Berlinale sajtókonferencia

V1: What a sharp suit if I may say so.
V2: Thank you.
V1: Really beautiful.
O (mint operátor :)): Okay, would you please sit down now? Dear photographers, would you
please sit down? Thank you very much! We have to start, please sit down, thank you. Would you
please sit down, we have to start. Okay. You too sir thank you. Okay, welcome to the press
conference to Life by Anton Corbijn, we have wonderful guests I'm going to introduce you starting
from your left. Please welcome the scriptwriter Luke Davies, welcome to Berlin, it's great to have
you. And the wonderful actress who played Pier, Alessandra Mastronardi, welcome. And this is
Robert Pattinson, welcome to Berlin. The director, Anton Corbijn. And the actor who played
Jimmy Dean, Dane DeHaan. The actor who played Roger Love, Kristian Bruun, welcome to
Berlin. The producer, Christina Piovesan, welcome. And the second producer Iain Canning, it's
good to have you here again.
(Lol, ezzel meg is van az első 5 perc :D )
O: And there is already the first question on the right.
Q1: Congratulations, what a fantastic film really. Anton, I'm sure this has been a very personal
subject for you, but I wanted to ask Robert and Dane, you know, these are two guys from 60-­65
years ago, how do the two of you relate to to these two guys, to their attitudes, their lingo, you
know, their ambition I guess?
DD: You know, in a strange way I related to this character a lot more than any film I've ever done,
because I filmed it right before I went on the press­tour for Spider Man, and there is kind of a lot
of mooming (??) over me in terms of my future publicity and what the future is going to bring in
terms of my career and you know, fame, really, which in a big way James Dean is dealing in this
film. What it means to accomplish your dreams and the personal sacrifice that comes along with
that. In terms the lingo it's a different thing, but it's something I also took on, I remember my wife
came for preproduction and she was really annoyed because I kept telling her to just be cool. She
was like, 'Why are you telling me to be cool all the time?'
O: Okay, Robert?
RP: I don't know, I mean, Dennis to me, I guess he doesn't, because he's quite strait­laced, there is
not too much lingo in it. I don't know, I thought he was quite timeless character as well. It's just,
it's the story, and someone who's trying to be an artist and his fear of not being as good an artist as
he thinks he is, is the most debilitating part of his life. And I think that's quite timeless story, very
20. century in it, 21. century.
O: Okay, on the left.
Q2: ­­­ hello, there's a question to Mr. Corbijn, Mr. Dane DeHaan. Do you think that the fact that
Dane is a D­A­N­E and Dean is D­E­A­N that influenced maybe you Mr. Corbijn or maybe this
was a fate for you Mr. DeHaan, I mean, even in your family name there is a D­E­A­N.
AC: Well, I mean, that was THE reason to approach Dane, obviously. With Rob and Dennis it was
harder to find the similarity in the name, but we got that in the end. Was that a real question?
DD: I mean, I don't, I'm not really one to believe so much in fate, but I do look at the opportunity
that Anton gave me as a huge gift. Really rewarding experience and they did misspell my name on
my schedule for the press­tour for this filmfestival as Dean DeHaan.
RP: Really?
DD: Yeah.
O: There's one on the left.
Q3: My name is ­­­ valahonnan. First of all I have to say, this film brought James Dean back to us,
because it's really well done, and the actors were tremendously good, but there is something that
many people could not understand, because we see James Dean as a young boy, in his teens, when
he started his career, but we know James Dean is a rebel, but in this film you see just Dean that
goes to the family to find comfort. So I just wanted to know how did you manage to put this family
thing in the film, because we always know about James Dean like the rebel.
AC: Yeah, I think you know, his stunts is rebellious in those years, in those days, but he loved his
family, so there was nothing rebellious there, and he was a nice guy, but he stood for this
incredible change that was happening in the midfifties, that was symbolized by the start of rock'n'roll,
the emerge of jazz and the fact that he wanted to be an actor on his own terms. So he was
rebellious in the way he dressed, how he spent his days, the people he spent time with. But you
know, he was not somebody who would kick the cows on the farm, you know, that's not that kind
of rebel.
O: Thank you. There's one on the right.
Q4: Hello, Debra C. from AFP News Agency. I feel I have to ask the obvious question to Robert
Pattinson and to Anton Corbijn about how you directed Robert in terms of being a photographer of
getting it right, moving his hands in the right way, of having the eye, if you could go into that
aspect.
AC: I'm not sure if I told Robert anything, but I think we got your camera like 3-­4 months prior to
shooting, an old – from that period and some film, and I left basically Robert to it, I think it was
important that he familiarized himself with an old­fashioned camera and made it feel like part of
his body in a way, so that by the time he came to shooting it was a natural instrument around the
body. Cause a lot of these photographers at the time, they had one or two cameras always hanging
around their neck. They would not go anywhere without these cameras. Which is actually different
than I operate, I think. Dennis Stock was a photographer who would always be ready to shoot
something.
RP: Yeah, I mean I was shooting with a 1953 liker or something for a few months before
taking some pretty awful photographs. It's weird, because I started to get into it, like outside my
interest in the movie, and then when I started rehearsing I was trying to get just normal
photography tips of Anton. This isn't just about how to take photographs, it's actually a character
thing. But we were taking actual, we were taking photos in the scenes as well, when the photos
were being taken, so somewhere, in the film apperently thoses photos have been taken again.
O: Okay, there's one on the right.
Q5: Hi, Niel C from CNN, I'd like to ask Anton in the age of Instagram, when everyone has a
camera in their pocket with their phone, is that been a good thing for photography? Or is it more
difficult to find great new photographers now?
AC: Well, you know it has two sides to it I think. There's an incredible amount of visualy image
around us the whole time, which can be incredibly annoying, cause there's a lot of bullshit and
people think that everything in their life is important now and needs to be registered. On the other
hand people find new ways to shoot things and there's an interesting (intversting??) photography
like there was never before, so I think, to speak with a Dutch football legend Johan K, there's an
advantage to the disadvantage. He always use strange phases. But I do think that there's, in
professional photography it's quite a difficult time, a lot of say normal photographers find it really
hard to make a living. And magazines find it normal not to pay people anymore, because it's
become common good, you know, photography. It's very hard nowadays to put value on
photography, apart from when it's really, very famous photographers and these prices go the other
direction. So I feel for a lot of photographers who are starting out, it's quite difficult to find your
way around all that and make yourself seen.
O: Thank you, one on the left.
Q6: Valaki Colombiából. Robert, what is your personal opinion of James Dean, and if you
consider that he's still the icon for your generation, and how is for you to be a photographer, to be
in the other side, because normally you are the one who was photographed and that's all. Thank
you.
RP: I remember when I first started acting, at 16 or 17 I think a lot of actors they have the kind of
James Dean phase where every audition, no matter what the part is, they come in and do a James
Dean impression, I've definitely had one of those. He's definitely an icon, I mean, Dane would be
able to answer, Dane's much more connected to Dean than I am, but I mean, I don't know, I mean I
did feel like being a paparazzi for a second, I do empatize with their plight. I was filled with self-
loathing wretchedness. I wanted to really kind of harm myself at the end of every day. So I do feel
for them, at the end of the day I feel they go home and kind of beat themselves. That's what I was
doing to get into character.
O: There was one.
Q7: Hello, I'm Helen B from Australia. Luke Davies, the man with the fabulous green shirt and
psychidelic tie, how did you get involved in this project as an Australian and Iain Canning and
Emil S, you both had a win with Slow ­­­ in Sundance and now you're here with this, how do you
chose the projects that you become involved in?
LD: I answer the first part of your question, I had a long stand relationship with the producers, Iain
was one of the producers on Candy, a long time ago which premiered here in 2006, with stars
Heath Ledger and Geoffrey Rush and Abby Cornish. So we've been working on a few things,
doing a bit of this and that and then one day I was talking to Iain about stuff in general and he said
'Do you realize that now there's a whole generation of young people who probably don't know who
James Dean is?' That was the starting point of how this came about and then Iain was like that
would be an interesting movie. Why don't you have a look at this research, I did a lot of research, I
came up with this huge amount of information on James Dean's life and I was telling Iain about it
and I said, that is one interesting thing here, where this photographer went to New York and went
back to the farm in Indiana, the guy who took the famous photo of James Dean in the rain in
Times' Square. And Iain said, that's our story. So from that point on I was just given great support
by Seasaw (???). In a sense I was interested in a writing a film about male friendship. And the
producers said to me, deliver us something that's not boring, that's not a traditional biopic. Explore
that as much as you like. I was greatly supported.
IC: It's very simple really, in terms of how we pick our projects at Seasaw, it's normally some sort
of story that we feel has a sort of right to exist in the world and it will connect to people. And I
think we then look in terms of our relationship to writers and directors for the most ­­­ people that
would work with us to start sort of adapting and bring those stories to life. And to be reunited with
Luke from when Emil produced Candy and I was luckily involved as well, and also to be the
executive producer for Control which Anton directed is sort of nice to bring your friends back
together, basically for as many procejts as you can.
O: Thank you and this one.
Q8: ­­­ from Berlin Brannburg, my question goes to Robert and Dane. James Dean only had three
movies, so what do you think, what made him become an idol, become a legend ­ especially him
and not very many others?
DD: Well, I think that you know, at this time there were not that many actors that were doing what
James Dean was doing, right, there's Marlon Brando, there's Paul Newman, there's James Dean,
maybe some others. But what they were doing was really revolutionary, you know, they were
acting in movies like people actually act in real life and that wasn't happening before this. And the
films that James Dean was doing, two of them were really for a younger audience. You know, East
of Eden, Rebel without a cause, really for a teenage audience I guess, and he was such an open,
emotional vessel that I think he tacked in the human nature in a way that these young people really
responded to. And Rebel without a cause and Giant didn't come out until after his death. So it just
left people wondering what would have happened? What, where would James, I think James Dean
would be 83 today, like he could be here. What would he be doing? That's a question I think
everyone that is familiar with him always ask themselves. And these photos, you know, if you
don't know these three films, if you're a young person that doesn't know who James Dean is, you
know that photo of him in Times Square. It's that iconic of a photo. So all of these things I think
were just a perfect recipe for him to become the icon that he is today. Right Rob?
RP: I can't answer better than that.
O: I have a question to Alessandra, here, on the stage? Hello? I'm the moderator. (Upsz, az O
helyett M kellett volna végig :D) Pier, the character that you play got most of her fame because of
her relationship with James Dean, but you make her so interesting and so strong in such an
interesting way, maybe you can say something about what you thought when you read what you
had to play when you got the script, what kind of feeling do you have to this character?
AM: I really don't understand you, I cannot hear you.
O: Can you tell me what you thought when you read the script?
AM: I read the script and I thought and I knew everything about Pier because I knew her life and I
knew whether she was famous in American US but not famous in Italy and that was just a voice of
talent, so years before the script, they gave me a script about her, but then the project was too
expensive so they haven't done it and when my agent called me that there was the audition for this
movie I was really excited and when I read the script I really enjoyed it and I really liked the fact
that for the first time we could bring Pier alive again. Because actually she was maybe one of the
only girl that James Dean had. And I thought and I believe now that there was an amazing
friendship between them apart from the sentimental relation, because I think they recognized each
other, he was really young and he didn't like to be where he was as a famous person, was like in
trap, this is what I thought about him. And she was the same. She was really young when she left
Italy, she was 16 and she had a really strong mother behind her and she wasn't really free to do
what she wanted. And I think that she recognized this in him. But they just had two different point
of view to see the movie star business. So maybe that's what we put this accent in this movie, how
to play the role. And Pier was actually playing really, well, the role of the star, and how James was
absolutely against that. Maybe that's why they broke up and I learned even that about in the script.
O: Thank you! There's one on the right.
Q9: ­­­ Prague, a question for the director. You shoot excellent films, but also excellent
commercials. What are your film experiences do you use when shooting commercials and on the
contrary, is there some experience from shooting commercials that you would use in the film
direction?
AC:  I made long commercials so far, in my life and I don't think I used any of it in any of my films, cause I only shot it after my last film, but I'm sure I use experience of making films into the commercial. Compared to making films, everything else seems very easy. And I do quite a bit of photography in between my films, cause it's almost like zen­like profession for me. Taking a photograph, because it's much more personal and much more a one­on­one kind of relationship. So I really need that between films to take a photograph now and then. Commercial, it can be an attractive proposition for various reasons but it's not my aim in life to make commercials but I would like to find out what I can do within, with film. That's really my journey at the moment in terms of work.
O: Thank you, now one on the left.
Q10: I have a question for Mr Bruun, Pier A was one side and you were the other side. You were
the one who wanted to save him, to take him out of his trouble. So how did you prepare, because
this was a very difficult task. No­no, when I speak about James Dean, I come from Africa in the
'60s, we had only James Dean, Marlon Brando, before the ­­­ close and we could see these films,
so James Dean we could see the films seven times a week, because it was free. Also the part
played by ?? is real. It's like the last part of the film. It's like the ghost of James Dean was on the
plane. I didn't see him, I didn't see, you see James Dean and this is why I said you brought back the
legend.
KB: Well I say that I was very lucky as an actor on this film in that my character is fictional, so
everybody else up on this stage had someone that they had to emulate and that's a task that requires
a lot of respect and so I got to approach it and just channel myself to the character. And I spent
most of the film facing rejections from James Dean, so it's fun to take over and over again, a lot of
rejection, but it was also a chance to add a little bit of comedy to the film, just a little bit of
lightness, and I really enjoyed being able to do that. So, thanks Anton.
AC: Well, we enjoyed the etlip (????) moments very much. It was great to have you on the film.
O: Thank you. There's another one in the middle.
Q11: Hello, my name is Olga ­­­ I'm from Belarus, and I have a question to Dane at first, and then
a question for both of you. At first I would like to know from you Dane, tell me please, was it easy
for you to find a key for your role and was it not challenging to smoke every time, every second, or
was it challenging also to make a rythm of the language of your protagonist. And the second
question, it's like, do you know both of you, how to make deal with a fame? Thank you.
DD: No, it was not easy. I was lucky that I had about three or four months to prepare for this and I
was also lucky that the production gave me the tools I needed, that I've felt like I needed to
prepare. I had to gain about 25 pounds, they got me a trainer, I had to learn how to sound more like
him, they gave me a dialect coach, I needed to make sure I looked like him, they allowed me to
work with a make­up artist that I'd worked in the past, that I knew could take on the test. And it
was just the biggest challenge of my life, but luckily I had the time and the resources to do that.
Really thanks to the production stepping up and understanding the ­­­­ 29:42 (many angxiety??) I
had to take it on and the things that I really felt like I needed to do it. Yeah. Does that answer your
question?
Oh, I don't know. I wake up every day and I'm amazed at how lucky I am. That I got to do what I
love to do which is to act. And the fact that the byproduct of that is fame is not a bad byproductof
what you love to do. What I love is the work, what I love is to act. And I think that's what James
Dean loved too. And there's a lot of stuff that goes along with that, but when you really take a step
back and look at it, there's a million worse things in the world than having to deal with fame.
O: Okay, Robert?
RP: Again, I concur.
O: Okay, there's one on the left.
Q12: Well is for Robert, here. How do you feel in this Berlinale playing two historical characters,
in xxxxxxx Lawrence of Arabia in Queen of the Desert, and ­­­­ Dennis Stock in Life?
RP: I'm sorry, what was that?
Q: How do you feel, how is your experience this Berlinale with two characters, like one Lawrence
of Arabia and one Dennis Stock?
RP: Playing T. Lawrence, it was such a small part, I think it would have been so terrifying to do, to
have any more significant time in that movie I don't think I would have done it, it's such an iconic
movie, I was literally seen that movie every Christmas growing up for years. Even though I think
there is an enormous amount to explore in that character. But yeah this was, I think both the script,
this was kind of quite easy for me to access mentally, I connected to it quite quickly. I talked to
you a lot at the beginning especially in preproduction. And there's something about Dennis Stock,
outside of him being a photographer or anything, I just knew in his personality that his is strangely
similar to mine. All the darkest parts of my personality. And then after meeting his son, his real
son in real life, it's weird, it's kind of the stuff I was talking to you about Dennis. Just kind of how I
imagined him to be and then I talked to his son, and then it's like God, that actually is what I was
thinking. Which was quite strange. But for some reason I connected to him a lot. So it wasn't too
complicated.
O: Thank you. On the right please.
Q13: Good evening, Hanna B for German Rolling Stone Magazine, this goes to the director, you
did Control was incortuos, or about incortuos (??? ilyen szó nincs is :( ) and now Life, is there
something specific that draws you to those kind of characters?
AC: Well, I think they are very different characters. People confuse the fact that Ian Curtis
commeted suicide and James Dean died in a car ­­­. They're quite different personalities. Control
for me was probably my most imotionally involved (invoked?) film, cause it delt with a certain
period of my life that I felt really, very­very related to the whole story, but this story, I came into it
actually through the photographal angle. I thought it was interesting to look at the relation between
the photographer and the subject matter, if that subject is in the public eye, because I tend to do a
bit of that myself. I think that is quite a different point of interest into a film than I had with
Control. So I don't seem comperable at all in that sense. We could say this is a biopic and so was
Control, I think that's kind of where the similarities stop. I liked the underline theme of the film
about the male friendship and about a photographer and the balance between the
photographer and the subject and how delicate that balance is and I think there is a lunature ??? in
the film where Dennis Stock thinks he is doing James Dean a favour and James Dean is thinking
he's doing Dennis Stock a favour. And I've been in similar situations. Where I said to ­­­ now
listen! No.
O: There's one in the back please.
Q14: ­­­ from ­­­. I just wondering, we see a lot of things about the behind the scenes on the
promotional trails in the Hollywood back then, I was just wondering how things have changed, or
whether they changed nowadays and what is your normal reaction, is it similar to, sorry, this is to
Robert and Dane, similar to what James Dean is like in the movie. When people hand you the ­­­
and say this is what you gonna do.
RP: They never hand you a pen (hát ezt egyszerűen nem értem :( ). Or I never asked to see
anyway. Just put the money on the table and get out.
DD: I concur. I was a different time, studios owned the actors in a way that you would almost just
have a roaster, you know of a certain amount of people and they would own you for a years at a
time and you would live on the studio lot and they would tell you the films you were going to do
and they would be in charge of the image you were going to project. In that way I think that in
today's, in the world we live in today we have a lot more control over the choices we make. I'm not
on a ten year contract with a studio and I can make a movie and then I can make my own personal
choice for the film that I would like to do next. That wasn't necessarily the case back then. So I
think that's the advantage being an actor today, although it would be really cool to live on a
bungalow in a studio.
RP: Would it?
DD: Yeah.
O: I have a question for Christina, here again, can you say something about how you got involved,
what you liked about this project when heard about it?
CP: Sure. Well basically, Iain and I knew each other before and Iain brought me the script in an
email (???) when they were looking in to figure out how to co­finance it and how to make it. And
so I wanted to work with him of course and I loved the script and I'm a huge Anton fan. And so
that's what brought me to the project.
O: And I have another question for Luke, the writer, here, hello, on stage. Because you had this
really hard challenge to find a language for James Dean, to make him, to give him sentence that he
could have said and you gave him beautiful sentences like when he says like 'some people prefer
writing books to writing about books', I thinks he says something like that and I loved it, so how
did you find it, how did you research, how could you know what, how he would talk in a situation
like this?
LD: Well, I did a lot of research and at a certain point I felt as if I knew more about James Dean
than anyone in the universe. And I watched a little bit, there is a handful of clips of him doing stuff
outside of the moives that he stared in. But at a certain point I let that all go, because I was
following the truth of the narrative that we had all decided upon. And following the places that
took me to. And there was a certain decision really that James Dean, that he wasn't going to be
exactly like the character we all thought we knew, that there was some mischief in him and that he
saw a beautiful opportunity in terms of the uptightness of Robert's character. That he could pierce
the barrier of Rob's uptightness. And that his task in the movie would be to change Rob and make
Rob relax and let go. And that for James Dean that would be interesting exercise. And out of that
sprang a lot of the things that he said just naturally.
O: Thank you. Our last question goes to Mahabi then.
Q15: My last question goes to Iain, you're here in Berlinale with two films that will be box­office,
Mr Holmes and this one, because, so how do you choose your, to put your money on this film?
You have a (??)?
IC: Well luckily we, Mr Holmes was was supported by BBC Films and ANI Films and with this
film we were able to put together a complex group of fans of this project including Screen
Australia Telifilm vagy mi Film Nation and Film4, so we sort of find the stories and hope other
people will follow us along the way and finance the films and they did on both of those.
O: Thank you, good luck, etc.




O: Oké, leülne mindenki? Kedves fotósok, leülnénk kérem? Nagyon köszönöm! Kezdenünk kell,
kérem üljenek le, köszönöm. Ön is, uram, köszönöm. Oké, üdvözlök mindenkit a Life
sajtótájékoztatóján, egy film Anton Corbijn által, csodálatos vendégeink vannak velünk, akiket
most szeretnék bemutatni, kezdve az önök bal oldaláról.
Kérem köszöntsék a forgatókönyvírót, Luke Davies­t, üdvözöljük Berlinben, örülünk, hogy itt van.
Aztán a csodálatos színésznő aki Pier­t játszotta, Alessandra Mastronardi, üdv. És Robert
Pattinson, üdvözöljük Berlinben. A rendező, Anton Corbijn. És a színész, aki Jimmy Dean­t
játszotta, Dane DeHaan. A színész, aki Roger Love­t játszotta, Kristian Bruun, üdvözöljük
Berlinben. A producer, Christina Piovesan, üdv. És a második producer Iain Canning, örülünk,
hogy itt van.
O: És meg is van az első kérdés, a jobb oldalon.
Q1: Gratulálok, fantasztikus film, igazán. Anton, ez biztos egy nagyon személyes téma számodra,
de szerettem volna Robertet és Dane­t kérdezni, ezek az emberek 60­65 évvel ezelőtt éltek, hogy
tudtatok viszonyulni hozzájuk, a viselkedésükhöz, szakzsargonhoz, illetve az ambíciójukhoz?
DD: Érdekes módon ehhez a karakterhez sokkal könnyebben viszonyultam, mint eddig bármelyik
filmszerepemhez, mert pont azelőtt forgattam, hogy a Pókember sajtótájékoztatójára mentem
volna, szóval voltak kérdések bennem a jövőbeni publicitásommal kapcsolatban, illetve azzal
kapcsolatban, hogy mit fog hozni a jövő karrier szempontból, hírnév szempontból, és ez sokban
hasonlított ahhoz, amivel James Dean is foglalkozik ebben a filmben. Mit jelent az, hogy eléred az
álmaidat és a személyes áldozatok, amik ezzel járnak. A szakzsargon egy más dolog, de arra is
ráálltam, emlékszem, a feleségem eljött az előkészítési munkálatokra és nagyon idegesítette, hogy
állandóan azt mondtam neki, hogy legyél laza. Azt mondta, 'Miért mondod folyton azt, hogy
legyek laza?'.
O: Oké, Robert?
RP: Nem tudom, számomra Dennis, mivel ő elég szigorú erkölcsű volt, nem volt sok halandzsa a
szövegében. (ez a lingo szakzsargont és zagyva beszédet is jelent, lehet inkább az utóbbira
gondolnak) Időtlen karakternem találtam. Csak a történet, olyan valaki, aki művész próbál lenni, és
fél attól, hogy nem olyan jó, mint amilyennek tartja magát, és az életében ez gyengíti őt le a
leginkább. És szerintem ez a történet nagyon is 20. századbeli. 21. századbeli.
O: Rendben, a bal oldalon.
Q2: Hello, egy kérdés Mr. Anton Corbijn és Mr. Dane DeHaan számára. Az a tény, hogy a Dane
szóban szerepel a D­A­N­E és Dean­ben is a D­E­A­N szerepet játszott abban, hogy ön, Mr.
Corbijn Dane DeHaan­t választotta, illetve Mr DeHaan, ön szerint ez a sors az ön számára, elvégre
még a vezetéknevében is szerepel a D­E­A­N.
AC: Nos, ez volt AZ ok, hogy felkerestem Dane­t, nyilvánvalóan. Robbal és a Dennis névvel kissé
nagyobb bajban voltunk, de ezt is megoldottuk. Ez egy igazi kérdés volt?
DD: Én nem igazán hiszek olyan dologban, hogy sors, de úgy tekintek arra a lehetőségre, amit
Anton adott nekem, mint egy óriási ajándék. Egy igazán kifizetődő tapasztalat volt és egyébként el
is írták a nevemet a sajtótájékoztató programján, Dean DeHaan­ként szerepelek.
RP: Tényleg?
DD: Igen.
O: A bal oldalon.
Q3: Én (valaki valahonnan) vagyok. Először is azt kell mondjam, hogy ez a film visszahozta
közénk James Dean­t, mert nagyon jól készített film lett, és a színészek fantasztikusak voltak, de
van egy dolog, amit sokan nem értettek, mert James Dean­t mint egy fiatal fiút, egy tinédzsert
látjuk, amikor a karrierje kezdődött, és tudjuk, hogy James Dean egy lázadó volt, de ebben a
filmben a családjához megy vigasztalásért. Szóval csak azt szeretném tudni, hogy hogyan került a
filmbe ez a család­dolog, mert mind tudjuk, hogy James Dean egy lázadó volt.
AC: Igen, szerintem a tettei valóban zendülőre vallottak azokban az években, azokban a napokban,
de szerette a családját, szóval ott semmi lázadás nem volt. Jó srác volt ő, de benne volt ebben a
változásban, ami az ötvenes években volt, amit a rock'n'roll kezdete, a jazz felemelkedése jelentett,
illetve az, hogy a saját feltételei szerint akart színész lenni. Szóval lázadó volt az öltözködési
stílusában, abban ahogy a napjait töltötte, és akikkel találkozott. De nem olyan volt, aki
megrugdosta volna a teheneket odahaza, nem olyan lázadó volt.
O: Köszönjük. Ott a jobb oldalon.
Q4: Hello, Debra C az AFP News Agency­től. Úgy érzem nekem kell megkérdeznem a
nyilvánvalót Robert Pattinsontól és Anton Corbijntől arról, hogy hogyan irányítottad Robertet a
fotózás terén, hogyan mozgassa helyesen a kezét, a nézést, ha beszélnél erről a részről?
AC: Nem hiszem, hogy mondtam volna bármit is Robertnek, de azt hiszem olyan 3­4 hónappal a
forgatás előtt adtunk neki egy régi korabeli kamerát és filmet is, aztán csak ráhagytam Robertre.
Fontosnak tartottam, hogy megismerkedjen egy régimódi kamerával és hogy a testének a részévé
váljon, szóval mire forgatni kezdtünk, már a testének természetes része legyen. Mert abban az
időben a fotósok mindig készen álltak, mindig lógott a nyakukban egy­két kamera. Sehova nem
mentek a kameráik nélkül. Ami különbözik attól, mint ahogy én dolgozok. Dennis Stock olyan
fotós volt, aki mindig készen állt arra, hogy képet készítsen.
RP: Igen, egy 1953­as (nem értettem milyen) kamerával fényképeztem pár hónappal a forgatás
előtt. Furcsa volt, mert a filmen kívül is kezdtem belejönni a dologba, aztán amikor elkezdtük a
próbákat, próbáltam pár általános tanácsot kérni Anton­tól a fényképezésről. De nem csak arról
szól a film, hogy hogyan fotózzunk, ez egy karakter­dolog is volt. De igazából készítettünk
képeket a jelenetekben, szóval amikor a filmben fotózunk, akkor azok igazi képek.
O: Oké, a jobb oldalon.
Q5: Hello, Niel C a CNN­től. Szeretném megkérdezni Antont, hogy a mai Instagram világában,
ahol mindenkinek van kamera a zsebében a telefonján, jó dolog ez a fényképészet szempontjából?
Vagy ma nehezebb jó fotósokat találni?
AC: Nos, szerintem ennek is két oldala van. Elképesztő mennyiségű vizuális képek vannak
körülöttünk állandóan, ami nagyon is idegesítő, mert rengeteg a hülyeség és az emberek azt hiszik,
hogy minden fontos az életükben és azt meg is kell örökíteni. A másik oldalról viszont új
módszereket fedeznek fel, ami olyan érdekes fényképészetet teremt, ami eddig még nem volt.
Hogy a holland futball legenda, Johan K szavaival éljek, előnye van a hátránynak. Mindig furcsa
kifejezéseket használ. De úgy hiszem, hogy a hivatalos fotózásban most nagyon kemény idők
járnak, a legtöbb hogy úgy mondjam normális fotósnak nagyon nehéz megélnie. A magazinok
pedig normálisnak tartják, hogy ne fizessenek, mert a képeket közjóként kezelik. Nagyon nehéz
manapság értéket tenni a fotózásra, hacsak nem vagy nagyon híres, amikor az árak pedig pont az
ellenkező irányba mennek. Szóval együtt érzek a most kezdő fotósokkal, nagyon nehéz manapság
láthatóvá tenned magad.
O: Köszönjük, a bal oldalon.
Q6: Valaki Columbiából. Robert, mi a személyes véleményed James Dean­ről, szerinted még
mindig a te generációd példaképe, és milyen volt most neked fotósnak lenni, a másik oldalon lenni,
elvégre általában te vagy az, akit fotóznak, ennyi. Köszönöm.
RP: Emlékszem, amikor színészkedni kezdtem, olyan 16­17 évesen minden színésznek van egy
James Dean korszaka, amikor elmegy a meghallgatásra és mindegy mi a szerep, előhoz egy James
Dean impressziót, nekem mindenképp meg volt az az időszak. Mindenképp egy példakép, de Dane
jobban meg tudná ezt válaszolni, ő sokkal közelebb van Dean­hez mint én, de nem tudom, egy
ideig úgy éreztem magam mint egy paparazzi, szóval együtt érzek a nehéz sorsukkal. Tele voltam
önutálattal és hitványsággal. Minden nap bántani akartam magam. Szóval együtt érzek velük, a
nap végén ők is hazamennék és csak ütik magukat. Ezt tettem én is, hogy megtaláljam a karaktert.
O: Ott van egy kérdés.
Q7: Hello, Helen B vagyok Ausztráliából. Luke Davies, az ember a remek zöld inggel és a
pszichedelikus nyakkendővel, hogyan kerültél bele ebben a projektbe mint ausztrál és Iain Canning
és Emil S, mindketten a Slow­­­ ­val voltatok a Sundance­en, és most ezzel a filmmel itt, hogy
választjátok a projekteket amikben részt vesztek?
LD: Megválaszolom a kérdésed első részét, már régóta jóban vagyok a producerekkel, Iain volt a
Candy egyik producere, ami régen, 2006­ban itt került bemutatásra olyan sztárokkal mint Heath
Ledger és Geoffrey Rush és Abby Cornish. Szóval dolgoztunk egyéb dolgokon, csináltunk ezt­azt,
aztán egy napon csak úgy beszélgettem Iain­nel dolgokról, amikor is azt mondta 'Tudod, hogy
fiatalok egész generációja van most, akik talán nem is ismerik James Deant?' Ez volt a kezdőpontja
az egésznek, Iain mondta, hogy ez egy érdekes film lehet. Miért nem jársz utána, kérdezte, és én
utána is kutattam a dolgoknak, és elképesztő mennyiségű információhoz jutottam James Dean
életével kapcsolatban amit el is mondtam Iain­nek, mondtam, hogy itt van ez az érdekes történet,
ez a fotós, aki elment New Yorkba, aztán Indianába, a fotós aki azt a híres képet készítette James
Deanről az esőben a Times' Square­en. Mire Iain azt mondta, hogy ez lesz a mi történetünk. Szóval
ettől kezdve rengeteg támogatást kaptam a Seasaw­tól. Bizonyos tekintetből egy férfi barátságról
szerettem volna írni. A producerek azt mondták, hogy álljak elő valamivel, ami nem unalmas, ami
nem a tipikus élettörténeti film. Fedezd fel a dolgot amennyire csak szeretnéd. Mindenben
támogattak.
IC: Nagyon egyszerű a dolog abból a szempontból, hogy hogyan választjuk ki a dolgokat a
Seasaw­nál. Olyan történetet keresünk, aminek szerintünk jogában áll léteznie, ami kapcsolatba
kerül az emberekkel. És ha az írókkal és rendezőkkel való kapcsolatra gondolunk, akkor
olyanokkal szeretnénk dolgozni, akik adoptálják ezt a történetet, majd életre hozzák azokat. És az,
hogy újra dolgozhattam Luke­kal, akivel még a Candy­n dolgoztunk együtt, amin szerencsére én is
dolgoztam, és Antonnal, akivel a Control című film kapcsán dolgoztam, én voltam az executive
producere a filmnek, szóval csak jó volt összehozni a barátokat, lehetőleg minél többször.
O: Köszönjük, következő kérdés.
Q8: ­­­ Berlin, Brannburg­ból, a kérdésem Roberther és Dane­hez szól. James Deannek csak
három filmje volt, szóval mit gondoltok, mitől lett ő így ikon, egy legenda – miért éppen ő és nem
annyira mások?
DD: Nos, azt hiszem, hogy ebben a időben nem volt sok más színész, aki azt csinálta volna amit
James Dean. Ott volt Marlon Brando, Paul Newman, James Dean és talán még néhány más. De
amit ők csináltak, az forradalmi volt, mert úgy játszottak a filmekben mint ahogy mások az életben
és ez addig nem történt meg. És azok a filmek, amiket James Dean készített, kettő közülük a
fiatalabb korosztálynak szóltak. Édentől Keletre és a Rebel without a cause inkább tinédzsereknek
szóltak, és ő egy olyan nyitott, érzelmi vonzerő volt, és az emberi természet azon oldalaival
foglalkozott, ami igazán megfogta ezeket a fiatal embereket. És mind a Rebel without a cause és a
Giant a halála után jöttek ki, szóval szerintem az emberek azzal foglalkoztak utána, hogy mi lett
volna ha? Mi, hol lenne ma James Dean, azt hiszem 83 éves lenne ha élne, itt lehetne közöttünk.
Mit csinálna? Ez az a kérdés, amit mindazok, akik ismerték a munkáját, feltesznek. És ezek a
képek, ha nem is ismered ezt a három filmet, ha egy fiatal vagy, aki nem ismeri James Deant, azt a
képet ami a Times Square­n készült róla, azt ismerni fogod. Szóval ezek a dolgok voltak azok,
amit ő egy mai példaképpé tették. Igaz Rob?
RP: Nem tudok jobb választ adni.
O: Van egy kérdésem Alessandra számára, hello, itt a színpadon? A moderátor vagyok. Pier, a
karakter akit játszol, főleg a James Deannel való kapcsolata miatt lett híres, de te annyira
érdekesen és erősen formálod meg, mondanál valamit arról, hogy mire gondoltál amikor a
forgatókönyvet olvastad és milyen érzéssel vagy a karakter felé?
AM: Nem értelek, nem hallok semmit.
O: Elmondanád mire gondoltál amikor elolvastad a forgatókönyvet?
AM: Amikor elolvastam a forgatókönyvet azt gondoltam, hogy mindent tudok Pierről, az életéről,
tudtam, hogy híres volt Amerikában de nem Olaszországban. Szóval évekkel ezelőtt megkaptam a
forgatókönyvet, de akkor túl drága volt a projekt, így nem lett belőle semmi, aztán az ügynököm
hívott, hogy meghallgatás van erre a filmre, és nagyon izgatott voltam, és amikor olvastam a
forgatókönyvet nagyon élveztem, és nagyon örültem, hogy végre életre kelthetjük Piert. Mert
lehet, hogy ő volt az egyetlen nő James Dean életében. És akkor arra gondoltam és most is úgy
hiszem, hogy egy lenyűgöző kapcsolat volt közte és James Dean között, eltekintve a
szentimentalista részletekől, mert szerintem felismerték egymást, James Dean ekkor nagyon fiatal
volt, és nem szeretett abban a hírességben lenni amiben volt, mintha egy csapdában lett volna, ezt
gondoltam róla. És a lány is ilyen volt. Nagyon fiatal volt amikor elhagyta Olaszországot, csak 16
éves, és egy nagyon erős édesanya állt mögötte, és nem tehette azt, amit akart. És szerintem ezt
ismerte fel Deanben. A hírnévre viszont két különböző szempontból tekintettek. Talán mi erre
fektettünk nagyobb hangsúlyt a filmben, hogy hogyan játsszam a karaktert. És tulajdonképpen Pier
játszotta a sztár szerepet, James teljesen ellene volt ennek. Talán ezért is szakítottak és ezt is a
forgatókönyvből tudtam meg.
O: Köszönöm. A jobb oldalon lévő kérdés.
Q9: ­­­ Prágából, egy kérdés a rendezőhöz. Kiváló filmeket forgatsz, emellett kiváló reklámokat is.
Milyen filmes tapasztalatokat viszel át a reklámok készítésébe és fordítva?
AC: Én (nem igazán értem, hogy most csinált vagy nem csinált??? 24:53) hosszú reklámokat
eddig az életemben és nem hiszem, hogy bármit is használtam belőle a filmjeimben, mert az
utolsó filmem után forgattam a reklámot, de abban biztos vagyok, hogy a filmek során szerzett
tapasztalataimat használtam a reklám során. A filmkészítéshez viszonyítva minden könnyebbnek
tűnik. Emellett elég sokat fényképezek a filmek között, mert az szinte zen­állapot számomra. A
fényképezés sokkal személyesebb kapcsolatot ad. Igazán szükségem van rá a filmek között. A
reklámokban is lehet valami vonzó, akár több okból is, de nem az a fő célja az életemnek, hogy
reklámokat készítsek, hanem hogy azt találjam meg, miket tudok kihozni a filmekből. Ebben a
pillanatban munka szempontból ez az utam.
O: Köszönjük, a bal oldali kérdés következzen.
Q10: Mr Bruun számára van egy kérdésem. Pier az egyik oldalon, a másik oldalon a te szereped
volt. Te voltál az, aki próbálta kihúzni a bajból Deant. Hogy készültél fel a szerepre, mert ez egy
nagyon nehéz feladat volt. Nem­nem, amikor James Deanről beszélek, a hatvanas évek Afrikájából
származok, nekünk csak James Dean és Marlon Brando volt, mielőtt bezárták a filmeket (??) és
csak James Deant nézhettünk, hetente hétszer, főleg azért mert ingyen volt. És a film vége is ilyen
volt, mintha James Dean szelleme jelent volna meg a gépen. Nem őt láttam, nem téged, hanem
James Deant, ezért is mondtam, hogy életre keltettetek egy legendát.
KB: Nos, annyit mondhatok, hogy színészként nagyon szerencsés voltam ebben a filmben, mert
egyedül az én szerepem volt kitalált, mindenki másnak igyekeznie kellett megtalálnia azt a valakit
magukban akit eljátszottak, ami sok tiszteletet igényel, én pedig csak a saját módomon találtam
meg a karakterem. És a film legjavát azzal töltöttem, hogy James Dean visszautasított újra és újra.
Ami egész jó móka volt, és így lehetőségünk volt némi könnyedséget, némi humort vinni a filmbe
és ezt nagyon élveztem. Szóval köszönöm Anton.
AC: Nos, mi köszönjük a vicces pillanatokat. Jó volt, hogy ott voltál.
O: Köszönjük. Onnan középről.
Q11: Hello, a nevem Olga ­­­ Belarusból, először Dane­hez, majd kettőtökhöz lenne egy kérdésem.
Először is Dane­től szeretném megtudni, mondd el kérlek mi volt kulcs a szerepedhez, nehéz volt
 állandóan cigarettázni, minden pillanatban, és hogy nehéz volt elkapni a főhős beszédének
ritmusát? A második kérdésem pedig, mindkettőtöknek, hogy hogyan éltek együtt a hírnévvel?
Köszönöm.
DD: Nem, nem volt könnyű. Szerencsés voltam, mert volt három­négy hónapom arra, hogy
felkészüljek, és azért is, mert a produkciós cég megadott minden kelléket, amire szükségem volt,
amikről úgy éreztem, hogy szükségem volt. Fel kellett szednem 25 fontnyi kilót (HAH), szereztek
nekem egy edzőt, meg kellett tanulnom, hogy olyan legyen a hangom mint neki, szereztek nekem
egy beszédtanárt, úgy kellett kinéznem mint neki, ezért megengedték, hogy azzal a sminkessel
dolgozzak együtt, akivel már korábban is dolgoztam és tudtam, hogy megfelel erre a feladatra. És
ez az életem legnagyobb kihívása volt, de szerencsére volt időm és forrásom is. Tényleg köszönöm
a produkciós cégnek, hogy beszálltak és megértették az aggodalmaimat amik felmerültek és
megadták a dolgokat, amikről úgy éreztem, hogy szükségesek. Igen. Megválaszolja ez a
kérdésedet?
Oh, nem tudom. Minden reggel amikor felébredek lenyűgöz az, hogy mennyire szerencsés vagyok.
Azt csinálhatom, amit akarok, ami pedig a színészkedés. És az, hogy ezzel együtt jár a hírnév, az
nem a legrosszabb dolog ami történhet. Amit szeretek az a munka, amit szeretek az a színészkedés.
És szerintem James Dean is ezt szerette. És persze sok dologgal jár ez együtt, de amikor igazán
kívülről nézel a dolgokra, akkor messze rosszabb dolgok vannak a világban mint az, hogy híres
vagy.
O: Oké, Robert?
RP: Újfent, teljesen egyetértek.
O: Rendben, egy a bal oldalon.
Q12: Robert számára egy kérdés. Hogy érzed magad ezen a Berlinálén így, hogy két történelmi
karaktered is van, Arábiai Lawrence a Queen of the desertben és Dennis Stock a Life­ban?
RP: Elnézést, hogyan?
Q: Milyen érzés, milyen a Berlinálén két olyan karakterrel lenni mint Arábiai Lawrence és Dennis
Stock?
RP: T. Lawrence szerepe nagyon rövid volt a filmben, szerintem nagyon ijesztő lett volna ha
hosszabb időn keresztül szerepelt volna a filmben, nem hiszem, hogy akkor is megcsináltam volna,
annyira jelentőségteljes film, gyerekként minden karácsonykor megnéztem. Emellett úgy hiszem,
rengeteg mindent fel lehet deríteni ennek a szerepnek a kapcsán. De ez, a forgatókönyv is, nagyon
könnyen megközelíthető volt mentális szinten, nagyon gyorsan rákapcsoltam. Sokat beszélgettünk
erről a felvétel előtt. Van valami Dennis Stockban, azon túl, hogy egy fotós, olyan volt, mintha a
személyisége furcsa módon hasonlítana az enyémhez. A személyiségem minden sötét része. Aztán
miután találkoztam a fiával, az igazi fiával, akkor pont olyan volt az egész, mint ahogy
elképzeltem. Ami elég furcsa volt. De valamilyen oknál fogva kötődtem hozzá. Szóval nem volt
nagyon bonyolult.
O: Köszönöm. A jobb oldalon.
Q13: Jó estét, Hanna B a német Rolling Stone magazintól, ez a kérdés a rendezőhöz szól, először a
Control most pedig ez a film, van valami ezekben a karakterekben, amit vonzónak talált?
AC: Nos, szerintem nagyon különböző karakterek. Az emberek összekeverik azt, hogy Ian Curtis
öngyilkosságot követett el, James Dean pedig egy autóbalesetben halt meg. Nagyon különböző
személyiségek voltak. A Control számomra érzelmileg nagy kihívás volt, mert az életem egy olyan
bizonyos szakaszával foglalkozott, ami miatt nagyon közelinek éreztem magamhoz a történetet, ezt
viszont inkább a fotós szemszögből közelítettem meg. Érdekesnek találtam azt, hogy milyen
kapcsolat lehetett a fotós és az alany között, ráadásul egy olyan alany, aki ismert személy volt,
mert ilyet én is csinálok. Szerintem ez nagyon különbözik attól a szemszögtől, mint ami a Control
esetében volt. Szóval ebből a szempontból szerintem nem lehet összehasonlítani a kettőt.
Mondhatjuk ugyan, hogy mindkettő életrajzi film, de itt meg is áll a hasonlóság. Tetszett benne az
alapgondolata a férfi barátságnak, és a fotós és az alany közötti egyensúlyról, illetve hogy
mennyire érzékeny is ez az egyensúly. Aztán benne van a filmben az is, hogy Dennis Stock úgy
hiszi, hogy szívességet tesz James Deannek, aki viszont úgy gondolja, hogy ő tesz szívességet
Dennis Stocknak. És én már voltam ilyen helyzetben. Ahol én mondtam azt, hogy most akkor ez
lesz! Nem ám.
O: Egy kérdés hátulról.
Q14: Csak azon gondolkodtam, hogy sok háttérdolgot láthatunk ebben a filmben az akkori
Hollywoodról és csak azon merengtem, hogy hogyan változtak a dolgok, illetve változtak-­e
egyáltalán, és mi általában a reakciótok, bocs, a kérdés Roberthez és Dane­hez szól, hogy hasonlít-
e a reakciótok James Dean reakciójához? Amikor az emberek adnak egy ­­­­­t (Sajnos ezt nem
értem, hogy miről van szó) és azt mondják, hogy ezt kell csinálnotok.
RP: Soha nem adnak ­­­­t (még most sem értem). Vagy legalábbis én még soha nem kértem egyet
sem. Csak tegyétek a pénzt az asztalra és takarodjatok. (Itt mond valami olyasmit, hogy 'Ezután
senki se fog fizetni', de lehet, hogy mégse ezt mondja :S)
DD: Egyetértek. Más volt akkor a helyzet, a stúdiók rendelkeztek a színészekkel, néhány ember
tulajdona voltál, akik néhány éven keresztül magukénak tudhattak, ott éltél a stúdióban és
megmondták, hogy melyik filmeket kell megcsinálod, és hogy milyennek kell lenned. Ebből a
szempontból már más a mai világban a helyzet, sokkal több kontrollod van abban, hogy mit akarsz
megcsinálni. Én nem vagyok semmilyen 10 éves szerződésben egy stúdióval sem, megcsinálok
velük egyfilmet, aztán egy olyat amit én akarok. Ez nem feltétlenül volt így. Szóval szerintem ez a
mostani helyzet előnye, de azért király lehet egy stúdió bungalójában lakni.
RP: Tényleg?
DD: Igen.
O: Egy kérdésem van Christina számára, ha mondanál egy pár szót arról, hogy hogyan kerültél
bele ebbe a projektbe és mit szóltál a forgatókönyvhöz amikor hallottál róla?
CP: Hogyne. Nos, Iain és én már régóta ismerjük egymást, és Iain akkor küldte el a forgatókönyvet
amikor éppen azt keresték, hogyan is pénzelhetnék a filmet. Szóval csak dolgozni akartam vele, és
imádtam a forgatókönyvet és nagy rajongója vagyok Antonnak. Szóval ezek miatt vállaltam.
O: És egy másik kérdés Luke, az író számára, itt a színpadon. Mivel nagyon nehéz lehetett James
Dean számára megtaláltni a nyelvezetet, olyan mondatokat találni, amiket esetleg ő is mondhatott,
és igazán gyönyörű mondatokat adtál neki, mint amikor valami olyasmit mond, hogy 'Vannak akik
jobban szeretnek könyveket írni, mint a könyvírásról írni', vagy valami ilyesmit, ami nagyon
tetszett. Szóval hogy találtad ezt meg, hogyan jártál ennek utána, hogy miket mondana bizonyos
helyzetekben?
LD: Nos, sokat kutakodtam, és egy bizonyos ponton úgy éreztem, hogy többet tudok James
Deanről, mint bárki másról az univerzumban. De elég sok videót találtam róla, amikor filmen
kívüli dolgokat csinált. De egy bizonyos ponton hagytam ezt az egészet és csak követtem azt a
narratívát, amiben megegyeztünk. És követtem azokat a helyeket. És volt egy olyan döntés is,
hogy James Dean nem feltétlenül az a karakter lesz, akinek mindenki képzeli, volt benne némi kis
gonoszság, és nagy lehetőségett látott abban, hogy Rob karaktere olyan aggodalmaskodó volt.
Hogy áttörje Rob karakterének idegességét. És hogy a filmben az lenne a feladata, hogy
megváltoztassa Rob­ot, hogy relaxálni tudjon, és hagyja a dolgokat. És hogy ez James Dean
számára érdekes lenne. Ebből természetes módon jöttek a párbeszédek.
O: Köszönöm. Az utolsó kérdés Mahabi­é.
Q15: Az utolsó kérdésem Iain­hez szól. A Berlinálén két valószínűleg jól kereső filmmel vagy itt,
a Mr Holmes­szal és ezzel. Hogyan döntöd el, hogy mibe fekteted a pénzedet?
IC: Nos, szerencsére a Mr Holmes­ot támogatta a BBC Films és az ANI Films is, ezzel pedig egy
olyan rajongói csapatot tudtunk összeszedni, akik lehetővé tették a film elkészítését, beleértve a
Screen Australia­t, a Telifilmet (amit lehet, hogy nem így hívnak), és a Film4­et. Mi csak
megtaláljuk azokat a filmeket, amikről reméljük, hogy mások követni fogják és előteremtik az
anyagiakat hozzá és mindkettő esetében így volt.
O: Köszönjük mindenkinek, sok sikert a filmhez, stb.
- Patti -

Megjegyzéseim: Rob megint és újra szétesett volt. Nem kedvelem különösebben DeHaan-t, de sokkal intelligensebben válaszolt. Valószínűleg ugyanabban a buliban voltak előző este. És ne gyertek azzal, hogy előtte forgatott.Attól még lehet intelligensen válaszolni.
Lehet, sznob vagyok, de akármennyit is olvas, kezd kiütközni az, hogy csak középiskolája van. Már nem huszonöt év alatti csikó, ideje lenne komolyabban vennie magát - bármennyire is kedvelem a régi Rob-ot, az a fiatal nyikhaj volt. De Ő is öregszik, és ezt tudomásul kellene vennie.
Az öltözékéről ne beszéljek, nekem már nem jön be ez a fiatal vagyok stílus, valahogy a többiek öltöny nélkül is komolyabban néztek ki, mint Rob a menő öltözékében. Túl "kifutós" számomra, bár a mindenféle divatelemzők oda meg vissza voltak tőle. Nekem az a kabát a vízvezetékszerelő mestert juttatja eszembe.
A filmet várom, és nem James Dean miatt. Miután Rob belekerült ebbe a szerepbe, megnéztem néhány JD filmet. Mai szemmel nézve nekem semmi újat, különlegeset nem adott, maradok annál, hogy számomra Humphrey Bogart A SZÍNÉSZ abból a korból. Dean meg egy túlhájpolt majom.
-twmmy-

Dior sajtókonferencia

I: Ladies and Gentlemen, dear jurnalists and friends, good evening and welcome to LA Soho (??) House. We’re really truly happy to see you here tonight, because we know you’re gonna share a very special evening with us. You know that today you’re gonna share a unique moment in the house of Dior’s fregrent journey. A journey led by an exceptional perfume creator who’s with us tonight, Francois Xxx. Bon soir Francois. Well deserved applause may I (???). In a few moments you’ll be the very first to discover the new Dior Homme campaign and ad visuals. And the very first to meet international talents behind it all. Of course we’re talking about British actor Robert Pattinson and French director Romain Gavras. Let’s now discover the 60 seconds tv spot right now. This --- ? Last but not least the ad visual photographed by renowned photographer N. G. first collage that you just saw reflecting the mood of the film; and now obviously ---- for your eyes only today. I want to hear some more applause. Just for the mood, yeah! Well, time to rock it! Ladies and Gentlemen, I can hear the excitement in the air, please welcome British actor Robert Pattinson and French director Romain Gavras.

I: Hölgyeim és Uraim, kedves újságírók és barátok, jó estét és üdv az LA Soho House-ban (legalábbis azt hiszem). Igazán nagyon örülünk, hogy itt láthatunk titeket, mert tudjuk, hogy egy különleges este elébe nézünk. Ma osztozhatunk egy egyedülálló pillanatban a Dior házának az illat-útján. Egy utazás, amit a kivételes parfümalkotó, Francois Xxx vezet. Jó estét Francois. Egy megérdemelt taps? Pár percen belül ti lesztek az elsők, hogy felfedezzétek az új Dior Homme kampányt és a képi reklámot. És a legelsők, hogy találkozzatok a nemzetközi tehetségekkel, akik mögötte állnak. Természetesen a brit színészről, Robert Pattinsonról és a francia rendezőről, Romain Gavrasról van szó. Most fedezzük fel a 60 másodperces tv reklámot. -----. Végül, de nem utolsó sorban, a képeket az elismert N. G. fényképezte ebben az első kollázsban ami, ahogy most ti is láttátok, megadja a film hangulatát; és most itt vannak --- természetesen csak a szemnek. Szeretnék még egy kis tapsot hallani! Csak a hangulat miatt, igen! Nos, akkor kezdjük! Hölgyeim és Uraim, szinte hallom az izgatottságot a levegőben (tényleg ezt mondta), kérlek titeket üdvözöljük a brit színészt Robert Pattinsont és a francia rendezőt Romain Gavrast.

I: Well I could feel sort of the excitement coming up before you just arrived, well, Robert Pattinson and Romain Gavras first of all, thank you for sharing some time and thoughts with us today at the LA Soho House.

RP: You’re welcome.

I: You just heard the audience reaction, there is a palpable feeling of excitement in the room. Well? Was revisiting some of your coats which you did with a twist part of the excitement of shooting this film? Who will answer first, the director or the actor?

RG: Sorry, what was the question?

I: Was revisiting some of Dior codes (Mi van????) which you obviously did part of the excitement both behind the camera and in front of the camera?

I: Nos, szinte éreztem az izgatottságot mielőtt megérkeztetek, nos, Robert Pattinson és Romain Gavras, először is köszönjük, hogy ránk szánjátok az időtöket és megosztjátok velünk a gondolataitokat ma, itt az LA Soho House-ban.

RP: Szívesen.

I: Hallhattátok a közönség reakcióját, kézzel fogható az izgalom a szobában. Nos? Milyen volt visszatérni a Dior kódokhoz amit a film forgatásával csináltatok? Ki fog először válaszolni, a rendező vagy a színész?

RG: Elnézést, mi volt a kérdés?

I: Része volt-e az izgalomnak a Dior kódokhoz való visszatérés mind a kamera előtt illetve mögötte?

RG: Well I think it’s really exciting for a very ---- like George, who give us the opportunity to revisit those codes, because generally like you guys probably now it, the perfume business and perfume advertising, it’s usually like the guy with lots of chicks driving a very-very expensive car, so we chose a very not expensive car and instead of having one emotion with lots of chicks, he has a lot of emotions with one chick. So we kind of took those codes and played around a little bit with it. Which was really fun.

I: Well did you have fun playing with it too, I see you nodding Robert, I mean, did you have fun too?

RP: Yeah, it was ridiculously fun. Incredibly surprising, I mean, considering I was very reticent about doing a kind of commercial, it didn’t really feel we were doing a commercial, even watching it, I don’t feel like I’m trying to sell anything or either of us trying to sell anything. That’s probably not the point.

RG: Nos, szerintem nagyon izgalmas volt, főleg ha olyan valakitől jön mint George, aki megadta nekünk ezt a lehetőséget, mert mint ahogy valószínűleg itt mindenki tudja, a parfüm üzletben és reklámozásban, amikben általában ott van a srác egy csomó csajjal, amint egy nagyon drága autót vezet, szóval ehelyett mi választottunk egy nem túl drága autót, és ahelyett hogy egy érzelem lett volna sok lánnyal, volt sok érzelmünk egy lánnyal. Szóval vettük ezeket a kódokat és eljátszottunk velük. Ami jó móka volt.

I: Neked is jó móka volt Robert, látom, hogy bólogatsz, jól szórakoztál?

RP Igen, őrülten jó móka volt. Nagyon meglepett, mert nagyon tartózkodtam a reklámkészítéstől, de itt úgy éreztem, mintha nem is reklámot csináltunk volna, még amikor néztem is, akkor sem érzem azt, hogy valamit el akar adni, hogy valamelyikünk is el akar adni valamit. Ami valószínűleg nem a lényege a reklámnak.

I: Well, I mean, in a way, looking at the few years past, I mean, David Cronenberg’s Cosmopolis gave your career a very edgie turn and accepting it in a way of fregrent (??) role is a total departure for you. (It) is becoming a Dior Ambassador in a way filmed by one of the wildest, I must say, music video directors today. Another way to challenge yourself and maybe play with your image.

RP: Yeah, maybe, I mean, I was just thinking, I think I was just old enough now to be able to do it. I think back a few years ago I thought I wouldn’t ever really be able to do anything like this, cause I don’t know, it was like I don’t think I earned it, but just sort of getting to 27 it felt kind of right, and also just everybody at Dior allowing me to be kind of collaborative. I mean, Romain was my first choice in the beginning and thery very pretty (supportvie), yeah, fine, done.

RG: Thank you.

I: Well, when you have two strong words, such as Doir Homme, very powerful words capturing the fragrance essence. What was for both of you really your perception of Dior and the spirit of Dior, so to speak?

I: Ha az elmúlt éveket nézzük, David Cronenberg Cosmopolisa egy nagyon éles kanyart adott a karrierednek és elfogadni egy illat-szerepet, az egy nagy kitérés a számodra. A Dior követévé válni egy olyan reklámban amit a mai világ egyik legvadabb zenei videók rendezője rendezett. Egy másik módja annak, hogy kihívás elé állítsd magad és talán játsszál is a rólad kialakított képpel.

RP: Igen, talán, igazából csak arra gondoltam talán, hogy már elég idős lettem ahhoz, hogy ilyet csináljak. Pár évvel ezelőtt még úgy gondoltam, hogy soha nem leszek képes ilyet csinálni, mert nem ist tudom, mintha nem érdemeltem volna ki még, de miután 27 lettem olyan helyes dolognak tűnt, illetve az is, hogy a Diornál megengedték, hogy együttműködjek. Romain volt az első választásom az elején, és nagyon támogatták.

RG: Köszönöm.

I: Nos, amikor két ilyen erős szó van, mint a Dior Homme, nagyon erőteljes szavak, amik megfogják az illatot. Mi volt a felfogásotok a Diorral, a Dior szellemével kapcsolatban?

RP: My perception of it at the beginning was just a kind of very-very independent brand, it’s never really, it seems like it’s never really cheapend itself in any way. Sort of quite agressively independent and I kind of that’s; even the whole process when we were doing the ad, it felt like I hadn’t really, I worked with a lot of big companies before nad everyone was kind of very nitpicky(?? 6:55) and very just worried about everything, and everyone at Dior just seemed kind of just very easy and kind of classy about, yeah.

I: You just said a few minutes earlier that you were the one Robert who sort of picked Romain for this commercial, I mean, what was it in Romain’s work I was wondering, that basically made you want to work with him? You never met before, have you?

RP: No, I tried to get in contact with him for about a year before and he always just turned down my calls. So I was like, how about if we just do a Dior commercial? I don’t know, I just always felt that was an energy, I was talking to somebody else in Paris a while ago about, before I’d worked with you saying, a lot of it like violence without meaning without end, but there is a kind of gleefullness to it as well and they were saying that’s a criticism, and I as like but that’s like, that’s kind of how I see the world in a lot of ways. And life in general, and I was thinking that he captures an energy which is very, well I thought it was really psychisty (??8:12), that’s kind of why I wanted it. And also a kind of opposite of anybody’s doing commercials I think.

RP: Az elején az volt a hozzáállásom, hogy ez egy nagyon-nagyon függelten márka, soha nem alacsonyította le magát. Bizonyos módon elég agresszívan független és az; az egész folyamat amikor csináltuk a reklámot nem úgy éreztem mint, már korábban dolgoztam nagy cégekkel és mindenki elég szőrszálhasogató volt és nagyon aggódtak minden miatt, a Diornál viszont minden nagyon könnyűnek és klasszisnak tűnt.

I: Pár perccel ezelőtt mondtad Robert, hogy te voltál aki kiválasztotta Romaint erre a reklámra, mi volt Romain munkájában az, ami miatt dolgozni szerettél volna vele? Nem találkoztatok korábban, ugye?

RP: Nem, próbáltam korábban kapcsolatba lépni vele, de soha nem fogadta a hívásaimat. Szóval úgy voltam vele, mi lenne ha csinálnánk egy Dior reklámot? Nem tudom, csak úgy éreztem valamilyen energiát, nemrég beszéltem valakivel Párizsban, mielőtt dolgoztam veled, és azt mondtam, hogy nagy része csak erőszak mindenféle értelem nélkül, de van benne valami vidámság is, és azt mondták, hogy ez egy bírálat, de szerintem, én így látom sokszor a világot. És az életet úgy nagy általánosságban, és úgy gondoltam, hogy Romain egy nagyon pszichista módon fogja meg az energiát, és ezért akartam vele dolgozni. És annak is az ellentéte, amit általában csinálnak mint reklám, szerintem.

I: Romain, when Dior approached you we see your films, the Across the Universe or a Day will come, but also your signature so to speak, I mean, may I remind that for instance your backgirls video won best direction in cinematography in 2012 MTV video music awards. So what were the specific ideas you discussed with Dior’s artistic team, I mean, were they things they said, you know, can we do this, can we do that? Tell us the truth, what was your creative discussion like with Christian Dior creative team?

RG: Well, no really, you work within a frame, because you know you’re in a certain type of world which is very interesting, and in that frame you try to achieve something that’s special and the creative team was really pushing towards that, so it was really challenging, because at first you can think they want something conversional, but no, they were like challenging to push it like a fervor and Rob as well, so it was really challenging and really unexpected to have fun, as much fun on a commercial shoot.

I: Who really came up with the film concept? The black and white, the approach, the organic feel of it all? I mean was it you, did you work at it together, was it Dior team, who came up with that concept?

I: Romain, amikor a Dior megkeresett, láttuk a filmjeidet, az Across the Universe-t vagy a Day will come-t, de a legkiemelkedőbb munkádat is, hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy a Backgirls videója a 2012-es MTV Video Music Awards-on elnyerte a legjobb rendezést. Szóval milyen különleges ötleteket beszéltél meg a Dior művészeti csapatával, voltak olyan dolgok, hogy azt mondták csináljuk ezt, csináljuk azt? Mondd el az igazat, milyen volt a kreatív beszélgetésed a Christian Dior kreatív csapatával?

RG: Nos, nem igazán, mert bizonyos kereteken belül dolgozol mert egy meghatározott típusú világban vagy ami nagyon érdekes, és abban a keretben próbálsz elérni valamit ami különleges és a lreatív csapat nagyon ebben az irányban gondolkodott nagy lelkesedéssel és Rob is, szóval igazán nagy kihívás volt és váratlanul ért, hogy ilyen jól elszórakoztunk egy reklám forgatásán.

I: Ki állt elő a film koncepciójával? A fekete-fehér, a megközelítés, az organikus érzés? Ti voltatok ketten, vagy a Dior csapata volt, ki állt elő vele?

RG: It was really like an open discussion between the Dior team, Rob and me and my team, so it came really naturally, like it needed to have a little bit of freedom and a little bit of space to work and find a few emotions, because it’s hard to have emotions in something that short, but yeah, it was really like a co-joint type of work.

I: How closely did you two work in a way to capture the film

RG: Very close.

I: How close, we want to know! Don’t tease us with words like that right? We want to know. I mean, really, I mean did you, for instance there is an almost, at point I don’t know if you felt that way, but there is almost like a New York nouvelle vague feel. I mean the fact that it’s black and white and I was wondering if there were some French films or actors or maybe other films, cult films maybe, that inspired you and that you discussed before shooting or as you were shooting?

RP: Was there?

RG: Die Hard 3 was one of the references.

I: Naturally, a reference for sure.

RG: Igazából egy nyitott megbeszélés volt a Dior csapat, Rob és az én csapatom között, szóval elég természetesen jött, szüksége volt némi szabadságra és némi térre hogy dolgozni és találni lehessen érzelmeket, mert nehéz egy ilyen rövid időbe érzelmeket belesűríteni, de ténylegesen egy összetett munka volt.

I: Milyen közel dolgotaztok a filmen

RG: Nagyon közel.

I: Mennyire közel, ezt szeretnénk tudni! Ne betyárkodj ilyen szavakkal (ford: ezt egyszerűen bele kellett írnom...), mert tudni szeretnénk. Volt benne egy olyan pillanat és nem tudom, hogy ti is így látjátok-e, de volt benne valami New York beütése is. Az egész fekete-fehér, volt esetleg olyan francia film vagy színész, kultuszfilm talán, ami inspirációként szolgált, amit átbeszéltetek a forgatás előtt vagy közben?

RP: Volt valami?

RG: A Die Hard 3 az egyik ilyen volt.

I: Mindenképp.

RP: There wasn’t really any reference, we were kind of we were talking about

RG: Rob was sending lots of, he was really implicated, you were sending a lot of pictures

I: What types of pictures?

RG: Just like references, but really-really interesting references that lead the film to where it is now and this I couldn’t name, I’m very bad with names of people in general, so I couldn’t have like precise reference.

I: As is there like, at one point I was thinking and I don’t know if you did, but watching your character in the film about maybe sort of a breathless vibe, a Belmondo type of character. Is that correct, is that maybe what you were trying to capture?

RP: Yeah, that was definitely one of the first, everyone at Dior was saying that, I think that the initial idea was something like that. And I kind of liked that idea, that Belmondo character, what was his name again, I can’t remember, but I just liked the idea that someone can be kind of very charismatic character and you kind of watching a movie, you think wow, this guy’s really cool, I wanna emulate him, really at the beginning of the movie he killed a police officer and you kind of forget, and that’s really where all the energy is coming from and I think that was one of the main thing that kind of I’ve tried to imitate that kind of emotions.

RP: Nem igazán volt bármilyen utalás is, de szóba jöttek

RG: Rob küldött egy csomót, nagyon bevonta magát, rengeteg képet küldött

I: Milyen képeket?

RG: Csak ötleteket, de nagyon-nagyon érdekes célzásokat tartalmazókat, ami oda vezette a filmet ahol most van, de nem tudnám megnevezni, általában nagy bajban vagyok a nevekkel, szóval nem tudnék mondani konkrét hivatkozásokat.

I: Volt olyan, egy bizonyos ponton azt gondoltam, bár nem tudom, hogy ti is, de a karakteredet nézve volt benne valami izgatott érzés, mint egy Belmondo karakter. Igaz ez, lehetséges, hogy ezt próbáltad elkapni?

RP: Igen, ez volt az egyik legelső dolog, a Diornál mindenki ezt mondta, azt hiszem, hogy az eredeti ötlet innen eredt. És tetszett is ez az ötlet, a Belmondo karakter, mi is volt a neme, nem emlékszem, de csak tetszett az, hogy valakinek olyan legyen a karizmája, ahol nézed a filmet és azt gondolod wow, ez tényleg nagyon laza, szinte versenyezni akarsz, pedig a film elején megölt egy rendőrt, de azt szinte el is felejted, és innen jön az energiája, azt hiszem ez volt a legfontosabb dolog amit próbáltam utánozni, ilyen érzelmeket.

I: Romain, in the visuals we saw, really all your visuals celebrate a sense of freedom, as we were saying earlier, there is a freedom feel, wherever you are, these two were really feeling free, I mean, how difficult for a director is it really to capture freedom on camera, I mean to be edgy, yet give the film a Dior signature, which you really succeeded in doing?

RG: Well thank you.

I: You’re welcome.

I: Romain, a képeken amiket láttunk, tényleg szinte az összes képi megjelenítésed ad egy bizonyos érzést, a szabadság ünneplését ahogy mondtuk korábban is, van benne egyfajta szabadság érzése, akárhol is vagy, ez a kettő tényleg nagyon szabad volt, mennyire nehéz egy rendező számára megfogni a kamerával ezt a szabadságot, hogy egyszerre legyen merész, de mégis ábrázolja a Dior lényegét, amit igazán sikerült megalkotnod?

RG: Nos, köszönöm.

I: Nagyon szívesen.

RG: I think it’s really the process around the shoot, usually like a commercial can be quite heavy, and you have lots of people, lots of cruel (crews???) and here, because there was like kind of a circle of trust in the brands, Rob and I, they let us kind of do it in our way, and our way was minimum crew on set, really like, spending time on, like basically we didn’t have like storylines, we had like locations, and then it was trying to mess around find emotions in each locations, there was really like, in every set there was everybody was outside, because you need the big crew, but outside the set, and inside (lol wut) there was like three people, the cameraman, the focus 14:15 and I, basically it creates a proximity between the actors to find something. Cause you don’t get, even with great actors you don’t get the same thing when there’s hundred electricians watching you; I love electricians, but it’s, it just doesn’t create the same feel.

RP: I remember talking to you about the first idea we had, was to get, like a relationship that is almost self-destructive and that was our first idea. It’s a kind of say, you know, two people who get, they are like two magnets, which kind of repelling each other, but somehow for a brief second they manage to touch each other, so it’s kind of, it’s something that shouldn’t have happened. And that was kind of the first idea of what their relationship was.

RG: Szerintem a forgatás folyamata, általában egy reklám lehet nagyon erős, sok ember vesz benne részt, és itt volt egyfajta bizalomkör a csoportokban, Rob és én, hagyták, hogy az általunk elképzelt módon menjünk, ami azt jelentette, hogy a legkevesebb ember legyen a stábban, hogy legyen időnk, tulajdonképpen nem is volt történetünk, csak helyszíneink, aztán próbáltunk az érzelmekkel ügyködni mindegyik helyszínen, mindegyik helyszínen mindenki ki volt, mert szükséged van a nagy stábra, de mindenki a forgatáson kívül volt, bent csak olyan hárman voltunk, a kamerás, -valaki- és én, mert ez így a színészek közelebb tudtak kerülni egymáshoz, hogy találjanak valamit. Mert nem kaphatsz, még nagyszerű színészekkel sem kaphatod ugyanazt a dolgot, ha 100 villanyszerelő van körülöttük, nem adja meg ugyanazt az érzést.

RP: Emlékszem amikor az első ötletünkről beszéltünk, ami az volt, hogy olyan kapcsolatuk legyen ami szinte önmagát pusztította el, ez volt az első ötletünk. Olyan, mint amikor két ember, mint két mágnes, amik taszítják egymást, de mégis egy rövid pillanatra összeérnek, és ez valami olyan, aminek nem szabadott volna megtörténnie. És ez volt az első ötletünk a kapcsolatukról.

I: Romain was saying just a few seconds earlier that, he was talking about a new form in a way of male icon, that’s the word you used and Robert, how in a way did you imagine that young man wearing the Dior fragrance, what was about in your mind his personality, his dreams, his taken life? In a few words how would you sort of tell us about this male icon that you were, this new form of male icon that you were trying to show us for this film?

RP: Wow, hmmm, wow

I: You used that word, not me!

RP: I mean, I don’t know, it’s kind of I think we were trying to get something that was kind of wild, you brought it up, help me a little bit…

RG: Sorry, I got lost.

I: How would you define, are you listening, hello?

RG: Yeah, yeah, yeah.

I: Romain az imént említette, hogy egy új formájáról beszélt a férfi ideálnak, ezt a szót használtad és Robert, hogyan képzelted el azt a fiatal férfit, aki a Dior illatot viseli, mit gondoltál, milyen lehet a személyisége, az álmai, az élet amit választott? Pár szóban csak, hogyan mondanád el, hogy milyen ez az ikon, ami te voltál, ez az új formája a férfi bálványnak amit a filmben próbáltál mutatni nekünk?

RP: Wow, hmmmm, wow

I: Te használtad ezt a szót, nem én!

RP: Nem tudom, azt hiszem azt próbáltuk elérni, ami valamennyire vad volt, te hoztad fel, segíts egy kicsit…

RG: Sajnálom, elvesztem egy kissé.

I: Hogy határoznád meg, figyelsz, hello?

RG: Igen, igen, igen.

I: How would you define this sort of young man wearing Dior Homme fragrance? What is his personality, how do you see this new generation of young men this film addresses itself to?

RG: Again, because I often work against something, because I’m not that creative, so I work against the image that that world could bring in, and usually it’s only high (16:57)—paces, really rich and the idea with this is that a modern man, a modern icon can be anywhere he can be, in a fancy apartment, but then he can be on the beach, then he can drive like a car that’s not fancy, but then he can be in a beautiful party, so it’s really like to be able to embrace different worlds and to be at ease with himself everywhere.

I: The whole film as I said earlier is about really seduction from subtle to raw I would say. I mean, before filming started did you discuss together what each of you found seductive? In man or woman?

RP: Many, many times.

I: Hogyan határoznád meg ezt a fiatal embert, aki a Dior Homme illatot viseli? Milyen a személyisége, hogyan látod ezt a generációját a fiatal férfiaknak akiket ez a film megcéloz?

RG: Általában valami ellen dolgozok, mert nem vagyok annyira kreatív, szóval az ellen a kialakult kép ellen dolgozok amit a világ mutat, ami általában a gazdag, és a modern embert, a modern ikont mutatja, aki ott lehet, ahol lenni akar, egy szuper apartmanban, de lehet akár a tengerparton is, aztán vezethet egy autót is aminek nem kell drágának lennie, de aztán lehet egy gyönyörű partin is, szóval arról szól, hogy magáévá tegye a különböző világokat és mindenhol biztos legyen magában.

I: az egész film ahogy már mondtam korábban is, a csábításról szól a nagyon finoman kidolgozottságtól egészen a nyers megközelítésig. Mielőtt forgatni kezdtetek, megbeszéltétek, hogy mit találtok vonzónak? Egy férfiban vagy nőben?

RP: Nagyon nagyon sokszor.

I: We want to know those conversations.

RP: No, it was quite loose about everything, I mean, any kind of, it was just all about the atmosphere on set, it’s odd doing something, I met Camille the day before we started shooting or something and so it was kind of, it’s odd to just go straight against, I know, absolute credit to her, she’s so, she’s genuinely free spirited, she’s like a very easy person to be around and made it a lot easier for me, cause I’m always kind of really reticent at the beginning. But it was about the whole atmosphere on the set, if people were having fun, then hopefully that was what come through afterwards. 18:34 (???)

I: Do you feel that in a way watching your film and you talked earlier about woman and man the relationship, now there is a feel that the masculine feminine codes have drastically changed really in the last few years. The new generation of young men is totally different from what it used to be 10 years ago.

RG: Where are they now?

I: 18:59. So tell us, what you think of the masculine and feminine change?

RP: They got swapped.

I: Szeretnénk tudni azokról a beszélgetésekről.

RP: Nem, elég lazán érintettünk szinte mindent, az egész végül is csak a forgatás hangulata volt, furcsa volt valami olyat csinálni, Camille-val a forgatás előtti napon találkoztam aztán furcsa volt egyből nekimenni a dolgoknak, minden elismerésem az övé, mert annyira, őszintén szabad szellemű, nagyon könnyű volt körülötte lenni, ami sokkal könnyebbé tette az én dolgomat, mert én mindig elég zárkózott vagyok az elején. De a forgatás hangulata, az, hogy az emberek jól szórakoztak, aztán remélhetőleg ez át is jött.

I: A film nézése alatt van olyan érzésetek, hogy ahogy korábban is megemlítettük a nő és férfi kapcsolatát, hogy most drasztikus változások vannak a férfi-női kódokban, az elmúlt években. A fiatal férfiak új generációja teljesen más, mint ami 10 évvel ezelőtt volt.

RG: Hol vannak most?

I: 18:59. Szóval mit gondoltak a férfi-női változásról?

RP: Felcserélődtek.

I: Well you’re not wearing a skirt yet, so they haven’t swapped totally. Would you say that today masculine, the word itself, or feminine, the word itself, have different meanings, have shifted meanings?

RP: It’s quite a liquid, people are just people. I think they’ve always been changing all the time and it’s something that should be changed, something that should be organic if that makes sense, God I don’t know, am I even saying anything right now?

RG: I can’t answer that question

RP: ‘I can see him, he just keeps speaking.’

I: Nos, még nem viselsz szoknyát, szóval teljesen még nem cserélődtek fel. Mondanátok azt, hogy manapság a férfias, maga a szó, vagy a nőies, a szónak, más lett a jelentése, hogy megváltoztak a jelentéseik?

RP: Eléggé változékony, de az emberek csak emberek. Szerintem mindig is változtak, és ez olyan dolog aminek változnia is kell, olyan, aminek organikusnak kellene lennie, ha ennek van értelme. Nem is tudom, miről beszélek most?

RG: Ezt nem tudom megválaszolni.

RP: ‘Látom őt, csak mondja és mondja.’

I: Let’s talk about New York! New York okay, is the film --- character in a way. From rooftops to nearby beaches – how did the location you chose colour maybe your directing?

RG: Well, it’s really hard to film NY, because all the best directors and all the best like some of the best films have been filmed there, so, because either you go postcard NY or you try to not go postcard with NY, so we wanted to be in the middle. This is why we shot in Brooklyn (???) the beach where we shot, and it was just after the hurricane, I can’t remember the name of the hurricane

RP: Sally, yeah?

RG: Sally yeah, and it’s, so it was the sand was too high or this little thing that’s twisted in the image, if you really watch you can realize that, the sand is way too high, so there’s something that’s kind of like post-world, or I don’t know the name in English, but there’s something odd and NY has this interesting vibe when it’s used and kind of damaged a bit where its beauty comes out and we tried to find interesting location that doesn’t fall in the postcard thing too much.

I: Beszéljünk New Yorkról! New York mintha szintén egy karakter lenne a filmben. A háztetőkről a közeli tengerpartig – hogy színezik a helyszínek a rendezést?

RG: Nos, nagyon nehéz New Yorkban forgatni, mert a legjobb rendezők dolgoztak ott, és a legjobb filmek egy részét is ott volt forgatták, szóval vagy a képeslap New Yorkot választod, vagy az ellenkezőjét, mi viszont a kettő között akartunk lenni. Ezért forgattunk Brooklynban (???), a part ahol forgattunk, kicsivel a hurrikán után, elfelejtettem a nevét

RP: Sally, igaz?

RG: Sally, igen, és a homok nagyon magasan volt, ami ad valamilyen civilizáció utáni érzést, nem tudom a szót angolul, de van benne valami furcsa és New Yorknak van ez az érdekes érzése amikor egyszerre használt és valamennyire sérült egy kicsit, amikor előjön a szépsége és próbáltunk érdekes helyszíneket találni, amik nem estek bele a képeslap kategóriába.

I: You were saying that NY for you obviously isn’t just about the visuals but as we are in a sort of fragrance conversations so to speak, would you say that NY, where the campaign was shot nearby, has a sort of scent of its own.

RG: Yes it does.

I: No it’s true! What would you call it? How would you describe it?

RG: You like it that it’s me in the trouble. It depends where you are in NY I guess. If you’re uptown it’s great, if you’re in S-Bronx it’s different. But it’s interesting with NY because you have those different smells, I’m trying to re--- on your question.

I: And even when we were bounding (???) on the question I mean obviously you both know very well NY where the campaign was shot, Paris where you often go, which is also where the house of Dior is, and London, where you lived and you live now, do you feel that those cities have moods and senses of their own, truly speaking, when you land, do you feel there is a sort of vibe that is different. Robert?

RP: Yeah, definitely. I mean, London has I think the most familiar smell. I feel ridiculous answering, yeah, that’s one of the major thing I miss about it, when, I don’t know why, but it’s kind of the light and the smell of London that as soon as I land back there, that’s the most familiar thing to me. Paris, I’ve only ever gone when it was freezing cold, so it was just the smell of cold.

I: Azt mondtad, hogy New York nem csak a képi dolgokról szól, de mivel most egyfajta illat beszélgetésen vagyunk, mondanátok azt, hogy New Yorknak, annak a résznek ahol forgattatok, is megvan a saját illata?

RG: Igen, van.

I: De tényleg! Minek neveznéd? Hogy írnád le?

RG: Bírod, hogy megint én vagyok bajban. Attól függ, hogy hol vagy NY-ban. Ha a lakónegyedben vagy akkor oké, de Dél-Bronx már különböző. De érdekes, mert NY-nak ott van a sok különböző illata, próbálok választ találni a kérdésre.

I: Amíg elfilózunk a kérdésen, nyilvánvalóan mindketten jól ismeritek NY-ot ahol a reklámot forgattátok, Párizs, ahova gyakran jártok, és ahol a Dior ház is van, aztán London, ahol te éltél és élsz most, milyennek találjátok ezeket a városokat, a hangulatukat, a saját érzékeiket, igazán, amikor leszállsz, érezni lehet a különbséget. Robert?

RP: Igen, mindenképp. Londonnak van a legismerősebb illata számomra. Eléggé őrültnek tűnik ilyet válaszolni, de ez az egyik dolog ami a leginkább hiányzik, amikor, nem tudom miért, de a fénye és illata hiányzik Londonnak a leginkább, és amikor ott szállok le, akkor az a legismerősebb. Párizsban csak egyszer voltam és akkor nagyon hideg volt, szóval csak a hideget éreztem.

I: And rain.

RP: And NY, NY always just kinda seems very vital, it seems very teeming, like everything about it.

I: And you didn’t really follow a storyboard, obviously, from what you said ---- that much, but Robert did you imagine in a way, very specifically your character’s sort of body language? The way he moves, he dresses or smokes a cigarette? Was it you, who came up with all that, or was it Romain, who really directed you on that level?

RP: It was all just about the general mood, I mean, which, shooting the first thing, the first thing we shot was driving down the beach in this little BMW convertible, which we couldn’t go any slower than about 70-80 miles an hour, and that was the first thing we shot, and this was like a big, big commercial, I mean, a lot of people had money invested in it and stuff, and the first thing we did was

RG: The first thing you did, was driving the car.

RP: And I, I could potentially, we crashed the car like 60 miles an hour into the sea, with the camera in it, and it set the mood. As soon as, I mean, I guess it’s just the general energy on set that goes into your body somehow.

I: És eső.

RP: És NY, NY mindig olyan élénk, minden olyan nyüzsgőnek tűnik.

I: És nem követtetek igazán semmilyen történetet, egyértelműen abból amit mondtatok, de Robert volt elképzelésed a karaktered mozgásáról? Hogy hogyan mozog, öltözik, vagy cigarettázik? Te álltál elő ezekkel, vagy Romain volt aki ezen a szinten rendezett?

RP: Az egész az általános hangulaton múlt, az első rész amit leforgattunk az a vezetés volt a tengerparton ebben a kis nyitott tetejű BMW-ben, ami nem tudott 70-80 mérföld/óránál lassabban menni, és ezt forgattuk le elsőnek, és ez egy nagy-nagy reklám volt, rengetegen fektettek bele sok pénzt, meg ilyenek, és az első dolog amit mi csináltunk

RG: Az első amit te csináltál, hogy vezetted az autót.

RP: És én, én akár, 60-nal hajtottam bele a tengerbe, és a kamera is az autóban volt, és az megadta a hangulatot. Az általános hangulatnak az energiája beleivódik a testedbe valahogy.

I: By the way, I was just curious and I’m sure some of you are, I mean, whose idea was the cigarette, because it’s pretty risky for Dior.

RG: Can’t remember. Like,

I: Who came up with this shot, which I love?

RG: I think you guys were just smoking on set and at some point we thought it looked good.

I: Csak úgy kíváncsiságból, tudom, hogy ti is tudni szeretnétek, kinek az ötlete volt a cigaretta? Mert az elég rizikós a Dior számára.

RG: Nem emlékszem.

I: Ki állt elő ezzel a felvétellel, amit imádok?

RG: Szerintem csak cigiztetek a forgatáson és egy ponton úgy gondoltuk, hogy jól nézett ki.

I: It looked real.

RG: It looked, yeah, yeah, and, but it was not like your try hard thing, like oh we try hard to be cool, cause we smoke cigarettes,

RP: You don’t?

RG: No I do, but that’s a personal thing, but it came really naturally, just because we were trying to, like I said before, we were having large spaces of time in places, trying to like a laboratory, trying to find things, so it was less storyboard and less like articulate, and more to have a freer feeling, and like a feeling of freedom, and just at some point while you think, you smoke a cigarette and then it looks good in the light, and you just film it, I guess. Convincing answer?

I: Yeah, it was pretty sexy too. Well, I mean, chemistry was obviously important between you and Camille, which we discussed earlier, but you didn’t know each other, you didn’t really have rehearsal time, I mean, I know that obviously she was for a very brief moment in one of your films, right? Was it immediately your idea to have her in the film opposite Robert?

I: Valósnak tűnt.

RG: Igen, igen, de nem azt akartuk, hogy most hű de lazák leszünk, mert cigizünk.

RP: Miért, nem vagy az?

RG: De igen, de ez csak személyes dolog, de az egész nagyon természetesen jött, mert volt időnk a helyszíneken, és úgy dolgoztunk, mint egy laboratóriumban, próbáltuk megtalálni a dolgokat, szóval kevés történet volt, nem teljesen világos, hanem inkább szabadabb érzés, a szabadság érzése, hogy van az a pont ahol úgy érzed, hogy most rágyújtasz és milyen jól néz ki a megvilágításban, és csak lefilmezed. Meggyőző válasz?

I: Igen, és szexi is. Nos, a vonzalom nyilvánvalóan fontos volt közted és Camille között, amit már korábban megbeszéltünk, de nem ismertétek egymást, nem nagyon volt próbára időtök, persze tudom, hogy csak rövid időre is, de benne volt az egyik filmedben, igaz? Ő volt az első ötleted Robert mellé?

RG: It was good to have somebody I knew, cause it’s hard to put somebody opposite Rob, cause people can get shy, people can you know, and she was the perfect casting for it, because she really went for it and you guys really got along,

RP: That’s how I found

RG: Because if I was to play her, I would be shy around you.

I: Robert, you were to say something about Camille, right?

RP: That’s how I found out, I saw the teaser trailer for Romain’s movie and had this kind of 2 seconds shot of Vincent Cassel and Camille

I: Yeah, does it was in ----- , right?

RP: Yeah, and it was the first time where I’ve seen in a long time in a movie where wow, that seems like, that’s like a properly erotic shot. And you really-really rarely see that and it was one of the things were I thought that’s like a really specific thing which people don’t really do anymore and that was one of the things which I was kind of like I was sort of interested in Romain’s work.

RG: Jó volt, hogy volt ott olyan valaki is, akit ismertem, mert nehéz Rob mellé találni valakit, mert az emberek könnyen szégyenlőssé válnak, és ő volt a megfelelő választás, mert igazán belevitte magát és jól kijöttetek egymással

RP: Így találtam meg

RG: Mert ha nekem kellett volna a lányt játszanom, én is szégyenlős lennék melletted.

I: Robert, valamit mondani akartál Camille-ról, igaz,

RP: Így találtam meg, láttam Romain egyik filmjének a bemutatóját, egy 2 másodperces felvétel volt Vincent Cassel-ről és Camille-ról.

I: Igen, abban a ----- volt, igaz?

RP: Igen, hosszú idő óta ez volt az első film, amiben olyan igazán erotikus felvétel volt. És ilyet nagyon-nagyon ritkán lehet találni, és olyan volt, amit manapság nagyon kevesen csinálnak, és ez egyike volt azoknak az okoknak, hogy érdeklődni kezdtem Romain munkája iránt.

I: Mean to go for the erotic?

RP: Well I mean, there’s just something that seems like it’s quite difficult to do something original just in a kind of sex scene or whatever and it’s such an important and powerful part of people’s lives that, and at the time as well, I was trying to really look something like that, and there was a lot of what we were talking about the beginning, I think we were gonna be way more like sexually franked (??? 28:09) with it and I ended up being a bit of a

I: You mean maybe there is a second directors’ cut which shows even more?

RG: Who knows? Who knows?

I: All right, all right. Well actually, Robert, when you discovered Romain’s film, which scene of moment struck you most?

RP: Of his film?

I: Az erotikus oldala miatt?

RP: Inkább az, hogy nagyon nehéz valami eredetit csinálni egy szex jelenetben vagy akármiben, pedig annyira fontos és erőteljes része az emberek életének, és akkoriban, nagyon kerestem valami ilyesmit és sokat beszéltünk erről az elején, azt hiszem, hogy eleinte sokkal szexuálisabbak akartunk lenni vele, de aztán

I: Arra utalsz, hogy esetleg van egy második rendezői vágás is, ami még többet mutat?

RG: Ki tudja? Ki tudja?

I: Rendben, rendben. Nos, Robert, amikor felfedezted Romain filmjét, melyik jelenet fogott meg a leginkább?

RP: A filmjéből?

I: Yeah, when you discovered his film for Dior, I mean, you were probably strucked by a mood by a scene, because you didn’t see anything before, so what strucked you most?

RP: I’ve seen it quite a few times now but it’s weird, I’m quite attached to it now, it seems quite honest. Maybe because it was genuinely really-really fun making it and it’s so not how I expected to feel about doing any kind of commercial endorsement, or anything, I always, I was so anti before and doing that it doesn’t even feel like I’ve done that. So it’s kind of amazing.

I: And Romain in which respect, I mean what sort of scene or moment of the shoot proved the most exciting or challenging from a director’s viewpoint naturally.

RG: I think the first thing which we shot which was in the car, because in the planning of shoot I like to have something that’s quite, from the starts, that’s quite challenging for the actors, which was like in the cold in NY driving a car on the beach, because it sets the tone for the rest of the thing and because Rob crashed the car in the water it quite bounded, you know, and also because if you start with something difficult, then you kind of like, even if it’s a small film, it’s a small shoot of like, we shot for five days, but from the start it’s kind of like the cornerstone of what’s gonna happen next and because it really was easy and fun, we were really laughing and there was really like a good energy on the set, so I think it’s that scene that set the tone for the rest of the film.

Igen, amikor megtaláltad őt a Dior számára, valószínűleg megfogott egy hangulat vagy jelenet, mert még nem láttál olyat korábban, szóval mi fogott meg a legjobban?

RP: Már láttam párszor, de furcsa, egészen ragaszkodóvá váltam, elég őszintének tűnik. Talán azért, mert őszintén nagyon-nagyon jó móka volt megcsinálni, és nem hittem volna, hogy a reklámok világában ilyen is lehetséges, mindig elég anti- vagyok minden előtt, és olyan, mintha nem is azt csináltam volna. Szóval elég lenyűgöző.

I: És Romain, melyik jelenet volt a legizgalmasabb vagy a legnehezebb, rendezői szempontból, természetesen?

RG: Szerintem az első amit forgattunk, az autós jelenet, mert már a forgatás elejétől szeretem, ha a színészek kihívás elé kerülnek, ami a hideg NY-ban a parton a vezetéssel az volt, mert megadta a hangulatot, és mert Rob bevitte az autót a vízbe, elég közel hozott mindenkit, és mivel valami nehezet forgatsz, még akkor is ha csak rövidet, ez olyan 5 napos volt, de már az első nap eldönti, hogy mi fog következni, és mivel könnyű és jó móka volt, sokat nevettünk és jó energia volt mindenkiben, és ez szerintem megadta a film hangulatát.

I: We mentioned obviously your music videos earlier and Robert you play different instruments, the guitar, piano, I mean, and you’ve written songs also and performed live even, so one question, you entered this room playing an iconic sound (song), I mean, who came up with this great, iconic sound? Who came up with the idea of Led Zeppelin, I want to know.

RG: No it’s not me, actually, it’s the

I: Let’s be honest, truth be told.

RG: No-no, it’s somebody named Chris Taylor, who does music research for me, it’s not that romantic and he had a few ideas and this one really stood out for everybody and I do believe that is the first time it’s on, because they’re really careful with their image and so the whole band, the whole band that’s still around, had to watch the film, and they ---- it (31:25) so that it was, for me it was really kind of emotional to have, so-so yeah, it’s, I wish I had a more romantic story, but that’s all.

I: Korábban már megemlítettük a zenei videóidat, és Robert, te különböző hangszereken is játszol, a gitáron, zongorán, illetve írtál is dalokat és élőben is előadtad őket, szóval egy kérdés, amikor beléptetek ebbe a terembe egy elég ikonikus dal szólt, ki állt elő ezzel a nagyszerű, ikonikus hanggal? Kinek az ötlete volt a Led Zeppelin, tudni szeretném.

RG: Nem én voltam, hanem

I: Legyünk őszinték, hadd tudjuk meg az igazságot.

RG: Nem-nem, egy Chris Taylor nevű emberke volt, aki zenéket szokott keresni nekem, nem túl romantikus történet, volt pár ötlete és ez igazán kiemelkedett mindenki számára, és azt hiszem, ez az első alkalom hogy ilyen helyen szerepel, mert nagyon figyelnek a róluk kialakított képre, és az egész együttes megnézte a filmet aztán beleegyeztek, szóval számomra ez nagyon érzelmi dolog volt, szóval szívesen mondanék valami romantikusabb történetet, de ennyi volt.

I: No, but it’s great already to know that you had to get Led Zeppelin’s approval, I mean, this is quite unique. You obviously Romain, had fun editing your director’s cut, which clearly shows more, sexy, lustful, never too much, I mean, did you have any cult love scenes or love movies or things in mind shooting those sexy bits?

RG: Not really, it’s 32:09 the grammor/glamour/grammar of the film was, because it’s such a short thing, and it’s a very tight exercise to convey something for a short amount of time, and if you have a storyline in one minute then it can become was too quick and not very eloquent, so the idea was just to work in fragments of his emotions, his life and little bits here and there and that was the thing where at the editing came together as kind of a collage type of glamour, and it was fun experiencing something that didn’t have a storyline and it was more free like this.

I: Do you see a connection really, about your age, do you see a connection between you and the young man that Romain’s camera keeps following and actually captures, in an odd was maybe?

RP: I’m not sure, it’s a funny thing, like, whenever you film something it’s kind of you’re only comfortable watching it when you don’t really recognize yourself, and I’ve seen it a few times over the last, how long it’s been, like six months or something, and I just don’t really recognize myself anymore, so it’s like something has changed, but I don’t really know what it is.

I: Nem, de már azt is nagyszerű tudni, hogy meg kellett szereznetek a Led Zeppelin beleegyezését, ez elég egyedi dolog. Romain, gondolom jó szórakozás volt elkészíteni a rendezői változatot, ami persze sokkal többet mutat, szexi, buja, soha nem túl sok, volt valami kultikus szerelmi jelenet vagy szerelmes film amire gondoltál amíg forgattad azokat a szexi részeket?

RG: Nem igazán, mert nagyon rövid volt az idő, és kemény feladat bepréselni mindent csak pár percbe, és ha volt történet, akkor az hamar megváltozott és nem is volt sokatmondó, szóval az ötlet az volt, hogy az érzelmek részleteivel foglalkozunk, az életével itt-ott és itt jött össze az a fajta csillogás, a vágás alatt, amit jó volt látni, mert nem volt történet és így szabadabb volt.

I: Látsz valami hasonlóságot közted és aközött a fiatalember között akit Romain kamerája követett és meg is fog?

RP: Nem vagyok biztos benne, ez vicces dolog, mert akármikor forgatok valamit, csak akkor szeretem meg is nézni, amikor nem ismerem fel magam, és csak párszor láttam az elmúlt olyan hat hónap alatt, és már nem ismerem többé fel magam benne, mintha valami megváltozott volna, de nem igazán tudom, hogy mi is az.

I: The film captures, as we said earlier, sort of a perfect day scenes, like these perfect moments. As some visual based on perfect moments you’ve lived, or what’s the perfect day or moment for both of you? What would it be?

RG: I think we didn’t, with the Dior team and Robert, I don’t think we worked that way, I think it was more through locations and so it was more natural and organic than that, than thinking, oh at this moment he’s, you know, it’s his birthday and he’s very happy at this moment, so it was more, it was really important to emphasis on the fact that we were really loose making it, that we had enough time to work and to search as well.

I: When you two artists in your respected fields you’re very well-known and you both young and famous let’s face it

RG: And beautiful (nekem olyan, mintha azt mondaná, hogy dutiful, de nem tudom)

I: A film, ahogy korábban mondtuk, egy tökéletes nap jeleneteit ragadja meg, ezeket a tökéletes pillanatait. A képeken alapozva melyikek azok a tökéletes pillanatok, amiket megéltetek? Milyen számotokra a tökéletes nap vagy pillanat? Mi lenne az?

RG: Szerintem nem így dolgoztunk a Dior csapattal és Roberttel. Inkább a helyszíneken keresztül haladtunk, ezért sokkal természetesebb és organikusabb volt mint az, hogy azt gondoljuk, ó ebben a pillanatban most éppen születésnapja van, tehát nagyon boldog ebben a pillanatban, szóval fontosabb arra helyezni a hangsúlyt, hogy szabadon csináltuk, volt elég időnk a munkára és a keresésre is.

I: Amikor két ilyen művész, akik elismertek a saját területükön, mindketten fiatalok és híresek, lássuk be

RG: És gyönyörűek

I: And beautiful, may I add, I was wondering, what keeps the passion for acting or directing alive for both of you? We see this young man running a lot, going through emotions, what makes you run, what makes you tick??? 35:05

RP: Dread. I don’t know, in terms of films I’ve just always had like a massive respect for films, even before I started acting and so once you get into the industry, even if I wanted to leave it, I feel like I haven’t added what I wanted to add to it, and I don’t know, I mean, I kind of, you know, there are a lot of people, it’s just funny intrigues, a lot of people come to take and very many people come to give something and because sort I’ve been relatively lucky, I quite like to sort of, give something back.

I: És gyönyörűek, hadd tegyem hozzá, azon merengtem, mi tartja életben a szenvedélyt a színészkedés- vagy a rendezéshez? Látjuk, ahogy ez a fiatalember sokat fut, sok érzelmet átél, mi az ami téged hajt?

RP: Félelem. Nem tudom, filmek szempontjából, mindig is óriási tiszteletem volt a filmek iránt, már azelőtt is, hogy színészkedni kezdtem volna, és ha már belekerülsz a gépezetbe, még akkor is, ha ott akarnám hagyni, úgy érzem, még adtam hozzá azt, amit akartam, és nem tudom, nagyon sokan vannak, vicces ármánykodások, sokan vannak, akik csak vesznek, de olyanok is akik adnak valamit, és mivel én elég szerencsés voltam, szeretnék valamit visszaadni.

I: And Robert obviously, I mean, we’re talking about how you define cinema and what is interesting for you in acting and cinema, so let’s have a new sort of fragrant question, as we’re discussing fragrance, if there’s such a thing as the sweet smell of success, what would it smell like? And if you could bottle happiness, what would it smell like too?

RP: The smell of success… hmm…

I: És Robert, nyilvánvalóan arról beszélünk, hogy hogyan határozod meg a mozit és mi az érdekes számodra a színészkedésben és a moziban, szóval nézzünk egy újfajta illatos kérdést, mivel arról beszélünk, ha van olyan dolog, mint a siker illata, milyen illata lenne? Ha üvegbe tudnád zárni, ha van a sikernek olyan édes illata, milyen lenne az? És ha a boldogságot üvegbe tudnád zárni, annak milyen illata lenne?

RP: A sikere illata… hmm…

I: It’s an expression… Such a thing, I mean, coming from the Twilight world fame, you of all people could tell us, if there is such a thing, as the sweet smell of success.

RP: I think there’s more of a smell of failure than a smell of success. That’s really obvious to everyone. And happiness bottled up, God, I don’t know. Any ideas?

RG: I’m not there yet, so I don’t know.

I: Oh, --- 37:19, would it be Dior Homme?

RP Absolutely, this is a tricky question

I: This was the whole point of the question, thank you very much Romain and Robert, thank you.

RG: Thank you.

I: Thank you for being with us today, and of course now, ladies and gentlemen I hope you have questions in mind, there are mics in the backs, so please don’t hesitate, the mics are there, --- and ask your question. Introduce yourself, obviously. Any questions? Come on, don’t tell me you’re shy!

I: Csak egy kifejezés. Elvégre mögötted van a Twilight világsikere, ha van közöttünk valaki, aki tudja mi az, a siker illata.

RP: Szerintem inkább a bukás illata van, mint a sikeré. Ez mindenkinek egyértelmű. És a boldogság üvegben? Oh Istenem, nem tudom. Ötletek?

RG: Még nem értem oda, nem tudom.

I: Oh ---, nem a Dior Homme lenne az?

RP: Hát persze, ez egy becsapós kérdés volt.

I: Ez volt az egész kérdés lényege, nagyon köszönöm Romain és Robert, köszönöm.

RG: Köszönöm.

I: Köszönjük, hogy velünk voltatok ma, és most persze, hölgyeim és uraim, remélem van pár kérdésetek, hátul vannak mikrofonok, szóval ne hezitáljatok, kérdezzetek bátran. Persze mutatkozzatok is be. Kérdések? Gyerünk, nem kell szégyenlősnek lenni!

Q: Hello, my name is B from Le Monde, and I have a question, how was it to work with Nan Goldin?

RP: She was great, she is hilarious, we talked about free spirits and like you can’t really get more of a free spirit then that, I mean, she’s kind of, she’s on her own trip and it was amazing. We were kind of, she will be climbing up scaffoldings and stuff, and having three assistants like holding her up and doing death defying acts for pictures and she was amazing

(kérdés amit nem hallani)

RP: I knew her work, I didn’t know her at all, but that was one of the other reasons that I got into it, cause they told me about Nan before I’d even confirmed anything and I was like wow, you mean like really choosing cool people to work with.

(még egy kérdés)

RP: Great yeah. And also some of the others like, Kim S, who was working with Romain, I mean, some of those pictures are great. Yeah. Have people seen those? I don’t even know if people seen them yet.

RG: They were really good. Good set pictures.

RP: It was really fun working with her.

I: Well? This is it? Oh I see. The gentleman here wants to…

Q: Hello, B vagyok a Le Monde-tól, azt szeretném kérdezni, hogy milyen volt Nan Goldinnal dolgozni?

RP: Nagyszerű volt, ő nagyon vidám, beszéltünk a szabad lelkekről, és nála szabadabbat nem lehet találni, olyan, mintha a saját világában lenne, lenyűgöző volt. Ha kellett állványzatokra mászott fel, meg ilyenek, vagy három asszisztens tartotta és halált megvető dolgokat csinált, hogy megcsinálja a képeket és lenyűgöző volt.

 (kérdés amit nem hallani)

RP: Ismertem a munkáját, bár nem őt magát, de ő volt az egyik oka annak, hogy bele akartam kerülni ebbe, mert már korábban említették Nan-t, azelőtt, hogy bármi is biztos lett volna, én meg azt gondoltam wow, igazán szuper embereket választanak..

(még egy kérdés)

RP: Nagyszerű, igen. És a többiek is, mint Kim S, aki Romainnel dolgozott, sok nagyszerű képet csinált. Igen. Azokat meg lehetett nézni? Nem is tudom, hogy van-e valaki, aki már látta azokat.

RG: Nagyon jók voltak. Jó képek.

RP: Jó szórakozás volt vele dolgozni.

I: Nos? Ennyi volt? Az úriember itt szeretne kérdezni…

Q: Hi there. What was the first fragrance either of you ever bought when you were a young man?

RG: Are we allowed to say something that’s not Dior? Well, it was booster from Lacoste, cause when I was a teenager, I thought booster from Lacoste was really the teenager going, yeah. For French people it makes a lot of sense. Sorry Dior.

Q: And Robert?

RG: But now I wear  --- d’argant, which is

RP: What’s that?

RG: It’s a Dior fragrance.

RP: My aunt gave me l’eau DC when I was like 12 and it was the same summer I discovered a hair gel (???). I thought I was super classy.

Q: There was a time when most perfume ads were made by models and especially male models, do you think making a fragrance ad, especially for an important arch (??) was, maybe a better of right of passage for you as an actor that was portable when one doesn’t want perfume?

Q: Hello. Mi volt az első parfüm amit valaha vettetek amikor fiatalok voltatok?

RG: Mondhatunk olyat is ami nem Dior? Mert az első az egy Lacoste volt, mert amikor tinédzser voltam, azt gondoltam, hogy a Lacoste egy nagyon tinédzser dolog volt, szóval igen. A franciáknak ez sokat mond. Bocs Dior.

Q: És Robert?

RG: De most már --- d’argant-ot használok

RP: Az mi?

RG: Dior parfüm.

RP: A nagynénim DC-t adott amikor olyan 12 voltam, és az volt az a nyár, amikor feltaláltam magamnak a hajzselét, szóval azt hittem, hogy szuper klassz voltam.

Q: Volt egy idő, amikor a legtöbb parfüm reklámban modellek voltak, főleg férfi modellek, szerinted a parfüm reklámok fontosak egy színész számára (nem ez a kérdés, de ezt az embert egyáltalán nem értettem…. L)

RP: A few years ago it wasn’t, and I was always very reticent about doing it, and then suddenly the last two years, absolutely every single actor and it took me a really long time to be, you know, I didn’t really know why you were doing it, other than for obvious reasons, but at the same time it’s kinda, I always thought it was quite dangerous to do that, and that’s why I was always really hesitant, and it took a lot, I liked everybody at Dior, they just, they don’t seem like fussy, they seem, I’m always very wary of working with big companies and everyone there seemed like they didn’t want to screw you over, they just wanted to do something cool and I was just like, oh well, why not, and then every single actor in the entire world did one afterwards so it was a strange thing to realize.

RP: Pár éve nem volt az, és én mindig is vonakodtam ilyet csinálni, de aztán olyan két éve, szinte minden színész ezt kezdte csinálni, de nekem sokáig tartott, nem igazán értettem, miért kell ilyet csinálni – a nyilvánvaló okokon kívül – ugyanakkor veszélyesnek is gondoltam, és ezért voltam mindig vonakodó, és sok kellett ahhoz, de a Diornál, úgy tűnt, hogy nem nagyon zavarja őket semmi, mindig nagyon óvatos vagyok ha nagy cégekkel kell dolgozni, itt viszont úgy tűnt, hogy nem akarnak átverni, csak valami laza dolgot akartak csinálni, és úgy voltam, hogy nos, miért ne, aztán minden színész csinált egyet utána, amit furcsa volt látni.

Q: But it sounds like one of the reasons --- to do it was that you were given a lot of creative put into it, that was important for you, that was vital for you.

RP: Yeah, I mean, I wanted to treat it like a film and that’s the only way I could have done it. It sounds like a silly thing to say, but Dior is a brand I kind of want, what their ideals are and hold themselves as a brand, I kind of wanna be part of that thing, and I kind of feel supported by the company as well. And it’s weird, you’re kind of on your own as an actor in a lot of ways, and having a big multinational company behind you like that, which isn’t trying to cheapen you or trying to use you in any particular way, they’re a very supportive company and it’s a nice thing to be involved in.

Q: De úgy hangzik, hogy az egyik ok az volt, hogy sok kreatív szabadságot tehettél bele, és ez fontos volt számodra.

RP: Igen, mindig úgy akartam kezelni mint egy filmet, és csak így csináltam volna meg. Buta dolognak hangzik, de a Dior egy olyan márka, ahol tudják, hogy mik az eszményeik, és kiállnak maguk mellett, és részese akartam lenni ennek, és úgy érzem, hogy a cég is támogat. És furcsa, mert mint színész, magadra vagy utalva, aztán mögéd kerül egy multinacionális cég, ami nem próbál meg lealacsonyítani, vagy használni valamilyen formában, hanem támogatnak, és jó ilyenbe bekerülni.

I: Well, thank you very much for being such wonderful partners, and to you, such a great audience, so ladies and gentlemen, please give a warm hand to Romain Gavras and Dior Homme new face, Robert Pattinson. Thank you all.

RG/RP: Thank you.

I: Nos, nagyon köszönjük, hogy ilyen csodálatos partnerek voltatok, és nektek, nagyszerű közönség voltatok, szóval hölgyeim és uraim, tapsoljuk meg Romain Gavrast és a Dior Homme új arcát, Robert Pattinsont. Köszönjük mindenkinek.

RG/RP: Köszönöm.