Költözés

A blogger új irányelvei miatt, ha netán bezárják a blogot - ami elképzelhető egyik-másik videó, ileltve kép miatt, a blogot átköltöztettem a wordpressre
https://twmmyforditasai.wordpress.com/
címre.

2012. június 20., szerda

Time Out Cosmopolis kritika



Eredeti cikk
Az eredeti cikkhez kapcsolódó hozzászólásokról van egy véleményem....

3/5

David Cronenberg Cosmopolisa egy furcsa, részegítő, elbűvölő portré egy személy elidegenedéséről a szupergazdag, egyesített világban, ahol a szex, a szerelem, a boldogság és a halál gyorsan vesztik el jelentésüket. A 2003-as Don DeLillo regényen alapul (még mindig), és amíg ad némi felszínes fontosságot a jelenlegi pénzügyi krízisnek, és foglalkozik pár ábrázolással és eseménnyel (tőzsde összeomlása, tiltakozások), ez nem egy realista munka. Visszaviszi Cronenberg-et arra a területre, amit az eXistenZ és a Crash óta nem kutatott – és e filmek óta az első saját forgatókönyve. Egy pszichoszexuális, sokkal inkább a lélekben játszódó társasági darab, mint az Inside Job vagy a Margin Call.
A Cosmopolis egy fiatal embert mutat be, aki átutazik Manhattan-en egy limuzinban egy olyan napon, ami egyre inkább egy saját apokalipszisra hasonlít. A szuper gazdag new york-i, Eric Packer (Robert Pattinson), 28 éves milliárdos, a pénzpiacoknak és technikai iparoknak a kapitánya. Ragaszkodik a városon való átutazáshoz egy hajvágás miatt, bár a sofőrje (aki nem is sofőrje – én) figyelmezteti az elnöki látogatás, és a rap-sztár temetése miatti közlekedési akadályokra. Packer világa a luxusjárműre korlátozódik. Tele van képernyőkkel és szerkentyűkkel, és itt csatlakozik hozzá először egy 22 éves alklamazott (whizz kid = dolgozó nagyvállalat vezetőségében), majd két nővel, akik közül az egyiket Juliette Binoche alakítja, a másikat pedig Samantha Morton. Az autón kívül  Packer találkozik egy tiltakozóval (Mathieu Amalric) aki eltökélten tol az arcába egy krémes pitét, a nemsokára ex-feleségével (Sarah Gadon), és egy emberrel, akinek súlyos vérbosszút forral ellene (Paul Giamatti).
A Cosmopolis egy Odüsszeia amit szemtől szembeni találkozások sorozata határoz meg. Van prosztata vizsgálat, meztelen testek(??? hol???), szex, Rothko-ról szóló beszélgetések és felpiszkált társalgások olyan témákról, mint pénzügyi biztonsági rendszerekről szóló filozofálgatások, és hogy az idő mennyire társasági vagyon. A beszédek nagy részének nincs egyértelmű értelme: a Cosmopolisnak egy kísérleti színházdarab hangulata van, emeltebb és érzéki nyelvezetet használva. Mondhatnánk, hogy megpróbálja kifordítani Packer elméjét: a lélektant gyakorlatba tenni. Ez nehezebb filmen, annyi biztos, mint nyomtatva, és a Cosmopolis akkor a legjobb, amikor másvilági és fájóan mesterséges érzetet ad. És akkor a legrosszabb, amikor lenyomja egy túlzott, kimerítő beszédesség, vagy amikor kilép a limóból – a film önként vállalt szürreális arénájából – és egy valódi világhoz közelebbi helyre megy. A Cosmopolis-nak megvan az esélye a szárnyalásra, és arra hogy fontos legyen, de csak részekben érthető; a limó egy hipnotizáló burok, ami szétrobban, amint a film elhagyja.
Ezt elmondva, van egy következetesen felügyelt, napjaink vége fenyegetésnek vehető hangulata a filmnek, amit Cronenberg törhetetlen pontossággal és magabiztossággal visz véghez. Jól szolgálja őt a sokat mondóan néző, széteső Pattinson, parancsoló, együtt érző portrét adva egy férfiról, akit felemészt a saját hiúsága és ereje.
 Dave Calhoun

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése