Cannes 2014 Kinowetter interjú

I: Let’s talk about the Rover and the fact that this is not a comfort zone kind of performance. No one can accuse you of staying in your comfort zone, right?
RP: Yeah, hopefully. Actually, weirdly kinda it is my comfort zone. I feel very-very comfortable being filthy all the time. It’s kind of who I am.

I: What were the most, you know, big challenges of this, you know, there is the speech challenge, the body language challenge, there is the out of this world challenge, what was the most fun for you and the most challenging?

RP: I think all of it was pretty fun, weirdly wasn’t that much for challenge, I felt kind of more free on this than I had on anything. I mean, basically my character doesn’t have any kind of constraints. And also just the language of the script it’s so loose, you could have played it in a million different ways, and I think David Michod didn’t particularly know what exactly he wanted as well, so he kind of just let me do whatever I wanted. Which was kind of amazing, it was really nice.

I: And you had, you know, scary Guy Pearce, who just doesn’t utter many words, but when he does, you kind of listen. So tell us about that, you know, kind of great tennis performance you play alongside each other.

RP: He’s such a strong actor, but also his character is so kind of dominant, that I think in a lot of ways I just had to be a kind of ragdoll to him and he’d just thrown me around everywhere. It made everything easier, just an incredibly easy job to do. But yeah, he’s definitely a force to be reckoned with in it.

I: Yeah, I do like him a lot, I just had interviewed him now. How do you feel about, now that you’re a seasonal Cannes celebrity, the good and bad, what do you like and dislike about it?

RP: I’ve always loved Cannes since the, I remember I came here for the first, what was I here for, I think Remember Me or something, just to promote it. I know I kind of liked the excitement, it’s not really like any other festivals, there’s an air of glamour to it. The movies they play here, they were all, they’re not really movies, they’re also designed to be like an experience, when you go and see a Cannes movie it’s kind of, should be almost overwhelming. It just feels different to other festivals. But, I’m really-really excited, I kind of decided after Twilight, I just wanna get every single movie I do to Cannes. That’s the only place I’m really looking to get them into.

I: Well you have two of them and with very visionary (??) filmmakers, so how much is that defining your career at the moment, the filmmakers you associate with?

RP: That’s basically my only idea about how to have a career. I’m basically trying to recreat my DVD shelf from when I was 17. I’m just sort of ticking off filmmakers. But it’s just so much easier to work with people who have, they’re very ambitious and they know exactly what they want and they’re all, I don’t know, they’re just very-very confident, every single filmmaker I’m working with now, and it just makes your job easier. A lot easier.

I: Tell me about easier, as opposed to Twilight less of a scream momenter or do people scream for you everywhere you go just because of – does it get easier? Cause because you’re on the s--- side (3:20), this is not something you wake up wanting every morning.

RP: Yeah, there’s not so much screaming. It’s funny, I think for some reason every single time I go in and out hotel here no one’s recognizing me. I got like two or three screams as I was leaving today I was like ’Oh, thank God! Hi, hey guys!’ Embarrassing. It’s terrible.

I: ---- Hey, you go up the --- twice. Embrace yourself for screaming. Do you like that kind of atmosphere going up the carpet, being with the team, it’s a little bit surreal all this going up and down.

RP: No, it’s amazing, I think at other premiers everyone arrives seperately and you just, I don’t know, you don’t get that communal aspect, you don’t get to appreciate everything as a team and it’s such a team effort to make a movie. I love that, I love that everyone sits together to watch it as well. And it’s JUST the film, the people who worked on the film, you can’t have guests or anything. I like all the rules in Cannes. They’re worth it.

I: Who is next on your to-do list of directors you wanna work with? Have you made a list? In your head?

RP: I kinda have them, I’m gonna do movies with them too, hopefully I’m gonna do a movie with Harmony Korine the end of the summer

I: Spring breakers 5?

RP: I’m working with my friend Brady Corbet, who’s got five movies here, or something ridiculous, and then Olivier Assayas at the end of the year. And then James – afterwards.

I: Beszéljünk a Roverről és arról, hogy ez nem éppen a komforzónába tartozó szerep. Senki sem vádolhat azzal, hogy a komfortzónádban maradsz, igaz?

RP: Igen, remélhetőleg. Igazából, furcsa módon, ez az én komfortzónám. Nagyon-nagyon kénylemesen érzem magam azzal, hogy állandóan koszos vagyok. Ez vagyok én.

I: Mi volt a legnagyobb kihívás? Itt volt elvégre a beszéd, a testbeszéd használata, az e-világon-kívüli érzés, mi volt a legjobb szórakozás és mi volt a legnagyobb kihívás számodra?

RP: Szerintem az egész jó móka volt, érdekes módon nem volt olyan sok kihívás, sokkal szabadabbnak éreztem ezt, mint bármi mást. Elvégre tulajdonképpen a karakteremnek sincs semmilyen korlátai. És a forgatókönyv nyelvezete is szabad volt, millió módon el lehetett volna játszani ezt a szerepet és szerintem David Michod sem tudta pontosan, hogy milyennek akarta, így csak hagyta, hogy azt csináljam, amit csak akartam. Ami lenyűgöző érzés volt, nagyon jó volt.

I: És ott volt az ijesztő Guy Pearce is, aki nem beszél sokat, de ha megszólal, akkor nagyon is odafigyelsz. Beszélj egy kicsit erről, milyen volt ez a nagyszerű teniszmeccs kettőtök között?

RP: Guy egy nagyon erős színész, de a karaktere is dominánis volt, szerintem elég volt, hogy egy rongybaba legyek mellette, akit tudott ide-oda dobálni. Ez mindent megkönnyített, elképesztően könnyű munka volt. De igen, ő mindenképp egy olyan erő, akivel számolni kell.

I: Igen, nagyon szeretem őt, épp most interjúvoltam meg. Hogy érzed magad mint egy igazi időszakos cannesi híresség, a jó és rossz oldala, mit szeretsz és mit nem szeretsz benne?

RP: Mindig is imádtam Cannest, emlékszem az első alkalomra, amikor ha jól emlékszem a Remember Me miatt voltam itt, azt reklámoztam. Már akkor is tetszett az izgalom, nem olyan volt, mint a többi fesztiválon, itt van varázslat is.  És a filmek amiket itt játszanak, azok nem is igazán filmek, hanem kísérletezésre lettek tervezve, amikor elmész megnézni egy cannes-i filmet, akkor az szinte ellenállhatatlan. Egyszerűen más érzése van, mint a többi fesztiválnak. De nagyon-nagyon izgatott vagyok, a Twilight után úgy döntöttem, hogy megpróbálom az összes filmemet eljuttatni Cannes-ba. Ez az egyetlen hely, ahová igazán el akarom juttatni őket.

I: Nos, most kettő filmed is van, két igazán mesteri rendezővel, mennyire határozza ez meg a karrieredet, az, hogy kikkel dolgozol?

RP: Nagyjából ennyi elképzelésem van a karrieremmel kapcsolatban. Tulajdonképpen csak próbálom átalakítani otthon a DVD polcomat abból az időből, amit 17 évesen állítottam össze. Csak kipipálom a rendezőket. De sokkal egyszerűbb olyan emberekkel dolgozni, akik ambíciózusak és pontosan tudtják, hogy mit akarnak, és nem is tudom, csak nagyon-nagyon magabiztosak és minden egyes filmkészítő akikkel most dolgozom, ilyenek, és ez sokkal könnyebbé teszi a munkát. Sokkal könnyebbé.

I: Mesélj csak a könnyűről, a Twilight után most kevesebb sikítások kapsz, vagy még mindig sikongatnak, ha meglátnak? Mert gondolom ez nem olyan, amit valaki minden reggel meg szeretne kapni.

RP: Igen, már nincs olyan sok sikítás. Vicces, bármikor ki vagy be megyek a hotelbe, senki sem érdekel, de ma amikor kijöttem, kaptam két-három sikítást, mire én ’Oh, hála az égnek! Hello, szevasztok!’ Zavarba ejtő volt. Szörnyű.

I: Készítsd fel magad a sikolyokra. Szereted a szőnyegen való fel-le vonulás hangulatát? Elég szürreális lehet, nem?

RP: Nem, lenyűgöző. Más premiereken mindenki külön-külön érkezik, és nem is tudom, nincs meg az az közösségi érzés, nem tudod csapatként értékelni a dolgot, pedig a filmkészítés igazi csapatmunka. Imádom azt, hogy itt mindenki együtt van, együtt nézzük a filmet, csak azok, akik részt vettek a film készítésében, nem hozhatsz vendégeket, vagy ilyesmi. Szeretem a Cannes-i szabályokat. Jó szabályok.

I: Ki a következő rendező a listádon akivel dolgozni szeretnél? Van ilyen lista? A fejedben?

RP: Mondhatjuk, hogy igen, dolgozni is foguk velük, remélhetőleg lesz egy filmem Harmony Korine-nel

I: Spring breakers 5?

RP: Aztán dolgozok még a barátommal, ---, akinek most legalább öt filmje is van itt, elképesztő, aztán ott van még Olivier Assayas, akivel az év végén fogok dolgozni. Utána pedig James(ki is fogja rendezni a Lost city-t?) valakivel.

 -twmmy-

France2 Cosmopolis

I: On parle pour Cannes pour retrouver de film de David Cronenberg, un virage important pour ce jeune que me diant déja dulé aprés sa participation á la saga Twilight, il present ce soir Cosmopolis. Bon soir, Robert Pattinson! Merci d'erte avec nous!

RP: Thanks for having me!

I: D'abord, une questionne – vous le compromderai bien sur, et sans --, dans toutes les interviews David Cronenberg vous appelle Bob Pattinson – on doit vous appellez Robert ou Bob?

RP: I haven't heard him say that, yeah. J'ai décidé d'essayer Bob, je serais Bob voilá. Je suis Bob á Cannes.

I: Si vous aviez, un codification pour ce film – choc, violant, fou ou finalement tellement proche de la vérité.

RP: I wouldn't say it's close to reality. Non-non, c'est pas proche de la vérité, non peut pas dire ça. Si je devais résumé en un mot, je dirais étrange, c'est étrange! Ce film est vraiment trés bizarre.

I: Alors, voici justement Cosmopolis 24 heures dans la vie d'un Golden Boy qui va voir sus ses yeux un monde s'écoulé ----- celui du capitalism KO dans la vie de New York, signé David Cronenberg. Le film vue par Marie J. Et on retrouve Robert Pattinson en duplexe de Cannes, juste un mot d'abord sur cette voiture – qu'est-ce qu'elle représent cette voiture, ce bunqueur dans lequel le héro finalement s'isole du monde qui l'on tour.

RP: Oui, c'est tout a fait ça. C'est son bureau, y s'est crée un monde a lui, ou (ahol) il s'izole du reste de la vie, du reste des gens, et des qu'on entre dans la limuzine, il faut qu'on s'exprime comme lui, il parle d'ailleurs en anglais, ou une langue, tout a fait étrange. Cette un endroit évidemment extremement confiné, et c'est étrange d'ailleurs de regarder tout le film a travers cette limuzine, dans cette limuzine, ---- claustrophobie.

I: Alors ce Eric Packer, le jeune Golden Boy, que vous incernez, il y a quatre finalement d'émotions et lui – toujours plus aprés l'argent, aprés le sex, il est finalement rassasiez de tout seul la mort de vie en vrai de fil, c'est cela, ou pas du tout?

RP: Yeah. I think he has quite a strange idea about dying et de sa morte Tres different que celle que nous en avons. Il est tres égomaniac, et egocentré, et il voit sa morte comme un signe du déstin. Donc c'est pas vraiment qu'il essaye de se suicider, ce qu'il veut mourir, on se pas bien pourquoi.

I: ça fait du bien casser son image, est-ce que le cinéma aussi finalement chaque fois changer de masque?

RP: Oui, c'est étrange pour moi, parce que je ne sais pas vraiment qui je suis dans la rélité. Et donc etre comédian, on a la possibilité d'éxplorer qu'est-ce qu'on a, peut-etre quelque chose qu'on a toujours eu, essayer de se découvrir un petit peu, c'est une raison qui peut-etre ----- c'était pas pour deviant un comédian, mais oui, il s'agit de changer de masque, vous avez raison. On connait pour une séries de film que des gens connaitre, pour Twilight, et la je fait quelque chose de completement different, ca ma beaucoup interessé.

I: Robert Pattinson, est-ce que vous vous etes mieux au francais?

RP: Je suis nul, j'ai pris francais a l'école et j'ésparais pouvoir parler en peu francais ici, j'essayais a Cannes, mais personne ne me comprendre.

I: Merci a vous, réponse pour la récompance dimanche soir, bonne monté des marches a vous et Cosmopolis sort aujourd'hui sur touts les écrans merci et a bientot!

RP: Thanks very much. Merci. Merci beaucoup.

I: Cannes-i közvetítésünk kapcsán a legújabb David Cronenberg filmről beszélünk, ami egy fontos kanyar annak a fiatalembernek az életében, aki a Twilight sagában való részvétele miatt vált híressé, és ma este a Cosmopolis cmű filmet fogja bemutatni. Jó estét Robert Pattinson! Köszönjük, hogy csatlakozott hozzánk!

RP: Köszönöm, hogy itt lehetek!

I: Először is, egy kérdés most már biztosan tudja, hogy David Cronenberg mindegyik interjújában csak Bob Pattinsonnak említi önt – szóval hogy hívjuk, Robertnek vagy Bobnak?

RP: Még nem is hallottam, hogy így hívott volna. De mostantól akkor adok egy esélyt a Bobnak. Cannes-ban Bob vagyok.

I: Amint biztos tudja ezt a filmet a következő szavakkal lehetne jellemezni – sokk, erőszak, őrült vagy teljesen olyan mint a valóság.RP: Azt nem mondanám, hogy közel van a valósághoz Nem-nem, nincs sok köze a valósághoz, azt nem mondhatjuk. Ha egy szóban kellene összefoglalnom azt mondanám, hogy különc, különleges! Ez a film ténlyeg nagyon bizarr.

I: Röviden a Cosmopolis egy aranyfiú 24 órájáról szól, aki a saját szemein keresztül látja, ahogy a világ szétfolyik körülötte, a kapitalizmus tönkre megy New York életében, a filmet David Cronenberg rendezte. A filmet Marie J látta. Most visszatérünk Robert Pattinsonhoz, aki már másodszorra van Cannes-ban, csak röviden egy szót arról az autóról – mit ábrázol ez az autó, ez a bunker amiben a főszereplő elzárkózik a világ elől.

RP: Igen, ez így igaz. Ez az irodája, itt alakított ki egy világot saját maga számára, ahol elzárkózik a világ többi része elől, a többi ember elől, és amikor valaki más száll be a limuzinba, akkor olyannak kell lennie mint Eric, olyan, mintha nem is angolul, hanem egy saját nyelvükön beszélnének, nagyon furcsa. Ez egy egyértelműen nagyon zárt környezet és nagyon furcsa az egész filmet ezen a limuzinon keresztül nézni, egész klausztrofobikus érzést ad.

I: Eric Packer, a fiatal aranyfiú, akit ön alakított, az érzelmeket keresi, mindig több pénzt, több szexet akar, végül a bőség ellenére annyira torkig lesz, hogy a saját halálában keresi a megoldást, ez így van, nem igaz?

RP Igen Szerintem eléggé érdekes elképzelése van a halálról, és a halál számára teljesen mást jelent, mint a legtöbbünknek. Nagyon egomániákus, én-központú, és a halálát, mint a sors egy jele. Szóval nem igazán az a lényeg, hogy megpróbál öngyilkos lenni, hanem az, hogy meg akar halni, de nem tudjuk, hogy miért.

I: Ez teljesen megtöri az önről kialakított képet de végül is a mozi erről szól, nem? Hogy mindig álarcot váltsunk.

RP: Igen, ez érdekes számomra, mert soha nem igazán tudtam, hogy ki is vagyok én a valóságban. És színészként ez egy lehetőség, hogy megkeressem hogy mink van, vagy mi az, ami mindig is megvolt az emberekben, megpróbálni egy kicsit felfedezni az életet. Ezek nem azért vannak mert színész lettem, de igen, cserélni kell az álarcot, ebben igaza van. Vannak, akik csak a Twilight miatt ismernek, és ez most egy teljesen más dolog, és ez nagyon érdekelt.

I: Robert Pattinson, jobban tud már franciául?

RP: Egyáltalán nem, az iskolában tanultam franciát és reméltem, hogy esetleg tudok egy kicsit beszélni de amikor itt Cannes-ban próbálkoztam, senki sem értett meg.

I: Nagyon köszönjük, pihenjen vasárnap estig, amikor is a vörösszőnyegen kell majd lennie; a Cosmopolis ma jelenik meg a mozikban, köszönjük és viszontlátásra!

RP: Nagyon köszönöm. Merci.

Robert Pattinson Interview in Cannes (BBC Alternative Cinema)

I: You have been listed by the Time magazine and Forbes as one of the most powerful personalities in the world. And with this kind of power you’re able to obtain any role you wish in Hollywood. Yet you shant Hollywood and you’re making small movies with dark characters, very inglamourous. Why did you do that?

RP: Yeah, I’m also not very good at doing those like big parts. I don’t even know what I’m good at doing to be honest, but the only thing I know now after working on the last few movies I’ve done a few work with, auteurs basically, you have a better time doing the movie, I mean it’s just like, and you’re better in it. It’s so simple. And so you just kind of wait for that. And then you just gonna be happier. I also find doing smaller movies, you have a little bit more control. They’re hopefully not gonna cut the movie out to making more commercial or you know, I’ve done movies with the script being re-written to --- shooting that’s supposed to be R rated and suddenly it wants to be PG13 and I go like, ’well this is a totally different movie’, and it’s like ’yeah, we took all the drugs out, we took all the swearing, the sex, it’s like it’s just this now’ and I’m like ’what?’ And whereas you’re shooting movies like this, basically designed for Cannes, basically. You know none of us is going to be taken away and you know it’s going to be what the director wanted in the end.

I: A Time magazin és a Forbes szerint is egyike vagy a legbefolyásosabb embereknek a világon. Ezzel a hatalommal bármilyen hollywoodi szerepet megkaphatnál, amit csak szeretnél. Te mégis ezek helyett a kisebb filmeket választod sötét karakterekkel, amik nem éppen bűbájosak. Miért választottál így?

RP: Nem is vagyok jó azokban a nagy szerepekben. Őszintén szólva azt se tudom, hogy miben vagyok jó, de az egyetlen dolog amit tudok így az utóbbi filmeken való munka után, amik szinte csak rendezői filmek voltak, hogy jobb ilyen filmeket csinálni, és jobb is vagy bennük. Ennyire egyszerű. És aztán csak várnod kell rá. Utána boldogabb is leszel. Azt is megfigyeltem, hogy kisebb filmeken jobban irányítani tudod a dolgokat. Remélheted, hogy nem fognak mindent kivágni a filmekből, hogy könnyebben eladható legyen, volt olyan filmem, ahol mindig átírták a forgatókönyvet, mert az eredetileg R besorolású lett volna, aztán hirtelen meg kellett felelnie a PG13-as határnak, aztán az egész olyan lett, mintha egy teljesen új film lenne, mire csak annyit mondanak ’Igen, kivettük belőle a drogokat meg a káromkodást és a szexet, most már csak ennyi az egész’ én meg csak nézek, ’Mi?’. Itt viszont olyan filmeket csinálsz, amik szinte Cannes-ra készülnek. Tudod, hogy nem fogsz kikerülni belőle, és hogy a végén az lesz, amit a rendező akart.

I: Most likely your fans won’t be watching this kind of movie. Are you concerned about that?

RP: Yeah, 100%, it’s kind of funny when you kind of have like tons of like young girls screaming and stuff. And it’s about the Rover, which is like the darkest movie you can possibly get. I don’t know, I hope people will like them. It’s kind of, you gotta do stuff for yourself, if you’re trying to please anybody, if you’re trying to do it for other people, then if it goes wrong, then you’ll regret every second of it. But like if you work with David Michod and Cronenberg, Herzog and James ---, people like, I’m not gonna regret any of it, because I’m just basically recreate my DVD shelf when I was seventeen, it’s like yeah, I think I’m not gonna doing it. I don’t know, it’s kind of difficult to reconcile having doing big movies, cause I don’t like big movies. And like, I like watching them. But it’s just so rare to get interesting, massive moviescript. I never see them.

I: Nagy valószínűséggel a rajongóid nem fogják megnézni ezt a fajta filmet. Aggódsz emiatt?

RP: Hogyne, 100%-ban, elég vicces amikor rengeteg fiatal lány sikítozik meg ilyenek. És ez a Rover, ami szinte a legsötétebb film amit kaphatsz. Nem tudom, remélem, hogy tetszeni fog az embereknek. A helyzet az, hogy magad miatt kell csinálnod a dolgokat, ha megpróbálsz valakinek a kedvében járni, ha mások miatt csinálod, és ha az rosszul sül el, akkor megbánod minden egyes pillanatát. De ha olyanokkal dolgozol mint David Michod, Cronenberg, Herzog és James ---, ilyen emberekkel, akkor tudod, hogy semmit nem fogsz megbánni, amit most csinálok az csak annyi, hogy átalakítom a DVD polcomat amit 17 évesen raktam össze. Oké, lehet, hogy azért azt nem. Nem tudom, kicsit nehéznek találom összeegyeztetni a dolgokat a nagy filmekkel, mert nem szeretem a nagy filmeket. Úgy értem, szeretem nézni őket. De nagyon ritka érdekes és egyben nagyszabású forgatókönyveket találni. Én legalábbis nem találkozom velük.

I: Robert Pattinson, nagyon köszönöm.