Seacrest live interview 2011 water for elephants with Robert Pattinson

I: Very good.
RP: I thought it was a recording for a second.
I: Do I sound that robotic?
RP: That's incredible.
I: Yeah I just, all the questions are pre­recorded, if you just insert your answers, we'll make it
sound real. Where are you calling us from man?
RP: I'm calling from somewhere in the middle of nowhere in Canada in a big pile of mud and rain
and cold and honestly I have no idea where I am. By some trees somewhere in Canada.
I: Is it true, cause I read this that they put you guys on some kind of compound where no one can
get to you, you can't get in or out? To keep the paparazzi away, so that none of the secrets of the
film are given away and also that you know, the cast isn't bothered.
RP: I think that being like, I think that being supersecretive about all the stuff on its own, but I
think I can get out of my room.
I: ­­­ the property, maybe there's like an electric fence you don't know about.
RP: Maybe there is, I mean I haven't actually attempted it yet, so maybe there is.
I: I don't know, you probably can't go much of anywhere without being recognized, since we saw
you a long time ago, I remember you came into the studio here and there were people lined up
around the windows, I don't know if you remember that or not, but my gosh, things have taken off
for you in so many different directions. Are you enjoying it Rob?
RP: Yeah, I am. I mean, I'm just about catching up to where it took off then. But I'm pretty happy
with the way things have gone. Stayed working, stayed pretty happy and I think that's the most you
can ask for.
I: You've done a lot, I don't know if you've taken much time off, but it seems like from what we
understand, since we met you and the new movie that you're in called WFE, which is in theatres
april 22nd. I, this is, well I like to think that I like to be a romantic guy, but this is a romance at the
end of the day, yeah?
RP: Yeah. It's a sort of big, beautiful, old­fashioned kind of love story. Set in the '30s, in a circus ­­
it's very sweet.
I: And did you have to study up on the '30s and the Depression and everything?
RP: Yeah kind of, I mean I watched a bunch of documentaries, but I think the main thing is the
novel it's based on. It was very, sort of historically accurate. So I'm hoping I was kind of relatively
true to that and hopefully true to the period. But I mean, a lot of people working on it, people like
Jack Xy the production designer, he did a ­­­ and Terrence Malik movies, I mean, his sets and
everything was so credibly authentic and the costume designer, everything, I mean it's an
incredibly true to live interpretation of the '30s I think. I hope.
I: You hope, from what you saw in the docs. Reese Witherspoon is in it and Christoph Walz,
whom I just think he's phenomenal, I love him.
RP: He's incredible. He's absolutely incredible. And he's kind of perfect in the movie, cause I
mean, I think the part was written for an American, but the fact that he's Austrian, probably
Austrian mixed with a hybrid of million other things, but it's quite nice to kind of be represented
with America at that time (??? 3:11), because everybody's immigrants. And especially in the circus
as well, cause there are so many different nationalities working there.
I: I feel like you're calling us from an active scene of the movie, right? I think I heard action or
rolling or something.
RP: I think you probably did, I'm kind of sliding down the mud right now, trying to find a place
where I don't get run over.
I: What a guy to call us in the middle of rehearsal for a movie. So you are working with an
elephant obviously, in WFE and you know I have a little experience with elephants.
RP: Really, what's that?
I: I did a kids' game show where I had to do icing on an elephant's side for points. It was coloured
icing and
I2: Frosting icing?
I: Frosting yes, not quite the same type of work you do, but I don't think people realize how sharp
the hair of an elephant is.
RP: That's incredible. Were you saying you're putting icing on an elephant to eat it?
I: No, it was a kids' game show and the contest was, who can ice, like frosting with, colour frosting
with an elephant's side fastest first and kid that did it quickest would win. Little different material,
but what was it for you worried with the elephant? Did you bond after working with the elephant,
what was the relation dynamic like?
RP: It's completely amazing, I mean you probably saw it watching with kids, with elephants I
mean there's a most kind of sophisticated, gentle creature you can possibly hope to work with.
Right from the very first day, the first time you see it kind of, I mean the first time I met Tai, who
plays Rosie in the movie, she was with five or six other fully grown elephants and it is relatively
intimidating in the beginning, especially when they start standing on their back legs and stuff,
they're just so enormous. But I got carried around in a ­­­ and stuff the first day I met her and you
suddenly realize how incredible they are.
I: Slightly ironic that you play a role of Jacob in WFE, I think some Twihards might find that
ironic.
RP: Right. You're actually the first person to ask me that. I know, it is quite funny, as soon as I
read it, that was one of the main concerns, my only concerns.
I: I could imagine.
I: I mean, we have all the names in the world.
RP: I know. I think that fact that he's Polish as well, kind of Jacob Jankowski kinda takes away
from it a little bit. It's very different from Twilight.
I: How come you don't have to be quiet when they say rolling?
RP: Cause I've been like thrown down a pit, down by the set
I: With your cellphone?
RP: Yeah. It's not even my cellphone cause we are so far away ­­­­­ I think it's satellite phone
network out here. (??)
I: That doesn't sound so fun to me. I did read though that there are vampire babies in Breaking
Dawn, in that true or is that sarcasm?
RP: It's all secret, I mean I'm gonna get beaten if I say anything.
I: I read it in Vanity Fair, though.
RP: Oh really?
I: Yeah.
RP: That's, they might got beaten last night.
I: I kind of wanna not ask any questions, just listen into what's happening.
I2: I know, it's so exciting.
I: When do you finish up there man?
RP: I've got another two months and then the WFE press­tour all over the place and I think the
premier's on the 17 or 22
I: Yeah, 22nd
RP: 22, yeah, and I think I finish here the day before and go straight to that.
I: We've got a snaek peek actually of the movie that will air tonight on American Idol, you'll see
that tonight if you wanna check out Rob Pattinson in it. I appreciate you making time literally in
the middle of doing a scene for BD to call us, it means a lot.
RP: No problem, thank you very much for having me.
I: And we'll talk to you soon. Thanks Rob!
RP: Talk to you later, bye!

I: Nagyon jó.

RP: Egy pillanatig azt hittem, hogy felvétel.

I: Ennyire robothangom van?

RP: Lenyűgöző.

I: Igen, az összes kérdés előre fel lett véve, szóval ha csak beszúrod a válaszokat, az egész

valósnak fog hangzani. Honnan hívsz minket?

RP: Valahonnan a semmi közepéből, Kanadából, a sárból, esőből és hidegből, őszintén, fogalmam

sincs, hogy hol vagyok. Valamilyen fák mellett Kanadában.

I: Igaz az, mert valahol azt olvastam, hogy el lettetek zárva, hogy senki nem mehet oda hozzátok,

nem lehet ki és be jutni? Hogy távol tartsátok a paparazzit, így semmilyen titok nem derül ki a

filmről és azért is, hogy a stábot ne zavarják.

RP: Azt hiszem az igaz, hogy szuper óvatosak vagyunk, hogy ne derüljön ki semmi, de a

szobámból azért még kimehetek.

I: Pedig akár elektromos kerítés is lehetne körülöttetek.

RP: Lehet, hogy van is, elvégre még nem próbáltam meglógni, szóval lehet, hogy van.

I: Nem tudom, nem igazán mehetsz sehova, ahol ne ismernének fel, amióta a legutóbb

találkoztunk, emlékszem, amikor idejöttél a stúdióba, az emberek az ablakokon lógtak, nem

tudom, hogy emlékszel-­e vagy sem, de te jó ég, a dolgok igencsak elindultak különböző irányokba.

Élvezed mindezt, Rob?

RP: Igen, élvezem. Most próbálom utolérni magam. De boldog vagyok a dolgok menetével

kapcsolatban. Dolgozok, boldog vagyok, és szerintem más nem is kell.

I: Sok mindent csináltál azóta, nem tudom voltál­e szabadságon, de abból amit mi látunk, amióta

találkoztunk, és az új film amiben szerepelsz, aminek a címe WFE, április 22­-től lesz látható a

mozikban. Ez, én, szeretem azt gondolni, hogy egy romantikus srác vagyok, mivel ez egy

romantikus film, igaz?

RP: Igen. Egy nagy, gyönyörű, régimódi szerelmi történet. A '30­as évek cirkuszvilágában

játszódik, nagyon szép.

I: Utána kellett járnod a '30­as éveknek, a Depressziónak és minden ilyennek?

RP: Igen, rengeteg dokumentumfilmet megnéztem, de az alapot a regény adta. Történelmileg

nagyon helytálló volt. Szóval remélem, hogy hűek maradtunk ahhoz a korhoz. De nagyon sokan

dolgoztak a filmen, mint például Jack XY, a produkciós tervező, aki rengetek Terrence Malik

filmet is csinált, és minden amit csinál, nagyon autentikus, és a kosztümtervező is, minden nagyon

hű maradt a '30­as évekhez, legalábbis szerintem. Remélem.

I: Reméled, abból amit a dokumentumfilmekből láttál. Reese Witherspoon és Christoph Walz is

benne van a filmben, aki szerintem fenomenális, imádom őt.

RP: Ő nagyszerű. Teljesen lenyűgöző. És tökéletes a szerephez, mert azt hiszem, eredetileg egy

amerikaira lett írva, de az, hogy ő osztrák, osztrák és milliónyi más is, de jó, hogy valaki ilyen van

a szerepben, elvégre akkor mindenki immigráns volt Amerikában. Főleg a cirkuszokban, mert ott

igen sokféle nemzetiségű ember megfordult.

I: Olyan, mintha egy felvétel közepéről telefonálnál, igaz? Mintha azt hallottam volna, hogy

'action', vagy ilyesmi.

RP: Ez könnyen lehet, épp most csúszkálok a sárban, próbálok egy olyan helyet találni, ahol nem

vagyok senkinek az útjában.

I: Micsoda srác, hogy egy film forgatásának a közepén hívjon minket. Szóval természetesen egy

elefánttal dolgoztál a filmben, nekem is van némi ilyen élményem.

RP: Igen, mi az?

I: Egy gyerekműsorban volt, ahol jégelefántot kellett csinálni (ezt itt nem igazán értettem)

pontokért. (vagy elefánton jeget csinálni, ha annak van bármi értelme). Színes jég volt.

I2: Cukormázas jég?

I: Igen, nem pont az, amit te is csinálsz, de szerintem az emberek nem nagyon tudják, mennyire

éles az elefánt szőre.

RP: Ez lenyűgöző. Szóval azért tettetek jeget az elefántra, hogy megegyétek?

I: Nem, ez egy gyerekjáték volt, egy verseny, aki a leggyorsabb volt, az nyert. (Hogy mit kellett

csinálni a leggyorsabban, azt nem tudom.) Kicsit más dolog, aggódtál az elefánttal való munka

miatt? Milyen volt a dinamika közöttetek?

RP: Teljesen lenyűgöző volt, talán a gyerekekkel is látni lehetett, hogy az elefántok mennyire

kifinomult lények, a legóvatosabbak, akikkel dolgozni lehet. Már az első naptól fogva, amikor

először találkoztam Tai­al, aki Rosie­t játssza a filmben, öt vagy hat elefánttal volt együtt, ami

eleinte eléggé félelmetes volt, főleg amikor a hátsó lábaikra álltak, meg ilyenek, elképesztően

nagyok. De már az első napon ülhettem rajta, meg csináltunk egy csomó mindent, és már akkor

rájöttem, mennyre fantasztikusak.

I: Kicsit ironikus, hogy egy Jacob nevű srácot játszol, lehet, hogy néhány Twihard ezt ironikusnak

fogja találni.

RP: Igen. Igazából te vagy az első, aki ezt mondja. Szerintem vicces, amint elolvastam ez volt az

első aggodalmam, sőt, az egyetlen aggodalmam.

I: Azt el tudom képzelni.

I2: Mikor ott van az összes név a világon.

RP: Pontosan. De az, hogy lengyel, meg a teljes neve, Jacob Jankowski, talán eltávolítja a

másiktól. Nagyon eltér a Twilight­tól.

I: Hogy­hogy nem kell csendben maradnod amikor azt mondják, hogy felvétel?

RP: Mert le lettem dobva egy lyukba.

I: A telefonoddal?

RP: Igen. Még csak nem is az én mobilom, mert annyira messze vagyunk mindentől, szerintem ez

egy műholdas telefonhálózattal működő valami (az össze mobil olyan, nem??)

I: Ez nem hangzik valami viccesen. Olvastam valamit egy vámpírbabáról a Breaking Dawn­ban,

igaz ez, vagy csak szarkazmus?

RP: Ez titok, ha bármit mondok, megvernek.

I: Pedig a Vanity Fair­ben olvastam.

RP: Igazán?

I: Igen.

RP: Akkor lehet, hogy őket is megverték tegnap éjjel.

I: Szinte nem is akarok kérdezni, csak hogy hallhassam, mi történik a háttérben.

I2: Igen, nagyon izgalmas.

I: Mikor végzel ott kint?

RP: Még hátra van két hónap, aztán következik a WFE sajtótájékoztató kör, aztán a premier 17-­én,

vagy 22-­én.

I: Igen, április 22.

RP: 22, igen, azt hiszem pont egy nappal azelőtt végzek.

I: Van is egy kis klipünk a filmből, amit ma este az American Idol műsorában fogunk lejátszani,

nézzétek meg, ha szeretnétek Rob Pattinsont látni. Nagyon köszönöm, hogy időt szakítottál ránk,

szó szerint a Breaking Dawn forgatásáról, sokat jelent.

RP: Semmi gond, köszönöm a lehetőséget.

I: Hamarosan újra beszélünk. Köszi Rob!

RP: Rendben, sziasztok!

Life - Berlin - interjú - Raya

I: Hey, how are you, I didn't see you get in?
RP: How you doing?
I: Nice to see you!
RP: Nice to see you.
I: I'm good. It's always so good to talk about your projects. I think this is quite interesting, because
when it comes to real life characters, you can add a little bit of yourself and a little bit of what you
know, so what is the ratio?
RP: I don't know, I mean I always kind of approach every part, well I don't know if it makes a
difference if it's a real life person, but I mean I kind of approach every part as a sort of aspirational
thing, it's always something in me which thinks I kind of wanna be that character.
I: And it's also been you know exciting times, exciting projects, if I think of the films that you've
chosen the last few years it's always been a director's medium so that's very important for you
right? A director with a clear vision, somebody you can learn from, be excited about?
RP: Yeah, and it's kind of, it's just much easier to have confidence in someone when they're very
confident in themselves. And also when you have quite prominent directors, they're definitely in
control of the project.
I: You remember those few days before Twilight came out where it was the last few days where
your privacy was all yours? Do you cherish those days?
RP: I was so unaware of what was gonna happen that it was quite exciting. How James Dean was
in the movie, sort of quite disillusion of the whole thing and he's already thinking oh this isn't the
life I wanted. I had no idea A) what life I wanted and B) what was happening to me at all. So it
was just kind of interesting, I mean every day was was kind of a bizarr, new experience. But do I
cherish them? I mean, no. It's sort of, there's been so many good times since then.
I: Obviously we're talking about screen icons, do you like the golden age of Hollywood, you know,
that time where things were just much more poetic I think.
RP: Yeah, and also it just seemed, it was an era where it seems it was so important to be born and
it's always an amazing period in history when people actually looking at art to tell them how to live
and stuff. I think now, you know, why we're in quite a strange age, that's because no one's actually
looking at art, they're just looking at the commercial enterprise where people are telling them how
to live specifically – buy stuff, like whereas you know, you look back in the day where someone
like James Dean who would, his whole existence was about finding his own voice and people
wanted to find their own voice through him – if that makes sense.
I: It makes perfect sense. Thank you so much, always a pleasure talking to you.

I: Szia, hogy vagy, nem is láttalak bejönni.
RP: Hogy vagy?
I: Jó téged újra látni.
RP: Téged is.
I: Köszönöm, jól. Mindig jó a filmjeidről beszélni. Szerintem egész érdekes, mert amikor létező
karakterekről van szó, akkor egy kicsit adhatsz magadból is, illetve egy kicsit abból, amit a
személyről tudni lehet. Milyen arányban van a kettő?
RP: Nem tudom, minden szerepet így közelítek meg, és nem tudom, hogy van-­e különbség abban,
hogy létező vagy kitalált, hogy van benne valami szándék, valami ami bennem azt mondja, hogy
szeretnék ez a karakter lenni.
I: Az utóbbi idők izgalmasak voltak, érdekes filmek. Ha azokra a filmekre gondolok amikben
szerepeltél az utóbbi években, azok mind a rendezők művei voltak, fontos volt ez számodra? Egy
rendező tiszta elképzeléssel,valaki akitől tanulni tudsz, akivel érdekes együtt dolgozni?
RP: Igen, és sokkal könnyebb is olyanban megbízni, aki megbízik saját magában. És ha kiváló
rendezőkkel dolgozol, akkor tudni lehet, hogy ők irányítják a dolgokat.
I: Emlékszel a Twilight előtti napokra, arra a pár utolsó napra amikor még a tiéd volt a
magánéleted? Szívesen gondolsz vissza rájuk?
RP: Annyira nem fogtam fel hogy mi történik akkor, hogy egész érdekes volt az egész. Mint James
Dean is a filmben, a kiábrándulás az egész dologban és máris azt gondolja, hogy ez nem az az élet,
amit akart. Először is nem tudtam, hogy A) milyen életet akartam, B) mi történik velem. Szóval
csak érdekes volt az egész, minden nap egy új bizarr élmény volt. De hogy vágyakozva gondolok­e
azokra a napokra? Nem. Sok jó dolog történ azóta.
I: Természetesen nagy filmikonokról beszélünk, szereted a Hollywoodi Aranykort, azt az időt,
amikor minden sokkal költőibb volt?
RP: Igen, az olyan korszaknak tűnt, ahol fontos volt élni és a történelemnek az a lenyűgöző
időszaka volt, ahol az emberek igazán figyeltek a művészetre és abban keresték azt, hogy hogyan
éljék az életüket. Most ebben a furcsa korszakban vagyunk, ahol senki sem igazán a művészetre
figyel, hanem itt vannak azok a kereskedelmi cégek, amik megmondják, hogy hogyan éljél, mit
vegyél. Ezzel ellentétben abban a korban, amikor James Dean élt, aki egész életében a saját
hangját kereste, az emberek is a saját hangjukat keresték általa – ha ennek van értelme.
I: Teljesen. Nagyon köszönöm, mindig öröm veled beszélgetni.

- Patti -

WFE interjú

RP: When you're working on a franchise and stuff, you know there are so many other factors, like there are so many different apartments of the studio who are looking at what you're doing and have a significant say in what you're doing, like the publicity depatment has a say in what you're doing in a scene and it's like 'excuse me!' like you're just. And it only happens after you've done three of them when you think you get more power as an actor, but you get less and less and less. But when you start doing, when there's gonna be no sequal, it's, you just get people who are the best at their jobs and you tell them I want you to do your best work in a creative way, it's a nice feeling.

On playing Jacob Jankowski in WFE

RP: If you're trying to play someone who's genuinely a good guy, it's quite hard. For a 24-25 year old guy, or maybe 23, however old he is, he knows himself so well, and he has very strict ideas of what's right and wrong and he's so firm in his believes about things. And especially after having a massive shake up in your life, and he's still incredibly strong about it.

On the challenges of vampire make-up

RP: For one thing in the Twilight movies you can't smile, cause you look like a complete freak, cause if you move your face too much, I learned that from the first one, it's consistently turn it down, turn it down! It's like I don't make any expressions what so ever. And it's funny cause I got the make-up artist from Water For Elaphants, Jean Black (??) who's amazing, I wanted her to be on Breaking Dawn afterwards. So the make-up in Breaking Dawn is much-much better and lighter, and it kind of and I can actually do all the stuff in the final Twilight movie.

On the leaked Breaking Dawn photos

RP: These stupid idiots, like, just to show it for themselves. I'd understand more if they were selling these stuff, but just like messing the whole thing up, I just, especially when I was working on it for like eight months, and it's like the whole point is revealed, there's been no paparazzi, everyone's been so careful the whole time, like everyone was checking in their phones and things, and then these idiots, you're just like did you feel really great?

I: Is that how they got the photos, they hacked in?

RP: Yeah. And it's like, I hope they get punished severly.

RP: Amikor egy franchise-on dolgozol akkor annyi más tényező is van, a stúdió összes osztálya azt nézi, hogy mit csinálsz, és bele is szólhatnak, például a reklámosztály megmondhatja hogy mit csinálj abban a jelenetben, mire te csak annyit tudsz mondani, hogy 'Tessék?'. És ez csak azután történik meg, hogy már három filmet megcsináltál, és azt hinnéd hogy színészként egyre több hatalmad van, de igazából csak egyre kevesebb és kevesebb lesz. De amikor olyan filmet csinálsz, aminek nem lesz folytatása, akkor csak összeszedet azokat, akik a legjobbak a munkájukban, és azt mondod nekik, hogy azt akarod, hogy a legjobbat nyújtsák persze kreatív módon, akkor az egy jó érzés.

Jacob Jankowski eljátszásáról

RP: Ha olyan valakit játszol aki igazán jó, az elég nehéz. Egy 24-25 éves srácnál, vagy 23, akárhány éves is, mégis annyira jól ismeri magát, pontosan tudja, hogy mi jó és mi nem, és nagyon szigorúan hisz is ezekben a dolgokban. Főleg azután, hogy ilyen masszív helyzetbe hozta az élet, mégis nagyon szigorúan kitart az elvei mellett.

A vámpír-smink kihívásairól

RP: A Twilight filmekben nem tudsz mosolyogni, mert úgy nézel ki, mint egy őrült, ha mozgatod az arcodat, ezt megtanultam az első részből. Mindig azt mondom, ha meglátom, hogy kapcsoljátok ki, kapcsoljátok ki! Mintha nem lenne semmilyen kifejezésem. Vicces, mert az volt a sminkesem, aki a WFE-ben is, Jean Black (??), aki nagyon jó, és őt akartam a Breaking Dawn-ba is. De a Breaking Dawn-ba már sokkal-sokkal jobb és könnyebb, és az utolsó Twilight filmben már lehet is csinálni valamit.

Az ellopott Breaking Dawn-os képekről

RP: Ezek az idióták, és csak azért, hogy maguk között mutogassák. Ha legalább eladnák, talán jobban megérteném de csak elrontják a dolgokat, és főleg azután hogy legalább nyolc hónapot dolgoztál ezen, és az egész lényege így sokkal hamarabb kiderül. Pedig még nem volt paparazzi sem, mindenki nagyon óvatos volt egész idő alatt, mindenki figyelte a telefonját meg ilyenek, aztán ezek az idióták – csak annyit lehet mondani hogy akkor most jól érzitek magatokat?

I: Így kerültek ki a képek?

RP: Igen. Remélem keményen megbüntetik őket. (nevet)

Richard Crouse beszélget Rob Pattinsonnal

RP: This is the weirdest hotel I’ve ever been to. I just keep everything staying in a room here like, God it has such a terrible vibe in every room.
I: It does kind feel where you check in with no luggage, cause you know, you never check out. Congratulations on this movie.
RP: Thanks.
I: You know I live here, so I get to see things in advance, I saw it I don’t know two-three weeks ago and I’m a huge David Cronenberg fan, hands down, anyway, but I loved the spirit of this, I loved that David seems to be making the movies that he wants to make regardless of anything. Anything else. And this movie is really emblematic of that. So let’s talk about you’re, and I’m not constrained to a person here, but huge star, you live in LA, you understand this world from the bottom up, I would think, so tell me little bit about when you first saw the script, and said, this is satirizing the world, like this is something I really know about.
RP: Yeah. I mean, I don’t know, I kind of, I guess I definitely feel like I met, a lot of the characters kind a archetypal characters were sort of ---. I felt like I met examples of a lot of them. The young people I think, I mean, there’s the one scene where the little girl is talking about people being menopausal and it’s just something about the tone, cause I think that’s supposed to be set in Soho house in LA and it just looks like it, and I saw it last night and thought --- when people see this like --- and children are clearly underaged. It’s kind of what it used to be, it’s changed quite a lot in LA.
I: Why so, do you think?

RP: I think because you can’t, like all these kids, when I first started going to LA everyone was underage and if you were a famous actor you could literally just, the rules did not apply. I mean, you could be a sixteen year old and go into a club but now there are camera phones and all that stuff and that doesn’t exist anymore. But that little period was so weird. You’d seen like a fourteen year old actor wasted, doing lines of blow on the table, like, it’s crazy. But, now they just do it at their parent’s house.
I: Is it then that this isn’t, I mean, it feels like satire to me, but would you say that it’s not satire?
RP: I mean, I mean I guess it is in a way, it’s quite extreme. But I don’t even think I really thought of this in a Hollywood aspect. A couple of scenes where they talk about fans talking to agents and stuff and those kind of, that seems like the the debate of things. But I kinda liked the sort of mystic aspect of it, it’s funny, David always talked about militan athius 3:00 and I so like every single movie is like so spiritual, and just sort of saying and he just sort of says like it’s not that at all. And it’s just like yes it is! I mean, it’s like, kind of, there’s like a weird transcendent quality, like the repetition of the palm (pine?) and all these things, it’s like a druid kind of chant. So strange, you can’t, any logical explanation for it, there’s a kind of mysticism for it.

I: What I would say, because he generally speaking is the smartest guy in the room he’s in, when he says he’s an atheist, what that means, is that he’d studied all that stuff and then made up his mind not to buy in.
RP: Yeah.
I: But he understands that I think, understands for what it is, whereas I could just plainly say well I’m a Christian, without really thinking about it too much, and I go to church, and you know, and so maybe that’s where spiritualism come from.
RP: Yeah. Yeah, there’s definitely something, the last scene of the movie, maybe I’m just really into it, because I’m a very spiritual person, I’m just like, what are you talking about? But yeah, like the last scene I’ve always seen it as a weirdly transcendent thing, even on the altar of the burned house, it’s like family as religion and stuff, and also the way the whole family reacts to each other, these kind of weird, blood on, it’s like weird secrets, like, kind of like, all the priest hiding stuff in the Catholic churches,hiding these disgusting secrets, and they all think it’s gonna destroy them. It’s funny, and just not wanna confront anything.

I: So your character, have you always been spiritual? Or is it something that, because you’ve had an unusual life in a sense and sometimes I find that to grasp onto something makes everything that is so unusual feel grounded somehow.
RP: Yeah, I mean, i don’t know, I think there’s something like hope as well, I just like the idea of there being some kind of little magic realm, like I mean, I don’t know. Someone told me the other day like, the best proof of the existence of heaven is that good people aren’t rewarded for nothing in reality, and I was like, I’ve got to agree with that!
I: That’s awesome. Well, we should tweet that out today right now, and see how they respond. Your character is someone like you would meet in a lot of instances in LA, he wants to be a screenwriter, he is involved in the business but he’s doing another job to make ends meet, do you base that on anyone or is it just on the page?

RP: I was thinking about the beginning, I was quite blank at the beginning. I didn't realise but I was quite amoral as well, but I didn't really judge him on... he's just like he's... just sleeps with... God, fuck, I forgot what Mia's character's name.

I: I can't remember...

RP: Just to get to Havana, and absolutely no cons... and there is one scene, the scene after I sleep with Havana, and I did was kind of moving (?), but the reaction afterwards was... there was a horrible reaction... you're just laughing at the absurdity which doesn't give shit. He's like 'I want to be an act'.

I: One of the things that I thought was so telling in that scene, that was one moment. You've just had sex with ?  in the back seat of the car, in some awkward way ... of the car. And then she actually goes over the seat, it's like not the first time she's done this, it just seems like partly she understands the rules, so ...

RP: I think he understands them as well, that's why it's like a ... for David Cronenberg, that ... if you actually like someone ... he's part of the same hipocracy.

I: What is ... now that you've made two films with David Cronenberg, and I guess there may be more, who knows, you guys seem to have a gruesome ? thing going on. What is it?

RP: I think I have a similar sense of humour to him in a way. I like doing things that are a little bit dangerous, and there's not many people who do it. I think it's also just the way I work. I don't really relate to that many normal things, I like things almost surreal... fun, easier to play. I don't really gravitate towards kitchen-sink dramas...

I: Playing the dad in a suburban drama.

RP: Yeah, I don't feel like that. I like things slightly off the wall, but he's just fun to be around of, he's very confident about his work, so makes everyone else feel really confident.

I: I love that. I can tell this movie – I don't know how many movies he's made, thirty movies or what – had never shot in Los Angeles...

RP: Or in America.

I: Or in America. Shoots under the Hollywood sign with no permit.

RP: No permit?

I: Apparently not. And that's why people thought things were wrong. And so police were called, helicopters were surfing around, and he's like seventy, and still a badass.

RP: Yeah, and they shuttled down every single person. All the people that were around... no one had shot it before from that angle. And all the neighbours were like 'What's happening?'

I: Well you're not allowed up there.

RP: It was also the first time the Hollywood sign had ever been lit. They are not allowed to light it at night, so the entire neighborhood was coming out, like, 'What?', and calling up the council and saying, 'Hey, that's not allowed!'

I: I just love that pre??? for causing trouble. And if you are a Canadian and a fan of his films, you know that 30 years ago his movies were up for a vote in the parliament, because they were getting government money and people were like 'We can't be making movies like this in this country!', and he had to lost? that and I love that about him. What do you hope, let's take away from this, the movie I've just seen it once. I will, I have to see it a couple more times before I really get at it I think. I kinda love that, it's like a Rubik's cube almost to me. What do you hope people take away from it?

RP: I don't know, I'm always terrible at...  I don't know what I've taken away from it. When I was walking out of the premiere in Cannes – it also has a great soundtrack – and they were playing the soundtrack on the carpet, and I felt weirdly like numb afterwards. I think Julianne was so phenonemal, worth saying, regardless of me.

I: That dark lip on the ... it's just a great little touch.

RP: When I first met her on the first day, I didn't realize she was half in character, and I thought 'it's really great casting, I've never thought Julianne was like that', and later on the night, 'wow, I'm an idiot'. There's something so jarring, so weird about it, I can't really tell what it is.

I: It must be an unusual situation to see a movie in Cannes like that, and when you walk out, and you don't have that, what I would like to have time for quiet reflection, but you walk down the red carpet, and there's things happening that make it a different experience for you that wouldn't be for anybody else.

RP: Especially at Cannes, you go to a party afterwards and everyone wants to detail the critique of it, everyone is a film critic, when you're, like, drunk, and not looking for a cheesebag.

I: Thanks, blablabla

RP: Ez a legfurcsább szálloda, ahol valaha voltam. Minden szobában van valami szörnyű rezgés.

I: Olyan érzés, mintha csomag nélkül jelentkeznél be, mert, tudod, sosem jelentkezel ki.

I: Gratulálok ehhez a filmhez.
RP: Köszönöm.
I: Én itt élek, szóval korábban látok dolgokat, ezt is két vagy három hete láttam és nagy rajongója vagyok David Cronenbergnek, ennek a filmnek imádtam a hangulatát, imádtam, hogy úgy tűnt David olyan filmet készített amilyet akart, függetlenül minden mástól. Függetlenül minden mástól. És ez a film jelképe ennek. Szóval most beszéljünk arról, nem akarok túl személyes lenni, de elvégre egy nagy sztár vagy, itt élsz LA-ben, megérted ezt a világot tetőtől talpig, gondolom, szóval mesélj egy kicsit arról amikor először olvastad a forgatókönyvet, mondtad azt, hogy ez egy szatíria a világról, hogy erről tudsz valamit?
RP: Igen. Nem tudom, azt hiszem úgy érzem, hogy mindenképpen találkoztam ezekkel az őstípusi karakterekkel. Úgy éreztem, hogy sokukkal találkoztam. A fiatalok azt hiszem, van egy jelenet, ahol a fiatal lány beszél arról, hogy mindenki klimaxos és van valami a tónusában, mert azt hiszem, ez a ház a Soho-ban van LA-ben és pont úgy is néz ki, és tegnap este amikor láttam, arra gondoltam, hogy amikor ezt látják az emberek, tuti fiatalkorúnak fogják tartani. Ilyen volt LA-ben, de már sokat változott.
I: Mit gondolsz miért?

RP: Szerintem azért, mert mint ezek a kölykök, amikor először mentem LA-be, mindneki fiatalkorú volt, és ha híres színész voltál, akkor szó szerint mindent megúsztál, rád nem vonatkoztak a szabályok. Lehettél 16 éves egy bárban, de most már kamerás telefonok vannak mindenhol, meg ilyenek, és ez már nincs így. De az a rövid időszak nagyon furcsa volt. Láthattál 14 éveseket totál részegen, ahogy az asztalon szenvednek, őrület volt. De most már csak a szüleik házában csinálják.
I: Én úgy éreztem, hogy ez egy szatíra, de akkor mondanád azt, hogy nem az?
RP: Úgy hiszem, hogy valamennyire az, elég extrém. De nem igazán Hollywood-i szemopntból gondoltam rá. Van pár jelenet, ahol az ügynökökkel beszélnek meg ilyenek, az annak érződik. De szerettem a misztikus részét, és vicces, David mindig ezekről a 3:00 ról beszélt, és minden egyes film ilyen nagyon spirituális, és mindenki ezt mondja, mire ő, hogy hát nem is az. Pedig igen! És van benne egy furcsa, transzcendens minőség is, mint a --- ismétlése, meg ezek a dolgok, mintha druidák kántálnának. Szóval furcsa, nincs semmilyen logikus magyarázat rá, de ott van a misztikum.

I: Mit mondanál, mert általánosságban ő a legokosabb ember a teremben ahol van, hogy amikor azt mondja, hogy ateista, az azt jelenti, hogy mindent megtalnult aztán arra jutott, hogy nem kér belőle.
RP: Igen.
I: De szerintem megérti, megérti a lényegét, például és csak simán azt mondom, hogy katolikus vagyok anélkül, hogy nagyon belegondolnék, de elmegyek temlpomba, és talán innen jön a spiritualitás.
RP: Igen. Igen, határozottan van benne valami, a film utolsó jelenete, talán lehet, hogy csak én vagyok ebben annyira benne, mert én nagyon spirituális vagyok, de itt csak arra gondoltam, hogy miről beszélsz? De igen, az utolsó jelenetet mindig furcsán transzcendes dolognak láttam, még az égett házban lévő oltárt is, olyan mint a család mint vallás, meg ahogy az egész család viselkedik a másikkal, az egész furcsa, véres, ott vannak ezek a furcsa titkok, amkor a pap dugja el a katolikus templomokban az undorító titkait, és mindenki azt hiszi, hogy ez el fogja pusztítani őket. Vicces, semmivel nem akarnak szembe szállni.

I: Szóval a karaktered, mindig is spirituális voltál? Vagy ez olyan, mert elég szokatlan életed van, és néha én úgy találom, ha valamiben meg tudsz kapaszkodni, akkor a szokatlannak alapja lesz valahogy.
RP: Igen, nem tudom, szeretem azt hinni, hogy van remény, csak annak az ötlete, hogy van egy kis mágikus birodalom, nem tudom. Valaki azt mondta nemrég, hogy a legjobb bizonyíték arra, hogy létezik a mennyország, hogy a jó embereket nem jutalmazzák a semmiért a valóságban, mire én azt mondta, hogy ezzel nem tudok vitatkozni.
I: Ez király. Tweetelni kéne még ma, megnézni, hogy miket reagálnak. A karaktered olyan valaki, akit sokszor látni lehet LA-ben, forgatókönyvíró akar lenni, been van az üzletben, de másik munkát végez, hogy a szükségeit pénzelni tudja, van olyan valaki, aki például szolgált, vagy csak a papíron volt?

RP: Ha az elejére visszagondolok, eléggé üres voltam akkor. Ezt nem tudatosan tettem, de egyidőben eléggé amorálisan is álltam hozzá, nem ítéltem el a szereplőt, aki olyan, amilyen... lefekszik ezzel a ... Istenem, basszus, elfelejtettem a Mia által játszott szereplő nevét...

I: Nekem sem jut eszembe...

RP: Csak hogy eljusson Havanáig, és mindenféle skrupulus nélkül... és itt ez a jelenet, amiután lefekszem vele, és amire gondoltam, hogy ez valahogy megindító lehet, de a reakció utána sokkal... szörnyűbb volt. A néző csak nevet az egész abszurditásán, hogy az általam játszott karaktert mennyire nem érdekli az egész. Úgy áll hozzá, hogy 'én egy szerep akarok lenni'.

I: Az egyik sokatmondó jelenet volt, amikor éppen szexeltél ?-val a kocsi hátsó ülésén, valami egész furcsa, kényelmetlen pózban. Amikor átmászott, látszott rajta, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy így tett, és úgy tűnt, teljesen tisztában volt bizonyos szabályokkal...

RP: Azt hiszem, az én szereplőm is megértette ezeket a szabályokat, ez az egyik jellegzetessége David Cronenbergnek, hogy ezt érezteti. ... A szereplőm része ugyanannak a képmutatásnak[, amit a film ábrázol.]

I: Most, hogy már két filmet is forgattál David Cronenberggel, és talán többet is fogsz, látszik, hogy nektek van valami közös dolgotok. Mi ez?

RP: Azt hiszem, valahol hasonló humorunk van. Szeretek olyasmiben részt venni, ami egy kicsit veszélyes, és amit nem sok ember tenne meg. Azt hiszem, a munkamódszerem is benne van ebben. Nem sok normális dologhoz kötődök, szeretem a már-már szürreális világot... viccesebb, könnyebb eljátszani. Nem különösebben vonzanak a családi drámák.

I: Nem játszanád el a külvárosi apukát.

RP: Nem, nem érzem úgy. Szeretem a kicsit elrugaszkodottabb dolgokat. Cronenberg körül pedig jó érzés egyáltalán ott lenni, nagyon magabiztosan dolgozik, és ez másokat is magabiztossá tesz.

I: Ez nekem is nagyon tetszik benne. Nem tudom, hány filmet forgatott, talán harmincat, de még egyiket sem Los Angelesben...

RP: Vagy akár Amerikában.

I: Vagy akár Amerikában, és erre egyből a Hollywood tábla alatt filmez, engedély nélkül.

RP: Valóban nem volt engedélye?

I: Valóban nem. És az emberek azt gondolták, hogy valami nagyon nincs rendben, kihívták a rendőrséget, a helikopterek ott cikáztak a hegyoldalban. Cronenberg már elmúlt hetven éves, és még mindig igazi rosszfiú.

RP: Igen, aztán leszállítottak minden egyes stábtagot. Annyian voltak ott egyszerre... még sosem filmezett ott senki, abból a szögből. És minden ottlakó azon szörnyülködött, hogy mi történik.

I: Nos, igazából ott nem szabad tartózkodni.

RP: Ez volt egyszerre az első alkalom is, hogy a táblát kivilágították – azt mondták, éjjelre tilos, így egyből mindenki felfigyelt a dologra, és hívták a tisztviselőket, hogy „hé, ezt nem engedték meg!”

I: Imádom ezt a bajkeverési hajlamot. Ha valaki kanadai, vagy jól ismeri a munkásságát, tudja, hogy harminc évvel ezelőtt a filmjeit a kanadai parlament elé vitték, mert kormányzati támogatást kaptak, és azt mondták a népek, hogy „ebben az országban nem készülhetnek _ilyen_ filmek!”

Mit remélsz... sőt, kezdjük távolabbról. A filmet én csak egyszer láttam, és annak érdekében, hogy biztosan megértsem, még jónéhányszor meg kell néznem. Ez nekem nagyon bejön, olyan, mint egy Rubik-kocka számomra. Mit remélsz, mit kapnak ettől a nézők?

RP: Nem tudom, ebben mindig is rossz voltam... még azt sem tudom, én mit nyertem vele. Amikor a bemutatóról sétáltam ki Cannes-ban és szólt a film zenéje – nagyon jó zenét írtak hozzá – azután furcsán lebénultnak éreztem magam. Julianne alakítása pedig fenomenális volt, mindettől az érzéstől függetlenül is.

I: Azok a sötét ajkak... nagyon kifejező részlet.

RP: Amikor az első nap találkoztam vele, már félig benne volt a szerepében, és ezt nem vettem észre. Arra gondoltam, hogy „milyen jó választás volt rá, sosem gondoltam volna, hogy a valóságban is pont ilyen”, és az este során később arra gondoltam, hogy „hú, mekkora idióta vagyok”. Van az egész film körül valami diszharmónia, valami nyugtalanság, és nem tudom pontosan megmondani, mitől.

I: Biztosan furcsa dolog egy ilyen filmet megnézni Cannes-ban, aztán, amikor kijössz, nincs meg a lehetőséged arra, hogy időt szakíts egy kis csendes elmélkedésre. Végigmész a vörös szőnyegen, dolgok történnek, és egész más élmény így látni egy filmet.

RP: Különösen Cannes-ban, ahol aztán elmegy az ember egy buliba, és mindenki részletes kritikát akar mondani a filmről, közben az ember részeg, és pont nem egy okostojásra van szüksége.

I: Köszönöm, hogy eljöttél.

-koprodáksön twmmy gyerekei -

Channel 4 interjú

I: The Rover – brilliant, but it is bleak and it is brutal. A struggle to wait for the redeeming moment in it. How was it making it?

RP: I’m told (??) that everyone saying how bleak it is, but I mean, my part, in my head, you know, he’s had such a terrible life before this story starts, but this is actually the happiest moment in his head.

I: He has had a terrible life.

RP: And to me it’s just a little road trip with a new friend.

I: There is definitely that sense that he sees the Guy Pearce character as his new friend and he sort of almost starts come out of himself.

RP: Yeah. I mean, I think he is, Guy is a, he’s just being so profoundly bullied by people, he hasn’t even really known another aspect to his life, you know people, whenever he opened his mouth people just told him to shut up his whole life, and even though Guy is very, Guy, khm, Eric is in his very aggressive way he actually gives him a little bit of self-esteem, he’s forcing him to speak up for himself. Or just think for himself. I think the mechanism that Rey has as thinking is just, he’s just been a dog for the people around, so that’s kind of very satisfying for him to try and please someone else.

I: Was it satisfying to play?

I: A Rover – lenyűgöző, mégis sivár és brutális. Nehéz kivárni egy megváltó pillanatot. Milyen volt a forgatás?

RP: Számomra furcsa, hogy mindenki azt mondja mennyire sivár, de az én szerepem, az n fejemben, Rey élete annyira szörnyű volt a törénet kezdete előtt, hogy ez tulajdonképpen a legboldogabb pillanat a fejében.

I: Szörnyű élete volt.

RP: Nekem pedig csak egy utazás egy új baráttal.

I: Mindenképpen érezhető, hogy úgy látja Guy Pearce karakterét mint egy új barátot, szinte kezdi vele megtalálni magát.

RP: Igen. Szerintem őt alaposan szekálták (ezt a szót kerestem már azóta, hogy az első Roveres valamit fordítottam) a körülötte lévő emberek, nem is ismert mást az életében, bármikor kinyitotta a száját mindig is azt mondták neki, hogy fogja be, és bár Guy nagyon, Guy, nem Guy hanem Eric nagyon agresszív módon ugyan, de mégis önbizalmat ad neki, erőlteti, hogy szólaljon meg a saját érdekében. Vagy csak egyszerűen gondolkodjon a maga érdekében. Rey gondolkodásmódja, mindig is ő volt a kutya az emberek számára, szóval ez most elégedettséggel töltötte el, és próbált örömet okozni neki.

I: Kielégítő volt eljátszani?

RP: Definitely. It was like a really fun part, there were no particular premises of how to play it and so I just turned up for work having absolutely no idea what you were gonna do. And especially with Guy, I never had any idea what Guy was gonna do either. So that was completely exciting to play.

I: And this film couldn’t be more different in that sense from Twilight of course.

RP: Yeah. Yeah. It couldn’t really be more different.

I: It’s hard to see, or do you anticipate your audience from Twilight coming across with you in a way you’re looking to sort of end that relationship.

RP: Teljes mértékben. Nagyon jó móka volt, nem volt semmilyen előzménye annak, hogy hogyan kellene játszani, csak elmentem dolgozni, de nem tudtam, hogy mit fogok csinálni. És főleg Guy, soha nem tudtam, hogy Guy mit fog csinálni. Szóval ez nagyon izgalmassá tette a játékot.

I: Ez a film a lehető legjobban elkülönül a Twilighttól.

RP: Igen. Igen. Nem igazán különbözhetne jobban.

I: Nehéz kitalálni, hogy mit várna el tőled a Twilight közönséged, szerinted követni fognak ezen az úton, vagy próbálod lezárni ezt a kapcsolatot?

RP: No, not at all. But I mean, I never try to get an audience on the first place, it’s sort of just all been luck, I thought the movie was interesting, the first Twilight I thought was there was something interesting about it and also I was just auditioning for everything. That was just you’re doing the jobs you get. I mean, you know, making the most of them. And I don’t know, I think it’s impossible to think about what an audience wants. I can’t really think what anybody wants. You always think if you’re doing stuff for the right reason, challenging movies, and you’re not doing it for money or something kind of thin reason then hopefully at least one other person will like it, but you can’t predict what an audience is gonna do.

I: At any point, did you yourself see where Twilight was going in terms of what it would do for you?

RP: No, I still don’t really know what it’s done to me to be honest. (??? 3:08). Because, I think I kind of, I’ve got a little bit detached as it started really exploding, cause I don’t wanna go crazy, and I was more of a spectator to the whole situation. I was a sort of bystander.

I: And when you look at it from that bystander point of view, do you regard it as a sort of bittersweet experience for you, I mean obviously it made you a lot of money –

RP: That was great!

I: and power

RP: Nem, egyáltalán nem. De soha nem is próbáltam közönséget szerezni, az egész csak szerencse volt, érdekesnek találtam a filmet, az első Twilight filmet, azt gondoltam, hogy volt benne valami érdekes, és egyébként is, minden meghallgatásra elmentem. Megcsináltad a munkát amit kaptál. Legalábbis a legtöbbjét. És nem tudom, de szerintem lehetetlen arra gondolni, hogy mit akar a közönség. Azt se tudom, hogy ki mit akar. Ha valamit jó okból csinálsz, és nem csak a pénz vagy ilyen halvány ok miatt csinálsz, akkor remélhetőleg lesz legalább egy valaki, akinek tetszeni fog, de nem lehet megjósolni, hogy mit fog csinálni a közönség.

I: Volt olyan pont amikor láttad, hogy merre megy a Twilight, hogy mit fog jelenteni ez neked?

RP: Nem, még most se tudom, hogy őszinte legyek. Mert valamennyire elhatárolódtam tőle amikor robbanni kezdett a dolog, mert nem akartam megőrülni, ezért sokkal inkább egy megfigyelője voltam az egész helyzetnek. Egy néző voltam én is.

I: És amikor mint néző tekintesz a dolgokra van, hogy keserédesnek találod a tapasztalatokat, mert persze, sok pénzt hozott neked –

RP: Nagyszerű volt!

I: és hatalmat

RP: The whole experience was really great, and the movies were really fun to do as well, the whole situation is just like funny, I can’t even believe half the stuff that happened. Being in the Munich Olympic Stadium, I was like 22 years old, and there was like 40000 people just and we were supposed to do like Q and A. And 40000 people just screaming. Like what is going on? All these absolutely bizarr experiences which very-very few people would ever experience. That was super, super-super fun. But intense.

I: How did you stop yourself from going crazy, as you put it?

RP: I just thought that the surreality of the whole situation, I mean, you know, I didn’t even really set out to be an actor when I was, I didn’t even do drama GCSE, I mean, it’s like, in fact my drama teacher told me not to do it.

I: You’re managing without it. It’s going okay.

RP: So it just seemed like the craziest thing in the world. And now, when you’re offered the opportunities to do it, I’m basically just recreating my DVD shelf from when I was 17, working with people who I liked when I was a kid.

I: And that fame which for you was an extraordinary level, it’s fair to say that you’re quite popular with the young ladies, I mean has that been a sort of blessing or a burden, would you say?

RP: Az egész élmény nagyszerű volt, a filmek készítése jó szórakozás volt, az egész nagyon vicces volt, nem is tudom elhinni a megtörtént dolgok felét sem. Amikor a München Olimpiai Stadionban voltunk, olyan 22 éves lehettem, és vagy 40000 ember volt ott, és elméletileg egy kérdezz-feleleket kellett volna csinálnunk, de mind a 40000 ember csak sikoltozott. Csak arra tudtál gondolni, hogy mégis mi történik? Mindez a teljesen bizzar élmény olyan, amit csak nagyon kevés él meg. Szuper, szuper-szuper jó volt. De nagyon mérhetetlen is.

I: Mit csináltál, hogy ne őrülj meg, ahogy mondtad?

RP: Csak az egésznek a valószerűtlenségére gondoltam. Nem is akartam színész lenni, nem csináltam semmilyen GCSE dráma-képzést, sőt, a dráma tanárom azt mondta, hogy ne is próbálkozzak.

I: Jól elvagy nélküle. Egész jól állsz.

RP: Szóval az egész csak mint a világ legnagyobb őrülete. És most, amikor van lehetőséged rá, csak próbálom átszervezni a DVD polcomat abból az időből amikor 17 voltam, és olyanokkal dolgozni, akiket szerettem amikor gyerek voltam.

I: És az a hírnév, ami számodra egy különleges szint, mondhatjuk, hogy népszerű vagy a fiatal hölgyek körében, ez áldás vagy inkább átok számodra, mit mondanál?

RP: I mean, I don’t even really know, you kind of definitely some kind of fun aspects of it, but yeah, it’s a kind of mixture, I’m not sure what it’s done professionally cause I guess I was working before, I just sort of auditioned for stuff, I’m not entirely sure if it’s easier to get jobs, I mean, you still have to audition, for this, I was auditioning for it.

I: You are in a position to call up if you fancy doing something now, which presumably weren’t in the beginning.

RP: I mean not really, because people you really wanna work with wouldn’t wanna do it for that reason anyway, I mean getting the financing for, you know, if I wanted to do a movie which looked almost identical to Twilight I’d probably get financing for it from someone, but the people I wanna work with still, I haven’t proved myself in too many different environments so I would want people to audition me. So I guess it hasn’t really changed that much, really.

I: In terms of I suppose, you know, there’s not a great ---6:06 sympathy for filmstars I suppose who are hunted by whether it’s thousands of young girls or the paparazzi. But I mean it is presumably living through it, quite tricky at times.

RP: Yeah, I mean, but you know, everyone’s got kind of lame aspects of their lifes, I’ve realized over the last few years, cause if you complain about something, the vitriolugy (????) came back from then like ’How dare you complain about something!’ I think what people don’t get is like, I think actors will say something in an interview when they’re just basically bitching and moaning about in the same way you’re bithcing and moaning about in any job, but you don’t really realize, a lot of time people don’t realize that they’re actually doing an interview.

RP: Nem nagyon tudom, van benne valami vicces, egyfajta keveréke a dolgoknak, nem tudom, hogy szakmai szempontból mit jelent, mert előtte is dolgoztam, csak meghallgatásokra járok, nem vagyok biztos abban, hogy így egyszerűbb munkát kapni, még mindig járok meghallgatásra, például erre a szerepre is csináltam meghallgatást.

I: Olyan helyzetben vagy, hogy felhívhatod azokat akikkel csinálni szeretnél valamit, ami az elején valószínűleg nem így volt.

RP: Nem igazán, mert azok akikkel dolgozni szeretnél nem abból az okból csinálják meg, például az anyagiakat megszerezni, ha valami olyat akarnék csinálni ami majdnem olyan mint a Twilight akkor valaki kifizetné, de azok akikkel én szeretnék dologzni, még nem bizonyítottam sok különböző környezetben, szóval inkább azt akarom, hogy nézzék meg egy meghallgatáson, hogy jó vagyok-e. Szóval nem hiszem, hogy sokat változott volna bármi is.

I: Együttérzés szempontjából a filmsztároknak nem sok szokott járni csak azért, mert vagy fiatal lányok ezrei vagy a paparazzi üldözi. De megélni gondolom sokkal bonyolultabb lehet.

RP: Igen, de mindenki életéban vannak gyatra részek, az elmúlt pár évben rájöttem, hogy ha panaszkodsz valami miatt, akkor egyből jön a visszája, hogy ’Hogy merészel panaszkodni!’ Szerintem amit az emberek nem értenek meg az az, hogy amikor a színész egy interjút készít, akkor ugyanúgy panaszkodnak, mint mindenki más a munkája miatt, és sokan nem is jönnek rá, hogy interjúban csinálják mindezt.

I: It sounds as if it is quite difficult to find somewhere to live, where you weren’t hunted.

RP: Yeah, I mean that’s one of the annoying things about that is that you can’t really live in London cause people stay outside your door, there aren’t many gated communities in London (???? 7:12) which has made my life like profoundly different. In LA when I had people waiting outside my house I was loosing my mind. And now it’s kind of

I: What is that feeling like at that moment you’re sitting in your own home?

RP: Yeah, you’re in prison. It’s kind of, you have like five cars of people outside your house literally 24 hours a day, it’s crazy, and you’re so helpless to it as well, and I think also just being like a guy it’s so emasculating the fact that there’s a bunch of guys who can look at you and say and do whatever they want to and you can’t do anything and like, all you wanna do is punch them in the face. Like, if that’s what they want.

I: In what sense that you mean that guys goad you?

RP: Oh yeah, 100%. That’s literally the only thing they want. And staulkers with cameras and say oh I’m not a stalker I’m a paparazzi, oh, I’m like, some massive difference! And yeah, you kind of figure out what’s the deal with it. I don’t go anywhere where I got photographed anymore.

I: That must be incredibly limiting.

I: Úgy hangzik, hogy elég nehéz olyan helyet találnod ahol élhetnél, ahol nem követnek állandóan.

RP: Igen, ez egyike az idegesítő dolgoknak, hogy nem igazán élhetek Londonban, mert az emberek kint állnának az ajtóm előtt, Londonban nincsenek zárt közösségek, és ez alapjaiban változtatta meg az életemet. LA-ben amikor kint vártak rám az emberek a házam előtt, elvesztettem az eszem. Most pedig

I: Milyen érzés az, abban a pillanatban, amikor a saját házadban vagy?

RP: Olyan, mintha börtönben lennél. Volt olyan, hogy 5 autónyi ember volt odakint, 24 órában, őrület volt, és nem is tehetsz ellene semmit, és mint egy srác, annyira legyengít, hogy egy csomó másik fazon nézhet téged, azt mondhat és csinálhat amit akar, és te nem csinálhatsz ez ellen semmit, pedig mást sem akarsz, mint képen vágni őket. Ha ezt akarják.

I: Úgy érted, hogy erre öszönöznedk

RP: Igen, 100%-ig. Csak ezt akarják. És ezek a követők is a kameráikkal, oh én nem követlek, én csak paparazzi vagyok, mire én, oh mekkora különbség van a kettő között! De igen, valahogy kitalálod, hogyan boldogulj. Többé nem megyek olyan helyre, ahol lefényképezhetnek.

I: Ez nagyon is behatárolja a lehetőségeket, nem?

RP: It is, but it’s the anxiety you get rid of, you know, not looking over your shoulder all the time, it’s just I’m so much more calm when I was two years ago.

I: Isn’t that still a bit like being in a prison then?

RP: Yeah, but it’s a prison of your chosing. And everyone’s got some kind of prison. I like my prison to be the one I’ve created.

I: I mean it’s interesting, looking at the film, because it’s filmed in the outback, miles from everywhere, you’re living in a shipping container surrounded by flies, I mean it sounds haul (9:07), but you’ve quite liked it.

RP: Yeah, it was amazing. As I’ve gotten older that aspect, just having anonymousy, it’s very difficult to realize how valuable anonymity is. Just walking down the street and not worrying about stuff is so unbelievably important. And it doesn’t matter about anything else. You don’t need anything else.

I: You didn’t have much else by the sound of it?

RP: Not really, just being able to stand and just looking hundreds of miles around you and just like, just knowing that you’re doing what you wanna do, and no one’s witnessing and you can be yourself. It’s amazing.

I: Was that exhilarating in a way?

RP: Igen, de megszabadulsz a szorongástól, nem nézel állandóan hátra, sokkal nyugodtabb vagyok most, mint két éve.

I: De ez még mindig olyan, mintha börtönben lennél, nem?

RP: Igen, de ezt én választottam. És mindenki valamilyen börtönben él. Szeretem azt a börtönt, amit én csináltam magamnak.

I: Érdekes, ha a filmet nézzük, mert kint forgattatok a sivatagban, mérföldekre mindentől, és konténerben éltél amit legyek hada vett körül, az egész lehangolónak hangzik, te mégis szeretted.

RP: Igen, nagyszerű volt. Ahogy idősebb lettem, az ismeretlenség aspektusa egyre jobban vonzott, nagyon nehéz rájönni, mennyire értékes az ismeretlenség. Csak az, hogy végig tudjál menni egy utcán anélkül, hogy aggódnál valami miatt is, elképesztően fontos. És semmi más nem számít. Másra nincs is szükséged.

I: Úgy hangzik, hogy nincs is nagyon volt bármi másod.

RP: Nem igazán, csak az, hogy mérföldekre nézhettél úgy, hogy tudta, azt csinálhatsz amit akarsz, senki nem látja, lehetsz önmagad. Nagyszerű volt.

I: Boldoggá tett valamilyen módon?

RP: Yeah, I was so happy out there. I would literally, I think it would be different if we didn’t have a crew out there, I was thinking about staying for another week after I realized maybe it would be a different situation if I didn’t have anyone around me.

I: Starts ---- a bit strange. 10:12

RP: Yeah. Like really alone. But it was great shooting there.

I: And in some ways it’s obviously huge filmstars, it’s always been a way that there are fans obsessively seeking you out, do you think social media in a sense has made that very much worse, someone spoke to you within minutes its hundreds and thousands of people in your case probably, know where you are.

RP: Yeah, definitely changed things, when twitter became big. They used to be able to kind of be at the right event and it’s like no matter what you do, and cameraphones as well have changed everything. Yeah, it kind of really-really, mo--- changed things.

I: And I suppose, you were saying earlier on about how ---- people are when you complain about it or when you talk about it, I suppose the argument is that you make a lot of money and it’s the price you pay.

RP: I think it’s just internet people anyway, I’m also not entirely sure of the people who have comments on the internet if they actually are real people. It’s like a machine that makes them. I don’t know anyone who’s ever done a comment on anything on the internet.

RP: Igen, nagyon boldog voltam ott kint. Biztos más lenne, ha nem lenne ott a stáb, egy hét után lehet másként értékelném a helyzetet, ha teljesen egyedül lennék.

I: Furcsává kezdene válni.

RP: Igen. Teljesen egyedül. De nagyszerű volt ott forgatni.

I: És bizonyos módon, nagy filmsztároknál mindig is voltak rajongók, akik megszállottan üldöznek, szerinted a közösségi média rosszabbá tette ezt? Valakivel beszélsz, és pár percen belül mindneki tudtni fogja, hogy hol vagy.

RP: Igen, mindenképp, főleg amikor a twitter nagy dolog lett. Általában meg tudták mondani régebben, hogy hol leszek, mindegy mit csináltam, és a kamerás telefonok is változtattak a dolgokon.

I: És ahogy korábban is mondtad, amikor panaszkodsz vagy csak beszélsz valamiről, gondolom az az álláspont, hogy ez az ára annak, hogy olyan sok pénzt keresel.

RP: Szerintem ez főleg az internetes embereknél van meg, abban sem vagyok biztos, hogy akik kommentelnek az interneten, azok igazi emberek. Mintha valami gép csinálná őket. Nem ismerek senkit, aki kommentelne az interneten.

I: Do you avoid reading it now?

RP: It’s impossible not to. Literally if someone’s whispering about you in the next room, you’re gonna listen to it. But at the same time you kind of, I’m not trying to change anyone’s opinion particularly, which is what I realized over the years is just like I don’t care. I mean you care what people are saying, but after someone said that, you don’t actually want them to like you anyways. You just wanna judge them back.

I: And you’ve had to live out sort of break up of a big relationship in public. Did that make it worse or is that really not matter?

RP: No I mean, it’s just kind of, yeah, it’s all the same, your reality is so detached from that, it’s a totally different situation, the only connection which has reality to it is when a story’s happening, there’s just more paparazzi around. And so there’s higher intensity to it. But there is no, like, no one knows anything about you really, and I’ve tried really hard to make that separation between my love, my real life and my kind of public person.

I: But because of trying to keep out of being hunted down the road, I mean, staying in a lot – is it lonely?

RP: I don’t really stay in a lot, but I just go to places where like don’t allow photographes and stuff. Cause that’s it really, I mean, if people are just talking about things then it doesn’t matter. It’s all just made up. There’s just a few places in LA where they genuinley don’t allow photographes. And I just go there.

I: And you talked about how it would be difficult to live here, but you’ve also said in the past that you like people who make things, and that is very difficult in England. You know, friends of you also had to give up, because it’s so difficult. What do you mean by that?

I: Kerülöd ezeknek az olvasását?

RP: Lehetetlen nem elolvasni. Ha a szomszéd szobában valaki rólad suttog, akkor hallgatózol. Ugyanakkor nem próbálom senki véleményét megváltoztatni, és évekig tartott rájönnöm, hogy nem érdekel. Persze, az érdekel, hogy mit mondanak az emberek, de ha valaki olyat mondott, akkor nem is akarod, hogy szeressenek téged. Csak te is el akarod ítélni őket.

I: Egy szakítást is át kellett vészelned a nyilvánosság előtt. Ez nehezebbé tett, vagy számított valamit?

RP: Nem, csak, ugyanakkor, a valóságod annyira távol van tőled, hogy egy teljesen más helyzetet ad, az egyetlen kapcsolat a valósággal az, amikor valami történik, akkor sokkal több paparazzi van a házadnál. Ez nagyítja fel a dolgokat. De nincs, senki nem tud semmit igazából, és keményen próbáltam különválasztani az életemet attól a személyiségtől, akit látnak.

I: De amiatt, hogy állandóan próbálsz nem szem előtt lenni, nem magányos ez?

RP: Nem nagyon, csak olyan helyekre megyek, ahol tilos fényképeket készíteni. Mert olyanokról beszélnek az emberek, amik nem igazán számítanak. Mind kitaláció. Van pár hely LA-ben, ahol tényleg tilos képeket csinálni. Csak oda megyek.

I: Beszéltél arról, hogy milyen nehéz lenne itt élned, de azt is mondtad a múltban, hogy azokat szereted, akik csinálnak valamit, és ez nagyon nehéz Angliában. A barátaidnak is fel kellett adniuk dolgokat, mert annyira nehéz. Mit értettél ez alatt?

RP: It’s expensive. That’s why I kind of noticed, you know, a lot of my friends doing music and stuff and there’s just a, I guess, it’s only really bad in the entertainment industry, if you’re in LA, everytime you go out, there is like, there’s someone, it just happens, something’s happening, whereas, the industry is smaller in London and it’s so expensive to like put on a gig, or do anything, it’s just difficult to get the ball rolling, I mean, that’s what I found when I was, I mean, I haven’t been --- for like six years now. So maybe it’s different. But I did notice that when I was there, and it’s sad, cause I remember when I was 18, maybe it’s changed, but when I was 18, there was an energy, and things seemed like you could do things, but then a few years later it suddenly like just got so expensive, like no one can live in or get a flat or anything.

I: But do you think it’s time for creativity here (????) ?

RP: 100%. Whenever there’s a new, even in East-London, East-London, I remember when I was 18-19, you could live there being an art student or something and now it’s just like you need flats, like a billions of pounds, everything is billions of pounds. Maybe I just don’t know where the cool artiellies (???) are now.

I: Thank very much for joining us.

RP: Thank you.

RP: Drága. Ezt vettem észre, nagyon sok barátom zenél meg ilyenek, és igazából csak a szórakoztató iparban ilyen rossz a helyzet. Ha LA-ben vagy, ott mindig van valaki, mindig történik valami, egyszerűen összejönnek a dolgok. Londonban sokkal kisebb az egész ipar, és nagyon drága összehozni egy koncertet vagy bármit csinálni, vagy csak elindítani a dolgokat. Ilyennek találtam akkor, de már vagy hat éve volt ez. Most már lehet, hogy más. De amit akkor megfigyeltem, ami elég szomorú volt, amikor olyan 18 éves voltam, lehet, hogy már megváltozott, de amikor 18 éves voltam, akkor minden tele volt energiával, úgy tűnt, hogy bármit meg tudsz csinálni, de aztán pár évvel később hirtelen minden olyan drága lett, még egy lakást sem tud magának senki megengedni.

I: De szerinted a kreativitás meg van? (lehet, hogy nem ez a kérdés)

RP: 100%-ban. Régebben, amikor olyan 18-19 voltam, még Kelet-Londonban is lehettél akár egy művészeti tanuló is, és most ha szükséged van egy lakásra, akkor milliónyi fontot kell fizetned, minden több millió fontba kerül. Lehet, hogy csak én nem tudom, hogy vannak a jó ----.

I: Nagyon köszönöm, hogy eljöttél.

RP: Köszönöm.