A blogger új irányelvei miatt, ha netán bezárják a blogot - ami elképzelhető egyik-másik videó, ileltve kép miatt, a blogot átköltöztettem a wordpressre

2014. november 25., kedd

HFPA Interjú The Rover RP

I: And what fascinated you when you read the script?
RP: I met David about a year before, not about The Rover, just because I really liked Animal Kingdom and just wanted to meet him, and I got sent the script and I connected to it immediately really-really hard, and I got sent it and I thought it was an offer, and I was like YES, immediately, then I found out that there was auditioning tons and tons and tons of people. Yeah and I just auditioned, it was a 2-3 hours audition, and I kinda really wanted to fight for it.
I: How far would you go to get a part?
RP: I don't know, even when auditioning, it takes me a lot, I mean, I hate auditioning so much and I'm so bad at it.
I: Who doesn't?
RP: I know, it's the worst thing ever. I really thought that after Twilight oh cool, I'd never have to go auditioning again, but it didn't happen like that at all. But yeah, I sort of track people down.
I: Stalk them?
RP: Stalk them a little bit, yeah.
I: Is it going to be a world without women? Like the world is in the film?
RP: I think there's literally no women at all. Yeah, that is really odd. I also think that in the film it's a very specific part of the world, I don't think the whole world is supposed to be like that. They are out in the middle of nowhere as well. There are still cities and things, there's still a functioning like bureucracy and stuff. But I don't know, I don't see where the world is going, I hope it doesn't not involve women. That'd be annoying.

I: És mi tetszett amikor olvastad a forgatókönyvet?
RP: Olyan egy évvel azelőtt találkoztam Daviddel, nem a Rover miatt, hanem csak mert nagyon tetszett az Animal Kingdom és csak szerettem volna találkozni vele. Aztán elküldték nekem a forgatókönyvet és egyből nagyon hozzám közelinek éreztem, szóval elküldték és azt hittem hogy ez egy ajánlat, és egyből azt mondtam hogy IGEN, de aztán rájöttem, hogy meghallgatás volt rá, és rengetegen, rengetegen jelentkeztek. Szóval én is elmentem a meghallgatásra, egy olyan 2-3 órás meghallgatásra, és igazán küzdeni akartam a szerepért.
I: Milyen messzire mennél el egy szerepért?
RP: Nem tudom, amikor a meghallgatáson vagyok már az sokat kivesz belőlem, utálok meghallgatásra járni, nagyon rossz vagyok benne.
I: Ki nem az?
RP: Igen, ez a legrosszabb dolog a világon, a Twilight után azt hittem, hogy szuper, most már soha nem kell meghallgatásra mennem, de egyáltalán nem így történt. De igen, szinte utánamegyek az embereknek.
I: Becserkészed őket?
RP: Igen, mondhatjuk, egy kicsit becserkészem őket.
I: A világ nők nélkül fog maradni? Mint ahogy a filmben is?

RP: Mintha nem is lenne nő benne. Igen, ez nagyon furcsa. De szerintem a filmben egy csak egy bizonyos része a világnak, nem hiszem, hogy az egész világ ilyen lenne. Ők elvégre tényleg a semmi közepén vannak. Még mindig vannak városok meg ilyenek, még mindig van egy működő bürokrácia. De nem tudom, nem látom, hogy merre megy a világ de remélem nem lesznek olyan, hogy nem lesz nő. Az idegesítő lenne.

2014. november 18., kedd

Twilight - Találkozzon a rendezővel és egy szereplővel

Twilight: Meet the director and actor
I: Hello everybody, welcome. Welcome to the four hour workshop on Final Cut Studio. We’re glad you’re here and we would like to just reedarate (??) one more time – please, during the event we really need your help. Really. No photography or recording of any kind, whatsoever, we really appreciate that. I’d like to first introduce our moderator for this evening, from USA Today, Donna F, let’s hear it for Donna.
D: Oh my God, you guys are all here to see me, this is so awesome, thank you! What do you ask me? (heh?) Just kidding, please welcome the director of Twilight, Catherine Hardwicke!
CH: Can you guys here me?
D: So Catherine, do you feel like a member of The Beatles now?
CH: Oh well, not exactly. We’ll wait for Rob for that.
D: Did you know about the fanbase for this series when you signed on to direct?
CH: Yeah, I did, you guys aren’t hidden, very vocal.
D: How did the project come to you?
CH: Well I was a jury for the Sundance Film Festival last year and the owners of Summit were there and they said we wanna make like five movies next year, see if you’re interested in any of them. So they handed me this stack of scripsts, and like four of them I just tossed aside, no, no, no, no, and then I started reading this one about a vampire and I thought, this is pretty cool, but it wasn’t the script that we made into the movie. And I read the book and the book was so much better than the script, I said we gotta throw this away and write the script like the book. Okay, you guys will get the kick out of this, the very first sentence in the script that we threw away was ’Bella was a track star (??)’. And like the second page, she was eating in the diner with James, you know, so it wasn’t good.
D: And of course the question that everyone wants to have answered, how did you find Robert?
CH: How did we find Robert? Okay, we auditioned like every gorgeous guy that acts on the planet, and I’m sure you guys would have hated to be there with me, right, during these auditions. And there were other really cool guys, but a lot of them, they were like right looking, but they didn’t look like they were from another world. You know, how Robert looks, I mean, he does not look like the guy next door, right? So, we were, like I kept meeting all these guys and they were pretty interesting but then, somebody said why don’t you talk to Robert Pattinson, he’s in London. And I’m talking to him on the phone, he’s kinda like ’I don’t know about vampires’, you know, we were kind of laughing and I’m like, ’Ive got to meet you’, because when Harry Potter’s been, what was it like, when was he in that, like 3 or 4 years ago, right, so I didn’t know how he was gonna look, so he flew over from London and slept on his agent’s couch, Stephanie’s couch, and then he came over to meet with Kristen and I, and you guys have heard about the audition, right? Okay, so we, they auditioned and they did some scenes on my bed, right?
D: God, your life really sucks.
CH: Yeah. I had my little video camera, you know, like I’m filming, I mean, that’s my job, you guys, okay. So then I could see that of all, like Kristen auditioned with like five different guys and these two had the chemistry. Like it was really like electric, you know. So the next day I looked at the video, I’m like okay, it’s gotta be Rob.
D: And then I know we talked about this a little bit earlier, but how did you keep the shoe kind of under rabs (???) in private, given the interest in the movie?
CH: Well, guys, you know where we filmed, right? Portland, Oregon, and luckily it’s a long drive for you guys to get to Portland, right? There’s not that many people in Portland, but you know that a lot of people did come to the set and watched and híd in the bushes and you guys have seen the videos, so, but in a way it was really cool, because we were freezing as you probably know, you saw the weather blogs, right, where we were just shivering and dress up like marshmallons and stuff like that, and getting soaked and you’d be there like up on top of a mountain in the middle of the night and just so cold, you just wanna quit, and then you see a bunch of like fans, and they were there too freezing, and then you’re like, okay, they care, I’ve got to do it. Give me another chocolate bar, you know, I’m going back in! Cause we really wanted to make it good for you guys, you know, we wanted you guys to love this movie, so.
D: And since, there’s so much expectation, so much interest in the movie, tell us what’s the tone of it, what’s the feel of it, how would you kind of describe it?
CH: Well, you guys have seen a lot of trailers and footage I think, but you can see that the, one of my favourite things is the chemistry between Edward and Bella, it’s pretty strong, don’t you think, when you see it? How many of you guys wanna be Bella when you watch the trailer? You could try to have like an out of body experience, right? Phsychic, channeling?
D: Well, and shall we bring out?
D: You guys, just be cool. Impress him with how cool you all are.
CH: He’s gonna rise out of the floor right here.
D: He actually also levitates.
CH: Wouldn’t it be cool if we did have like a trapdoor and nyyiiiii
D: Imagine if it was like a Beyonce show
CH: Yeah, or he could swing down from the sky. Hey, what would be your favourite way for him to enter, you guys? Right into your seats, right?
D: Did you know immediatley that he and Kristen had this much of chemistry?
CH: Yeah, you could see, the first time that they did a scene, it was like electric and scary and cool, yeah. I mean, you know, Rob is a very special person. I think he is from another planet. I’m not sure.
CH: Okay, so guys have to really concentrate and then he’s gonna materialize here okay? Focus! Everybody close your eyes, mmmmmm
D: What was it like for you guys in Rome?
CH: Okay, we just came from Rome and we did all these crazy, like cool red carpets and stuff and then they said, you gotta go to bookstore and do a signing, and there was like this crazy crowd like this, and we had to sign like a thousand, million books.
D: Oh my God!
CH: And everybody of course wanted to kiss Rob, nobody wanted to kiss me, but ohh. That’s not right, is it? Okay, concentrate you guys! Can we feel the vibration?
D: The presence of greatness is upon us! Let’s roll a clip, no?
I: I’m winking, I’m winking. Being very subtle. Introduce him.
CH: Okay.
D: I don’t think he needs an introduction!
CH, D: Edward Cullen!
RP: How you doing? Nice to meet you.
CH: He was supposed to come out of the floor, but…
D: We’d told them that, see, now you’ve disappointed them.
RP: I’m sorry.
D: I told them you gonna come out of smoke.
RP: I think these receptions, I think the only thing I can do is disappoint people, so. Hello.
D: So Robert, what made you wanna play Edward?
RP: I’m not really sure anymore.
CH: Money.
RP: Money (nevet). No, a lot of different reasons. I really liked the idea of Catherine doing a vampire film. I’m not saying anything interesting, I always say the answers like fifty times. Yeah. I don’t know, I liked Kristen, I liked Catherine, I liked the story, I mean, it’s simple.
D: Good script, good director.
RP: Yeah. Done.
D: Done! And you get all the fans that go along with it.
RP: Yeah, they’re just coming. (??)
D: Were you prepared for all of this, did you know this was gonna come hand in hand with the movie?
RP: No, not at all. No.
D: How are you dealing with it?
RP: Thank you (válaszul valakinek, akit nem értettem).
CH: I thought we were gonna like be really cool, you guys.
D: What do you see of yourself in Edward?
RP: What am myself (??)? I have an incredible six pack (11:34). My whole body is just rock, so. I’m joking, and that’s that, like nothing’s come across.
D: It’s the --- sense of humour.
RP: I don’t know, I can run really fast, I’m good at climbing trees, and
CH: He knows, it’s gonna start rolling. Tortured soul, maybe.
RP: I am not that tortured, but I mean, you know, I just always get carried away when I’m kissing people, I’m just going nuts!
D: I think you’re making their night right now. So Edward is an iconic character for so many people. Who’s been someone that moved you in a book?
RP: I like Job in the Bible, I can really relate (to him) and what else? There’s a book called Money with Martinemez (12:58), I really relate to the character of that, but, I mean, lot’s of different people.
D: And I know that you’re also a musician, you have music on the soundtrack, tell us about that.
RP: So amazing, have you guys heard, is there a soundtrack even out yet?
CH: Have you guys heard his songs?
RP: Wow. (Great!) Thank you. Yeah, the music thing was just a fluke, I wasn’t planning on doing anything with music ever, so it was sort of a strange little surprise.
D: How did it come about?
RP: Catherine just heard this CD which I recorded on a computer, that’s it. And now my album is coming out on the Jan 2, my fragrance is, my clothing line, my autobiography is out on -----. But I don’t think I’m gonna make an album or anything.
D: Just doing it for fun?
RP: Yeah.
CH: We tried two of Rob’s songs against the picture you know, and you saw how great it worked with the film, so we just kind of loved it. I mean, I saw, how great it worked with the film. And then we really wanted to use it in the movie and we kinda talked Rob into it, against his will.
D: So Catherine, what’s it like directing Robert?
CH: Oh, it’s difficult.
D: Clearly!
CH: No, I mean, you know Robert is so intense and gets really involved and deep into the character, and you say you’re not tortured, he’s kinda tortured
RP: Tortured as an actor. Very confused about everything as an actor.
CH: Well, it’s a challenge to play Edward because everybody out here has your own idea of Edward, right?
RP: Who would you prefer to have, by the way?
RP: No, no, no, no, you don’t have to like, don’t worry about hurting my feelings, just seriously.
CH: James Dean?
RP: Oh, I thought you said Jaimy T. J.T. is a guy I went to school with. I can kill you? Ohh. Why? What? I don’t wanna kill you.
D: He doesn’t even know you!
RP: I don’t know you, we get to know you first.
D: So how did you guys develop Edward given how strong he is on the page?
CH: Letters?
RP: What?
CH: We had rehearsal.
RP: What? (a közönségnek)

CH: Rehearsals, for one thing.
RP: Yeah, we did a lot of rehearsals
CH: Rehearsals and impros.
RP: I just think the, blablablablablablabla, don’t know what I’m talking about, yeah, I had no idea how to play it, so I had the audition, just a little weird
D: On Catherine’s bed.
RP: Yeah. I mean,
CH: That was part of it, yes.
RP: It was just a weird energy, looking at the character from outside, it’s like impossible to play. And it’s a really intimidating character and I don’t know, I just sort of felt a different energy in Catherine’s house and I just sort of started with that.
CH: And with Kristen too, you know.
RP: Yeah. Kristen makes it a lot easier.
CH: Yeah, she’s
RP: Yeah, she’s brilliant.
CH: Kristen is awesome.
D: Did you guys, with such a following, how did you keep it in chap (???) was it always in the back of your head or did you try to do something just independently, do you know what I mean?
CH: Everyday I think we really wanted to try to make a good movie, you know, because if we made a movie that we were proud of then we thought that you guys would like it too, so that’s mostly what we thought, do the best we could, you know, make something excellent for you guys.
D: And now I’m guessing you guys might have some questions for Catherine and Robert? Yeah, there’s no questions, so I think we could just go. All right, right there, you there.
Q: My question is, uhm.
RP: Do you wanna-
CH: That’s kinda cool. I mean, because I think that was something that fascinated Rob, you know, his connection to his father, he didn’t want to become a vampire, so that’s one thing you guys kinda got into in the rehearsal period, right?
RP: Yeah, we ended up just hanging out with the, the Cullens kind of got stuck together, but I don’t know, there’s another thing with James, I thought that was a relationship worth exploring, because it seemed like, I always interpreted Edward have more of a problem with killing people than any of the other Cullens. But he hides it more. But that’s why he is so sort of fixated on, and I think James is in lot of ways, the way me and Cam tried to play a lot of the end it’s about James is trying to tempt him into behaving like he believes he should behave. And we tried to play these mirrors of each other. And that’s why, I don’t know if you saw the clip, but Cameron, Cam wants me to kill him at the end, and it’s because if I kill him, then he kind of let’s me kill him, because he wants me to behave like a vampire and not like a human. Does that answer the question?
D: I actually have a question for you guys, in the books Bella and Edward have a very slow build up, they don’t rush the moments, how did you guys translate that in the film? So many movies do just jump into it.
CH: Well that’s kind of what the whole book is about, right? So, the closer he gets, he might kill her, so there is a caution and tension that has to be calibrated almost precisely in every scene.
RP: I wanted not to ever be a kind of, a moment of contenment as well, he never gets to the point, even right the end of the movie, it’s not a clear happy ending, cause I really don’t think that it was. As soon as they realize they are in love with each other they can’t see any good read leading out of it. And I wanted to make that show.
Q: First of all thank you guys for coming!
CH: Yeah!
Q: I have a question -------- why did you pick that song to the prome theme ---
CH: Well, Kristen picked that song. Kristen loved that song and there’s a part, there’s a prom song, you know, and then there’s the part where they’re just Edward and Bella have a very intimate conversation and that’s where you hear that song. It’s a beautiful song, though.
D: And the Cullen shirt?
CH: It’s only appropriate. All right.
D: You know, actually let me repeat the questions. Let me repeat the question, because you guys were a little bit quiet. What were you guys doing in your free time when you were not making films?
CH: I like to serf, I live right ---- this beach, that’s fun. I got to see some whales, like three weeks ago, not whales, dolphines swimming right next to me, that was pretty cool.
RP: I don’t do anything in my free time to be honest.
D: You climb trees? And run fast?
RP: No, yeah, I don’t do anything.
CH: See movies.
RP: Yeah, I see a lot of movies, I guess.
CH: Read.
RP: Let’s face again, I’m really boring.
CH: No, he’s not.
D: Rigth there in the black shirt. What do you think about Jacob?
RP: As a character, I completely get that, it’s completely needed in the story, I mean, like I’d go with Jacob, Jacob’s way more interesting than Edward. Edward is just like such a hassle, if you have a girlfriend who is like Edward, it’s be like, yeah, you’re hot and everything, like just shut up.
D: The hoodie right there. Did you and Kristen have a different approach to the more emotional scenes?
RP: I’m not sure, I mean, I ended up spending tones and tones of time with Kristen and virtually like every scene has some kind of heaviness behind it and when you like constantly gonna work playing at it, every single scene have a sort of gravitice and you eventually start to feel like you’re in this little bubble, I always felt kind of separated, different with her than the rest of the cast. I think it’s just inevitable in the way the story is. So I mean, it wasn’t that hard.
D: Number 10.
Q: Do you have a drivers’ licence?
RP: Yeah. (valami történik itt)
D: Okay you guys, you wanna go back to your seats and ask the questions from there, where we can hear you. What was your favourite part about filming the movie?
CH: Don’t say the end.
RP: The last act. I don’t know, I mean, just, it was a very very different experience for me, the whole thing, and now, even afterwards it’s very overwhelming, it’s kind of, it’s one of the most interesting things that ever happened to me, so I guess the whole thing, there’s not really a specific moment I can think of.
D: Are you guys doing a sequels? If there should be sequels?
CH: We don’t know, we don’t know. If it makes enough money then we’ll keep going.
D: I’m guessing it might.
D: Robert, did working on the HP movies, I mean, Robert played Cedric Diggory, did working on the movie and seen what those kids went through did it prepare you for the whole plot that would surround this?
RP: No, not at all. No I just, it’s just so different, I think nothing can really prepare you for it. It’s amazing, like the reaction, everyone is so positive, I still think when I’m in the crowd someone’s just gonna shoot me. I mean, that’s what I would do.
CH: Cause some people were kind of mean when he first got cast.
D: Who could be mean to Robert? Okay, right there, yeah! You guys, ssshhh. Let the lady ask the question. In every movie you’ve done your voice has been very different, is that a conscious choice?
RP: I think it’s just sort of, no I don’t think anything is a conscious choice, very little, very few things are conscious choices, I mean it kind of, sometimes when you first, well when I first read a script, there is always a voice, there’s always some kind of a voice. And sometimes that’s the major thing that attracts me to a script, the voice that comes out the way that dialogs are written. There’s definitely a voice I had an idea of Edward for instance, and I guess the haunted animals kind of is a period voice as well, so I was kind of it’s really posh, like ohh Hello or whatever.
RP: Catherine’s claiming that it was me, but it was actually Catherine
CH: No, no, no, I wrote a list of like ten likes and like before, and I said which do you wanna say and Rob chose that one.
RP: That was the most bizarelly random things.
D: How much did you guys improv on set?
CH: In that scene they did improv, the line in the tree that’s ’Oh, this is unreal’, ’In my world it’s real’
RP: Yeah. There’s one scene as well, which I hope they have on the special features, in the bedroom where I give like a two minute long speech about how my life is meaningless. Kristen starts talking about how she made musical instruments out of like chinchillo
CH: Oh yeah, we did, we do have that scene in the DVD extras.
RP: Really?
CH: Yeah. It’s awesome.
RP: Everyone was annoyed as they looked at me, I looked upset all the time and saying say something, just say something happy, be happy. So I was like, you know, when you just, you just can’t find a meaning in anything. You just don’t know what’s going on. And it went on for ages. I almost forget about that.
D: Okay, yes. You were so excited, how could we ignore you? She loves you and she wants to know what you like in a lady?
RP: I like people being forward. Yeah, it’s always a good starting when someone’s saying they love you.
CH: When they’re wearing a t-shirt with your face. Is that good?
RP: That’s definitely good point in my book. Plus if you go to see the movie like six or seven times, that also like, I mean.
CH: The first weekend.
RP: Definitely. I can’t really think one, I don’t know. Just people, I like strong people I guess. Physically. Yeah. Chiselled abs. I don’t know, I don’t really have a taste, whatever. I really don’t even bother. I just close my eyes.
D: What about right there, yeah!
CH: I’ve read all the books definitely, have you read all of them?
RP: I haven’t read the last one yet.
CH: Not the last one. The next three books get even more challenging in film. They’re like way more difficult and you know, werewolfs, special effects and crazy stuff. And the next book, there’s not much of Robert in it! That’s why it’s his favourite book.
D: Right there, in the pink.
RP: Yeah, I mean I’ve written like, it takes a long time for me to write a song, maybe I’ve written about eight songs or something. I guess, I mean, Stray dog was like, I had this one line, so I woke up, this is really boring. I woke up and I’d been crying in my sleep, and I didn’t realize why I had been, cause I wasn’t opressed by anything at all, and I had this idea about when you cry actual tears so you don’t actually cry, you cry the tears back sometimes and I just mumble words. I’m very self-conscious when I’m writing songs, I mumble stuff then I kind of interpret the sound as being a lyric.
Q: You think you’ll make an album?
RP: Yeah, I don’t, not for a while, no. I might release under a different name.
CH: But everytime Rob sings a song when I heard him in the studio, it’s different each time, which is, sometimes I said, was that the same song? Cause he’s so creative, it just comes out of him.
D: Would you choose music or acting if you choose?
RP: I don’t know, I mean I think I really haven’t been acting for long enough to say oh I’m just quitting, but in lot of ways it is really frustrating industry, and also what makes money and what needs to be done to get jobs is very annoying and it’s very different today’s environment for making films from when I was when I liked films. Well, I still like films, but when I really-really liked films in the sort of seventies and I’d like to try and help push the industry back to that kind of environment. And I think you can only do it from within so I guess I’m gonna stay doing it. Music you can do anytime.
D: Do either of you, Catherine especially you’ve worked a variety of projects from 13 to Lords of Dog Town, now this, do you have a dream project, either of you that you kind of holding onto, that you wanna shoot at some point?
CH: Yeah, I have a lot of dream projects, and just what Rob said it’s difficult to get challenging movies made in this environment because people are really looking at the bottom line and so if you have a radical film that, you know, doesn’t fit the mold it’s hard to get the green light for it.
RP: Yeah, I mean, tones and tones. I’d like to write something. But everything’s so hard, it’s years and years doing anything, so you have dreams of 34:06
CH: I think that actually just one week, maybe like 8 days ago I actually finished working on Twilight, I’ve been doing all the music and sound effects and everything, so I haven’t started on New Moon at all and we don’t know if it’ll happen, but so honestly. Well, it’s very expensive that movie, you know, and we have to make enough to make it worth it. So actually since we’d literally just finished the other one I haven’t gone too far into, but I’m sure we probably would wanna see some of Edward’s that he wouldn’t be just missing. If I was thinking of that. But yeah. What do you think Rob?
RP: I liked that about Edward, what I really like about, I grew to like about his character is his emotions are so all or nothing. When he says ’I’m gone’ I can’t remember who he says it to, but I think it’s very important that he just closes down completely, it’s like the whole thing but lot of them is lost, because it hurts so much more. But I think Edward would look very different in New Moon as well, I think it’d be a completely different performance. That’s what I was preparing for when it happens.
RP: There were quite a few, there was I guess it’s just a general, I mean I should be honest, the end scene, the fight scene was probably the hardest, because we were shooting it first and I was so conscious of the fact that he was supposed to be pretty and stuff so, and it’s quite difficult being pretty in a fight scene, when you’re trying to like haul at the same time. You don’t look quite threatening. But yeah, I think probably that. There’s a whole underlying element that he has to be scary as well as attractive at the same time, so it’s just a difficult underlying. You’re playing like two parts at the same time in the normal story and the whole underlying thing.
Q: Are you dating Kristen and if not ----
RP: I’m not dating Kristen, Kristen’s going on with that actor, Michael XY and
Q: How do you think
RP: Yeah, I don’t know.
D: All right, next question, red hat!
RP: Oh yeah, definitely.
CH: I can answer yes.
D: What’s been the oddest fan experience you’ve got? As you’ve embarked on this press tour.
CH: Right now?
RP: Nothing. The whole thing. I can’t tell if it’s odd or not, just even situations like this, I mean, is this normal? You just grow to accept it. I mean there’s people, it’s just funny when you go to a city, I mean after I literally thought, I mean I’ve done movies that like not a single person’s seen them since HP. It’s just funny how you just do some things that a thousand people will go and see a screening of it, of a still, like
CH: Yeah, when you do an independent film you’re just praying that anybody will show up in the theatre so it’s really cool that you guys wanna see this movie.
I: We have time for two more questions and then sit still, because it’s not over yet, after these questions it’s gonna be really cool, I assure you. Two more questions.
RP: I’m not gonna sing. No, it’s embarrassing.
Q: Would you take off your hat please?
RP: What is it about my hair! I don’t understand it, it’s like a pantomime, I wear it like ’oh yes, you will take off your hat’
CH: He looks good in that hat you guys, he rocks that hat.
RP: Influences on acting would be I guess just, I like actors who just do something you wouldn’t expect. I mean, I like actors like, I can’t think of someone,
D: Johnny Depp?
RP: Yeah, like Johnny Depp, but it’s sort of different to that, I mean, I like people who yeah, people like Jack Nicholson, people who like, I don’t know what I’m talking about. Sorry. I like cool people.
CH: That’s a good question. How many people out here wanna be directors? Good, cool. You know, what you probably doing already is trying to write your own films, like a short film and make it, and then the biggest advice I would give you is force yourself to carry it all the way through. Write it, shoot it, edit it, have a screening at your house, show it to your friends, finish it, and then make another one. And make it better, like learn from your mistakes and just keep trying to improve it, go to film school, are you in film school? Where do you go to fim school? That sounds pretty cool! Well it sounds like you’re on the right path and just keep working and watch all great films, you know, and you can watch the DVD commentaries and learn what the directors did and learn about shots and then go volunteer on student films and stuff. You’re gonna do good, I think.

Thanks everybody.

Twilight: találkozás a rendezővel és a színésszel

I: Helló mindenki, üdvözöllek titeket a Final Cut Studio négy órás workshopjában. Örülök, hogy ennyien eljöttetek, és csak szeretnék még egyszer végigmenni a hivatalos apróságokon – tényleg szükségünk van a segítségetekre. Tényleg. Tehát, kérlek, ne fényképezzetek és semmilyen formában ne vegyétek fel az eseményt. Nagyon köszönjük az együttműködést. Szóval, először is szeretném bemutatni a mai est moderátorát, Donna F-et a USA Todaytől. Tiéd a szó, Donna!
DF: Ó, istenem, csak miattam ennyien eljöttetek, ez annyira szép, köszönöm! Mit szeretnétek, mit csináljak? (heh?) Á, csak vicceltem, fogadjátok szeretettel az Alkonyat rendezőjét, Catherine Hardwicke-t!
CH: Jól hall mindenki?
DF: Catherine, mondd, olyasmi érzés ez, mint a Beatles tagjának lenni?
CG: Nos, nem igazán. Ezzel meg kell várnunk Robot.
DF: Tudtad, mekkora rajongótáborral kell majd szembesülnöd, amikor elvállaltad a rendezést?
CH: Persze, tudtam, srácok, ti egyáltalán nem rejtőzködtök.
DF: Hogy került hozzád ez a film?
CH: Úgy történt, hogy zsűritag voltam a Sundance Filmfeszitválon tavaly, ahol a Summit tulajdonosai is megjelentek, és megkérdezték, hogy benne vagyok-e a következő évre tervezett öt filmjük közül bármelyikben. Adtak egy halom forgatókönyvet, és ebből négyet rögtön félre is dobtam, hogy nem, nem, nem, ez sem. Aztán elkezdtem olvasni ezt, amelyikben egy vámpír volt, és arra gondoltam, hogy ez elég menő. Végül mégsem ezt az anyagot forgattuk le. Elolvastam a könyvet is, ami annyival jobb volt a forgatókönyvnél, hogy azt mondtam, dobjuk ki az eddigit, és írjuk újra, hogy jobban hasonlítson a könyvhöz. Ez most lehet, hogy meglep néhányótokat, de a korábbi forgatókönyv első mondata, amit kivágtunk, az volt, hogy 'Bella egy menő teherautósofőr volt.' És a második oldalon már együtt ebédelt Jamesszel, szóval, egyáltalán nem volt jó.
DF: A következő kérdés, amire persze mindenki várja a választ, hogy miként találtál rá Robertre?
CH: Hogy találtunk rá Robertre? Oké. Szóval meghallgattuk az összes fantasztikus srácot, aki valaha színészkedett ezen a bolygón, és biztos vagyok benne, hogy utáltatok volna ott ülni velem ezeken a meghallgatásokon. És bár voltak igazán menő fiúk, jól is néztek ki, de a legtöbbjük nem volt eléggé olyan, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Tudjátok, hogy néz ki Robert, úgy értem, nem az a tipikus szomszéd-srác-külsejű ember. Szóval, sorra jöttek ezek az arcok, és sokukat elég érdekesnek is találtuk, de akkor valaki felvetette, hogy miért nem keressük meg Robert Pattinsont, éppen Londonban van. Amikor telefonon beszéltem vele először, olyasmiket mondott, hogy 'nem is tudok semmit a vámpírokról', és csak nevettünk mindketten, és azt mondtam, hogy 'nekünk találkoznunk kell'. A Harry Potter, amiben szerepelt, akkor már három vagy négy éve lement, és nem tudtam, akkor éppen hogy nézett ki. Szóval Robert átrepült Londonból, és aludt az ügynökénél a kanapén, aztán Stephenie-nél a kanapén, aztán átjött, hogy találkozzon Kristennel és velem, és megtartottuk ezt a meghallgatást, biztos hallottatok már róla. Az volt, hogy nálam, az ágyamon játszottak el néhány jelenetet.
DF: Úristen, a te életed elég szörnyű lehet.
CH: Ugye? Ott voltam a kis kézi kamerámmal, mintha éppen filmeznék, úgy értem, ez a munkám – és akkor láttam az egészet egyben, szóval, hogy Kristen kárnak volt próbafelvételen legalább öt színésszel, mert kettőjük között működik csak a dolog. Mintha egy szikra pattant volna ki köztük. Másnap megnéztem a videót, és azt mondtam, oké, Rob kell a szerepre.
DF: Tudom, hogy erről már volt szó, de hogy tartottátok titokban ezt, ismerve a filmet övező várakozást?
CH: Úgy volt, tudod, hogy Portlandben vettük fel a filmet nagyrészt, Oregon államban. Szerencsére elég távoli és nehezen megközelíthető. Hiába laknak kevesen Portlandben, mégis nagyon sokan kijöttek a helybéliek közül a forgatásra, nézték, elrejtőztek a bokrok között. Nagyon menő dolog volt, ők is fáztak, áztak velünk együtt, láttátok az időjárásos blogokat eleget talán. Pufira fel kellett öltöznünk, és ott álltunk egy hegy tetején éjszaka, olyan hidegben, hogy legszívesebben hazamentem volna, de amikor megláttam egy csapat rajongót, akik ugyanúgy fagyoskodtak, akkor arra gondoltam, hogy nem érdekel, adjatok még egy szelet csokit és csináljuk tovább! Nagyon jó filmet akartunk nektek forgatni, azt akartuk, hogy szeressétek ezt a filmet.
DF: Mivel olyan sok az elvárás és az érdeklődés a film kapcsán, mondj róla valamit, a hangulatáról, az érzésekről, amit keltett, és arról, hogy miként is írnád le?
CH: Biztos láttatok sok bemutatót és videót a film kapcsán, és lehet, hogy már feltűnt, de az én kedvencem az az Edward és Bella közötti vonzalom. Nagyon erős, ugye szerintetek is? Amikor megnézitek a bemutatót, hányan lennétek Bella helyében? Kipróbálnátok egy testen kívüli kalandot, mi? Egyfajta telepátiát?
DF: Na, kihozzuk?
(közönség): Igen!
DF: Legyetek csak nagyon lazák. Nyűgözzétek le a lazaságotokkal.
CH: Pont itt fog kiemelkedni a padlóból.
DF: Igazából tud lebegni is.
CH: Milyen jó lenne itt egy csapóajtó, ami csak így kinyílna...
DF: Képzeld, milyen lenne, ha ez egy Beyoncé-show lenne.
CH: Aha, vagy akár le is ereszkedhetne az égből. Helló, nektek Rob melyik érkezési módja lenne a kedvencetek? Egyenesen a széketekbe, ugye?
DF: Egyből tudtad tehát, hogy közte és Kristen között lehet majd valami?
CH: Aha, az első alkalommal, ahogy együtt eljátszottak egy jelenetet, látszott közöttük valami elektromos szikra, ami egyszerre volt ijesztő és menő is. Rob egy nagyon különleges ember. Azt hiszem, egy másik bolygóról jött. Nem biztos.
CH: Oké, akkor most koncentráljatok nagyon, és Rob itt fog materializálódni, oké? Fókuszáljatok! Mindenki csukja be a szemét...
DF: Milyen volt a római forgatás?
CH: Amikor megjöttünk egyenesen Rómából, és csináltuk ezeket az őrületesen jó vörös szőnyeges eseményeket, akkor mondták, hogy el kellene mennünk egy könyvesboltba, dedikálni, és ott hatalmas tömeg fogadott, több ezer, sőt, millió könyvet kellett aláírnunk.
DF: Ó, Istenem!
CH: És persze mindenki meg akarta csókolni Robot, és senki nem engem, de hát ez van. Azért ez így nincs rendben, igaz? Oké, ti csak koncentráljatok! Érzitek már a remegést?
DF: A nagyság jelenlétét érzem, hogy leszállt közénk. Dobjunk kockát?
I: Kacsintgatok, kacsintgatok, próbálok nagyon finom maradni. Mutassátok be.
CH: Oké.
DF: Nem hiszem, hogy különösebb bemutatásra szorul.
CH, DF: Edward Cullen!
RP: Hogy vagytok? Jó, hogy látlak.
CH: A padlóból kellett volna kiemelkednie, de...
DF: Ezt mondtuk nekik, tudod, és most csalódást okoztál...
RP: Elnézést kérek.
DF: Azt mondtam, hogy füstfelhő közepén bukkansz majd fel.
RP: Azt hiszem, hogy ilyenek ezek a fogadások, az egyetlen dolog, amihez értek, az a csalódás keltése. Szóval, helló.
DF: Tehát, Robert, miért akartad eljátszani Edward szerepét?
RP: Már nem is tudom pontosan.
CH: Pénzért.
RP: Pénzért (nevet). Nem, egy csomó oka volt. Tetszett, hogy Catherine egy vámpíros filmet csinál. Nem tudok más érdekeset mondani, mert mindig ugyanazt mondom el, legalább ötvenszer. Aha. Nem tudom, kedveltem Kristent, kedveltem Catherine-t, tetszett a sztori, szóval, egyszerű ez.
DF: Jó forgatókönyv, jó rendező.
RP: Aha. Ennyi.
DF: Ennyi! És a rajongók ezzel mehetnek is útjukra?
RP: Igen, de ettől még jönnek. (?)
DF: Felkészültél erre a jelenségre, tudtad, hogy kéz a kézben jönnek majd a filmmel?
RP: Nem, egyáltlán nem.
DF: És hogy birkózol meg vele?
RP: Köszönöm (válaszol valakinek, akit nem értettem).
CH: Azt hittem, ennél sokkal menőbbek leszünk, srácok.
DF: Mennyit látsz magadból Edwardban?
RP: Mit látok magamból viszont? Az egész testem sziklából van, azt. Nem, csak viccelek. Semmi különös nincs.
DF: Talán a humorérzék?
RP: Nem tudom. Gyorsan futok, jól mászok fára, és...
CH: Tudja, hogy hamarosan újra kattan a csapó. Elkínzott lélek, talán.
RP: Nem vagyok annyira elkínzott, de mindig elvonszolnak, amikor meg akar csókolni valaki, és ettől megőrülök.
DF: Szerintem éppen ettől lesz jó éjszakájuk. Tehát, Edward ikonikus szereplő sokak számára. Volt olyan szereplő egy könyvben, aki megérintett?
RP: Jób a Bibliában, vele nagyon együttérzek, és még kivel? Van egy Money című könyv, abból az egyik szereplőre, de van még sok különböző alak.
DF: Tudom, hogy egyben zenész is vagy, van egy számod is a filmben, mesélj erről valamit.
RP: De jó, tényleg, hallottátok, kijött már egyáltalán a filmzene?
CH: Hallottátok a számait?
RP: Wow. Nagyon jó. Köszönöm. A zene egyfajta mázliként jött be, nem is terveztem soha semmit zenei pályán, szóval, furcsa kis meglepetés volt ez.
DF: Hogy jött ez elő?
RP: Catherine meghallgatta azt a CD-t, amit egy számítógépen vettem fel, ennyi. És most kijön egy albumom január másodikán, van saját parfümmárkám, ruhamárkám, kint van az önéletrajzom.... nem, igazából nem tervezek albumot.
DF: Csak a szórakozásért zenélsz?
RP: Aha.
CH: Kipróbáltuk Rob két számát a filmmel együtt, hogy milyen hatást kelt a kettő, és nagyon tetszett. Jól ment a filmhez. És nagyon fel akartuk használni, tehát rá kellett beszélni Robot, akarata ellenére.
DF: Szóval, Catherine, milyen volt Robot rendezni?
CH: Ó, nehéz.
DF: Az világos.
CH: Nem, Robert tényleg nagyon elmélyül a szerepben, átéli teljesen, mélyen a szerepét, és amikor azt mondod neki, hogy nem kínzunk, akkor is olyan, mintha kínoznák.
RP: Kínoznak, mint színészt. Nagyon össze vagyok zavarodva színészként.
CH: Elég nagy kihívás is eljátszani Edwardot, mert itt mindenkinek megvan a saját elképzelése róla.
RP: Tényleg, ti kit választottatok volna (közönséghez)?
(közönség): TÉGED!
RP: Nem, nem, nem, nem kell szeretni, vagyis, nem kell félnetek, hogy megbántotok, tényleg.
CH: James Dean?
RP: Ó, azt hittem, Jaimy T-t mondod majd. J.T. egy osztálytársam volt. „Megölhetlek?” Ó. Miért? Mi? Nem is akarlak megölni.
DF: Nem is ismer téged.
RP: Én sem ismertelek téged, először meg kellett ismerkednünk.
DF: Szóval, hogy alakítottátok ki Edwardot, ismerve, hogy milyen erős a könyvben?
CH: Levelek?
RP: Mi?
CH: Tartottunk egy próbát.
RP: Mi?
CH: Próbáltunk, például.
RP: Aha, volt egy csomó próba.
CH: Próba és improvizáció.
RP: Azt hiszem, a blablablablabla, nem is tudom, miről beszélek, ötletem sem volt, hogy játsszam el, csak volt a meghallgatás, elég furán.
DF: Catherine ágyában.
RP: Aha, igen.
CH: Az is benne volt, igen.
RP: Furcsa energia volt [Edwardban], amikor a szerepet kívülről néztem, mintha lehetetlen lett volna eljátszani. Nagyon félelmet keltő szereplő, és Catherine házában teljesen más volt a hangulat, ezzel kellett kezdeni valamit.
CH: És persze Kristen is ott volt.
RP: Igen, Kristennel sokkal könnyebb lett az egész.
CH: Pontosan.
RP: Igen, brilliáns a csaj.
CH: Kristen lenyűgöző.
DF: Ilyen háttérrel, hogy tartottátok magatokat a leírtakhoz, motoszkált azért valami a fejetekben, amit saját magatoktól adtatok volna bele?
CH: Minden nap csinálni akartunk egy jó filmet, mert tudtuk, ha ez sikerül, és nektek is tetszik, akkor az nekünk is jó. Megtettük a tőlünk telhetőt, hogy valami igazán kiváló dolgot hozzunk nektek.
DF: És most, ha jól értem, vannak itt kérdések Catherine-hez és Robhoz. Á, látom, nincs is kérdés, akkor mehetünk tovább. Rendben, rendben, kezdd te.
K: Azt szeretném kérdezni, hogy... (érthetetlen)
RP: Szeretnél... (érthetetlen)
CH: Ez olyan aranyos. Volt valami, ami megfogta Robot, a kapcsolata az apjával. Nem akart vámpírrá válni, és ez volt az egyik dolog, ami elkapott a próbák közben, nem?
RP: Igen, ott kötöttünk ki, hogy a Cullenek valahogy úgy sikerült, hogy együtt maradtak, de nem tudom, volt még egy másik dolog James-szel. Azt gondoltam, az ő kapcsolatait is érdemes megvizsgálni, mert úgy tűnt, hogy az én értelmezésem szerint Edward számára nagyobb problémát jelent megölni valakit, mint mindenki másnak a Cullenek közül. Ezt el is titkolja. És mivel ennyire komolyan veszi a dolgot, azt hiszem, hogy Cam és én is arra vittük el, hogy James próbálja rávenni Edwardot, hogy viselkedjen úgy, ahogy szerinte viselkednie kellene. Próbáltuk egymás tükörképeit hozni. Ezért van – nem tudom, láttátok-e a klipet –, hogy Cameron meg akarja öletni velem a végén, mert azt akarja, hogy vámpírként, és ne emberként viselkedjek. Ez megválaszolja a kérdést?

DF: Nekem volna itt még kérdésem. A könyvben Bella és Edward kapcsolata nagyon lassan épül fel, nem kapkodják el – ezt hogy ültettétek át a filmre? Nagyon sok esetben szinte belenyomják az ember arcába, amikor összejönnek a főszereplők.
CH: Erről szól az egész könyv is. Minél közelebb kerül Edward Bellához, annál inkább meg akarja ölni, és pontosan kellett adagolni végig azt az óvatos, feszült hangulatot, ami az egész filmre jellemző.
RP: Egy pillanatig sem akartam, hogy megjelenjen egyfajta elégedett megnyugvás, Edward sosem jut el a lényegi pontig, még a film végén sem. Nem egyértelmű a happy end, nem hiszem, hogy jól végződik a film. Amikor rájönnek, hogy szerelmesek egymásba, azzal jön a felismerés, hogy nem látnak jó kiutat a helyzetükből. Azt akartam, hogy ez látszódjon.

Q: Először is, köszönöm, hogy eljöttetek!
CH: Yeah!
Q: A kérdésem az, hogy miért választottátok pont azt a dalt a bálhoz?
CH: Kristen választotta. Nagyon szereti, és ott van egy jó jelenet, először egy báli zenével, aztán ott van a jelenet, amikor Bella és Edward egy nagyon intim beszélgetésbe merülnek, és ekkor jön az a bizonyos dal. Gyönyörű, szerintem.
DF: És a Cullenek pólója?
CH: Az csak úgy helyén valónak tűnt.
DF: Akkor hadd ismételjem meg a következőt, mert túl halk volt: mit csináltatok a szabadidőtökben, amikor éppen nem ment a forgatás?
CH: Én szeretek szörfözni, a tengerparton lakom, jó móka. Három hete láttam néhány bálnát, vagyis nem, hanem delfint mellettem úszni, nagyon szuper volt!
RP: Őszintén szólva, én semmit nem csinálok szabadidőmben.
DF: Nem mászol fákra? És nem futsz gyorsan?
RP: Nem, tényleg nem csinálok semmit.
CH: Filmeket nézel?
RP: Ja, tényleg, elég sok filmet megnézek.
CH: Olvasol.
RP: Nézzünk szembe azzal, hogy elég unalmas vagyok.
CH: Nem, egyáltalán nem az.

DF: Akkor most a fekete pólóstól. Mit gondolsz Jacobról?
RP: Szereplőként teljesen megértem, egyszerűen kell a történethez. Én például haverkodnék Jacobbel, sokkal érdekesebb, mint Edward. Ha van egy Edward-szerű barátnőd például, akkor lehet, hogy szexi meg minden, csak fogja már be a száját.

DF: Most pedig a kapucnistól. Az érzelmesebb jelenetekhez máshogy álltatok hozzá Kristennel?
RP: Nem biztos, nem tudom. Rengeteg időt töltöttem Kristennel, és mivel majdnem minden jelenet mögött van egy érzelmi többletteher, amikor elkezdünk dolgozni rajta, akkor mindegyiknek lesz is egyfajta vonzereje. Végül úgy kezdtem érezni magam, mintha ebben a kis buborékban lennék, elválasztva másoktól, és másként viselkedve Kristennel, mint a stáb többi tagjával. Szerintem ez elkerülhetetlen volt a történet szempontjából. Nem volt olyan nehéz.

DF: Tízes szám.
Q: Van jogosítványod?
RP: Aha (valami történik itt).

DF: Oké, srácok, menjetek vissza a helyetekre, és onnan kérdezzetek, hogy halljunk titeket. Mi volt a kedvenc részed a filmben?
CH: Ne mondd, hogy a vége.
RP: Az utolsó jelenet, nem tudom, miért, nagyon különböző élmény volt minden más után, és még most utána is éreztem, mennyire fölém kerekedett. Az egyik legérdekesebb dolog volt, ami történt velem, szóval, szerintem nincs kiemelt jelenet, amire gondolnék.

DF: Lesz folytatás? És ti fogjátok csinálni?
CH: Nem tudjuk, nem tudjuk. Ha elég pénz jön be, akkor folytatjuk szerintem.
DF: Szerintem bejöhet.

DF: Robert, amikor a HP filmet forgattad, ahol Cedric Diggory voltál, akkor az ott látottak, meg az, amin az ottani srácok keresztülmentek, segítettek felkészülni erre a mostanira?
RP: Nem, egyáltalán nem. Teljesen más az egész, nem hiszem, hogy bárhogy fel lehetne készülni rá. A reakciók viszont lenyűgözőek, mindenki nagyon pozitív, de még mindig arra gondolok, hogy egyszer a tömegből valaki le fog lőni. Legalábbis, én ezt tenném magammal.
CH: Néhányan elég gonoszan reagáltak arra, hogy Robot választottuk.
DF: Ki lehetne gonosz Robbal? Oké, rendben, maradjatok csendben. Hadd kérdezzen a hölgy. Eddig minden filmedben másféle hangon szólaltál meg, ez tudatos volt?
RP: Nem, nem hiszem, hogy tudatosan jött volna. Nagyon kevés dolog, nagyon kevés tényező múlik a tudatos választáson. Amikor először elolvasok egy forgatókönyvet, akkor mindig van egy hang, ami megszólal a fejemben úgy, amilyenre szerintem a párbeszédeket megírták. Néha éppen ez vonz egy történethez. Edwardra azonnal találtam egy hangszínt, és szerintem a korábbi szerepeknél is megvolt ez, szóval, nagyon nagyképű volt „Ó, hellóóó”-val köszönni, vagy ilyesmi.

RP: Catherine szerint én voltam, de igazából ő.
CH: Nem, nem, írtam egy legalább tíz elemes listát, és Rob választotta ki azt.
RP: Ez volt a legbizarrabb, véletlenszerű dolog.
DF: Mennyit improvizáltatok a forgatás közben?
CH: Abban a jelenetben például, amikor a fán mondják, hogy „Ó, ez lehetetlen”, „Az én világomban lehetséges.”
RP: Igen. Van egy másik jelenet is, remélem, a bővített kiadásban majd benne lesz, amikor a hálószobában tartok egy két perces monológot arról, hogy milyen értelmetlen az életem, és Kristen azzal válaszol, ahogy csincsillákból készített hangszereket gyerekként.
CH: Igen, ezt tényleg betettük a DVD-re az extrák közé.
RP: Tényleg?
CH: Igen, szerintem nagyon jó.
RP: Mindenki ideges volt, ahogy engem néztek, és én is ideges voltam, és azt mondtam magamban, hogy csak mondj valamit, valami vidámat, legyél vidám, de nem találtam értelmet semmiben. Egyszerűen azt sem tudtam, mi történik. És ez nagyon sokáig tartott. Majdnem el is felejtettem.
DF: Oké, nagyon izgultál, de hogy is hagyhattunk volna figyelmen kívül? Ő szeret téged és tudni akarta, mit szeretsz egy lányban.
RP: Szeretem, ha az emberek egyenesek. Az mondjuk jó kezdés, ha valaki azt mondja, hogy szeret.
CH: Amikor a te arcod van a pólójukon, az például jó?
RP: Az egyértelműen jó pont nálam. Ha elmész, és megnézed ötször-hatszor a filmet, az is elég jó.
CH: Csak az első hétvégén.
RP: Egyértelműen. Nem tudok amúgy mire gondolni. Csak személyekre. Szeretem az erős egyéniségeket, talán. Mármint a fizikálisan erőseket. Kidolgozott hasizmok. Nem tudom, nincs igazán kialakult ízlésem ebben, nem is érdekel. Csak lehunyom a szemeimet.

DF: Halljunk téged, ott!
CH: Én elolvastam az összes könyvet, és te?
RP: Nem, én az utolsót még nem olvastam.
CH: Az utolsót még nem. A hátralévő három rész sokkal nagyobb kihívás lesz filmben. Nehezebbek is, és persze ott a sok vérfarkas, különleges effektek, ilyesmi. És a következő könyvben alig szerepel Robert! Éppen ezért a kedvence.
DF: Te, a rózsaszín felsőben?
RP: Igen, sokáig tart megírni egy számot, éppen, csak nyolcat tudtam eddig összehozni. Azt hiszem, a Stray dog volt olyan, hogy felébredtem – ó, ez nagyon unalmas – szóval, arra ébredtem, hogy sírtam álmomban, ami azért is furcsa, mert nem volt semmi elnyomás az életemben, és arra gondoltam, hogy van, amikor tényleg sír az ember, és van, amikor visszasírja a könnyeit. Nagyon tudatosan írok dalszöveget, motyogok magamban, és megpróbálom ezt dalszövegként értelmezni.
Q: Lesz saját albumod is?
RP: Igen, de még egy darabig biztos nem. Talán másik névvel adom ki.
CH: Amikor Rob énekel valamit, azt mindig máshogy teszi, néha megkérdeztem, hogy ez most ugyanaz a dal? Nagyon kreatív, csak úgy jön belőle ez.

DF: Ha választanod kellene, a zenét vagy a színészetet választanád?
RP: Nem tudom, nem színészkedek még elég régóta ahhoz, hogy csak úgy kilépjek, de sok szempontból frusztráló ez az iparág. A pénzt hozó dolgok és az, amit meg kell tenni egy szerepért, nagyon idegesítő, és a mai filmes környezet nagyon különbözik attól, amit akkor ismertem meg, amikor megszerettem a filmeket. Még most is szeretem a filmeket, de a kedvenc korszakom az a hetvenes évek, és szeretném visszahozni azt az időszakot. És mivel csak belülről lehet ezt elérni, szerintem maradok még. Zenélni pedig bármikor lehet.

DF: Catherine, te már egy csomó projektben benne voltál a 13-tól a Lords of Dog Townig, aztán most itt van ez – van egy álommunkád, amihez ragaszkodsz, ragaszkodtok, valami film, amit le akartok forgatni?
CH: Igen, van egy csomó álommeló, és ahogy Rob mondta, nehéz megszerezni az igazán jó filmeket ebben a környezetben. Az emberek főleg csak a végösszeget nézik, tehát, ha van egy radikálisan új ötlet, ami nem illik a képbe, arra nehéz megszerezni a szabad utat.
RP: Igen, rengeteg ilyen van. Szeretnék egyszer írni is valamit. Mindent nehéz azonban elkezdeni, évekig tart, amire belevághat az ember.

CH: Igazából csak egy hete, vagy nyolc napja fejeztük be az Alkonyatot, és azóta a zenét, a keverést és a hangeffekteket csináljuk, szóval még nem kezdtünk el dolgozni az Újholdon. Nem tudom, hogy fogunk-e egyáltalán dolgozni rajta, őszintén. Nagyon drága film, és elég pénzt kell keresni ezzel itt, hogy megérje belevágni. Mivel még szó szerint most fejeztük be az elsőt, még nem mélyedhettem el a másodikban, de az biztos, hogy mindannyian szeretnénk egy kicsit több Edwardot látni, hogy ne hiányozzon. Te mit gondolsz, Rob?
RP: Azt szeretem Edwardban, hogy az érzelmei annyira végletesek. Amikor azt mondja, hogy 'mentem' valakinek, akkor teljesen lezár, akkor eltűnnek az érzései, mert annyira fájdalmasak. Szerintem az Újholdban teljesen máshogy nézne ki a helyzet, más alakítást követelne. Erre fel kell készülnöm, ha szükség lesz rá.

RP: Volt néhány, őszintén szólva elég sok: az utolsó jelenet is, de talán a harcjelenet volt a legnehezebb. Ezt vettük fel először, és nem tudtam elszakadni attól, hogy most jól kell kinéznem. És mivel nehéz jól kinézni és durvának is lenni egyszerre egy küzdős jelenet közben, az eredmény nem valami fenyegető. Nagyon komoly háttere van annak, hogy legyen valaki egyszerre ijesztő és jóképű. Olyan, mintha egyszerre kellene két különböző szerepet eljátszani.

Q: Jársz Kristennel, és ha nem...
RP: Nem járok Kristennel, ő ezzel a színésszel jár, Michael XY-nal.
Q: Miből gondoltad...
RP: Igaz, nem tudom.

DF: Oké, következő kérdés:
RP: Igen, egyértelműen.
CH: Szerintem is igen.
DF: Mi volt a legfurcsább élményetek rajongókkal? Amióta elindultatok erre a sajtós körútra?
CH: Pont ezen?
RP: Semmi. Minden. Nem tudom, mennyire furcsa, de akár ez a mostani helyzet is annak tűnik. Úgy értem, normális ez? Egyszerűen hozzá kell szokni. Vicces, hogy sokan észrevesznek, amikor elmegyek valahová. Sok filmben szerepeltem a HP óta, amit egy lélek sem nézett meg, úgyhogy most különös, hogy hirtelen ezrek mennek el egyetlen vetítésre is.
CH: Igen, egy független filmnél az ember csak imádkozik, hogy legalább néhány néző felbukkanjon a moziban, ezért nagyon szuper, hogy ti ennyien meg akarjátok ezt nézni.
I: Még van idő két kérdésre, aztán még maradjatok a helyeteken, mert nem lesz vége, biztosíthatlak, hogy utána is nagyszerű lesz még. Két kérdés.

RP: Nem fogok énekelni. Az olyan megalázó.
Q: Levennéd a kalapodat, légyszi.
RP: Nem tudom, mi van a hajammal? Nem értem, olyan, mintha pantomimes lennék és azért viselném, mert úgyis le kell majd vennem.
CH: Nagyon jól néz ki abban a kalapban, fantasztikus.
RP: A színészi teljesítményt nem befolyásolja ez, szóval, én szeretem az olyan színészeket, akik olyan dolgokat tesznek, amire mások nem számítanak. Olyanokra gondolok, mint például...
DF: Johnny Depp?
RP: Igen, mint ő, vagy még inkább Jack Nicholson, szóval, nem is tudom, hogy mondjam, bírom a menő színészeket.

CH: Ez jó kérdés. Innen hányan akarnátok filmrendezők lenni? Oké, nagyon jó. Amit valószínűleg érdemes csinálnotok, az az, hogy megírjátok a saját filmjeiteket, akár rövidfilmként, és megcsináljátok, aztán a legfontosabb, amit mondhatok, az, hogy ehhez ragaszkodjatok, próbáljátok meg mindenáron leforgatni. Írjátok meg, forgassátok le, vágjátok meg, vetítsétek le otthon, mutassátok meg a barátaitoknak, fejezzétek be, aztán csináljatok még egyet. Javítsatok rajta, tanuljatok a hibáitokból, és próbáljátok folyamatosan jobbá tenni. Menjetek filmes iskolába. (...) Oda jársz? (...) Hová? (...) Ez jól hangzik! Úgy tűnik, jó úton jársz, sok sikert hozzá, nézz meg sok jó filmet, akár a kommentárokkal, ahol a rendezők elmondják, mit tanultak a forgatás során. Jelentkezz sok vizsgafilmbe színésznek, ilyesmi. Szerintem menni fog.

Köszönjük mindenkinek.

2014. november 16., vasárnap

David Cronenberg - Robert Pattinson- Cosmopolis - Tribute.ca

I: Welcome back to Toronto, it’s great to see you as always. Congratulations on this, it was really

amazing. Robert, let me start with you. Were you just a wee bit freaked out when you read the

script and realised: oh, I’m gonna be in every scene, this guy doesn’t want a rehearse. What were

you thinking?

RP: It only happened until the first day. David is pretty confident in his film making abilities, and

you know no matter how much of freaking out was there before you start shooting... there must

be some kind of method to this (laughing).

DC: Illusion, but it works as well.

I: Well, there must be ... to this madness, seriously. You were not a very big fan.

RP: No, I definitely was. It’s not a typical movie, this is... you know, everyone was saying about a

Dangerous Method, „it’s a Cronenberg­movie”, and this is more along those lines than... I

remember when the trailer came out, „oh, it’s going back to your old ways” and stuff. I don’t

necessarily think that, but in a lot of ways it’s massively different to Dangerous Methods as well.

I: David, what was it in Robert that you saw? That you said to yourself: ’Yeah, I could really ? this


DC: Cheap and available. You know, the two main things that you look for in an actor.

I: Cheap, are you getting rude?

DC: Yeah, actually. Seriously, when you’re doing a movie like Cosmopolis, all the actors know

that it’s not a huge Hollywood movie, and you don’t actually get paid what you get, and I don’t


RP: It’s only 40 mill’. (both laughing)

I: That’s not bad, by all it’s pretty good.

DC: But that’s part of the game, you’re doing it for the money as well, but you’re doing it for other

reasons as well, and that is interesting, more interesting than a movie that goes to a hundred

million. The higher the budget, the more conservative you have to be, and the more boring,

frankly. So, this was not that, this was low budget, and really interesting and challenging, and

based on a fantastic novel by a wonderful American writer, Don DeLillo.

I: Robert asked you why did you start working with him. ???

DC: Yeah.

I: But what was it like? Was it like just, wow, I gave no choice?

DC: You know, I’m not surprised. I mean, you do your homework as a director, you have your

routine, you have your techniques for trying to sass??? out whether an actor is right for a role, and

whether you’d like to work together or not, and how that’s going to work. And weirdly enough, I’ve

said this before, when you go on youtube and you look at interviews that the actor does, which is

something that we didn’t have available to us in the past, but we do now, and you feel for how this

actor seriously take himself artistically, but also in terms of ego, is he funny, does he have a

sense of humour, you know, all those things that normally you’d have to spend a lot of time

getting to the actor phisically, meeting with the actor and spending time with them, which

sometimes doesn’t work out very well. It is weirdly disconnected, but it works, I must say.

I: Robert, for you it must have been, I guess, a dream, I don’t know to have all these differenct

actors to play off, but what was like, wow, one on one, really on that level in this film, what was

that like for you?

RP: That was great, but also a kind of level playing feel, that wasn’t like anyone could use any

kind of crush, that they had as an actor. Even people who’ve done a hundred movies... it’s a very

strange environment to look, especially inside a limo. And also with Paul... I’d love... I love all the

stuff he’s done, he was terrified by that. I mean it’s not exactly like anything he’s done before. And

his stuff is even more intimidating than mine, he had to be really rapid­fire and all over the place.

Whereas I’ve had more of a steady journey. So there is always a kind of evening­out thing, which

is really great. What I saw when the cast was developing, I was just amazed by it.

I: Do you both have an aversion to limos now?

RP: I kind of like limos to be honest.

DC: Yeah, really, I love it though. Of course I remember was a set, when you’re inside and it

would be nice to have a real limo that worked that way, I’d go for that.

I: Yeah, that would be cool.

DC: But you’re like .. was too small.

All laughing and chattering.

...DC: You know, I think someone’s going to build one right now.

I: Definitely... Robert with the Twilight movies coming to an end, with one more round of press

and that’s it. Can you look back and tell me what was the most memorable or amazing experience

after going through this whole thing?

RP: Probably getting the job, it’s always the most memorable experience for an actor (laughing). I

remember it really­really clearly. Doing it was a whole different thing, but...

I: Tell me that, what happened, I only got asked you that when you actually got that job. Why did

you get it?

RP: I just auditioned. I was really broke and I was sleeping on my agent’s couch, and it was the

first time I’ve sent an e­mail to a director saying, ’I really want to do it, I think, I’m the best’, I’ve

never done...

DC: I didn’t get that. (both laughing)

RP: That is funny, getting this at the end, I got it three weeks before I finished the last one, while I

was really­really concerned having done five movies, everyone... you know, even the reviews

were this ’he is a corporate vampire’, God, what are you talking about? I think it’s so ridiculous. So

you think, I’ve got to do something, where you do a smaller part, like, disobeyed my public

perception a little bit. And went doing... getting this out of nowhere was a similar feeling. And then

going to Can, and doing this sort of stuff, it’s completely crazy, it’s like the same... a pretty similar

feeling to go from one entirely different place to another.

I: Well, I’m glad that David cast you, you did a fantastic job, another great movie.

DC: Oh, thank you.

I: Congratulations to you both.

I: Üdv újra Torontóban, jó újra látni titeket, mint mindig. Gratulálok a filmhez, lenyűgöző volt.

Robert, hadd kezdjem veled. Nem volt egy kicsit ijesztő, amikor elolvastad a forgatókönyvet, és

rájöttél, hogy ’ó, ott leszek minden jelenetben, és ez az alak nem akar előzetes meghallgatást’.

Mire gondoltál akkor?

RP: Csak az első napig tartott az ijedtség. David nagyon magabiztos a filmek készítésére

vonatkozó képességeiben, és tudod, hogy akármennyire is kiborultál a forgatás előtt, nem fog

számítani... biztos van erre valami módszere.

DC: Csak illúzió, de jól működik.

I: Biztos volt valami jó ok erre a kiborulásra, komolyan. Nem voltál túl lelkes a film iránt?

RP: Nem, éppen, hogy túl lelkes voltam. Ez nem egy átlagos film... mindenki a Veszélyes vágyról

beszélt, hogy az egy amolyan ’Cronenberg­film’, és ez [a Cosmopolis] sokkal inkább illett arra a

vonalra. Emlékszem, hogy amikor kijött a bemutató, azt írták, „visszatérés a régi útra”, és

hasonlókat. Nem vagyok ebben teljesen biztos, de [a Cosmopolis] nagyon sok tekintetben

eltér a Veszélyes vágytól.

I: David, mit láttál meg Robertben? Mi volt az, amire azt tudtad mondani magadban, hogy „Igen,

ezt tényleg fel tudnám használni?”

DC: Olcsó és elérhető volt. Tudja, a két legfontosabb tulajdonság, amikor egy színészre van


I: Olcsó, ez valamiféle sértés?

DC: Igazából, igen. (nevet) Komolyan, amikor egy Cosmopolis­féle filmet kezdesz forgatni, a

színészek tudják, hogy nem egy hollywoodi sikerfilmről van szó, és nem kapják meg azt a szintű

pénzt. Én sem kapom meg.

RP: Igen, ez is csak negyven millió. (mindketten nevetnek)

I: Az nem is rossz, egyáltalán.

DC: Ez része a játéknak, a pénzért is csináljuk, és mindenféle egyéb okokból is. Ez érdekes lehet,

sokkal érdekesebb, mint amikor egy több százmilliós film készül. Minél nagyobb a költségvetés,

annál konzervatívabbnak kell lenni, és igazából annál unalmasabbnak is. Ez pedig nem olyan

volt, hanem egy alacsony költségvetésű produkció, nagyon érdekes és nagy kihívást jelentő, és

egy csodálatos amerikai író, Don DeLillo könyve volt az alapja.

I: Robert megkérdezte, miért kezdtél el vele dolgozni?

DC: Igen.

I: De mégis, milyen volt? Olyan, hogy ’wow, nem is adtam neki más lehetőséget?’

DC: Tudod, nem lepődtem meg. Az ember elkészíti a házi feladatát rendezőként, megszerzi azt a

rutint és elsajátítja azt a technikát, amivel el tudja dönteni, hogy az adott színész megfelel­e a

szerepre, hogy szeretnék­e együtt dolgozni vele, hogy működni fog­e a dolog. És – furcsa, de ezt

már mondtam is – amikor fellépek a youtube­ra, és megnézek interjúkat ezzel a színésszel – ez is

olyasmi, ami nem állt rendelkezésünkre korábban, de már igen – akkor érzem, mennyire veszi

komolyan magát művészileg, mennyire nagy az egója, vicces­e, és a többi. Ezekkel nagyon sok

időt kellene eltölteni, eljutni a személyes találkozásig és időt tölteni, ami ráadásul nem hozza

mindig a várt eredményt. Különösen személytelennek tűnhet ez a módszer, de azt kell mondjam,

hogy működik.

I: Robert, számodra talán olyan lehetett, mint egy álom, hogy együtt kellett játszanod ennyi

különböző színésszel, külön­külön, egyesével ebben a filmben. Ez milyen volt számodra?

RP: Nagyszerű volt, de valahol egyenlő is, ahol senki nem játszhatta túl a másikat, semmilyen

színészi technikával. Még azok sem, akiknek már több száz film volt a hátuk mögött... nagyon

furcsa volt a környezet, egy limuzin belseje... és Paullal is működött... nagyon szeretem a filmjeit,

és ez a mostani helyzet is lenyűgözte. Nem volt hasonlítható ahhoz, amikben eddig játszott. És az

ő szerepe még félelmetesebb volt, mint az enyém, nagyon intenzívnek, mindent betöltőnek kellett

lennie, míg számomra ez egy folyamatos, állandósult állapotú utazás volt. Szóval, megvolt

egyfajta kiegyenlítettség, ami nagyon tetszett. Amikor láttam, hogy alakult ki a szereposztás,

egyszerűen csodálatos volt.

I: Most már mindketten fenntartással kezelitek akkor a limuzinokat?

RP: Őszintén szólva, én eléggé kedvelem őket.

DC: Igen, én is szeretem. Persze, más volt a díszletnél, amiben forgattunk, de jó lenne egy valódi

ilyen jármű, azt megvenném.

I: Igen, az vagány lehetne.


DC: ...szerintem, lehet, hogy valaki épp most építteti meg.

I: Egyértelműen. Robert, most, hogy az Alkonyat­sorozat véget ér, még lesz egy köröd a sajtóval,

és ennyi, visszatekintenél, és elmondanád, mi volt a legemlékezetesebb, vagy legjobb élményed

ezzel kapcsolatban?

RP: Talán az, amikor megkaptam a munkát. Mindig az a legemlékezetesebb dolog egy színész

számára (nevet). Nagyon tisztán emlékszem rá. A filmet leforgatni már teljesen más volt, de...

I: Mondd el, mi történt, hogy pontosan mi történt, amikor megkaptad a munkát. Miért kaptad meg?

RP: Elmentem a meghallgatásra. Eléggé le voltam égve, az ügynökömnél aludtam, a kanapéján,

és ez volt az első alkalom, hogy írtam egy rendezőnek egy e­mailt, hogy „nagyon szeretném

megkapni a szerepet, szerintem én vagyok a legjobb rá”, soha nem csináltam ilyet...

DC: Ilyen levelet én sem kaptam. (mindketten nevetnek)

RP: Vicces volt végül, hogy megkaptam a szerepet. Három hét telt el azóta, hogy véget ért az

előző forgatás, és nagyon aggasztott, hogy fogom bírni az öt filmet egyszerre... még a kritikák is

azt írták, ’[R.P.] egy nagyipari vámpír’, Istenem, miről van szó? Tiszta hülyeség. És akkor arra

gondoltam, el kell vállalnom valami mást, egy kisebb szerepet, amiben kicsit megzavarom a rólam

kialakult képet, amikor ez [Cosmopolis] berobbant a semmiből. Aztán elmentem Kanadába,

megcsináltuk a filmet, ami teljesen őrült, teljesen más... olyan érzés, mint amikor elutazol egy

másik helyre.

I: Örülök, hogy David végül téged választott, és mindketten remek munkát végeztetek.

DC: Ó, köszönöm.

I: Gratulálok mindkettőtöknek.

2014. november 8., szombat

Studio 12 News riport Robert Pattinsonnal a Maps kapcsán

még Torontóban a TIFF-en.

AB: Robert, we spoke when you did the first Twilight and you seemed very pained by the Hollywood process. And you were shy, yes you did! I wish I had the tape with me.
RP: It was probably hungover.
AB: And avoiding, you know, being in the spotlight and stuff and this film of course explores childhood stardom. Or late teen stardom. Have you adjusted?
RP: I’m glad I was a little bit older when Twilight happened, I mean, I guess it came when I was about 21-22 something. I think it makes a big difference if you’re 14-15 or something.
AB: That huge fame that’s rare.
RP: Yeah, and also because I sort of fell into it, I didn’t really realize what was going on, and then at the beginning I was just kind of having a laugh. It didn’t feel like as it was Harry Potter and that was the only precedent before that. And so I just basically spent the next three years just kind of messing around. And working constantly, so I think the real eye of the storm was over by the time I kinda had any time to think about it. So that was kind of all right.
AB: Well, that’s okay. That works out. Of course David takes a very dim view of Hollywood in the film. I hope it’s extreme, but do you see these elements?
RP: Yeah, I mean, there’s certain archetypes in the characters and stuff. I was just sort of saying, I don’t, like I guess it can seem as if he has a dim view of it, but I think he’s bringing (?) a very raw, emotional people, they’re really, their phsychics are a little bit ragged and I think in some ways he’s extremely sympathetic to them, like with Havanna especially, like kind of revealing her humour and pathos is kind of, I think he’s very sympathetic to – I mean you don’t hate her, I don’t know any who could hate her character. And in reality those kind of women are hated by everyone. And you don’t hate her. And it’s a testimony to Julianne as well.
AB: Well, thank you so much and congratulations on Maps to the Stars.
RP: Thanks a lot.

AB: Robert, amikor kijött az első Twilight akkor beszélgettünk és akkor nagyon úgy tűnt, hogy fájdalmasnak találod, ahogy Hollywood működik. És szégyenlős is voltál! Bárcsak itt lenne a felvétel.
RP: Valószínűleg csak másnaposság volt.
AB: És kerülted, hogy a középpontban legyél meg ilyenek és ez a film természetesen a gyerekkori sztárságról szól. Vagy késő tinédzser-beli sztárságról. Hozzászoktál már?
RP: Örülök annak, hogy én már kicsit idősebb voltam a Twilightnál, már olyan 21-22 éves voltam. Óriási a különbség, ha csak 14-15 éves vagy.
AB: Az az elképesztő hírnév nagyon ritka.
RP: Igen, és azért is, mert én csak úgy belecsöppentem, nem is nagyon jöttem rá, hogy mi történt, szóval az elején leginkább csak nevettem rajta. Nem volt az az érzés, hogy akkor ez most olyan, mint a Harry Potter, ami az egyetlen ilyen példa volt. Szóval az azutáni három évben csak úgy elvoltam. És folyamatosan dolgoztam, szóval szerintem a vihar ereje már elült, mire időm lett gondolkodni az egészen. Szóval ez így rendben volt.
AB: Nos, az úgy oké. Az működik. David egy elég borús nézőpontból tekint Hollywoodra a filmben. Remélem, hogy ez extrém, de te látsz ilyen dolgokat?
RP: Igen, úgy értem vannak ilyen alaptípus karakterek meg ilyenek. Eddig is úgy gondoltam, hogy lehet, hogy borús nézete van, de szerintem olyan nyers, érzelmi emberek, akiknek a lelkük már valamennyire egyenetlen, és David szerintem nagyon együttérző velük szemben. Mint Havanna is, előkerül a humora és a szenvedése is, szerintem David nagyon megértő velük szemben – elvére nem tudod őt utálni, senki nem tudja utálni a karakterét. Pedig a valóságban az ilyen nőket mindenki utálja. Őt pedig nem. És ez bizonyítja Julianne tehetségét is.
AB: Nos, nagyon szépen köszönöm és gratulálok a Maps to the Starshoz.
RP: Nagyon köszönöm.