Költözés

A blogger új irányelvei miatt, ha netán bezárják a blogot - ami elképzelhető egyik-másik videó, ileltve kép miatt, a blogot átköltöztettem a wordpressre
https://twmmyforditasai.wordpress.com/
címre.

2013. február 3., vasárnap

GQ magazin 2009 április

Különlegesen aktuálissá teszi számomra ezt a bejegyzést az a tény, hogy kiadják a fanfictionok közül immáron a következő Twilight alapú történetet. Ha minden igaz, eddig az ezeket adták ki:Emancipation Proclamation(Sempre Forever);
   University of Edward Masen(Gabriel's Inferno);
   Master of the Universe(Fifty Shades történetek);
   és most ez, a "The Office".
Ami Beautiful Bastard címen fog megjelenni, és természetesen eredetileg Edward és Bella szerepel benne. A nevek kiadandó könyvben természetesen  nem ezek lesznek.
Viszont a férfi-figura egy az egyben, mintha a GQ Rob fotózásából lépett volna elő.
 
He's Hot, He's Sexy, He's Undead


Two years ago, Robert Pattinson was a forgotten extra in a 'Harry Potter' movie. Then he got cast as a blue-balled vampire in 'Twilight,' the year's kazillion-dollar movie franchise, and every woman in America over 14 wants him. Too bad he's not sure he wants them
április 2009
A few days after we meet Robert Pattinson for the first time, we will call up his Twilight co-star Kristen Stewart, who will say this about him:
"He can't lie," she says. "It makes things a little scary for him sometimes. But it's my favorite thing about him."
Funny—by then, it would be our favorite thing about him, too. We spend a Tuesday afternoon with Pattinson, in a little bakery-café on Doheny Drive, in West Hollywood, and the whole time, he seems to be telling the truth compulsively, heedlessly, helplessly, as if he'd been shot with a sodium pentothal dart while parking his car.
Pattinson's other problem—he admits this early on—is that he can't abide a conversational lull.
"I just say the first thing that comes into my head," he said, "out of nervousness. During interviews I'm literally shitting my pants. I don't want there to be a silence, because I'll start crying."
It's December; Twilight, in which Pattinson, 22, plays an adorably tortured perma-teenage vampire too principled to drink human blood, has been in theaters for about a month. Long enough for it to gross more than $150 million, long enough for the studio to pull the trigger on the first of three potential sequels by replacing director Catherine Hardwicke with one of the guys responsible for the American Pie franchise, not long enough for Pattinson to grasp what any of these developments mean for him, or the importance of dissembling in the presence of reporters.
He slides into his chair, dressed all in black, with a weeks-old beard, hair crammed under a wool cap, looking like Justin Timberlake researching an off-Broadway turn as Terry Malloy. His clothes smell like he has recently purchased them off the back of someone less fortunate than he. He's just come from a big-time meeting with a director and can't wait to tell us how weird it was. Some guy offering him a part, maybe, in a movie so double top secret he couldn't tell Pattinson what it was about. "He wouldn't say anything," Pattinson says, "and he also wouldn't leave," so Pattinson sat there and talked about himself for three hours and drank enough coffee to make a rhino's heart explode.
"God, I don't remember the last time I ate," Pattinson says.
In a vampire movie, he'd have said this with a suggestive eyebrow-wiggle, and then they'd cut to our pallid corpse tumbling out of a Dumpster. Stupid journalist. Instead, Pattinson goes on, filling dead air. He explains that the place he's staying at in L.A. has a microwave, and that he's never had a microwave before, and that he spends a lot of time looking for new things you can microwave. Those frozen cheeseburgers, from the store. A carrot. Did we mention that he's had about nineteen cups of coffee? He asks the waiter about the soup. It's chicken vegetable. He orders a Coke.
*****
Here is what Pattinson says about getting the part of Edward the vampire in Twilight:
"I took half a Valium and then went into this thing—and all this stuff happened."
Okay—to be fair, that's not all he tells us. He was on the verge of quitting acting, he says. He'd followed up what was, back then, the biggest role of his career—in Harry Potter and the Goblet of Fire, as Cedric Diggory, sort of the haughty blond Iceman to Harry's Maverick—by getting fired from a play in London, where he grew up. He was in Los Angeles, crashing on his agent's couch, looking for an American job.
That's all Twilight was to Pattinson, at first: an American job. He didn't know about the cult, about the fans who'd followed Edward and Bella, his perpetually imperiled mortal lady friend, from the first book—which turned author Stephenie Meyer, a Mormon stay-at-home mom from Arizona, into the biggest publishing-industry phenomenon since Potter's J. K. Rowling—through three increasingly thick-as-a-brick sequels. He didn't know that as soon as the movie adaptation was announced, those Twilight fans—about 98.999 percent female and 100 percent fervent—started burning up Internet message boards with deeply felt opinions about which actors were right (and wrong, wrong, wr0ng!!!!) for the male lead. All he knew was that he couldn't remember how to do an American accent. He was freaking out. Hence the pill.
"It was the first time I've ever taken Valium," he says after a second, perhaps realizing how this sounds. "A quarter. A quarter of a Valium. I tried to do it for another audition, and it just completely backfired—I was passing out." (Don't do drugs, kids.)
He auditioned in Hardwicke's bedroom; Hardwicke videotaped him and Stewart performing one of the movie's big love scenes. By then, Hardwicke had already met with hundreds of potential Edwards. "I'd seen a zillion really cute guys," she says. "But that was the problem. They all looked like the super-cute kid in your high school. The prom king, or the captain of the football team. They didn't look like they were from another world and time." 


They did the scene. There was a vibe. Hardwicke waited a day to decide—"No matter how much I fall in love with the person, I make myself review the tape, to make sure I wasn't just overwhelmed by something in the air"—but says Stewart told her, right there in the room, "It has to be Rob."
"Everybody came in doing something empty and shallow and thoughtless," Stewart says. "I know that's a fucking great thing to say about all the other actors—but Rob understood that it wasn't a frivolous role."
Hardwicke still had to convince Summit Entertainment, the studio bankrolling Twilight, that Pattinson was the guy.
"There was a call from the head of the studio," Hardwicke says. " 'Are you sure you can make this guy handsome?' "
They sent him to a trainer, dyed his hair and cut it. Pattinson immersed himself in the lore—the novels and Midnight Sun, Meyer's unpublished, unfinished retelling of Twilight from Edward's point of view. ("I was a vampire, and she had the sweetest blood I'd smelled in eighty years.") He showed up to shoot the movie with a lot of ideas about how it could be more than a horror-tinged tween romance. How Edward could be less like the turtlenecked Prince Charming from the novels—"If you met a guy like that in real life," he says, "you'd think he was kind of dorky"—and more like the edgy dude burning himself with cigarettes in the corner at the high school party. Less hottie, more monster. He thought that at the end of the movie, when Edward and Bella slow-dance to Iron & Wine on prom night, they shouldn't kiss. "I thought that would be interesting," he says, "for a teen thing."
In the books, Edward refuses to go all the way with Bella, fearing he'll vamp out in the heat of passion, but because he's a 107-year-old vampire, he's got seduction game like no 17-year-old alive. The story fuses the bodice-ripping True Love Never Dies sensuality of the vampire mythos with the True Love Waits ethos of Bush-era abstinence education; it's a heavy-breathing romance in which all physical affection represents a slippery slope to horrible undeath.
The movie amps up the lust. Bella and Edward's relationship plays out like a goth remix of Splendor in the Grass, and Pattinson seethes like Warren Beatty driven—forgive us—batshit by a hundred-year case of blue balls.
Twilight got mixed reviews but opened huge anyway, pulling down $70 million in three days. By then the screaming had started. Girls who'd been in love with Edward on the page suddenly had a real-live human to focus their passion on. The cast's public appearances occasioned Hard Day's Night hysteria. In London, Pattinson's friends watched in horror as the crowd swallowed him. At a mall in San Francisco, Pattinson was supposed to sign autographs for about 500 fans at a Hot Topic store; a few thousand showed up. Pattinson claims not to remember the chaos that resulted, although he says it in a shaky voice, like someone claiming not to remember shit that went down in Nam.
Pattinson says he's always been hypersensitive about being looked at, that when he was a kid and somebody'd make eye contact with him on the bus or something, he'd freak out. He's one of those tall people who hunch, trying to disappear. Then all this stuff happened. He wasn't ready. His first thought, whenever he finds himself in one of these crowds, is always, Someone could very easily stab me.
*****
He isn't complaining. We don't want to make it sound like he's complaining. But he can feel all of it making him crazy. It's like being a fugitive in your own backyard. The other day, he went out, shook off three paparazzi-mobiles, hit the drive-thru at the In-N-Out. He was going to eat a burger in the car. He drove around and found a gas-station parking lot a few blocks away, intending to sit there and eat, "just hidden, in the darkness.
"And I turn around," he says, "and in the car next to me, there's a woman giving a man a blow job! Right there, in the car park!"
This is what this kind of attention does to you; to do the things that normal people do, you have to go where normal people go to do furtive things.
Somebody got pictures of him anyway. Hidden in the darkness! Like some kind of Hamburglar!
He tries not to go out if he can avoid it. Stays home, watches movies, microwaves. Mostly, though, he reads about himself on the Internet. According to the Internet, there is another Robert Pattinson out there, living a very different life. A creature of the night, eager to sink his fangs into anything with boobs and a pulse. All bullshit, Pattinson says, but he reads the stories anyway, out of a kind of masochistic narcissism.
And he admits to reading it, which is the really weird part. He reads the gossip blogs and the Twilight fan fiction ("It's surprisingly hard-core. And very well written"). He knows what the fake Robert Pattinson said on the fake Robert Pattinson Facebook page. (The fake Robert Pattinson claimed to have nailed Kristen Stewart. The fake Robert Pattinson was kind of like Chuck Bass, if Chuck Bass were uncouth enough to trumpet his conquests on somebody's Wall.)
Part of the problem is that gossip abhors a vacuum, and for all intents and purposes, Pattinson didn't exist as a public figure until he was cast in Twilight; his celebrity is a movie tie-in product, like the Edward action figure or Twilight, the perfume (smells like "lavender and freesia"—as for what freesia smells like, you're on your own).
For what it's worth: He grew up in London. His mom worked for a modeling agency, his dad was a luxury-car importer. He did some modeling as a kid, some amateur theater, some British TV, took a break from a fancy prep school to do Harry Potter. There's so little to know about him that everything he says now becomes hyperimportant, data to be gospelized. A reporter asks him something stupid about his hair, he makes a dumb joke about never washing it, and suddenly his clip file grows fat with stories about his deplorable personal hygiene. Sometimes he doesn't even have to say anything. People make stuff up.
"There's literally not a single [true] story that could be written about me," he says. "I never do anything."
We ask him to cite an example of something untrue that's been written about him.
"There's this thing about my supposed girlfriend," he says. "There's this one girl who's consistently mentioned. It's like, 'He's dating this Brazilian model.' "
Go on.
"Yes," he says. "What's her name—Annelyse. I've never met her."
Annelyse's last name is Schoenberger; after she was spotted with Pattinson at a Kings of Leon concert last October, aggrieved R-Patts fans accused her, on the Internet, of having an "alien face."
But c'mon, we say to Pattinson. We ask you to deny something and you give us the Brazilian model? That's the celebrity-relationship-denial equivalent of claiming you have a girlfriend in Canada. Did you really propose to Kristen Stewart every day while shooting Twilight?
"I said that in some interview, as a joke—'Oh, I proposed to her multiple times.' And then it gets printed: 'On the set, he proposed multiple times.' "
(Later we ask Stewart about this: "He probably proposes to several girls a day," she says, bone-drily. "It's sort of his thing. He thinks it's cute.")
Okay. What about the love triangle between you, Camilla Belle, and Joe Jonas from the Jonas Brothers?
"That's the funniest one," Pattinson says. "No. I mean, yeah, yeah, I'm friends with Camilla."
He starts to explain how Belle, best known for playing a cavegirl in 10,000 BC, dated, or is supposed to have once dated—we have trouble following the thread—his friend, an actor named Tom Sturridge. So you're supposed to have stolen her from your best friend, we ask, before you stole her from the other dude?
"From the Jonas brother, yeah," Pattinson says. "I'm completely out of control. It's funny, though, because I met her at her place the other day, and there's a security gate, and even the security woman—I guess she knows that Camilla lives there, and she was like, 'Oooh!' "
Okay, we say. So you're picking her up at her apartment?
"Like, once," he says. "But it's like—they always say 'A source said,' and I don't know a single person that could be a source."
But we've seen pictures. You guys were walking in Venice Beach, after lunch.
"That's the extent of it," Pattinson says. "I mean, Camilla's the nicest—she's a saint. And it's funny that she's being portrayed as this home wrecker. She's literally the most unlikely person to be a home wrecker. It's just ridiculous."
So it's a friendship, we ask him, that's been misinterpreted?
"I mean—yeah," he says. "I don't see people. I don't even have people's phone numbers. I almost don't want to have a girlfriend, in this environment."
This is maybe the most poorly executed denial we've ever heard. This is, in fact, how we would deny dating Camilla Belle if we wanted as many people as possible to believe that we were totally hitting that, while still coming off as an untruthful person. Either Pattinson can't lie, or he can't lie very well.
It's funny, because Pattinson worships Jack Nicholson, who's legendary for giving interviewers less than the time of day. And he loves Brando, citing a YouTube clip of the actor giving a characteristically performance-arty and uncooperative press conference in the mid-'60s. Brando could do that, of course, because he was Marlon fucking Brando. Brando could show up, burp the alphabet in front of a couple of Associated Press guys, and catch the next plane back to Tahiti. Pattinson understands that this isn't an option for him.
"The only way to establish any kind of mystique," he says, "is to completely shut up and never talk to anyone. And I'm contractually obligated not to shut up."
*****
Pattinson hasn't shot anything new since Twilight wrapped. He won't be in front of the camera again until this spring, when he starts shooting the next Twilight movie, New Moon, due out in November. But in the meantime, he'll show up as young Salvador Dalí in a period drama called Little Ashes, about the pre-fame bromance between Dalí, director Luis Buñuel, and poet Federico García Lorca.


Pattinson auditioned for the movie two years ago, during a post–Harry Potter, pre-Twilight career lull. He'd been thinking about putting acting aside to focus on music. (Two of his songs, including the Jeff Buckley–ish ballad "Never Think," appear on the Twilight soundtrack.)
He'd read for the Lorca part, but when they asked him to play Dalí, he said yes. "I wanted to have a vacation in Spain," he says. "But it became just—really, really hard. I'd never done a job that was so hard."
There was no budget. Most of the crew spoke Spanish; Pattinson didn't. He spent a lot of time by himself, trying to figure out how to play the part, worried he'd look like an idiot. (For what it's worth, all that effort is up there on the screen. Pattinson's Dalí starts out as a walleyed, puffy-shirted Simple Jack type before morphing into the twirly-mustachioed culture-hero Dalí of dorm-room-poster fame. It's one of those movies in which you can tell Dalí's having an aesthetic breakthrough because he starts pressing really hard when he paints.)
"In a lot of ways," Pattinson says, "I was kind of crossing lines of what I thought I was comfortable doing. I had to do all this naked stuff."
See, Little Ashes contains a fair amount of homoerotic activity, some of which is portrayed artfully and obliquely (Dalí and Lorca dive together in a moonlit sea) and some of which is, y'know, not (Lorca makes athletic, spiteful love to a woman while Dalí masturbates gloomily in a corner). It's the kind of project you could imagine a guy in Pattinson's place taking on post-Twilight as a way of telling the world he's versatile and/or fearless. Except it wasn't.
"I thought I'd never get another acting job again," Pattinson says. "So I was like, 'Yeah—why not try to do something weird?' There's all these gay sex scenes. And y'know, I haven't even done a sex scene with a girl, in my whole career."
(While he says this, he's pinching the skin on the back of his left hand and sort of twisting it clockwise with his right.)
"And here I am, with Javier [Beltrán], who plays Lorca, doing an extremely hard-core sex scene, where I have a nervous breakdown afterward. And because we're both straight, what we were doing seemed kind of ridiculous."
(Now he's sort of laughing.)
"Trying to do it doggie-style. Trying to have a nervous breakdown while doing it doggie-style. And it wasn't even a closed set. There were all these Spanish electricians giggling to themselves."
He's pretty sure the only reason Little Ashes is getting any kind of promotional push is that he's in it.
"It's nothing," he says. "It would never have been released. I mean, that's a terrible thing to say, but this was a movie where we didn't even have stand-ins! We were scrambling, the entire time. We didn't even have trailers."
He hasn't actually seen the finished film. He says he hasn't seen any movie he's been in since the Potter movies—not even Twilight. He took his mom to the American Twilight premiere, squirmed through the first ten minutes, then bolted. "I went out and sat in the car," he says, "having a full-blown panic attack." Ten minutes in, he looked up and realized someone was videotaping him.
He doesn't want to watch himself on film because he's worried he'll look like a fraud. Even before he started acting, he says, "I was constantly thinking that I was faking my emotions. I was constantly attacking myself: You're a fake, you're a fraud."
"I remember when I was a teenager thinking my girlfriend was cheating on me, and going around riling myself up. Pretending to cry. It was totally illegitimate—I actually didn't feel anything. I went to some pub and then went crying all the way home. And I got into my dog's bed. I was crying and holding on to the dog. I woke up in the morning, and the dog was looking at me like, 'You're a fake.' "
Was she actually cheating on you?
"No," Pattinson says, laughing. "I thought I'd seen her with another guy, but she wasn't even there. I spent three days apologizing to the dog."
*****
Then there are girls, interrupting. Two of them—young, dark-haired, apologetic yet googly-eyed—approach the table to ask for an autograph. One of them hands him a Victoria's Secret shopping bag to sign.
"Victoria's Secret!" he says, brow arched. "What did you get?"
"I work there!" the girl says.
Pattinson asks whom he should make the autograph out to.
"Well," the girl says, indicating her friend, "it's her bag, so—Patty. Her name's Patty."
Patty's bag is made out of that stiff, slippery, possibly-suitable-for-use-as-heat-shield-tiling-on-the-Space-Shuttle shopping-bag paper, and Pattinson can't make a mark on it. Realizing there's a crisis, Patty—who's been sort of hanging back—steps up, suddenly emboldened, and says, "I have another pen. The movie was really good."
"And you look just like you do on film," the first girl says. "Which is a compliment. Because some people don't. Like, Heidi Klum comes into our store all the time—"
"She looks different," Patty says.
"She looks different," the first girl says, then adds, softly, dreamily, "You look exactly the same."
"Really?" Pattinson says, frowning. "People always say the opposite. What's your name, sorry?"
"My name's Eva," the girl says. "E-V-A."
"I always thought I could hide," he says. He poses for a couple of pictures with the girls. The wallpaper on Patty's cameraphone is a picture of Pattinson as Edward.
"Did you have that on there before?" Pattinson says. "That's hilarious."
*****
Pattinson doesn't know what his first real post-Twilight project is going to be. When we ask him about Parts Per Billion, an indie drama he was supposed to star in with Dennis Hopper and Rosario Dawson, he says he doesn't know, that the start date kept moving—"That's the annoying thing about doing little films"—and sure enough, a couple of weeks after we talk, it is announced that he's dropping out of the movie to focus on prepping for the Twilight sequel, New Moon, about which he knows very little, because he's "never told shit about anything."
"I'm completely in the dark," he says. "No one will even give me the script."
They're keeping you in a box.
"Yes," Pattinson says. He mimes opening the lid of a coffin. "Shut up, Edward!"
He has a hard time even thinking of New Moon as a sequel, because it's so unlike the first book. "I don't know how they're going to make a movie out of it," he says, "because Twilight's a love story, and New Moon is just—Bella's manic-depressive throughout the entire book. There's very, very little happiness, and there's nothing teen-y about it."
This may be the best-case scenario, that the Twilight movies will get darker and Pattinson will have a chance to throw some real heat, performance-wise. Hardwicke says that back on the Twilight set, before the movie's franchise future was a sure thing, she and Pattinson "talked about a lot of other projects. He's obviously ridiculously photogenic, but he's also so talented and has so much insight. I see him creating stylized, odd, wild, fantastical characters, like what Johnny Depp does."
Which would be great. But the worst-case scenario is that after four vampire movies—or, depending on how they carve up the 754-page behemoth that is Breaking Dawn, the last book in the series, five—no one will ever take him seriously as a mortal. There's a chance that Twilight will go down as his 21 Jump Street, and there's a chance he'll be doomed to stalk the Twilight-convention circuit forever like some undead Mark Hamill, signing pictures of his 22-year-old self for an endless line of Pattys and Evas grown plump with age. We try to gently raise this issue by asking him if he's got a post-Twilight game plan. He talks about starting a production company, maybe putting out his musician friends' records. We note that he hasn't mentioned any goals that involve acting.
"I'm not massively concerned about doing lots of acting jobs," he says. "If it all just went, right now, I'd be like, 'All right. I don't really care.' That's probably a stupid thing to say. But I don't, really. I think it'd be much worse to do a load of stuff that's really bad. Because then you can't go into another career. If you've made an idiot out of yourself, you're never going to be taken seriously, as a lawyer or something, if you're, like, a joke actor. The only thing I want from anything is to not be embarrassed."
Still, we say. You didn't talk about your acting. We totally gave you the window to James Lipton it up. (Or to try to convince us that you're More Than Just the Sexy Vampire, we think but don't say.)
"I literally have nothing to say," he says. "So I don't think, Oh, I wish they'd asked me about my craft instead of my hair."
Is there anything you wish you'd gotten to talk about in this interview?
"Okay," he says. Deep breath. "I fucked Joe Jonas."
We knew it!
"I love him."
*****
Maybe he's lying when he talks about the future, when he acts like he doesn't care. But maybe he really isn't massively concerned about what he's going to do. If you don't commit to a goal, you don't have to worry about what you're doing, or not doing, to make it come true. About what having your name on four or five vampire movies will do to keep you from getting there. About the choices you're making and the ones you're letting time and inertia and other people make for you. Maybe hanging back and reading about your life in the tabloids is less scary than committing, at 22, to something that might turn out to be beyond you. Or maybe he really does think about becoming a lawyer. Who knows.
Pattinson checks his phone. He has no new messages.
"Not a single person calls me," he says. Not long ago, he says, he turned on his English cell phone for the first time in six months; he had two missed calls, from giggling teenage girls asking to speak with Edward.
We ask him what he has on tap for tonight; he mumbles something about "somebody's birthday," then talks about the social circle he's developed in this city. "It's so weird," he says. "It's like, 'You were just my L.A. friend. I didn't intend to have any responsibility for you whatsoever.' "
("Somebody's birthday," incidentally, turns out to be a quasi-star-studded dinner at Il Sole on Sunset Boulevard; "L.A. friends" in attendance include girl-kissing pop temptress Katy Perry.)
Pattinson offers us a ride to our hotel. As we're getting up to leave, he glances out the window behind him. "Well," he says, "you'll be encountering the other end of it now."
Pardon?
"The 14-year-old paparazzo is outside," Pattinson says.
Sure enough—when we get outside, there's this kid, a scowling Dennis the Menace type in baggy jeans, blasting away with a giant camera.
"You look really young," Pattinson says to the kid, who's backing out into oncoming traffic, still shooting. "How old are you?"
"Sixteen," the kid says. He looks 14. The moment couldn't be more Felliniesque unless we were being pap'd by a dwarf in a loincloth. For a moment, following Pattinson across the street to his car, we recoil, trying to hide in our sweatshirt hood; then we remember that we're nobody, that the kid could not give less of a crap about us, that if we walk away from Pattinson, out of the kid's field of vision, he'll leave us alone. We imagine what it would be like if this were our life, all the time. It would drive us mad, and we would probably live in fear of it ever stopping, because of what that would mean.
A few days later, the pictures show up on the Internet. It is breathlessly reported that Pattinson was enjoying a late-night snack (it was actually about six o'clock) with a "mystery male" (us) on Thursday (it was Wednesday). We're in a few of the pictures with him. Pattinson looks goofy, possibly stoned, but still handsome, whereas we look sweaty, guilty, and possibly inbred.
We make it to the car and speed off. Pattinson's old '89 BMW finally died a few weeks ago, so he's been driving this rented Audi S4. It's a total junior-Endeavor-agent-on-the-make ride. We point this out. "I think my agent does have this car, actually," Pattinson says. Before we've gone fifty feet, the windshield steams up and Pattinson can't see a damn thing. He hasn't driven the car on a cold day before, and he doesn't know where the defogger button is.
He turns on the heat—"That's supposed to do something, right?"—and then merges into traffic, still blind, cursing his way into the left lane. "I think I'm better off on Melrose, because there aren't any pedestrian crossings," he says. "You're going to regret accepting this lift."
Then he hits another button. Success. The windshield starts to clear and at last Pattinson can see where he's going.


           Sármos, szexi, halhatatlan


            Két évvel ezelőtt, Robert Pattinson egy felejthető szerepben tűnt
            fel a Harry Potter filmben. Aztán megkapta a vámpír szerepét a
            Twilight-ban, mely az év több-milliós sikerfilmje lett, és ezzel
            minden 14 év feletti amerikai nő őt akarja. Rossz hír azonban, hogy
            egyáltalán nem biztos benne, hogy ő is akarja őket.

            NÉHÁNY NAPPAL AZUTÁN, hogy először találkozunk Robert Pattinson-nal,
            fel fogjuk hívni a Twilight-beli kolléganőjét, Kristen Stewart-ot,
            aki ezeket mondja majd róla:

            Ő nem tud hazudni. Ez néha ijesztővé teszi a dolgokat számára. De
            ez az, amit leginkább szeretek benne.”

            Vicces – mert addigra már, mi is ezt fogjuk szeretni benne a
            legjobban. Egy kedd délutánt töltünk Pattinson-nal, egy kis Doheny
            Drive-on található pékség-kávézóban, mely West Hollywood-ban lelhető
            fel. Egész idő alatt úgy tűnik, mintha kényszerűségből mondaná el az
            igazat, meggondolatlanul, tehetetlenül, mintha nátrium-pentothal-lal
            lőtték volna be, miközben leparkolt a kocsival.

            Pattinson másik problémája – ő maga vallotta be korábban – hogy nem
            tudja elviselni a beszélgetésekben beállt kínos csendet.

            „Csak kimondom az első dolgot, ami eszembe jut,” mondja,
            „idegességből. Interjúk alatt szó szerint becsinálok a gatyámba. Nem
            akarom, hogy beálljon a kínos csend, mert elkezdek bőgni.”

            December van; a Twilight, melyben Pattinson az imádnivaló, mégis
            meggyötört, örök tinédzser vámpírt alakítja, aki elvből lemondott az
            emberi vérről, körülbelül egy hónapja van a mozikban. Elég ideje
            ahhoz, hogy több mint 150 milliót kaszáljon, elég ideje ahhoz, hogy
            a stúdió meghúzza a ravaszt azzal, hogy lecseréli Catherine
            Hardwicke-ot egy olyan rendezőre, aki egyike volt az Amerikai Pite
            gárdájának, de nem elég ideje ahhoz, hogy Pattinson felfogja, mit is
            jelentenek ezek a következmények számára, vagy annak a fontosságát,
            hogy a riporterek jelenlétében megjátssza magát.

            Elhelyezkedik a székében, teljesen feketébe öltözve, egyhetes
            szakállal, haját elrejtve egy gyapjúsapka alá, úgy néz ki, mint
            Justin Timberlake amint éppen az off-Broadway-on próbálgatja a
            szárnyait, Terry Malloy-ként. A ruhái úgy bűzlenek, mintha nemrég
            nyúlta volna le őket valaki kevésbé szerencséstől. Éppen egy
            nagyszabású találkozóról jön, melyet egy rendező szervezett, és nem
            tudja megállni, hogy ne mesélje el nekünk, mennyire furcsa volt.
            Felajánlott neki ugyanis egy szerepet, talán egy filmben, de olyan
            hétpecsétes titok ez, hogy nem mondhatta el Pattinson-nak, hogy
            miről szól. „Nem mondott semmit,” mondja Pattinson,”nem engedték
            neki,” így Robert Pattinson helyet foglalt, majd három órán
            keresztül magáról beszélt, és közben elég kávét ivott meg ahhoz,
            hogy egy orrszarvú szíve is felrobbanjon tőle.

            „Te jó ég, nem is emlékszem mikor ettem utoljára,” mondja Pattinson.

            Ha egy vámpír filmben lennénk, ezt egy sokatmondó szemöldök-ráncolás
            kíséretében mondta volna, majd a következő képsorban sápadt
            holttestünk kiesik egy konténerből. Ostoba újságíró. Ehelyett
            azonban, Pattinson továbbmegy és kitölti a tátongó űrt. Elmeséli,
            hogy van egy mikróhullámú sütője a helyen, ahol jelenleg lakik
            L.A.-ban, és hogy korábban sosem volt mikrója, és ezért sok időt
            tölt azzal mostanában, hogy olyan dolgokat keres, melyeket el lehet
            készíteni mikróban. Például mélyhűtött sajtburgereket, melyeket a
            boltban vásárolt. Vagy répát. Említettük már, hogy tizenkilenc
            csésze kávét ivott meg? Megkérdezi a pincért, hogy milyen leves van.
            Zöldséges csirkés. Rendel egy kólát.
 
            *****

            ÍME, amit Pattinson elmesél Edward Cullen-ről és hogy hogyan kapta
            meg a vámpír szerepét a Twilight-ban:

            „Bevettem egy fél Valiumot, aztán bementem – majd mindez megtörtént.”

            Oké – természetesen nem ez minden, amit elmesél. Elmondja, már-már
            azon a ponton volt, hogy abbahagyja a színészkedést. Legnagyobb
            szerepét követően – ami a Harry Potter és a Tűz Serlegében volt,
            Cedric Diggory karaktere, aki az a fennhéjázó fajta jeges ember,
            Harry ellensége – illetve miután kirúgták egy darabból Londonban,
            ahol felnőtt. Los Angelesben volt akkor, az ügynöke kanapéján aludt,
            és amerikai munka után nézett.

            Ez minden, amit akkoriban a Twilight jelentett Pattinson számára:
            egy amerikai munka. Semmit sem tudott ennek a kultuszáról, a
            rajongókról, akik figyelemmel kísérik Edward-ot és Bellát, az ő
            örökké veszélyben lévő halandó hölgyének életét, az első könyvtől –
            mely Stephenie Meyer írónőt, az arizonai mormon háziasszonyt a Harry
            Potter J. K. Rowling-ja óta a legnagyobb könyvkiadó-ipari jelenséggé
            tette – egészen három egyre hosszabb folytatáson át. Azt sem
            tudhatta, hogy amint a film adaptációt bejelentik, a Twilight
            rajongók – körülbelül 98.999 százalékban nők és 100 százalékban túl
            buzgók – elkezdik bombázni az internet üzenő falait a
            véleményeikkel, hogy mely színészek lennének jók (és rosszak,
            rosszak, rosszak!!!!) a férfi főszereplő megformálására. Minden,
            amit tudott, csak annyi volt, hogy nem emlékezett, hogyan kell
            amerikai akcentussal beszélni. És kiborult. Ezért szedte be a
            bogyókat.

            „Az volt az első alkalom, hogy Valium-ot szedtem be,” mondja egy
            perc után, talán rájött, hogyan hangzott. „De csak egy negyedet. Egy
            negyed Valiumot. Más meghallgatás előtt is próbáltam, de akkor
            visszafelé sült el – elájultam.” (Ne drogozz, kölyök.)

            Hardwicke hálószobájában történt a meghallgatás; Hardwicke felvette
            videóra őt és Kristen Stewart-ot, miközben a film egyik szerelmi
            jelenetét adják elő. Akkora, Hardwicke már találkozott több száz
            lehetséges Edward-dal. „Találkoztam egy rakás édes sráccal,” mondja.
            „De pont ez volt a probléma. Mindegyik úgy nézett ki, mint a
            gimnazista szuper-édes kölykök. A bálkirály, a futball csapat
            kapitánya. Nem úgy néztek ki, mint akik másik világból és másik
            korból származnak.”
            Megcsinálták a jelenetet. A vibrálás egyértelmű volt. Hardwicke
            ezután adott magának egy napot, hogy eldöntse – „Nem számít,
            mennyire beleszerettem a személybe, rávettem magam, hogy újra
            lejátsszam a szalagot, hogy meggyőződjek, nem csak a pillanat heve
            okozta a döbbenetet.” – aztán azt mondja, Stewart mondta neki, még
            aznap a szobában, „Rob-nak kell megkapnia.”

            „Mindenki, aki bejött, valami üres, felületes, elhamarkodott dolgot
            csinált,” Stewart mondja. „Tudom, hogy eléggé bunkó vagyok, hogy ezt
            mondom a többi színészről, – de csak Rob értette meg, hogy ez nem
            egy jelentéktelen szerep.”
            Hardwicke-nak pedig meg kellett még győznie a Summit
            Entertainmentet, a stúdiót, mely a Twilight-ot finanszírozza, hogy
            Pattinson az ő emberük.

            „Kaptam egy hívást a stúdió fejétől,” mondja Hardwicke. „ ’Biztos
            vagy benne, hogy jóképűvé tudod tenni ezt a srácot?’ „

            Ezek után elküldték edzőterembe, befestették a haját és levágták.
            Pattinson pedig belemerült a tudományba – a regényekbe és a Midnight
            Sun-ba, mely a Twilight kiadatlan, befejezetlen újraélése, Edward
            szemszögéből. („Vámpír voltam, és neki volt a legédesebb vére,
            melyet 80 év alatt éreztem.” Rengeteg ötlete volt, hogyan lehetne
            több ez a film egy horror-szerű tini románcnál. Hogyan lehetne
            Edward kevésbé, a garbós Bűbáj Herceg, ahogy a regényekben
            megismertük – „Ha találkoznál egy ilyen sráccal a valóságban,”
            mondja, „azt gondolnád, hogy kicsit bogaras” – és sokkal inkább
            hasonlítson az ingerült csávóra, aki cigarettával emészti magát az
            iskolai buli egyik sarkában. Kevésbé szexi, sokkal szörnyszerűbb.
            Szerinte, a film végén, mikor Edward és Bella lassúzik az Iron &
            Wine számra a bálon, nem kellene megcsókolniuk egymást. „Szerintem
            érdekesebb lett volna,” mondja, „tini románchoz képest.”

            A könyvekben, Edward visszautasítja, hogy túl közel kerüljenek
            egymáshoz Bellával, mert attól fél, hogy a túlcsorduló szenvedélytől
            bánthatja a lányt, de mivel ő egy 107 éves vámpír, bele megy a
            szerelmi játékba, meghazudtolva egy 17 éves tinédzsert. A történet
            összemossa a sok testiséget tartalmazó romantikus filmek az Igaz
            szerelem soha nem hal meg vámpír mítoszának érzését az Igaz szerelem
            megvár világképpel, melyet a Bush kormány próbált hirdetni szexuális
            felvilágosító kampányában. Ez egy ziháló romantika, amiben a fizikai
            kapcsolatot egy csúszós lejtő reprezentálja a szörnyű
            halhatatlanságig.

            A film felerősíti a szexuális vágyat. Bella és Edward kapcsolatát
            úgy ábrázolja, mint a Ragyogás a fűben c. film egyvelege, melyben
            Pattinson úgy felhevül, mint a Warren Beatty által vezetett
            –elnézést- szarság, ami a felizgult férfi száz éves esete.

             A Twilight vegyes kritikákat kapott, de hatalmas sikerrel nyitott és
            három nap alatt 70 millió dolláros bevételt hozott. Ekkor már
            elkezdődtek a sikoltozások. A lányok, akik szerelmesek voltak a
            könyvbéli Edward-ba, hirtelen kaptak egy igazi hús-vér Edward-ot,
            akire a szenvedélyüket összpontosíthatták. A film stábjának
            nyilvános fellépései Beatles-szerű hisztériát váltott ki. Londonban,
            Pattinson barátai ijedten figyelték, amint a színészt elnyeli a
            tömeg. Egy san franciscoi kis plazaban Pattinson-nak körülbelül 500
            rajongónak kellett volna autogrammot adnia a Hot Topic üzletben, de
            ehelyett ezrek jöttek el. Pattinson azt állítja, nem emlékszik a
            káoszra, ami következett ezután, habár remegő hangon mondja, mint
            azok a veteránok, akik, nem akarnak emlékezni arra a sok szarra, ami
            Vietnamban történt.

            Pattinson elmondása szerint nagyon érzékeny volt arra, hogy az
            emberek miként néznek rá. Gyerekkorában, ha valakivel szemkontaktust
            létesített egy buszon vagy valahol, rögtön megijedt. Ő is azok közé
            a magas emberek közé tartozik, akik összegörnyednek, hogy
            megpróbáljanak eltűnni a világ szeme elől. Aztán hirtelen mindez
            megtörtént. Nem volt rá még kész. Az első gondolata, akárhányszor
            csak tömegbe kerül: Simán, bárki leszúrhat itt egy késsel.
 
            *****
 
            NEM PANASZKODIK. Nem akarjuk, hogy úgy hangozzon, mintha
            panaszkodna. De érzi, hogy ez az egész kezdi megőrjíteni. Ez olyan
            mintha hontalan lennél a saját otthonodban. Egy nap kimozdult kicsit
            a lakásából, lerázva három paparazzi kocsit, és egyenesen az
            In-N-Out nevű gyorsétterem drive-thru ablakához hajtott, hogy
            bekapjon egy hamburgert a kocsijában. Ezután továbbhajtott, és
            talált egy benzin kutat pár sarokkal arrébb, aminek parkolójában úgy
            döntött csöndben elfogyasztja a hamburgert.

            „Egyszer csak megfordulok,” mondja „és a mellettem lévő kocsiban egy
            nő éppen orálisan kényeztetett egy férfit! Ott a parkolóban!”

            Ezt teszi veled ez a fajta figyelem, olyan dolgokat akarsz tenni,
            amiket a normális emberek tesznek, olyan helyekre menni, ahová a
            normális emberek mennek, hogy lopva, titokban csinálj dolgokat.

            Valaki mindenesetre így is lefényképezte. A sötétben bujkálva! Mint
            egy betörő.

            Megpróbálja elkerülni a helyzeteket, amikor ki kell mozdulnia
            otthonról. Inkább otthon marad, filmet néz és mikró-kaját eszik.
            Legtöbbször internetezik és magáról olvassa el a legújabb híreket,
            pletykákat. Az internet szerint van egy másik Robert Pattinson is,
            aki teljesen más életet él. Az éjszaka teremtménye, aki alig várja,
            hogy belevájja fogait mindenbe, aminek köze van a mellekhez és a
            lüktetéshez. De ez mind baromság. Pattinson ezt mondja, de
            mindenesetre elolvassa a sztorikat, valamiféle mazochista
            nárcizmusból.

            És be is vallja, hogy elolvassa őket, ami eléggé furcsa. Elolvassa a
            pletyka oldalakat, és még a Twilight rajongói történeteket is.
            („Ezek elég durvák, de nagyon jól vannak megírva.”) Tudja, hogy mit
            mondott az, ál-Robert Pattinson azon a kamu Robert Pattinson
            Facebook oldalon. (Az ál-Robert Pattinson bevallotta, hogy
            megfektette Kristen Stewart-t. Ez az ál-Robert Pattinson olyasféle
            volt, mint Chuck Bass a Gossip Girl-ből, ha Chuck Bass elég durva
            ahhoz, hogy elhíresztelje a hódításait valakinek a falán.)

            A probléma része az, hogy a pletyka irtózik az elszigeteltségtől, és
            gyakorlatilag, Pattinson, mint közszereplő, nem létezett addig, amíg
            nem válogatták be a Twilight stábjába. A sztárstátusza a filmhez
            kapcsolt áru, mint az Edward akció figura, vagy a Twilight parfüm
            (aminek olyan az illata, mint a „levendulának és a fréziának” – Hogy,
            milyen is az illata a fréziának, mindenki próbálja maga megfejteni).


            Ami értékes adat: Londonban nőtt fel. Az anyukája egy
            modellügynökségnek dolgozott, míg apja luxusautókat importált be.
            Egy ideig modellként dolgozott gyerekként, egy kis amatőr színházban
            is megfordult, valamint volt pár munkája a tévében is. Egy időre
            szüneteltette a tanulmányait az elit magán iskolában, amíg a Harry
            Potter c. filmen dolgozott. Elmondása szerint elég kevés dolog van,
            amit feltétlenül tudni kell róla, adatok, amik pletykaszámba
            mehetnek. Egy riporter egyszer kérdez valami hülyeséget a hajáról,
            mire ő egy buta tréfával elmondja, hogy soha nem mossa meg. Erre
            hirtelen az aktája nő egy tucat újabb sztorival, miszerint nincs
            személyes higiéniája. Néha nem kell semmit se mondania, az emberek
            egyszerűen sztorikat gyártanak.

            “Lényegében egy [igaz] történet sem szól rólam,” mondja. „Ugyanis én
            soha nem csinálok semmit.”

            Megkérjük, hogy mondjon egy példát egy ilyen hamisnak bizonyult
            sztoriról, amit róla írtak.

            “Itt van ez a dolog az állítólagos barátnőmről,” mondja.”Volt egy
            lány, akit konkrétan megemlítettek. Ezt mondták: Egy brazil modellel
            randizik.”

            Tovább.

            “Igen,” mondja, ”Mi is a neve… Annelyse. Nem is találkoztam vele
            soha.”

            Annelyse teljes neve Schoenberger; és miután Pattinsont
            lefényképezték egy Kings of Leon koncerten múlt októberben, mire a
            sértődött R-Patts rajongók megvádolták a lányt az interneten, hogy
            olyan a feje, mint egy űrlénynek.

            De gyerünk, mondjuk Pattinson-nak. Megkérjük, hogy tagadjon le
            valamit, és erre előjössz egy brazil modellel? Ez a sztár-
            kapcsolat-tagadás ahhoz vezetett, hogy azt állítják, hogy Kanadában
            is van egy barátnőd. Valóban eljegyezted Kristen Stewart-t a
            Twilight forgatásán?

            “Egy interjúban mondtam ezt viccként: ’Oh, én már számtalanszor
            eljegyeztem őt.’ Mire ezt olvasom az újságban: ’A forgatáson
            többször is megkérte a kezét.’”

            (Később megkérdezzük Stewart-ot erről: „Valószínű egy nap több lányt
            is eljegyez,” mondja Stewart. „Ez az ő dolga. Azt hiszi ez
            aranyos.”)

            Oké. És mi ez a szerelmi háromszög közted Camilla Belle és Joe Jonas
            között?

            “Ez az egyik legviccesebb,” mondja Pattinson. „Nem, vagyis, igen
            barátok vagyunk Camilla-val.”

            Elkezdi magyarázni, hogy Belle, akinek nevét az I.e. 10 000 c.
            filmből ismerhetjük, egyszer randizott, vagyis állítólagosan
            randizott –innentől elveszítjük a fonalat- az ő barátjával, egy
            színésszel, Tom Sturridge-vel. Szóval akkor te elloptad őt
            barátodtól, kérdezzük, mielőtt egy másik srác elől halásztad el?

            “Igen attól a Jonas testvértől,” mondja Pattinson. „Már teljesen
            kicsúsztam az irányítás alól. Ez elég vicces, mivel egyik alkalommal
            találkoztam Camillával a lakásánál, ahol van egy biztonsági
            szolgálat, és egy biztonsági őr is – aki szerintem tudja, hogy
            Camilla ott él, és még ő is csak annyit tudott kinyögni, hogy Oooh.”


            Majd ezt mondjuk, szóval akkor te szoktál járni a lakására?

            “Egyszer igen,” mondja.” A cikkekben mindig azt írják: Egy forrás
            szerint, de nem ismerek egyetlen embert sem, aki forrás lehetne.”

            De láttunk képeket. Te és Camilla a Venice Beach-en sétáltatok ebéd
            után.

            “Pont erről beszélek,” mondja Pattinson. „Úgy értem Camilla a
            legaranyosabb ember, ő egy szent. És ennek ellenére úgy ábrázolják
            őt, mint egy olyan nőt, aki megpróbálja tönkretenni más kapcsolatát.
            Ez hihetetlen.”

            Szóval akkor barátok vagytok, és ez lett félreértve?

            “Igen,” mondja.” Nem igen szoktam emberekkel találkozni. Nincsenek
            meg az ismerőseim telefonszámai. Ilyen helyzetben amúgy sem igen
            akarok barátnőt.”

            Talán ez a legszegényebb kifogás, amit valaha hallottunk. Ez
            tulajdonképpen az a módszer, hogy hogyan tagadjuk le, hogy randizunk
            Camilla Belle-lel, miközben elpróbáljuk hitetni az emberekkel,
            mennyire érzékenyen érint minket ez a téma, de emiatt hazug embernek
            fognak tartani. Pattinson vagy nem tud hazudni, vagy nem tud jól
            hazudni.

            Ez elég vicces, mivel Pattinson csodálja Jack Nicholsont, aki a
            híres arról, hogy a riportereknek egy napnál is kevesebbet ad, ha
            szeretnék meginterjúvolni őt. És szereti Brando-t, idézve egy
            YouTube klipet, amiben a színész jellemzően művészi előadást ad elő,
            és azt a makacs sajtókonferenciát a hatvanas évek közepéből. Brando
            megtehette, mivel ő volt Marlon kib*sz*tt Brando. Brando egyszerűen
            feltűnt és elböfögte az ábécét a sajtó munkatársai előtt, majd
            egyszerűen felszállt a legkorábban induló gépre és elrepült
            Tahitira. Pattinson azonban tisztában van azzal, hogy neki ilyen
            lehetősége nincs.

            “Az egyedüli módja, hogy valamiképpen megőrizzünk egy kis
            titokzatosságot, ha nem szólunk senkihez és csöndben maradunk. De
            nekem viszont kötelességem nem csöndben maradni.”
 
            *****
            PATTINSON SEMMI ÚJAT nem forgatott a Twilight óta. Nem is áll kamera
            elé egészen tavaszig, mikor is elkezdik forgatni a Twilight második
            részét, a New Moon-t, mely Novemberben jelenik meg. De időközben,
            Salvador Dalí bőrébe is belebújik, egy korhű drámában, a Little
            Ashes-ben, mely Dalí, a rendező Luis Buńuel és az író Federico
            García Lorca kapcsolatáról szól.
            Pattinson két évvel ezelőtt vett részt a meghallgatáson, a Harry
            Potter utáni, és a Twilight előtti átmeneti szünetben. Ekkor erősen
            gondolkodott azon, hogy félreteszi a színészetet, hogy a zenére
            fókuszálhasson. (Kettő saját szerzeménye, beleértve a Jeff
            Buckley-szerű balladát, a Never Think-et, felkerült a Twilight
            filmzenei CD-jére.)

            Lorca szerepét kellett felolvasnia, aztán mégis csak Dalí szerepére
            kérték fel, amire igent mondott. „Nyaralni akartam
            Spanyolországban,” mondja. „Viszont nagyon, nagyon nehéz volt. Sosem
            volt még ilyen nehéz munkám.”

            Nem volt költségvetés. A stáb többsége csak spanyolul beszélt;
            Pattinson viszont nem tud spanyolul. Rengeteg időt töltött egyedül,
            miközben azon gondolkodott, hogyan játssza el a szerepet, ugyanis
            attól félt, hogy úgy fog kinézni, mint egy idióta. (Megérte a
            fáradtság, mivel minden erőfeszítés látható a képernyőn. Pattinson
            Dalí-ja kancsal, pufók-inges Simple Jack típusú fazonként tűnik fel,
            mielőtt átalakul a csavart bajuszú kultúrhős Dalí-vá, akit a
            hálószobák posztereiről ismerhetünk.Ez azon filmek egyike, melyben
            Dalí esztétikus oldalát mutatják be, mivel festés közben nagyon
            keményen átjön a kitartása.)

            „Nagyon sok értelemben átléptem azokat a határokat, melyekről úgy
            gondoltam korábban, hogy még nyugodtan beleférnek a munkámba. Arra
            utalok, hogy minden meztelen jelenetet nekem kellett megcsinálnom.”

            Nézd, a Little Ashes szép kis mennyiségben tartalmaz homoerotikus
            jeleneteket, sok közülük művészien, de burkoltan van megjelenítve
            (Dalí és Lorca együtt búvárkodnak a holdfényes tengerben), de néhány
            közülük, tudod, nem igazán ilyen (miközben Lorca atletikusan, és
            rosszkedvűen szeret egy nőt, addig Dalí szintén rosszkedvűen
            maszturbál egy sarokban).

            Ez olyasfajta szerep, melyre egy olyan srácot tudsz elképzelni
            Pattinson helyett, aki nem akar beskatulyázódni a Twilight-ba, ezért
            el akarja mondani a világnak mennyire sokoldalú és nem fél semmitől.
            De ő nem ilyen srác.

            „Arra gondoltam, hogy soha többé nem kapok színészi munkát,” mondja.
            „Így hát arra gondoltam, miért ne próbáljak ki valami furát? Aztán,
            itt van ez a sok meleg szex jelenet. És tudod, soha a karrierem
            során nem volt szexjelenetem lánnyal.”

            (Míg erről beszél, belecsíp bal karjába és az óramutató járásával
            megegyezően megcsavarja a jobb kezével.)

            „És most itt vagyok, Javier-rel [Beltrán], aki Lorcát játssza, egy
            nagyon extrém hard-core szex jelenetben szerepelek, melyben
            idegösszeroppanást kapok. És mivel mindketten heterók vagyunk, amit
            csináltunk, annyira képtelenségnek tűnt.”

            (Most, mintha nevetne.)

            „Kutyapózban próbáltuk. A kutyapóz közben próbáltam
            idegösszeroppanást szimulálni. Ráadásul nem zárt forgatás volt. Ott
            volt egy csomó spanyol villanyszerelő, és mind vigyorogtak magukban.”

            Biztos benne, hogy az egyetlen ok, amiért a Little Ashes kap némi
            promóciós támogatást, hogy ő benne van.

            „Ez egy semmi,” mondja. „Sosem jelent volna meg. Úgy értem, szörnyű
            kimondani, de ez olyan film volt, melyben még dublőrünk sem volt!
            Egész végig küzdöttünk. Még csak trailerünk sem volt.”

            Valójában még nem is látta a kész filmet. A Potter filmek óta, azt
            mondja, egyetlen filmet sem nézett meg, melyben ő szerepel – még a
            Twilight-ot sem. Elvitte az anyukáját az amerikai Twilight
            premierre, végigfeszengte a film első 10 percét, majd lelépett.
            „Kisétáltam, és beültem a kocsiba,” mondja, „pánikrohamom volt.” Tíz
            perccel később felnézett, és észrevette, hogy valaki filmezi őt.

            Nem akarta magát viszontlátni a filmen, mert attól félt, hogy úgy
            fog kinézni, mint egy szélhámos. A színészkedés előtti önmagáról ezt
            mondta, „Állandóan arra gondoltam, hogy becsapom az érzéseimet.
            Állandóan küzdöttem önmagammal: Egy szélhámos vagy, egy csaló.”

            „Emlékszem, mikor tinédzser koromban azon gondolkodtam, hogy vajon a
            barátnőm megcsal e, teljesen felbosszantottam magam. Úgy tettem,
            mintha sírnék. Ok nélkül csináltam – valójában nem éreztem semmit.
            Elmentem egy kocsmába, majd egész úton hazafelé bőgtem. És a kutyám
            ágyában kötöttem ki. Bőgtem és kapaszkodtam a kutyába. Reggel, mikor
            felébredtem, a kutya úgy nézett rám, mintha azt akarná mondani, ’Egy
            barom vagy.’ ”

            Megcsalt téged valójában?

            “Nem,” mondja Pattinson nevetve.

            „Azt hittem, láttam őt egy másik sráccal, de még csak ott sem volt
            akkor. Három napig esedeztem a kutya bocsánatáért.”
 
            *****
 
            AZTÁN OTT VANNAK A LÁNYOK, akik félbeszakítanak minket. Kettő
            közülük – fiatalok, sötét hajúak, bocsánatkérően kigúvadt szemekkel
            – közelednek az asztalunkhoz, hogy autogramot kérjenek. Az egyik
            közülük egy Victoria’s Secret bevásárlótáskát ad oda neki, hogy azt
            írja alá.

            “Victoria’s Secret!” mondja, felvont szemöldökkel. „Mit vettél?”

            “Ott dolgozom!” mondja a lány.

            Pattinson megkérdezi, kinek címezze az autogramot.

            „Hát,” mondja a lány, a barátnőjére mutatva, „ez az ő táskája, így –
            Patty-nek. A neve Patty.”

            Patty bevásárlótáskája abból a csúszós anyagból van, ami
            valószínűleg megállná a helyét az űrrepülőgépek hőálló burkolataként
            is, így Pattinson nem tudja aláírni. Rádöbbenve a problémára, Patty
            – aki eddig hátrébb tétovázott – belép a képbe, hirtelen
            felbátorodva, és azt mondja, „Van egy másik tollam. A film nagyon jó
            volt.”

            „És pontosan úgy nézel ki, mint a filmben,” az első lány mondja.
            „Amit bóknak szánok. Mert néhány ember egyáltalán nem néz ki úgy.
            Mint például Heidi Klum, aki sokszor bejön a boltunkba…„

            „Teljesen máshogy néz ki,” mondja Patty.

            „Igen, máshogy néz ki,” mondja az első lány, aztán hozzáteszi,
            lágyan, kedvesen, „De te pontosan ugyanúgy nézel ki.”

            „Tényleg?” mondja Pattinson, rosszallóan. „Az emberek az
            ellenkezőjét mondják. Mi is a neved, bocsi?”

            „A nevem Eva,” mondja a lány. „E-V-A.”

            „Mindig azt hittem, el tudok rejtőzni,” mondja. Néhány képen pózol a
            lányokkal. Patty kamerás telefonján egy Edward kép a háttér.

            „Korábban is ez volt a háttered?” kérdezi Pattinson. „Ez vicces.”
 
            *****
 
            PATTINSON NEM TUDJA mi lesz az első, Twilight utáni munkája. Mikor a
            Parts Per Billion-ról kérdezzük, az indie drámáról, melyben Dennis
            Hopper-rel és Rosario Dawson-nal szerepel együtt, azt mondja, nem
            tudja mikor jelenik meg – „Ez a legbosszantóbb a kisfilmekben”- és
            igen, pár héttel később, az interjú után, bejelentették, hogy
            visszadobta a filmet, hogy így a Twilight folytatására, a New
            Moon-ra tudjon koncentrálni, amiről egyébként csak nagyon keveset
            tud, mert „szart se mondanak róla.”

            „Teljes homályban vagyok,” mondja. „Még a forgatókönyvet sem kaptam
            meg.”
             Dobozban tartanak téged.
             “Igen,” mondja.
             Egy koporsó fedelének kinyitását imitálja. „Fogd be Edward!”

            A New Moon-ra ráadásul nehéz folytatásként gondolni, hiszen teljesen
            ellentéte az első könyvnek. „Nem tudom, hogy fognak ebből kihozni
            egy filmet,” mondja, ”mert a Twilight egy love sztori, a New Moon
            pedig – Bella mániákus-depressziója egy egész könyvön keresztül.
            Nagyon kevés boldogság van benne, és semmi tini dolog nincs benne.”

            Az lenne a legjobb forgatókönyv, ha a Twilight filmek egyre
            sötétebbek lennének és Pattinson-nak így lehetősége adódna igazi
            erőt belevinni, ami sokat dobna a színészi karrierjén. Hardwicke azt
            mondta, a Twilight forgatásán, mikor a film jövője még bizonytalan
            volt, ő és Pattinson „egy csomó más munkáról beszélgettek.
            Nyilvánvalóan fotogén, de annyira tehetséges is, és nagyon
            éleslátású. Tudom, hogy stilizált, fura, vad, fantázia karaktereket
            fog alakítani a jövőben, mint amilyeneket Johnny Depp.”

            Ami nagyszerű lenne. De a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha a
            négy vámpír film után – vagy öt, attól függ, a 754 oldalas
            behemótot, a Breaking Dawn-t hogyan tudják felosztani – senki sem
            fogja komolyan venni őt halandóként. Jó esély van arra, hogy a
            Twilight előbb-utóbb lecsendesedik, pont úgy, mint a 20 Jump Street,
            és arra is jó esély van, hogy Pattinson örökre be lesz zárva a
            Twilight mókuskerékbe, mint valami halhatatlan Mark Hamill, aki 22
            éves önmagáról készült képeket írogat alá kövér, és idős Patty-k és
            Eva-k végtelen sorának. Megpróbáljuk udvariasan felhozni ezt a
            témát, megkérdezzük, hogy van e Twilight utáni terve. Azt
            válaszolja, hogy szeretne egy produkciós céget alapítani, talán a
            zenész barátainak a szerzeményeit adatná ki. Csak úgy mellékesen
            megjegyezzük, hogy nem említ semmi olyan célt, mely a színészetre
            utalna.

            „Nem különösebben érdekel, ha nem lesz sok színész munkám,” mondja.
            „Ha már nem is lenne több, azt mondanám ’Oké. Nem izgat.’ Ezt minden
            bizonnyal ostobaság kimondani. De tényleg nem izgat. Szerintem
            sokkal rosszabb lenne, ha egy csomó nagyon rossz színészi munkám
            lenne. Mert akkor már nem tudsz más szakmát választani. Ha egy
            idiótát csinálsz magadból, sosem fognak többé komolyan venni,
            mondjuk ügyvédként vagy bármi másként. Az egyetlen dolog, amit
            akarok, hogy ne kerüljek kínos helyzetbe.”

            Ahogy mondtuk. Nem beszéltél a színészetről. Inkább átadjuk a
            stafétabotot James Lipton-nak, hátha ő ki tud valamit szedni
            belőled. Vagy csak próbáljuk meggyőzni magunkat, hogy Több Vagy Egy
            Szexi Vámpírnál(gondoljuk, de nem mondjuk ki).
            „Szó szerint nincs mit mondanom,” mondja. „Szóval nem gondolom azt,
            hogy ’Bárcsak a szakmámról kérdeznének a hajam helyett.”

            Van valami, amit szeretnél, hogy megkérdezzünk tőled ebben az
            interjúban?

            “Oké,” mondja. Mély lélegzet. „Megb*szt*m Joe Jonast.”

            Tudtuk!

            “Szeretem őt.”


            *****


            Talán hazudik, mikor a jövőről beszél, mikor úgy tesz, mintha nem is
            érdekelné. De talán tényleg nem aggódik annyira, mit fog csinálni a
            jövőben. Ha nem kötelezed el magad egy cél mellett, akkor nem kell
            amiatt aggódnod, mit fogsz csinálni, vagy nem csinálni, hogy valóra
            váltsd. Négy vagy öt vámpírfilm garantálja, hogy még egy ideig
            biztosan ne érkezzen el idáig. A döntésekig, melyeket meg kell
            hoznia, és melyeknek még időt ad, és melyeket más emberek tesznek
            meg helyette. Talán a habozás és az, hogy kitárgyalják az életedet a
            pletykalapokban kevésbé ijesztő, mint 22 évesen olyat véghezvinni,
            amiről később kiderülhet, hogy felülmúlja a képességeidet. Vagy
            talán tényleg azt fontolgatja, hogy ügyvéd lesz. Ki tudja.

            Pattinson lecsekkolja a telefonját. Nincs új üzenete.

            „Egy árva lélek sem hív fel,” mondja. Nem sokkal ezelőtt azt mondta,
            az angol mobilját hat hónap alatt egyszer kapcsolta be, két nem
            fogadott hívása volt, vigyorgó tinédzser lányoktól, akik Edward-dal
            szerettek volna beszélni.

            Megkérdezzük tőle, hogy mi a programja ma estére; motyog valamit,
            „valakinek a születésnapjáról,” aztán a társasági körről beszél,
            mely erre a városra jellemző. „Annyira furcsa,” mondja. „Olyan
            mintha, azt mondanám ’te csak a los angelesi barátom voltál. Nem
            szándékoztam felelősséget vállalni érted.’ „

            („Valakinek a születésnapja,” mellékesen, egy sztárokkal teli
            vacsora az Il Sole-ben, a Sunset Boulevard-on; „L.A.-i barát” a
            lányokat-lesmároló popcsillagot, Katy Perry-t foglalja magába.)

            Pattinson felajánlja nekünk, hogy elfurikáz a szállodánkba. Ahogy az
            induláshoz készülődünk, kipillant az ablakon. „Hát,” mondja, „most
            szembesülni fogtok a másik véglettel.”

            Tessék?

            „Egy 14 éves paparazzo van odakint,” mondja Pattinson.

            És igen – mikor kiérünk, ott van ez a gyerek, egy sötét ábrázatú
            Dennis a Komisz típusú kölyök bő farmerban, és egy hatalmas
            kamerával hátrál.

            „Nagyon fiatalnak tűnsz,” Pattinson mondja a kölyöknek, aki a
            szembejövő forgalom felé hátrál, és még mindig kameráz.
            „Hány éves vagy?”

            „Tizenhat,” mondja a gyerek. Tizennégynek néz ki. A pillanat ennél
            Fellinisebb már nem is lehetne, már csak azért sem, mert egy
            pelenkás törpe kameráz minket. Egy pillanatra, miközben követjük
            Pattinsont át az úton, a kocsijához, visszahőkölünk, miközben
            próbálunk elrejtőzni a pulóverünk csuklyája alá; észbe kapunk, hogy
            mi senkik vagyunk, hogy a gyerek le se szar minket, ha mi elsétálunk
            Pattinson-tól, ki a kölyök látóteréből, nem minket fog követni a
            kamerával. Elképzeltük, milyen lenne, ha ez a mi életünk lenne,
            állandóan. Valószínűleg megőrülnénk, félelemben élnénk, hogy mikor
            ér véget mindez, és hogy az mit jelentene ránk nézve.

            Néhány nappal később, a képek megjelennek az Interneten. Azt írják,
            Pattinson élvezte a késő esti vacsorát (valójában csak hat óra
            volt), egy „rejtélyes férfival” (azaz velünk) csütörtökön (szerda
            volt). Néhány képen mi is rajta vagyunk. Pattinson eléggé ostobán
            néz ki, valószínűleg ittas, de így is jóképű, míg mi izzadtak
            vagyunk, és úgy nézünk ki, mint a született bűnös lelkek.

            Beszállunk a kocsiba és sietve eltávozunk. Pattinson régi ’89-es
            BMW-je végül beadta a kulcsot pár hete, így kénytelen volt ezt az
            Audi S4-et kikölcsönözni. Ki is bökjük ezt. „Valójában az ügynököm
            kölcsönözte ki,” mondja Pattinson. Még 15 métert sem tettünk meg,
            mikor a szélvédő bepárásodik és Pattinson az égvilágon nem lát
            semmit. Még sosem vezette a kocsit hideg napokon, és nem tudja
            melyik a párátlanító gomb.

            Bekapcsolja a fűtést – „Ennek használnia kéne valamit, igaz?”- majd
            elvegyül a forgalomban, még mindig vakon, átkozódik, miközben áttér
            a bal sávba. „Jobb vagyok Melrose-ban, mert ott nincs olyan sok
            gyalogátkelőhely,” mondja. „Még sajnálni fogod, hogy elfogadtad ezt
            a fuvart.” Aztán megnyom még egy gombot. Sikerült. A szélvédő elkezd
            megtisztulni, és Pattinson végre látja, hová tart.
           
            GQ magazin áprilisi szám
            Dátum
            2009-03-16