Life - Berlin - interjú - Raya

I: Hey, how are you, I didn't see you get in?
RP: How you doing?
I: Nice to see you!
RP: Nice to see you.
I: I'm good. It's always so good to talk about your projects. I think this is quite interesting, because
when it comes to real life characters, you can add a little bit of yourself and a little bit of what you
know, so what is the ratio?
RP: I don't know, I mean I always kind of approach every part, well I don't know if it makes a
difference if it's a real life person, but I mean I kind of approach every part as a sort of aspirational
thing, it's always something in me which thinks I kind of wanna be that character.
I: And it's also been you know exciting times, exciting projects, if I think of the films that you've
chosen the last few years it's always been a director's medium so that's very important for you
right? A director with a clear vision, somebody you can learn from, be excited about?
RP: Yeah, and it's kind of, it's just much easier to have confidence in someone when they're very
confident in themselves. And also when you have quite prominent directors, they're definitely in
control of the project.
I: You remember those few days before Twilight came out where it was the last few days where
your privacy was all yours? Do you cherish those days?
RP: I was so unaware of what was gonna happen that it was quite exciting. How James Dean was
in the movie, sort of quite disillusion of the whole thing and he's already thinking oh this isn't the
life I wanted. I had no idea A) what life I wanted and B) what was happening to me at all. So it
was just kind of interesting, I mean every day was was kind of a bizarr, new experience. But do I
cherish them? I mean, no. It's sort of, there's been so many good times since then.
I: Obviously we're talking about screen icons, do you like the golden age of Hollywood, you know,
that time where things were just much more poetic I think.
RP: Yeah, and also it just seemed, it was an era where it seems it was so important to be born and
it's always an amazing period in history when people actually looking at art to tell them how to live
and stuff. I think now, you know, why we're in quite a strange age, that's because no one's actually
looking at art, they're just looking at the commercial enterprise where people are telling them how
to live specifically – buy stuff, like whereas you know, you look back in the day where someone
like James Dean who would, his whole existence was about finding his own voice and people
wanted to find their own voice through him – if that makes sense.
I: It makes perfect sense. Thank you so much, always a pleasure talking to you.

I: Szia, hogy vagy, nem is láttalak bejönni.
RP: Hogy vagy?
I: Jó téged újra látni.
RP: Téged is.
I: Köszönöm, jól. Mindig jó a filmjeidről beszélni. Szerintem egész érdekes, mert amikor létező
karakterekről van szó, akkor egy kicsit adhatsz magadból is, illetve egy kicsit abból, amit a
személyről tudni lehet. Milyen arányban van a kettő?
RP: Nem tudom, minden szerepet így közelítek meg, és nem tudom, hogy van-­e különbség abban,
hogy létező vagy kitalált, hogy van benne valami szándék, valami ami bennem azt mondja, hogy
szeretnék ez a karakter lenni.
I: Az utóbbi idők izgalmasak voltak, érdekes filmek. Ha azokra a filmekre gondolok amikben
szerepeltél az utóbbi években, azok mind a rendezők művei voltak, fontos volt ez számodra? Egy
rendező tiszta elképzeléssel,valaki akitől tanulni tudsz, akivel érdekes együtt dolgozni?
RP: Igen, és sokkal könnyebb is olyanban megbízni, aki megbízik saját magában. És ha kiváló
rendezőkkel dolgozol, akkor tudni lehet, hogy ők irányítják a dolgokat.
I: Emlékszel a Twilight előtti napokra, arra a pár utolsó napra amikor még a tiéd volt a
magánéleted? Szívesen gondolsz vissza rájuk?
RP: Annyira nem fogtam fel hogy mi történik akkor, hogy egész érdekes volt az egész. Mint James
Dean is a filmben, a kiábrándulás az egész dologban és máris azt gondolja, hogy ez nem az az élet,
amit akart. Először is nem tudtam, hogy A) milyen életet akartam, B) mi történik velem. Szóval
csak érdekes volt az egész, minden nap egy új bizarr élmény volt. De hogy vágyakozva gondolok­e
azokra a napokra? Nem. Sok jó dolog történ azóta.
I: Természetesen nagy filmikonokról beszélünk, szereted a Hollywoodi Aranykort, azt az időt,
amikor minden sokkal költőibb volt?
RP: Igen, az olyan korszaknak tűnt, ahol fontos volt élni és a történelemnek az a lenyűgöző
időszaka volt, ahol az emberek igazán figyeltek a művészetre és abban keresték azt, hogy hogyan
éljék az életüket. Most ebben a furcsa korszakban vagyunk, ahol senki sem igazán a művészetre
figyel, hanem itt vannak azok a kereskedelmi cégek, amik megmondják, hogy hogyan éljél, mit
vegyél. Ezzel ellentétben abban a korban, amikor James Dean élt, aki egész életében a saját
hangját kereste, az emberek is a saját hangjukat keresték általa – ha ennek van értelme.
I: Teljesen. Nagyon köszönöm, mindig öröm veled beszélgetni.

- Patti -