Az Alkonyat-filmekben, ahogy mind tudjuk,
Robert Pattinson egy vérszívó vámpírt játszik, és vannak, akik azt mondják,
hogy a Cosmopolis-béli karaktere, egy milliárdos brókert a Wall Streetről, nem
is annyira különbözik ettől.
Packer: Egy versben azt olvastam, hogy a
patkány válik fizetőeszközzé.
Shiner: Érdekes lenne.
Packer: Ja, ennek lenne befolyása a
világgazdaságra.
A Cosmopolis nagyon más, mint az Alkonyat, és
tudjuk, hogy Robert másfajta sötét szerepek felé fordult. Az Alkonyat-sorozat
óta nem láttunk ilyet tőle, és ez a világ egyik legnagyobb bevételét hozó
franchise lett, amely ráadásul nemzetközileg ismert színésszé tette. Sokkal
többet köszönhet ennek a szerepnek, mint például a Harry Potternek, amely,
óriási sikere ellenére nem hozott áttörést Robert számára. Ott állt az úton,
meghallgatásokra járt, zenélt, főleg gitáron és zongorán játszott, amikor
beleszállt ebbe a szerepbe, és az egész élete megváltozott.
Edward: Még soha nem kívántam egy embernek sem
a vérét ennyire.
Most azonban, hogy véget ért az Alkonyat, mi
lesz a következő Robert számára? A Cosmopolisszal eléggé mély sötétségbe
vetette magát.
Kinski: Tudjuk, mit mondtak mindig az
anarchisták.
Packer: A pusztítás vágya teremtő vágy.
Maga Cronenberg is elismerően nyilatkozott.
Cronenberg: Mindig a lehetőségeink határán
akarunk mozogni, és valóban, egy nagyon-nagyon kiélezett Robert Pattinsont
láthatunk a filmben.
Shifrin: Sex?
Packer: Igen.
Figyeljük tehát Robertet az eljövendő
filmekben, amelyekben már befutott színészként szerepel.
GS: Üdvözlünk, Robert Pattinson! Hogy vagy?
RP: Elég jól. Kicsit testtelenné váltam,
valaki mondta, hogy menjek át Davidhez, és most mindenki engem néz, és eléggé
izgulok.
GS: Miért? Ami itt történik?
RP: Hogy eléggé simán nézek-e ki, meg minden.
Pedig nem kell mindig színésznek lennem.
GS: David említette, hogy egy Alkonyat-utáni
szakaszban vagy, és különböző utakat próbálsz most járni, ez része volt az
általános terveidnek?
RP: Egyáltalán nem volt tervezett. Csak úgy
éreztem, hogy mindenhol túl vagyok telítve, kis szerepeket akartam vállalni,
vagy egyáltalán semmilyen szerepet. Ezt három héttel az utolsó Alkonyat-film
befejezése előtt kaptam, és addigra már nagyon, nagyon eltökélt voltam, hogy
kis szerepeket keressek, hogy ne legyek mindig szem előtt és ne idegesítsek
mindenkit. Aztán jött ez. Itt aztán mindent elborítóan jelen vagyok, Eric ott
van minden pillanatban, állandóan beszél, de ezt a szerepet nehéz lett volna
elutasítani.
GS: Új érzés ez számodra, hogy megnézz egy
filmet, és azt mondd: 'Ó, várjunk csak egy pillanatot, hogy fogom eladni ezt a
filmet?'
GS: Új érzés az számodra, hogy visszanézd az
egyik filmed, aztán a következő pillanatban jön a kérdés, hogy várjunk csak,
hogy fogom így eladni ezt a filmet?
RP: Teljességgel. Arra emlékeztetett egy
kicsit, amikor láttam három évvel ezelőtt egy interjút Ryan Goslinggal, aki nem
régen azelőtt a Hitetlent forgatta. Mivel néhány éven keresztül az Ifjú
Herkulest csinálta, utána mindenki a Hitetlennel kapcsolatban is az erejéről
faggatta. És ez az egyik leginkább zavaró dolog. Cannes-ban adtam néhány
interjút és tényleg éveken át törekedtem arra, hogy ne legyek nagyravágyó,
aztán valaki megadott egy kis esélyt arra, hogy végre az lehessek, és akkor
nagyon elkezdtem ragaszkodni hozzá, hogy én legyek a legnagyobb alak. És most
újra beleéltem magam.
GS: Ha belegondolunk... úgy értem, azzal, hogy
benne lehettél a Harry Potterben, azt is gondolhattad volna, hogy ha más nem,
ez aztán egyből beindítja a karrieredet? Aztán valahogy mégsem ez történt.
Amikor viszont mégis, akkor nem érezted úgy, hogy 'rajta vagyok, innentől
minden megy magától?'
RP: Úgy érzem, nem igazán szándékoztam
színésszé válni, ez azzal kezdődött, hogy szerepeltem egy jelenetre a Vanity
Fairben, amelyből aztán kivágtak, és egy ideig úgy viselkedtem, hogy 'Ó,
megkaptam ezt a szerepet, már játszhatom ... fiát.', mielőtt mindenki láthatta,
hogy kivágtak.
GS: Játsszuk most ide ezt a jelenetet:
RP: Segíthetek?
?: Nem biztos, hogy tudna...
RP: Tudom, ki maga. Miért jött ide?
?: Hogy lássam a fiamat.
RP: Igazi sztárhoz illó előadás.
GS: Valóban, a Vanity Fair elég nagy sikert
aratott.
RP: Ja, egyből elhánytam magam ezután. Ez a
legismertebb dolog, ezt a szerepet éppen attól a válogatótól kaptam, aki aztán
a Harry Potterbe is beszervezett. Aztán meghívtak a bemutatóra, de előtte nem
mondták, hogy a filmből végül kivágtak, és emiatt az a nő eléggé bűntudatosnak
érezte magát, végül így lett a Harry Potter-es szerep.
GS: És ez fogta meg Catherine-t is, már az
Alkonyattal kapcsolatban, igaz?
RP: Nem tudom. Catherine akkor hívott fel,
amikor épp Londonban voltam. Nem olvastam még a forgatókönyvet, nem olvastam a
könyvet, és ő megkérdezte, hogy mit gondolok a szerepről? Ez valamikor hajnali
három órakor lehetett, és én csak ennyit tudtam mondani: 'Ember, ez a szereplő
egy állat! Egy vadállat!' Mielőtt olvastam volna... 'Egy szexgép!' Őrület. És
szerintem ez tetszett Catherine-nek. De nem tudtam, hogy miről is van szó.
GS: Mit gondolsz arról, ahová ez a jelenség
fejlődött? Mindig is voltak nagy sztárok, de körülötted egészen másfajta mánia
tombol, olyan, amilyet már régen lehetett látni. Milyen érzés ennek a tárgyának
lenni?
RP: Teljesen elszakadok azoktól a
kapcsolatoktól, amelyeket eddig éltem... Már elég magabiztosan állíthatom, mert
ha nem állítom, akkor is igaz, hogy egy ilyen lehetőség obszcénül nagy hatalmat
adhat mások fölött. Láttam, ahogy más emberek... ugyanakkor felelősséggel is
jár, és én csak próbálok kibújni ezalól a felelősség alól. Az emberek azt
mondják 'Ott van az a srác!', de az egy másik srác. Nem igazán tudom azt
csinálni, amit én akarok.
GS: El tudom képzelni, hogy a közeli
barátaidtól eltekintve egyre nehezebb valódi embereket, valódi társaságot,
valódi beszélgetéseket találnod, olyan kapcsolatokat, amelyekre mindnyájan
törekszünk.
RP: Igen, de ha visszaemlékszek, korábban is
hasonló voltam. Egyike voltam azoknak, akik kétségbeesetten vágytak arra, hogy
elmenjenek egy buliba, aztán eljutnak és csak állnak a sarokban azokkal,
akikkel mentek és nem veszik tudomásul, hogy bárki más is jelen van. Szóval nem
is nagyon hiányzott semmi. Így viszont vannak mindenféle képzelgések arról,
hogy ha nem lennék híres, akkor bezzeg állandóan találkoznék random emberekkel
az utcán. Holott nem találkozik senki csak úgy, véletlenszerűen senkivel az utcán.
Legtöbbször megpróbálod elkerülni az embereket, még ha nem is vagy híres.
GS: És milyen az, amikor a háttérben játszol,
meg tudod mondani, milyen volt ez?
GS: Tudod, most nem azt akarom, hogy az
emberek rólad kérdezzenek, hanem most őrá vagyok kíváncsi. A lány előadására.
Jó ötletnek tartottak, és segítettél? Az a szóbeszéd járja, hogy a zenét
részben te írtad vele.
RP: Én nagyon, nagyon keveset tettem hozzá.
Szerintem éppen, csak zenéltem. De volt néhány közös próbánk együtt, és úgy általában
a lehető legőrültebb véleménnyel vagyunk a popzenéről. Én el akarok veszni
benne, minden egyes alkalommal, de ő olyan, mint az összes ember, aki, amikor
elmegy egy koncertre, mindent úgy akar hallani, mint otthon a CD-ről. Én éppen
az ellentettje vagyok. Jó nagyokat vitáztunk erről. Volt egy vitám Adele-lel,
talán az egyik legfurcsább dolog, amit valaha mondtam. Én azt mondtam: „tudod,
igazából csak ki kell nyújtani érte a kezed”, mire ő „tudod te, hogy én vagyok
az a női előadó, akinek a lemezei a legnagyobb példányszámban keltek el
valaha?”. És én valami oknál fogva elkezdtem vitatkozni vele.
GS: Az ilyesmi hogy történik? Valahol, hajnali
kettőkor?
RP: Igen, és utána felébredsz és borzasztóan
bánod minden egyes szavadat.
GS: Felmerül benned, mi lenne, ha valaki azt
kérdezné, hogy 'nézd, csak ennyit kellene még tenned, hogy ekkora pályát
befuthass, csak ennyit?'
RP: Nem, egyszerűen csak... az emberek
állandóan meglepődnek, hogy még mindig itt vagyok. Különös.
GS: Tisztában vagy azzal, hogy ha ez a sorozat
véget ér, szükséged lehet még egy nagy dobásra a karriered folytatásához? Ebbe
belegondoltál már?
RP: Az egyetlen dolog, amibe valaha is
belegondoltam, az, hogy nem akarom, hogy bárki azt gondolja, hogy valamiféle
csapdába estem. És én nem is tudok arról, hogy ezt valaki gondolná úgy
általában, az Alkonyat kapcsán. Vannak aggódó hangok, akik azt kérdezik, nem
félek-e a beskatulyázástól. Én attól félek, hogy az emberek elkezdik
kérdezgetni: 'Hé, mi történt ezzel a sráccal?' Legalább valami apró értéket
létre kell hozni, ha már megadatott a lehetőség rá. Szükség van szerencsére is,
és nem csak üldözni kell... nem csak azt kell próbálgatni, hogy mennyi ideig
tudnám még elnyújtani ugyanazt a dolgot. Egyáltalán nem félek attól, hogy ez
most véget ér. Egyáltalán. Ha valahogy olyan pályát tudnék befutni, amelyben a
Cosmopolishoz hasonló filmekben szerepelhetnék, az szerintem fantasztikus
lenne. Mert nem sok ilyen filmet készítenek.
GS: Az sem túl gyakori, hogy olyan
színészekkel játszhass együtt, akikkel a legtöbben nem játszanak. Van ez a
hatalmas jelenet Paul Giamattival, egy húsz perces zárójelenet, amely végig
óriási feszültséget hordoz. A legtöbb színésznek nem sok ilyen lehetősége
adódik.
RP: Nem, tényleg nem. Ez olyan, mint... ha
olvastam volna a forgatókönyvet, és nem kapcsolhattam volna össze David
nevével, akkor olyan írás lett volna, amit elolvasok, és azt mondom 'Igen, ez
remek, de ebből soha nem lesz semmi. Soha.' Mert az ilyen filmeket általában
nem készítik el. Ha olyasmiről van szó, ami csak egy kicsit is különböző, akkor
már tudhatom, hogy abból sokszor nem lesz semmi. A Sötét lovag után mindig azt
gondoltam, hogy rengeteg pénzt hozott, de azzal Heath mégis valami másba vágott
bele, az emberek pedig megértették. Nem valami teljesen őrült dolgot tett, de
egy kicsit mégis más volt, mint amihez hozzászoktak. Én pedig arra gondoltam,
hogy ez majd megváltoztatja azt a rendszert, ahogy a nagy költségvetésű
filmeket készítik. Ám mégsem változtatta meg. Ha az egyes színészek nem
félnének kicsit elvontabban csinálni a dolgokat, és nem csak azzal lennének
elfoglalva, hogy a filmjeik sok pénzt hozzanak, akkor előbb-utóbb az egész
iparág megváltozna.
GS: És akkor te, és a hasonló helyzetben lévő
emberek meg tudnák csinálni ezeket a filmeket? És nem csak színészként?
RP: Szerintem egyszer igen. Nem tudom, hogy
utána még hányszor. Most kétségbeesetten próbálok bejutni egy szuperhősös
filmbe.
GS: A Cosmopolisban mindenesetre óriásit
alakítottál.
RP: Köszönöm szépen.
GS: Én köszönöm, hogy eljöttél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése