A Spunk-Ransomon találtam a kritika linkjét, eredetileg az undok kritikák között. DE szerintem nem olyan rossz, mint ahogy elsőre tűnik.
I'm actually pretty conflicted as to how to feel about 'Bel Ami', an intermittently effective and highly sexed adaptation of Guy de Maupassant's 19th century novel co-directed by British theatre directors Declan Donnellan and Nick Ormerod. It's a little verbose in places and features either too much or too little of the book's politics (I'm not sure which), yet it's pretty enough to look at and features some cracking supporting actors. In it 'Twilight' star Robert Pattinson takes the central role of Georges Duroy - an ambitious and spiteful man who rises Barry Lyndon-style from poverty to the pinnacle of Parisian high-society through self-delusion and amorality.
For the first half-hour I sat convinced that Pattinson had been miscast: aside from looking a little too young for a war veteran (one whose peers all seem to be middle aged), Pattinson's permanent snarl and the infinite emptiness of his eyes seem to make a mockery of the fact that his character inspires so much amorous affection - even if we're well aware he engenders this reaction from the ladies off-camera. Yet this seems to be precisely the point, making Pattinson an inspired choice: the ladies like Georges because he is pretty, but actually he is an empty vessel. Lazy, petty, illiterate, lacking social graces and disloyal, French high-society assumes something lies behind his eyes that simply isn't there. The jury is out on whether Pattinson has much range as an actor, but he makes for an oddly compelling Georges.
Precipitating his ascent is Madeleine (Uma Thurman), the highly politicised wife of a newspaper man, who writes several influential articles in his name, lending him a vicarious sense of power and significance. Madeleine is the fiercely independent power behind the scenes in a society that doesn't openly covert the political opinions of women. Georges also seduces the wife of another member of the upper-crust, bedding Clotilde (an especially ravishing Christina Ricci) - being supremely casual with her affections in spite of her unending support and faith in him. Later Georges takes yet another lover in Madame Walter (an underused Kristen Scott-Thomas), a joyless older woman in whom he beds simply in order to spite her husband, business rival (Colm Meaney).
Georges is a man of few talents, yet he feels a sense of entitlement, harbouring bitter resentment against those in whom he perceives slights. This story of a deeply unsympathetic character, potentially doomed to unhappiness by his own limitless pursuit of status, is interesting and so is the film. Though 'Bel Ami' is also heavy-handed - peppered with cumbersome dialogue spoken by actors affecting rigid British accents in an attempt to play French characters - and overly glossy, shying away from showing much of the poverty that is ultimately to power Georges' desperate longing to move up in the world, whatever the cost to his personal happiness. Arguably, with its emphasis on finely embroidered corsets and shots of Pattinson's bum, the film is as superficial and self-important as its protagonist. - Robert Bearnes -
---
Enyhén zavarban vagyok afelől, hogy miképp érezzek a szakaszonként hatásos és túlfűtött szexualitással rendelkező Guy de Maupassant-feldolgozás, a Bel Ami iránt. A 19. században írt regényt a brit színházi rendezőpáros, Declan Donnellan és Nick Ormerod vitték filmre. Néhol túl bőbeszédű, és vagy túl sokat, vagy túl keveset vesz át a könyv szellemiségéből (néha nehéz eldönteni, melyik igaz), mégis, megér egy megnézést és ráadásul komoly szereplőgárdát vonultat fel. Az Alkonyat-filmekben főszereplő Robert Pattinson kapta Georges Duroy központi szerepét, egy olyan ambíciózus és rosszakaratú emberét, aki Barry Lyndon-ként emelkedik a nyomorból a párizsi felső tízezer csúcsára, átverésekkel és gátlások nélkül.
Az első fél órában meggyőződésem volt, hogy Pattinson a legrosszabb választás volt a szerepre: amellett, hogy túl fiatal ahhoz, hogy háborús veteránnak nézzük (olyannak, akinek az összes bajtársa középkorú), Pattinson folyamatos vicsorgása és a tekintete végtelen üressége olyan, mintha csak egy kifigurázása lenne a szerepe szerinti szívtiprónak, aki hatalmas vonzerővel bír. Még akkor is, ha mind tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a vonzerőt a nézők között ülő hölgyek felé kell közvetítenie. Mégis, éppen ez tűnik lényegesnek, és ettől válik Pattinson jó választássá: a nők azért szeretik Georges-t, mert csinos, de ugyanakkor sötét, mint az éjszaka. Lusta, kicsinyes, írástudatlan, hiányzik belőle minden társasági neveltetés, és a képmutató francia úri társadalom olyasmit lát a tekintetében, ami egyszerűen nincs ott. Az ítéletet úgy kellene megfogalmazni, hogy bár lehet, hogy Pattinsonnak amúgy is jó színészi képességei vannak, de Georges-nak különösen megfelel.
Georges emelkedését elsősorban Madeleine (Uma Thurman) segíti elő, egy újságíró politikai ismeretekkel gazdagon ellátott felesége, aki számos befolyásos cikket ír a nevében, és ezzel hatalmat és befolyást kölcsönöz neki. Madeleine képviseli a színfalak mögött létező, szenvedélyesen független hatalmat abban a társadalomban, amely amúgy nem engedélyezi a nők nyílt politizálását. Georges a gazdagok és hatalmasok klubjából egy másik tagnak is elcsábítja a feleségét, amikor ágyba viszi Clotilde-t (a különösen elragadó Christina Ricci), aki abszolút nemtörődömként bánik az érzelmeivel, mégis a végletekig támogatja a férfit. Később Georges még egy szeretőre tesz szert, az örömök nélkül élő, idősebb Madame Walterre (az alulterhelt Kristen Scott-Thomas), pusztán azért, hogy felbosszantsa a nő férjét és egyben az üzleti ellenfelét (Colm Meaney).
A főhős egy kevés tehetséggel megáldott férfi, mégis jogosultnak tekinti magát minden cselekedetére, keserű haraggal eltelve minden iránt, akiben a tehetség legcsekélyebb formája megmutatkozik. A történet egy mélyen ellenszenves alakról szól, akit eleve boldogtalanságra ítél a saját végtelen pozícióharca. Éppen ezért válik érdekessé, és így válik azzá a film is. Bár a Bel Ami néhol esetlen – ezt fűszerezik az erőltetett dialógusok, amelyeket úrias brit akcentussal beszélő színészek próbálnak francia szereplőként előadni – és túlzóan fényes, mégis fél megmutatni többet a nyomorból, amely Georges fő mozgatórugója a felfelé törekvésre, bármi árat kelljen érte fizetnie a saját boldogságából. Vitatható az is, hogy a képi hangsúly a szépen kidolgozott, díszes fűzőkön és Pattinson fenekén van, de a lényeg, hogy a film épp olyan felületes és önhitt, mint a főszereplője.
-Robert Bearnes-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése