A blogger új irányelvei miatt, ha netán bezárják a blogot - ami elképzelhető egyik-másik videó, ileltve kép miatt, a blogot átköltöztettem a wordpressre

2014. június 23., hétfő

Rob és Guy a Popcorn-ban

I: Hi everybody, I’m Peter Travers and welcome to Popcorn where we tell you what is happening at the movies. And there’s a happening now called The Rover which I think is a terrific movie even though it’s about the world being truly screwed up and it stares  really two screwed up guys. Guy Pearce and Robert Pattinson, so welcome gentlemen!
GP: Thank you. You got it in a nutshell.
I: I really did, didn’t I, it was just –integet a kezével-
RP: And I wish I’d had that before we started the press, I’m gonna steal that line.
I: Just take it away. But when you do a movie like this and you guys are in the Outback, now for Guy, he is no stranger to the Outback, he’s probably done tones of walk abouts there.
GP: I pretty much lived there.
I: I just, yeah, and I don’t know about it. But you’ve cleaned up good, but you spent a lot of time together making this movie out there, in a kind of nowhere. When did it happen that you both got really irritated with each other?
GP: About an hour ago.
I: Really, that’s good.
GP: No, I don’t think we – don’t think we did, did we? I mean...
RP: I never got irritated with you.
GP: No. No, I was just constantly irritated by him.
I: Yeah.
GP: No I think, I mean it’s a tough thing to do to obviously spending an entire movie with one other person, but you know, obviously there’s the whole team, there’s David, but, and it’s a really specific kind of film as far as, you know we kind of kept laughing every day and having remind ourselves what it was we were actually doing, cause the film’s so, it really operates on another level. The (???) whole sort of behaviour in the film is kind of second to what’s kind of going on in the bigger picture I suppose. So we did find ourselves laughing at the ridiculous things that we were doing, knowing that they were leading to a bigger, more important kind of...
RP: Yeah. I think normally the things you’d get irritated with another actor if you’ve got a very specific idea of how to play something, when the other actor’s not allowing you to do it, but I found, with this I had no idea what I was supposed to be doing before I turned up to work, so you can’t really, you know, everything was equal and new experience.
GP: We were also, you know I mean, my character on some level kidnaps Rob, really, because I’m trying to track down his brother, his brother has stolen my car, in the car there’s something I need to do, so I basically just kidnap him. And so the relationship, I mean, someone asked this recently, you know, what did you do to bond and establish our relationship, but we don’t have a relationship at the beginning of the movie anyway, so in a way we’re just two odd characters that have nothing to do with each other, we just stuck in a cabinet of truck for hours on in.
I: And your character is, even though he has a name in the credit, I never really hear you call him anything.
GP: I don’t think I realized that.
I: He’s Eric, but he’s like, how did I find that out?
GP: Yeah, he could have been Debby really, couldn’t he? Let’s call him Debby.
I: Let’s call him Debby. But we should say that, I mean, I did a terrible job at setting that up to say that yes, these three guys have stolen Eric’s, or Debby’s car. And he’s mad about that, and wants it back, and takes their car and goes after them, comes up with Rey. Which is spelled REY. Which is also slightly irritating.
RP: 4:03 valami Renolds (because he’s Renolds??????)
I: There you go. See? We know that.
RP: I have thought about that as well!
GP: That’s right and in fact my character written in the script, it didn’t even say Eric, it just said man.
I: Could have said guy.
GP: I wouldn’t have done the movie, if it said that.
I: That’d just be too close to who you are.
GP: That’s right, exactly. Yeah.
I: But your character is not that smart, is he? He’s mentally challenged, he’s...
RP: Kind of, I mean, what I sort of established with David Michod, that he was just someone who’s, everyone thinks is in some way challenged, but he’s actually not. And he’s just being told that he is the entire time, so when his relationship with Guy is like the only time he’s really had any kind of autonomy in his thoughts, so it’s kind of, the mechanism of actually thinking is so rusty, maybe hasn’t ever been used, and so it’s kind of...
GP: And it’s a lack of independence, he’s never really had to be independent, so...
RP: Yeah, he’s been treated like he’s like disabled in some ways and just really bullied because of it as well. Like instead of being molly-coddled everyone was like, ’you’re such an idiot’, he was being slapped no matter what.
I: Half-wit he’s called I think.
GP: Yeah, I call him a half-wit.
I: You do call him a half-wit.
RP: Which sounds like the most insulting (nem az, de nem tudom 5:22) thing in the world I think. Mum always calls me a half-wit. I’ve never thought about it as really agressive.
I: With love.
GP: That’s right, with love, yeah.
I: It’s great to be called that way. So did you two stay in character? Because you could do that, did you both take the Daniel Day-Lewis approach to your roles?
GP: I was about to say no, we didn’t stay, but then you mentiones Daniel Day, so yeah, we were in character all the time. Whatever makes us seem the most credible.
RP: I think we kind of were in a funny way, without even trying.
GP: Yeah, I mean, we were all living together in little kind of motels on the way and we were certainly able to let our hair down and kind of step away from it a bit, but because you’re out in that environment it’s hard to know when you’re in character, when you’re not in character, really on some level.
I: It’s the glamour life though.
GP: It was very glamourous.
I: How many weeks of shooting?
GP: Eight. Was it eight?
RP: There was something nice about just being able to wondering off, these towns were...
GP: It was great for him, because there was no paparazzi, no, you know, it’s terrible for me, cause I hate that if that’s not around. I love hanging them around.
I: Come on, you started that way. I remember last time I spoke to you in Australia you were in a show called Neighbours, so didn’t people follow you everywhere?
GP: Ah, yeah. Yeah, that’s right we used to
I: You weren’t a vampire like Rob, but you were still
GP: I was in that I’d just stay up all night, but yeah, I had a taste of that, but nothing like this, though, nothing like what Rob goes through.
I: So they wouldn’t, the paparazzi gave up and wouldn’t come to location here?
RP: There was nowhere to stay, literally there would be one hotel in town, and so if you wanted to follow the crew around, you’d have to just live in your car or something, and it’s dangerous. It only happened once.
GP: Yeah, one guy turned up and our crew were like, ’all right where is he?’
RP: --- all the time 07:08
I: So sad, one lone paparazzi.
GP: He was probably out there for something else, probably went there years ago to see Mel Gibson in Mad Max and got lost. ’Oh there’s Rob Pattinson, I’m gonna do a photo of him instead!’

I: All right, so as we come to the end, Guy knows this, it’s our musical part. Look, I don’t wanna hear that, because both of you are musicians. You may not have recorded anything, you’re guitar players, it’s, you sing in the movie!
RP: Oh yeah, oh yeah, that’s it (???)
I: Well you do!
GP: Should we sing that song?
I: Can you do a duet?
GP: I don’t know.
RP: 8:01
GP: I think that’s the issue, it’s not so much that we’re not musical, it’s the suddenly think of a song to sing. It’s the anxiety.
I: It wasn’t sudden. You’ve had it in your head. There’s always something that’s in our head. We all listen to music.
GP: I thought you wouldn’t do that anymore.
RP: I can suddenly feel like my hands
GP: Sweaty...
RP: It’s clammy
I: When Guy was here, he had to... this is it, you started doing theatre, you did was ----
GP: It was one of the things that I did, it wasn’t my first thing, but it was one of the thing. We talked about this the
I: We talked about that before and you I heard did Guys and Dolls. So what did you play?
RP: Cuban dancer 2
I: All during that particular moment where she’s there, so you didn’t move on in school to that next step.
RP: No, that was in my little amateur theatre company. Yeah, that was the first thing I ever did. Had to do a dance routine with a rose in my mouth.
I: And yet humming, a snippet of a song is beyond, even though he had rose in his teeth.
GP: He probably got to rehearse the rose and dancing thing.
I: You mean in all that time in Australia you two didn’t take out a guitar and sing a song.
GP: I don’t know, we had some guitars there
I: See?
RP: At four in the morning.
GP: Four in the morning, perhaps a little drunk
I: Let’s pretend than, bring the lights down to do this
GP: I don’t know, there’s a pressure now
RP: I’m not good enough, like literally, I’m too competitive and people --- watching.
I: This was never about being good enough. It’s always been about not being able to hold back a little snippet of some kind of melody.
GP: Well you know this is a love story.
I: I know it. And he’s the singer in the movie.
GP: So, exactly, you’re the singer of the movie. So if I sing ’This is a last goodbye I hate to feel the love between us
RP: I CAN’T!!!!
I: The reaction to it was really priceless. I’ve never seen anyone quite crawl up into themselves and disappear on this show before.
GP: Now you have.
I: It’s a first. Thank you. Thank you Rob, thank you Guy.

I: Hello mindenki, én Peter Travers vagyok és üdvözöllek titeket a Popcorn műsorában, ahol elmondjuk mi újság a mozik világában. A mostani film a Rover, ami egy fantasztikus film, annak ellenére is, hogy a filmbeli világ egy igazán elcseszett világ, és a főszereplője két elcseszett férfi. Guy Pearce és Robert Pattinson, üdvözöllek titeket!
GP: Köszönjük. Dióhéjban el is mondtad az egészet.
I: Sikerült, igaz, az egész csak –integet a kezével-
RP: Bárcsak eszembe jutott volna ez, amikor kezdtük a sajtót, ellopom ezt a mondatot.
I: Csak nyugodtan. De amikor egy ilyen filmet forgattok kint a semmi közepén, nos nekeg Guy, számodra nem idegen az a hely, biztos sokszor voltál már ott.
RP: Szinte ott éltem.
I: Na igen, ezt nem tudtam. De szép tiszták vagytok már, sok időt töltöttetek egymással a semmiben. Mikor lett elegetek egymásból?
GP: Olyan órája.
I: Igen, ez igazán jó.
GP: Nem, nem hiszem, hogy – vagy igen?
RP: Nekem nem lett elegem belőled.
GP: Nem. Nekem állandóan elegem volt belőle.
I: Igen.
GP: Szerintem annak ellenére, hogy egy egész filmet csak egy másik emberrel játszol, azért ott vannak még a stábtagok és David is, ugyanakkor ez egy nagyon jellegzetes film, mégis tudtunk minden nap nevetni és így emlékeztetni magunkat arra, hogy mit is csinálunk, mert a film tényleg egy másik szinten mozog. A viselkedés a filmben egyébként is szinte csak másodlagos az egész képhez viszonyítva. Így sokszor nevettünk azokon a röhejes dolgokon amiket csinálnuk kellett, tudván, hogy mindez egy nagyobb, fontosabb dologhoz fog vezetni...
RP: Igen. Szerintem akkor fog felbosszantani egy másik színész, ha neked van egy bizonyos elképzelésed arról, hogy hogy fogsz játszani, de a másik színészt ezt nem engedi, itt viszont úgy találtam, hogy amikor dolgozni mentem, fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni, ezért az egész, minden egyenlő volt és egy új élmény.
GP: Továbbá az én karakterem bizonyos szinten elrabolja Rob-ot, mert próbálja megtalálni a (Rey) bátyját, aki ellopta a karakterem autóját, és az autóban van valami amit meg kell csinálnom, ezért elrabolom. Ezért a kapcsolatuk, ezt valaki nemrég kérdezte is, hogy mit tettünk azért, hogy jobban megismerjük egymást és felépítsük a kapcsolatunkat, de mivel a film elején úgysincs semmilyen kapcsolat, csupán két furcsa karakter akiknek semmi közük egymáshoz, egyszerűen csak összezárva találjuk egymást hosszú órákra.
I: És a te karaktered, bár a stáblistában van neve, nem igazán hallottam, hogy mondták volna.
GP: Ez fel se tűnt eddig.
I: Ericnek hívják, de honnan lehet tudni?
GP: Igen, akár hívhatnák Debby-nek is nem? Hívjuk Debbie-nek. (nem tudom melyik a helyes)
I: Hívjuk úgy. Ezt most elég rosszul vezettem fel, de igen, van ez a három srác, akik elrabolják Eric, vagy Debbie autóját, amiért igencsak megharagszik és vissza akarja azt szerezni, ezért utánuk megy, és találkozik Rey-el. Amit úgy betűznek, hogy R-E-Y. Ami szintén kissé irritáló.
RP: 4:03 valami Renolds (because he’s Renolds??????)
I: Pontosan. Látjátok? Ezt már tudjuk.
RP: Erre én is gondoltam (vagy nem gondoltam, nem értettem pontosan)
GP: Ez igaz, és tulajdonképpen az én karakteremnek nem is volt neve a forgatókönyvben, nem mondta, hogy Eric, csak annyit, hogy a férfi.
I: Nevezhették volna guy-nak is. (szóvicc!!!!!!!!)
GP: Akkor nem vállaltam volna a filmet, ha az lett volna.
I: Túl közel lett volna ahhoz, aki vagy.
GP: Igen, pontosan.
I: De a te karaktered pedig nem túl okos, igaz? Mentálisan igazi kihívások elé kerül...
RP: Arra jutottunk David Michoddal, hogy ő olyan valaki, akiről mindenki azt hiszi, hogy kihívás elé került, pedig nem. Egyszerűen csak mindig azt mondták neki hogy igen, ezért a Guy-al való kapcsolata alatt kerülnek a saját irányítása alá a gondolatai, ezért az agyának a működése eléggé berozsdásodott, talán nem is használta soha, ezért...
GP: És soha nem volt független sem, soha nem kellett függetlennek lennie, így...
RP: Igen, és úgy viselkedtek vele, mintha fogyatékos lenne valamilyen módon, ezért sokat bántották. Nem elkényeztették, hanem mindenki rávágta, hogy ’te egy idióta vagy’ aztán kapott egy pofont, bármit csinált is.
I: Féleszűnek nevezték, ha jól emlékszem.
GP: Igen, féleszűnek hívom.
I: Te hívod féleszűnek.
RP: Ami (most vagy azt mondja, hogy nagyon sértő, vagy pont azt, hogy nem sértő 5:22) a világon. Anyu mindig féeszűnek hív. Soha nem találtam nagyon agresszívnek.
I: Szeretetből.
GP: Ez igaz, ő szeretetből mondja.
I: Nagyszerű, ha így hívnak. Szóval ti ketten a szerepetekben maradtatok? Mert meg tudjátok csinálni, úgy közelítettétek meg a szerepeiteket mint Daniel Day-Lewis?
GP: Már épp azt akartam mondani, hogy nem, de aztán megemlítetted Daniel Day-t, szóval igen, mindig, állandóan karakterben maradtunk. Amelyik a leghitelesebbnek mutat minket.
RP: Szerintem, vicces ugyan, de karakterben maradunk anélkül, hogy próbáltuk volna.
GP: Igen, együtt laktunk kicsi motelekben, ezért nyugodtan lazíthattunk, mert egy olyan környezetben voltunk, ahol nehéz volt követni, hogy mikor vagy a karakteredben és mikor nem, bizonyos szinten.
I: Igazi varázslat volt.
GP: Nagyon varázslatos volt.
I: Hány hetet forgattatok?
GP: Nyolc. Nyolc hét volt?
RP: Volt valami szép abban, hogy csak elkóborolhattál, ezek a kis városok...
GP: Nagyszerű volt neki, mert nem volt paparazzi, de szörnyű volt nekem, mert én utálom, ha nincsenek körülöttem. Imádom, ha ott lógnak.
I: Ugyan már, te is így kezdted. Emlékszem, amikor legutóbb beszéltünk, Ausztráliában volt az a sorozat, a Neighbours (Szomszédok – óóó olyan nekünk is volt), akkor téged is követtek az emberek, nem?
GP: Igen, akkor az volt, hogy...
I: Bár nem vámpír voltál, mint Rob, mégis
GP: Annyiban igen, hogy éjjelente ébren maradtam, és igen, valamennyire én is megtapasztaltam ezt, de nem olyan szinten, mint amit Rob-nak kell átélnie.
I: Szóval a paparazzi feladta és nem ment ki a helyszínre?
RP: Nem tudtak volna sehol megszállni, szó szerint csak egy kisebb hotel volt a városkában, szóval ha követni akarták a stábot, akkor a saját autójukban kellett volna aludniuk, ami azért veszélyes is lehetett ott. Csak egyszer történt meg.
GP: Igen, volt egy srác, mire a stáb (felgyűri az ingujját) ’na ki vele, hol van?’
RP: ---- állandóan 07:08
I: Olyan szomorú, egy magányos paparazzi.
GP: Lehet, hogy valami más miatt volt odakint, talán még évekkel ezelőtt indult el, hogy Mel Gibsonról készítsen képeket a Mad Max forgatásán, csak elveszett. ’Oh, ott van Rob Pattinson, akkor csinálok róla egy képet!’
I: Rendben, szóval most, hogy a végére értünk, eljött az éneklés ideje, ezt Guy már tudja. Nem, nem akarok tiltakozást hallani, mert mindketten zenészek vagytok. Lehet, hogy nem vettetek fel semmit, de gitározni is tudtok, te pedig még énekelsz is a filmben!
RP: Óh igen, igen, ennyi.
I: De tényleg!
GP: Énekeljük el azt a dalt?
I: Duettezni tudtok?
GP: Nem tudom.
RP: 8:01 (ez itt a nem értettem jele)
GP: Szeritem az van, hogy nem az a baj, hogy nem vagyunk muzikálisak, hanem hogy ilyen hirtelen kell előállni egy dallal. Csak a szorongás van.
I: Nem volt hirtelen. Már benne volt a fejetekben. Mindig van valami, ami a fejünkben van. Mind hallgatunk zenét.
GP: Azt hittem, ez már nem lesz.
RP: Hirtelen olyanok a kezeim, mintha...
GP: Izzadnának...
RP: Nedves lenne.
I: Amikor Guy itt volt, kellett... ez az, te a színházban kezdted, te pedig ------
GP: Olyat is csináltam, de nem azzal kezdtem, de igen, olyan is volt. A múltkor beszéltünk erről
I: Beszéltünk erről korábban és azt hallottam, hogy te Rob, szerepeltél a Guys and Dolls-ban. Szóval mit játszottál?
RP: Kubai táncos 2
I: Egészen addig a pillanatig, amíg a lány ott volt, szóval nem léptél tovább az iskolában?
RP: Nem, ez a kis amatőr színházcsoportban volt. Igen, az volt az első amit csináltam. Táncolnom kellett egy rózsával a számban.
I: És most mégis, egy kis dúdolás, egy rövidke részlet egy dalból túl sok, pedig ott még rózsa is volt a szájában.
GP: Ott viszont próbálhatott a rózsával és a tánccal.
I: Azt akarjátok mondani, hogy az egész idő alatt amíg Ausztráliában voltatok nem vettetek elő egy gitárt sem, hogy elénekeljetek egy dalt?
GP: Nem tudom, volt ott pár gitár.
I: Ugye?
RP: Hajnali négykor.
GP: Hajnali négykor. Kicsit részeges állapotban.
I: Képzeljük azt, hogy lemennek a fények
GP: Nem tudom, most olyan nyomás került ránk...
RP: Nem vagyok elég jó, szó szerint, mindig versenyezni akarok, az emberek meg ---- nézik.
I: Soha nem arról szólt ez, hogy jó-e az ember vagy sem, csak arról, hogy nem lehet visszatartani azt a kis dallamot, ami a fejünkben van.
GP: Nos, mint tudod, ez egy szerelmi történet.
I: Tudom. És ő az énekes a filmben.
GP: Pontosan, te vagy az énekes a filmben. Szóval ha én azt éneklem, hogy ’Ez az utolsó viszlát, ez a szerelem kettőnk között’ (na oké, ez magasan felettem áll)
RP: NEM TUDOM!!! (és belesüpped a székbe)
I: A reakció viszont mindent felülmúlt. Soha nem láttam senkit így összecsomagolódni önmagába és eltűnni ebben a műsorban.
GP: Most ez is megvolt.
I: Egy első alkalom. Köszönöm. Köszönöm Rob, köszönöm Guy.

1 megjegyzés: