Dennis Stock - A kifejező kép

Dennis Stock - The Articulate Image from The Photography Channel on Vimeo.

Dennis Stock The Articulate Image

There's subjects below the surface. And then there's subjects on the surface. In either instants the photographer fishes patiently. With the single intent to catch what's out there. If it can end up being an image of one a size or a whapper. The heartbeat of good photography is discovery. Is where you become childlike, and appreciate what is the unknown. You simply probe life and inevitably you with any kind of luck, because of your intensity of search, you come up with images that satisfy your curiosity. Essentially I'm self-assigned. I simply go out there, pursuit?? for whatever lake?? of time it takes, at my own expanse, in most instances.

Tárgyak találhatók a felszín alatt. Aztán ott vannak a felszínen. Bármelyik pillanatban, a fotográfus türelmesen halászik. Azzal az egyetlen szándékkal, hogy kifogja ami ott van. Ha lehet belőle kép, akár kis méretű, akár egy nagy dolog. A fényképészet szívdobbanása a felfedezés. Ahol gyermekké válsz és értékelni tudod azt, ami ismeretlen. Csupán kutatod az életet és így elkerülhetetlenül, akár szerencsének akár a keresésed intenzitásának köszönhetően, előállsz képekkel, amik kielégítik a kíváncsiságodat. Alapjában véve magamat alkalmazom. Egyszerűen elindulok és követem az ösztöneimet bármennyi időt is vegyen igénybe, a saját költségemen.

Immigrants

Many of us have been influenced by Louis Hyne??. And it's an indelible memory of his extraordinary work in photographing immigrants. And that migration that came from Europe eventually declined considerably till in the '50s. All of a sudden, there was a big influx, coming from Eastern-Germany and Poland. And I went down to the docks, and saw these frightened people, arriving on these ships, and of course with great pathos, and the circumstance of their experiences, I saw the graphic potential in it. And started to cover the arrivals. Part of the motivation was my own background, both my parents were immigrants. My father was a stoley??? and my mother was a legal immigrant. She came from Great-Brit, my father came from Switzerland. This placement is a traumatic experience for anybody. And these Polish and Eastern-German immigrants were frightened and rightfully so, as they arrived in the States. And there was a great deal of tears and fear. At the same time there were those who found satisfaction in getting away from the oppressions of the communist world. Then there was the very good luck of a very amusing moment. I found myself at the back deck, where there was just a mother and baby. And in the background was the United States, which obviously in that instance was a US shipping line or something, but you couldn't see the shipping, all you saw was the US and the baby's face. And one could read into it the promised land for the generation to come. So I built a small body of work and it was at the time when Life magazine had a contest for young professionals. And I've submitted my essay, I had the good fortune, that I won first prize. It was at the time where I was working for John Mealy as an assistant, and I'd been with him for four years, and he and I both agreed that with this prize, it was my graduation. And I left Mealey?? and became a full time professional at the good fortune of, or if you like, being invited by Robert Capa, to join Magnum. And that was in 1951, and I'd been with Magnum eversince.

Bevándorlók

Sokunkat befolyásolta Louis Hyne??. Kiváló munkája melyet a bevándorlókról készített, kitörölhetetlen emlék. Az a bevándorlás ami Európából jött végül jelentősen csökkent az '50-es években. Aztán nagy hirtelenjében óriási tódulás jött Kelet-Németországból és Lengyelországból. Én pedig lementem a kikötőbe és láttam ezeket a rémült embereket, ahogy leszálltak a hajóról, és persze óriási pátosszal, és a tapasztalataiknak körülményeivel, megláttam a képi lehetőséget. És elkezdtem fényképezni az érkezéseket. A motivációm részben a saját hátteremből eredt, mindkét szülőm bevándorló. Édesapám ??? volt, édesanyám pedig legális bevándorló. Anyum Nagy-Britanniából, apum pedig Svájcból. Egy ilyen elhelyezés traumás élmény mindenkinek. És ezek a lengyel és NDK-s bevándorlók rémültek voltak, mégpedig teljes joggal, amikor megérkeztek az Egyesült Államokba. Sok könny és félelem volt. Ezzel egy időben olyanok is voltak, akik megelégedtek azzal, hogy kikerültek a kommunista világ elnyomásai alól. Aztán ott volt a nagy szerencséje egy mulattató pillanatnak. A dokk hátsó felében találtam magam, ahol csak egy anya volt a babájával. A háttérben pedig a United States felirat, ami persze biztos a hajózási vállalat neve volt, vagy valami hasonló, de azt úgyse lehetett látni, csak a US feliratot és a baba arcát. Ebbe bele lehetett látni a következő generáció ígért földjét. Szóval elkészítettem az anyagot, és akkor volt a Life magazinnak egy versenye, ifjú fotósoknak. Beadtam a munkám, és volt szerencsém megnyerni az első díjat. Abban az időben John Mealy(??) segédeként dolgoztam már négy éve, és mindketten egyetértettünk abban, hogy ez a díj volt a bizonyítványom. Otthagytam Mealy-t és elkezdtem profiként dolgozni, amikor is szerencsémre, meghívott Robert Capa, hogy csatlakozzak a Magnumhoz. Ez 1951-ben volt és azóta is a Magnumnál vagyok.

Jazz Street

In the 1950's the Jazz was still an intimate music form. And I had the very good fortune that a German publishing came to me in search of a photographer to do a book on jazz. Now, I had a passion for jazz, I had an affinity for based on the fact that as a child, and this is hard to believe, that my father used to take me from the age of 5 to a p-- of theater in Harlem. And I saw some of the greats there. When I became a young adult, working for John Mealy?? I met some of the jazz musicians that I admired, because they used to come to these parties, and then on one occassion, I was even hired by a publicist for Louis Armstrong, and I photographed Armstrong. And that was my photographic christening into the jazz world. So along comes this German publisher and he wants me to do this book. And he gives me in those days 3000 bucks. And I go off for two years, all over the US, seeking out the musicians, where they performed, and then convincing them that they should take me home, and I'm having a glorious time. Fortunately for me, the musicians liked self-consciousness or a concern for a publicity. So their essential attitude was 'you do your thing and I do mine thing' and it was an ideal circumstance, because I was free to move around at nightclub stages, backstage, on concert tours, I went off with Armstrong for a couple of weeks and it was absolutely glorious. And in my head I was always hearing the sounds. It all communated in a book called Jazz Street, which was published in many languages, initially of course in German, and I had the satisfaction of with the French referent??? (7:19) was an homage, to a form of music that I had respect for.

Jazz Street

Az 1950-es években a Jazz még bensőséges zene volt. Nagy szerencsémre egy német kiadó talált meg, aki keresett egy fotográfust, hogy a jazzről könyvet készítsen. Volt szenvedélyem a jazz iránt, vonzódtam hozzá azért, mert amikor gyerek voltam, és ezt nehéz elhinni, az édesapám ötéves koromtól rendszeresen elvitt a Harlembe egy --- színházba. Ott pedig láttam a legnagyobbak közül jó párat. Amikor fiatal felnőtt lettem és John Mealy-nél dolgoztam, találkoztam azokkal a jazz zenészekkel, akiket csodáltam, mert ők jöttek ezekre a partikra, aztán egy alkalommal felbérelt Louis Armstrong egy publicistája, és így Armstrongot fényképeztem. Az volt a fényképes keresztelésem a jazz világába. Szóval, jött a német kiadó és azt akarta, hogy megcsináljam ezt a könyvet. És adott azokban az időkben 3000 dollárt. Elindultam, két éven át az Egyesült Államok minden zugába, kerestem a zenészeket, ahol előadtak, aztán meggyőztem őket, hogy haza kéne vinniük engem, és nagyszerű időket éltem meg. Szerencsémre, a zenészek szerették a pózolást, vagy csak látták a hírverés fontosságát. Így az alapvető hozzáállásuk az volt, hogy 'te csinálod a te dolgod, én meg a magamét', ez pedig ideális körülmény volt, mert szabadon mozoghattam az éjszakai bárok színpad mögötti részeiben, vagy koncert körutakon, pár hétre Armstronggal is elmentem és teljesen mesés volt. És a fejemben mindig hangokat hallottam. Az egész egy könyvbe gyűlt össze, aminek Jazz Street volt a címe és több nyelven is kiadták, elsőként persze németül. Megelégedésemre a francia kiadás egy hódolat volt a zene egy olyan formájának, amit tiszteltem.

James Dean

In 1954 I lived in Hollywood. I knew many of the stars and directors. And one of them was a man by the name Nicholas Ray. Nick invited me to a swarrey??, he had them every Sunday at the Chateau Marmont Hotel. At this party I met James Dean. We sat down and we started talking, and we talked for a very long time, and it was mostly about photography. At the end of the conversation Jimmy said to me, 'I've got a new movie coming out, and it's being screened in Santa Monica. It's a sneek preview. Take a look at it'. So I went, and it was on a Wednesday, I went that evening, and it was East of Eden. Well, I was knocked out. I came out of the theater and then in an alleyway next to the theater was Jimmy sitting on his motorcycle. And of course I started telling him, how extraordinary I thought his acting was. And that I would like to do something with him. I didn't, at that time, invisoned that it was a of a leighy??? (8:40) nature, but I knew that this kid was gonna be a star. So we arranged the siege on the following morning. And for five hours we talked, and I probed, and I asked him, you know, where he was born, where he was raised, what was he envisioning doing in the future. And out of that conversation I concluded that I wanted to use him as the model, the symbol of the new movement of actors in Hollywood. And based on the conversation, the biographical background I decided that I wanted to go back where he came from, which primarily was Fairmount, Indiana, then go to New York, where he studied, and made his debut on Broadway, and from there back to Hollywood. He agreed to do that. And I, out of my own pocket, I went forth and did it with him. After that conversation of five hours, I called Life magazine, and they said okay, go ahead and do it, I will guarantee you two days. (Dennis' asseignment with James Dean lasts for two months.)

James Dean

1954-ben Hollywoodban éltem. Sok hírességet és rendezőt ismertem. Egyiküket Nicholas Ray-nek hívták. Nick meghívott egy (valamire), amit minden vasárnap megrendeztek a Château Marmont Hotelben. Ezen a partin találkoztam James Deannel. Leültünk és beszélgetni kezdtünk, és hosszan beszélgettünk leginkább a fényképezésről. A beszélgetés végén Jimmy azt mondta nekem, 'Van egy új filmem, Santa Monicában adják. Egy bemutató. Nézd meg.” Szóval elmentem megnézni, egy szerdai napon, és ez a film volt az Édentől keletre. Teljesen kiütött. Amikor kimentem a moziból, egy sikátorban a mozi mellett Jimmy ott ült a motorján. Elkezdtem neki mondani, hogy milyen nagyszerűnek tartottam az alakítását. És hogy szeretnék vele csinálni valamit. Akkor még nem tudtam pontosan, hogy milyen természetű volt az egész, de tudtam, hogy ebből a gyerekből sztár lesz. Megbeszéltünk egy találkozót a következő napra. Öt órán át beszélgettünk, próbálkoztam és megkérdeztem, hogy hol született, hol nevelkedett fel, hogy képzelte el a jövőjét. Ebből a beszélgetésből arra jutottam, hogy modellként akartam őt használni, mint az új hollywoodi színészek mozgalmának a szimbóluma. És a beszélgetés alapján kiderült az életrajzi háttere, és eldöntöttem, hogy vissza akartam menni vele oda, ahonnan jött, ami Fairmount-ot jelentette, Indianában, majd vissza New Yorkba, ahol tanult, és először a Broadway-en szerepelt, majd újra Hollywoodba. Beleegyezett. Én pedig, a saját zsebemből fizetve, vele tartottam. Azután az ötórás beszélgetés után felhívtam a Life magazint, akik belementek, adtak is két napot.

(Dennis utazása James Deannel két hónapon át tartott.)

Our journey to Fairmount was filled with melancholier and for me, curiousity, because it was a small farming town, and I'm coming from a big city, you know, I'm a city slicker and then here are these very gentle people, and they welcomed me with open arms. They were just extraordinarily friendly, and till this day I'm a close friend to the families. But in the mix of being there, I could sense that Jimmy wasn't really ever going to return. You know, in fact I did a photograph, that I call 'You can't go home again' to illustrate that point. In my lifetime that's one of my absolute favourite pictures. You try to get spontanious situations and you also are obliged to create situations and that's not uncommon among photographers. But I didn't try to fabricate as such. In a sense that pictures that I add posed, were obvious, that they were posed, you know, and I didn't mind. It wasn't important to me. But what came out of that more than anything else, was my affection for his 11:24. They're wonderful, wonderful people that brake your heart. Absolutely break your heart. And what it pointed up though, is the tragedy of Jimmy incapable of understanding what he had. He was just a little alienated soul that bounced around in search of God knows what. Right? Most kids would have been very content with being a weirdo on that farm. His cousin, --- Marquez, the son of the uncle, is a solid guy. One morning we got up and I noticed that Jimmy was all decked out, he used to wear a chief bosuns' coat from the navy, and he had a white scarf. And he said, 'Come on, I wanna show you something'. And we went into town, he walked into this furniture store, made a sharp left into another room, and in that other room were coffins. About a dozen coffins.

A fairmounti utazásunk telve volt melankóliával, részemről ezen felül kíváncsisággal is, mert ahova mentünk, az egy kis tanyasi város volt, én pedig nagyvárosi vagyok, városi gyerek, ahogy mondani szokták, itt pedig ezek a kedves emberek voltak, akik tárt karokkal üdvözöltek. Rendkívül barátságosak voltak és a mai napig barátja vagyok a családoknak. De az ottlét egyvelegében éreztem, hogy Jimmy nem tért volna oda vissza. Még csináltam is egy olyan képet, aminek a 'Nem jöhetsz újra haza' címet adtam, hogy illusztráljam ezt az érzést. Ez életem egy legkedvesebb képe. Az ember próbál spontán helyzeteket fényképezni, de olyan is van, amikor muszáj megteremteni a szituációt, és ez nem szokatlan a fényképészek között. De itt nem próbáltam ezt tenni. Bizonyos értelemben, azok a képek, amelyek beállítottak, azokon egyértelműen látszik, hogy beállítottak és nem bántam, hogy így van. Nem ez volt fontos a számomra. De ami az egészből leginkább kiderült, az a rajongásom volt az ő 11:24-e iránt. Csodálatos, csodálatos emberek voltak, annyira, hogy szinte a szívemet törték. Teljesen. Ez vezetett annak a tragédiának a felismeréséhez, hogy Jimmy képtelen volt felismerni, hogy milye volt. Ő csak egy elidegenedett lélek volt, aki az Isten tudja csak, mit keresett. Igaz? A legtöbb gyerek több mint elégedett lett volna azzal, hogy ő a furcsaság a farmon. Az unokatestvére, --- Marquez, a nagybáty fia egy szilárd jellem volt. Egy reggel mikor felkeltünk, megláttam, hogy Jimmy teljes pomoájában díszelgett. Egy fedélzetmesteri kabátot viselt egy fehér sállal. 'Gyere, mutatni akarok valamit' mondta. Bementünk a városba, ott egy bútorboltba, ahol egy éles bal kanyar után bementünk abba a szobába, ahol a koporsók voltak. Egy tucatnyi koporsó.

It was startling, for me to see, and he jumped into one. Didn't think twice, he jumed into a coffin. And at first I was really appalled by it. I was very uncomfortable with it. But I indulged him, because I needed to have a continouing relationship with him, so we went through all these childish expressions that he did within the coffin. And at the very end I sort of grapped him and I said 'Sit still. Just look at me. Sit up and look at me'. And within that image I would like to believe that it shows how lost he was. There were so many coincidences that took place with Jimmy and one of them was that his grandfather's name was Cal Deen. And if anyone saw the East of Eden, they'll remember, that his name was Cal. So I took him to the graveside of his grandfather, and sad to say, years later he was buried very closely to that graveside.

Riasztó volt látni, ahogy beleugrott az egyikbe. Nem gondolkozott, csak beleugrott a koporsóba. Előszörre elborzadtam. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. De a kedvébe jártam, mert fenn kellett tartanom a barátságomat vele, így lefényképeztem azt a sok gyerekes kifejezését, amikkel szórakozott a koporsóban. A legvégén szinte megragadtam és csak annyit mondtam neki, 'Maradj nyugton. Ülj le és nézz rám'. És azon a képen, szeretem azt hinni, hogy látszik, mennyire el volt veszve. Nagyon sok véletlen dolog történ Jimmy-vel, egyike ezeknek az, hogy a nagyapját Cal Deennek hívták. És ha valaki látta az Édentől keletre filmet, akkor az emlékezhet rá, hogy abban Cal volt a neve. Ezért elvittem a nagyapja sírkövéhez és sajnálattal mondom, pár évvel később közel ahhoz a sírhoz temették őt is el.

For the first time, Jimmy showed me a side of his personality that I hadn't seen either in Indiana, or back in Hollywood. And it was that he couldn't sleep. He was an insomniac, and he would stay up till very late hours, and in many instances I would trail him you know, like I'd go to a bar with him, I'd go to meetings with his friends. There was something about New York, that worned him down, and in turn he was worning me down, because he wouldn't turn up, so I had to depend on his disciplines of meeting me, when we agreed to, and it didn't always happen. So I just persisted, because I'm tenacious, and I felt that I was on the right theme, and I wanted to continue with it. So I found him wherever he was willing to show me what was his relationships to people and locations and the Actors' Studio was one of them. Places where young actors hung out. What came out of that in the final analysis that had the most appealing possibilities was the photograph of him in the rain on Time Square. So I just wanted a symbolic image and that picture, it's got legs beyond my belief, I'm astonished by it. When we went back to Hollywood, he was on a contract to do a picture called Rebel without a Cause, with Nicholas Ray, the man, who introduced me to him. I wanted to continue photographing him, and the best way we could get to do that was that Nick hired me as a dialog coach. And I coincidently had my camera around my neck. It's the umbrellar?? 15:52 of of the e-- was that it extended itself beyond even what Life could use. Life Magazine, yeah. What came of it was that our friendship built further on, because we were obliged to work with each other.

Ezután Jimmy az első alkalommal mutatta meg egy olyan oldalát, amit sem Indianában sem Hollywoodban nem láttam tőle. Mégpedig azt, hogy nem tudott aludni. Álmatlanságban szenvedett, késő órákig fennmaradt, és sok esetben magamat is vele vonszoltam, elkísértem bárokba, vagy amikor a barátaival találkozott. Volt valami New Yorkban, ami megviselte, ezzel pedig engem viselt meg, mert volt olyan, hogy egyszerűen nem jelent meg, így az ő saját fegyelmezettségére kellett utalnom magam, és nem mindig tartotta be a megbeszélt találkákat. De kitartottam, mert állhatatos vagyok, és éreztem, hogy jó úton jártam és tovább akartam csinálni. Így megtaláltam, amikor hajlandó volt megmutatni milyen volt a kapcsolata az emberekkel, illetve helyekkel, és az egyik ilyen hely az Actors' Studio volt. Olyan hely volt ez, ahol fiatal színészek lógtak. Ebből jött ki a róla készült egyik legvonzóbb kép, az, amikor a Time Square-n jött és esett az eső. Csak egy szimbolikus képet akartam, és az a kép többet ért el, mint reméltem volna, lenyűgözött. Amikor visszamentünk Hollywoodba, szerződése volt egy következő filmre, a Rebel without a cause-ra, amit Nicholas Ray rendezett, az, aki bemutatott minket. Folytatni akartam Jimmy fényképezését, és a legjobb módja ennek az volt, hogy Nick felvett, mint beszédoktatót. És véletlenül a nyakamban maradt a kamera. 15:52 ez már több volt, mint amit a Life használni tudott. Life magazin, igen. Ami ebből jött az az volt, hogy a barátságunk tovább épült, mert együtt kellett dolgoznunk.

After working on Rebel without a Cause, I went off to France, and I was working there for 3-4 weeks, and all of a sudden I got this urge, I wanted to see Jimmy. And of course we enjoyed very much seeing each other, and Jimmy said, he was gonna drive the following weekend. And would I like to come along? And my first reaction was, wow, yeah. I'd love that, that would be fun. And I have no idea till this day, but something came into my mind, and I looked at him and I said, I can't. I'm terribly sorry, I can't. Well, he went off and a couple of days later on a Friday night, I had dinner with his girlfriend at an Italian restaurant, that we'd go frequent in. And the owner of the restaurant came to our table and he said Jimmy is dead. And we couldn't believe it for a moment. So we checked it out, and it turned out to be true. Jimmy had died in his car on a highway, and you could say as good fortune, I wasn't with him.

Miután vége lett a filmnek, Franciaországba utaztam, ott dolgoztam 3-4 héten keresztül, amikor hirtelen azt éreztem, hogy látnom kell Jimmy-t. Vissza is mentem és nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, és Jimmy azt mondta, hogy a következő hétvégén vezetni megy. És hogy mennék-e vele? Az első reakcióm az volt, hogy wow, igen. Nagyon szeretném, jó móka lenne. És a mai napig nem tudom miért, de valami az eszembe jutott, ránéztem és azt mondtam, hogy nem tudok. Nagyon sajnálom, de nem lehet. Nos, ő elment és pár nappal később egy péntek este a barátnőjével vacsoráztam egy olasz étteremben, ahova gyakran jártunk. És az étteremvezető odajött az asztalunkhoz és azt mondta, hogy Jimmy meghalt. Egy pillanatig nem tudtuk elhinni, ezért utánajártunk a dolognak, és igaznak bizonyult. Jimmy az autójában halt meg az autópályán, és talán mondhatjuk szerencse, hogy nem voltam vele.

The Modern City

There are few components that for me make the perfect photograph. One that I refer to as the articulate image, meaning first and foremost a welcome posed picture. Secondly, the elements in the picture are contain the emotional essence of the moment. And thirdly, and foremost in my mind, is that, if all of this comes together, the image becomes indelible (kitörölhetetlen). It is something that your brain retains. An image, that is on the wall of your mind for a long time to come. I've regarded photography as sort of this train, that took me through like and I would get off on occasion at one station or another, and those stations represented my own curiousity. Much of what I'd done that I am proud of, is predicated on a self-assignement. It's on the idea that I have a curiousity about a specific theme, which takes a lot effort on my part to come up with, and this theme then is something that I persue, and I persue it until I'm totally saturated (telített), and can't envision any other possibility of another picture. The photo essay approach which makes me the most comfortable was inspired by the style of W Eugene Smith. It's not only Eugene Smith that influenced me, it's a generation. I have lived in the golden age of the master photographists as far as I'm concerned. And those that influenced me was John Milley, who I worked for for four years, Eugene Smith, who was a friend, and Henri Cartier-Bresson and Ernst Haas. And just this incredible opportunity to see these masters work inevitably nourished me to the point that I could adopt bits and pieces of their styles that I made my own. And this conglomeration (halom; összehalmozás) of the influences has been the thrust of my life ever since.

A Modern Város

Számomra kevés olyan alkotóelem van, ami tökéletes képet ad. Az egyik ilyenre úgy utalok, mint a világos (tiszta, érthető) kép, ami leginkább egy ?? beállított kép. Másodszor, a kép részei tartalmazzák az érzelmi lényegét a pillanatnak. Harmadszor, és leginkább számomra, ha ez az egész összejön, akkor a kép kitörölhetetlenné válik. Olyan valami lesz, amit az agyad elraktároz. Egy kép, ami hosszú ideig megmarad az elméd falán. A fényképezést egyfajta vonatnak tekintettem, ami egy hosszú úton visz, miközben egy-egy állomáson leszálltam, és ezek az állomások az saját érdeklődésemet jelentették. Legtöbbje annak amit csináltam, és amire büszke vagyok, az mind szabad akaratomból készült. Ha van egy ötletem egy bizonyos témával kapcsolatban, ami számomra nehezen jön, akkor utána megyek ennek az ötletnek, és addig megyek, amíg teljesen telítettnek nem érzem magam és már nem tudok több képet hozzá képzelni. Az a fajta megközelítése a képsorozatoknak ami a legjobban tetszik, azt a stílust W Eugene Smith munkája befolyásolta. Nemcsak Eugene Smith, hanem az egész generációja. A fotográfusok aranykorában éltem, ami engem illet. Azok, akik a legjobban hatással voltak rám, azok John Milley, akinél négy évig dolgoztam, Eugene Smith, aki a barátom volt, továbbá Henri Cartier-Bresson és Ernst Haas. És csak az a hihetetlen lehetőség, hogy láthattam ezeket a mestereket, elkerülhetetlenül táplált addig a pontig, ahol már tudtam részeket kivenni a stílusukból és azokat a magamévá tenni. És ezeknek a hatásoknak a halmaza lett az életem lökete.

Hippies

Back in the period of the late 60's and early 70's there was a movement to free oneself up from the establishment. And it manifested itself in the movement called the hippies and communal life to sort of interact it. I found that quite fascinating, because I felt maybe there was finally an answer to the control the capitalism has over people. So I went out on the road with a wonderful writer called Billy Hedgepeth. And we started exploring the communs around the US and the New-Mexican covenant????? 21:10 and the Californair??. You could find them building their own adogie?? structures you could find a will in peace?? and sleeping bags, working the fields. It was really, I should say a movement that was striving to be unencumbered (tehermentes, adósságmentes) by material things. And I really identified with that a lot. I got this body of work together and we presented it to the publisher, and the book was called The Alternative. I'm sad to say that it didn't work out as a movement. I wish it had, I believe very strongly in what these young people were doing then.

Hippik

A '60-as évek végén és a '70-es évek elején volt egy mozgalom, ami arról szólt, hogy az ember felszabadítsa magát a szervezet alól. Ez a hippikben nyilvánult meg, és kommunális élet egyfajta változatában. Ezt elég érdekesnek találtam, mert úgy éreztem, végre találtak egy választ a kapitalizmus ellenőrzése ellen. Szóval elindultam az úton egy nagyszerű íróval, Billy Hedgepeth-vel. Elkezdtük felfedezni ezeket a közösségeket az Államokban, egészen a mexikói határig. Saját építésű kis településeiken lehetett megtalálni a hippiket, a hálózsákjaikban, vagy épp ahogy művelték a földeket. Úgy hiszem, ez egy olyan mozgalom volt, ami törekedett elérni a teher- és adósságmentességet az anyagi dolgok alól. Sokban azonosulni tudtam ezzel. Elkészítettem ezt a munkát is, és előadtuk a kész anyagot a kiadónak, és a megjelent könyv címe Az Alternatíva lett. Sajnálattal kell mondanom, hogy a mozgalom nem működött. Szerettem volna ha igen, erősen hittem abban, amit azok a fiatalemberek csináltak akkor.

Road People

When I was observing with the hippies, inspired me to do another group of people. Because the hippies often were hitchhikers. And by being hitchhikers I was obliged to go out on the roads and photographed them as they drove to found their way from one place to the next, and I started to see other groups, other social groups if you like, which were motorcyclists and RVs, recreational vehicle people. And so I self-assigned myself to the people that traversed the highways of the US. And I went to the RV parks, where the big writes??? (valamilyen lakóautóról van szó) would come in with their luxorious interiours, or I joined up with motorcycle club in Colorado, called the Sons of Silence, who made me an honorary member. I just felt that there was images about how mobile we are and how we seek freedom. I believe in the independence that one acquires by just hitting the road.

Utazók

A hippikkel töltött időm ihletett arra, hogy készítsek egy másik csoportról is sorozatot. Mert a hippik sokszor stopposok voltak. És mivel ők stopposok voltak, nekem is ki kellett mozdulnom, és lefényképeztem őket, ahogy egyik helyről a másikra mentek, és így kezdtem felfedezni egy másik csoportot, másféle szociális csoportot ha tetszik, mégpedig a motorosok és a lakókocsisok csoportját. Így kijelöltem magam azokhoz, akik járták az Államok autópályáit. Aztán meglátogattam a lakóautó parkokat is, ahol a nagy (valamilyen lakóautóról van szó) -k luxus belsejét is megnézhettem, vagy éppen csatlakoztam egy motoros klubhoz Coloradoban, amit Sons of Silence-nek, a Csend fiainak hívtak, aminek végül megbecsült tagja lettem. Úgy éreztem, ezek a képek megmutatták, mennyire mozgóképesek vagyunk, és mennyire keressük a szabadságot. Hiszek abban a szabadságban, amit azzal lehet megszerezni, hogy útnak indulunk.

California Trip

I started to read papers, magazines which were all concerned with what was transpiring in California. I thought to myself, the nation will follow the lead of California. So I decided to go out there and free association, photograph whatever seem to be surreal circumstances which was a very commun occurance in California, the jucs??? the positions that one would never have expected anywhere else in the US transpire on the streets of LA or on the countryside, or along the coastline. It was things, that sort of popped out eventually, say my God, how is that possible, what's going on here? And of course that is often a very photogenic circumstance. So I just kept driving and I knew California of course, from the past years that I'd lived out there. And now I was just simply in search of the imagery in black and white, that was (s)querky, that somehow --- was a stretch. And I found that I kept finding it, I was attund to it and it worked out very well. I came back to New York with the pictures and I knew a publisher that I liked a lot, and I called him and said come on over, and I threw it out on the floor with the sequence in mind and he just took one look and he said I take it. And the book was called California Trip. Which was very appropriate to the --- (26:38) of the time.

Kaliforniai Utazás

Lapokat és magazinokat kezdtem el olvasni arról, amik Kaliforniában történtek. Azt gondoltam, a nemzet Kaliforniát fogja követni. Tehát úgy döntöttem, hogy leutazok oda, és szabadon lefényképezek bármilyen valószerűtlen eseményt, amiből igen sok történt arrafelé. Olyan helyzetek, amikre máshol nem számított az ember, csak LA-ben, vidéken, vagy a parton. Olyan dolgok voltak ezek, amik egyszer csak felbukkantak, és csak annyit mondhatott az ember, te jó ég, ez hogy lehetséges, mi történik itt? És ezek gyakran nagyon is jó fotótémák voltak. Szóval csak vezettem Kaliforniában, amit már ismertem korábbról. Ez alkalommal egyszerűen csak a fekete-fehér képek után mentem, a furcsa dolgok után. Úgy találtam, hogy mindig megtaláltam amit nem is tudtam, hogy kerestem, és nagyon jól működött az egész. Aztán visszamentem New Yorkba, ahol ismertem egy kiadót akit nagyon szerettem, felhívtam, hogy jöjjön át hozzám, és csak leszórtam azokat a képeket a padlóra amiket a legjobban szerettem, azzal a sorrenddel ami a fejemben volt, ő pedig csak rájuk nézett, és azt mondta, hogy megveszi. A könyvet California Trip-nek hívták. Ami nagyon is illett az akkori időkhöz.

Festivals

I worked for many magazines and one of them was Holiday Magazine, and there was an opportunity for me to do festivals in the US. So I started going around to different fares in --- Loisiana and Santa Fe. People having so much fun and looking so silly, I say this in my defence, I laughed with them. Didn't laugh at. Festivals are very old traditions in the US and they usually occur around harvest time. The farmers worked extremely hard during spring and summer. They have finally harvested their crops and there was a way of letting their hair down. Often the events were with competition in terms of who had the largest bull, who made the best applepie, and above the --- of --- to win awards and have a good time. There was C-- and Candy and P--- Wills. 27:37 And it was delightful. It is one of the best aspects of American life.

In 1951 when I won the Life contest for young professionals Life magazine assigned two different photographers to photograph me, to do whatever they liked as possible covers or cover images, and one of them was A??? who came down to the Maily Studio where I worked and essentially used me as a model, and did this extraordinary image that I regard as a masterpiece. The irony of it was that Life magazine editors didn't like it. It was never used on the cover of the magazine. And so it layed dormant in the archaives of Time Life for years, possibly couple of decades, for all I remember, and eventually because the Time books had a series on photography, somebody dug up this photograph of myself holding up a lighter?? camera in --- to my face so that I had these two bulging eyes and I became the Mechanical Man. And they used that on the cover of one of the photography books. And that picture acquired lakes??? in the sense that people started to admire it. And it sort of was repeatedly used for illustrations by newspapers. I was never identified as the model in the first stages of the release of this photograph, it was just simply referred to as the photojournalist. Decades later it was referred to as Dennis. And then, there was an auction in recent times where it was very very much admired and sold on a high price, and then finally referred to as photojournalist Dennis Stock. And I'm very, of course proud, to have been the model for the picture.

Fesztiválok

Sok magazin számára dolgoztam, ezek közül az egyik a Holiday Magazine volt, ahol volt egy lehetőségem arra, hogy amerikai fesztiválokat fotózzak. Szóval elindultam körbemenni különböző rendezvényekre Louisiana és Santa Fe környékén. Boldog, szórakozott embereket láttam, akik bolond módon viselkedtek, és ezt a saját védelmemben mondom, velük nevettem. Nem rajtuk. A fesztiválok régi tradíció az Államokban, és általában az aratási idők alatt vannak. A farmerek nagyon keményen dolgoztak tavasszal és nyáron. Amikor végül learatták a termést, lehetőségük volt kicsit leereszteni. Ezek az események gyakran olyan versenyek voltak, mint például kinek volt a legnagyobb bikája, ki készítette a legfinomabb almás pitét, de a nyereményeken felül az volt a legfontosabb, hanem hogy jól érezzék magukat. Elragadó volt. Ez az amerikai élet egyik legjobb aspektusa.

1951-ben amikor megnyertem a fiatal profiknak szóló Life versenyt, a magazin felkért két különböző fotóst, hogy készítsenek képet rólam, bármit, ami szerintük jó lett volna a magazin borítójára. Az egyikük A??? volt, aki a Maily Studio-tól jött ahol dolgoztam, és végül mint modell alkalmazott, és megcsinálta ezt a kivételes képet, amit én egy mesterműnek tekintek. (ez az a kép, ahol az arcát eltakarja a kamera – tényleg jó kép) Ironikusan viszont, a Life magazin szerkesztőinek nem tetszett. Soha nem használták borítón. Így aztán szinte feledésbe merült a Time Life archívumába, ahol évekig, talán évtizedekig amennyire emlékszem, semmi sem történt vele, majd végül, mikor a Time könyvet adott ki a fényképezésről, valaki előszedte ezt a képet rólam, a kidülledt szemekkel, s így én lettem a Mechanikai Ember. Ezt a képet használták az egyik könyv borítóján. Azt a képet csodálni kezdték az emberek. Aztán több újság is elkezdte használni. Az elején nem azonosítottak be engem mint modellt, egyszerűen úgy utaltak rám, mint a fotóriporter. Évtizedekkel később nevezték el Dennis-nek. Aztán nemrég volt egy aukció, ahol nagyon magas áron kelt el, és végre úgy utaltak rá, mint Dennis Stock fotóriporter. És én, természetesen, nagyon büszke vagyok arra, hogy én voltam annak a képnek a modellje.

Brother Sun

The first colour essay I ever did was for Life Magazine and it was about the life of St Francis. In the process I also inevitably read about Francis and then had the pleasant discovery of a canticle that he wrote, called the Canticle of Brother Sun. I kept this in my head and finally concluded years later to photograph the sun as a theme. And as it appeared in marsh lands, as it appeared in landscapes, as it appeared in the sky, and I eventually had a very nice small collection of images and decided to present them to of all places, the Sierra Club, because they had a book division and I had nothing to loose, and I showed them this stray-asotaric??? collection, and much to my surprise and pleasure of course, was they said they'd take it. Far before the day of saving the planet it was appropriate till to the day the idea of saving the environment. It came out as a book called Brother Sun and I was extremely pleased, because till this day, St Francis is 31:40.

Naptestvér

Az első színes sorozat amit valaha is készítettem, a Life Magazin számára készült, és Szent Ferenc életéről szólt. A sorozat készítése alatt elkerülhetetlenül sokat olvastam Ferenc életéről, és volt szerencsém felfedezni dicshimnuszát, amit Naptestvérnek hívnak. Emlékembe véstem, majd évekkel később a napot használtam mint fő témám. A nap, ahogy látható a mocsáron, a tájakon, az égen, és végül elkészültem egy adagnyi képpel, és úgy döntöttem, hogy több elsőként a Sierra Club-hoz viszem el a sorozatot, mert nekik volt egy könyvekkel foglalkozó csoportjuk, nekem pedig nem volt mit vesztenem, így megmutattam nekik ezt az innen-onnan összeszedett képeket, és nagy meglepetésemre, és örömömre persze, azt mondták, hogy kell nekik. Már abban az időben is fontos volt a környezet fenntartása, pedig ez még jóval a mentsük meg a bolygónk idő előtt volt. A könyv címe Brother Sun lett, és nagyon elégedett voltam vele, mer eddig a napig Szent Ferenc (nem értettem mit csinált).

Provence

Oh Provence, what an extraordinary place. In the Southern part of France there is a chain of mountains called the L. And --- these mountains are these amazing stone villages and in the valleys below them are the farm fields. I was attracted to Provence based on extraordinary paintings by Van Gogh and Cézanne. And I was invited to the photography festival in --- to teach there two years in a row, and inevitably I was in the neighborhoud of the environment that these two painters had worked and so I went South in search of their milieur, and of course, was a-- what I saw.

The colours and the vibrancy, it's influenced by the mistral. The mistral is a wind, that more or less prevails and sort of cuts through everything like a knife. And in the process you have enormous clarity and the fields are ever changing because its symptoms in agricultural environment. You have the sunflowers, you have the mustered fields??? you have a multiplicity of crops, and then of course, the most important is the extraordinary levander. So I concluded that I wanted to live there, and I rented a house, and seven years later the combination of all that was my book called Provence Memories.

Provence

Oh Provence, micsoda varázslatos hely. Franciaország déli részén található a L-- nevű hegylánc. Ezekben a hegyekben pedig lenyűgöző kőfaluk vannak, a hozzájuk tartozó völgyekben pedig a művelendő földek. Provence-hoz a Van Gogh és Cézanne által festett képek miatt vonzódtam. Amikor meghívtak egy fotográfus fesztiválra, hogy ott tanítsak két évig egyhuzamban, akkor elkerülhetetlenül fel kellett fedeznem a környéket, ahol ez a két festő dolgozott, így délre mentem, kerestem azt a környéket, ami természetesen lenyűgözött.

A színek és a vibrálás, mindet a misztrál befolyásolta. Ez egy szél, ami uralja a környéket, és szinte mint egy kés vág át mindenen. Ennek köszönhetően tökéletes tisztaság van, a földek pedig állandóan változnak a mezőgazdasági tevékenységek miatt is. Vannak napraforgók, (valamilyen) földek, termések sokasága, és természetesen a legfontosabb, a nagyszerű levendula. Arra jutottam, hogy ott akarok élni, kibéreltem egy házat, és hét évvel később elkészült a könyvem, ami a Provence Memories (Provence-i Emlékek) címet viseli.

Classic Cars

What would I be if I weren't a photographer? My response is pretty spontaneous, so I'm gonna make an assumption, an honest one, I would have been a painter. And I guess I keep looking at objects with a painter's eye till this day. And if one takes a look at the flowers, the cars, and the Provence, that's my paint-- side. I guess I was drawn to cars for couple of reasons, one is that I have some physical limitations, so I can't go travelling a lot without this comfort, so I was accidentally at a car show in --- Florida, and I saw all these classic and vintage cars, that just attracted me from the abstract point of view. Oh I hate to seem pretentious, but I have not had the experience of not sort of accomplishing what I set out to do. It might indicate what my perimeters are. And I'm sure that people could say that more can be done on this given, on this subject, of course it always can be the case. But I found my limitation on it, I wasn't disappointed what I came away with. I'm very self-competitive and I think that's what life is about. I really don't give a damn what other people think.

Classic Cars

Mi lennék, ha nem fotográfus? A válaszom elég spontán, szóval egy hirtelen, de őszinte válaszom az, hogy festő lennék. És úgy hiszem, a mai napig egy festő szemével nézek a dolgokra. Ha valaki csak egy pillantást vet a virágokra, az autókra, Provence-ra, akkor az mind a festői oldalam. Azt hiszem, az autókhoz több okból is vonzódtam, egyike ezeknek, hogy vannak némi fizikai korlátaim, ezért nem tudok sokat utazni az autók kényelme nélkül, így véletlenül egy autó kiállításon Floridában, ahol láttam ezt a sok klasszikus autót, ami absztrakt módon vonzott. Igazán nem akarok kérkedőnek hangzani, de eddig még mindent végig csináltam, amibe egyszer belekezdtem. Lehet, ez jelöli a határaimat. És biztos vagyok abban, hogy vannak olyanok, akik azt mondanák, hogy ez adott dologból többet is ki lehetett volna hozni, ez természetesen mindig így van. De én megtaláltam a határaimat és nem csalódtam abban, amivel eljöttem. Magammal állok versenyben és úgy hiszem, erről szól az élet. Tényleg nem érdekel, mit mondanak mások.

Flowers

I am attracted to flowers for a multiplicity of reasons. One of them very selfishly is that you don't have to make appointments with them, you don't have to get model releases with them. You just go about your business. And my business is to find the integrity of the flowers, it applies to what the flower and the shadow, and give the flower a uniqueness and a sort of graphic appeal. And so I've travelled around the world photographing flowers with great satisfaction and I had the good fortune of experiencing that it was combinated in a book called Flower Show. They're beautiful, they're wonderful, they're magical and they're mysterious in the sense that you wonder how in the Lord's name did they ever come forth. They are enchanting.

Virágok

Több okból is vonzanak a virágok. Egyike önző okokból az, hogy nem kell időpontot egyeztetni velük, nem kell modell engedélyt kérni. Csinálhatod a dolgodat. Az én dolgom pedig az, hogy megtaláljam a virágok feddhetetlenségét, a virág és az árnyékának a kapcsolatát és adjak a virágnak egy eredetiséget és egyfajta festői vonzerőt. Így körbeutaztam a világot, hogy virágokat fényképezzek nagy megelégedéssel, és volt szerencsém megérni azt, hogy mindezen képeket kiadták egy könyvben, amit Flower Show-nak neveznek. A virágok gyönyörűek, csodálatosak, varázslatosak és titokzatosak olyan szinten, hogy elcsodálkozol, hogyan is lettek egyáltalán. Elbűvölőek.

I am a very lucky man. In recent times I came very much aware of how fortunate I am when I met Susan Richards. I've been married now for a year and a half to this exceptional lady, fabulous lady, that I love dearly. And I feel that I've been blessed and we live in a lovely home together and share a lot of experiences together, and have our animals, that consists of four dogs and a cat. We're not just a married couple, we are good friends, and have enormous respect for I think, candidly I think she's considerably more intelligent than I am. What can I tell you, she is just a fabulous lady. And so I feel in heaven.

Nagyon szerencsés ember vagyok. Nemrég, amikor találkoztam Susan Richards-val felismertem, hogy pontosan mennyire is. Most már másfél éve házas vagyok ezzel a kivételes nővel, mesés nővel, akit nagyon szeretek. Úgy érzem, megáldottak, és együtt élünk egy otthonos házban, sokat tapasztalunk együtt, és ott vannak az állataink, ami négy kutyát és egy macskát jelent. Nemcsak egy házaspár vagyunk, hanem jó barátok és tiszteljük egymást, és őszintén hiszem, hogy ő sokkal intelligensebb, mint én vagyok. Mit is mondhatnék, egyszerűen egy mesés hölgy. Én pedig a mennyben érzem magam.

-twmmy leánya-