eredeti cikk itt
RC: A Cosmopolis egy tükörképet ad az Occupy mozgalmakról, melyek mind
New Yorkban és Londonban is megtörténtek. Mi érintett meg ezekből a
mozgalmakból, és hogy hatja át a filmet?
DC: A filmet nem hatja át sehogy, mert a
forgatókönyv után mentünk. Az csak a véletlen, hogy amit Don (DeLillo – a
regény írója) írt, egyféle előre- és tisztánlátó könyv volt, és úgy érződött,
mintha a világ csak őt érte volna utol. Így nem változtatta meg amit mi
csináltunk, de nem tudtuk nem észrevenni, hogy olyan volt mintha mi miattunk
történtek volna meg ezek a dolgok – de tudtuk hogy nem (nevet). Paul Giamatti,
például, írt egy üzenetet, azt mondva „El se hiszem, most láttam, amint Rupert
Murdoch a képébe kap egy pitét”, és mi akkor forgattuk azt a jelenetet ahol Rob
kap a képébe egy pitét! Úgy éreztük, furcsa volt.
RC: A Cosmopolisban a kapitalizmust úgy jellemzi, mint egy szellem...
ami kísérti a világot. Érdekes, hogy a filmben megváltoztattad a Yen-t Yuan-ra,
ami nagyban megváltoztatja a tematikus jellegét a történetnek.
DC: Az egy gyarló próbálkozás volt részemről,
mint egy teljesen tudatlan, gazdasági értelemben, hogy kissé futurisztikussá
alakítsam, mert a Yen, amióta a könyvet megírták, összeomlott. Majd volt a
cunami Japánban, és hirtelen Japán küzd. Előtte minden a 'Kelő Nap' volt.
Mindenki félt attól, hogy Japán átveszi az uralmat a világ felett, stb, stb. És
míg a keleti irány megfelelő volt, igazából Kínára kellett volna úgy tekinteni,
mint világhatalomra, és 2015-re a Yuan teljesen átváltható pénznem lesz, így
akár át is veheti a dollár helyét, mint világ-valuta. Ez a kínai terv, és senki
nem tudja megmondani, hogy nem fog megtörténni.
RC: A kínai Yuan használata összekapcsolódik a patkány szimbólummal
amit az egész filmen át látni lehet – a patkány a kínai állatöv első
szimbóluma. Ha metafórákba akartatok burkolózni...
DC: Soha nem megyek metafórákba (nevet). Ez
az első amit hallottam, és hogy őszinte legyek, nem tudom hogy Don gondolt-e
erre, ez (a patkány használata) egy versből, a Report from the Besieged
City-ből származik, ami egy lengyel költő műve.
RC: Úgy tudjuk, hogy ön és Mr. Pattinson hamarosan újra együtt fognak
dolgozni a Maps to the Stars-on. Ez már biztosan halad előre?
DC: Halad? (nevet) Rob? Van már pénz rá?
RP: Nos, meg akarom csinálni a filmet, ezért kezdtem el beszélni róla.
Szeretnék pénzt szerezni hozzá.
DC: Van némi érdeklődés iránta. Egyik
barátomnak van egy zseniális forgatókönyve – Bruce Wagnernek. Sokat ír
Hollywoodról. A könyvei fantasztikusak. A Maps to the Stars egyike azoknak a
nagyszerű forgatókönyveknek, amik egyszerűen nem könnyen adhatóak el, olyan,
mint a Cosmopolis. Ingerült, kellemetlen és zavaró módon. Van benne érzelem, de
furcsa érzelem, mint a Cosmopolisban. A film végére a Cosmopolis érdekesen,
furcsán szomorú, és érzelmes, de mintha alattomosan lopakodna feléd, mert nem
is gondolnád, hogy oda fog érkezni. Nem könnyű nehéz filmeket csinálni. Még
akkor is kemény feladat, ha hiteles színészeid vannak.
RC: David, a karaktereid a filmjeidben mintha valamiféle tudást
keresnének. Van egy olyan érzete a filmnek, hogy mivel Eric Packernek már
megvannak a milliói, így most egy új utazásra indul, aminek látszólag csak egy
triviális oka/célja van – egy hajvágás. Hogy látod ezt a karaktert a korábbi
filmjeid szereplőivel kapcsolatban? És Robert, mit éreztél mikor láttad a
karaktered a papíron/leírva?
RP: Nem hiszem hogy úgy közelítettem meg Eric karakterét mint egy
nihilista. Szerintem volt benne energia – egy nihilista energiája teljesen más,
mint amit én láttam. Eric nem szándékosan dob el mindent, ő csak úgy gondolja,
hogy egyre közelebb jut valamihez, de tulajdonképpen minden kezd szétesni
körülötte. David, egyetértesz?
DC: Én nem igazán gondolkodok a filmjeimről.
Úgy értem, arra kérsz, legyek az elemzője a saját filmjeimnek, és megtehetném,
de nem fogom, mert az a te dolgod. De annyit mondok, hogy nem szoktam a többi
filmemre gondolni amikor forgatok. Az élvezet benne számomra az, amikor az
éjszaka közepe, egy utcán, a stáboddal és a színészeiddel, senki mással
körülvéve. Nem gondolsz a Twilight-ra. Nem gondolsz a Scanners-re. A
Cosmopolis-ra gondolsz, és Eric Packerre és a felépítésre. Ennyire tiszta.
A hajvágással kapcsolatban, az nem triviális.
Eric (Rob) megmutatja mi az amikor azt mondja: „Egy hajvágás, mi is az? Egy
naptár a falon. Egy szék. Egy szomszédság.” Ez az ő múltja. Egy olyan helyre
megy vissza ahol valahogy tiszta, valahogy ártatlan. Amikor abban a székben ül
a jelenetben – és ez az amit szeretek Robban; talán ő nem is tudta, hogy ezt
csinálta – gyerekké válik. Csak később érted meg, mit is jelent ez a hajvágás.
RC: Vannak finom változások, amiket csináltál a DeLillo könyvből –
például, hogy Eric és a felesége nem érintkeznek. Miért határoztál így?
DC: Nos, nem érzem úgy, mintha bármikor is
egymáshoz értek volna. Igazán úgy éreztem, hogy az orgia rész a könyvben a
meztelen emberekkel New York utcáin, az inkább Eric fantáziája a megbéküléssel,
és ami azt illeti, inkább egy fiatalkori fantázia. Soha nem hittem hogy igaz
volt, és hogy a filmvásznon nevetséges lenne, és soha nem történhetne meg. Elhatárolódik
a feleségétől, és soha nem érinti meg, és soha nem szexelnek. Vége van, és ez
az egyik oka a lerobbanásának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése