselkedési formát. És jó volt az is, amikor a többi színész jött be az autóba, és egyikük se ismerte annyira a helyet mint én, mindenki idegenül érezte magát az én  birodalmamban.

SG: Van egy szexuális vonzalom kettejük között. 22 napja házasodtak össze és szerintem most vannak abban a fázisban, hogy megismerjék a másikat a film alatt. Minden találkozásuk egy újabb pont a kapcsolatuk ívében.

SM: A környezet ahol forgattunk az egyik legnehezebb volt, amiben valaha forgattam. A klausztrofóbia érzése az autóban. A lámpák okozta meleg. Az emberek az autón. Olyan volt, mintha majmok ugráltak volna a tetőn. Oohhh be fognak jutni.

MK: Mialatt Eric próbál előrejutni mind fizikailag és talán érzelmileg is, folyamatosan frusztrálja a forgalom áramlása, az emberek inváziója, a felesége, a szeretője, az orvosa, a munkatársai, a patkány-emberek, és végül Beno.

PG: Nagyon igaz dolgokat tudnak a racionális emberek mondani. Úgy gondolom, éppen ezért, közelinek érezhető bizonyos módon.

JB: Emlékszem amikor először láttam a Videodromot. 13 éves voltam és teljesen elrabolta a képzeletemet. Azóta nem akartam mást, csak horror filmeket írni és rendezni Kanadában, és Cronenberg ezt tette és bebizonyította, hogy lehet valaki író és emellett döntő hangja legyen, méghozzá kanadai, és ehhez még külföldre sem kell mennie.