David Cronenberg: „A képzeletem nem horror”

Egyszerűen muszáj volt ezt idetennem, mert a cikk ugye csak cikk, de az Öreg hangja is fontos.

Nem beszélve Rob kacajáról.

David Cronenberg: „A képzeletem nem horror”

A nagyszerű kanadai rendező a test-horror klasszikusaival, mint a Dead Ringers és A Légy, legutóbb pedig a gonoszul vicces MTTS filmmel tette emlékezetessé a nevét. Az alábbi cikkben az Observer olvasóinak és a kulturális élet olyan ismert alakjainak a kérdéseire válaszol, mint Margaret Atwood és Viggo Mortensen.

Amikor a nagyszerű kanadai filmkészítő, David Cronenberg 70 éves lett tavaly, egy szóval kifejezve öregnek érezte magát. A Franz Kafka rajongójának számító rendező azt mondta, Gregor Samsához kezdte hasonlítani magát, az Átváltozás főhőséhez, aki egy reggel arra ébred, hogy – és ez nagyon Cronenbergre vallana – óriási bogár lett belőle.

„Egy új lény leszel,” magyarázza Cronenberg. „Kérdezz bárkit, aki még nem előrehaladott korban él, hogy mit gondolnak a hetven felettiekről – ha gondolnak bármit is – és a válasz az Alzheimeres, szenilis öregember lesz, járókerettel. Meg az, hogy ’micsoda teher ez az egészségügyi rendszernek’. Három tucat és még tíz, ennyinek kéne lennie, ez a bibliai kor. Szóval vannak előzményei annak, hogy a hetven nagy esemény az életben."

Amikor sikerült túllépnie a sokkon, Cronenberg újult erővel tért vissza a munkájához. Megcsinálta a filmet a Maps to the Stars forgatókönyvéből, ami egyfajta gonoszkodó, vicces leszámolás napjaink Hollywoodjával, és amelyen már egy évtizede dolgozott az író Bruce Wagnerrel. Befejezte továbbá első regényét, amelynek a Consumed címet adta, és ami talán már 50 éve készül. Mindkettő a következő hetekben kerül napvilágra.

„Óriási hatalmad és befolyásod van ebben a korban,” folytatja Cronenberg. „Itt van a kor mitológiája, a szakállas vén, a bölcs öregember. Néhány kultúrában az idős kor nagyra becsült: a kínaiaknál Konfuciusz tanaiban, és így tovább: ekkorra már kell, hogy bölcsességed és tapasztalatod legyen, ezért elég értékes tagja vagy a társadalomnak, olyasvalaki, akit tisztelni kell és meghallgatni. Pillanatnyilag nyugaton ez egyáltalán nincs meg.”

Cronenbergnek még egyértelműen nincs szüksége járókeretre. Már hetvenegy éves, de alkata továbbra is vékony, sportos, és gyakran beveszi magát a Torontó melletti hegyekbe a biciklijén. Lebegő haja fémesen ragyog, és olyan sűrű, mint egy csincsilla szőre. Kegyetlenül intelligens és gyors észjárású, de, egy hosszú Skype beszélgetés után sem megfélemlítő. A filmes körökben úgy jellemzik mint illedelmes, sőt, erkölcsös személyt; ezeket a tulajdonságokat nem könnyű megtartani abban az iparban.

Az is világossá vált, hogy Cronenberg ambíciói töretlenek. „Elmondhatom” - folytatja - „hogy a regényt, amelyet most írtam, tényleg 21 évesen készültem megírni és nem 71 évesen, de akkor nem lett volna ugyanaz. És kétlem, hogy ilyen jó lett volna. Tényleg nem hiszem.”

A Térkép a csillagokhoz is biztosan egy olyan pályafutás egyik legjobb filmjeként fog szerepelni, ami folyamatosan meglepő, ugyanakkor könyörtelenül Cronenbergi: a korai kaotikus testi horroroktól kezdve (Paraziták, Agyfürkészők, A Légy, Két test egy lélek) a mostani kifinomultabb, intenzívebb pszichotikus élményt nyújtó filmekig (ide sorolható eddigi leginkább mainstreambe illő filmje, az Erőszakos múlt, a Gyilkos ígéretek, és a Veszélyes vágy). A Térkép főhősnője, Havana Segard (Julianne Moore) egy kétségbeesett, idősödő színésznő, aki nem akar Hollywood szemétdombjára kerülni. Van egy jámbor személyi asszisztense, vagy „munkakurvája”, Agatha (Mia Wasikowska) és egy szenvedélyes terapeutája, Stafford Weiss (John Cusack). A burjánzó, rémálomszerű mesében szerepel még Weiss Bieber-szerű fia, Benjie (Evan Bird), és egy limuzinsofőr, Jerome Fontana (Robert Pattinson), aki igazából persze maga is színész és forgatókönyvíró.

„A film nyilvánvalóan fikció, nem pedig dokumentumfilm arról, hogyan is működik Hollywood; használtam benne tömörítést, túlzást, és az összes ilyesféle eszközt” - mondta Cronenberg. „Sem Bruce, sem én nem nevezném azonban szatírának. Jonathan Swift Szerény javaslata, az szatíra, de ez a film túlságosan valószerű ahhoz, hogy szatíra legyen. Sőt, Bruce azt mondta, hogy minden egyes mondatot, ami elhangzik a filmben, hallotta már valódi személy szájából. Ő talán el tudná mondani, hogy kiéből.”

Kívülállóként Cronenberg több szempontból is tökéletes helyzetben van ahhoz, hogy Hollywood különcségeit vegye célkeresztbe. Torontóban – a város sok filmjének háttere – élt egész életében, és a Maps to the Stars volt az első alkalom, hogy Los Angelesben forgatott; öt napot töltött el főleg azzal, hogy pálmafákat filmezzen – jegyezte meg szárazon. Cronenberg viszont nem teljesen kívülálló. Hosszú évekkel korábban szóba jött, hogy esetleg ő forgassa a Jedi visszatér című filmet, és az évek során sok körülményes és eleve kudarcra ítélt tárgyalást folytatott sok nagyobb stúdióval filmes ötletekről, amelyek közül a legmeglepőbb egy kémfilm lett volna az MGM gondozásában, Denzel Washington és Tom Cruise főszereplésével.

„2,500 mérföldre vagyok Hollywoodtól és úgy átvitt, mint szó szerinti értelemben is úgy tekintek magamra, mintha félúton lennék Hollywood és Európa között, mozis érzékenység tekintetében” - mondja Cronenberg. „És mivel kanadai vagyok, a mainstream Amerikán kívül állok – ahogy Marshall McLuhan szokta mondani –, ami azt jelenti, hogy olyan észrevételeim vannak, amik máshogy nem lehetnének. Ahogy mondják: ’A hal nem tudja, milyen vízben van.’ A vízen kívül kell lenned ahhoz, hogy tudjad mi az a víz.”

A Consumed [D.C. könyvének a címe – a ford.], eközben annyira egyedülálló és annyi egyedi sajátossággal rendelkezik, mint Cronenberg akármelyik filmje. Bármilyen összefoglaló szánalmasan alkalmatlannak bizonyul, de a könyv központjában egy világjáró újságíró pár van, akiket a munkájuk szörnyű gyilkosságba, szervkereskedelembe, és némi perverz szexbe sodorja őket.

Cronenberg nem viccel, amikor azt mondja, hogy a Consumed készítése fél évszázadba telt. Édesapja egy torontói könyvesbolt tulajdonosa volt, mellette cikkeket és igaz történetek alapján krimiket írt. „Akkoriban arra aludtam el, ahogy az IBM Selectric-én gépelt, azelőtt pedig arra, ahogy az Underwood írógépen” - idézi fel Cronenberg, otthoni irodájában ülve, mögötte a könyvespolc tele van, többek között az apjától örökölt kötetekkel. A Torontói Egyetemen természettudományos szakon tanult, arról álmodva, hogy egy nap olyan lesz mint Isaac Asimov, a tudós és sci-fi író. Egy évvel később Cronenberg angol irodalomra váltott és ott barátkozott össze olyan emberekkel, akik saját filmjeiket forgatták.

„Emlékszem, hogy úgy éreztem, az írásom Nabokov és William Burroughs utánzata, vagy a kettő kombinációja” - mondta. „Persze ők ketten nagyon különböző írók, így ez is új dolgott alkotott. De a filmkészítéssel kapcsolatban azt éreztem, hogy nincs rá hatásom. Nem akarok arrogánsnak hangzani, de úgy éreztem, hogy a semmiből tudom megalkotni magam, mint filmkészítő. Láttam Bergmant, de nem éreztem úgy, hogy Bergman-filmet csinálok. Imádtam Fellinit, de mivel nem vagyok olasz katolikus, esélytelen volt, hogy Fellini-filmet csináljak. Kanadában senki nem csinált zsánerfilmeket, szóval kanadai horrorfilmet csinálni, az egész új dolognak számított.”

És mi lenne, ha a regényét, a Consumed-ot rendezné meg? „Amint befejeztem, úgy gondoltam, ez az, amit igazán csinálni szeretnék” - mondja Cronenberg. „Öt producer is olvasta a könyvet és azt mondták, hogy szeretnék filmként is viszontlátni. De én nem akarom leforgatni. Már megcsináltam. Furcsa lenne remake-et készíteni a saját művemből.”

Ezzel Cronenberg leguggol és felkészül a hét évtizednyi életéről szóló inkvizícióra régi barátaitól és az Observer olvasóitól.

Ha be lehetne lépni bármelyik film idejébe/helyszínébe/stilisztikájába stb., az ön filmjei közül melyikbe időzne el és miért? - Nick Newman, London

Nagyon boldog vagyok azzal, hogy nem vagyok benne egyik filmemben sem. A filmkészítésben megvan az az érzés, hogy olyasvalamit tapasztalsz meg, amit te magad nem élsz meg. Szóval ez átok lenne számomra, nem szeretnék egyik filmemben sem élni. Sőt, számomra a filmkészítés egyik oka az, hogy olyat tapasztaljak meg, ami érdekel, talán zavar is, amivel meg kell küzdenem, megtapasztalnom valamilyen szinten, de távol is kell, hogy tartsam magamtól. Biztonságos tokban kell maradni, olyanban, amilyet az osztriga von a homokszem köré, és végül gyöngy lesz belőle. Ez egy irritáció. Reméled, hogy olyan filmeket készítettél, amik olyanok, mint az igazgyöngy, de nem szeretnél bennük lenni,  mert ott van bennük az a homokszem, vagy valami rosszabb.

Miért vágtad meg a szoptatós jelenetet a Crash-ben? - Rosanna Arquette, színésznő

Haha! Rosanna szoptatta a gyermekét amikor a Crash-t forgattuk és az egyik jelenetben, ahol James Spaderrel szeretkezik egy autóban, hirtelen egy nagy adagnyi tej spriccel át a képernyőn. Igen érzéki volt, mind nagyon izgatottak voltunk, hogy megtörtént, de az a helyzet, hogy a filmben a karakter nem terhes és nem is szoptat, szóval dramaturgiailag nem volt értelme. És bár a Crash egy lázas álom-rémálom, azért meg van a maga logikája.

Szóval nem a cenzúra vagy ilyen miatt vágtam meg – igazán nagyszerű pillanatnak találtam, imádtam, és ennek köszönhetően Rosanna mellei nagyon teltek voltak, ami szintén szép dolog. Neki tényleg nincs szüksége implantátumra!

Hogyan éli túl a saját képzeletének a horrorjait? Mi(k) a kedvenc a) alkoholos itala(i) b) egyéb drog(ok)? -
Matthew Hill, Lyon

A képzeletem egyáltalán nincs tele horrorral. Ez egy félreértelmezése annak, hogy mik a filmjeim. Először is, úgy hiszem, hogy a filmjeim viccesek. Nem minden vicces bennük, de tele vannak humorral. Másodszor pedig, nem igazán az én képzeletem. Bárki, aki az interneten vagy az újságokban olvassa a híreket, ott a mindennapi horror – azzal összehasonlítva az én képzeletem egy mesés játszótér! Szóval egyáltalán nem érzem úgy, hogy a képzeletem horror lenne.

A második részt illetően, igazából egyáltalán nem iszom. Legmesszebb addig megyek, hogy megiszok egy kevés vörösbort az ételhez. Magamra vagyok hagyatva, nem megyek el olyanokkal, akik bort rendelnek, soha nem is gondolnék arra, hogy alkoholos italt rendeljek. Ez nem vallásos dolog, vagy moralitás vagy erkölcs kérdése, csupán a testem, amint arra korán rájöttem, nem reagál jól az alkoholra. A nyálkahártyáim nem szeretik. Szó szerint olyan három alkalommal voltam részeg egész életemben. Hetvenegy évesen pontosan meg tudom számolni ezeket az alkalmakat és nem voltam oda az élményért.
Ez van más drogokkal is. Igen, az 1960-as években próbáltam ki különböző drogokat mint mindenki más, de nem igazán találtam benne semmit, ami megfelelt volna. Egy LSD utazásom volt, nagy hatást gyakorolt rám, de voltak olyan zavaró aspektusai, melyeket nem élveztem. Mint művész, a tisztaság (értelmi) az egyik legértékesebb dolog, amit becsülni tudok. Állandóan vágyódsz a lenyűgöző világosságra, amit lehet, hogy soha nem érsz el, de úgy találtam, hogy a drogok és az alkohol ezt megzavarják. Tehát unalmas vagyok, mit is mondhatnék?

Bár sokkal fiatalabb vagy nálam, mindketten a Torontói Egyetemre jártunk az 1960-as években, és mindkettőnknek ugyanaz a háttere a biológia, mint tudomány kapcsán. Volt valami különös az egyetemen, ami talán elindított benned valamit a horrorfilmek kapcsán? Láttál valamit a vén, gótikus épületben őrzött kivett szemgolyókban, a preparált magzatokban és mérgeskígyókban? Rám ezek nagyon nagy befolyással voltak. - Margaret Atwood, író

Igen, én is túlestem néhány disznómagzat boncolásán, meg egyéb apróságokon, mert szerves kémiát hallgattam. Azt hiszem, talán sejtbiológussá válhattam volna. És tényleg nagyon gótikus volt az épület – viszont az, ahogy a tudományt oktatták, teljesen elfordított magától a tudománytól. Úgy éreztem, hogy a többi diák körülöttem nagyon másképp látta a dolgokat, és azon kaptam magam, hogy nyelvi és filozófia-szakosokkal lógok együtt.

Tehát nem mondhatom, hogy a Torontói Egyetem vezetett a horrorhoz, ellenben a mozihoz mégis onnan kerültem, bár soha nem hallgattam ilyesmit. Járt oda egy David Secter nevű diák, aki éppen a Winter Kept Us Warm című filmet forgatta, és néhány barátom kapta a főszerepeket. Soha nem fordult meg bennem addig, hogy akár filmet is lehetne készíteni. Ez nem olyan hely volt, mint Los Angeles, ahol mindenkinek a szülei, rokonai benne vannak a filmiparban valahogy. Torontóban senkinek nem voltak családi kapcsolatai a filmes világgal, mert Torontóban nem volt filmes világ.

Ez sokkal jobban befolyásolt abban, hogy a biológiai témájú horror felé forduljak. Mellesleg, sosem gondoltam úgy a biológiával kapcsolatos részére, hogy az horrorisztikus lenne. Azt gondoltam mindig, hogy az egész fantasztikusan izgalmas, még a disznómagzat boncolása is, amit ha filmben mutatna be valaki, az eléggé lenyűgözné a közönséget. Az érzés, amikor az ember úgy sejti, rájött egy életforma kialakulására, arra, hogyan jön a világra, hogyan létezik, az nagyon érdekes. Nem horror, hanem valóságos extázis, legalábbis számomra.

Megvan az a szokása, hogy sok filmen keresztül szinte ugyanazokkal a színészekkel forgat. Kik lennének álmai szereposztásában? - John Somersby, Miami, Florida

Őszintén mondhatom, hogy rengeteg színésszel dolgoztam együtt, akiket nagyon szeretek, de egy színésznek nem jelent valami nagy megtiszteltetést, ha rossz szerepre válogatják be. Nincs álom szereposztás forgatókönyv, és az abban létrehozott szereplők nélkül, akikre embert kereshetek. Más szavakkal, itt nem lehet elvonatkoztatni. Például, felötlött bennem, hogy jó lenne forgatni egy filmet, amiben együtt szerepelhetne Viggo Mortensen és Rob Pattinson. Szerintem nagyon érdekesen működnének együtt, de nincs előttem a film, sem a szerepek, amiket eljátszhatnának.

Ha nagyon visszamegyünk, imádtam Christopher Walkennel dolgozni [a Holtsávban], és arra gondoltam, vele jó lenne folytatni, de sosem jött olyan jó szerep ehhez. Ugyanez volt Jimmy Woodsszal is [Videodrome], vagy [James] Spaderrel [Crash]. Mindegyik főszereplővel elég jól kijöttem, és el tudok képzelni egy olyan filmet, ahol mindannyian szerepelnek. Ahogy Fellini táncolt minden színészével.

Mit gondolsz a táguló világegyetemről? Hiszel a multiverzumok létezésében? És ha hiszel, akkor honnan a fenéből lett az ősrobbanás? - Viggo Mortensen, színész

Ez egy jó nagy kérdés. Hogy kicsit közelebb hozzuk, ötletem sincs, honnan lehetett az ősrobbanás, mert el sem tudom képzelni, ami történt valójában. Azt viszont vallom, hogy a Föld különleges a rajta lévő életformák és kialakulásuk szempontjából. Ez az egyetlen bolygó, ahol az élet ennyire kifejlett állapotban megtalálható, ez az ösztönös érzésem. Még ha van is élet más bolygókon, szerintem azokra soha nem jutunk el, túl messze vannak. Létezésünkben és a gyakorlatban tehát egyedül vagyunk, ha elméletileg nem is. Valójában mégis magányosak vagyunk ezzel a bolygóval, és már csak emiatt is jobban kellene vigyáznunk rá.

Nem tudom, hogy jól válaszoltam-e meg a kérdését, de mindent megtettem. Néha elég mély dolgokba belemegyünk Viggóval, de sokat viccelődünk is, hogy kiegyenlítsük a dolgot.

Nagyon tetszett a játéka Don McKellar Az utolsó éjszaka c. filmjében. Szeret színészként is dolgozni, és szeretné többet csinálni, ha jó szerepeket kapna? - David Jackson, Washington, DC

Nagyon szeretek színészkedni és nagyon szeretem, ha dicsérnek érte, és ezt köszönöm is. Nem történik azonban gyakran ilyesmi. A színészet érdekes, de nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve arra, hogy ekkor és akkor elrepüljek Wight szigetére, és eltöltsek ott három-négy hónapot. Vagy ugyanezt Ausztráliában. Ha a szerep azonban kellően érdekes és megalapozott, akkor talán ezt is megtenném.

Élveztem a forgatást, teljesen más világ a rendezéshez képest; sokkal többet megtanulhattam arról, hogy min megy keresztül egy színész azáltal, hogy én magam is megpróbáltam. Az ember nagyon sérülékennyé válik, és rájön, miért foglalkozik olyan megszállottan sokat egy színész a testével, a hangjával és a ruházatával, mert ezek az ő hangszerei. Egy rendező esetében senkit nem érdekel, hogy néz ki, mit visel, vagy éppen beteg-e, amíg el tudja kiáltani magát, hogy “Felvétel!”, meg hogy “Állj!” Nagyon meglepő élmény, és csak személyesen kipróbálva érezheti át bárki.

A fillmjei gyakran tartalmaznak hurkokat: élet és halál, test és lélek, tudat és tudattalan. Mi az igazi feladat abban, hogy az örök visszatérést kiváltsuk egy olyan közegben, amelyről kísérleti úton tudjuk, hogy véges? - Candice Breitz, művész

Nem vagyok biztos abban, hogy értem a kérdést. Számomra a filmkészítés olyan, mint egy gyémánt, abban az értelemben, hogy számos csiszolt oldalról belenézhetünk, de mégis ugyanannak a gyémántnak a belsejét látjuk. Ez a gyémánt igazából az én életem összes tapasztalata, ennyivel rendelkezem, és elkerülhetetlen, hogy visszatérjek ugyanazokhoz a sémákhoz és nézőpontokhoz, ha kissé más szögből vizsgálódva is.

Legyőzné David Lynchet szkanderben? - Jack Cody, Kilkenny, Írország

Ez érdekes. Éppen Bobnál ettünk Big Boy burgereket David Lynch-csel, akkoriban, amikor ő a Dűnét, én pedig A holtsávot forgattam, és mindketten Dino De Laurentiisnek [olasz filmproducer] dolgoztunk. Akkor ismertük meg egymás egy kicsit. Azt hiszem, legyőzném. Különösen, ha éppen akkor próbálnám, amikor meditál.

Melyik öt film a kedvenced, és miért? - John Landis, filmrendező

Nem lenne nehéz, de nincs listám. Végtelen számú film volt rám hatással. A legnagyobbal nyilván a Winter Kept Us Warm volt, a maga furcsa módján. Nem horrorfilmnek forgatták – egy dráma volt arról, hogy boldogulnak az életben a Torontói Egyetem diákjai – és nem is volt szó nagy művészieskedésről. Nehéz újra átélni azt a sokkot, ami akkor fogott el, amikor láttam a csoporttársaimat egy igazi moziban az igazi vásznon, ahogy éppen szerepelnek. Olyan volt, mint a varázslat: nézed a tévét, és hirtelen benne vagy egy sorozatban. Ilyesmi volt ez a sokk.

Szóba került, hogy esetleg Peter Jackson forgatna egy részt a Dr. Who-ból. Van olyan tévésorozat, amiből megfontolná egy rész rendezését? - yesfuture, online kérdező

Már ajánlottak néhány sorozatból részeket, de el kell mondanom, hogy ezek a legkevésbé sem érdekelnek. Minden, ami érdekessé teszi a rendezést – a főszereplők kiválasztása, a helyszínek megkeresése, a munka a forgatókönyvvel, a párbeszéd kidolgozása, a stáb keresése és a közös munka – hiányzik egy sorozatnál, mert már minden ott van készen. Az ember itt sokkal inkább egy közlekedési rendőr feladatát látja el.

Veszett el valami a filmekből azzal, hogy a makettezést felváltotta a CGI? - Archaen, online kérdező

A CGI-t túlzásba lehet vinni, és már túlzásba is vitték. Erre rengeteg példa van a szuperhősös filmekben, egyszerűen röhejes, mi megy ott. Technikailag persze lenyűgöző, de elvesztette a fizikai jelenlétét. Ez nem azt jelenti azonban, hogy akkor több valós effekttel kellene dolgozni. Számomra ez nem annyira a technológia kérdése, sokkal inkább a művészeté: mennyire érti a rendező a saját nézőit? Én is sok CGI-t használok a filmjeimben, csak nem tolakodó módon. Az apróságokhoz veszem igénybe, hogy kiemeljek vele néhány apró mozzanatot, szinte láthatatlanul. Egyszerűen ez egy nagyon hasznos eszköz, nem különbözik a világítástechnikától, a díszletektől vagy éppen a vágástól. Itt hatékonyan lehet használni.

Mi a kedvenc sütije? - Misterlks, online kérdező

A shortbread [kb. ua., mint a háztartási keksz itthon]. Ha lenne előttem egy tállal, valószínűleg mindet megenném.

A száguldó autóktól majd' leragadt a szemem. Elmondaná, mit talál bennük olyan érdekesnek? - Steven Hughes, Bristol

Melyik filozófusokról mondaná, hogy a legnagyobb hatással voltak a munkájára? - Howard Shore, zeneszerző

Fiatal egzisztencialistaként tekintek magamra. Amikor elkezdtem Sartre-t olvasni, és amikor rátértem Heideggerre, arra gondoltam, “Ó, wow, én is éppen így vélem”. Sartre-nak van egy nagyon jó előadása, amelynek azt a címet adta, hogy “Az egzisztencializmus is humanizmus”. Leegyszerűsítve azt mondta, “Nézzétek, nekünk, embereknek csak ennyi adatott, felejtsük el a túlvilágot, mert nem létezik. Felejtsük el Istent, nincs Isten. Ezt el kell fogadnunk, és ha megtennénk, és rájönnénk, hogy az együttérzés és a humanista empátia értéket jelent – nem csupán fontosat, hanem alapvetőt – akkor az egész világ jobb hely lenne.” Nagyjából ez az én hozzáállásom is az élethez.

Az autók majdnem a repülést jelképezték, olyan, mintha az ember tudna velük repülni. És a szabadságot, a szexuális szabadságot is a régebbi időkben. Nagyon függ a válasz attól, hogy mennyi idős a kérdező, mert ez nem annyira a sebességről, sokkal inkább az autóságról szól, ez van a középpontban. Most éppen egy Teslám van, ami egy elektromos autó, és lenyűgözően érdekesnek tartom, aminek semmi köze a sebességéhez – bár valóban nagyon gyors jármű. Másfelől, ha látok egy Lamborghinit, vagy egy Ferrarit, amint teljes sebességgel száguld, az szerintem eléggé meggyőző, olyan, mint egy nemes vad, van benne valami szép. Még folytathatnám a mostanra divatjamúlt belsőégésű motoros autók szépségének ecsetelését, de tényleg volt bennük valami ősi, valami csodálatra méltó. Ha valaki erre nem tud reagálni, azzal nincs semmi bajom, de tudnom kell, hogy a kérdezőnek milyen tapasztalata volt az úgynevezett gyors autókkal. Ha valaki az erkélyről nézi őket az autópályán, akkor tényleg unalmasak.

A zsidó származásának volt hatása a filmjeire? - Nathan Abrams professzor, Y Felinheli, Wales

Természetesen volt, mert ez alakította ki az érzékenységemet és az életemet. A szüleim nem voltak hívők, még zsinagógában sem voltam, és sosem volt bár micvóm. Az anyám beszélt velem egy kicsit jiddisül, de ez nem vallási, hanem kulturális téma, és még mindig vonzódom ehhez a beszédhez. Könnyű lenne azt mondani, hogy a zsidóság mindenhol kívülállónak érzi magát a diaszpóra-jelleg miatt, és még sok filozófiai és érdekes kulturális dolgot lehetne sorolni, de nem tudom, hogy ezek közül az én esetemben mennyi lenne igaz. Mindig is kanadainak éreztem magam, és Kanadához ragaszkodom, tehát keverem a zsidóságot a kanadaisággal. Nem hiszem, hogy ezeket a részleteket el lehetne különíteni az élet során.

Melyik a valaha készült legfélelmetesebb film? - Toby Sculthorp, London

Ez teljesen szubjektív, mert lehet, hogy valami egyeseket halálra ijeszt, míg ugyanez másoknak csak egy jó vicc. Erre a kérdésre mindenki más választ adhatna. A Bambi rettenetes egy gyerek számára, mert Bambi anyját megölik benne. Gyerekkorban ez természetesen sokkoló. És ez már minősít? Volt egy film, a Kék lagúna, amit gyerekként nagyon ijesztőnek tartottam. Gyerekek hajókáznak, a hajó elsüllyed, a szüleik megfulladnak, a gyerekek egyedül maradnak a szigeten egy részeg tengerésszel. Van egy jelenet egy kígyóval és egy csontvázzal, meg minden ilyesmivel, és ettől már elég ijesztőnek számított gyerekként. Egy felnőtt számára ez persze már nem annyira izgalmas.

Később, már felnőttként a Ne nézz vissza! volt félelmetes, Nic Roeg filmje Julie Christie-vel és Donald Sutherlanddel. Nagyon megérintett, nagyon hatásos produkció volt, szinte tapintható halálvággyal. Ugyanakkor, ha a kérdező megnézné ezt a filmet, lehet, hogy semmilyen hatást nem váltana ki belőle. Nincs abszolút, egyetemes film ezen a téren.

Optimistának tartja magát? - Tomas René, London

Kanadai vagyok, mit mondhatnék? Hát persze! Igen, általában nagyon jókedvű, vidám figura vagyok, és a filmek után ez általában meglepi az embereket. Aggódom a környezet, a bolygónk jövője miatt, egzisztencialista vagyok, és majd amikor meghalok, az a véget jelenti, a feledést. Mások talán azt gondolnák, “Istenem, szörnyű lehet így élni”. De nem, én általában optimista és boldog vagyok.