Költözés

A blogger új irányelvei miatt, ha netán bezárják a blogot - ami elképzelhető egyik-másik videó, ileltve kép miatt, a blogot átköltöztettem a wordpressre
https://twmmyforditasai.wordpress.com/
címre.

2015. február 26., csütörtök

Cover Media Yahoo interjú

EN Interview 1 - Ever since the Twilight films turned him into an object of mass
attention, Robert Pattinson has tried to find his way clear of fan obsession and make his
mark as a serious actor. Films like Cosmopolis and Bel Ami helped distance audiences
from his vampire alter ego, and now, in Anton Corbijn's Life, Pattinson gives what is
arguably the best performance of his career. The 28-year-old heartthrob plays Dennis
Stock, the photographer whose iconic photos of James Dean during the last months of
his life have sustained the actor's legend even more than his films.

EN Interjú 1 – Mióta a Twilight filmek a tömegfigyelem tárgyává tették, Robert Pattinson
próbálta megtalálni a kiutat a rajongók megszállottságából és komoly színészként
dolgozni. A Cosmopolis és a Bel Ami filmjei segítették a közönséget abban, hogy
eltávolodjanak a vámpír alteregójától, és most, Anton Corbijn Life című filmjében
Pattinson eddigi legjobb alakítását hozza. A 28 éves szívtipró Dennis Stock fotográfust
játssza, azt a fotográfust, akinek James Dean életének utolsó hónapjaiban készítette
róla azt az ikonikus képet, ami még a filmjeinél is jobban fenntartja a színészről kialakult
legendát.


"James Dean is very much an iconic figure to me," Pattinson says. "He represents
disaffected youth and alienation in a powerful way that still resonates with us. Those
photos of Dean, like the one where he is walking in Times Square, are much more part
of our image and impression of him than his films. You can feel his aura and mystique in
those photos."


“James Dean nagyon is egy példakép számomra,” mondta Pattinson. “Ő jeleníti meg az
elhidegült fiatalságot és az elidegenedést egy olyan erőteljes módon, ami még mindig hat
ránk. Azok a képek Deanről, mint amikor a Times Square-en sétál, sokkal inkább részese
a róla kialakított elképzelésünknek és benyomásunknak, mint a filmjei. Érezni lehet az
auráját és a titokzatosságát azokon a képeken.”

It was an ironic choice of roles for Pattinson who was able to experience what life is
like on the other side of the camera lens: "When you're on the red carpet, it's an eerie
experience because you don't see the photographers because you're blinded by the lights
and flashes most of the time! As a photographer, you get to hide behind your camera."

Ironikus szerepválasztás volt ez Pattinson részéről, aki most megtapasztalhatta, milyen
az élet a kameralencse másik oldalon: “Amikor a vörösszőnyegen állsz, az egy nagyon
hátborzongató érzés, mivel nem látod a fotósokat, mert elvakítanak a vakuk és fények a
legtöbb alkalommal! Fényképészként, a kamera mögé bújhatsz.”

One of the hottest films at the recently concluded Berlin International Film Festival,
LIFE explores the parallel lives of James Dean - played by Dane DeHaan - and Dennis
Stock (Pattinson) while the latter was on a road trip taking photos of Dean as part of an
assignment for Life Magazine, one of the most popular magazines of its era. The photos
subsequently became the stuff of legend and posters that young people would put on
their walls as a symbol of youthful rebellion and cool.

Az egyik legsikeresebb film a nemrég lezárult Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Life
James Dean – akit Dane DeHaan játszik – és Dennis Stock (Pattinson) életét mutatja
be, amikor az utóbbi elkísérte Dean-t egy utazáson, melyen képeket készített a Life
Magazine számára, ami az egyik legnépszerűbb magazin volt abban az időben. A képek
ezután részévé váltak a legendának és ezekből lettek azok a poszterek, melyeket a
fiatalok felragasztottak a falaikra mint a fiatalkori lázadás és lazaság jeleként.

Pattinson not only understood something of how James Dean must have felt when his
career skyrocketed within a very short time in Hollywood, but also how today's stars -
Pattinson included - are so overexposed that they lose all mystery.
"People didn't know that much about Dean's private life and those photos that Stock took
of him had so much more impact and meaning than anything you could imagine today,"
Pattinson muses about the work of the photographer who passed away in 2010.

Pattinson nemcsak azt értette meg, hogy hogyan érezhetett James Dean amikor a
karrierje a magasba szállt rövid idő alatt Hollywoodban, de azt is, hogy a mai sztárok –
beleértve Pattinsont – annyira túlexponáltak, hogy elvesztik minden rejtélyüket.
“Az emberek nem tudtak olyan sokat Dean magánéletéről és azok a képek, melyeket
Stock készített róla sokkal nagyobb hatással és jelentőséggel voltak mint bármi, amit ma
el lehet képzelni,” elmélkedik Pattinson a fényképész munkájáról, aki 2010-ben hunyt el.

For director Anton Corbijn, the film also has a deeper meaning in that before he became
better known as a filmmaker, he achieved considerable fame for his NME photo shoot of
Joy Division frontman Ian Curtis shortly before he hung himself. Like Stock did with his
photos of Dean, The images of Curtis taken by Corbijn have in their own way amplified
the legend of the fabled singer and Corbijn subsequently directed the film Control which
depicted Curtis's dark and difficult life.

A rendező Anton Corbijn számára a filmnek egy mélyebb jelentése van, elvégre mielőtt
filmkészítőként ismertté vált, már igen szép sikereket ért el köszönhetően az NME
fotósorozatával, mely a Joy Division frontemberével, Ian Curtis-szel készült nem sokkal
azelőtt, hogy Curtis felakasztotta magát. Mint amit Stock ért el a Deanről készített
képeivel, úgy a Curtisről készült képeknek is a maguk módján felerősítették a mesebeli
énekesről szóló legendát és Corbijn ezután le is forgatta a Control című filmjét, ami
Curtis sötét és nehéz életét ábrázolja.

Wearing a fairly lush beard and looking pleasantly disheveled, Robert Pattison was
greeted by adoring crowds during his stay at the Berlin festival. He was wearing a grey
Armani jacket and jeans for our chat at the five-star Hotel de Rome.

Kissé kusza szakállával és kellemesen zilált kinézetével Robert Pattinsont rajongók
tömege üdvözölte a berlini fesztiválon. Egy szürka Armani kabátot és farmert viselt a
beszélgetésünk alatt, ami az ötcsillagos Hotel de Rome-ban volt.

In addition to Life, audiences will see Pattinson play Col. T.E. Lawrence in Queen of the
Desert, a film starring Nicole Kidman and directed by Werner Herzog.
A Life mellett a közönség a Queen of the Desert-ben láthatják Pattinsont, amiben T.E.
Lawrence-t alakítja, a főszereplő Nicole Kidman rendezte Werner Herzog.

THE INTERVIEW

Q: Robert, it must have been inspiring to play an iconic photographer like Dennis Stock?
PATTINSON: His photos have played a huge part of our collective consciousness of
James Dean and the myth that still surrounds him 55 years after his death. Almost
everyone has seen some of those photos and so many people including myself have
been influenced by our image and perception of Dean and how he represents disaffected
youth. Dean is still one of the key figures who represent a kind of defiance and rebellion
and someone who felt the confusion of being young and not wanting to conform or stick
to the rules. There are very few photographers who have been able to capture that kind
of mystique the way Dennis Stock did.

Q: Robert, inspiráló volt egy olyan ismert fényképészt játszani mint Dennis Stock?
RP: A képei nagy szerepet játszottak a James Deanről kialakult kollektív ismereteinkben
és a mítoszban, ami 55 évvel a halála után is körülveszi őt. Szinte mindenki látott
valamennyit azokból a képekből, és sokunk – beleértve engem is –, a Deanről kialakított
elképzelésünket és felfogásunkat befolyásolták, továbbá azt, ahogy megjeleníti
a fiatalkori elégedetlenséget. Dean még most is egy kulcsfigurája azoknak, akik
megjelenítik az ellenszegülést és lázadást és azokat, akik érzik a fiatalság zavarosságát
és nem akarnak alkalmazkodni vagy a szabályosan játszani. Nagyon kevés fotós tudta
megragadni ezt a fajta rejtélyt úgy, ahogy Dennis Stock tette.

Q: How did you relate to Dennis Stock and his work as a photographer?
PATTINSON: What fascinated me was that he was an artist who was struggling with
living up to his own expectations of what he should be doing as an artist. He doesn't feel
he's accomplishing enough or doing the kind of work he wants to be doing. I've spent
a long time dealing with the same kind of issues and trying to attain goals that I've set
for myself and wanting to do the best work possible. I'm still very driven to do work that
challenges me.

Q: Hogyan viszonyultál Dennis Stockhoz és a munkájához?
RP: Ami a leginkább lenyűgözött, hogy egy olyan művész volt, aki nehezen érte el a
saját elvárásait azzal kapcsolatban, hogy mit is akar csinálni mint művész. Nem érezte
azt, hogy eleget elért azzal, amit csinálni akart. Sokáig foglalkoztattak engem is ilyen
problémák, és próbáltam elérni azokat a célokat amiket magamnak állítottam fel és a
lehető legjobb munkát akartam kihozni magamból. Még most is azok a munkák hajtanak,
amik kihívás elé állítanak.

Q: Did you go through a James Dean phase in your younger days?
PATTINSON: (Laughs) I think almost every actor has a moment in their live when they
are either obsessing over James Dean or trying to imitate some aspect of his personality
or his acting style. I was a fan of his even before I wanted to become an actor. We all
want to look as cool as he did although it's pretty much impossible! (Laughs) I admire his
work greatly although I don't think I'm anything like him and I wouldn't dare to compare
myself to him.

Q: Te is átestél egy James Dean korszakon fiatalabb korodban?
RP: (nevet) Szerintem szinte minden színésznek van egy olyan pillanata az életében,
amikor vagy James Dean-ért rajonganak, vagy utánozni próbálják a személyiségének
vagy a színészi stílusának egy részét. Már azelőtt a rajongója voltam, mielőtt még
színész akartam lenni. Mind olyan lazának akarunk látszani mint ő, bár ez szinte
lehetetlen! (nevet) Nagyon csodálom a munkáját, bár nem hiszem, hogy bármiben is
hasonlítok rá és nem merném magamat hozzá hasonlítani.

Q: Would you have wanted to play Dean yourself?
PATTINSON: No! I wouldn't have dared. And I think Dane (DeHaan) does a brilliant job.

Q: Szeretted volna te magad Dean-t játszani?
RP: Nem! Nem mertem volna. És szerintem Dane (DeHaan) fantasztikus munkát végzett.

Q: What kind of research did you do to prepare for the film?
PATTINSON: Anton (Corbijn) showed me a taped interview with Dennis Stock in which
he was very rude to the interviewer. He was always a very complex figure and he had a
lot of anger inside because he was very ambitious and wanted to make his mark as an
artist. He was very jealous of other artists.

Q: Minek néztél utána amikor felkészültél a filmre?
RP: Anton (Corbijn) megmutatott egy hangszalagra vett interjút Dennis Stockkal, amiben
nagyon szemtelen volt a kérdezővel. Mindig is egy nagyon összetett figura volt és sok
volt benne a harag, mert ő egy nagyon ambíciózus ember volt és nyomot akart hagyni
művészként. Nagyon féltékeny volt más művészekre.
(ez egyébként furcsa lehetett, mert az alapján amit még fordítottam régebben, egy
teljesen nyugis, mégha valamennyire öntelt valakinek gondoltam :) )

I also spent several months learning to use a camera and work with cameras the way a
professional photographer would use them. I took a lot of photos and practiced the kind
of movements a photographer makes while working. For a photographer, the camera is
basically an extension of his body and he hides behind it while he's taking photos.

Több hónapot töltöttem azzal is, hogy úgy tudjak a kamerával bánni, mint egy hivatásos
fotós. Sok képet készítettem és gyakoroltam azokat a mozdulatokat, amiket fényképezés
közben használni szoktak. Egy fényképész számára a kamera tulajdonképpen a testének
része és a kamera mögé bújik amíg a képeket csinálja.

Q: Dennis Stock was very conflicted about his work. Were you the same way?
PATTINSON: I've suffered from a lack of self-belief. You worry that you're just faking it
and people will start to see through you. So that fear keeps me going and inspires me
to take on as many challenges as I can. I was making things much more difficult for
myself by constantly worrying about my work and then I started to realise that I just had
to simplify my approach and let my instincts take over. I feel a lot more confident now
but I still have enough doubts that make me want to keep improving and evolving as an
individual and as an actor.

Q: Dennis Stock nagyon ellentmondásos volt a munkájában. Te is ilyen voltál?
RP: Annak a hiányában szenvedtem, hogy nem hittem magamban. Azon aggódsz, hogy
csalsz és az emberek át fognak látni ezen. Ez a félelem hajt tovább és inspirál arra,
hogy minél több kihívás elé állítsam magam. Sokkal bonyolultabbá tettem az életem
azáltal, hogy állandóan aggódtam a munkám miatt, aztán kezdtem felismerni, hogy
csak a munkához való megközelítésemet kell leegyszerűsítenem és hagynom, hogy
a megérzéseim vezessenek. Sokkal magabiztosabbnak érzem magam most, de még
mindig elég kétség van bennem ahhoz, hogy tovább fejlődjek és alakuljak emberként és
színészként is.

Q: This kind of movie addresses the issue of celebrity and how an actor becomes larger
than life. You've experienced that with your work as Edward Cullen in the Twilight films.
How have you transitioned past that part of your career?
PATTINSON: It's become a lot easier as the years have gone on. It's not just that it's
been a few years since the last Twilight, it's also that I've become a lot better at handling
the attention.
One of the interesting things about the film is that it deals with how someone like Stock
can block himself and stand in his own way because of his fears and jealousies. He
wanted to be seen as an artist in the same way that Dean was and this was a complex
issue for him. I've also dealt with my own anxieties in terms of what I wanted to achieve
and my own artistic goals.

Q: Ez a féle film középpontba helyezi a hírnév témáját és hogy egy színész mennyire
nagy szerepet kap az életben. Ezt te is megtapasztaltad a Twilight filmek kapcsán,
amikben Edward Cullent játszottad. Hogyan jutottál túl a karrierednek azon részén?
RP: Sokkal könnyebbé vált az évek teltével. Egyrészt az, hogy már pár év eltelt az utolsó
Twilight óta, másrészt már sokkal könnyebben kezelem a figyelmet.
A film egyik érdekessége, hogy azzal foglalkozik, hogy egy olyan valaki, mint Stock,
mennyire gátolni tudja saját magát a félelmei és a féltékenysége miatt. Művészként akart
elismert lenni, úgy, ahogy Dean-t is elismerték, és ez számára egy összetett probléma
volt. Én is megküzdöttem a saját félelmeimmel abban az értelemben, hogy el akartam
érni a saját művészi céljaimat.

Q: How do you feel that process is coming along?
PATTINSON: I feel like I'm where I want to be. I don't feel frustrated anymore by the
legacy of Twilight and the fact that I've been identified with my work in those films. I
knew that it was going to take some time before people would be able to see me in a
different way and that I would have to play a lot of different roles to shake up people's
expectations of me. It's normal because of the massive success of those films. But in the
long run I've tried to benefit from the attention I gained and find as many interesting
roles as I can. I think people are beginning to see me differently now.

Q: Hogy érzed, mennyire jutottál ebben?
RP: Úgy érzem, ott vagyok, ahol lenni akartam. Már nem érzem frusztráltnak magam
a Twilight miatt és amiatt, hogy az ottani munkámmal azonosítottak. Tudtam, hogy
idő kell ahhoz, mielőtt az emberek máshogy nézzenek rám és hogy sok más karaktert
kell eljátszanom, hogy felrázzam az emberek elvárásait. Ez normális, figyelembe véve
azoknak a filmeknek a sikereit. De hosszútávban igyekeztem a legtöbbet kihozni abból
a figyelemből amibe belekerültem és annyi érdekes szerepet találni, amennyit lehetett.
Szerintem lassan kezdenek máshogy látni az emberek.

Q: Has there been any one film in particular that's helped you feel that you're on the
right track in terms of your career?
PATTINSON: I was kind of drifting and unsure of what kinds of films I wanted to do until
I did Cosmopolis with David Cronenberg. He offered me the role out of nowhere just a
few weeks after I had finished the last Twilight film and suddenly I was thrown into this
incredible story and playing a very complicated character. That changed my perspective
and I knew that this was the kind of work that I wanted to do. It made a huge difference
to me.

Q: Volt olyan film ami segített abban, hogy úgy érezd, jó úton haladsz?
RP: Egy darabig csak sodródtam és nem tudtam, milyen filmeket akarok csinálni, amíg
egy napon megcsináltam a Cosmopolist David Cronenberggel. A semmiből ajánlott
nekem egy szerepet pár héttel azután, hogy végeztem a Twilight filmekkel és hirtelen
egy olyan hihetetlen történeten találtam magam, amiben egy nagyon komplikált
karaktert kellett játszanom. Ez megváltoztatta a hozzáállásomat és tudtam, hogy ez volt
az a munka, amit csinálni akartam. Óriási változást jelentett.

Q: Is it easier being Robert Patttinson now?
PATTINSON: (Laughs) I don't know... but I'm having a lot more fun now. You need to get
past all the things that are holding you back and then everything starts becoming a lot
easier in general.

Q: Könnyebb most Robert Pattinsonnak lenni?
RP: (nevet) Nem tudom... de most sokkal jobban szórakozok. Túl kell lépned azokon a
dolgokon amik visszatartanak és akkor minden sokkal könnyebbé válik.

2015. február 22., vasárnap

Berlinale sajtókonferencia




V1: What a sharp suit if I may say so.
V2: Thank you.
V1: Really beautiful.
O (mint operátor :)): Okay, would you please sit down now? Dear photographers, would you
please sit down? Thank you very much! We have to start, please sit down, thank you. Would you
please sit down, we have to start. Okay. You too sir thank you. Okay, welcome to the press
conference to Life by Anton Corbijn, we have wonderful guests I'm going to introduce you starting
from your left. Please welcome the scriptwriter Luke Davies, welcome to Berlin, it's great to have
you. And the wonderful actress who played Pier, Alessandra Mastronardi, welcome. And this is
Robert Pattinson, welcome to Berlin. The director, Anton Corbijn. And the actor who played
Jimmy Dean, Dane DeHaan. The actor who played Roger Love, Kristian Bruun, welcome to
Berlin. The producer, Christina Piovesan, welcome. And the second producer Iain Canning, it's
good to have you here again.
(Lol, ezzel meg is van az első 5 perc :D )
O: And there is already the first question on the right.
Q1: Congratulations, what a fantastic film really. Anton, I'm sure this has been a very personal
subject for you, but I wanted to ask Robert and Dane, you know, these are two guys from 60-­65
years ago, how do the two of you relate to to these two guys, to their attitudes, their lingo, you
know, their ambition I guess?
DD: You know, in a strange way I related to this character a lot more than any film I've ever done,
because I filmed it right before I went on the press­tour for Spider Man, and there is kind of a lot
of mooming (??) over me in terms of my future publicity and what the future is going to bring in
terms of my career and you know, fame, really, which in a big way James Dean is dealing in this
film. What it means to accomplish your dreams and the personal sacrifice that comes along with
that. In terms the lingo it's a different thing, but it's something I also took on, I remember my wife
came for preproduction and she was really annoyed because I kept telling her to just be cool. She
was like, 'Why are you telling me to be cool all the time?'
O: Okay, Robert?
RP: I don't know, I mean, Dennis to me, I guess he doesn't, because he's quite strait­laced, there is
not too much lingo in it. I don't know, I thought he was quite timeless character as well. It's just,
it's the story, and someone who's trying to be an artist and his fear of not being as good an artist as
he thinks he is, is the most debilitating part of his life. And I think that's quite timeless story, very
20. century in it, 21. century.
O: Okay, on the left.
Q2: ­­­ hello, there's a question to Mr. Corbijn, Mr. Dane DeHaan. Do you think that the fact that
Dane is a D­A­N­E and Dean is D­E­A­N that influenced maybe you Mr. Corbijn or maybe this
was a fate for you Mr. DeHaan, I mean, even in your family name there is a D­E­A­N.
AC: Well, I mean, that was THE reason to approach Dane, obviously. With Rob and Dennis it was
harder to find the similarity in the name, but we got that in the end. Was that a real question?
DD: I mean, I don't, I'm not really one to believe so much in fate, but I do look at the opportunity
that Anton gave me as a huge gift. Really rewarding experience and they did misspell my name on
my schedule for the press­tour for this filmfestival as Dean DeHaan.
RP: Really?
DD: Yeah.
O: There's one on the left.
Q3: My name is ­­­ valahonnan. First of all I have to say, this film brought James Dean back to us,
because it's really well done, and the actors were tremendously good, but there is something that
many people could not understand, because we see James Dean as a young boy, in his teens, when
he started his career, but we know James Dean is a rebel, but in this film you see just Dean that
goes to the family to find comfort. So I just wanted to know how did you manage to put this family
thing in the film, because we always know about James Dean like the rebel.
AC: Yeah, I think you know, his stunts is rebellious in those years, in those days, but he loved his
family, so there was nothing rebellious there, and he was a nice guy, but he stood for this
incredible change that was happening in the midfifties, that was symbolized by the start of rock'n'roll,
the emerge of jazz and the fact that he wanted to be an actor on his own terms. So he was
rebellious in the way he dressed, how he spent his days, the people he spent time with. But you
know, he was not somebody who would kick the cows on the farm, you know, that's not that kind
of rebel.
O: Thank you. There's one on the right.
Q4: Hello, Debra C. from AFP News Agency. I feel I have to ask the obvious question to Robert
Pattinson and to Anton Corbijn about how you directed Robert in terms of being a photographer of
getting it right, moving his hands in the right way, of having the eye, if you could go into that
aspect.
AC: I'm not sure if I told Robert anything, but I think we got your camera like 3-­4 months prior to
shooting, an old – from that period and some film, and I left basically Robert to it, I think it was
important that he familiarized himself with an old­fashioned camera and made it feel like part of
his body in a way, so that by the time he came to shooting it was a natural instrument around the
body. Cause a lot of these photographers at the time, they had one or two cameras always hanging
around their neck. They would not go anywhere without these cameras. Which is actually different
than I operate, I think. Dennis Stock was a photographer who would always be ready to shoot
something.
RP: Yeah, I mean I was shooting with a 1953 liker or something for a few months before
taking some pretty awful photographs. It's weird, because I started to get into it, like outside my
interest in the movie, and then when I started rehearsing I was trying to get just normal
photography tips of Anton. This isn't just about how to take photographs, it's actually a character
thing. But we were taking actual, we were taking photos in the scenes as well, when the photos
were being taken, so somewhere, in the film apperently thoses photos have been taken again.
O: Okay, there's one on the right.
Q5: Hi, Niel C from CNN, I'd like to ask Anton in the age of Instagram, when everyone has a
camera in their pocket with their phone, is that been a good thing for photography? Or is it more
difficult to find great new photographers now?
AC: Well, you know it has two sides to it I think. There's an incredible amount of visualy image
around us the whole time, which can be incredibly annoying, cause there's a lot of bullshit and
people think that everything in their life is important now and needs to be registered. On the other
hand people find new ways to shoot things and there's an interesting (intversting??) photography
like there was never before, so I think, to speak with a Dutch football legend Johan K, there's an
advantage to the disadvantage. He always use strange phases. But I do think that there's, in
professional photography it's quite a difficult time, a lot of say normal photographers find it really
hard to make a living. And magazines find it normal not to pay people anymore, because it's
become common good, you know, photography. It's very hard nowadays to put value on
photography, apart from when it's really, very famous photographers and these prices go the other
direction. So I feel for a lot of photographers who are starting out, it's quite difficult to find your
way around all that and make yourself seen.
O: Thank you, one on the left.
Q6: Valaki Colombiából. Robert, what is your personal opinion of James Dean, and if you
consider that he's still the icon for your generation, and how is for you to be a photographer, to be
in the other side, because normally you are the one who was photographed and that's all. Thank
you.
RP: I remember when I first started acting, at 16 or 17 I think a lot of actors they have the kind of
James Dean phase where every audition, no matter what the part is, they come in and do a James
Dean impression, I've definitely had one of those. He's definitely an icon, I mean, Dane would be
able to answer, Dane's much more connected to Dean than I am, but I mean, I don't know, I mean I
did feel like being a paparazzi for a second, I do empatize with their plight. I was filled with self-
loathing wretchedness. I wanted to really kind of harm myself at the end of every day. So I do feel
for them, at the end of the day I feel they go home and kind of beat themselves. That's what I was
doing to get into character.
O: There was one.
Q7: Hello, I'm Helen B from Australia. Luke Davies, the man with the fabulous green shirt and
psychidelic tie, how did you get involved in this project as an Australian and Iain Canning and
Emil S, you both had a win with Slow ­­­ in Sundance and now you're here with this, how do you
chose the projects that you become involved in?
LD: I answer the first part of your question, I had a long stand relationship with the producers, Iain
was one of the producers on Candy, a long time ago which premiered here in 2006, with stars
Heath Ledger and Geoffrey Rush and Abby Cornish. So we've been working on a few things,
doing a bit of this and that and then one day I was talking to Iain about stuff in general and he said
'Do you realize that now there's a whole generation of young people who probably don't know who
James Dean is?' That was the starting point of how this came about and then Iain was like that
would be an interesting movie. Why don't you have a look at this research, I did a lot of research, I
came up with this huge amount of information on James Dean's life and I was telling Iain about it
and I said, that is one interesting thing here, where this photographer went to New York and went
back to the farm in Indiana, the guy who took the famous photo of James Dean in the rain in
Times' Square. And Iain said, that's our story. So from that point on I was just given great support
by Seasaw (???). In a sense I was interested in a writing a film about male friendship. And the
producers said to me, deliver us something that's not boring, that's not a traditional biopic. Explore
that as much as you like. I was greatly supported.
IC: It's very simple really, in terms of how we pick our projects at Seasaw, it's normally some sort
of story that we feel has a sort of right to exist in the world and it will connect to people. And I
think we then look in terms of our relationship to writers and directors for the most ­­­ people that
would work with us to start sort of adapting and bring those stories to life. And to be reunited with
Luke from when Emil produced Candy and I was luckily involved as well, and also to be the
executive producer for Control which Anton directed is sort of nice to bring your friends back
together, basically for as many procejts as you can.
O: Thank you and this one.
Q8: ­­­ from Berlin Brannburg, my question goes to Robert and Dane. James Dean only had three
movies, so what do you think, what made him become an idol, become a legend ­ especially him
and not very many others?
DD: Well, I think that you know, at this time there were not that many actors that were doing what
James Dean was doing, right, there's Marlon Brando, there's Paul Newman, there's James Dean,
maybe some others. But what they were doing was really revolutionary, you know, they were
acting in movies like people actually act in real life and that wasn't happening before this. And the
films that James Dean was doing, two of them were really for a younger audience. You know, East
of Eden, Rebel without a cause, really for a teenage audience I guess, and he was such an open,
emotional vessel that I think he tacked in the human nature in a way that these young people really
responded to. And Rebel without a cause and Giant didn't come out until after his death. So it just
left people wondering what would have happened? What, where would James, I think James Dean
would be 83 today, like he could be here. What would he be doing? That's a question I think
everyone that is familiar with him always ask themselves. And these photos, you know, if you
don't know these three films, if you're a young person that doesn't know who James Dean is, you
know that photo of him in Times Square. It's that iconic of a photo. So all of these things I think
were just a perfect recipe for him to become the icon that he is today. Right Rob?
RP: I can't answer better than that.
O: I have a question to Alessandra, here, on the stage? Hello? I'm the moderator. (Upsz, az O
helyett M kellett volna végig :D) Pier, the character that you play got most of her fame because of
her relationship with James Dean, but you make her so interesting and so strong in such an
interesting way, maybe you can say something about what you thought when you read what you
had to play when you got the script, what kind of feeling do you have to this character?
AM: I really don't understand you, I cannot hear you.
O: Can you tell me what you thought when you read the script?
AM: I read the script and I thought and I knew everything about Pier because I knew her life and I
knew whether she was famous in American US but not famous in Italy and that was just a voice of
talent, so years before the script, they gave me a script about her, but then the project was too
expensive so they haven't done it and when my agent called me that there was the audition for this
movie I was really excited and when I read the script I really enjoyed it and I really liked the fact
that for the first time we could bring Pier alive again. Because actually she was maybe one of the
only girl that James Dean had. And I thought and I believe now that there was an amazing
friendship between them apart from the sentimental relation, because I think they recognized each
other, he was really young and he didn't like to be where he was as a famous person, was like in
trap, this is what I thought about him. And she was the same. She was really young when she left
Italy, she was 16 and she had a really strong mother behind her and she wasn't really free to do
what she wanted. And I think that she recognized this in him. But they just had two different point
of view to see the movie star business. So maybe that's what we put this accent in this movie, how
to play the role. And Pier was actually playing really, well, the role of the star, and how James was
absolutely against that. Maybe that's why they broke up and I learned even that about in the script.
O: Thank you! There's one on the right.
Q9: ­­­ Prague, a question for the director. You shoot excellent films, but also excellent
commercials. What are your film experiences do you use when shooting commercials and on the
contrary, is there some experience from shooting commercials that you would use in the film
direction?
AC:  I made long commercials so far, in my life and I don't think I used any of it in any of my films, cause I only shot it after my last film, but I'm sure I use experience of making films into the commercial. Compared to making films, everything else seems very easy. And I do quite a bit of photography in between my films, cause it's almost like zen­like profession for me. Taking a photograph, because it's much more personal and much more a one­on­one kind of relationship. So I really need that between films to take a photograph now and then. Commercial, it can be an attractive proposition for various reasons but it's not my aim in life to make commercials but I would like to find out what I can do within, with film. That's really my journey at the moment in terms of work.
O: Thank you, now one on the left.
Q10: I have a question for Mr Bruun, Pier A was one side and you were the other side. You were
the one who wanted to save him, to take him out of his trouble. So how did you prepare, because
this was a very difficult task. No­no, when I speak about James Dean, I come from Africa in the
'60s, we had only James Dean, Marlon Brando, before the ­­­ close and we could see these films,
so James Dean we could see the films seven times a week, because it was free. Also the part
played by ?? is real. It's like the last part of the film. It's like the ghost of James Dean was on the
plane. I didn't see him, I didn't see, you see James Dean and this is why I said you brought back the
legend.
KB: Well I say that I was very lucky as an actor on this film in that my character is fictional, so
everybody else up on this stage had someone that they had to emulate and that's a task that requires
a lot of respect and so I got to approach it and just channel myself to the character. And I spent
most of the film facing rejections from James Dean, so it's fun to take over and over again, a lot of
rejection, but it was also a chance to add a little bit of comedy to the film, just a little bit of
lightness, and I really enjoyed being able to do that. So, thanks Anton.
AC: Well, we enjoyed the etlip (????) moments very much. It was great to have you on the film.
O: Thank you. There's another one in the middle.
Q11: Hello, my name is Olga ­­­ I'm from Belarus, and I have a question to Dane at first, and then
a question for both of you. At first I would like to know from you Dane, tell me please, was it easy
for you to find a key for your role and was it not challenging to smoke every time, every second, or
was it challenging also to make a rythm of the language of your protagonist. And the second
question, it's like, do you know both of you, how to make deal with a fame? Thank you.
DD: No, it was not easy. I was lucky that I had about three or four months to prepare for this and I
was also lucky that the production gave me the tools I needed, that I've felt like I needed to
prepare. I had to gain about 25 pounds, they got me a trainer, I had to learn how to sound more like
him, they gave me a dialect coach, I needed to make sure I looked like him, they allowed me to
work with a make­up artist that I'd worked in the past, that I knew could take on the test. And it
was just the biggest challenge of my life, but luckily I had the time and the resources to do that.
Really thanks to the production stepping up and understanding the ­­­­ 29:42 (many angxiety??) I
had to take it on and the things that I really felt like I needed to do it. Yeah. Does that answer your
question?
Oh, I don't know. I wake up every day and I'm amazed at how lucky I am. That I got to do what I
love to do which is to act. And the fact that the byproduct of that is fame is not a bad byproductof
what you love to do. What I love is the work, what I love is to act. And I think that's what James
Dean loved too. And there's a lot of stuff that goes along with that, but when you really take a step
back and look at it, there's a million worse things in the world than having to deal with fame.
O: Okay, Robert?
RP: Again, I concur.
O: Okay, there's one on the left.
Q12: Well is for Robert, here. How do you feel in this Berlinale playing two historical characters,
in xxxxxxx Lawrence of Arabia in Queen of the Desert, and ­­­­ Dennis Stock in Life?
RP: I'm sorry, what was that?
Q: How do you feel, how is your experience this Berlinale with two characters, like one Lawrence
of Arabia and one Dennis Stock?
RP: Playing T. Lawrence, it was such a small part, I think it would have been so terrifying to do, to
have any more significant time in that movie I don't think I would have done it, it's such an iconic
movie, I was literally seen that movie every Christmas growing up for years. Even though I think
there is an enormous amount to explore in that character. But yeah this was, I think both the script,
this was kind of quite easy for me to access mentally, I connected to it quite quickly. I talked to
you a lot at the beginning especially in preproduction. And there's something about Dennis Stock,
outside of him being a photographer or anything, I just knew in his personality that his is strangely
similar to mine. All the darkest parts of my personality. And then after meeting his son, his real
son in real life, it's weird, it's kind of the stuff I was talking to you about Dennis. Just kind of how I
imagined him to be and then I talked to his son, and then it's like God, that actually is what I was
thinking. Which was quite strange. But for some reason I connected to him a lot. So it wasn't too
complicated.
O: Thank you. On the right please.
Q13: Good evening, Hanna B for German Rolling Stone Magazine, this goes to the director, you
did Control was incortuos, or about incortuos (??? ilyen szó nincs is :( ) and now Life, is there
something specific that draws you to those kind of characters?
AC: Well, I think they are very different characters. People confuse the fact that Ian Curtis
commeted suicide and James Dean died in a car ­­­. They're quite different personalities. Control
for me was probably my most imotionally involved (invoked?) film, cause it delt with a certain
period of my life that I felt really, very­very related to the whole story, but this story, I came into it
actually through the photographal angle. I thought it was interesting to look at the relation between
the photographer and the subject matter, if that subject is in the public eye, because I tend to do a
bit of that myself. I think that is quite a different point of interest into a film than I had with
Control. So I don't seem comperable at all in that sense. We could say this is a biopic and so was
Control, I think that's kind of where the similarities stop. I liked the underline theme of the film
about the male friendship and about a photographer and the balance between the
photographer and the subject and how delicate that balance is and I think there is a lunature ??? in
the film where Dennis Stock thinks he is doing James Dean a favour and James Dean is thinking
he's doing Dennis Stock a favour. And I've been in similar situations. Where I said to ­­­ now
listen! No.
O: There's one in the back please.
Q14: ­­­ from ­­­. I just wondering, we see a lot of things about the behind the scenes on the
promotional trails in the Hollywood back then, I was just wondering how things have changed, or
whether they changed nowadays and what is your normal reaction, is it similar to, sorry, this is to
Robert and Dane, similar to what James Dean is like in the movie. When people hand you the ­­­
and say this is what you gonna do.
RP: They never hand you a pen (hát ezt egyszerűen nem értem :( ). Or I never asked to see
anyway. Just put the money on the table and get out.
DD: I concur. I was a different time, studios owned the actors in a way that you would almost just
have a roaster, you know of a certain amount of people and they would own you for a years at a
time and you would live on the studio lot and they would tell you the films you were going to do
and they would be in charge of the image you were going to project. In that way I think that in
today's, in the world we live in today we have a lot more control over the choices we make. I'm not
on a ten year contract with a studio and I can make a movie and then I can make my own personal
choice for the film that I would like to do next. That wasn't necessarily the case back then. So I
think that's the advantage being an actor today, although it would be really cool to live on a
bungalow in a studio.
RP: Would it?
DD: Yeah.
O: I have a question for Christina, here again, can you say something about how you got involved,
what you liked about this project when heard about it?
CP: Sure. Well basically, Iain and I knew each other before and Iain brought me the script in an
email (???) when they were looking in to figure out how to co­finance it and how to make it. And
so I wanted to work with him of course and I loved the script and I'm a huge Anton fan. And so
that's what brought me to the project.
O: And I have another question for Luke, the writer, here, hello, on stage. Because you had this
really hard challenge to find a language for James Dean, to make him, to give him sentence that he
could have said and you gave him beautiful sentences like when he says like 'some people prefer
writing books to writing about books', I thinks he says something like that and I loved it, so how
did you find it, how did you research, how could you know what, how he would talk in a situation
like this?
LD: Well, I did a lot of research and at a certain point I felt as if I knew more about James Dean
than anyone in the universe. And I watched a little bit, there is a handful of clips of him doing stuff
outside of the moives that he stared in. But at a certain point I let that all go, because I was
following the truth of the narrative that we had all decided upon. And following the places that
took me to. And there was a certain decision really that James Dean, that he wasn't going to be
exactly like the character we all thought we knew, that there was some mischief in him and that he
saw a beautiful opportunity in terms of the uptightness of Robert's character. That he could pierce
the barrier of Rob's uptightness. And that his task in the movie would be to change Rob and make
Rob relax and let go. And that for James Dean that would be interesting exercise. And out of that
sprang a lot of the things that he said just naturally.
O: Thank you. Our last question goes to Mahabi then.
Q15: My last question goes to Iain, you're here in Berlinale with two films that will be box­office,
Mr Holmes and this one, because, so how do you choose your, to put your money on this film?
You have a (??)?
IC: Well luckily we, Mr Holmes was was supported by BBC Films and ANI Films and with this
film we were able to put together a complex group of fans of this project including Screen
Australia Telifilm vagy mi Film Nation and Film4, so we sort of find the stories and hope other
people will follow us along the way and finance the films and they did on both of those.
O: Thank you, good luck, etc.




O: Oké, leülne mindenki? Kedves fotósok, leülnénk kérem? Nagyon köszönöm! Kezdenünk kell,
kérem üljenek le, köszönöm. Ön is, uram, köszönöm. Oké, üdvözlök mindenkit a Life
sajtótájékoztatóján, egy film Anton Corbijn által, csodálatos vendégeink vannak velünk, akiket
most szeretnék bemutatni, kezdve az önök bal oldaláról.
Kérem köszöntsék a forgatókönyvírót, Luke Davies­t, üdvözöljük Berlinben, örülünk, hogy itt van.
Aztán a csodálatos színésznő aki Pier­t játszotta, Alessandra Mastronardi, üdv. És Robert
Pattinson, üdvözöljük Berlinben. A rendező, Anton Corbijn. És a színész, aki Jimmy Dean­t
játszotta, Dane DeHaan. A színész, aki Roger Love­t játszotta, Kristian Bruun, üdvözöljük
Berlinben. A producer, Christina Piovesan, üdv. És a második producer Iain Canning, örülünk,
hogy itt van.
O: És meg is van az első kérdés, a jobb oldalon.
Q1: Gratulálok, fantasztikus film, igazán. Anton, ez biztos egy nagyon személyes téma számodra,
de szerettem volna Robertet és Dane­t kérdezni, ezek az emberek 60­65 évvel ezelőtt éltek, hogy
tudtatok viszonyulni hozzájuk, a viselkedésükhöz, szakzsargonhoz, illetve az ambíciójukhoz?
DD: Érdekes módon ehhez a karakterhez sokkal könnyebben viszonyultam, mint eddig bármelyik
filmszerepemhez, mert pont azelőtt forgattam, hogy a Pókember sajtótájékoztatójára mentem
volna, szóval voltak kérdések bennem a jövőbeni publicitásommal kapcsolatban, illetve azzal
kapcsolatban, hogy mit fog hozni a jövő karrier szempontból, hírnév szempontból, és ez sokban
hasonlított ahhoz, amivel James Dean is foglalkozik ebben a filmben. Mit jelent az, hogy eléred az
álmaidat és a személyes áldozatok, amik ezzel járnak. A szakzsargon egy más dolog, de arra is
ráálltam, emlékszem, a feleségem eljött az előkészítési munkálatokra és nagyon idegesítette, hogy
állandóan azt mondtam neki, hogy legyél laza. Azt mondta, 'Miért mondod folyton azt, hogy
legyek laza?'.
O: Oké, Robert?
RP: Nem tudom, számomra Dennis, mivel ő elég szigorú erkölcsű volt, nem volt sok halandzsa a
szövegében. (ez a lingo szakzsargont és zagyva beszédet is jelent, lehet inkább az utóbbira
gondolnak) Időtlen karakternem találtam. Csak a történet, olyan valaki, aki művész próbál lenni, és
fél attól, hogy nem olyan jó, mint amilyennek tartja magát, és az életében ez gyengíti őt le a
leginkább. És szerintem ez a történet nagyon is 20. századbeli. 21. századbeli.
O: Rendben, a bal oldalon.
Q2: Hello, egy kérdés Mr. Anton Corbijn és Mr. Dane DeHaan számára. Az a tény, hogy a Dane
szóban szerepel a D­A­N­E és Dean­ben is a D­E­A­N szerepet játszott abban, hogy ön, Mr.
Corbijn Dane DeHaan­t választotta, illetve Mr DeHaan, ön szerint ez a sors az ön számára, elvégre
még a vezetéknevében is szerepel a D­E­A­N.
AC: Nos, ez volt AZ ok, hogy felkerestem Dane­t, nyilvánvalóan. Robbal és a Dennis névvel kissé
nagyobb bajban voltunk, de ezt is megoldottuk. Ez egy igazi kérdés volt?
DD: Én nem igazán hiszek olyan dologban, hogy sors, de úgy tekintek arra a lehetőségre, amit
Anton adott nekem, mint egy óriási ajándék. Egy igazán kifizetődő tapasztalat volt és egyébként el
is írták a nevemet a sajtótájékoztató programján, Dean DeHaan­ként szerepelek.
RP: Tényleg?
DD: Igen.
O: A bal oldalon.
Q3: Én (valaki valahonnan) vagyok. Először is azt kell mondjam, hogy ez a film visszahozta
közénk James Dean­t, mert nagyon jól készített film lett, és a színészek fantasztikusak voltak, de
van egy dolog, amit sokan nem értettek, mert James Dean­t mint egy fiatal fiút, egy tinédzsert
látjuk, amikor a karrierje kezdődött, és tudjuk, hogy James Dean egy lázadó volt, de ebben a
filmben a családjához megy vigasztalásért. Szóval csak azt szeretném tudni, hogy hogyan került a
filmbe ez a család­dolog, mert mind tudjuk, hogy James Dean egy lázadó volt.
AC: Igen, szerintem a tettei valóban zendülőre vallottak azokban az években, azokban a napokban,
de szerette a családját, szóval ott semmi lázadás nem volt. Jó srác volt ő, de benne volt ebben a
változásban, ami az ötvenes években volt, amit a rock'n'roll kezdete, a jazz felemelkedése jelentett,
illetve az, hogy a saját feltételei szerint akart színész lenni. Szóval lázadó volt az öltözködési
stílusában, abban ahogy a napjait töltötte, és akikkel találkozott. De nem olyan volt, aki
megrugdosta volna a teheneket odahaza, nem olyan lázadó volt.
O: Köszönjük. Ott a jobb oldalon.
Q4: Hello, Debra C az AFP News Agency­től. Úgy érzem nekem kell megkérdeznem a
nyilvánvalót Robert Pattinsontól és Anton Corbijntől arról, hogy hogyan irányítottad Robertet a
fotózás terén, hogyan mozgassa helyesen a kezét, a nézést, ha beszélnél erről a részről?
AC: Nem hiszem, hogy mondtam volna bármit is Robertnek, de azt hiszem olyan 3­4 hónappal a
forgatás előtt adtunk neki egy régi korabeli kamerát és filmet is, aztán csak ráhagytam Robertre.
Fontosnak tartottam, hogy megismerkedjen egy régimódi kamerával és hogy a testének a részévé
váljon, szóval mire forgatni kezdtünk, már a testének természetes része legyen. Mert abban az
időben a fotósok mindig készen álltak, mindig lógott a nyakukban egy­két kamera. Sehova nem
mentek a kameráik nélkül. Ami különbözik attól, mint ahogy én dolgozok. Dennis Stock olyan
fotós volt, aki mindig készen állt arra, hogy képet készítsen.
RP: Igen, egy 1953­as (nem értettem milyen) kamerával fényképeztem pár hónappal a forgatás
előtt. Furcsa volt, mert a filmen kívül is kezdtem belejönni a dologba, aztán amikor elkezdtük a
próbákat, próbáltam pár általános tanácsot kérni Anton­tól a fényképezésről. De nem csak arról
szól a film, hogy hogyan fotózzunk, ez egy karakter­dolog is volt. De igazából készítettünk
képeket a jelenetekben, szóval amikor a filmben fotózunk, akkor azok igazi képek.
O: Oké, a jobb oldalon.
Q5: Hello, Niel C a CNN­től. Szeretném megkérdezni Antont, hogy a mai Instagram világában,
ahol mindenkinek van kamera a zsebében a telefonján, jó dolog ez a fényképészet szempontjából?
Vagy ma nehezebb jó fotósokat találni?
AC: Nos, szerintem ennek is két oldala van. Elképesztő mennyiségű vizuális képek vannak
körülöttünk állandóan, ami nagyon is idegesítő, mert rengeteg a hülyeség és az emberek azt hiszik,
hogy minden fontos az életükben és azt meg is kell örökíteni. A másik oldalról viszont új
módszereket fedeznek fel, ami olyan érdekes fényképészetet teremt, ami eddig még nem volt.
Hogy a holland futball legenda, Johan K szavaival éljek, előnye van a hátránynak. Mindig furcsa
kifejezéseket használ. De úgy hiszem, hogy a hivatalos fotózásban most nagyon kemény idők
járnak, a legtöbb hogy úgy mondjam normális fotósnak nagyon nehéz megélnie. A magazinok
pedig normálisnak tartják, hogy ne fizessenek, mert a képeket közjóként kezelik. Nagyon nehéz
manapság értéket tenni a fotózásra, hacsak nem vagy nagyon híres, amikor az árak pedig pont az
ellenkező irányba mennek. Szóval együtt érzek a most kezdő fotósokkal, nagyon nehéz manapság
láthatóvá tenned magad.
O: Köszönjük, a bal oldalon.
Q6: Valaki Columbiából. Robert, mi a személyes véleményed James Dean­ről, szerinted még
mindig a te generációd példaképe, és milyen volt most neked fotósnak lenni, a másik oldalon lenni,
elvégre általában te vagy az, akit fotóznak, ennyi. Köszönöm.
RP: Emlékszem, amikor színészkedni kezdtem, olyan 16­17 évesen minden színésznek van egy
James Dean korszaka, amikor elmegy a meghallgatásra és mindegy mi a szerep, előhoz egy James
Dean impressziót, nekem mindenképp meg volt az az időszak. Mindenképp egy példakép, de Dane
jobban meg tudná ezt válaszolni, ő sokkal közelebb van Dean­hez mint én, de nem tudom, egy
ideig úgy éreztem magam mint egy paparazzi, szóval együtt érzek a nehéz sorsukkal. Tele voltam
önutálattal és hitványsággal. Minden nap bántani akartam magam. Szóval együtt érzek velük, a
nap végén ők is hazamennék és csak ütik magukat. Ezt tettem én is, hogy megtaláljam a karaktert.
O: Ott van egy kérdés.
Q7: Hello, Helen B vagyok Ausztráliából. Luke Davies, az ember a remek zöld inggel és a
pszichedelikus nyakkendővel, hogyan kerültél bele ebben a projektbe mint ausztrál és Iain Canning
és Emil S, mindketten a Slow­­­ ­val voltatok a Sundance­en, és most ezzel a filmmel itt, hogy
választjátok a projekteket amikben részt vesztek?
LD: Megválaszolom a kérdésed első részét, már régóta jóban vagyok a producerekkel, Iain volt a
Candy egyik producere, ami régen, 2006­ban itt került bemutatásra olyan sztárokkal mint Heath
Ledger és Geoffrey Rush és Abby Cornish. Szóval dolgoztunk egyéb dolgokon, csináltunk ezt­azt,
aztán egy napon csak úgy beszélgettem Iain­nel dolgokról, amikor is azt mondta 'Tudod, hogy
fiatalok egész generációja van most, akik talán nem is ismerik James Deant?' Ez volt a kezdőpontja
az egésznek, Iain mondta, hogy ez egy érdekes film lehet. Miért nem jársz utána, kérdezte, és én
utána is kutattam a dolgoknak, és elképesztő mennyiségű információhoz jutottam James Dean
életével kapcsolatban amit el is mondtam Iain­nek, mondtam, hogy itt van ez az érdekes történet,
ez a fotós, aki elment New Yorkba, aztán Indianába, a fotós aki azt a híres képet készítette James
Deanről az esőben a Times' Square­en. Mire Iain azt mondta, hogy ez lesz a mi történetünk. Szóval
ettől kezdve rengeteg támogatást kaptam a Seasaw­tól. Bizonyos tekintetből egy férfi barátságról
szerettem volna írni. A producerek azt mondták, hogy álljak elő valamivel, ami nem unalmas, ami
nem a tipikus élettörténeti film. Fedezd fel a dolgot amennyire csak szeretnéd. Mindenben
támogattak.
IC: Nagyon egyszerű a dolog abból a szempontból, hogy hogyan választjuk ki a dolgokat a
Seasaw­nál. Olyan történetet keresünk, aminek szerintünk jogában áll léteznie, ami kapcsolatba
kerül az emberekkel. És ha az írókkal és rendezőkkel való kapcsolatra gondolunk, akkor
olyanokkal szeretnénk dolgozni, akik adoptálják ezt a történetet, majd életre hozzák azokat. És az,
hogy újra dolgozhattam Luke­kal, akivel még a Candy­n dolgoztunk együtt, amin szerencsére én is
dolgoztam, és Antonnal, akivel a Control című film kapcsán dolgoztam, én voltam az executive
producere a filmnek, szóval csak jó volt összehozni a barátokat, lehetőleg minél többször.
O: Köszönjük, következő kérdés.
Q8: ­­­ Berlin, Brannburg­ból, a kérdésem Roberther és Dane­hez szól. James Deannek csak
három filmje volt, szóval mit gondoltok, mitől lett ő így ikon, egy legenda – miért éppen ő és nem
annyira mások?
DD: Nos, azt hiszem, hogy ebben a időben nem volt sok más színész, aki azt csinálta volna amit
James Dean. Ott volt Marlon Brando, Paul Newman, James Dean és talán még néhány más. De
amit ők csináltak, az forradalmi volt, mert úgy játszottak a filmekben mint ahogy mások az életben
és ez addig nem történt meg. És azok a filmek, amiket James Dean készített, kettő közülük a
fiatalabb korosztálynak szóltak. Édentől Keletre és a Rebel without a cause inkább tinédzsereknek
szóltak, és ő egy olyan nyitott, érzelmi vonzerő volt, és az emberi természet azon oldalaival
foglalkozott, ami igazán megfogta ezeket a fiatal embereket. És mind a Rebel without a cause és a
Giant a halála után jöttek ki, szóval szerintem az emberek azzal foglalkoztak utána, hogy mi lett
volna ha? Mi, hol lenne ma James Dean, azt hiszem 83 éves lenne ha élne, itt lehetne közöttünk.
Mit csinálna? Ez az a kérdés, amit mindazok, akik ismerték a munkáját, feltesznek. És ezek a
képek, ha nem is ismered ezt a három filmet, ha egy fiatal vagy, aki nem ismeri James Deant, azt a
képet ami a Times Square­n készült róla, azt ismerni fogod. Szóval ezek a dolgok voltak azok,
amit ő egy mai példaképpé tették. Igaz Rob?
RP: Nem tudok jobb választ adni.
O: Van egy kérdésem Alessandra számára, hello, itt a színpadon? A moderátor vagyok. Pier, a
karakter akit játszol, főleg a James Deannel való kapcsolata miatt lett híres, de te annyira
érdekesen és erősen formálod meg, mondanál valamit arról, hogy mire gondoltál amikor a
forgatókönyvet olvastad és milyen érzéssel vagy a karakter felé?
AM: Nem értelek, nem hallok semmit.
O: Elmondanád mire gondoltál amikor elolvastad a forgatókönyvet?
AM: Amikor elolvastam a forgatókönyvet azt gondoltam, hogy mindent tudok Pierről, az életéről,
tudtam, hogy híres volt Amerikában de nem Olaszországban. Szóval évekkel ezelőtt megkaptam a
forgatókönyvet, de akkor túl drága volt a projekt, így nem lett belőle semmi, aztán az ügynököm
hívott, hogy meghallgatás van erre a filmre, és nagyon izgatott voltam, és amikor olvastam a
forgatókönyvet nagyon élveztem, és nagyon örültem, hogy végre életre kelthetjük Piert. Mert
lehet, hogy ő volt az egyetlen nő James Dean életében. És akkor arra gondoltam és most is úgy
hiszem, hogy egy lenyűgöző kapcsolat volt közte és James Dean között, eltekintve a
szentimentalista részletekől, mert szerintem felismerték egymást, James Dean ekkor nagyon fiatal
volt, és nem szeretett abban a hírességben lenni amiben volt, mintha egy csapdában lett volna, ezt
gondoltam róla. És a lány is ilyen volt. Nagyon fiatal volt amikor elhagyta Olaszországot, csak 16
éves, és egy nagyon erős édesanya állt mögötte, és nem tehette azt, amit akart. És szerintem ezt
ismerte fel Deanben. A hírnévre viszont két különböző szempontból tekintettek. Talán mi erre
fektettünk nagyobb hangsúlyt a filmben, hogy hogyan játsszam a karaktert. És tulajdonképpen Pier
játszotta a sztár szerepet, James teljesen ellene volt ennek. Talán ezért is szakítottak és ezt is a
forgatókönyvből tudtam meg.
O: Köszönöm. A jobb oldalon lévő kérdés.
Q9: ­­­ Prágából, egy kérdés a rendezőhöz. Kiváló filmeket forgatsz, emellett kiváló reklámokat is.
Milyen filmes tapasztalatokat viszel át a reklámok készítésébe és fordítva?
AC: Én (nem igazán értem, hogy most csinált vagy nem csinált??? 24:53) hosszú reklámokat
eddig az életemben és nem hiszem, hogy bármit is használtam belőle a filmjeimben, mert az
utolsó filmem után forgattam a reklámot, de abban biztos vagyok, hogy a filmek során szerzett
tapasztalataimat használtam a reklám során. A filmkészítéshez viszonyítva minden könnyebbnek
tűnik. Emellett elég sokat fényképezek a filmek között, mert az szinte zen­állapot számomra. A
fényképezés sokkal személyesebb kapcsolatot ad. Igazán szükségem van rá a filmek között. A
reklámokban is lehet valami vonzó, akár több okból is, de nem az a fő célja az életemnek, hogy
reklámokat készítsek, hanem hogy azt találjam meg, miket tudok kihozni a filmekből. Ebben a
pillanatban munka szempontból ez az utam.
O: Köszönjük, a bal oldali kérdés következzen.
Q10: Mr Bruun számára van egy kérdésem. Pier az egyik oldalon, a másik oldalon a te szereped
volt. Te voltál az, aki próbálta kihúzni a bajból Deant. Hogy készültél fel a szerepre, mert ez egy
nagyon nehéz feladat volt. Nem­nem, amikor James Deanről beszélek, a hatvanas évek Afrikájából
származok, nekünk csak James Dean és Marlon Brando volt, mielőtt bezárták a filmeket (??) és
csak James Deant nézhettünk, hetente hétszer, főleg azért mert ingyen volt. És a film vége is ilyen
volt, mintha James Dean szelleme jelent volna meg a gépen. Nem őt láttam, nem téged, hanem
James Deant, ezért is mondtam, hogy életre keltettetek egy legendát.
KB: Nos, annyit mondhatok, hogy színészként nagyon szerencsés voltam ebben a filmben, mert
egyedül az én szerepem volt kitalált, mindenki másnak igyekeznie kellett megtalálnia azt a valakit
magukban akit eljátszottak, ami sok tiszteletet igényel, én pedig csak a saját módomon találtam
meg a karakterem. És a film legjavát azzal töltöttem, hogy James Dean visszautasított újra és újra.
Ami egész jó móka volt, és így lehetőségünk volt némi könnyedséget, némi humort vinni a filmbe
és ezt nagyon élveztem. Szóval köszönöm Anton.
AC: Nos, mi köszönjük a vicces pillanatokat. Jó volt, hogy ott voltál.
O: Köszönjük. Onnan középről.
Q11: Hello, a nevem Olga ­­­ Belarusból, először Dane­hez, majd kettőtökhöz lenne egy kérdésem.
Először is Dane­től szeretném megtudni, mondd el kérlek mi volt kulcs a szerepedhez, nehéz volt
 állandóan cigarettázni, minden pillanatban, és hogy nehéz volt elkapni a főhős beszédének
ritmusát? A második kérdésem pedig, mindkettőtöknek, hogy hogyan éltek együtt a hírnévvel?
Köszönöm.
DD: Nem, nem volt könnyű. Szerencsés voltam, mert volt három­négy hónapom arra, hogy
felkészüljek, és azért is, mert a produkciós cég megadott minden kelléket, amire szükségem volt,
amikről úgy éreztem, hogy szükségem volt. Fel kellett szednem 25 fontnyi kilót (HAH), szereztek
nekem egy edzőt, meg kellett tanulnom, hogy olyan legyen a hangom mint neki, szereztek nekem
egy beszédtanárt, úgy kellett kinéznem mint neki, ezért megengedték, hogy azzal a sminkessel
dolgozzak együtt, akivel már korábban is dolgoztam és tudtam, hogy megfelel erre a feladatra. És
ez az életem legnagyobb kihívása volt, de szerencsére volt időm és forrásom is. Tényleg köszönöm
a produkciós cégnek, hogy beszálltak és megértették az aggodalmaimat amik felmerültek és
megadták a dolgokat, amikről úgy éreztem, hogy szükségesek. Igen. Megválaszolja ez a
kérdésedet?
Oh, nem tudom. Minden reggel amikor felébredek lenyűgöz az, hogy mennyire szerencsés vagyok.
Azt csinálhatom, amit akarok, ami pedig a színészkedés. És az, hogy ezzel együtt jár a hírnév, az
nem a legrosszabb dolog ami történhet. Amit szeretek az a munka, amit szeretek az a színészkedés.
És szerintem James Dean is ezt szerette. És persze sok dologgal jár ez együtt, de amikor igazán
kívülről nézel a dolgokra, akkor messze rosszabb dolgok vannak a világban mint az, hogy híres
vagy.
O: Oké, Robert?
RP: Újfent, teljesen egyetértek.
O: Rendben, egy a bal oldalon.
Q12: Robert számára egy kérdés. Hogy érzed magad ezen a Berlinálén így, hogy két történelmi
karaktered is van, Arábiai Lawrence a Queen of the desertben és Dennis Stock a Life­ban?
RP: Elnézést, hogyan?
Q: Milyen érzés, milyen a Berlinálén két olyan karakterrel lenni mint Arábiai Lawrence és Dennis
Stock?
RP: T. Lawrence szerepe nagyon rövid volt a filmben, szerintem nagyon ijesztő lett volna ha
hosszabb időn keresztül szerepelt volna a filmben, nem hiszem, hogy akkor is megcsináltam volna,
annyira jelentőségteljes film, gyerekként minden karácsonykor megnéztem. Emellett úgy hiszem,
rengeteg mindent fel lehet deríteni ennek a szerepnek a kapcsán. De ez, a forgatókönyv is, nagyon
könnyen megközelíthető volt mentális szinten, nagyon gyorsan rákapcsoltam. Sokat beszélgettünk
erről a felvétel előtt. Van valami Dennis Stockban, azon túl, hogy egy fotós, olyan volt, mintha a
személyisége furcsa módon hasonlítana az enyémhez. A személyiségem minden sötét része. Aztán
miután találkoztam a fiával, az igazi fiával, akkor pont olyan volt az egész, mint ahogy
elképzeltem. Ami elég furcsa volt. De valamilyen oknál fogva kötődtem hozzá. Szóval nem volt
nagyon bonyolult.
O: Köszönöm. A jobb oldalon.
Q13: Jó estét, Hanna B a német Rolling Stone magazintól, ez a kérdés a rendezőhöz szól, először a
Control most pedig ez a film, van valami ezekben a karakterekben, amit vonzónak talált?
AC: Nos, szerintem nagyon különböző karakterek. Az emberek összekeverik azt, hogy Ian Curtis
öngyilkosságot követett el, James Dean pedig egy autóbalesetben halt meg. Nagyon különböző
személyiségek voltak. A Control számomra érzelmileg nagy kihívás volt, mert az életem egy olyan
bizonyos szakaszával foglalkozott, ami miatt nagyon közelinek éreztem magamhoz a történetet, ezt
viszont inkább a fotós szemszögből közelítettem meg. Érdekesnek találtam azt, hogy milyen
kapcsolat lehetett a fotós és az alany között, ráadásul egy olyan alany, aki ismert személy volt,
mert ilyet én is csinálok. Szerintem ez nagyon különbözik attól a szemszögtől, mint ami a Control
esetében volt. Szóval ebből a szempontból szerintem nem lehet összehasonlítani a kettőt.
Mondhatjuk ugyan, hogy mindkettő életrajzi film, de itt meg is áll a hasonlóság. Tetszett benne az
alapgondolata a férfi barátságnak, és a fotós és az alany közötti egyensúlyról, illetve hogy
mennyire érzékeny is ez az egyensúly. Aztán benne van a filmben az is, hogy Dennis Stock úgy
hiszi, hogy szívességet tesz James Deannek, aki viszont úgy gondolja, hogy ő tesz szívességet
Dennis Stocknak. És én már voltam ilyen helyzetben. Ahol én mondtam azt, hogy most akkor ez
lesz! Nem ám.
O: Egy kérdés hátulról.
Q14: Csak azon gondolkodtam, hogy sok háttérdolgot láthatunk ebben a filmben az akkori
Hollywoodról és csak azon merengtem, hogy hogyan változtak a dolgok, illetve változtak-­e
egyáltalán, és mi általában a reakciótok, bocs, a kérdés Roberthez és Dane­hez szól, hogy hasonlít-
e a reakciótok James Dean reakciójához? Amikor az emberek adnak egy ­­­­­t (Sajnos ezt nem
értem, hogy miről van szó) és azt mondják, hogy ezt kell csinálnotok.
RP: Soha nem adnak ­­­­t (még most sem értem). Vagy legalábbis én még soha nem kértem egyet
sem. Csak tegyétek a pénzt az asztalra és takarodjatok. (Itt mond valami olyasmit, hogy 'Ezután
senki se fog fizetni', de lehet, hogy mégse ezt mondja :S)
DD: Egyetértek. Más volt akkor a helyzet, a stúdiók rendelkeztek a színészekkel, néhány ember
tulajdona voltál, akik néhány éven keresztül magukénak tudhattak, ott éltél a stúdióban és
megmondták, hogy melyik filmeket kell megcsinálod, és hogy milyennek kell lenned. Ebből a
szempontból már más a mai világban a helyzet, sokkal több kontrollod van abban, hogy mit akarsz
megcsinálni. Én nem vagyok semmilyen 10 éves szerződésben egy stúdióval sem, megcsinálok
velük egyfilmet, aztán egy olyat amit én akarok. Ez nem feltétlenül volt így. Szóval szerintem ez a
mostani helyzet előnye, de azért király lehet egy stúdió bungalójában lakni.
RP: Tényleg?
DD: Igen.
O: Egy kérdésem van Christina számára, ha mondanál egy pár szót arról, hogy hogyan kerültél
bele ebbe a projektbe és mit szóltál a forgatókönyvhöz amikor hallottál róla?
CP: Hogyne. Nos, Iain és én már régóta ismerjük egymást, és Iain akkor küldte el a forgatókönyvet
amikor éppen azt keresték, hogyan is pénzelhetnék a filmet. Szóval csak dolgozni akartam vele, és
imádtam a forgatókönyvet és nagy rajongója vagyok Antonnak. Szóval ezek miatt vállaltam.
O: És egy másik kérdés Luke, az író számára, itt a színpadon. Mivel nagyon nehéz lehetett James
Dean számára megtaláltni a nyelvezetet, olyan mondatokat találni, amiket esetleg ő is mondhatott,
és igazán gyönyörű mondatokat adtál neki, mint amikor valami olyasmit mond, hogy 'Vannak akik
jobban szeretnek könyveket írni, mint a könyvírásról írni', vagy valami ilyesmit, ami nagyon
tetszett. Szóval hogy találtad ezt meg, hogyan jártál ennek utána, hogy miket mondana bizonyos
helyzetekben?
LD: Nos, sokat kutakodtam, és egy bizonyos ponton úgy éreztem, hogy többet tudok James
Deanről, mint bárki másról az univerzumban. De elég sok videót találtam róla, amikor filmen
kívüli dolgokat csinált. De egy bizonyos ponton hagytam ezt az egészet és csak követtem azt a
narratívát, amiben megegyeztünk. És követtem azokat a helyeket. És volt egy olyan döntés is,
hogy James Dean nem feltétlenül az a karakter lesz, akinek mindenki képzeli, volt benne némi kis
gonoszság, és nagy lehetőségett látott abban, hogy Rob karaktere olyan aggodalmaskodó volt.
Hogy áttörje Rob karakterének idegességét. És hogy a filmben az lenne a feladata, hogy
megváltoztassa Rob­ot, hogy relaxálni tudjon, és hagyja a dolgokat. És hogy ez James Dean
számára érdekes lenne. Ebből természetes módon jöttek a párbeszédek.
O: Köszönöm. Az utolsó kérdés Mahabi­é.
Q15: Az utolsó kérdésem Iain­hez szól. A Berlinálén két valószínűleg jól kereső filmmel vagy itt,
a Mr Holmes­szal és ezzel. Hogyan döntöd el, hogy mibe fekteted a pénzedet?
IC: Nos, szerencsére a Mr Holmes­ot támogatta a BBC Films és az ANI Films is, ezzel pedig egy
olyan rajongói csapatot tudtunk összeszedni, akik lehetővé tették a film elkészítését, beleértve a
Screen Australia­t, a Telifilmet (amit lehet, hogy nem így hívnak), és a Film4­et. Mi csak
megtaláljuk azokat a filmeket, amikről reméljük, hogy mások követni fogják és előteremtik az
anyagiakat hozzá és mindkettő esetében így volt.
O: Köszönjük mindenkinek, sok sikert a filmhez, stb.
- Patti -

Megjegyzéseim: Rob megint és újra szétesett volt. Nem kedvelem különösebben DeHaan-t, de sokkal intelligensebben válaszolt. Valószínűleg ugyanabban a buliban voltak előző este. És ne gyertek azzal, hogy előtte forgatott.Attól még lehet intelligensen válaszolni.
Lehet, sznob vagyok, de akármennyit is olvas, kezd kiütközni az, hogy csak középiskolája van. Már nem huszonöt év alatti csikó, ideje lenne komolyabban vennie magát - bármennyire is kedvelem a régi Rob-ot, az a fiatal nyikhaj volt. De Ő is öregszik, és ezt tudomásul kellene vennie.
Az öltözékéről ne beszéljek, nekem már nem jön be ez a fiatal vagyok stílus, valahogy a többiek öltöny nélkül is komolyabban néztek ki, mint Rob a menő öltözékében. Túl "kifutós" számomra, bár a mindenféle divatelemzők oda meg vissza voltak tőle. Nekem az a kabát a vízvezetékszerelő mestert juttatja eszembe.
A filmet várom, és nem James Dean miatt. Miután Rob belekerült ebbe a szerepbe, megnéztem néhány JD filmet. Mai szemmel nézve nekem semmi újat, különlegeset nem adott, maradok annál, hogy számomra Humphrey Bogart A SZÍNÉSZ abból a korból. Dean meg egy túlhájpolt majom.
-twmmy-

2015. február 21., szombat

Life - Berlin - interjú - Raya



I: Hey, how are you, I didn't see you get in?
RP: How you doing?
I: Nice to see you!
RP: Nice to see you.
I: I'm good. It's always so good to talk about your projects. I think this is quite interesting, because
when it comes to real life characters, you can add a little bit of yourself and a little bit of what you
know, so what is the ratio?
RP: I don't know, I mean I always kind of approach every part, well I don't know if it makes a
difference if it's a real life person, but I mean I kind of approach every part as a sort of aspirational
thing, it's always something in me which thinks I kind of wanna be that character.
I: And it's also been you know exciting times, exciting projects, if I think of the films that you've
chosen the last few years it's always been a director's medium so that's very important for you
right? A director with a clear vision, somebody you can learn from, be excited about?
RP: Yeah, and it's kind of, it's just much easier to have confidence in someone when they're very
confident in themselves. And also when you have quite prominent directors, they're definitely in
control of the project.
I: You remember those few days before Twilight came out where it was the last few days where
your privacy was all yours? Do you cherish those days?
RP: I was so unaware of what was gonna happen that it was quite exciting. How James Dean was
in the movie, sort of quite disillusion of the whole thing and he's already thinking oh this isn't the
life I wanted. I had no idea A) what life I wanted and B) what was happening to me at all. So it
was just kind of interesting, I mean every day was was kind of a bizarr, new experience. But do I
cherish them? I mean, no. It's sort of, there's been so many good times since then.
I: Obviously we're talking about screen icons, do you like the golden age of Hollywood, you know,
that time where things were just much more poetic I think.
RP: Yeah, and also it just seemed, it was an era where it seems it was so important to be born and
it's always an amazing period in history when people actually looking at art to tell them how to live
and stuff. I think now, you know, why we're in quite a strange age, that's because no one's actually
looking at art, they're just looking at the commercial enterprise where people are telling them how
to live specifically – buy stuff, like whereas you know, you look back in the day where someone
like James Dean who would, his whole existence was about finding his own voice and people
wanted to find their own voice through him – if that makes sense.
I: It makes perfect sense. Thank you so much, always a pleasure talking to you.


I: Szia, hogy vagy, nem is láttalak bejönni.
RP: Hogy vagy?
I: Jó téged újra látni.
RP: Téged is.
I: Köszönöm, jól. Mindig jó a filmjeidről beszélni. Szerintem egész érdekes, mert amikor létező
karakterekről van szó, akkor egy kicsit adhatsz magadból is, illetve egy kicsit abból, amit a
személyről tudni lehet. Milyen arányban van a kettő?
RP: Nem tudom, minden szerepet így közelítek meg, és nem tudom, hogy van-­e különbség abban,
hogy létező vagy kitalált, hogy van benne valami szándék, valami ami bennem azt mondja, hogy
szeretnék ez a karakter lenni.
I: Az utóbbi idők izgalmasak voltak, érdekes filmek. Ha azokra a filmekre gondolok amikben
szerepeltél az utóbbi években, azok mind a rendezők művei voltak, fontos volt ez számodra? Egy
rendező tiszta elképzeléssel,valaki akitől tanulni tudsz, akivel érdekes együtt dolgozni?
RP: Igen, és sokkal könnyebb is olyanban megbízni, aki megbízik saját magában. És ha kiváló
rendezőkkel dolgozol, akkor tudni lehet, hogy ők irányítják a dolgokat.
I: Emlékszel a Twilight előtti napokra, arra a pár utolsó napra amikor még a tiéd volt a
magánéleted? Szívesen gondolsz vissza rájuk?
RP: Annyira nem fogtam fel hogy mi történik akkor, hogy egész érdekes volt az egész. Mint James
Dean is a filmben, a kiábrándulás az egész dologban és máris azt gondolja, hogy ez nem az az élet,
amit akart. Először is nem tudtam, hogy A) milyen életet akartam, B) mi történik velem. Szóval
csak érdekes volt az egész, minden nap egy új bizarr élmény volt. De hogy vágyakozva gondolok­e
azokra a napokra? Nem. Sok jó dolog történ azóta.
I: Természetesen nagy filmikonokról beszélünk, szereted a Hollywoodi Aranykort, azt az időt,
amikor minden sokkal költőibb volt?
RP: Igen, az olyan korszaknak tűnt, ahol fontos volt élni és a történelemnek az a lenyűgöző
időszaka volt, ahol az emberek igazán figyeltek a művészetre és abban keresték azt, hogy hogyan
éljék az életüket. Most ebben a furcsa korszakban vagyunk, ahol senki sem igazán a művészetre
figyel, hanem itt vannak azok a kereskedelmi cégek, amik megmondják, hogy hogyan éljél, mit
vegyél. Ezzel ellentétben abban a korban, amikor James Dean élt, aki egész életében a saját
hangját kereste, az emberek is a saját hangjukat keresték általa – ha ennek van értelme.
I: Teljesen. Nagyon köszönöm, mindig öröm veled beszélgetni.

- Patti -

2015. február 13., péntek

2008 EW második rész





I: Did you base your opinion of what Edward was off the books?
RP: Yeah, in a lot of ways, but also I was very aware of the fact that it was written from Bella's
perspective, who's completely in love with him. And that's kind of, a lot of the ways that I could
get away from having to play beautiful, beautiful, beautiful all the time is just like, you could be
anybody, it's just Bella seeing a creature. And anyone who you are in love with you can't see their
flawes and I kind of saw as a metaphor I guess and a few way up Edward the facts (???) of his
existence, there's a lot more complexity than it seems like on the page.

RP: I did tons of physical training and I think there's a thing about running which was good for it,
just a lot of isolation things were good for the part. I mean I didn't talk to anyone for ages, because
I wanted to not be able to, like kind of communicate with people like as if I haven't talked to
anyone for ages. Which I hadn't.
I was in Portland and I went to this bookshop called P­­­ bookshop, which is the most amazing
bookshop I've ever been to and I've literally went there every single day and just, I've never done
so much reading in my whole life.
I've read a lot of Martin Amis. It wasn't really to do with Twilight, I don't know what I read to do
Twilight, oh, I read S. Virgil which I gave to Kristen for inspiration.
I: Was she inspired by it?
RP: I don't know, I didn't ask, I don't think she read it
And I used to go to the gym for about 5 hours a day then I started losing so much weight till I
looked like an alien. So, my head started to look really, like abnormally huge compared to my
body. And then Catherine came up and she was like what are you doing to yourself?
I: Did you have to gain weight afterwards?
RP: Yeah, I literally just stopped exercising before the shoot.
I: Well it must have felt nice, the relaxation, right?
RP: Yeah, even the first cheeseburger after 2 and a half months was like amazing, it taste like
ambrosia. Yeah, I just stopped exercising the first, the day before the first day of shooting. And
when on the first shot on the first day I almost ripped my hamstring just trying to lift up Kristen. I
wasn't even doing stunt.

I: Az Edwardról alkotott véleményedet a könyv alapozta meg?
RP: Igen, sok szempontból, de azt is szem előtt tartottam, hogy a könyv Bella szemszögéből volt
írva, aki szerelmes volt belé. Ami pedig azt jelentette, hogy alig tudtam elszakadni az állandó
gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű játszásától, bárki lehetett volna, csak Bella látott maga előtt egy
alakot. És bárki akibe szerelmes vagy, annak nem látod a hibáit és ezt mint egy metafóra olyannak
láttam, szóval kicsit felturbóztam Edward létezését, mert sokkal több komplexitás van benne, mint
ami lejön az oldalakról.
RP: Rengeteg fizikai edzésen voltam és van valami a futásban, ami nagyon jó volt ehhez, az egész
elszigeteltség része a dolognak. Hosszú időn keresztül nem beszéltem senkivel, mert azt szerettem
volna, ha úgy beszéltem volna az emberekkel, mint aki már nagyon régóta nem beszélt velük. Mint
például én.
Portlandben voltam, ahol elmentem ebbe a könyvesboltba, ami a legjobb könyvesbolt ahol
életemben voltam, szó szerint minden nap elmentem oda, soha előtte nem olvastam annyit.
Sok Martin Amis­t olvastam. Nem sok köze volt a Twilight­hoz. Nem tudom mit olvastam a
Twilight miatt, oh, de olvastam S. Virgil­t, amit oda is adtam Kristennek, hogy ötletet vegyen
belőle.
I: Inspirálta őt a könyv?
RP: Nem tudom, nem kérdeztem, szerintem el se olvasta.
És olyan napi öt órát töltöttem az edzőteremben, aztán elkezdtem fogyni, amíg már úgy nem
néztem ki, mint egy földönkívüli. A fejem abnormálisan nagynak tűnt a testem többi részéhez
képest. Aztán Catherine azt kérdezte, hogy mégis mit művelek magammal?
I: Vissza kellett híznod utána?
RP: Igen, a felvétel előtt leálltam az edzésekkel.
I: Biztos jó volt pihenni, igaz?
RP: Igen, az első sajtburger is fantasztikus volt két és fél hónap után, olyan volt az íze, mint az
ambróziának. A forgatás első napja előtti napon abbahagytam az edzést. Aztán az első napon
majdnem elszakítottam a térdízületemet amikor megpróbáltam felemelni Kristent. Az még csak
nem is kaszkadőrmunka volt.

2015. február 11., szerda

Golden beszámolója - Fan encounter in Budapest

An extraordinary chance appeared for me and a friend of mine: we grabbed the opportunity to be on
set in the Court of Lions (Buda Castle), freezing in the cold on 2nd February, from 10 am to 4 pm.
Promising that we would not sneak in the picture, take photos or faint at the sight of anyone, we
were allowed inside the cordon.
The situation was not easy: the place was cold and droughty, so we almost froze to death, even
though sometimes we were let inside the cabinets used by the staff to get warm.
So we just stood there, waiting for the big, black car, which eventually arrived, with no one but the
driver. He put a small bottle of mineral water in the cup holder at the back seat, and nothing else
happened. Then the door of a large caravan opened somewhere behind us, and Rob stepped out with
his assistant, so that they could shoot a scene already rehearsed without him.
Originally this was the moment, where we should have fainted.
At this point of the plot, Rob's character is completely bold and wears a thick moustache and beard.
I think these were dyed even darker than his own hair.
This was the first time I met him ''personally'', and I just melted at the sight. I, being 1.78 m tall,
never thought him so much taller with his 1.85 m, yet, I must admit that I felt him towering over
me. *sigh
And he is thin as a blade, which was clearly visible, although he was wearing a massive military
coat.
And he has a voice, which is... just music to my ears. Unfortunately we could not hear him during
the shooting, I guess he must act a bit, as his own voice does not quite fit his hardy character. We
shall see.
There were about 200 extras freezing with us as well.
I could not recall, where would the scene we saw fit into the original piece by Sartre, so I think an
entirely different story will be built for us.
Besides that it was an unforgettable experience seeing Rob just a few steps away from me, it
was even better to hear the opinion of the crew around on him. We asked one of them, to tell us
honestly, what kind of a person he is – not the performance delivered by him, but simply Rob as
this one guy, in private and as an actor at work.
According to the reply he is a kind lad, polite, kind, impossibly patient, doing everything he is
asked without the slightest complaint. He would not drive anyone mad with his allures. He is just
sitting silently, does his job when told so, and goes off reading when there is time for rest.
We just overheard an opinion, when a guy from the technical department walked over and asked the
others, who had not yet seen Rob: „Hey, have you seen Pattinson?” „Not yet.” „Man, what they did
to him... but as disgusting his character is, this appearance should just fit.”
At another chance to get warmer, we just walked into the shelter provided for the VIP, where Brady
Corbet was watching the scene being shot outside. (Actually he is indeed a small guy, very adorable
and a bit nervous. Maybe he was upset by the commotion in the neighborhood caused by the visit of
the German chancellor.) We were standing almost just behind him, watching the screens as Rob sits
in the car, Rob gets out of the car, Rob gets into the car, and finally Corbet said ''Cut!''... and then
Rob walked in to have a look of the shot. He watched it without a single frown, and just held up his
thumb.
We were almost at the melting point.
He left and they shot another scene.
By the way, I guess that the shooting of a film is such an unbelievable event: not really interesting,
but mostly tiring and slightly boring, unless there is someone to keep your attention. :)
We did not wait until the end of the day for Rob to leave the location. We saw the essence of it, we
were given more, than we hoped for, so I could not tell if Rob dressed up normally after he left or
not. I could also not tell how he looks like in plain clothes.
Still, the lines we heard and the answers we were given brought us some sort of a silent
complacence: Rob looks just the way as I imagined him. He has wonderful eyes *sigh, his voice
could be a cure for any illness, and he did not show any sight of being self-conceited as a movie
star.
We behaved like good kids, we did not push too far and did not even try to take backstage photos.
We did not disturb him as he concentrated on his role by popping up and asking for autographs. So
we are left only with this little story, told by heart.

2015. február 6., péntek

2008 EW Első rész

Eszembe juttatták a GossipCop-on



I: How familiar were you with the series when you signed on?
RP: Zero familiarity. I got told to read it, but just for the movie and I, like about five months I guess before I actually did the casting. And I was in London, I wasn't even doing acting, so I never got around to reading it. But I read the whole series in the weekend after I did the audition. Specifically so I can do the part. But I didn't read it before the audition. Didn't even know what it was.
I: So how did you cope with the audition, how were you able to go in there with a blank sheet?
RP: Well I mean I read the script, I just I read the script and I was like, I 'm not gonna get this anyway, so, like, there's no point in doing any research. And I read the first 40 pages of the book and I was just like, there's zero chance I'm gonna get this part, so I came in and I was freaking out as well, when I went in. But then, I did it just the way Kristen was playing it. It kind of shocked a performance out of me, which I hadn't thought of at all.
I: Why didn't you think you had a chance?
RP: I mean when you read the beginning, when Edward's introduction is just saying 'oh he's so heartbreakingly beautiful, I mean every single tip, like every pharagraph just like a thing, erm, I remember I stopped reading it when it said 'even in the rain he looked like he was in an underwear commercial' or something, or a hedgehog commercial, I was like oh, Jesus. There's no way. And also I thought like, there was a strong possibility that the performance would have to be really really campen (???), like kind of silly, which I don't think it is, I hope. I don't know. But yeah, that's kind of why.

I: Mennyire ismerted a sorozatot amikor szerződtél?
RP: Semennyire sem. El kellett olvasnom, de csak a film miatt, ha jól emlékszem olyan 5 hónappal azelőtt, hogy tényleg bekerültem volna. Londonban voltam, nem színészkedtem, szóval nem is olvastam. De a meghallgatás utáni hétvégén az egészet elolvastam. Főleg azért, hogy el tudjam játszani a szerepet. De nem olvastam a meghallgatás előtt. Azt se tudtam, hogy mi is az egész.
I: Hogy tudtad így megcsinálni a meghallgatást, hogy indulhattál üres lappal?
RP: Nos, a forgatókönyvet elolvastam, aztán úgy voltam vele, hogy úgyse fogom megkapni a szerepet, szóval nincs sok értelme utánajárni. És elolvastam az első 40 oldalt és úgy éreztem, hogy teljesen esélytelen az, hogy megkapjam a szerepet, szóval halálra váltam mentem be. De aztán úgy játszottam, ahogy Kristen. Valahogy az ő jelenléte olyan sokkal volt, hogy előálltam egy előadással, amire egyáltalán nem gondoltam azelőtt.
I: Miért gondoltad azt, hogy nincs esélyed?

RP: A könyv elején, amikor Edward bemutatása van, akkor azt írja, hogy 'oh, annyira szívszorongatóan gyönyörű', minden egyes résznél, minden bekezdésben, és meg is álltam az olvasásban akkor, amikor azt írta, hogy 'még az esőben is úgy néz ki, mintha alsóneműt reklámozna' vagy valami sün reklámban lenne (?? pedig ezt mondja), erre csak annyit mondtam, oh Jézusom. Esélytelen. És arra is gondoltam, hogy a szerepnek nagyon-nagyon ---- kell lennie, kissé butának, bár talán nem olyan lett, legalábbis remélem. Nem tudom. De igen, nagyjából ezért.