I: So I just spoked
to David Cronenberg this morning and he spoke so highly of you, and
this is the second time now you two working together, right? So what
is it about his work or him that you keep, you know, you really just
wanting to work with him all the time?
RP: I mean, mainly, just doing Cosmopolis kind of changed how I feel about, what I wanted to do for a couple of years, just in terms of believing in yourself a little bit, I don’t quite, I don’t really know how, it’s something about his confidence on set, I just makes you, I don’t know, it makes you wanna get that hit again, when you’re working with (him).
I: What kind of a director is David Cronenberg? As someone who’s worked with him twice?
RP: It may just be to do with his experience and confidence, but he very openly says he doesn’t particularly knows exactly how he wants to tell the story or make the movie at the beginning of the movie and allows it to kind of develop very organicly which
I: Is that scary for an actor, or is it?
RP: Yeah, it is really weird, I mean, and doing, especially with Cosmopolis, such a wordy script, and I didn’t do a single day of rehearsal or even talked about it at all. On the weekend before I just kind of, I thought, I assumed he thought like I knew what I was doing, and he was like ’Hey, you wanna talk about it?’ and he’s like yeah
I: Just do your thing
RP: Yeah, just let’s see what happens for the first take. He genuinely lets things develop on their own pace. And it was the same on this as well.
I: The movie is more than just a testimony about fame, so what are you hoping that audiences will get from this movie after they depart?
RP: I don’t know, I mean, I think it’s quite sort of savage-y, funny and I don’t know, I think, to be honest, everyone’s saying it’s so sort of bleak and dark, in the same way people say Cosmopolis was as well, but I think it’s actually quite sympathetic. I think Julianne’s performance was amazing, and so detailed and it’s one of my favourite thing she’s ever done.
I: It’s nice to see you go after --- a little bit
RP: Yeah, she’s like the best at doing. That woman in reality is a reason she wouldn’t have any friends. Absolutely despicable and unbearable to bare on, because of just, Julianne’s charisma, I mean, you don’t hate her at all.
I: Yeah, I know. The mortality of fame is I would say at the core of this movie and as someone who’s hugely famous in your own righ, what’s your take on it and the obsession that our culture has with fame?
RP: I don’t know, I think it’s just about identity I think, the more people --- 3:01 because they don’t know what they’re supposed to be doing, I mean also, I think young people as well, I think it’s very clever marketing people have made it out that it’s the only way you can make any money anymore.
I: Oh, God!
RP: And when you see people say that that poll in which schoolchildren’re saying that you could be the head of a fortune five hundred company like, win Noble prize or be an assistant of a celebrity and like 75% of people said the assistant of a celebrity, it is like, absolutely crazy, that highschool children, I mean someone has marketed this very-very well.
I: Right. Well as a young person yourself, fame and validation can be mutual exclusive, so how have you, Robert, managed to kind of stay away from that kind of thinking, because just from the speaking you’re a very grounded, normal human being, right?
RP: You’ll get no validation out of fame, at all.
I: What do you get?
RP: I don’t know, you can allow yourself to have a sort of odd sense of self-importance or it depends how you use it, it is so weird to the I think the person who has it, because you can make someone really happy and you don’t actually know why making them feel like
I: Right, just by signing a piece of paper.
RP: I know. And it is just kind of psychologically quite troubling.
I: Lastly, you know, you filmed a number of movies in Canada, Vancouver as one, so now you feel like as a little bit of home for you, Canada a little piece of your heart?
RP: Definitely, I love Canada, especially in the summer, even though I keep coming back every winter. I love shooting in the summer, I wanna do something else here in the summer.
I: Good, we’re looking for having you back. Nice to see you, congratulations on the movie.
RP: Cheers, thank you.
RP: I mean, mainly, just doing Cosmopolis kind of changed how I feel about, what I wanted to do for a couple of years, just in terms of believing in yourself a little bit, I don’t quite, I don’t really know how, it’s something about his confidence on set, I just makes you, I don’t know, it makes you wanna get that hit again, when you’re working with (him).
I: What kind of a director is David Cronenberg? As someone who’s worked with him twice?
RP: It may just be to do with his experience and confidence, but he very openly says he doesn’t particularly knows exactly how he wants to tell the story or make the movie at the beginning of the movie and allows it to kind of develop very organicly which
I: Is that scary for an actor, or is it?
RP: Yeah, it is really weird, I mean, and doing, especially with Cosmopolis, such a wordy script, and I didn’t do a single day of rehearsal or even talked about it at all. On the weekend before I just kind of, I thought, I assumed he thought like I knew what I was doing, and he was like ’Hey, you wanna talk about it?’ and he’s like yeah
I: Just do your thing
RP: Yeah, just let’s see what happens for the first take. He genuinely lets things develop on their own pace. And it was the same on this as well.
I: The movie is more than just a testimony about fame, so what are you hoping that audiences will get from this movie after they depart?
RP: I don’t know, I mean, I think it’s quite sort of savage-y, funny and I don’t know, I think, to be honest, everyone’s saying it’s so sort of bleak and dark, in the same way people say Cosmopolis was as well, but I think it’s actually quite sympathetic. I think Julianne’s performance was amazing, and so detailed and it’s one of my favourite thing she’s ever done.
I: It’s nice to see you go after --- a little bit
RP: Yeah, she’s like the best at doing. That woman in reality is a reason she wouldn’t have any friends. Absolutely despicable and unbearable to bare on, because of just, Julianne’s charisma, I mean, you don’t hate her at all.
I: Yeah, I know. The mortality of fame is I would say at the core of this movie and as someone who’s hugely famous in your own righ, what’s your take on it and the obsession that our culture has with fame?
RP: I don’t know, I think it’s just about identity I think, the more people --- 3:01 because they don’t know what they’re supposed to be doing, I mean also, I think young people as well, I think it’s very clever marketing people have made it out that it’s the only way you can make any money anymore.
I: Oh, God!
RP: And when you see people say that that poll in which schoolchildren’re saying that you could be the head of a fortune five hundred company like, win Noble prize or be an assistant of a celebrity and like 75% of people said the assistant of a celebrity, it is like, absolutely crazy, that highschool children, I mean someone has marketed this very-very well.
I: Right. Well as a young person yourself, fame and validation can be mutual exclusive, so how have you, Robert, managed to kind of stay away from that kind of thinking, because just from the speaking you’re a very grounded, normal human being, right?
RP: You’ll get no validation out of fame, at all.
I: What do you get?
RP: I don’t know, you can allow yourself to have a sort of odd sense of self-importance or it depends how you use it, it is so weird to the I think the person who has it, because you can make someone really happy and you don’t actually know why making them feel like
I: Right, just by signing a piece of paper.
RP: I know. And it is just kind of psychologically quite troubling.
I: Lastly, you know, you filmed a number of movies in Canada, Vancouver as one, so now you feel like as a little bit of home for you, Canada a little piece of your heart?
RP: Definitely, I love Canada, especially in the summer, even though I keep coming back every winter. I love shooting in the summer, I wanna do something else here in the summer.
I: Good, we’re looking for having you back. Nice to see you, congratulations on the movie.
RP: Cheers, thank you.
I:
Ma reggel beszéltem David Cronenberggel és nagyon elismerően
beszélt rólad, ez a második alkalom, hogy együtt dolgotatok,
igaz? Mi van a munkájában vagy benne, hogy mindig vele akarsz
dolgozni?
RP: Főleg az, már a Cosmopolisnál is, hogy megváltoztatta, hogy éreztem, mit akartam csinálni az elmúlt pár évben, csak abból a szempontból is, hogy kicsit jobban bízzak magamban, és nem tudom hogyan, de van valami a forgatáson lévő önbizalmában ami arra unszol téged, hogy megint megérezd azt a bizonyos dolgot, amikor vele dolgozol.
I: Milyen rendező David Cronenberg? Olyan valaki számára aki már kétszer dolgozott vele?
RP: Lehet, hogy az egész csak a tapasztalata és az önbizalma, de nagyon nyílt azzal kapcsolatban, hogy nem igazán tudja, hogyan akarja elmondani a törénetet, vagy megcsinálni a filmet a filmezés elején, és csak hagyja, hogy organikusan fejlődjön a maga módján.
I: Nem ijesztő ez egy színész számára?
RP: Igen, nagyon furcsa, főleg a Cosmopolis esetében, ami annyira szavas forgatókönyv, és egyetlen napot sem próbáltam előtte, még csak nem is beszéltünk róla. A forgatás előtti hétvégén azt gondoltam, hogy ő úgy hitte, hogy én tudtam, mit csinálok, aztán megkérdeztem ’Hé, akarsz beszélni róla?’ mire ő
I: Csak csináld a dolgod.
RP: Igen, csak lássuk, mi történik az első felvételen. Őszintén hagyja, hogy a saját tempójában alakuljanak a dolgok. És ezen a filmen is ilyen volt.
I: A film több, mint bizonyság a hírnévre, mit remélsz, mit fog belőle nyerni a közönség?
RP: Nem tudom, elég kegyetlenül vicces és nem is tudom, őszintén szólva, mindenki azt mondja, hogy olyan sivár és sötét, úgy, ahogy a Cosmopolisról is mondták az emberek, de szerintem rokonszenves. Julianne előadása szerintem lenyűgöző volt, annyira részletes, és ez az egyik kedvencem tőle.
I:
RP: Igen, szinte abban a legjobb. Az a nő a valóságban, egyértelmű, hogy nem lennének barátai. Teljesen hitvány és lehetetlen elviselni, de Julianne karizmája olyan, hogy egyáltalán nem tudod őt utálni.
I: Igen, valóban. A hírnév halandósága, azt mondanám ez a lényege a filmnek, és olyan valaki számára mint te, aki elképesztően híres a saját jogod alapján, mit gondolsz róla és arról a megszállottságról amit a mai kultúra tulajdonít a hírnévhez?
RP: Nem tudom, szerintem az identitásról szól az egész, és sokan csak nem tudják, hogy mit is kellene tenniük, és a fiatalok is, szerintem csak nagyon okos marketingesek találták ki az egészet, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy pénzt csinálj.
I: Te jó ég!
RP: És amikor látsz ilyen kérdőívet az iskolás gyerekek körében, ahol az a kérdés, hogy ha lehetnél egy 500 fős cég vezetője, vagy nyerhetnél egy Nobel díjat, vagy még valami, vagy egy híresség asszisztense, és a válaszadók 75%-a azt mondta, hogy egy híresség asszisztense lenne, teljesen őrületes, hogy középiskolások , úgy értem, valaki nagyon jól marketingel.
I: Igen. Te, mint szintén fiatalember, a hírnév és elismertség lehet közös nevezőn, szóval te, Robert, hogyan tudtál távol maradni ettől a fajta gondolkodástól, mert már csak a beszédedből is az jön le, hogy két lábbal állsz a földön és egy normális ember vagy, igaz?
RP: A hírnévből nem kapsz semmilyen elismerést.
I: Akkor mit kapsz?
RP: Nem tudom, megengedheted magadnak, hogy legyen egy furcsa önhittséged, de attól függ, hogy hogyan használod, annyira furcsa szerintem annak, akinek ez megvan, mert valakit nagyon boldoggá tudsz tenni, és nem is tudod, hogy mivel is
I: Igaz, már csak egy papír aláírásával is.
RP: Pontosan. Lélektanilag elég zavaró.
I: Végül pedig, már forgattál pár filmet Kanadában, Vancouverben is, szóval érzed úgy, hogy most már egy kicsit itthon vagy itt, Kanada egy kis része a szívednek?
RP: Mindenképp, imádom Kanadát, főleg nyáron, bár eddig még csak télen jöttem mindig vissza, de szeretnék valamit itt forgatni nyáron is.
I: Helyes, akkor várunk vissza. Örülök, hogy találkoztunk, gratulálok a filmhez.
RP: Köszönöm.
RP: Főleg az, már a Cosmopolisnál is, hogy megváltoztatta, hogy éreztem, mit akartam csinálni az elmúlt pár évben, csak abból a szempontból is, hogy kicsit jobban bízzak magamban, és nem tudom hogyan, de van valami a forgatáson lévő önbizalmában ami arra unszol téged, hogy megint megérezd azt a bizonyos dolgot, amikor vele dolgozol.
I: Milyen rendező David Cronenberg? Olyan valaki számára aki már kétszer dolgozott vele?
RP: Lehet, hogy az egész csak a tapasztalata és az önbizalma, de nagyon nyílt azzal kapcsolatban, hogy nem igazán tudja, hogyan akarja elmondani a törénetet, vagy megcsinálni a filmet a filmezés elején, és csak hagyja, hogy organikusan fejlődjön a maga módján.
I: Nem ijesztő ez egy színész számára?
RP: Igen, nagyon furcsa, főleg a Cosmopolis esetében, ami annyira szavas forgatókönyv, és egyetlen napot sem próbáltam előtte, még csak nem is beszéltünk róla. A forgatás előtti hétvégén azt gondoltam, hogy ő úgy hitte, hogy én tudtam, mit csinálok, aztán megkérdeztem ’Hé, akarsz beszélni róla?’ mire ő
I: Csak csináld a dolgod.
RP: Igen, csak lássuk, mi történik az első felvételen. Őszintén hagyja, hogy a saját tempójában alakuljanak a dolgok. És ezen a filmen is ilyen volt.
I: A film több, mint bizonyság a hírnévre, mit remélsz, mit fog belőle nyerni a közönség?
RP: Nem tudom, elég kegyetlenül vicces és nem is tudom, őszintén szólva, mindenki azt mondja, hogy olyan sivár és sötét, úgy, ahogy a Cosmopolisról is mondták az emberek, de szerintem rokonszenves. Julianne előadása szerintem lenyűgöző volt, annyira részletes, és ez az egyik kedvencem tőle.
I:
RP: Igen, szinte abban a legjobb. Az a nő a valóságban, egyértelmű, hogy nem lennének barátai. Teljesen hitvány és lehetetlen elviselni, de Julianne karizmája olyan, hogy egyáltalán nem tudod őt utálni.
I: Igen, valóban. A hírnév halandósága, azt mondanám ez a lényege a filmnek, és olyan valaki számára mint te, aki elképesztően híres a saját jogod alapján, mit gondolsz róla és arról a megszállottságról amit a mai kultúra tulajdonít a hírnévhez?
RP: Nem tudom, szerintem az identitásról szól az egész, és sokan csak nem tudják, hogy mit is kellene tenniük, és a fiatalok is, szerintem csak nagyon okos marketingesek találták ki az egészet, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy pénzt csinálj.
I: Te jó ég!
RP: És amikor látsz ilyen kérdőívet az iskolás gyerekek körében, ahol az a kérdés, hogy ha lehetnél egy 500 fős cég vezetője, vagy nyerhetnél egy Nobel díjat, vagy még valami, vagy egy híresség asszisztense, és a válaszadók 75%-a azt mondta, hogy egy híresség asszisztense lenne, teljesen őrületes, hogy középiskolások , úgy értem, valaki nagyon jól marketingel.
I: Igen. Te, mint szintén fiatalember, a hírnév és elismertség lehet közös nevezőn, szóval te, Robert, hogyan tudtál távol maradni ettől a fajta gondolkodástól, mert már csak a beszédedből is az jön le, hogy két lábbal állsz a földön és egy normális ember vagy, igaz?
RP: A hírnévből nem kapsz semmilyen elismerést.
I: Akkor mit kapsz?
RP: Nem tudom, megengedheted magadnak, hogy legyen egy furcsa önhittséged, de attól függ, hogy hogyan használod, annyira furcsa szerintem annak, akinek ez megvan, mert valakit nagyon boldoggá tudsz tenni, és nem is tudod, hogy mivel is
I: Igaz, már csak egy papír aláírásával is.
RP: Pontosan. Lélektanilag elég zavaró.
I: Végül pedig, már forgattál pár filmet Kanadában, Vancouverben is, szóval érzed úgy, hogy most már egy kicsit itthon vagy itt, Kanada egy kis része a szívednek?
RP: Mindenképp, imádom Kanadát, főleg nyáron, bár eddig még csak télen jöttem mindig vissza, de szeretnék valamit itt forgatni nyáron is.
I: Helyes, akkor várunk vissza. Örülök, hogy találkoztunk, gratulálok a filmhez.
RP: Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése