Cosmopolis kritika LOVEFILM

Eredeti cikk

Mi az ára manapság egy hajvágásnak?          

Eric Parker (Robert Pattinson) nem csak egy másik nagyágyú a Wall Street-ről, nem csak egy másik Master of the Universe vagy Gordon Gekko klón, ő keresztezése Bill Gatesnek, Warren Buffetnek és Steve Jodsnak – csak fiatalabb és jóképűbb kiadásban.

Packer hajat akar vágatni, és azt is tudja, hol. A limójában végzi az ügyleti ügyeit – ami igazából egy iroda kerekeken – és átmegy New York City-n, akkor is, ha az megöli. És ez megtörténhet, mert az Elnök a városban van, továbbá fenyegetések és baljóslatú hírei is elérték. Ezek mellett még egy híresség temetése is folyamatban van – a rap egyik főpapja halt meg „természetes” halállal – így az utca maga a gyilkosság. Packer emberei nem boldogok. De amit Packer akar, azt Packer megkapja, abban biztos lehetsz.

Ez David Cronenberg adaptációja Don DeLillo 2003-as regényének dióhéjban, és ha a fenéken-billentős videó előzetes miatt valami dinamikus és verekedős dolgot vártál, nos, akkor átvert az előzetes, mert a film egy teljesen más szörny.

De briliáns, szerintem, egy régóta várt visszatérés abba a bizonyos felforgató sci-fi világba, ami Cronenberg specialitása volt, mielőtt nagyon tisztességessé vált volna (nos, ez túlzás, de a Veszélyes módszer, a Gyilkos Ígéretek és az Erőszakos múlt mind jólnevelt filmek).

A Cosmopolis közömbös-langyos fogadtatásban részesült a Cannes-i fesztivál végén a múlt hónapban, de az emberek nem voltak felkészülve a furcsaságára, a beszédre, a statikusságára és erre a Pattinsonra... Ez egy furcsa párosítás. Amink van az egy igazi Cronenberg; az eXistenZ óta a legcronenbergibb film (ami, nem túl véletlenül, az utolsó saját forgatókönyve volt), és többféle módon is visszavezet a Naked Lunch-ra és a Videodrome-ra.

Robert Pattinson 

Igazából ez egy szatíra leginkább, egy hideg, nem teljesen ellenszenves képe egy modern embernek, begubozódva a külvilágtól ha tetszik neki ha nem, a technológia, a gazdagság és a pénzügyi birodalma miatt. Packer lehet milliárdos (bár a részvényei gyengülnek ahogy a történet halad és a kínai yuan továbbra is halomra dönti a jóslásait), de, mint a legtöbbünket, őt is felemészti a munka.

A szexmániája, ami számottevő, majdnem megkülönböztethetetlen a kényszertől hogy guruljon és üzleteljen: szeretkezik, ahogy csak tud (beleértve Juliette Binoche-t, továbbá találkozója van Emily Hampshire-vel mialatt a napi prosztata vizsgálata folyik), de a három hetes házassága az örökösnő / költő Elise-vel (Sarah Gadon) el nem hált marad, annak ellenére hogy összefutnak reggeli, ebéd és vacsora során is. (Azt nem tudjuk megy hogy közlekedik a városban – talán sétál.)

Mint egy másik ikonikus üzletelő, Brett Easton Ellis Amerikai Pszichója, Packer is rémálomként éli meg az álmot. Szuperokos, de alig veszi észre saját elidegenedését.

Beszédes forgatókönyv, de Pattinson tudással és meggyőzéssel vezet át minket.

Néhányan, talán a legtöbben, fülledtnek és mesterségesnek fogják találni ezt a filmet – de ez teljes mértékben szándékos. A limó hangszűrős és fegyverbiztos ablakain kívül a város egy protestáló és nyughatatlan karnivál-hátteret adja, de Packer szinte nem is pislog, még akkor se, ha az autóját bemocskolják szlogenekkel és törmelékkel. Mathieu Amalric tejes pitéje, amit a képébe nyom, kell ahhoz, hogy emberi reakciót váltson ki belőle – a biztonsági embere bánhatja is! - bár úgy tűnik, a megszállottsága a hátul és oldalt röviden sokkal inkább a borbélyával való emberi kapcsolatának helyrehozataláról (újralétesítéséről) szól, mint a fodrászati célról. És még ez sem elég – tovább kell mennie, és rájövünk, hogy a lassan mozgó röppályája nem más, mint halál-kívánság.

Néhányan vonakodnak elismerni hogy Robert Pattinson tud színészkedni. De végül rá fognak jönni. A srác több mint a haj(vágása). Ez egy beszédes forgatókönyv, de Pattinson tudással és meggyőzéssel vezet át minket, kiváltképp a film tetőpontján, Paul Giamattival.

Alattomosan vicces, és legalább annyira filozófikus mint politikai – amivel azt értem, legalább annyira érdekelt a létezésen alapuló félelem iránt, mint a társadalmi igazságtalanságokkal/ban – jövendölésem szerint a Cosmopolis mint Cronenberg egyik legtisztább/legvalódibb(?) teljesítménye lesz értékelve.